Mivel közelednek az önkormányzati választások, a Fidesz a kormány álcája mögé bújva ismét médiakampányba kezdett.
Ferenc pápa és Alekszisz Ciprasz találkozója történelmi jelentőségű?
Múlt héten csütörtökön az Európai Balpárt szellemi műhelyének, a Transform Hálózatnak közgyűlésén vettem részt Prágában.
A Harcolj a 15 Dollárért Mozgalom kisebb győzelme
Ismét bebizonyosodott, hogy a munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart.
Hősök és harcok Latin-Amerikában és Közép-Európában
Óriáscégek, bányák és profitok ellen egy élhető világért.
Az amerikai szegények továbbra is kapnak venezuelai fűtőolajat
Nicolas Maduro, venezuelai elnök New York-ban, egy Dél Bronx körzetében tartott gyűlésen kijelentette, hogy Venezuela továbbra is fűtőolajat fog szállítani 150.000 alacsony jövedelmű amerikai családnak.
Az ISIS kivégzett egy emberi jogi aktivista nőt Moszulban
Az ENSZ hivatalnokai megerősítették, hogy Samira Salih al-Nuaimi-t nyilvánosan meggyilkolták Moszulban, miután az Iszlám Állam (ISIS) bírósága bűnösnek találta „hitehagyás” miatt.
Nyertünk Strasbourgban! A kártérítésből az éhező gyermekeket is támogatjuk!
Az Európai Baloldal ismét megmutatta, hogy a kormány emberi jogokat lábbal tipró politikája legyőzhető.
A Nemzeti Emlékezet Bizottság reakciójára
Az antikommunista hisztériakeltés gerjesztése miatt létrehozott Nemzeti Emlékezet Bizottság hazugságokat állít, és történelmi ferdítésekkel próbálkozik, amikor azt írja, hogy „valamennyi családban akadnak” olyanok, akik a „kommunizmus” áldozatai.
4000 kurd menekül az ISIS terror elől
Közel 4000 szíriai kurd lépte át a török határt, mind az Iszlám Állam (ISIS) fegyveresei elől menekülnek, akik 21 falvat ostromoltak meg és egy kurd várost is: Kobani-t.
A skót Ifjú Kommunisták a Nem-re buzdítanak
A skót Ifjú Kommunisták arra figyelmeztettek, hogy a munkások sötét jövő elé néznek, ha az ország a Nagy-Britanniától való elszakadásra szavaz.
A brit szakszervezetek „egyenes ellenállást” hirdettek a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Paktum ellen
Gail Cartmail, a Unite-tól elmondta, hogy a kormány nagyon is tévedett, amikor azt gondolta, hogy „olyan üzletet köthet, amely véglegesen kiárusítja az NHS-t (Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) az Egyesült Államoknak.”
Rekordszinten az üvegház-gázok szintje
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) által kiadott Üvegház-gáz Jelentés szerint 2013-ban az éves kibocsátott üvegházhatást okozó gázok szintje meglepően magas hullámával állunk szemben.
Kedves Szülők! Hazudtak Önöknek!
Az újabban kitört kanyaró és egyéb vakcinával megelőzhető betegségek fényében, valamint hogy a vakcina-ellenesek nem képesek tudomást venni a problémákról, úgy érzem eljött az ideje ennek a posztnak.
WTE erőművek
A svéd hulladék 1%-a kerül szeméttelepre
Megtalálták Sobibor gázkamráit
Nemzetközi régészcsoport fedezte fel a sobibori koncentrációs tábor gázkamráit.
Petíció a gyermekéhezés ellen
12 és fél milliárdot az éhező gyermekeknek! Magyarországon 30 ezer gyermek éhezik, 130 ezer alultáplált, 380 ezer mélyszegénységben él. Jelenleg 30 ezer ember hajléktalan, 100 ezer családot kilakoltatás fenyeget, 1 millió állampolgár él olyan lakásban, ami a bank tulajdonában van.