A MI IDŐNK
  • Főoldal
  • Bemutatkozás
  • Miért támogassuk az Európai Baloldalt?
  • Manifesto of the European Left
  • Impresszum

A MI IDŐNK

AZ EURÓPAI BALOLDAL PORTÁLJA

Menu
  • Hírek
    • Belföld
    • Külföld
  • Forradalom
  • Antiimperializmus
  • Antifasizmus
  • Elemzés
  • Programok
  • Tudomány
  • Kultúra
  • Történelem
  • Európai Baloldal
  • Európai Baloldali Párt
  • EP Baloldal
  • Környezetvédelem
  • Ateizmus
  • Kurdisztán
  • LMBTQ

Antifasizmus

Lemondott Paraguay jobboldali elnöke egy nagy bank összeomlása után

2026. november 6.

Santiago Peña jobboldali elnök bejelentette lemondását, miután összeomlott az Ueno Bank, egy intézmény, amely az elmúlt években óriási közpénzekből részesült. Az ellenzék követeli, hogy a felelősök vonják le a következményeket.

Millió paraguayi gyötrődő, feldühödött tekintete előtt az ország jobboldali elnöke, Santiago Peña bejelentette lemondását, miközben az ellenzék alkotmányos vádemelési eljárás megindítását követeli az Ueno Bank – a dél-amerikai nemzet egyik legfontosabb pénzintézete – bezárásáért viselt állítólagos felelőssége miatt.

Santiago Peña az argentin neoliberális fasiszta Milei elnökkel

„Azzal a meggyőződéssel, hogy köztársaságunknak mindig minden egyén és körülmény fölé kell emelkednie… úgy döntöttem, hogy benyújtom lemondásomat a köztársaság elnöki tisztségéről. Ezt országunk stabilitása, a társadalmi béke és demokratikus intézményeink megőrzésének szükségessége szem előtt tartásával teszem” – mondta Peña egy televíziós beszédben.

Peña súlyos vádak középpontjába került, miután kormánya több százmillió dollárt utalt át az Ueno Banknak (közel 850 millió dollár közpénzt, beleértve a társadalombiztosítási rendszer pénzét is), egy intézménynek, amely ezen a héten jelentette be bezárását, jóllehet évekig pénzügyi stabilitásával és betétesei számának növekedésével dicsekedett – közölte Manuel Gustale, az Ueno korábbi elnöke.

November 3-án azonban a Paraguayi Központi Bank bejelentette a bank felszámolását, miután fizetőképességi mutatója a paraguayi törvény által megengedett minimum alá esett.

A szóban forgó bank több száz, sőt több ezer betétese vonult az utcára, és követelte pénze visszaadását, ami a számlák kormány általi befagyasztása miatt nem volt lehetséges.

A helyzet még súlyosabb, ha figyelembe vesszük, hogy egyetlen üzleti konglomerátum nemcsak szinte valamennyi nyugdíjalap megtakarításait, hanem Paraguay felnőtt lakosságának többségének megtakarításait is ellenőrizni tudta.

Így a számlák befagyasztásáról szóló döntés ahhoz a több állításhoz társul, amelyek Peña elnök és az Ueno Bankot ellenőrző üzleti csoport közötti lehetséges kapcsolatokra utalnak, ami összeférhetetlenség gyanúját veti fel Peña és Carlos Carvallo központi banki elnök vonatkozásában.

Hónapokig több paraguayi intézmény is figyelmeztetett az Ueno lehetséges összeomlására, amikor kiderült, hogy a bank túlzott hiteleket nyújtott a saját tulajdonosaihoz kapcsolódó cégeknek.

„És mégis, a közpénzek továbbra is ömlöttek be. Ez nem egyszerűen egy rosszul irányított bank története. Ez egy olyan rendszer, amelyben a bank, a szabályozó szerv és az elnökség olyan szorosan összefonódott, hogy egyik sem tűnt képesnek a másikat ellenőrizni” – mondta a BBC-nek Orkun Saka, a londoni St. George’s University professzora.

Peña lemond, miután pártja vádemelési eljárást indít

De a végső csapást a jelenlegi kormányzat számára a saját pártja, a jobboldali Colorado Párt – amely az elmúlt évtizedek nagy részében kormányozta az országot – mérte, amikor Horacio Cartes volt elnök (ugyanazon párt tagja) bejelentette, hogy a párt támogatni fogja a Peña elleni vádemelési eljárást.

„Nem fogunk tétlenül állni, miközben köz-, magán- és nyugdíjalapokat rabolnak ki; a népre és azokra az értékekre kell gondolnunk, amelyeket Colorado Pártként képviselünk. Támogatjuk a köztársaság elnökének, Santiago Peñának a vádemelését, hogy helyreállítsuk a köztársaság intézményi kereteit” – mondta Cartes egy nyilatkozatban.

Miután Peña felismerte, hogy pártja (amely nyilvánvalóan jóval a válság kirobbanása előtt is tisztában volt részvényesi múltjával) visszavonta támogatását, a kamerák elé állt, és bejelentette, hogy lemond. Az ellenzék és a Colorado Párt azonban kijelentette, hogy folytatják a pert, hogy megállapítsák a végrehajtó hatalom esetleges felelősségét a Paraguayt megrázó pénzügyi és politikai válságban.

Egyes jelentések szerint Peña az Ueno Holding részvényeseként szerepelt, amely a Vázquez Csoport – az Ueno Bank fő részvényesi csoportja – által nagyobb vagy kisebb mértékben ellenőrzött vállalatok konglomerátuma.

És bár Peña 2025 elején bejelentette, hogy már nem részvényese az Ueno Holdingnak, sokan megkérdőjelezik, hogy az intézménnyel kapcsolatos politikai döntéseit saját gazdasági érdekei és a Vázquez Csoport érdekei befolyásolták-e. Ehhez jön még, hogy a központi bank elnöke korábban az Ueno Bank elnöke is volt, és hogy Peña elnöksége alatt a központi bank 2023-ban jóváhagyta az Ueno bankká alakulását. Ez rávilágít a végrehajtó hatalom és a csődbe ment bank közötti szoros kapcsolatra.

Ezért mondta Rafael Filizzola ellenzéki szenátor, hogy az ügy „a demokratikus korszakban a politikai hatalom birtokosai által elkövetett legnagyobb csalás… Egy olyan bankról van szó, amelyet a politikai hatalom birtokosai hoztak létre, hogy közpénzeket használjanak a politikai hatalomhoz kapcsolódó magánüzleti vállalkozásokra, élükön a köztársaság elnökével.”

Filizzola szerint maga az ügyben keletkezett veszteség elérheti a mintegy 3 milliárd dollárt, ami hatalmas bizonytalanságot teremt azon millió paraguayi számára, akik nem tudják, mikor vagy egyáltalán visszakapják-e pénzüket.

forrás: BreakThrough News

Antifasizmus, Külföld, korrupció, Latin-Amerika, Paraguay, Pena

Hogyan zuhant le Trump uralma az amerikai félidős választásokon

2026. november 6.

Donald Trump kacsa a vízben – már sánta kacsa elnök –, és a szélsőjobb egész világszerte megtántorodott, miután megsemmisítő vereségeket szenvedett az amerikai félidős választásokon.

A republikánusok a demokrata győzelmek „kék hullámára” készültek szerdán. Amikor megérkezett, cunami volt.

A demokraták most mindkét kamarában többséggel rendelkeznek az amerikai Kongresszusban. Ez mindössze az ötödik eset 50 év alatt, hogy egy párt egyszerre veszíti el a Képviselőház és a Szenátus feletti ellenőrzést.

A republikánusok nem tartották meg azokat a kongresszusi helyeket, amelyeket átrajzolt választókerületekkel maguknak biztosítottak. Floridában, Észak-Karolinában, Alabamában és Texasban újrarajzolták a kerületek határait, hogy megakadályozzák a demokraták többségszerzését – és kudarcot vallottak.

A kulcsfontosságú győzelmek közé tartozik Texas, ahol James Talarico, aki a kampány során balra hajlott, több mint egymillió szavazattal nyerte el a szenátusi helyet. Ő az első demokrata, aki 1988 óta texasi szenátusi helyet nyer.

A demokraták emellett átvették a korábbi republikánus fellegvárakat: Kansast, Észak- és Dél-Karolinát, Ohiót, Iowát és Maine-t.

Techmilliárdosok próbálták megvenni a választást – de kudarcot vallottak. Rekordösszegű, 11,9 milliárd dollárt költöttek kampányra és hirdetésekre, melynek többségét a republikánusok adták.

Ennek a pénznek a nagy része „sötét pénz” forrásokból származott, mint például kriptovaluta és szabályokat kijátszó non-profit szervezetek. Elon Musk egyedül csaknem félmilliárd dollárt adott a republikánus kampánynak.

A félidős választások megsemmisítő ítéletet mondtak Trump második elnökségéről.

Elnökségét háború, erőszakos deportálások és spirálisan növekvő megélhetési válság sújtotta.

Az USA Irán elleni háborúja felhajtotta az inflációt, különösen az élelmiszer- és üzemanyagárakat. És a Trump által második ciklusa elején bevezetett vámok már korábban is sok árut drágítottak meg az USA-ban.

A benzin ára 34,2 százalékkal nőtt a szeptemberrel végződő 12 hónapos időszakban.

Az amerikai olajvállalatok több mint 130 milliárd dollár profitot zsebeltek be a háború alatt – a tavalyi 47 milliárd dollárról.

De Trump csak azzal dicsekedett, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, és a választók arcába nevetett. A múlt hónap végén egy gyűlésen az elnök azt mondta: „Az Egyesült Államok olaj- és gázüzletága több százmilliárd dollárt keres.

„Nem érdekel, megmondom – rohadt nagy vagyont csinálunk.”

Egy októberi Washington Post-ABC News-Ipsos felmérés szerint gazdasági jóváhagyási aránya mindössze 28 százalék volt.

Trump „establishment-ellenes” kívülállóként pozicionálta magát, aki helyreállítja az „amerikai álmot”. De a republikánusok ugyanazokat a politikákat erőltették tovább, amelyek sújtották a munkásosztályt, miközben a szupergazdagok zsebét tömték.

Trump kudarcai a rezsim jobboldali radikalizálódását táplálták, különösen a tömeges deportálások körül.

A ICE által végrehajtott erőszakos emberrablások és deportálások szintén kulcsfontosságú tényezői voltak a félidős választásoknak.

Fekete, barna és latinó emberek zaklatással és veszéllyel szembesülnek állampolgársági státuszuktól függetlenül.

A latinók, akik 2024-ben egyenlő arányban szavaztak Trumpra és a demokrata jelöltre, Kamala Harrisre, elfordultak a Republikánus Párttól.

Ez magában foglalja azokat is, akik bedőlnek a jobboldali hazugságnak, miszerint a bevándorlás probléma. Javier Villalobos a texasi McAllen republikánus polgármestere. „Az infláció, a gazdaság, minden fontos” – mondja.

„De ami azonnal megérint, ami személyesen érint, az a fellépés, amikor látod az ICE ügynökeit, maszkban, ahogy embereket rángatnak ki járművekből.”

Azt mondja, hogy a „határbiztonságot” támogató republikánus szavazókat elűzte „a spanyol ajkú közösség elleni fellépés”.

Egy nemrégiben készült CBS News felmérés szerint a latinók csaknem 60 százaléka hiszi, hogy a Trump-kormányzat több embert deportált, mint várták.

Trump deportálási programjának mértéke feszültségeket okozott egyes munkaadók között, akik a rasszista oszd meg és uralkodj politikára és a bevándorló munkaerőre támaszkodnak.

Benny Melendez, egy latinó állampolgár, aki egy kis építőipari céget vezet, 2020-ban Joe Bidenre, 2024-ben Trumpra szavazott.

Kerítést épített a cége köré, hogy megakadályozza az ICE ügynököket abban, hogy összegyűjtsék munkásait. „Most megbántam, hogy Trump-ra szavaztam” – mondja.

Több csatatérállamban progresszív és balra hajló demokrata jelöltek arattak hatalmas győzelmeket.

Talarico jobb közfinanszírozás és az 1 százalék adócsökkentéseinek eltörlése programjával indult. Felszólított az Irán elleni háború és a Benjamin Netanyahu kormányának történő fegyvereladások beszüntetésére – bár nem Izraelre vonatkozóan.

Michigan volt egy másik kulcsfontosságú verseny. Az államnak 12 éve van demokrata szenátora, de 2016-ban és 2024-ben Trump-ra szavazott.

A demokrata jelölt, Abdul El Sayed egyszerű kampányt folytatott: „Vegyük ki a pénzt a politikából, tegyük a pénzt a zsebedbe, és fogadjuk el a Medicare for All-t.”

Mike, egy michigani szakszervezeti tag elmondta a Socialist Worker-nek: „Palesztina felrázta az embereket.

„A történelemben először a palesztinpárti álláspont népszerű az USA-ban, és a demokrata szavazók körében elsöprően népszerű.

„Abdul El-Sayed kampánya a megélhetési költségekre összpontosított, de nem tért ki a Palesztinával vagy a transzjogokkal kapcsolatos kérdések elől.”

El Sayed mindkét oldal támadásainak célpontja volt. Haley Stevens izraelpárti politikus, akit legyőzött a demokrata jelöltségért folyó versenyben, néhány nappal a választás előtt Mike Rogers republikánust támogatta.

Ennek ellenére El Sayed több mint 6 ponttal nyert Rogersszel szemben.

Mike hozzátette: „A demokrata vezetés hagyományos bölcsessége az, hogy a középhez kell szólnod.

„De azokat, akik establishment-ellenes érzésből szavaznak republikánusra, könnyebben megnyerik a progresszív jelöltek, mint a mérsékeltek.

„Azt hiszem, a Haley Stevens-ügy nagyobb volt, mint Izrael. A demokrata jobbszárny egy része igazán fél a Democratic Socialists of America (DSA) és a progresszívek felemelkedésétől.”

Floridában a demokrata Angie Nixon hajszál híján győzött Ashley Moody ellen. Nixon progresszív, Bernie Sanders-szel szövetséges és a DSA tagja.

Abortuszellenes bigottak 80 millió dollárt öntöttek a Talaricóhoz, Nixonhoz és az ohiói Sherrod Brownhoz hasonló jelöltekkel szembeni kampányokba. De ők is kudarcot vallottak.

A DSA a legnagyobb szocialista szervezet az amerikai történelemben, 2026-ban elérte a 130 000 tagot. Általában kampánycsoportként működik, progresszív, demokrataként induló jelölteket támogat.

New York polgármestere, Zohran Mamdani egy jól ismert, DSA által támogatott siker.

A DSA és progresszív jelöltek közelmúltbeli győzelmei és majdnem-győzelmei lendületet kell adjanak mindazoknak, akik alapvető változást akarnak.

De a történelem azt mutatja, hogy a Demokrata Párt nem megoldás. A demokraták ugyanúgy háborúkat indítottak a Közel-Keleten, nem finanszírozták az egészségügyet, és bebörtönözték és deportálták a bevándorlókat. Az ICE műveletek Biden alatt bővültek.

Sokkal „mérsékeltebb” demokratákat választottak meg a kék hullámban, mint progresszíveket – nem is beszélve a DSA-tagokról. Ők lesznek azok, akik meghatározzák a napirendet.

A demokrata establishment egyes részei belátják, hogy alkalmazkodniuk kell a túléléshez. Barack Obama volt elnök például támogatta El Sayedet. Remélik, hogy az általa tükrözött hangulatot a demokraták zsákutcájába terelhetik.

forrás: Socialist Worker

Antifasizmus, Antiimperializmus, Elemzés, Forradalom, félidős választás 2026, Latin-Amerika, Trump, Új Hidegháború, USA

Miért kelnek fel az emberek Olaszországban az újfasiszta kormány ellen?

2026. november 6.

Európában növekszik a lázadás – és a munkások megmutatják erejüket. Franciaországban több százezer munkás készül az általános sztrájkra csütörtökön.

Ez azt követi, hogy a Földközi-tenger térségének kikötőmunkásai múlt héten sztrájkoltak az Izraelnek szánt fegyverszállítások és az európai újrafegyverkezési törekvések ellen.

A cselekvési napra való felhívás olasz, francia, görög, török, marokkói és a spanyol államon belüli baszk kikötőmunkásoktól érkezett. De az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Indiában és máshol is csatlakoztak hozzá munkások.

Spanyolországban a vasúti dolgozók a biztonságért sztrájkoltak múlt héten, az idei második halálos baleset után.

Olaszországban a kikötőmunkások akciója egy általános sztrájk része volt, amelyet a kisebb USB, ADL Cobas, Clap, SIAL Cobas és Cobas szakszervezetek hirdettek meg.

Roberto vasúti munkás és USB szakszervezeti tag Livornóban, ahol mintegy 15 000 ember vett részt a tüntetéseken. Elmondta a Socialist Worker-nek: „Ez egy jelentős mobilizációs nap volt – valószínűleg több mint egymillió ember vett részt.

„A közlekedési dolgozók csatlakoztak a sztrájkhoz, dacolva a Matteo Salvini közlekedési miniszter által elrendelt tilalommal.

„Salvini a 146/90-es törvényt alkalmazta – az egyik legelnyomóbb jogszabályt a sztrájkjog terén Európában.”

Széles körű düh uralkodik Olaszország szélsőjobboldali kormánya ellen, amelyet a fasiszta miniszterelnök, Giorgia Meloni vezet. Az olaszországi tüntetések, akárcsak a franciaországiak és a spanyol állambeliek, az oktatás és az iskolák jobb finanszírozásáért törtek ki.

De a robbanás a tavalyi, Palesztináért indított általános sztrájkokból táplálkozott.

Roberto hozzátette: „A tavalyi »Blokkolj Mindent« mozgalom szelleme – amelyet a palesztin néppel való szolidaritásban szerveztek – ismét visszhangzott a köztereken.

„Ezúttal a tereket a megélhetési költségekre való összpontosítás töltötte meg, amelyet mi, a birodalmi szívtájék munkásosztálya viselünk.

„Ez a Közel-Keleten kibontakozó háborúk közvetlen következménye.”

Torinóban, Észak-Olaszországban munkások és diákok ezrei gyűltek össze az üzemanyagárak megugrása és a növekvő védelmi kiadások ellen.

Leda, aki részt vett a torinói belvárosban tartott tüntetésen, elmondta a Socialist Worker-nek, hogy a napi akciók „szívmelegítőek” voltak, tízezrek „keltek fel ez ellen a kormány ellen”.

Elmondta, hogy a gazdálkodók trágyahordókat borítottak ki a torinói városháza előtt a tüntetés előtt.

Egy „Állítsuk meg a magas megélhetési költségeket, nem a háborúra, nem az újrafegyverkezésre. Mi termeljük a vagyont, ti a jövő tolvajai” feliratú transzparens vezette a menetet.

„Hétköznapi munkásosztálybeli emberek jelentek meg” – mondta Leda.

A rendőri brutalitás – és az egyre növekvő állami elnyomás – nagyszámú embert mozgósított. És az olasz állam rasszizmusa elleni ellenállás végigvonul a tüntetéseken.

A kormány idén korábban rendeletet fogadott el, amelynek célja a „migránsok” számának 30 százalékra korlátozása az osztálytermekben, valamint a burka és a nikáb betiltása az iskolákban. Leda elmondta: „Az egyik legnagyobb vitatéma az antirasszizmus volt. A tüntető fiatalokat a jobboldali politikusok és a sajtó »maranza«-nak nevezi. A szó egy sértő kifejezés, amelyet a másodgenerációs migránsok leírására használnak.

„Van egy felhang, hogy a bevándorlók káoszt okoznak a városokban, hogy ők a probléma.

„De az emberek olyan táblákat vittek, amelyeken az állt: »Ti maranzának hívjátok őket, mi a nevükön szólítjuk őket«. Azt mondják, ismerjük őket, a barátaink – ők mindannyian mi vagyunk.”

Az e heti általános sztrájk egy nyolcnapos olaszországi kamionsofőr-sztrájkot követ, amely megzavarta az üzemanyag- és élelmiszer-szállítást.

Leda elmondta, hogy néhányan, akik Melonira szavaztak, most a kormánya ellen fordulnak. „Amikor szeptemberben megemelkedtek a gázárak, a dél-olaszországi kamionsofőrök sztrájkba léptek” – érvelt.

„Blokkolták az utakat tiltakozásul, mert nem volt értelme szállítani a terményeket a magas gázárak miatt.

„Most az a fontos, hogy egyesítsük a déli küzdelmeket az északiakkal.”

Franciaország felkészül a megújult blokádokra és sztrájkokra

A blokádok hétfőn visszatértek a francia iskolákba a két hetes ünnepi szünet után.

Az oktatási minisztérium szerint hétfő reggel 41 iskolát érintettek blokádok és tüntetések, és keddig további iskolák csatlakoztak a mozgalomhoz.

A kormány tett néhány engedményt. Több tanárt ígért, és létszámkorlátot az osztálytermekben, valamint a gyűlölt Parcoursup egyetemi felvételi rendszer helyettesítését.

De ez nem megy elég messzire az oktatási rendszer megjavításához.

Országszerte mintegy félmillió ember tüntetett múlt szombaton, sorozatban a harmadik hétvégi meneten.

A párizsi hatóságok azt követelték, hogy a menetelők egy jóváhagyott útvonalat kövessenek, amely elkerüli a városközpontot. De néhányan dacoltak ezekkel a parancsokkal.

A hivatalos menet végén egy nagy csoport a Bastille tér felé indult, mielőtt a félkatonai csendőrség megállította őket.

A tüntetők harcoltak a rendfenntartásukra küldött 70 000 zsaru ellen, és egy esetben egy tüntető Molotov-koktélt használt.

Hat szakszervezeti szövetség támogatta az e heti csütörtöki általános sztrájkot, mivel egy 55 milliárd euróértékű megszorításokat tartalmazó költségvetési javaslattal néznek szembe.

A franciaországi lázadás, amelyet az iskolások indítottak el, szélesebb körű dühöt szított a megélhetési költségek, a háború és a fasiszta fenyegetés miatt.

Fontos kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy hova vezet a mozgalom. Visszanyeri-e lendületét az iskolai blokádok az ünnepi szünet után? És a sztrájkmozgalom egynapos esemény lesz-e, vagy a munkások folyamatos akciót, úgynevezett megújítható sztrájkot fognak sürgetni?

forrás: Socialist Worker

Antifasizmus, Elemzés, Forradalom, Európai Baloldal, Meloni, olasz újfasizmus, Olaszország

12 milliárd dollár rekordösszegért vették meg a választást az amerikai szupergazdagok

2026. november 5.

Az Egyesült Államokban lezajlott a félidős választás, amelyet a demokraták fölényesen nyertek.

Trump megalázó vereséget szenvedett. A választások egy másik komoly aspektusa azonban, hogy olyan mennyiségű pénzt tapsoltak el kampányra, mint még soha. 12 milliárd dollárt költöttek az emberek meggyőzésére… és nem a kisemberek adományoztak.

Amit az amerikai választásnál látunk, az a piaci alapú, kapitalista kamudemokrácia. Tulajdonképpen nincsenek szabad választások, csak jelöltek, akiket az amerikai elit befizet a kongresszusba. Az amerikai milliárdosok kampánypénzeivel nem versenyezhet egy munkásbarát, szocialista jelölt.

Amikor 12 milliárd dollárról beszélünk, az a jéghegynek csak egy kis része. Itt nem beszéltünk még a pártokat nyíltan támogató tévécsatornák, újságok, weboldalak, közösségi platformok működéséről, amely szintén nem kis pénzt emészt fel, és amelyekkel a valódi baloldal csak korlátozott keretek között rendelkezik, hiszen ezek működtetéséhez és marketingjéhez is a milliárdosok pénze kell.

Ez a választás megint csak eklatáns példája annak, hogy az amerikai kapitalista kamudemokráciában egy népi jelöltnek esélye sincs. Még ha esetleg a kisemberek úgy is döntenek, hogy saját kis megtakarításukból valamicskét adnak, akkor sem.

12 milliárd dollár, az fejenként 35,3 dollár, azaz 11270 forintnyi összeg, beleszámítva az egész lakosságot, még a csecsemőket is. Ha a jövedelemmel rendelkezőket nézzük, az 100 dollár fejenként… és akkor még mindig nincs médiabirodalom mögötte.

Mekkora az elköltött pénz?

12 milliárd dollárból körülbelül 2,4 millió ember kaphatna egy évre teljes egészségbiztosítást az USA-ban.

A Világélelmezési Program becslése szerint nagyjából 12 milliárd dollár elegendő lenne mintegy 20 millió ember egyéves élelmiszer-segélyezésére.

12 milliárd dollárból körülbelül 240 000 amerikai tanár egyéves fizetését lehetne fedezni (50 000 dolláros átlagbérrel).

Az USA-ban 12 milliárd dollárból nagyjából 100 000 hajléktalan ember egyéves lakhatási támogatását lehetne biztosítani.

A becslések szerint 12 milliárd dollár elegendő lenne több millió ember tiszta ivóvízhez való hozzáférésének biztosítására világszerte – az ENSZ szerint kb. 10 milliárd dollár/év kellene a biztonságos ivóvíz és alapvető higiénia egyetemes eléréséhez.

12 milliárd dollárból több száz millió gyermeket lehetne beoltani alapvető, életmentő védőoltásokkal a fejlődő világban (a Gavi szövetség becslései alapján).

12 milliárd dollár nagyjából az amerikai védelmi költségvetés körülbelül 1,5%-a – azaz kevesebb, mint két hétnyi amerikai katonai kiadás (évi kb. 850-900 milliárd dollárral számolva).

12 milliárd dollár több mint kétszerese annak, amit a 2020-as amerikai elnökválasztási kampányra költöttek (kb. 5,7 milliárd dollár) – vagyis egy félidős választás többe került, mint egy elnökválasztás.

12 milliárd dollár nagyjából annyi, amennyivel a világ leggazdagabb embereinek vagyona egyetlen hónap alatt nő – miközben a választási kampányra elköltött pénz egy részét ők adták.

12 milliárd dollár körülbelül annyi, amennyit néhány afrikai ország egy évben kamatfizetésre költ külföldi hitelezőknek – miközben az egészségügyre és oktatásra jutó költségvetésük elapad.

És Magyarországon?

Amikor az amerikai kamudemokrácia működéséről beszélünk, az fokozottan érvényes a magyarországi helyzetre, ahol ugyanolyan milliárdosok befolyása érvényesül. Sőt, továbbmegyünk: akár ugyanazon amerikai milliárdosoké, akik az amerikai választást veszik meg, hiszen Elon Musk és Donald Trump is támogatólag lépett fel a Fidesz-rezsim felé, és ki tudja még, mi érkezett olyan kamucivilszervezetek felöl, mint a CPAC vagy a CÖF félék. Bár, a magyar helyzet annyiban speciális, hogy a NER kvázi végtelen közpénzzel rendelkezett, amelyet be is fektettek propagandába.

Mit jelent ez?

A piaci alapú választások, amelyet milliárdosok megvesznek és a kisemberek jelöltjei számára elérhetetlenek… ILLEGITIMEK.

Antifasizmus, Antiimperializmus, Elemzés, Forradalom, félidős választás 2026, kapitalista demokrácia, Trump, USA, választás

A demokraták átvették az amerikai kongresszus irányítását, ami komoly elutasítása Trump-nak. Mi következik ezután?

2026. november 5.

A demokraták győzelme az amerikai félidős választásokon kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy mit jelent majd az értelmes változás, és hogyan folytatják a munkásosztály és a szocialista mozgalmak a harcot a szavazóurnán túl.

A demokraták megnyerték az Egyesült Államok Kongresszusának irányítását a keddi, november 3-i félidős választásokon, ami megsemmisítő vádat jelent Donald Trump amerikai elnök második ciklusára nézve.

A republikánusok legalább hét szenátusi helyet veszítettek olyan államokban, amelyek hagyományosan a jobboldali párt fellegvárai voltak. A párt több mint két tucat képviselőházi körzetet is elveszített a demokratákkal szemben. A 2024-es elnökválasztáson Trump néhány ilyen körzetet kétjegyű százalékpontos különbséggel nyert meg.

Kansasnak közel egy évszázad óta először lesz demokrata szenátora. Észak- és Dél-Karolina, sőt Texas is a demokratákhoz pártolt át – példátlan elmozdulás ezekben az államokban. Michigan egyik legfigyelmesebben követett versenyén a progresszív demokrata Abdul El-Sayed 7 százalékponttal nyerte el a szenátusi helyet.

A mindent elsöprő vereség 12 milliárd dollár elköltése után következett be, amelyet nagyrészt a két párt milliárdosai költöttek el arra, amit az elemzők a történelem legdrágább félidős választásának neveznek.

Trump és a kormányzat prioritásainak elítélése

Összesen 435 helyet osztottak ki az amerikai képviselőházban, és a 100 fős amerikai szenátus 35 helyéről is döntöttek. Ez a két kamara – a szenátus és a képviselőház – alkotja az amerikai kongresszust.

Bár maga az elnök nem volt választható, különböző elemzők ezeket a félidős választásokat Donald Trump amerikai elnökről szóló népszavazásként jellemezték. A republikánus párt elsöprő vereségét pedig a kormányzat és annak az elmúlt két évben képviselt prioritásai mély elutasításaként értékelik. A korrupciót, az inflációt, az emelkedő üzemanyagárakat és az iráni háborút említik a választók legfőbb aggodalmaiként.

„A veszteségünk oka a háború” – mondta JD Vance alelnök egy online bejegyzésben.

A BreakThrough News-nak nyilatkozva a választás éjszakáján Trita Parsi, iráni-svéd nemzetközi kapcsolatok szakíró és politikai elemző az iráni háború mély népszerűtlenségéről beszélt mint a választási eredmény egyik mozgatójáról.

„Nem hiszem, hogy a közelmúltban láttunk volna olyan választást, amelyen a háború ennyire döntő kérdés lett volna – nem csupán tényező, hanem döntő kérdés.”

Parsi arról is beszélt, hogy Trump elnök nem sokkal a választások előtt egy reggeli talkshow-ban azt állította, hogy az USA Izraelnek nyújtott finanszírozása 2026 végéig megszűnik. Ez a finanszírozás az amerikai politika egy másik széles körben népszerűtlen eleme.

„Az izraeliek több mint egy éve arra a következtetésre jutottak, hogy elveszítették az amerikai közvéleményt” – mondta. A terv az, hogy „elrejtsék a pénzt”, a Pentagon költségvetésén belüli vegyes vállalatokon keresztül, oly módon, amely „a kongresszus és az amerikai közvélemény ellenőrzésén kívül esik”. Azzal érvelt, hogy ezen a modellen keresztül a finanszírozás valójában növekedhet.

Mivel Izrael támogatása olyan politikai teherré vált, Amanda Yee, a The China Report műsorvezetője elmagyarázta, hogy az AIPAC októberben bejelentette, hogy leállítja a jelöléseket és a közvetlen adományokat a jelölteknek.

„Az AIPAC valójában nem állítja le a kiadásait, csak megváltoztatja a költés módját” – mondta Yee.

Elmondása szerint az United Democracy Project (UDP), az AIPAC-hez kapcsolódó szuper PAC, most „az AIPAC pénzének fedőszerveként” működik. Az UDP már milliókat költött arra, hogy eltávolítson Izraellel szemben kritikus képviselőket, mint például Jamaal Bowman-t és Cori Bush-t.

Izrael és a külpolitika azonban nem az egyetlen elégedetlenségi pont az amerikai emberek számára. Különböző belpolitikai kérdések váltak az amerikai politika fő nyomáspontjaivá, amelyek közül az egyik legnagyobb az AI-fejlesztéshez kapcsolódik.

Az AI-adatközpontok nemzeti gyújtóponttá válnak

John Russell, a More Perfect Union újságírója a BreakThrough News-nak beszélt az AI-robbanást tápláló hiperléptékű adatközpontok egyre népszerűtlenebb fejlesztéséről.

Azt mondta, hogy az adatközpontok „munkahelyeket pusztító szuperszámítógépek”, amelyek „felrobbantják a közműdíjaidat”, ha a hálózatra kapcsolják őket melletted. Ha nem kapcsolják a hálózatra, akkor a szükséges hatalmas erőművek „piszkos fosszilis tüzelőanyagokat égetnek, amelyek megölik a bolygónkat”.

Mindezek a hatások fenntartják a hatalmas számítástechnikát, amely „csak felfelé lapátolja a pénzt a gazdaság tetejére, a már fantasztikusan gazdagokhoz”.

„Ez egy egyesítő kérdés, függetlenül attól, kire szavazol” – mondta Russell. „Az emberek látják, hogy ez csak egy nagy klub, és mi nem vagyunk benne.”

Russell azzal érvelt, hogy bár a Demokrata Párt győzelmet hirdetett ezeken a választásokon, a dolgozó tömegek valójában egy olyan pártot keresnek, amely megállítja „a föld leggazdagabb embereinek abszolút nyereségeit”, és tesz valamit, ami tényleg könnyebbé és megfizethetőbbé teszi a többség életét.

A demokraták megtámadják a független szocialista jelölteket és a baloldalt

A BreakThrough News választási tudósítása során Zoe Alexandra rávilágított egy furcsa „szórólapbotrányra” az ohiói verseny során, amely mind a republikánus, mind a demokrata párt elítélését kiváltotta.

Az ohiói szenátusi versenyt a demokrata Sherrod Brown nyerte meg, amelyben nemcsak a republikánus Jon Husted, hanem a független szocialista jelölt, Greg Levy is indult, aki 94 509 szavazatot kapott.

Ebben a „szórólapbotrányban” egy MAGA-hoz kapcsolódó szuper PAC 2 millió dollárt költött olyan szórólapokra, amelyek Greg Levy szocialista platformját utánozták.

„A szórólapok és videóhirdetések arra szólították fel a választókat, hogy »Csatlakozzanak a forradalomhoz«, és támogassák a szocialista jelöltet, Greg Levyt”, és azzal kritizálták Sherrod Brownt, hogy munkásellenes – mondta Alexandra.

A BT újságírója szerint ezt a manővert azonnal elítélte Greg Levy és csapata, akik „piszkos trükknek” és a „digitális blackface” egy formájának nevezték. Alexandra azonban hangsúlyozta, hogy a demokraták válasza nem az volt, hogy csatlakozzanak Levyhez és elítéljék a republikánusok piszkos választási manőverét.

„Ehelyett a demokraták úgy döntöttek, hogy Greg Levy ellen fordulnak” – mondta Alexandra. „Támadásba lendültek, és nagyon gyorsan azt mondták: »Greg Levy a republikánusokkal dolgozik« és »Greg Levy valójában az ellenséged«.” Különböző szórólapokat mutatott be, amelyeket a demokraták fizettek ezeknek az üzeneteknek a terjesztésére.

Alexandra a vállalati média olyan címsorait is bemutatta, amelyek a szocialista Greg Levyt hibáztatják az állam demokrata győzelmének esetleges „elrontásáért”. A Newsweek egyik címsora így szólt: „Hogyan ássa alá egy szocialista Sherrod Brown ohiói visszatérését.” A Washington Post egy másik címsora pedig: „A GOP-céghez kapcsolódó PAC az ohiói szocialistát támogatja a szenátusi versenyben.”

A Sherrod Brown kampány odáig ment, hogy egy támadó videóhirdetést is készített, amely félelmet és gyanút keltett arról, hogy a Greg Levy kampányt a Republikánus Párt befolyásolja, hogy „megossza az árapályt” az ohiói versenyben.

„Ide irányítják a pénzüket” – mondta Alexandra. „Ahelyett, hogy a demokraták ténylegesen megnéznék a saját versenyüket, és megkérdeznék: »Miért van az, hogy egy szocialista, aki azt mondja, hogy egészségügyünk és oktatásunk legyen, és ne menjünk háborúba, valahogy népszerűbbé válik?« Azt mondják: »Támadjuk meg!«”

Ami az USA mindkét nagy vállalati pártját illeti, „világosan egy dologban vannak összehangolva, mégpedig abban, hogy a baloldal fenyegetést jelent a túlélésükre”.

A műsor különböző vendégei a Trump-kormányzat és a szélsőjobb baloldal elleni háborújáról is beszéltek, és rámutattak, hogy ha a demokraták mindkét kamarát irányítanák, elméletileg tehetnének valamit az aktivizmus és a progresszivizmus politikai elnyomása ellen az USA-ban, bár eddig nem mutattak ellenállást e tendenciával szemben.

Egy másik merész független szocialista kampányban a Bronxban (New York 15. képviselőházi körzete) Andre Easton a szavazatok 8,7%-át kapta. A demokrata hivatalban lévő Ritchie Torrest hívta ki, akit újraválasztottak, de egyre népszerűtlenebb a határozott Izrael-párti álláspontja és a baloldali és progresszív jelöltek – köztük Andre Easton – elleni folyamatos támadásai miatt.

Easton a BreakThrough News-nak azt mondta, hogy valójában a munkások tömegmozgalma az év többi 365 napján és a választások közötti több év során az, ami igazán létrehozza a változást, amit az emberek látni akarnak.

„A politikai felelősséged túlmutat a szavazóurnán” – mondta Easton. Hozzátette, hogy az embereknek feltétlenül szavazniuk kell, és mozgósítaniuk kell közösségeiket a szavazásra. „De a politikai felelősséged sokkal robusztusabb, sokkal szélesebb és mélyebb, mint egyetlen buborék egy papírlapon.”

A bronxi szocialista jelölt szerint politikai kötelességünket „az utcáinkon, a közösségeinkben, az osztálytermeinkben és a munkahelyeinken” teljesítjük.

Hangsúlyozta, hogy pártja, a Party for Socialism and Liberation elkötelezett e munka mellett, és a félidős választások után minden nap folytatni fogja azt.

Megújítva elkötelezettségüket a szervezés és mozgósítás mellett, különböző aktivisták, újságírók és progresszívek rávilágítottak arra a korlátozott előrelépésre, amelyet Trump ezen elsöprő győzelme jelent.

Mit jelent valójában, hogy a demokraták irányítják az amerikai kongresszust?

Most, hogy a demokraták döntően megnyerték a félidős választásokat, felmerült a kulcskérdés: mit várhatnak valójában az emberek a demokrata kongresszusi irányítástól? Ben Becker, a BreakThrough News főszerkesztője rámutatott, hogy történelmileg a demokraták nem használták ki többségüket értelmes progresszív változás előmozdítására.

„Jó érzés látni, hogy a republikánusok veszítenek, de nem hiszem, hogy ezt az érzést át kellene fordítanunk irracionális reménnyé azzal kapcsolatban, hogy a demokraták mit lesznek képesek – vagy egyáltalán akarnak – elérni.”

Kiemelte a demokraták eufóriáját a képviselőház és a szenátus 2006-os félidős választások utáni megnyerése miatt, és még inkább a 2008-as elnökválasztáson. Többségük volt akkor is, amikor Joe Bident 2020-ban megválasztották.

„Ezek közül egyik ígéretet sem teljesítették” – mondta Becker.

„Legyen szó diákhitel-elengedésről, egyetemes egészségügyről, szülői szabadságról, egyetemes gyermekgondozásról, klímajogszabályokról, bevándorlási reformról, a Roe v. Wade törvénybe iktatásáról, sorolhatnánk a listát.”

Azt állítja, hogy ez a patthelyzet és a „teljesítés kudarca” teremtette meg azokat a feltételeket, amelyek lehetővé tették Trump visszatérését egy sokkal szélsőségesebb jobboldali programmal.

„Az eufória – ha oda vezet, hogy hátradőlünk és reménykedünk, hogy a demokraták jól fognak teljesíteni –, valójában csak a republikánusok és a trumpizmus, vagy akár a trumpizmusnál is rosszabb visszatéréséhez fog vezetni.”

forrás: BreakThrough News

Antifasizmus, Antiimperializmus, Elemzés, Forradalom, Külföld, középidei választások 2026, Trump, USA

Bukele több ezer katonát vezényel Haitira

2026. november 5.

A salvadori kormány szerint a katonai döntést négy eltűnt salvadori katona felkutatása és „a rosszfiúk elleni harc” céljából hozták.

Nayib Bukele, El Salvador szélsőjobboldali elnöke október 29-én bejelentette, hogy közel 2000 fős katonai erőt vezényel Haitira. Azzal indokolta az intézkedést, hogy október 18-án négy salvadori katona eltűnt.

A beszámolók szerint a salvadori katonák egy Croix-des-Bouquets-i, a főváros, Port-au-Prince közelében történt fegyveres támadás után tűntek el, amelyben a páncélozott járművük is érintett volt. Egyes jelentések szerint a támadók nagyon erős fegyvereket és robbanóanyagokat használtak. Azóta a katonák holléte ismeretlen, és nem tudni, hogy még életben vannak-e.

Bukele szerint több ezer salvadori katona folytat kutatási műveleteket. Több kritikus azt állította, hogy a bevetés Haiti katonai inváziójával egyenlő.

Bukele és a nem választott haiti miniszterelnök igazolja a bevetést

A salvadori elnök tagadta az invázió vádját: „Ez nem a haiti nép elleni művelet, és nem is Haiti inváziója. Nem vagyunk nagyhatalom. Nincs érdekünk abban, hogy uraljuk a haiti népet, sem abban, hogy rátégyük a kezünket Haiti vagyonára… Csak azt akarjuk, hogy a négy repüléstechnikusunk hazatérjen.”

A bevetés bejelentésekor Bukele a művelet finanszírozásának kérdésére is kitért: „Gyakorlatilag csak mi fizetünk ezért a műveletért. Bár kapunk egy kis logisztikai segítséget néhány más országtól, a költségek 90%-át a saját szerény költségvetésünkből fedezzük.”

Továbbá Bukele biblikus hangvétellel indokolta katonái jelenlétét azzal, hogy El Salvador is ismeri a bandaerőszak megpróbáltatásait: „Ugyanazt a szenvedést éltük át, amelyet Haiti ma átél. Olyan vérfürdőt éltünk át, amely még szörnyűbb volt annál, mint amit a haiti nép most elszenved… Nem azért jövünk Haitire, hogy pénzt keressünk, mert ezt senki sem fizeti meg nekünk. Azért jöttünk Haitire, hogy harcoljunk a rosszfiúk ellen. De ezt kérem tőletek: Bízzatok bennünk, imádkozzatok az egyetlen igaz Istenhez, és kérjétek Őt, hogy gyógyítsa meg Haitit.”

A de facto haiti miniszterelnök, Alix Didier Fils-Aimé pedig egy sajtóközleményben kijelentette, hogy több ezer salvadori katona bevetése nem invázió, hanem „kétoldalú és együttműködő koordináció” az eltűnt katonák felkutatására.

A kritikusok a bevetést Haiti további destabilizálásaként ítélik el

Az emberi jogi szószólók viszont figyelmeztettek a külföldi beavatkozásokra, amelyek történelmileg tovább destabilizálták Haitit és növelték az erőszakot.

El Salvador – a régió egyik, az USA-hoz legszorosabban kötődő országa és az USA vezette „Amerikák Pajzsa” blokk kulcsfontosságú része – bevetése jóval többnek tűnik, mint egy kis regionális nemzet katonai részvételének. Állítólag maga Donald Trump adta a zöld jelzést a salvadori elnöknek a katonai akcióra.

Továbbá Bukele saját, a salvadori bandaerőszakra tett utalása felhívja a figyelmet azokra a különböző csoportokra és közösségekre, amelyek elítélték az országban alkalmazott vaskezű válaszát. Sokan azt mondják, hogy a bandaerőszak ürügyét egy folyamatos szükségállapot bevezetésére használták, amely megfosztotta az alapvető demokratikus jogoktól az embereket, és Bukele híveinek rendszeres hatalomkoncentrációjához vezetett. Az El Faro oknyomozó újságírói azt is feltárták, hogy Bukele a vaskezű modell bevezetése előtt titkos megállapodást kötött a bandákkal.

Az a felvetés, hogy hasonló megközelítést kellene alkalmazni Haitin, pontosan az, ami miatt az emberi jogi aktivisták riadót fújnak.

De El Salvador bevetésének következményeinek megértéséhez túl kell lépni az eltűnt katonák azonnali felkutatásán. Haiti biztonsági válsága elválaszthatatlan attól a politikai instabilitástól, külföldi beavatkozástól és történelmi elnyomási struktúráktól, amelyek generációk óta formálják az országot.

Politikai destabilizáció vagy bandaprobléma?

A Haitin tartózkodó négy salvadori katona az úgynevezett Bandaelnyomó Erő (GSF) tagja volt, egy ENSZ által engedélyezett katonai bevetés különböző országokból származó személyekkel, állítólag az ország biztonsági helyzetének ellenőrzése érdekében. A GSF éles kritikát kapott, mint Haiti ENSZ-megszállásának legújabb változata, amely már hatalmas kárt okozott a haiti népnek, és képtelen volt „ellenőrizni” az erőszak helyzetét.

Haitin a lakosság bizalma az átmeneti vezetés iránt már így is alacsony. Magas rangú tisztviselők, köztük Frantz Elbé volt országos rendőrfőnök széles körű nyilvános felháborodással és eltávolítási követelésekkel szembesültek a politikai korrupció, az állampolgárok védelmének elmulasztása, valamint a rendőri erő egyes elemei és a helyi bandák közötti titkos kapcsolatok vádjai miatt. Erre a korrupcióra hivatkozva a szakértők szerint a haiti helyzet sokkal mélyebb, mint egy bandaválság.

„Ezek a bandák rendszeresen kapnak fegyvereket és lőszert az Egyesült Államokból” – mondja Guillermo Barreto venezuelai akadémikus. „Ez az akció egy olyan projektet jelez, amely egy nemzet működését kívánja ellehetetleníteni. De ez a haiti nemzet elleni támadás nem új keletű. Haiti a függetlensége óta birodalmi hatalmak ostroma alatt áll.”

forrás: BreakThrough News

Antifasizmus, Külföld, Amerikák Pajzsa, Bukele, Haiti, Latin-Amerika, salvadori fasizmus, Trump, Új Hidegháború, USA

Latin-Amerika: a „kulturális harc” mint a neoliberalizmus homlokzata

2026. október 30.

Milei Argentínában és De la Espriella Kolumbiában megerősítették elkötelezettségüket, hogy kormányaikon keresztül reformálják országaik kultúráját. De mi rejlik e retorika mögött?

Már évek óta Latin-Amerika új radikális jobboldalának politikusai, influenszerei és értelmiségiei beszélnek a „kulturális harc” fontosságáról, hogy visszaszerezzenek egyfajta múltban elveszett perspektívát, és alátámasszanak egy civilizációs projektet, amely mindenekelőtt az egyént, az egyéni szabadságot és a szabad piacot helyezi előtérbe.

Valószínűleg elsőként Javier Milei, Argentína jelenlegi elnöke hangsúlyozta ezt az elképzelést a médiában, aki kezdetben olyan közgazdászként szerzett nevet magának, akinek nem volt gondja ellenfelei sértegetésével és az ortodox neoliberális gondolkodás védelmével.

Abban az időben Milei értelmiségi szövetségeseivel együtt egy állítólagos, az úgynevezett baloldali elitek által ráerőltetett kultúra elleni fellépésre szólított fel, amely eltorzította a józan észt, a keresztény erkölcsöt és az egyéni szabadságot, sok más dolog mellett.

Néhány nappal ezelőtt Abelardo de la Espriella kolumbiai elnök a „kulturális harc” radikalizálására szólított fel, és elrendelte több tucat műalkotás eltávolítását különböző múzeumokból, hogy helyreállítsanak egy kultúrát, amelyet a baloldal, a marxizmus és más sötét (vagy ahogy Milei maga fogalmaz, „démoni”) erők tartottak fogságban.

Valójában a lépés nem különösebben eredeti. Már az Egyesült Államokban Pat Buchanan (Nixon és Reagan közeli tanácsadója) is szorgalmazta és ösztönözte a gyújtó hangvételű retorikát egy „kultúrháború” vívásához, hogy megvédjen egy kultúrát, amelyet a társadalmi változások eltorzítottak. E doktrína fő értelmiségi inspirálói közé tartozik az amerikai Sam Francis és a francia Alain de Benoist és Guillaume Faye (ismert különbségeikkel együtt). Még néhány német is az 1930-as években megkísérelte az úgynevezett „kulturális bolsevizmust” tenni minden bajuk bűnbakjává.

De a „kulturális harc” sürgetésének Latin-Amerikában érdekesebb indoklása volt. És ez nem is annyira Antonio Gramsci hegemónia-koncepciójának állítólagos pragmatikus értelmezésének köszönhető – amelyet az új radikális jobboldal, valamint a liberalizmus és a szociáldemokrácia nagy része eltorzított, mivel azt kizárólag „kulturális hegemóniaként” értelmezi.

Nem, valójában a feminizmus, az abortuszjogok, a progresszív kormányok, baloldali művészek, forradalmi értelmiségiek stb. elleni „kultúrháború” mögötti szándék inkább stratégiai jellegű.

Mert azok, akik valójában ideológusként a „kultúrháborús” projektek mögött állnak, nem Buchanan, Francis, De Benoist vagy Faye, hanem Hayek, Friedman és a többi neoliberális közgazdász.

Az igazság az, hogy a neoliberalizmus Latin-Amerikában a 20. század végén és a 21. század elején egyszerre volt elsöprő kudarc és nagyszerű győzelem. Ez a látszólagos ellentmondás attól függően oldódik fel, hogy melyik társadalmi osztályról beszélünk. Abban az időben a gazdaságilag leghatalmasabb társadalmi osztályok hatalmas mennyiségű hatalmat és erőforrást halmoztak fel, amilyet ritkán láttak a latin-amerikai történelemben.

De az ilyen szintű felhalmozás egy globális imperialista rend által leigázott társadalmakban (mint a latin-amerikaiak) szükségszerűen a munkásosztályokat szinte elviselhetetlen anyagi bizonytalanságba taszítja. A tömeges migráció, a felkelések, a halálesetek, az életre szóló megtakarítások elvesztése, a növekvő bűnözés és így tovább csak néhány volt a pusztításból, amelyet a Washingtoni Konszenzus által vezérelt neoliberalizmus hagyott maga után abban az időszakban.

A válságra válaszul több centrista, balközép és még baloldali vezető is gyors egymásutánban nyerte meg a választásokat a régióban: Chávez Venezuelában, Morales Bolíviában, Fernández Argentínában, Correa Ecuadorban, Lula Brazíliában, Bachelet Chilében, Mujica Uruguayban stb. Egy kapitalista gazdasági válságot próbáltak megoldani magának a kapitalizmusnak a keretein belül, olyan megközelítéseket alkalmazva, amelyek keynesi intézkedéseket ötvöztek a jogok védelmét és kiterjesztését célzó jogszabályokkal, különösen a legmarginálisabb szektorok számára.

Olyan idők voltak ezek, amikor (nem ellentmondások nélkül más politikai erőkkel, köztük a hagyományosabb baloldallal) ezeknek az országoknak a gazdaságai javultak, részben a globális piacon elért magas nyersanyagáraknak köszönhetően. És a sok esetben segélyekre és szociális programokra összpontosító közpolitikákkal több millió latin-amerikai helyzete egyértelműen javult. Csak 2000 és 2012 között 56 millió latin-amerikai állampolgár tudott kikerülni a szegénységből.

Miután a neoliberalizmus elleni elégedetlenség vihara elmúlt, az uralkodó osztályok úgy döntöttek, hogy elegük van a progresszív kormányokból. De hogy visszaszerezzék az abszolút ellenőrzést (mivel mindig is megtartották a nemzeti döntések befolyásolásához szükséges hatalmi részt), vissza kellett nyerniük a kormányokat, és ehhez válaszúthoz érkeztek.

Tudták, hogy a balközép kormányok elleni központi érv nem alapulhat kizárólag a latin-amerikai természeti erőforrások magas árának vége után következő gazdasági visszaesésen, hanem valami mélyebbre kell alapozni – valamire, ami újszerűnek, radikálisnak és egyfajta konzervatív forradalmi ideológiának tűnik.

És így találtak a „kultúrháborúban” egy ideológiai propaganda számára olyan rést, amely történelmi hatással volt Latin-Amerikára. A fent említett kritikák mellett sikerült (értelmiségijeiken, politikusaiakon, influenszereiken, médiájukon, közösségi médiájukon keresztül) észlelt kapcsolatot teremteniük a progresszivizmus és a korrupció, a progresszivizmus és a szervezett bűnözés, végül pedig a progresszivizmus és az egyéni szabadság állítólagos eróziója között.

De az igazság az, hogy az ilyen jellegű stratégiák olyan politikai felfordulást okozhatnak, mint amilyet a régióban az elmúlt években láttunk, amelynek során (a nemzeti és nemzetközi mágnások, valamint Washington és más kormányok, például Izrael támogatásának köszönhetően) a radikális jobboldal győzelmeinek sora következett be, amely jövő vasárnap Brazíliában teljesítheti nyerő lapját. (A cikk írásakor még nem lehetett tudni, hogy Lula nyerni fog.)

De hosszú távon a neoliberalizmus nem tudja (és nem is szándékozik) leküzdeni az ilyen jellegű gazdaságban rejlő ellentmondást azokban az országokban, amelyekben világos nemzetközi uralmi viszonyok vannak. Így a neoliberalizmus új jobboldali mozgalmainak hullámának csúcsán már megjelentek az ideológiai stabilitás első repedései, éppen egy anyagi valósággal szemben, amely nem nyújt enyhülést a politikai retorikától.

Több millió latin-amerikai (különösen a legszegényebbek) helyzete gyorsan bonyolódik az egyenlőtlenség arányának radikális növekedése miatt. Az új jobboldali mozgalmak ígéretei a szervezett bűnözés legyőzésére nem mutatnak jelet arra, hogy valósággá válnának vagy egyértelmű regionális változást hoznának. Talán ezt értette Nietzsche, egy másik nagy reakciós, amikor elismerte, hogy a kultúra csupán valami mélyebb dolog homlokzata. És ez a homlokzat nagyon lassan kezd lekopni – olyan folyamat, amely mégis észrevehető, ha az ember odafigyel.

forrás: BreakThrough News

Antifasizmus, Antiimperializmus, Elemzés, Forradalom, Latin-Amerika, Trump, Új Hidegháború, USA

Hogyan nyerte meg Lula a választást?

2026. október 30.

Lula epikus visszatérése az országon és a régióban uralkodó különféle feltételek eredménye, amelyek elemzést érdemelnek, miközben az elnök negyedik alkalommal készül vezetni Latin-Amerika legnagyobb és legerősebb országát.

Október 25-én Brazília háromszoros és jelenlegi elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva meglepte az egész világot azzal, hogy leküzdötte az első fordulóban elszenvedett választási vereségét (amelyben a szélsőjobboldali jelölt, Flávio Bolsonaro győzte le), és biztosította győzelmét és a brazíliai elnöki széket.

Lula, a diktatúra idején legendás szakszervezeti vezető 51,79%-ot szerzett, ami 64 256 232 szavazatot jelent, míg Bolsonaro (a letartóztatott szélsőjobboldali exelnök, Jair Bolsonaro fia) 48,21%-ot, azaz 59 826 041 szavazatot kapott.

Ami igazán meglepő Bolsonaro vereségében (tekintettel arra, hogy a legtöbb közvélemény-kutató nagyon valószínű győzelmet jósolt neki), az a hatalmas szavazatszám, amelyet Lula a két forduló közötti három hét alatt szerzett. Az első fordulóban Bolsonaro szerezte meg az első helyet 48,21%-kal (több mint 56 millió szavazat), Lula pedig a második helyen végzett 45,15%-kal (valamivel kevesebb mint 54 millió szavazat).

Sokan úgy vélték, hogy az első fordulóban az összes többi jelölt által együttesen megszerzett csaknem 9 millió szavazat olyan módon oszlik meg, amely kedvezőbb Bolsonaro számára, mivel e szavazatok többsége jobboldali és jobbközép jelöltekre ment. Ez még nyilvánvalóbbnak tűnt, miután e pártok számos vezetője támogatta Bolsonarót.

Ehhez a kérdéshez járult annak nagy valószínűsége, hogy egy erősen polarizált társadalomban, ahol két jelölt áll szemben egymással, sok olyan választó, aki érvénytelen szavazatot adott le vagy tartózkodott az első fordulóban, a két jelölt egyikét fogja támogatni.

Valóban, mindkét körülmény bekövetkezett. A rendelkezésre álló adatok szerint több mint 14 millió brazil, aki más jelöltekre szavazott, érvénytelen szavazatot adott le vagy tartózkodott, vett részt a második fordulóban, támogatva vagy Lulát vagy Bolsonarót.

És pontosan ez a kulcsfontosságú tényező Lula győzelmének megértéséhez. Feltételezve, hogy nagyon kevés választó váltott volna Luláról Bolsonaróra vagy fordítva, fontos megjegyezni, hogy abból a 14 millió újraelosztott szavazatból Lula 10,37 millióval több szavazatot szerzett, mint az első fordulóban, míg Bolsonaro csak kevesebb mint 4 millió szavazatot nyert. Ez elegendő volt ahhoz, hogy Lula ne csak behozza a hátrányát ellenfelével szemben, hanem kényelmes előnnyel meg is előzze őt.

Mi történt Brazíliában?

E meglepő fordulat láttán Latin-Amerika és a világ több száz elemzője sietett számtalan diagramot, hipotézist és elemzést bemutatni, hogy teljesen megértse e győzelem okait. Az okok nemcsak Lula Munkáspártjának és szövetségeseinek nyilvánvalóan lenyűgöző visszatérésével függnek össze, hanem azzal is, hogy úgy tűnik, megállította a korrupt szélsőjobboldal látszólag feltartóztathatatlan győzelmi sorozatát Latin-Amerikában.

Ennek fényében a kérdés egyértelműnek tűnik: Hogyan tudta Lula meggyőzni ilyen elképesztő számú embert, hogy a második fordulóban rá szavazzon, akik az első fordulóban nem tették ezt? Válaszul technikai okokat hoztak fel (mint a kampánystratégia, a közösségi média használata és a tömegmozgósítás), valamint politikai okokat (a szélsőjobboldali kormánytól való félelem, társadalmi osztályszövetségek, széles körű koalíció kialakítása stb.).

A technikai okok között kiemelték Lula hatalmas erőfeszítését, hogy a második forduló kampányát valódi, szinte állandó tömegmozgósítássá alakítsa (nagyvárosokban és kisvárosokban egyaránt). A volt szakszervezeti vezető ismét bebizonyította nagy karizmáját és képességét, hogy emberek ezrei előtt gyűjtse össze a PT aktivistáit és más szövetséges pártok tagjait, akik éjjel-nappal megállás nélkül küzdöttek az eredmény megfordításáért.

Ehhez járult a PT digitális stratégiája; a párt ismételten azzal vádolta a nagy közösségi média platformokat, hogy bojkottálják az elnökválasztási kampányt azzal, hogy akadályozzák vagy csökkentik Lula hirdetéseinek láthatóságát – de nem Bolsonaroét. Válaszul André Janones stratégiaváltást javasolt.

Lula WhatsApp-csatornája 3,7 millió feliratkozóról több mint 10 millióra nőtt 12 nap alatt. Ezen a csatornán keresztül a felhasználókat arra utasították, hogy bizonyos üzeneteket tegyenek közzé, keressenek információkat az interneten, kommentáljanak konkrét bejegyzéseket, és így tovább. Más szóval, hogy megkerüljék azt az algoritmikus rendszert, amelyről azt állították, hogy szándékosan szabotálja Lula kampányát.

Az eredmény elképesztő volt: a média blokád ellenére a platformokat elárasztották Lulát ábrázoló és Bolsonaro jelöltségét támadó üzenetek, képek és videók (sok közülük AI által generált), amelyek kétségtelenül jelentős hatással voltak a PT kampányának politikai kommunikációs stratégiájára, amelyet az újraválasztott Rafael Fonteles kormányzó vezetett. Például a Luláról szóló online interakciók 41%-ról 65%-ra nőttek a második forduló idején.

De Lula azt a kockázatot is vállalta, hogy kézzelfogható változásokat hozzon az emberek életébe, és elküldte talán utolsó üzenetét a második forduló kampánya során, amikor pártja és szövetségesei sikerrel elfogadtatták a hatnapos munkahét megszüntetéséről szóló jogszabályt. A lépést az ország munkásai ünnepelték, és ez egyértelműen munkásbarát hangvételt adott Lula kampányának. Ezért szerzett annyi millió szavazatot a második fordulóban a nagyvárosok munkásosztálybeli külvárosaiban.

Brazília Kongresszusa megszünteti a 6×1-es munkarendet

És mégis, megmarad egy bizonyos gyanú, hogy ha ezt az intézkedéscsomagot bármely más hasonló helyzetben alkalmazták volna, valami hiányzott volna ahhoz, hogy mozgásba lendítse és mélyebb értelmet adjon a tisztán politikai kampánynak – annak kommunikációjával, marketingjével és egyéb taktikai döntéseivel. És az a valami Lula.

Néha úgy tűnik, hogy csak valaki az ő politikai súlyával, karizmájával és a történelemkönyvekben már kivívott történelmi helyével nyerhetett volna választást Latin-Amerikában a szélsőjobboldallal szemben, amely korunk legbefolyásosabb birodalmi hatalmainak és egy nemzetközi oligarchiának a támogatását élvezi.

A „brazil nép harcosa”

Lula ezt – mint már említettük – kampánystratégiájának számos változása és az emberek életében elért konkrét javulások révén érte el. De ellentmondástól való félelem nélkül ki kell mondani: két olyan dimenzió ötvözésével tette ezt, amelyek ellentmondásosnak tűnhetnek, mégis egy hozzá hasonló figura képes volt összehozni őket.

Az első, hogy – ahogy néhány kampánystratégája meséli – elkezdett kiterjedten beszélni Brazília jövőjéről, annak ellenére, hogy már háromszor volt elnök. Ily módon eltávolodott a múlt iránti nosztalgiától, és a jövőbe vetett reményről kezdett beszélni.

A második, hogy Lula a kampány során végig ragaszkodott ahhoz, hogy ezt a jövőt a Bolsonarók fenyegetik, akiket folyamatosan az amerikai érdekek iránti behódoló magatartással hozott összefüggésbe. Ily módon Lula a félelem és a veszély diskurzusát is alkalmazta, azt Bolsonaróban személyesítve meg, aki – mint ismeretes – állítólag elhagyta Brazíliát és az Egyesült Államokba ment.

De Lula ezt nem szánalmas vagy apokaliptikus módon tette; inkább az egyetlen olyan személyként mutatkozott be, aki képes megállítani ezt az előretörést. És nemcsak képes, hanem mint az egyetlen, aki kétségtelenül meg is fogja tenni. Más szóval, Lula 80 évesen „a brazil nép harcosaként” határozta meg magát, ahogy támogatói az utcákon skandálták.

Aztán a vitákban (amelyek kétségtelenül hatalmas hatással voltak a második fordulóra) úgy tűnt, Lulának elege lett abból, hogy a szélsőjobboldal mindig támadó pozícióban tűnik fel, míg a baloldal és a progresszívek mindig a következő csapásra látszanak várni. Lula felvette bokszkesztyűjét, és elkezdte játszani a játékot, amelyet a szélsőjobboldal állított fel számára… és kiütéssel győzött.

És éppen ezért Lulának, követőinek és sok támogatójának (nem feltétlenül azért, mert hisznek programjában, hanem mert féltek egy új szélsőjobboldali kormánytól, ahogy a számok mutatják) fel kell ismerniük, hogy egy ellenséges törvényhozással és egyetlen család köré tömörülő ellenzékkel szemben Lula negyedik ciklusa valószínűleg élete legnehezebbje lesz.

Lulának módokat kell keresnie a jobboldal és a szélsőjobboldal által útjába állított nyilvánvaló akadályok leküzdésére, hogy elérje azt, amit „Brazília történetének legjobb kormányának” nevezett. Egyelőre sikerült megakadályoznia, hogy egy újabb Bolsonaro elnöki székbe kerüljön, de ez nem jelenti azt, hogy ciklusának hátralevő része „brazil béke” lesz.

E tekintetben van egy japán közmondás, amelyet Lulának észben kellene tartania: „Ha megnyertél egy csatát, húzd szorosabbra a sisakodat.”

forrás: BreakThrough News

Antifasizmus, Antiimperializmus, Elemzés, Forradalom, Bolsonaro, brazil választás 2026, Latin-Amerika, Lula

A HPV oltás működik Angliában

2026. október 30.

2020 és 2024 között Angliában nem regisztráltak egyetlen méhnyakrákos halálesetet sem a 20–24 éves nők körében. A korábbi arányok alapján a kutatók becslése szerint oltás nélkül körülbelül 23 haláleset történt volna.

Ezekben a születési kohorszokban a nők mintegy 88–90%-a megkapta az oltást 12–13 éves korában, mielőtt a legtöbbjük találkozott volna a HPV-vel.

A The Lancet-ben publikált tanulmány a 2001 és 2024 közötti országos méhnyakrákos halálozási adatokat vizsgálta az oltási lefedettséggel együtt. A regisztrált haláleseteket összehasonlította azokkal a becslésekkel, hogy mi történt volna a program nélkül.

Az előnyök az idősebb csoportokban is megmutatkoztak. A 2020–2024-ben 25–29 éves nők körében a halálesetek 69%-kal voltak alacsonyabbak a vártnál. Ezeket a korábbi születési kohorszokat idősebb korban kínálták fel oltásra.

Összességében a kutatók becslése szerint Anglia HPV-oltási programja 2024-ig megközelítőleg 200-zal kevesebb méhnyakrákos halálesettel járt együtt.

A HPV egy gyakori vírus, amely intim bőr-bőr érintkezés útján terjed. A legtöbb fertőzés magától megszűnik, de a magas kockázatú típusokkal való tartós fertőzés abnormális méhnyaksejteket okozhat, amelyek végül rákká fejlődhetnek. Szinte valamennyi méhnyakrák a HPV-hez kapcsolódik.

Az oltás segít megelőzni ezeket a fertőzéseket, mielőtt azok kialakulnának. Nem kezel meglévő HPV-fertőzést és nem gyógyít rákot, ezért fontos a védelem a vírusnak való kitettség előtt.

Az, hogy egy korcsoportban öt év alatt nulla haláleset történt, nem jelenti azt, hogy az élettartamra vonatkozó kockázat nulla. Ez egy megfigyeléses vizsgálat volt népességszintű adatok felhasználásával, nem pedig az egyes halálesetekhez kapcsolt egyéni oltási nyilvántartásokkal.

Az oltás után is fontos a szűrés, mert az oltások nem fedik le az összes rákkeltő HPV-típust. A rákos megbetegedést megelőző elváltozások felismerése és kezelése megakadályozhatja a rák kialakulását.

A magyar közegészségügy (Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ) a WHO-val karöltve ambiciózus célt fogalmazott meg a HPV eradikálására. Mint a legtöbb szép kezdeményezés, egyelőre ez is a szavak szintjén maradt. Az iskolákban ugyan van kampányoltás a 7. osztályos tanulók számára, azonban ez nem kötelező, az átoltottság 70-80%-os.

A szélsőjobboldali szervezetek világszerte, de Magyarországon fokozott erővel, felveszik az oltásellenes narratívákat a naivabb csoportok szavazatainak és politikai támogatásának megszerzéséért. Emellett jó üzlet sarlatán „orvosok” és ügyvédek számára.

A szocializmus által megteremtett oltási rendszer Magyarországon az egyik legjobb az EU-ban. A különféle járványügyi statisztikák szintén jobbak, mint a svájci, az osztrák, a német, a brit vagy a francia. Szélsőjobboldali oltáskritikus szervezetek ezt is próbálják tönkretenni, első lépésként az oltásokra való kötelezés megszüntetésével, amely szerintük „nyugaton működik”. A valóság, hogy tényleg működik, csak rosszabbul. Ezekben az országokban előfordul kanyaró, ráadásul halálesetekkel. A baloldal számára csak a NULLA az elfogadható szám az oltásokkal megelőzhető betegségek halálozása terén.

forrás: From Quarks to Quasars

Antifasizmus, Tudomány, Anglia, egészségügy, HPV, méhnyakrák, Nagy-Britannia, oltástagadás

Max Cavalera (Soulfly/Sepultura) is örül Lula megválasztásának

2026. október 29.

Congratulations, Brazil! America, you’re up next! (Gratulálunk Brazília! Amerika, rajtad a sor!)

Áll Max és felesége, Gloria Cavalera posztjaiban a közösségi felületeiken. Ez egyben utalás is az amerikai középidős választásokra, ahol az amerikai szavazóknak lehetőségük lesz megszorongatni a szélsőjobboldali Trump-ot.

Trump a brazil választásba is belenyúlt, különféle pénzek ígéretével, korábban pedig gazdasági szankciókkal, növelve az elégedetlenséget. Nyíltan támogatta a korábbi szélsőjobboldali elnök, Jair Bolsonaro fiát. Az idősebb Bolsonaro puccskísérlet miatt börtönben ül, bár a katasztrofális COVID-19 járványkezelésért kellett volna elítélni, népirtás vádja miatt. Több mint 700.000 ember halt meg, meg a profitot helyezték az egészség elé – ezzel szigorúan másolva a szintén katasztrofális amerikai és magyar járványkezelést.

A legendás Sepultura volt és Soulfly jelenlegi éneket-gitáros-frontember-dalszerzője korábban is hitet tett a brazil baloldal mellett.

A választások előtt az Instagram oldalán egy horogkeresztet szétütő öklöt ábrázoló pólóban tartott egy papírt, amelyre az volt írva: „A rasszizmus ellen! A fasizmus ellen! Refuse/Resist! Szavazz Lulára!”

A Refuse/Resist a Sepultura dala, a hatalommal szembeni ellenállásról szól.

Antifasizmus, Kultúra, Brazília, Latin-Amerika, Lula, metál, rock, Sepultura, Soulfly

A lázadások nem értelmetlenek – politikaiak

2026. október 27.

A hatalom azt akarja, hogy a lázadásokat irracionális erőszakként és a fosztogatást kapzsiságként utasítsuk el. De a történelem során az utcai lázadások mindig is megkérdőjelezték az állam hatalmát – írja Judy Cox.

Martin Luther King polgárjogi vezető 1967-ben azt mondta: „Végső soron a lázadás a nem hallottak nyelve.”

Kinget ma az erőszakmentes fekete polgárjogi mozgalom méltóságteljes arcaként tisztelik. De a lázadásról és fosztogatásról alkotott felfogása nem talál visszhangra azok körében, akik sietnek elítélni a fosztogatást a francia városokban.

A képmutatók, akik igazolják a népirtást Gázában és az iskolák bombázását Iránban, sietnek elítélni a tinédzser lázadókat.

A haladóbb gondolkodók gyakran ünneplik a tegnapi lázadásokat érthetőnek és vagánynak. De elítélik a mai lázadásokat.

A politikusok és a média felsorakoznak, hogy bűnözőkként ítéljék el a lázadókat, akik önző tetteikkel aláássák a legitim tiltakozásokat. De olyan társadalomban élünk, amely folyamatosan azt mondja nekünk, hogy az értékünket a viselt ruháinkkal, a telefonjainkkal és az otthonainkkal mérjük.

És a legtöbb fiatal tudja, hogy soha nem lesz lehetőségük élvezni ezeket a dolgokat.

A lázadásnak és a fosztogatásnak mindig is hatalmas szerepe volt a társadalmi változás történetében.

Nem azért vitatottak, mert aláássák a tiltakozó mozgalmakat – hanem azért vitatottak, mert gyakran a mozgalom legradikálisabb taktikái. Ez Vicky Osterweil érvelése „In Defence of Looting” (A fosztogatás védelmében) című könyvében.

A lázadások működnek. Nagy-Britannia 1981-es belvárosi lázadásai arra kényszerítették a konzervatív kormányt, hogy pénzt irányítson a városi közösségekbe.

Az 1991-es londoni Trafalgar Square-i fejadó elleni lázadás arra kényszerítette a „legyőzhetetlen” Margaret Thatchert, hogy feladja politikáját.

És a fosztogatás működik. Lehetővé teszi a szegények számára, hogy élvezhessék a siker szimbólumaiként felmutatott exkluzív árucikkeket. Leggyakrabban azt jelenti, hogy a családok hozzájutnak azokhoz az alapvető szükségletekhez, amelyeket nem engedhetnek meg maguknak. A fosztogatás – vagy „proletár vásárlás” – a közvetlen kisajátítás hatékony eszköze.

Ahogy Delio Vasquez írja „The Poor Person’s Defence of Riots” (A szegények védelme a lázadások mellett) című művében, a fosztogatás „ahhoz vezet, hogy megszerzed azokat a dolgokat, amelyekre törekszel”.

A média mindig a „bűnözésre” összpontosít, és figyelmen kívül hagyja a lázadók politikai sérelmeit. De a békés és „jól viselkedő” tüntetőket nem engedik szóhoz jutni.

A média soha nem tudósít objektíven a tiltakozásokról. 1967-ben a The Movement, az amerikai Diák Erőszakmentes Koordinációs Bizottság magazinja kifejtette a média megbékítésének hiábavalóságát. Azt írta: „A fehérek által irányított amerikai napilapok nem objektív, kritikus szemlélői az eseményeknek. Az újságok iparágak.”

A média figyelmen kívül hagyja a marginalizált közösségek által elszenvedett szegénységet. Így amikor dühükben felrobbannak, az irracionálisnak tűnik.

A rendőrségnek nincs szüksége ürügyre az erőszakhoz. Megtámadják a békés tüntetőket, és brutalizálják a faji alapú közösségeket.

A lázadás gyakrabban válasz a rendőri brutalitásra, mint annak okozója.

A lázadást gyakran „kívülálló agitátoroknak” tulajdonítják. Az Egyesült Államokban a déli rasszisták gyakran a délről érkező aktivistákat okolták a feketék felbujtásáért.

Ma mindenki a milliárdos Sorostól az antifa, anarchisták, muszlimok és a forradalmi baloldalig a „kívülálló agitátorok”.

A „kívülálló agitátorok” egész elképzelése megfosztja a tüntetőket cselekvőképességüktől. Feltételezi, hogy a lázadók saját tapasztalatai nem elegendőek az ellenállás cselekedeteinek inspirálásához.

A lázadások kaotikusak és pusztítóak lehetnek, különösen akkor, ha a lázadókat megakadályozzák abban, hogy elérjék a hatalom és a gazdagság központjait. Sokan megértik a dizájner üzletek fosztogatását, de visszariadnak a kicsi, családi tulajdonban lévő üzletek pusztításától.

De minden komoly tiltakozás, a polgári engedetlenségtől a sztrájkokig, megnehezíti néhány hétköznapi ember életét.

Az 1960-as években Assata Shakurt, a Fekete Párducok tagját arra kérték, hogy ítélje el azokat a lázadókat, akik felgyújtották saját negyedeiket. Így válaszolt: „Nem ők birtokolják azokat az üzleteket. Örülök, hogy felgyújtották azokat az üzleteket, mert azok az üzletek eleve kirabolták őket.”

A lázadókat opportunista bűnözőkként ítélik el, akik kívül állnak a politikai küzdelmen. A „jó tüntetők” törődnek a politikai kérdésekkel, míg a „rossz lázadók” csak edzőcipők és kézitáskák után kutatnak.

Ahogy Osterweil írja: „Ennek a kritikának az alapja az az elképzelés, hogy a szegény fekete vagy munkásosztálybeli emberek nem tudják, mit csinálnak – hogy amikor lázadnak és fosztogatnak, azon kívül cselekszenek, ami észszerű, azon kívül, ami ‚valódi’ küzdelem.”

Ezek a vádak tetőfokukra hágta az 1992-es Los Angeles-i lázadások idején. A lázadások egy fekete férfi rendőrök általi megverése elleni tiltakozás voltak, akiket egy teljesen fehér esküdtszék felmentett.

Sylvia Wynter regényíró kifejtette, hogy a lázadókat úgy látták, mint akiket „a reklámok csábítása megigézett”. Amikor ez a mesterségesen keltett fogyasztási vágy meghiúsult, egymásnak fordultak. Ez embertelenítette és depolitizálta a lázadókat.

Az az elképzelés, hogy a lázadások szemben állnak a politikai mozgalmakkal, fenntartja a munkásosztály és a fekete közösségek kriminalizálását. Amikor 2005-ben lecsapott a Katrina hurrikán, a fekete bűnözésről szóló előítéletek alakították a választ.

A foglyok a cellákba zárva, miközben emelkedett a víz, és a tetőkön tejet és pelenkát könyörgő családok figyelmen kívül maradtak. Rendőrök és fehér önbíráskodók gyilkoltak meg menekülő embereket, és tartóztattak le olyanokat, akik haldoklókon próbáltak segíteni.

A 2011-es londoni lázadások után Evan Calder Williams kiadott egy esszét „Nyílt levél azokhoz, akik elítélik a fosztogatást” címmel.

A belügyminiszterhez fordulva ezt írta: „Nem azért ítéled el azokat, akik fosztogatnak, mert fosztogatnak. Már rég elítélted őket. Az, hogy fosztogatnak, csak lőszert ad neked a kirekesztés és a rágalmazás hosszú háborújában.”

Williams azzal érvel, hogy a lázadók „durva materializmusa” elleni támadások mögött egy „csúnyább féreg” rejlik, amely „csak olyan mértékben támogatja a véleménynyilvánítást, amíg az irreleváns és immateriális marad”.

A lázadás és a fosztogatás azért zavarja a hatalmat, mert megzavarja a kapitalista társadalom alapvető feltevéseit – a magántulajdon legitimitását és a rendőrség és hadsereg jogát annak védelmére.

Amikor valamit fosztogatnak, az megszűnik árucikknek lenni, és kikerül a csere és a profit körforgásából. A megosztott aktivizmus által szabadul fel – a lázadás és a fosztogatás nem egyéni cselekedetek.

Neal Keating antropológus a fosztogatást a „potlatch”-hoz hasonlította – amely gyakori volt a Csendes-óceán északnyugati részének őslakosai körében.

A potlatchot esküvőkön, születéseken és halálokon tartották. A potlatchon a gazdagok versengtek, hogy a legtöbb vagyont adják el. A megmaradt vagyont máglyán égették el. Ez megakadályozta az egyenlőtlenségek kialakulását.

A potlatchot a kanadai kormány betiltotta, és a civilizáció és a kapitalizmus fenyegetéseként jelölte meg.

A lázadásról és fosztogatásról alkotott felfogásunkat ez a gyarmatosítás alakítja.

Míg a lázadásokat a düh inkoherens kitöréseiként látják, történelmileg gyakran szándékosak és célzottak voltak.

A 18. században éhező angol parasztok dühös csőcseléke úgy döntött, hogy nem lop a gabonakereskedőktől. E. P. Thompson történész leírta, hogyan „vettek kukoricát a gazdáktól, és adták el a népszerű áron a piacon, visszavitték a gazdáknak nemcsak a pénzt, hanem a zsákokat is”.

A történelmi lázadások koherens politikai mozgalmakat hoztak létre. A Bastille ostroma indította el a francia forradalmat. A Stonewall-i lázadások inspirálták a meleg felszabadítási mozgalmat.

És a lázadások nem állnak kívül a munkásmozgalmon. A tömegsztrájk-mozgalmak magukban foglalták a lázadás elemeit, amelyeket gyakran a sztrájktörők rendőri védelme provokált.

A Tonypandy-i lázadások heves összecsapások sorozata volt 12 000 sztrájkoló szénbányász és a rendőrség között Dél-Walesben 1910 novemberében.

A lázadás egyik estéjén a bányászok és családjaik fosztogattak és ünnepi felvonulást tartottak. Winston Churchill belügyminiszter katonaságot küldött be. Egy bányász, Samuel Rhys meghalt, és több százan megsebesültek.

A Tonypandy-i felvonulás a közösségi ünnepek hosszú történetére emlékeztetett, amelyek átcsaptak lázadásba és csínytevésbe az egyház, a király és az úr ellen.

Ian Gilmour „Riots, Risings and Revolution” (Lázadások, felkelések és forradalom) című könyvében leírja, hogyan „igazolható az erőszakos elnyomás és a hivatalos terrorizmus a lázadás leverésében elért sikerükkel, és a visszaélések államérdekből menthetők. A népi erőszak nem kap ilyen szabadságot.”

A 18. századi Angliában, írja Gilmour, „az erőszak sokkal inkább az uralkodóktól származott, mint az elnyomottaktól”.

Ennek az erőszakos, gyarmati múltnak az öröksége tovább él. A 2014-es fergusoni lázadások idején, amelyeket Michael Brown rendőrgyilkossága váltott ki, egy hashtag jelent meg a Twitteren. A #suspectedlooters alatt az emberek gyarmati európaiak, ültetvénytulajdonosok és rasszisták képeit tették közzé.

A lázadás és a fosztogatás kihívhatja az állam tekintélyét és a kapitalizmus logikáját.

De nem elegendőek a társadalom átalakításához. A munkahelyi kollektív küzdelem demokratikus olyan módon, ahogy a lázadás soha nem lehet.

Új világot kell teremtenünk, valamint le kell rombolnunk a régit. Ez kezdődhet az utcákon – de ott kell befejeződnie, ahol hatalmunkban áll új társadalmat teremteni: a munkahelyeken.

forrás: Socialist Worker

Antifasizmus, Elemzés, Forradalom, Engedetlen Franciaország, Franciaország, tüntetések

Ünnepeljük Lula győzelmét a brazil szélsőjobb felett – de a mozgalom a kulcs

2026. október 27.

Lula felemelkedésének, bukásának és visszatérésének története megmutatja, hogy a mozgalomnak túl kell lépnie a brazil Munkáspárt (PT) határain.

Brazília szociáldemokrata elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva meglepetésszerű győzelmet aratott a szélsőjobboldali jelölt, Flávio Bolsonaro felett vasárnap.

Lula a szavazatok 51,72 százalékát szerezte meg az elnökválasztás második fordulójában, ezzel negyedik, nem egymást követő ciklusát biztosítva.

Bolsonaro, aki 48,21 százalékot kapott, nem volt hajlandó elfogadni az eredményt. Ő Jair Bolsonaro fia, aki 2019 és 2023 között Brazília szélsőjobboldali elnöke volt, és jelenleg börtönben van.

Jair Bolsonarót azért zárták börtönbe, mert puccsal próbálkozott, miután elveszítette a legutóbbi választást Lulával szemben.

Az eredmény csapás Donald Trump számára – és ellentmond a latin-amerikai szélsőjobboldali győzelmek tendenciájának.

De nem szabad elbizakodottnak lennünk. Lula felemelkedésének, bukásának és visszatérésének története megmutatja a Munkáspárt (PT) határait.

A PT az 1980-as évek diktatúrája alatt az ABC régió – São Paulo egy ipari központja – munkásmozgalmából nőtt ki.

Lula, akkoriban fémmunkás-szakszervezeti tisztviselő, vált a mozgalom arcává. Többször indult a PT színeiben, és először 2001-ben választották meg a szavazatok 61 százalékával.

Lula olyan politikai koalíciót épített, amely a brazil társadalom különböző rétegeiből állt, amelyek vesztesei voltak a neoliberalizmusnak.

A koalíció legfontosabb része a PT munkásosztály-bázisa volt.

De a politikai koalíció a hazai piacokra irányuló nagytőke egyes részeit is magában foglalta. Ezek féltek a multinacionális vállalatok fokozódó versenyétől, és azt remélték, hogy egy PT-kormány megvédi őket, és élénkíti a fogyasztói keresletet.

Az északi, északkeleti és vidéki belső területek regionális oligarchái közelebb kerültek a PT-hez, hogy befolyásra tegyenek szert.

Ez azt jelentette, hogy a PT programja tele volt ellentmondásokkal. Korábbi választásokon Lula szlogenje az volt: „Szavazzon a 3-as számra, a többi burzsoá.” 2001-ben futótársa a milliomos textilgyáros José Alencar volt a tory-szerű Liberális Pártból.

A PT valóban jobbá tette milliók életét a munkásosztályból jóléti programokkal, az egyetemi hozzáféréssel és a szegényebb negyedek villamosításával.

De a PT soha nem kérdőjelezte meg a neoliberalizmust – inkább igazságosabb módon próbálta kezelni. Ez a stratégia a 2000-es években működni látszott, amikor a nyersanyagárak fellendülése teljes lendületben volt.

Brazília mezőgazdasági és energetikai exportjából származó bevételek lehetővé tették Lula számára, hogy máshogy ossza el a vagyont és növelje a beruházásokat anélkül, hogy megtámadta volna a tőkés osztályt és annak államát.

Utódja, Dilma Rousseff 2010-ben vette át a hatalmat a globális pénzügyi válság után. A nyersanyagárak fellendülése kifulladt, és Brazília gazdasága 2014-ben zuhanni kezdett.

Rousseff keresztülvitte a megszorításokat és a neoliberális politikákat, de ez nem ment elég messzire a munkaadók számára. A jobboldali kongresszus 2019-ben letartóztatta őt.

A PT kudarcai nyitották meg az ajtót Jair Bolsonaro 2018-as választási győzelme előtt.

A COVID-19 katasztrofális „kezelése” – amely 750 000 brazil halálát okozta – és a zuhanó gazdaság láttán a választók szűken visszafordultak Lulához 2022-ben.

Lula harmadik ciklusában ismét tudott reformokat végrehajtani, hála az emelkedő nyersanyagáraknak.

De nem volt támadás a bankok, a nagytőke és a multinacionális vállalatok ellen, amelyek kifosztják a munkásosztályt. Brazília például a világ egyik legnagyobb jövedelmi egyenlőtlenségével rendelkezik.

Lula mozgástere negyedik ciklusában korlátozottabb lesz. A gazdasági növekedés 2 százalék alá lassult, és Lula tanácsadói már mérlegelik az egészségügyi és jóléti kiadások csökkentését.

Lula győzelmét a munkásosztály széles körű vágya hajtotta, hogy megállítsák Bolsonarót és a jobboldalt. De az embereknek az utcán kell maradniuk.

Alulról jövő mozgósításra lesz szükség a szélsőjobb visszaszorításához – és egy olyan rendszer kivívásához, amely az embereket a profit elé helyezi.

forrás: Socialist Worker

Antifasizmus, Antiimperializmus, Forradalom, Külföld, brazil Munkáspárt, brazil választások 2026, Brazília, Latin-Amerika, Lula, Trump, USA

Több száz antirasszista tüntet és szervezkedik a szélsőjobb ellen

2026. október 27.

Mintegy 300 ember vonult fel a szélsőjobb és a rasszizmus ellen Sheffieldben szombaton.

A Stand Up To Racism (SUTR) egységmenet a városban megnövekedett szélsőjobboldali aktivitás után jött létre. Miután végigpusztítottak Doveren, a Patriot Platform két héttel ezelőtt tüntetést szervezett Sheffield Darnall negyedében.

Darnallban található a város egyik legnagyobb muszlim közössége.,

Körülbelül 20 fiatal muszlim férfi Darnallból csatlakozott a szombati gyűléshez – és ketten szólaltak fel a tömeg előtt. „Ezek az emberek, mint Tommy Robinson, megpróbálnak megfélemlíteni és uralni minket” – mondták.

„A darnalli nők félnek elmenni a mecsetbe, most mi megyünk velük. A férfiaknak láthatósági mellényben kell állniuk a mecset előtt, hogy biztonságban érezzék és védjék őket.

„Nem akarunk erőszakot, mindenkit egyenlőnek tekintünk.”

Az egyik darnalli lakos a Socialist Worker-nek elmondta: „A legfontosabb számunkra, hogy a környék női félnek az utcákon járni. A 300 férfi, aki felvonult, valódi fenyegetést jelentett számunkra.

„Tommy Robinson és társai semmit sem tesznek az emberek segítéséért – csak megfélemlítenek minket. Az embereknek össze kell tartaniuk.”

A darnalli lakosok maszkot viseltek a tiltakozáson, félve attól, hogy felveszik őket, és aztán a fasiszták célpontjaivá válnak. Amikor megérkeztek a térre, a rendőrség megpróbálta megállítani őket, és arra kényszeríteni, hogy vegyék le a maszkjukat.

„Miért mondják nekünk, hogy vegyük le a maszkjainkat, de ott állnak, miközben a fasiszták maszkot viselnek?” – mondták a színpadról.

„Hagyták, hogy a Patriot Platform végigvonuljon az utcán, és mellettük vonultak. De megpróbálnak megakadályozni minket abban, hogy csatlakozzunk egy rasszizmus elleni tiltakozáshoz.”

A Patriot Platform menete után a SUTR több mint 300 fős gyűlést szervezett Darnallban.

A legtöbben helyi lakosok voltak. Több zsaru is részt vett a gyűlésen, azt állítva, hogy nem tudták, hogy a szélsőjobboldali tiltakozás meg fog történni.

Maxine, a SUTR aktivistája elmondta, hogy a közönség nem hitt a rendőrségnek, és dühös volt, „teljes szégyennek” nevezve őket.

A darnalli lakosok elmondták, hogy azért jöttek az egységtüntetésre, mert a SUTR-t tekintik annak a szervezetnek, amely kiáll értük.

Az egységtüntetésen sokan mondták, hogy úgy érzik, valami megváltozott a városban, miután a Patriot Platform megjelent. A színpadról és a tömegből is sürgetés érződött.

A sheffieldi elmúlt hetek felhívták a figyelmet a szélsőjobb fenyegetésére. De azt is megmutatták, hogyan tud a SUTR helyi területeken gyökeret ereszteni és mozgósítani embereket.

Nagy Britannia-szerte több százan jöttek ki a rasszizmus ellen szombaton is. Több mint 300-an Newcastle-ben, északkeleten, 100-an Morcambe-ban, északnyugaton, és 70 antirasszista szállt szembe 35 szélsőjobboldali banditával Wakefieldben, Nyugat-Yorkshire-ben.

Több mint 400 ember csatlakozott egy egységtüntetéshez Cardiffban, Dél-Walesben. „Több százan jöttek ki a szakadó eső ellenére, ami igazán pozitív” – mondta Kwabena, egy helyi antirasszista aktivista a Socialist Worker-nek.

„Igazán élénk tüntetésünk volt. Volt egy diákblokk, néhány Plaid Cymru tag a walesi parlamentből – a Senedd –, és Jeremy Corbyn vezette a menetet” – mondta. „Felszólalóink voltak az indiai Cockroach mozgalomból és bevándorló munkásokból.

„A Reform UK második lett a Senedd (walesi parlament) választásokon. Walesben még nincs megfelelően szervezett szélsőjobboldali utcai mozgalom, de határozottan épül. Szerintem ez a tüntetés igazán fontos volt, hogy megmutassa az embereknek, hogy van ellenállás a szélsőjobb ellen, és hogy Walesben antirasszista többség van.”

Mintegy 120 antirasszista szállt szembe a Gosport Patriots szélsőjobboldali csoporttal a déli parton. Bár a Gosport Together által szervezett tüntetés kisebbségben volt, egy szóvivő azt mondta: „A fontos az, hogy nem vonultak ellenállás nélkül.

„A rasszisták nem mondhatják, hogy az egész helyi közösség nevében beszélnek.”

Legalább 250 antirasszista nézett szembe a Kent National Movement szélsőjobboldali csoport ugyanannyi tagjával a délkeleti parton fekvő Herne Bay üdülővárosban.

Steve, a SUTR helyi aktivistája a Socialist Worker-nek elmondta, hogy „a szélsőjobb hetekig hirdette tüntetését online, plakátokkal és transzparensekkel Kent-szerte. De a napon még mindig kisebbségben voltak az antirasszistákkal és antifasisztákkal szemben.

„Ami mozgósításunkat lehetővé tette, az a helyi közösség rasszizmus elleni kiállása volt. Ezt mindenhol meg tudjuk ismételni.”

forrás: Socialist Worker

Antifasizmus, Külföld, brit újfasizmus, Nagy-Britannia, SUTR

A francia mozgalom dacol az állami elnyomással, és megalázza a Macron-rezsimet

2026. október 27.

A francia állam mindent bevetett, hogy ezen a szombaton összeroppantsa az utcai mozgalmat.

Több százezer ember mozgósított Franciaország-szerte – és biztosította, hogy ez kudarcot valljon.

Figyelemre méltó győzelmet arattak Emmanuel Macron elnök és Sébastien Lecornu miniszterelnök felett.

Macron és Lecornu több mint 70 000 rendőrt, a páncélozott járművekkel felszerelt félkatonai GBGM-et, valamint a RAID és GIGN „terroristaellenes” egységeket mozgósította.

Már Párizsban is több százezer ember vonult fel. Jean-Luc Mélenchon, a baloldali Engedetlen Franciaország párt vezetője szerint a fővárosi menet négy kilométer – csaknem két és fél mérföld – hosszú volt.

Ez volt „a legnagyobb tüntetés a kezdetek óta” – mondta, örülve „a társadalmi mozgalom teljes győzelmének”.

Az állam szinte minden tiltakozást betiltott, és kijárási tilalmat vezetett be. Fegyveres banditák testületeit zúdította a tüntetőkre, könnygázt és vízágyúkat vetett be.

A rendőrség több száz embert tartóztatott le, és több városban blokkolta a tiltakozásokat. De sokan dacoltak a tilalmakkal és néztek szembe az erőszakkal, köztük több tízezren Marseille-ben, 20 000-en Lyonban és 10 000-en Bordeaux-ban.

Legalább 30 000 ember vonult át Orléans-on, tiltakozásul a fasiszta Nemzeti Tömörülés (RN) ellen, miközben az éves kongresszusát tartotta.

A tiltakozást helyi aktivisták szervezték, és a Marche des Solidarités (MDS) antirasszista csoport támogatta.

Antifasisztákat vonzott egészen Bretagne-tól, Marseille-től és Toulouse-tól. És körülbelül 20 busznyi ember érkezett Párizsból és a környező területekről. Voltak blokkok több nagy szakszervezeti szövetségtől és nagy csoportok fiatalokból.

Mathieu az MDS-től a Socialist Worker-nek elmondta: „Hatalmas siker volt – legalább 30 000-en voltunk.

„A média mind Orléans-ról beszél, de nem úgy, ahogy az RN szerette volna. Azt akarták, hogy minden róluk és a konferenciájukról szóljon. De helyette a tiltakozásokról beszélnek.”

Elmondta, hogy Orléans-t nem tartják baloldali fellegvárnak, és ugyanazok a szövetségek mindenhol felépíthetők.

Egy delegáció az okmányok nélküli bevándorlóktól – Franciaországban sans-papiers néven ismertek – csatlakozni készült a tüntetéshez.

De három buszt Párizsból megállított a félkatonai Csendőrség a város külterületén.

A zsaruk nem engedték át az okmányok nélküli bevándorlókat és támogatóikat személyazonosító okmányok felmutatása nélkül.

Így mintegy 200 ember elfoglalta az autópálya egy részét, spontán tiltakozást tartva, dalokkal és zenével, amelyet a bevándorló aktivisták biztosítottak.

Mathieu elmondta: „Az állam megmutatta, hogy megvédi a fasisztákat. Betiltották a tiltakozásokat Orléans-ban holnap. És betiltották, hogy az emberek a fasizmus ellen tiltakozzanak, amikor megállították a buszokat.

„Legközelebb több emberre, több egységre és több harciasságra van szükségünk.”

Az antifasiszták elmagyarázták a Socialist Worker-nek, miért akartak Orléans-ba jönni.

„A fasizmus egy vírus” – mondta Abdelkrim. Szerinte akkor fertőzi meg a társadalmat, amikor rossz a pénzügyi helyzet, megosztja az embereket, és lehetetlenné teszi az egység építését.

Elias a Socialist Worker-nek elmondta: „Minden lehetséges eszközzel harcolnunk kell a szélsőjobb ellen. A szélsőjobb növeli a feszültséget Franciaországban, és növeli a muszlimok és zsidók iránti gyűlöletet.”

Nausicaa és Manon is azt mondták, hogy Franciaország egyre polarizáltabb. Két egymással szemben álló tábor érzése van.

Franciaországot az elmúlt hónapban felkelés rázta meg, miután a diákok blokád alá vették iskoláikat a tanárok és a finanszírozás hiánya miatt. A fiatalok tömegtiltakozásai tele voltak antifasiszta szlogenekkel és az RN ellen készített saját készítésű plakátokkal.

A nagytőke egyes részei az RN felé tekintenek, mint a mozgalmat összeroppantani képes erőre.

Marine Le Pen elnökjelöltje az „anarchikus bevándorlást” okolta a múlt szombati egyes városokban történt lázadásokért és fosztogatásokért. Megígérte, hogy helyreállítja a „tekintélyt és a biztonságot”, ha 2027 áprilisában megválasztják.

„Vannak, akik azt mondják, ami történik, megerősíti a szélsőjobbot az állami propaganda miatt” – mondta Oscar a Socialist Worker-nek.

„De az utcai mozgalom reményt ad az antirasszistáknak is, mert olyan módon hozza össze az embereket, ahogyan azt korábban nem láttuk.”

Oscar elmagyarázta, hogy a mozgalom az elmúlt években politikailag tudatosabbá vált, különösen a Nahel Merzouk 2023-as meggyilkolása miatti felkelés óta.

Azt állította, hogy korábban az aktivizmus töredezettebb volt. Elmondta, hogy egyrészt voltak a megélhetési költségek körüli küzdelmek, mint a Sárga Mellényes mozgalom, másrészt a fiatalok antirasszista felkelései.

„Gyönyörű látni, ahogy gazdag iskolák gyerekei támogatják elvtársaikat a szegény külvárosokban” – tette hozzá Mona.

„Vidéki területről származom. Fontos, hogy ne csak Párizsban maradjunk, és ne tűnjünk úgy, mintha mindannyian párizsiak lennénk” – mondta Alma.

Feszültségek vannak az RN-en belül. Bázisának egy része fenntartani próbálja egy tiszteletreméltó, hatalomra váró kormánypárt illúzióját, míg mások a keményebb jobboldal és az utcai fasiszta mozgalom felé tekintenek.

Például RN-képviselők voltak jelen egy párizsi gyűlésen tavaly, hogy megemlékezzenek a Quentin Deranque utcai fasisztáról. Azt fasiszták szervezték, köztük a bevándorlásellenes női csoport, a Némésis.

Az RN vezetője és valószínű jövőbeli miniszterelnöke, Jordan Bardella nemrég egy történelmi antiszemita megjegyzések miatti botrányba keveredett. És feszültség van Bardella és Le Pen között. De képesek az egységre is, különösen amikor a közvélemény-kutatásokat vezetik.

Az RN növekedését a rasszizmus táplálja, amely mélyen gyökerezik a mainstream jobboldalban is. Bruno Retailleau, a konzervatív típusú Les Républicains Párt elnökjelöltje „barbárok” visszatéréséről és „civilizálatlan” emberekről beszélt.

A szombati menet egy pénteki, Párizstól nyugatra, Trappes-ban történt feltételezett rasszista és iszlamofób támadás után következett, amely félelmet keltett a helyi lakosság körében. Egy lövöldöző megölt egy embert és megsebesített öt másikat.

Sebastien antifasiszta a mainstream politikusok rasszizmusa elleni küzdelem szükségességéről beszélt. „Folytatnunk kell a tüntetéseket, ki kell rúgni Macront, és felelősségre kell vonni a médiát azért, amit mond” – mondta a Socialist Worker-nek.

„Sok rasszista retorika van. Évek óta ilyen.”

A szombat lenyűgöző siker volt – de a mozgalom még mindig jelentős akadályokkal néz szembe, ha győzni akar.

A szakszervezeti szövetségek általános sztrájkot hirdettek november 5-re. De a szakszervezeti bürokrácia, amely a munkaadók és a munkások között egyensúlyoz, bizonyítani próbálja majd, hogy ő a mozgalom tiszteletreméltó arca.

Alapszintű szervezésre lesz szükség ahhoz, hogy a győzelemhez szükséges akciót megvalósítsák. A munkások sorai megragadhatják a november 5-i dátumot, hogy addig szervezzék az akciót – és hogy érveljenek amellett, hogy a munkásoknak utána is sztrájkolniuk kell.

Zárjuk le Franciaországot határozatlan általános sztrájkkal, űzzük ki Macront és Lecornut – és verjük vissza a fasisztákat!

forrás: Socialist Worker

Antifasizmus, Forradalom, Külföld, Engedetlen Franciaország, francia fasizmus, Franciaország, Jean-Luc Mélenchon, Macron, rendőri erőszak, tüntetések

A politikai centrum – nem a lázadás – nyitja meg az ajtót a francia fasizmus előtt

2026. október 27.

A mainstream politikusok és a média azt állítják, hogy a düh tömeges kifejeződése győzelmet adott Marine Le Pennek és fasiszta pártjának

Ki egyengeti a fasizmus útját Franciaországban? Ha a politikai establishmentre hallgatunk, akkor a „szélsőbaloldal” – és a „rendszer ellen harcoló fiatalok”.

Különösen az Engedetlen Franciaország párt – és elnökjelöltje, Jean-Luc Mélenchon – a hibás, mondják.

Ők voltak egyedül a fő politikai pártok közül, akik támogatták a diákok felkelését.

Ez a lázadás szélesebb felkelést indított el, beleértve a munkásokat és a Sárga Mellényes megszorításellenes kampányolókat. Múlt hétvégén széles körű lázadáshoz és némi fosztogatáshoz vezetett.

Kiégett üzletek és középületek jeleneteit még mindig folyamatosan ismétlik Franciaországban és világszerte, figyelmeztetésként arra, mi történik, amikor a düh az utcára vonul.

Ez a düh tömeges kifejeződése – mondják a kommentátorok – győzelmet adott Marine Le Pennek és fasiszta Nemzeti Tömörülés (RN) pártjának a közelgő francia elnökválasztáson.

Sőt, azt magyarázzák, hogy a baloldal vonakodása, hogy egyszerűen kapituláljon és támogassa a centrumot a szélsőjobb ellen, adja Le Pennek eddigi legjobb esélyét az elnökség megnyerésére.

Ezeket az állításokat gyakran ismétlik – de ostobaságok.

A neoliberális centrum – beleértve a centrumbaloldali és jobboldali pártokat – politikái teremtették meg a politikai teret az RN növekedéséhez.

Magukévá tették Le Pen rasszista nyelvezetét és pártjának sok bevándorlásellenes politikáját, hogy aláássák őt – sikertelenül.

Mindeközben keresztülverték a megszorításokat, a leépítéseket és a rasszizmust.

A centrum politikusai versengtek, ki tud a legnyíltabban rasszista megjegyzéseket tenni, és ki támogatja a legkeményebb támadásokat a muszlimok és a polgári szabadságjogok ellen.

És minden alkalommal megadták az RN-nek a vágyott tisztességet.

A centrum törekvése, hogy adócsökkentést adjon a gazdagoknak és a nagyvállalatoknak, ahhoz vezetett, hogy megkurtították a közszolgáltatásokat – beleértve az iskolákat – és a juttatásokat.

Hivatalának első évében Emmanuel Macron elvette Franciaország vagyonra kivetett „szolidaritási adóját”, amelyet az 1,31 millió euró feletti vagyonra vetettek ki. Helyette jóval csökkentett tőkenyereség-adót vezetett be, ami 70 százalékos adócsökkentést jelentett a leggazdagabbaknak.

Az adócsökkentések olyan mélyek voltak, hogy Franciaország költségvetési hiánya meghaladta az Európai Unió 3 százalékos határát, ami szükségessé tette a bérek, nyugdíjak és a hétköznapi emberek kiadásainak újabb támadását.

Ennek eredménye a státuszvesztés és a mély bizonytalanság érzése volt, amely milliókra terjedt ki, és tökéletesen illett a szélsőjobb napirendjéhez.

A fasizmus növekvő veszélye a diákok által kiváltott társadalmi robbanás után nem az ő hibájuk. Az állam reakciójának hibája. És annak jele, hogy a felkelésnek folytatódnia kell, még nagyobbá és radikálisabbá válva.

Több ezer felfuvalkodott, erősen felfegyverzett zsaru bevetése nagyrészt fegyvertelen tinédzserek ellen, kijárási tilalmi zónákkal és tömeges letartóztatásokkal – ez az, amiről a szélsőjobb álmodik.

Amikor az elnyomást kiterjesztik az utcai fiatalokról a baloldalra, amelyet a centrum azzal vádol, hogy támogatja őket, Le Pen extázisban lesz.

Tudja, hogy ha eljön a hivatali ideje, neki is hatalmas méretű lázadással kell szembenéznie. Lesznek sztrájkok, munkabeszüntetések és lázadás az utcákon.

Most megvan a sablon az állami válaszra, amelyet ellenük használhat. És minden liberális kritikára azt fogja kiáltani: „Csak azt teszem, amit Macron és mások előttem tettek.”

A hatalmas méretű ellenállással szemben a munkaadók is figyelmesen figyelik a helyzetet.

Azt akarják, hogy a mozgalmat olyan alaposan összeroppantsák, hogy a legszigorúbb megszorításokat kényszeríthessék ki. Ez azt jelenti, hogy meg kell törniük a szakszervezetek hatalmát, és össze kell zúzniuk mindazokat, akik dacolnak az állammal.

Nem meglepő, hogy a munkaadók már nem hiszik, hogy Macron képes ilyen döntő csapást mérni, és néhányan alternatívákat keresnek.

Némelyiküket az RN vonzza, úgy érezve, hogy csak egy új, a párt által vezetett kormánynak lenne gyomra és erőforrásai egy ilyen harchoz.

Emellett az RN azt mondja, hogy „felszabadítani” akarja a francia gazdaságot a szabályozások és védelmek leépítésével. A párt elnöke, Jordan Bardella a Medef, a munkaadói szervezet által szervezett ebédeken udvarol a vezetőknek.

Le Pen és Bardella állítása, miszerint évente 136 milliárd euró értékű kiadáscsökkentést hajtanak végre, szintén zene a fülüknek.

A munkaadók mégis aggódnak, hogy az RN saját populista kiadási terveibe kényszerült, beleértve Macron egyes nyugdíj-„reformjainak” visszavonását és az energia áfájának csökkentését.

Kétségtelen, hogy az uralkodó osztály egy része a szélsőjobboldali kormányt részesíti előnyben, hátrányai ellenére, mert úgy véli, hogy erősen befolyásolhatja azt.

Valószínűleg ezt gondolta Sébastien Lecornu miniszterelnök is, amikor meghívta az RN-t kormányszintű válságtárgyalásaira, miközben az utcák égtek.

A fasizmus növekedésének megállítása helyett a centrum és a munkaadók is csak növelték annak hitelességét.

A válasz Le Pen és az RN növekedésére nem az, hogy visszahúzódunk a centrum mögé, amely segített tisztességesé tenni őket. És nem is az, hogy a munkaadók számára elfogadható megoldásokat keressünk a válságra.

Hanem az, hogy olyan erős felkelést építsünk, amely mindkettőt legyőzi.

forrás: Socialist Worker

Antifasizmus, Külföld, Engedetlen Franciaország, európai újfasizmus, francia fasizmus, Franciaország, Jean-Luc Mélenchon, Macron, neoliberális fasizmus

Nem vicc! Komoly! Trump tényleg átnevezné Új-Mexikó tagállamot Új-Amerikára

2026. október 20.

Donald J. Trump Békeintézet, Donald J. Trump Elnök Nemzetközi Repülőtér, Donald J. Trump Elnök Bálterem, a lengyelországi Trump Erőd katonai bázis… csak néhány a 150 (!!!) épület, közterület, intézet, golfpálya stb. közül, amit erről az őrültről neveztek el.

Oké, ebből rengeteg Trump nevével jelzett torony és szálloda, ami nem feltétlenül hozzá, hanem a mulitmilliárdos családjához kötődik. De számos esetben a személyi kultuszt megszégyenítő módon nevezget el magáról dolgokat. (Ilyet még Sztálin sem csinált).

És nem csak ez történik. Van már pénzérme Donald Trump képmásával, valamint át akarta nevezni a Mexikói-öblöt és most az USA egyik tagállamát, Új-Mexikót (New Mexico). Az új név a vezér frappáns kreativitását tükrözi: New America.

Ilyenkor persze azonnal fact checkelnünk kell, hogy a buggyantagyú ezt most tényleg mondta-e, nem csak valami internetes viccről van szó. Nem, az amerikai széljobb agymosodája, a Fox News is lehozta.

De miért Új-Mexikó?

Nos, Új-Mexikónak semmi köze a mai Mexikó államhoz. Sőt, sokkal előbb létezett, mint a Trump által lenézett déli szomszéd. Évszázadokkal előtte! 1581-ben (!!!) két spanyol felfedező Chamiscado és Rodríquez járta a mai Új-Mexikó vidékét. A helyet pedig az aztékok Mexikó-völgyéről nevezték el Új-Mexikónak. Aztán évszázadokkal később megalakult a mexikói állam, amelynek ez a terület is része lett, A mexikói-amerikai háború után az Egyesült Államok 1848-ban elfoglalta, és megtartották az elnevezést. 1912-ben pedig hivatalos tagállammá szervezték.

De nehogy már az amerikaiak ne érezzék át saját felsőbbrendűségüket egy Trump szerint más országról elnevezett tagállamban!

De akkor miért nem mennek tovább? Mi az, hogy New York? York elvileg angliai város. Miért nem nevezik át a korábbi nevére, New Amsterdam-ra… ja, az sem jó. Vagy ott van New Orleans, sőt, egész Louisiana állam, ami XIV. Lajos francia királyról kapta a nevét. Aztán ott van New Berlin, New Madrid, New Haven, New Rochelle, New Bedford, New Britain. Sőt, Georgia és Missouri államokban található konkrétan Budapest nevű város, Texas-ban pedig szintén magyar vonatkozású Buda. És mi van Los Angeles-szel és San Francisco-val, ami szintén lehetne The Angels és Saint Francis. Sőt, akkor már egész California tagállamot be lehetne szántani, elvégre a California nevű félsziget Mexikóban van.

Nehéz a dolgunk, ha eredeti amerikai nevet akarunk találni abban az országban. Washington. A szövetségi főváros a keleti parton és egy tagállam a nyugati parton is a tábornok-elnök nevét viseli. Ez talán tiszta. De nem… Washington is angol eredetű, egy angliai kisvárosról kapta a család a nevét.

Mindenki nyugodjon le! Valójában tényleg léteznek tősgyökeres amerikai nevű városok: Chicago, Tacoma, Cheyenne, Pocatello, Seattle, Miami mind amerikai őslakos (indián) törzsek vagy törzsfőnökök neveiből erednek.

New Hampshire szintén amerikai tagállam egy angol megyéről elnevezve. Akárcsak New Jersey, ami Jersey-szigetről kapta a nevét. Bizonyára ezt is átnevezik, nehogy már az angol imperialista világbirodalom röhögjön a markába.

Antifasizmus, Külföld, személyi kultusz, Trump, Új-Mexikó, USA
1 2 … 180 Következő »

FACEBOOK

HÍRLEVÉL

RSS | Atom

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2026 A MI IDŐNK.

Magazine WordPress Theme by themehall.com