Ezerszer hallottuk és kívülről ismerjük a 16 tonna című munkásmozgalmi dalt, amely hazánkban is méltán népszerű, ráadásul még számos punkzenekar mellett a Republic is átdolgozta. De miért 16 tonna szén?
A 16 tonna a tábortüzek slágere lett, valamint a munkásmozgalomban is rengeteget énekelték. Könnyedebb stílusával jól kiegészítette a nagyzenekaros, monumentális indulókat.
A rendszerváltás után a punkzenekarok repertoárjában is megjelent. Többek között a Hétköznapi Csalódások és a 88-as csoport is lemezre rakta.
Azonban csak kevesen tudták, hogy a dal eredetileg amerikai! Az ottani szénbányászok – és általában a munkások – kizsákmányolásáról szól.
A dalt Merle Travis írta a Kentucky állambeli Muhlenberg szénbányászairól, és 1946. augusztus 8-án rögzítették a kaliforniai Hollywood-ban. A lemezen Cliffie Stone játszotta a basszust. A megjelenésre majd egy évet kellett várni, 1947. júliusában jött ki a szerző Folk Songs of the Hills albumán.
A Sixteen Tons rögtön sláger lett, a lemez pedig meg sem állt az aranylemez titulusig.
1955-ben Tennessee Ernie Ford is feldolgozaóta a slágert, amely első lett a Billboard listán.
Ezt még vagy 50 verzió követte olyan előadóktól, mint Stevie Wonder, Johnny Cash, Robbie Williams, Tom Jones, B.B. King, Bo Diddley és Tom Morello.
A Republic 16 tonna feketeszén címmel használta fel a szövegrészleteket, de lényegében teljesen máshogy hangzik már, mint az eredeti dal. Sőt, még az Internacionáléból is bekerült egy sor (Ez a harc lesz a végső!).
De miért pont 16 tonna?
Merle Travis saját tapasztalatok alapján írta meg dalát, ugyanis testvére és édesapja is bányász volt. A 16 tonnára utaló részt bátyja, John leveléből vette: „“You load sixteen tons and what do you get? Another day older and deeper in debt,” – „16 tonnát raksz és mit kapsz? Egy nappal öregebben és mélyebben a hitelben.”
Egy másik sort édesapja ihletett, aki rendszeresen mondogatta, hogy „I can’t afford to die. I owe my soul to the company store.” – „Nem engedhetem meg magamnak, hogy meghaljak. A lelkem a vállalati boltot illeti meg.”
Ezek a mondatok a dalban persze már kicsit másképp és rímekbe faragva jelennek meg.
Az amerikai munkásokat brutálisan kizsákmányolták a dal születésekor. A megénekelt szénbányászoknak különösképp sanyarú sorsuk volt. Az egyik vállalati megszorítás az úgy nevezett „truck system”, amely magyarul a dolgozók természetben való fizetése volt. Azaz a „fizetést” nem kapták meg, hanem helyben elkölthették a vállalat által üzemeltetett boltban.
Olykor a munkások még kézzel fogható hivatalos fizetőeszközt sem kaptak, de előfordult, hogy a vállalat saját érméket nyomatott, amelyeket csak a vállalati bolt fogadott el, ezzel is arra kényszerítve a munkást, hogy bérüket újra megsarcolják a vásárlás során. Ezzel lényegében az is lehetetlenné vált, hogy ezeknek a munkásoknak bármilyen megtakarításuk legyen, ami szintén csak növelte a kiszolgáltatottságukat.
A kiszolgáltatott munkással ugyanis bármit meg lehet tenni. Például életveszélyes körülmények között dolgoztatni a mély tárnákban az elbocsátás terhe mellett, ha esetleg ellenkezni próbálnának.
Közben az elégtelen és átválthatatlan fizetések miatt adósságcsapdába kergették a bányászokat (és más munkásokat is), akik lényegében hitelrabszolgaként működtek. A dal erre is külön felhívja a figyelmet. (“Egy nappal vénebb vagy a hiteledért”).
A kapitalista vállalat még arra is kényszerítette a dolgozókat, hogy a cég lakásaiban éljenek, amelynek költségét rögtön le is vonták a fizetésből.
Ez a rendszer egészen a munkások önvédelmi harcáig tartott, amikor is megalakult az Egyesült Bányász Szakszervezet, amely sorozatos sztrájkokkal véget vetett a „truck system”-nek.
József Attila is “megénekelte”, hogy a “munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart.” A 16 tonna dala mindig is emlékeztessen minket arra, mi várhat ránk, ha a dolgozó osztály belefárad a harcba, vagy neki sem kezd.