A filmművészetet azért hívják filmművészetnek, mert művészet – erről azonban senki nem szólt a Disney-nek.
A Disney – különösképp a legújabb Star Wars trilógiával – filmgyártást művel.
A filmművészet és a filmgyártás közti különbség nagyon jól kijön a Skywalker korán és J.J. Abrams rendező-író előző SW filmjén, Az ébredő erőn.
A művészet, mint önkifejező eszköz immár nem játszik. Fogják a nézői elvárásokat, beleértve férfiak és nők speciális igényeit, ultrarajongók és új nézők elvárásait, a kaland, az akció, a dráma, a szerelmi történet, a western, a sci-fi rajongóinak vízióit, amit jól összegyúrnak, összekevernek, majd felszolgálnak, igény szerint.
„Mi nem azt adjuk, amit Ön kér, hanem ami Önnek jó,” – áll egy igazán jó szolgáltató cégérén. A Skywalker kora pedig pont azt adta, amit kértünk, kiporciózva adagokra, mindenféle intuíció és improvizáció nélkül, amelyről még akkor sem beszélhetünk, ha a legendák szerint a forgatásokon született meg a forgatókönyv maga, és még helyben és jelentősen számos dolgok átírtak.
Ez így már nem filmművészet, hanem iparosmunka, annak viszont elég jó. Pedig a Star Wars művészetként is kiválóan működött, mikor George Lucas-nak volt egy víziója, és nem érdekelte, mit szólnak mások, ő azt megvalósította, a népek pedig kajálták. Minden, ami ezután követezett, már csak fan service, ám az mégis borzongató és szemet gyönyörködtető.
Hogy miért pont A jedi visszatérben tökéletesen lezárt Skywalker-sztorit vitték tovább, arra valószínűleg csak az lehetett a magyarázat, hogy az 1977-83 közötti trilógiában szereplő színészek egyrészt élnek, másrészt sokkal képernyőképesebbek, mint annak idején. Pusztán ezért már megérte a Disney-nek kukába dobni a Jedi után született Star Wars univerzum könyveit, képregényeit, amelyeket kánonból „legendákba” fokoztak.
A Skywalker-család újbóli megerőszakolása Az ébredő erővel kezdődött, amely lényegében az Egy új remény remake-je, aztán jött Az utolsó jedik, amely A birodalom visszavág, csak fordítva. Értelemszerűen most megkaphatnánk A jedi visszatér J.J Abrams féle verzióját, azonban nem ez történik.
Történt ugyanis, hogy Az ébredő erő forgatásába úgy kezdtek bele, hogy nem csak épkézláb forgatókönyv nem volt trilógiára, de koncepció sem. J.J. Abrams megálmodott valamit, amelyre a második részt forgató Rian Johnson azt válaszolta, hogy lényegében az egészet a kukába dobta és mást talált ki minden helyett, így akart művészileg újító lennie, amellyel viszont teljesen vakvágányra ment. Az első után találgattuk, kik lehetnek Rey szülei? Hát senkik. De menő Kylo Ren sapija! Öszezúzzuk. Vajon ki ez a Snoke? Tökmindegy, kettévágtuk és kihúztuk a sztoriból.
Ha J.J Abrams-nek volt egy koncepciója az első részre, amelyet a második részben – nyilván az ő meglepetésére is – totál szétzúztak, akkor nyilvánvaló, hogy Abrams valószínűleg két filmet fog egybesűríteni most + újraépíti azt a legóvárat, amelyet Rian Johnson szándékosan szétrúgott. A szándék már a film előtt sejthető volt, hiszen már az első trailerekben is láthattuk, ahogy Kylo Ren sisakját összehegesztik, és az is tudható volt, hogy jóval több mint 2 órás játékidejével ez lesz a leghosszabb Star Wars film valaha (letaszítva a trónról Rian Johnson előző filmjét).
És pont ezt is kapjuk. Amennyire cselekménynélküli volt Az utolsó jedik, itt pont olyan gyorsasággal ugrunk egyik bolygóról a másikra, egyik kalandból a másikba. A történet tempója sajnos olyan gyors, hogy a film nem hagy teret felfogni az eseményeket, sem merengeni, sem átélni bizonyos katartikus pillanatokat és meglepetéseket.
Hiába volt hosszú a film, még így is túl rövid volt. Felvonultatnak óriási karaktereket, amelyekben temérdek potenciál lehetne, azonban ezeket kibontatlanul hagyják, amely miatt van némi hiányérzet. Csak reménykedni lehet, hogy rengeteg anyag volt még leforgatva, amelyek a vágóasztalon véreztek el, és később esetleg egy rendezői változatban majd láthatjuk őket – bár ilyen Star Wars film esetén még soha nem született.
A fan service-t még maga a zene sem élte túl, tulajdonképpen nem is tudtunk új témát felfedezni a filmben, a kiváló régiekből viszont akad bőven. John Williams mester mintha zeneszerző művészből lemezlovassá avanzsálódott volna vissza, aki csak felteszi a korábbi lemezeinek slágereit. Talán nem spolierezünk nagyot, ha elmondjuk, hogy régóta először hallhatjuk jelenetek alatt a Star Wars főtémáját teljes egészében.
És hogy mondjunk valami jót is. A látvány tökéletes, a helyszínek monumentálisak, itt minden egyes fénykardsuhintásnak, minden egyes elsütött lézernek olyan átütő energiája van, mint még soha. Az atmoszférát és a Star Wars érzést nagyon sikerült elkapni, és a képünkbe is tolják. A színészi játékot teljesen háttérbe szorítja a pörgős cselekmény, szinte fel sem tűnik, hogy itt valamit el akarnak játszani nekünk. Az igazán tehetséges Adam Driver (Kylo Ren) megkapja a drámai perceit, de a Star Wars vásznon kifejezetten jól festő Richard E. Grant által játszott admirális sokkal többet érdemelt volna.
Szintén dicsérni kell a film politikai mondanivalóját a lázadások erejéről, a birodalmak gyengeségeiről, hogy mindig küzdeni kell, akkor is, amikor már látszólag nincs mellettünk senki.
És ami a legfontosabb: hiába szidjuk, a fan service működik! Elvégre rajongók vagyunk, és ez a film rendesen megkajáltat minket. Aki jól lakni megy be a Skywalker korára, az jól lakik. Ez nem egy 5 Michelin csillagos szakács főztje, amit nagyítóval kell keresni a tányéron, és bár igazi kulináris élményt nyújt, azért elférne még ott pár fogás is. Ettől a filmtől mindent megkapunk, amit csak Star Wars rajongó látni szeretne egy vásznon, és semmi újat, semmi kiszámíthatatlant, semmi brutális meglepetést. A fan service nem csak működik, de néhol borzongató és nagyon megható. Ehhez pedig értenek a Disney-s arcok. Ez tényleg megint egy rajongói film rajongóknak.