Cambridge-i elméleti fizikusként egy rendkívül privilegizált burokban éltem az életem. Cambridge egy szokatlan város, amely a világ egyik legnagyobb egyeteme köré összpontosult. A városon belül a tudományos közösség, amelynek 20-as éveimben része lettem, még inkább elvont.
És a tudományos közösségen belül a nemzetközi elméleti fizikusok kis csoportja, amellyel a munkaidőmet töltöttem, talán néha elcsábul, hogy saját magára a csúcsként hivatkozzon. Ráadásul az ismertséggel, amely a könyveimmel járt, valamint a betegségem miatti elszigeteltséggel úgy érzem, hogy az elefántcsonttornyom is egyre magasabb.
Így az elit jelenlegi nyilvánvaló elutasítása Amerikában és Nagy-Britanniában biztosan ellenem is irányul, mint mások ellen is. Akármit is gondoljunk arról, hogy a brit választók elutasították az Európai Uniós tagságot, és hogy az amerikai közvélemény következő elnökeként karolta fel Donald Trumpot, nincs kétség a kommentátorok gondolataiban, hogy ez a nép haragos kiáltása, akik úgy érezték, hogy magára hagyták őket a vezetőik.
Látszólag mindenki egyetért, hogy ez volt a pillanat, amikor az elfeledettek felszólaltak, megtalálva hangjukat, hogy elutasítsák a szakértők és a mindenkori elit tanácsait és útmutatását.
Én sem vagyok kivétel a szabály alól. Figyelmeztettem a Brexit szavazás előtt, hogy ez károsíthatja a brit tudományos kutatást, hogy a kilépés szavazat visszalépés, és a választók – vagy legalábbis jelentős részük – többé nem hallgattak rám, mint ahogy más politikai vezetőkre, szakszervezetisre, művészre, tudósra, üzletemberre és hírességre sem, akik ugyanazt a mellőzött tanácsot adták az ország maradékának.
Most az számít, sokkal inkább, mint ezen két választás résztvevőinek döntése, hogy hogyan reagál az elit. El kell utasítunk ezeket a szavazatokat mint a nyers populizmus ömlengését, amely elmulasztotta figyelembe venni a tényeket, és kíséreljük meg megkerülni és körülhatárolni a választást, amelyet ők képviselnek? Úgy vélem, ez borzalmas hiba lenne.
A problémák, amelyek alapjául szolgálnak ezeknek a szavazatoknak, a globalizáció gazdasági következményeiről és a felgyorsult technológiai változásról, abszolút érthetők. A gyárak automatizálása már megtizedelte a hagyományos ipari munkahelyeket, és a mesterséges intelligencia fejlődése bizonyára kiszélesíti ezt a munkahely-pusztítást mélyen a középosztályban, és csak a legfontosabb, legkreatívabb és legfelügyeltebb szerepek maradnak meg.
Ez cserébe világszerte felgyorsítja a már szélesedő gazdasági egyenlőtlenséget. Az internet és a platformok lehetővé teszik egyének egy nagyon kis csoportja számára, hogy óriási profitot termeljen, miközben nagyon kevés embert alkalmaz. Ez szükségszerű, ez fejlődés, de társadalmilag pusztító is.
Ezt a pénzügyi válság mellé kell tennünk, amely megmutatta az embereknek, hogy egy pénzügyi szektorban dolgozó nagyon kevés ember óriási díjakat gyűjthet be, és a maradékunk aláírja ezt a sikert, és felveszi a számlát, amikor a fösvénységük tévútra vezet minket. Mindent összevetve egy olyan világban élünk, amelyben a pénzügyi egyenlőtlenség szélesedik, nem csökken, amelyben sok ember azt tapasztalja, hogy nem csak az életszínvonal, de a megélhetése is eltűnik. Nem csoda tehát, hogy új egyezséget keresnek, amelyet Trump és a Brexit tűnik képviselni.
Szintén ez történik az internet és a közösségi média globális terjedésének önkéntelen következménye esetén, amelyben ezen egyenlőtlenségek tiszta természete sokkal nyilvánvalóbb, mint az volt a múltban. Számomra a technológia felhasználása, hogy kommunikáljak, felszabadító és pozitív tapasztalat volt. Enélkül nem lettem volna képes dolgozni az elmúlt sok évben.
De ez azt is jelenti, hogy a leggazdagabb emberek élete a világ legvirágzóbb részein gyötrelmesen látható bárki számára, még a szegények számára is, akik hozzájutnak telefonhoz. És már a szub-szaharai Afrikában is sokkal több ember számára jut telefon, mint tiszta víz, amely rövidesen azt fogja jelenteni, hogy az egyre népesedő bolygón senki nem lesz képes elmenekülni az egyenlőtlenségek elől.
Ennek következményeit világosan lehet látni: a vidéki szegények a nagyvárosokba, viskós városokba sereglenek, a remény által hajtva. És aztán gyakran, mikor rájönnek, hogy az Instagram nirvána nem elérhető ott, a tengeren túlon keresik azt, csatlakozva az egyre nagyobb számú gazdasági bevándorlóhoz, akik jobb életet keresnek. Ezek a migránsok cserébe új igényeket helyeznek az országok infrastruktúrájára és gazdaságára, amelybe megérkeznek, aláásva a toleranciát és tovább tüzelve a politikai populizmust.
Számomra az igazán aggodalmas része ennek az, hogy már most jobban, mint bármikor a történelemben, a fajunknak együtt kell működnie. Döbbenetes környezeti kihívásokkal állunk szemben: klímaváltozás, élelmiszer-termelés, túlnépesedés, más fajok kihalása, járványos betegségek, az óceánok savasodása.
Ezek együtt arra emlékeztetnek, hogy az emberiség fejlődésének legveszélyesebb pillanatát éljük. Van technológiánk elpusztítani a bolygót, ahol élünk, de nem fejlesztettük ki képességünket, hogy elmeneküljünk. Talán néhány száz éven belül már lesznek létesített emberi kolóniáink a csillagok között, de jelenleg csak egy bolygónk van, és együtt kell dolgoznunk, hogy megvédjük.
Hogy ezt megtegyük, le kell rombolnunk, nem pedig felépítenünk az akadályokat a nemzeteken belül és között. Ha esélyünk van ezt megtenni, a világ vezetőinek el kell ismerniük, hogy hibáztak és most is hibáznak. Mikor a források kevesek kezében koncentrálódnak, meg kell tanulnunk sokkal inkább osztozkodni.
Mikor nem csak munkahelyek, de egész iparágak tűnnek el, segítenünk kell az embereket, hogy átképezzék őket egy új világ számára, és támogatni őket pénzügyileg, miközben ezt teszik. Ha a közösségek és a gazdaságok nem képesek megbirkózni a migráció jelenlegi szintjével, akkor többet kell tennünk a globális fejlődés bátorításáért, mivel ez az egyetlen módja, hogy vándorló milliók a jövőjüket otthon keressék.
Képesek vagyunk rá, óriási optimizmussal viseltetek a fajom iránt; de ehhez szükség van az elitre Londontól a Harvardig, Cambridge-től Hollywoodig, hogy megtanuljuk az elmúlt évek leckéjét. Mindenek felett, hogy megtanuljuk az alázatosság mércéjét.
Írta: Stephen Hawking
forrás: The Guardian