A Kádár-rendszert manapság divat lett szidni, rosszindulatúan átkozni, „átkosnak” nevezni, de nem vitathatjuk el a tényt, hogy a gyermekszegénységet sikerült leküzdeni.
Magyarországon ma kb. 40-50 ezer gyermek éhezik. Kádár alatt nem éheztek. Előtte és utána igen. Szerencsére ezt – a jobboldali propaganda ellenére is – még nagyon sok ember tudja és elismeri, és nem csak azok, akik éltek az előző rendszerben.
Kádár János rendkívül fontosnak tartotta a gyermekszegénység felszámolását. Ebben – alapvető humanizmusa mellett – az is közrejátszhatott, hogy ő is szegény gyermekként nőtt fel:
„A gyerekek, az olyan kölykök is, mint én, a felnőttekkel együtt mentek a mezőre. Megvolt a magunk munkája: ivóvizet hord- tunk, segítettünk a marokszedőknek – nekünk kellett csinálnunk a szalmakötelet, a kévét. Egy hajnalon fölébreszt engem Sándor bácsi, és azt mondja: „Jani, gyorsan kelj fel, már el is késtünk.” Nekem arra sem volt erőm, hogy kinyissam a szemem, és így feleltem: „Nem akarok dolgozni! Aludni akarok!” Erősen megrázott, „ide figyelj, te gyerek, tanuld meg, hogy a szegény embernek mindig dolgoznia kell!” Ezt jól megtanultam tőle!”
A történetet később más megvilágításba is helyezte:
„Még gyermekkoromban egy öreg falusi bácsi egyszer azt mondta: fiam, tanuld meg, a szegény ember gyerekének mindig dolgoznia kell. Így lett ő az én első marxista tanítóm.”
A szocialista rendszer eredményeit gyakran állította szembe a Horthy-fasizmus nyomorával:
„Emlékezzenek csak vissza, a régi világban, itt Szolnok megyében a föld fele a nagybirtokosok és a falusi tőkések, a kulákok kezén volt. Itt Kisújszálláson például a föld 70 százaléka volt a kulákok kezén. A felszabadulás után 34 000 család kapott Szolnok megyében földet. Ez lényeges változás az életben. A régi világban, mondjuk 1934-ben, Szolnok megyében 34 000 munkanélküli volt. Most az emberek élnek és dolgoznak. Nincs örökös lakodalom, de az a helyzet, amikor a mindennapi kenyérért reszketnie kellett a dolgozó népnek, ahogyan az a Horthy-rendszerben volt — Magyarországon megszűnt. Ha az előttem szóló hétgyermekes anya elmondta volna régi életét, bizonyára arról is tudott volna beszélni, hogy jó termés esztendejében, amikor a föld adott kenyeret, a gabona egy részét emberi táplálkozásra alkalmatlanná tették azért, hogy a nagytőkések — akiké a termés volt — az árat tartani tudják. Nem tudom, hány gyermeke élt akkor ennek az elvtársnőnek, de bizonyos, hogy az ő gyermekeinek nem jutott akkora darab kenyér, amekkorát megkívántak és amekkora ma jut nekik.”
„De vannak másfajta eredményeink is. Például a gyerekek! Nézzék meg, kedves vendégeink, mondjuk egy napsütéses tavaszi napon Magyarországot, Budapesten vagy vidéken. A legkisebb faluba is elmehetnek. Érdemes megnézni a mi három-négyéves kisgyerekeinket, hogy néznek ki, amikor száguldoznak fel- alá az óvónéni legnagyobb mérgére. Ezelőtt az arisztokraták és bankárok gyermekei éltek így. Most más a helyzet! Ez is a mi rendszerünkhöz tartozik. Azelőtt a munkás- és szegényparasztgyerekek mezítláb jártak, télen reszkettek a hidegtől, és bizony, nagyon sokszor anyjuk azzal küldte őket este aludni: „Fiam, a kenyér már alszik.” Bizony, éhesen és sírdogálva szenderültek álomba azok a gyerekek. Nem egy, hanem tízezer, százezer gyermek élt így akkor Magyarországon. És most hogy élnek nálunk a gyerekek? Van ebben az országban olyan gyerek, akinek az édesanyja azt kell, hogy mondja: „Fiam, a kenyér már alszik” ? Ilyen nincs a mi országunkban! Elvtársak, ha pártunk 40 éves harcának és népi hatalmunk 15 évének csak ez az egy eredménye lenne, már elmondhatjuk: érdemes volt harcolni és minden áldozatot meghozni ezért.”
„Ezek a gyerekek nemcsak testileg vannak jó kondícióban, hanem szellemileg is másképpen fejlődnek, mint azelőtt. Április 4-én, amikor a szovjet hősök emlékművét koszorúztuk, óvodások is voltak ott. Odamentünk hozzájuk, az egyik társaságtól tréfából azt kérdeztem: ti hol dolgoztok, gyermekek? Az egyik, olyan három és fél év körüli gyerek, néz rám és azt mondja: a nehéziparban. Meghökkentem. Hát hogyan, miképpen? Azután öntudatosan megmagyarázta ez a pöttömnyi ember, hogy valamilyen nehézipari trösztnek az óvodájába jár.”
„A magyar nép korábban – ahogy ezt a mi nagy szellemi vezetőink kifejezték – a művelődés sáncaiból ki volt zárva, s különösen ki voltak zárva a dolgozó osztályok, a munkások, parasztok gyermekei. Azóta nyolcosztályossá vált az általános iskola, s ezt az adott korosztály elvégzi; középiskolai képzésben a korosztálynak több mint fele részesül, sőt 70 százalék körül jár ez az arány, s a főiskolai-egyetemi végzettség aránya is nagyon nagy mértékben megnövekedett. Ha tisztán csak az egyetemek- főiskolák nappali hallgatóit vesszük, akkor kereken nyolcszoros jelenleg a főiskolai hallgatók száma, mint korábban volt, s ezen belül – ami nem kis dolog – a fizikai munkát végző munkások és parasztok gyermekei a főiskolai hallgatóknak körülbelül 45 százaléka.”
Kádár János nagy figyelmet fordított a gyermekek oktatására is. Felismerte a vallásos agymosás veszélyeit is:
„A vallásoktatás kérdéseiről szólva: a fakultatív vallásoktatást a nagy kapitalista országokban már a polgári forradalmak idején, a XVIII. és XIX. században megvalósították. Ezt a helyes elvet azonban manapság sok helyütt furcsán alkalmazzák: a szülőket meg sem kérdezik, a gyermekeket lelki terrorral kényszerítik a jelentkezésre. Sok helyütt feltűntek az egykori szerzetesek, levitézlett oktatók, s néhány helyen szinte üldözik azokat, akik nem jelentkeznek vallásoktatásra. A kormány a szükséges rendelkezéseket kiadja s érvényt is szerez azoknak, hogy az ilyen lelki terrornak véget vessen. Szükséges azonban, hogy a rendcsinálásban e téren is segítsenek a pártszervezetek: vegyék fel a harcot a lelkiismereti szabadság megsértése ellen. Az ellenforradalom először a férfiakat vitte harcba, később a nőket akarta megszerezni, ma már a gyermekekre fanyalodik, s tapasztaljuk, hogy nem egy hitoktató, köztük számos újsütetű hitoktató, hihetetlenül szégyenletes és szemérmetlen lélekmérgezést űz a gyermekek körében.”
„Az ellenforradalom itt bizony támadásban van. Amit a hitoktatással művelt, az egyszerűen lélektiprás! — Hogy lehet egy hétéves gyermeket azzal gyötörni, hogy akar-e vallásoktatásra járni, vagy nem?! — mert már ilyeneket csináltak. Kénytelenek voltunk megint azt mondani, hogy ennek véget kell vetni és visszaállítjuk a vallásoktatásnál a szeptember 1-i helyzetet. Mert azt nem engedhetjük meg, hogy a tanév közben felborítsák a gyermekek lelki nyugalmát, a tanítás és általában az iskola rendjét. Ha a múlt évi beíratásnál volt is valami hiba, ezt még ki fogják bírni júniusig, ezt majd helyre lehet igazítani. De azt nem engedhetjük meg, hogy itt ellenforradalmi kavargást szervezzenek és százezernyi kicsiny gyermek lelkét feldúlják, megmérgezzék.”
Kádár János nem csak a vallásos agymosást ítélte el, de azt is, ha a szocializmussal akarták ideje korán traktálni a fiatalokat:
„Semmi szín alatt nem akarjuk, hogy arra nem érett gyermekekkel valamiféle politikai jelszavakat magoltassanak be, s erre mondják azt, hogy íme, világnézetet tanítunk. Mi a tudományos világnézet megalapozását kérjük a pedagógusoktól, hogy azután később, amint növekszik a gyermek, és középiskolába, főiskolára kerül, megfelelően erősödjék politikai érdeklődése is.”
„Tavaly, egy belső tanácskozásunkon beszélgettünk arról, hogy a gyermekőrsöket miről nevezzék el. Egy-két amolyan nagyon osztályharcos ember azt javasolta, hogy Marxról meg talán Lassalle-ról meg Engelsről kell az őrsöket elnevezni. A gyerekek valamivel jobban szerették volna, ha nyusziról, mókusról meg virágokról nevezhetnék el őrseiket. Mi a gyerekek mellett álltunk ebben a harcban, és inkább vállaltuk megint azt, hogy liberalizmussal meg revizionizmussal vádoljanak bennünket.”
Miközben a jelenlegi Fidesz-rezsim a zászlajára tűzte a népesedési politikát, ennek nincsenek meg a feltételei: nincsenek iskolák, óvodák, pedagógusok és rengeteg gyermek nyomorba fog majd születni és megtöltik az árvaházakat. A szocializmus ezzel szemben felkészült szociális hálóval igyekezett a népszaporulatot növelni, valamint a világháború és a holokauszt alatt meggyilkolt emberek miatt eltorzult korfát némileg helyretenni:
„Szabolcs-Szatmár megyében sok a gyermek. Ez nagyon helyes és jó dolog, még akkor is, hogyha a tanácsokat ez igen szorongatja, mert kevés az óvodai férőhely. De ha már a kettő között kell választani, azt mondom, hogy inkább az óvodai helyek száma legyen a szükségesnél kisebb, mintsem a gyermekáldás legyen kevesebb. Csak szülessenek minél nagyobb számban és nemcsak Szabolcs-Szatmár megyében egészséges gyermekek – majd az óvodai helyeket is megteremtjük hozzá. Az óvodai helyeket majdnem megháromszorozták az utóbbi nyolc évben. Ehhez nagy közületi erőfeszítés és sok társadalmi munka kellett. Mátészalkán hallottam: a vártnál nagyobb társadalmi munkával elérték, hogy minden igényt ki tudtak elégíteni a gyermekek óvodai elhelyezésénél.”
„A kormány is intézkedett a gyermekgondozási segélyről. Amióta ez a rendelkezés hatályba lépett, körülbelül 70 000 asszony vette igénybe. A népszaporulat most már valamit javult. Ez azonban azt jelenti, hogy ismét több óvodai, iskolai hely kell, ami újabb anyagi eszközöket követel.”
Külön érdekesség, hogy míg ma rengetegen ágálnak az oltások ellen, a kormányzat fontosnak találta a védőoltási rendszer kidolgozását és bevezetését, ezzel rengeteg rettegett és halálos gyermekbetegség tűnt el:
„Példaként megemlítem, hogy a napokban járt nálunk dr. Sabin, a neves amerikai tudós. Látta, hogy Magyarországon az idén, a kritikus hónapokban egyetlen gyermekbénulásos fertőzés sem volt. Ajánlotta, hogy a magyar orvosok vállalják el más országok szakembereinek segítését, mert mintaszerűen szervezték meg az összes gyermekre kiterjedő ingyenes védőoltást és a többi szükséges intézkedést.”
Kádár János elismerte a gyermekek és fiatalok tehetségét is:
„És ezek a fiatalok a technika és a tudomány legújabb vívmányaiban — a mikrokozmosz, az atom belső világa meg a világűr stb. dolgaiban — elvtársaim, valljuk be becsületesen — jobban eligazodnak, mint mi magunk. Fiataljaink egyre jobban képezik magukat, egyre tágul az érdeklődési körük, egyre képzettebbek, műveltebbek lesznek.”