Latin-Amerika

Lemondott Paraguay jobboldali elnöke egy nagy bank összeomlása után

Santiago Peña jobboldali elnök bejelentette lemondását, miután összeomlott az Ueno Bank, egy intézmény, amely az elmúlt években óriási közpénzekből részesült. Az ellenzék követeli, hogy a felelősök vonják le a következményeket.

Millió paraguayi gyötrődő, feldühödött tekintete előtt az ország jobboldali elnöke, Santiago Peña bejelentette lemondását, miközben az ellenzék alkotmányos vádemelési eljárás megindítását követeli az Ueno Bank – a dél-amerikai nemzet egyik legfontosabb pénzintézete – bezárásáért viselt állítólagos felelőssége miatt.

Santiago Peña az argentin neoliberális fasiszta Milei elnökkel

„Azzal a meggyőződéssel, hogy köztársaságunknak mindig minden egyén és körülmény fölé kell emelkednie… úgy döntöttem, hogy benyújtom lemondásomat a köztársaság elnöki tisztségéről. Ezt országunk stabilitása, a társadalmi béke és demokratikus intézményeink megőrzésének szükségessége szem előtt tartásával teszem” – mondta Peña egy televíziós beszédben.

Peña súlyos vádak középpontjába került, miután kormánya több százmillió dollárt utalt át az Ueno Banknak (közel 850 millió dollár közpénzt, beleértve a társadalombiztosítási rendszer pénzét is), egy intézménynek, amely ezen a héten jelentette be bezárását, jóllehet évekig pénzügyi stabilitásával és betétesei számának növekedésével dicsekedett – közölte Manuel Gustale, az Ueno korábbi elnöke.

November 3-án azonban a Paraguayi Központi Bank bejelentette a bank felszámolását, miután fizetőképességi mutatója a paraguayi törvény által megengedett minimum alá esett.

A szóban forgó bank több száz, sőt több ezer betétese vonult az utcára, és követelte pénze visszaadását, ami a számlák kormány általi befagyasztása miatt nem volt lehetséges.

A helyzet még súlyosabb, ha figyelembe vesszük, hogy egyetlen üzleti konglomerátum nemcsak szinte valamennyi nyugdíjalap megtakarításait, hanem Paraguay felnőtt lakosságának többségének megtakarításait is ellenőrizni tudta.

Így a számlák befagyasztásáról szóló döntés ahhoz a több állításhoz társul, amelyek Peña elnök és az Ueno Bankot ellenőrző üzleti csoport közötti lehetséges kapcsolatokra utalnak, ami összeférhetetlenség gyanúját veti fel Peña és Carlos Carvallo központi banki elnök vonatkozásában.

Hónapokig több paraguayi intézmény is figyelmeztetett az Ueno lehetséges összeomlására, amikor kiderült, hogy a bank túlzott hiteleket nyújtott a saját tulajdonosaihoz kapcsolódó cégeknek.

„És mégis, a közpénzek továbbra is ömlöttek be. Ez nem egyszerűen egy rosszul irányított bank története. Ez egy olyan rendszer, amelyben a bank, a szabályozó szerv és az elnökség olyan szorosan összefonódott, hogy egyik sem tűnt képesnek a másikat ellenőrizni” – mondta a BBC-nek Orkun Saka, a londoni St. George’s University professzora.

Peña lemond, miután pártja vádemelési eljárást indít

De a végső csapást a jelenlegi kormányzat számára a saját pártja, a jobboldali Colorado Párt – amely az elmúlt évtizedek nagy részében kormányozta az országot – mérte, amikor Horacio Cartes volt elnök (ugyanazon párt tagja) bejelentette, hogy a párt támogatni fogja a Peña elleni vádemelési eljárást.

„Nem fogunk tétlenül állni, miközben köz-, magán- és nyugdíjalapokat rabolnak ki; a népre és azokra az értékekre kell gondolnunk, amelyeket Colorado Pártként képviselünk. Támogatjuk a köztársaság elnökének, Santiago Peñának a vádemelését, hogy helyreállítsuk a köztársaság intézményi kereteit” – mondta Cartes egy nyilatkozatban.

Miután Peña felismerte, hogy pártja (amely nyilvánvalóan jóval a válság kirobbanása előtt is tisztában volt részvényesi múltjával) visszavonta támogatását, a kamerák elé állt, és bejelentette, hogy lemond. Az ellenzék és a Colorado Párt azonban kijelentette, hogy folytatják a pert, hogy megállapítsák a végrehajtó hatalom esetleges felelősségét a Paraguayt megrázó pénzügyi és politikai válságban.

Egyes jelentések szerint Peña az Ueno Holding részvényeseként szerepelt, amely a Vázquez Csoport – az Ueno Bank fő részvényesi csoportja – által nagyobb vagy kisebb mértékben ellenőrzött vállalatok konglomerátuma.

És bár Peña 2025 elején bejelentette, hogy már nem részvényese az Ueno Holdingnak, sokan megkérdőjelezik, hogy az intézménnyel kapcsolatos politikai döntéseit saját gazdasági érdekei és a Vázquez Csoport érdekei befolyásolták-e. Ehhez jön még, hogy a központi bank elnöke korábban az Ueno Bank elnöke is volt, és hogy Peña elnöksége alatt a központi bank 2023-ban jóváhagyta az Ueno bankká alakulását. Ez rávilágít a végrehajtó hatalom és a csődbe ment bank közötti szoros kapcsolatra.

Ezért mondta Rafael Filizzola ellenzéki szenátor, hogy az ügy „a demokratikus korszakban a politikai hatalom birtokosai által elkövetett legnagyobb csalás… Egy olyan bankról van szó, amelyet a politikai hatalom birtokosai hoztak létre, hogy közpénzeket használjanak a politikai hatalomhoz kapcsolódó magánüzleti vállalkozásokra, élükön a köztársaság elnökével.”

Filizzola szerint maga az ügyben keletkezett veszteség elérheti a mintegy 3 milliárd dollárt, ami hatalmas bizonytalanságot teremt azon millió paraguayi számára, akik nem tudják, mikor vagy egyáltalán visszakapják-e pénzüket.

forrás: BreakThrough News

Hogyan zuhant le Trump uralma az amerikai félidős választásokon

Donald Trump kacsa a vízben – már sánta kacsa elnök –, és a szélsőjobb egész világszerte megtántorodott, miután megsemmisítő vereségeket szenvedett az amerikai félidős választásokon.

A republikánusok a demokrata győzelmek „kék hullámára” készültek szerdán. Amikor megérkezett, cunami volt.

A demokraták most mindkét kamarában többséggel rendelkeznek az amerikai Kongresszusban. Ez mindössze az ötödik eset 50 év alatt, hogy egy párt egyszerre veszíti el a Képviselőház és a Szenátus feletti ellenőrzést.

A republikánusok nem tartották meg azokat a kongresszusi helyeket, amelyeket átrajzolt választókerületekkel maguknak biztosítottak. Floridában, Észak-Karolinában, Alabamában és Texasban újrarajzolták a kerületek határait, hogy megakadályozzák a demokraták többségszerzését – és kudarcot vallottak.

A kulcsfontosságú győzelmek közé tartozik Texas, ahol James Talarico, aki a kampány során balra hajlott, több mint egymillió szavazattal nyerte el a szenátusi helyet. Ő az első demokrata, aki 1988 óta texasi szenátusi helyet nyer.

A demokraták emellett átvették a korábbi republikánus fellegvárakat: Kansast, Észak- és Dél-Karolinát, Ohiót, Iowát és Maine-t.

Techmilliárdosok próbálták megvenni a választást – de kudarcot vallottak. Rekordösszegű, 11,9 milliárd dollárt költöttek kampányra és hirdetésekre, melynek többségét a republikánusok adták.

Ennek a pénznek a nagy része „sötét pénz” forrásokból származott, mint például kriptovaluta és szabályokat kijátszó non-profit szervezetek. Elon Musk egyedül csaknem félmilliárd dollárt adott a republikánus kampánynak.

A félidős választások megsemmisítő ítéletet mondtak Trump második elnökségéről.

Elnökségét háború, erőszakos deportálások és spirálisan növekvő megélhetési válság sújtotta.

Az USA Irán elleni háborúja felhajtotta az inflációt, különösen az élelmiszer- és üzemanyagárakat. És a Trump által második ciklusa elején bevezetett vámok már korábban is sok árut drágítottak meg az USA-ban.

A benzin ára 34,2 százalékkal nőtt a szeptemberrel végződő 12 hónapos időszakban.

Az amerikai olajvállalatok több mint 130 milliárd dollár profitot zsebeltek be a háború alatt – a tavalyi 47 milliárd dollárról.

De Trump csak azzal dicsekedett, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, és a választók arcába nevetett. A múlt hónap végén egy gyűlésen az elnök azt mondta: „Az Egyesült Államok olaj- és gázüzletága több százmilliárd dollárt keres.

„Nem érdekel, megmondom – rohadt nagy vagyont csinálunk.”

Egy októberi Washington Post-ABC News-Ipsos felmérés szerint gazdasági jóváhagyási aránya mindössze 28 százalék volt.

Trump „establishment-ellenes” kívülállóként pozicionálta magát, aki helyreállítja az „amerikai álmot”. De a republikánusok ugyanazokat a politikákat erőltették tovább, amelyek sújtották a munkásosztályt, miközben a szupergazdagok zsebét tömték.

Trump kudarcai a rezsim jobboldali radikalizálódását táplálták, különösen a tömeges deportálások körül.

A ICE által végrehajtott erőszakos emberrablások és deportálások szintén kulcsfontosságú tényezői voltak a félidős választásoknak.

Fekete, barna és latinó emberek zaklatással és veszéllyel szembesülnek állampolgársági státuszuktól függetlenül.

A latinók, akik 2024-ben egyenlő arányban szavaztak Trumpra és a demokrata jelöltre, Kamala Harrisre, elfordultak a Republikánus Párttól.

Ez magában foglalja azokat is, akik bedőlnek a jobboldali hazugságnak, miszerint a bevándorlás probléma. Javier Villalobos a texasi McAllen republikánus polgármestere. „Az infláció, a gazdaság, minden fontos” – mondja.

„De ami azonnal megérint, ami személyesen érint, az a fellépés, amikor látod az ICE ügynökeit, maszkban, ahogy embereket rángatnak ki járművekből.”

Azt mondja, hogy a „határbiztonságot” támogató republikánus szavazókat elűzte „a spanyol ajkú közösség elleni fellépés”.

Egy nemrégiben készült CBS News felmérés szerint a latinók csaknem 60 százaléka hiszi, hogy a Trump-kormányzat több embert deportált, mint várták.

Trump deportálási programjának mértéke feszültségeket okozott egyes munkaadók között, akik a rasszista oszd meg és uralkodj politikára és a bevándorló munkaerőre támaszkodnak.

Benny Melendez, egy latinó állampolgár, aki egy kis építőipari céget vezet, 2020-ban Joe Bidenre, 2024-ben Trumpra szavazott.

Kerítést épített a cége köré, hogy megakadályozza az ICE ügynököket abban, hogy összegyűjtsék munkásait. „Most megbántam, hogy Trump-ra szavaztam” – mondja.

Több csatatérállamban progresszív és balra hajló demokrata jelöltek arattak hatalmas győzelmeket.

Talarico jobb közfinanszírozás és az 1 százalék adócsökkentéseinek eltörlése programjával indult. Felszólított az Irán elleni háború és a Benjamin Netanyahu kormányának történő fegyvereladások beszüntetésére – bár nem Izraelre vonatkozóan.

Michigan volt egy másik kulcsfontosságú verseny. Az államnak 12 éve van demokrata szenátora, de 2016-ban és 2024-ben Trump-ra szavazott.

A demokrata jelölt, Abdul El Sayed egyszerű kampányt folytatott: „Vegyük ki a pénzt a politikából, tegyük a pénzt a zsebedbe, és fogadjuk el a Medicare for All-t.”

Mike, egy michigani szakszervezeti tag elmondta a Socialist Worker-nek: „Palesztina felrázta az embereket.

„A történelemben először a palesztinpárti álláspont népszerű az USA-ban, és a demokrata szavazók körében elsöprően népszerű.

„Abdul El-Sayed kampánya a megélhetési költségekre összpontosított, de nem tért ki a Palesztinával vagy a transzjogokkal kapcsolatos kérdések elől.”

El Sayed mindkét oldal támadásainak célpontja volt. Haley Stevens izraelpárti politikus, akit legyőzött a demokrata jelöltségért folyó versenyben, néhány nappal a választás előtt Mike Rogers republikánust támogatta.

Ennek ellenére El Sayed több mint 6 ponttal nyert Rogersszel szemben.

Mike hozzátette: „A demokrata vezetés hagyományos bölcsessége az, hogy a középhez kell szólnod.

„De azokat, akik establishment-ellenes érzésből szavaznak republikánusra, könnyebben megnyerik a progresszív jelöltek, mint a mérsékeltek.

„Azt hiszem, a Haley Stevens-ügy nagyobb volt, mint Izrael. A demokrata jobbszárny egy része igazán fél a Democratic Socialists of America (DSA) és a progresszívek felemelkedésétől.”

Floridában a demokrata Angie Nixon hajszál híján győzött Ashley Moody ellen. Nixon progresszív, Bernie Sanders-szel szövetséges és a DSA tagja.

Abortuszellenes bigottak 80 millió dollárt öntöttek a Talaricóhoz, Nixonhoz és az ohiói Sherrod Brownhoz hasonló jelöltekkel szembeni kampányokba. De ők is kudarcot vallottak.

A DSA a legnagyobb szocialista szervezet az amerikai történelemben, 2026-ban elérte a 130 000 tagot. Általában kampánycsoportként működik, progresszív, demokrataként induló jelölteket támogat.

New York polgármestere, Zohran Mamdani egy jól ismert, DSA által támogatott siker.

A DSA és progresszív jelöltek közelmúltbeli győzelmei és majdnem-győzelmei lendületet kell adjanak mindazoknak, akik alapvető változást akarnak.

De a történelem azt mutatja, hogy a Demokrata Párt nem megoldás. A demokraták ugyanúgy háborúkat indítottak a Közel-Keleten, nem finanszírozták az egészségügyet, és bebörtönözték és deportálták a bevándorlókat. Az ICE műveletek Biden alatt bővültek.

Sokkal „mérsékeltebb” demokratákat választottak meg a kék hullámban, mint progresszíveket – nem is beszélve a DSA-tagokról. Ők lesznek azok, akik meghatározzák a napirendet.

A demokrata establishment egyes részei belátják, hogy alkalmazkodniuk kell a túléléshez. Barack Obama volt elnök például támogatta El Sayedet. Remélik, hogy az általa tükrözött hangulatot a demokraták zsákutcájába terelhetik.

forrás: Socialist Worker

Bukele több ezer katonát vezényel Haitira

A salvadori kormány szerint a katonai döntést négy eltűnt salvadori katona felkutatása és „a rosszfiúk elleni harc” céljából hozták.

Nayib Bukele, El Salvador szélsőjobboldali elnöke október 29-én bejelentette, hogy közel 2000 fős katonai erőt vezényel Haitira. Azzal indokolta az intézkedést, hogy október 18-án négy salvadori katona eltűnt.

A beszámolók szerint a salvadori katonák egy Croix-des-Bouquets-i, a főváros, Port-au-Prince közelében történt fegyveres támadás után tűntek el, amelyben a páncélozott járművük is érintett volt. Egyes jelentések szerint a támadók nagyon erős fegyvereket és robbanóanyagokat használtak. Azóta a katonák holléte ismeretlen, és nem tudni, hogy még életben vannak-e.

Bukele szerint több ezer salvadori katona folytat kutatási műveleteket. Több kritikus azt állította, hogy a bevetés Haiti katonai inváziójával egyenlő.

Bukele és a nem választott haiti miniszterelnök igazolja a bevetést

A salvadori elnök tagadta az invázió vádját: „Ez nem a haiti nép elleni művelet, és nem is Haiti inváziója. Nem vagyunk nagyhatalom. Nincs érdekünk abban, hogy uraljuk a haiti népet, sem abban, hogy rátégyük a kezünket Haiti vagyonára… Csak azt akarjuk, hogy a négy repüléstechnikusunk hazatérjen.”

A bevetés bejelentésekor Bukele a művelet finanszírozásának kérdésére is kitért: „Gyakorlatilag csak mi fizetünk ezért a műveletért. Bár kapunk egy kis logisztikai segítséget néhány más országtól, a költségek 90%-át a saját szerény költségvetésünkből fedezzük.”

Továbbá Bukele biblikus hangvétellel indokolta katonái jelenlétét azzal, hogy El Salvador is ismeri a bandaerőszak megpróbáltatásait: „Ugyanazt a szenvedést éltük át, amelyet Haiti ma átél. Olyan vérfürdőt éltünk át, amely még szörnyűbb volt annál, mint amit a haiti nép most elszenved… Nem azért jövünk Haitire, hogy pénzt keressünk, mert ezt senki sem fizeti meg nekünk. Azért jöttünk Haitire, hogy harcoljunk a rosszfiúk ellen. De ezt kérem tőletek: Bízzatok bennünk, imádkozzatok az egyetlen igaz Istenhez, és kérjétek Őt, hogy gyógyítsa meg Haitit.”

A de facto haiti miniszterelnök, Alix Didier Fils-Aimé pedig egy sajtóközleményben kijelentette, hogy több ezer salvadori katona bevetése nem invázió, hanem „kétoldalú és együttműködő koordináció” az eltűnt katonák felkutatására.

A kritikusok a bevetést Haiti további destabilizálásaként ítélik el

Az emberi jogi szószólók viszont figyelmeztettek a külföldi beavatkozásokra, amelyek történelmileg tovább destabilizálták Haitit és növelték az erőszakot.

El Salvador – a régió egyik, az USA-hoz legszorosabban kötődő országa és az USA vezette „Amerikák Pajzsa” blokk kulcsfontosságú része – bevetése jóval többnek tűnik, mint egy kis regionális nemzet katonai részvételének. Állítólag maga Donald Trump adta a zöld jelzést a salvadori elnöknek a katonai akcióra.

Továbbá Bukele saját, a salvadori bandaerőszakra tett utalása felhívja a figyelmet azokra a különböző csoportokra és közösségekre, amelyek elítélték az országban alkalmazott vaskezű válaszát. Sokan azt mondják, hogy a bandaerőszak ürügyét egy folyamatos szükségállapot bevezetésére használták, amely megfosztotta az alapvető demokratikus jogoktól az embereket, és Bukele híveinek rendszeres hatalomkoncentrációjához vezetett. Az El Faro oknyomozó újságírói azt is feltárták, hogy Bukele a vaskezű modell bevezetése előtt titkos megállapodást kötött a bandákkal.

Az a felvetés, hogy hasonló megközelítést kellene alkalmazni Haitin, pontosan az, ami miatt az emberi jogi aktivisták riadót fújnak.

De El Salvador bevetésének következményeinek megértéséhez túl kell lépni az eltűnt katonák azonnali felkutatásán. Haiti biztonsági válsága elválaszthatatlan attól a politikai instabilitástól, külföldi beavatkozástól és történelmi elnyomási struktúráktól, amelyek generációk óta formálják az országot.

Politikai destabilizáció vagy bandaprobléma?

A Haitin tartózkodó négy salvadori katona az úgynevezett Bandaelnyomó Erő (GSF) tagja volt, egy ENSZ által engedélyezett katonai bevetés különböző országokból származó személyekkel, állítólag az ország biztonsági helyzetének ellenőrzése érdekében. A GSF éles kritikát kapott, mint Haiti ENSZ-megszállásának legújabb változata, amely már hatalmas kárt okozott a haiti népnek, és képtelen volt „ellenőrizni” az erőszak helyzetét.

Haitin a lakosság bizalma az átmeneti vezetés iránt már így is alacsony. Magas rangú tisztviselők, köztük Frantz Elbé volt országos rendőrfőnök széles körű nyilvános felháborodással és eltávolítási követelésekkel szembesültek a politikai korrupció, az állampolgárok védelmének elmulasztása, valamint a rendőri erő egyes elemei és a helyi bandák közötti titkos kapcsolatok vádjai miatt. Erre a korrupcióra hivatkozva a szakértők szerint a haiti helyzet sokkal mélyebb, mint egy bandaválság.

„Ezek a bandák rendszeresen kapnak fegyvereket és lőszert az Egyesült Államokból” – mondja Guillermo Barreto venezuelai akadémikus. „Ez az akció egy olyan projektet jelez, amely egy nemzet működését kívánja ellehetetleníteni. De ez a haiti nemzet elleni támadás nem új keletű. Haiti a függetlensége óta birodalmi hatalmak ostroma alatt áll.”

forrás: BreakThrough News

Latin-Amerika: a „kulturális harc” mint a neoliberalizmus homlokzata

Milei Argentínában és De la Espriella Kolumbiában megerősítették elkötelezettségüket, hogy kormányaikon keresztül reformálják országaik kultúráját. De mi rejlik e retorika mögött?

Már évek óta Latin-Amerika új radikális jobboldalának politikusai, influenszerei és értelmiségiei beszélnek a „kulturális harc” fontosságáról, hogy visszaszerezzenek egyfajta múltban elveszett perspektívát, és alátámasszanak egy civilizációs projektet, amely mindenekelőtt az egyént, az egyéni szabadságot és a szabad piacot helyezi előtérbe.

Valószínűleg elsőként Javier Milei, Argentína jelenlegi elnöke hangsúlyozta ezt az elképzelést a médiában, aki kezdetben olyan közgazdászként szerzett nevet magának, akinek nem volt gondja ellenfelei sértegetésével és az ortodox neoliberális gondolkodás védelmével.

Abban az időben Milei értelmiségi szövetségeseivel együtt egy állítólagos, az úgynevezett baloldali elitek által ráerőltetett kultúra elleni fellépésre szólított fel, amely eltorzította a józan észt, a keresztény erkölcsöt és az egyéni szabadságot, sok más dolog mellett.

Néhány nappal ezelőtt Abelardo de la Espriella kolumbiai elnök a „kulturális harc” radikalizálására szólított fel, és elrendelte több tucat műalkotás eltávolítását különböző múzeumokból, hogy helyreállítsanak egy kultúrát, amelyet a baloldal, a marxizmus és más sötét (vagy ahogy Milei maga fogalmaz, „démoni”) erők tartottak fogságban.

Valójában a lépés nem különösebben eredeti. Már az Egyesült Államokban Pat Buchanan (Nixon és Reagan közeli tanácsadója) is szorgalmazta és ösztönözte a gyújtó hangvételű retorikát egy „kultúrháború” vívásához, hogy megvédjen egy kultúrát, amelyet a társadalmi változások eltorzítottak. E doktrína fő értelmiségi inspirálói közé tartozik az amerikai Sam Francis és a francia Alain de Benoist és Guillaume Faye (ismert különbségeikkel együtt). Még néhány német is az 1930-as években megkísérelte az úgynevezett „kulturális bolsevizmust” tenni minden bajuk bűnbakjává.

De a „kulturális harc” sürgetésének Latin-Amerikában érdekesebb indoklása volt. És ez nem is annyira Antonio Gramsci hegemónia-koncepciójának állítólagos pragmatikus értelmezésének köszönhető – amelyet az új radikális jobboldal, valamint a liberalizmus és a szociáldemokrácia nagy része eltorzított, mivel azt kizárólag „kulturális hegemóniaként” értelmezi.

Nem, valójában a feminizmus, az abortuszjogok, a progresszív kormányok, baloldali művészek, forradalmi értelmiségiek stb. elleni „kultúrháború” mögötti szándék inkább stratégiai jellegű.

Mert azok, akik valójában ideológusként a „kultúrháborús” projektek mögött állnak, nem Buchanan, Francis, De Benoist vagy Faye, hanem Hayek, Friedman és a többi neoliberális közgazdász.

Az igazság az, hogy a neoliberalizmus Latin-Amerikában a 20. század végén és a 21. század elején egyszerre volt elsöprő kudarc és nagyszerű győzelem. Ez a látszólagos ellentmondás attól függően oldódik fel, hogy melyik társadalmi osztályról beszélünk. Abban az időben a gazdaságilag leghatalmasabb társadalmi osztályok hatalmas mennyiségű hatalmat és erőforrást halmoztak fel, amilyet ritkán láttak a latin-amerikai történelemben.

De az ilyen szintű felhalmozás egy globális imperialista rend által leigázott társadalmakban (mint a latin-amerikaiak) szükségszerűen a munkásosztályokat szinte elviselhetetlen anyagi bizonytalanságba taszítja. A tömeges migráció, a felkelések, a halálesetek, az életre szóló megtakarítások elvesztése, a növekvő bűnözés és így tovább csak néhány volt a pusztításból, amelyet a Washingtoni Konszenzus által vezérelt neoliberalizmus hagyott maga után abban az időszakban.

A válságra válaszul több centrista, balközép és még baloldali vezető is gyors egymásutánban nyerte meg a választásokat a régióban: Chávez Venezuelában, Morales Bolíviában, Fernández Argentínában, Correa Ecuadorban, Lula Brazíliában, Bachelet Chilében, Mujica Uruguayban stb. Egy kapitalista gazdasági válságot próbáltak megoldani magának a kapitalizmusnak a keretein belül, olyan megközelítéseket alkalmazva, amelyek keynesi intézkedéseket ötvöztek a jogok védelmét és kiterjesztését célzó jogszabályokkal, különösen a legmarginálisabb szektorok számára.

Olyan idők voltak ezek, amikor (nem ellentmondások nélkül más politikai erőkkel, köztük a hagyományosabb baloldallal) ezeknek az országoknak a gazdaságai javultak, részben a globális piacon elért magas nyersanyagáraknak köszönhetően. És a sok esetben segélyekre és szociális programokra összpontosító közpolitikákkal több millió latin-amerikai helyzete egyértelműen javult. Csak 2000 és 2012 között 56 millió latin-amerikai állampolgár tudott kikerülni a szegénységből.

Miután a neoliberalizmus elleni elégedetlenség vihara elmúlt, az uralkodó osztályok úgy döntöttek, hogy elegük van a progresszív kormányokból. De hogy visszaszerezzék az abszolút ellenőrzést (mivel mindig is megtartották a nemzeti döntések befolyásolásához szükséges hatalmi részt), vissza kellett nyerniük a kormányokat, és ehhez válaszúthoz érkeztek.

Tudták, hogy a balközép kormányok elleni központi érv nem alapulhat kizárólag a latin-amerikai természeti erőforrások magas árának vége után következő gazdasági visszaesésen, hanem valami mélyebbre kell alapozni – valamire, ami újszerűnek, radikálisnak és egyfajta konzervatív forradalmi ideológiának tűnik.

És így találtak a „kultúrháborúban” egy ideológiai propaganda számára olyan rést, amely történelmi hatással volt Latin-Amerikára. A fent említett kritikák mellett sikerült (értelmiségijeiken, politikusaiakon, influenszereiken, médiájukon, közösségi médiájukon keresztül) észlelt kapcsolatot teremteniük a progresszivizmus és a korrupció, a progresszivizmus és a szervezett bűnözés, végül pedig a progresszivizmus és az egyéni szabadság állítólagos eróziója között.

De az igazság az, hogy az ilyen jellegű stratégiák olyan politikai felfordulást okozhatnak, mint amilyet a régióban az elmúlt években láttunk, amelynek során (a nemzeti és nemzetközi mágnások, valamint Washington és más kormányok, például Izrael támogatásának köszönhetően) a radikális jobboldal győzelmeinek sora következett be, amely jövő vasárnap Brazíliában teljesítheti nyerő lapját. (A cikk írásakor még nem lehetett tudni, hogy Lula nyerni fog.)

De hosszú távon a neoliberalizmus nem tudja (és nem is szándékozik) leküzdeni az ilyen jellegű gazdaságban rejlő ellentmondást azokban az országokban, amelyekben világos nemzetközi uralmi viszonyok vannak. Így a neoliberalizmus új jobboldali mozgalmainak hullámának csúcsán már megjelentek az ideológiai stabilitás első repedései, éppen egy anyagi valósággal szemben, amely nem nyújt enyhülést a politikai retorikától.

Több millió latin-amerikai (különösen a legszegényebbek) helyzete gyorsan bonyolódik az egyenlőtlenség arányának radikális növekedése miatt. Az új jobboldali mozgalmak ígéretei a szervezett bűnözés legyőzésére nem mutatnak jelet arra, hogy valósággá válnának vagy egyértelmű regionális változást hoznának. Talán ezt értette Nietzsche, egy másik nagy reakciós, amikor elismerte, hogy a kultúra csupán valami mélyebb dolog homlokzata. És ez a homlokzat nagyon lassan kezd lekopni – olyan folyamat, amely mégis észrevehető, ha az ember odafigyel.

forrás: BreakThrough News

Hogyan nyerte meg Lula a választást?

Lula epikus visszatérése az országon és a régióban uralkodó különféle feltételek eredménye, amelyek elemzést érdemelnek, miközben az elnök negyedik alkalommal készül vezetni Latin-Amerika legnagyobb és legerősebb országát.

Október 25-én Brazília háromszoros és jelenlegi elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva meglepte az egész világot azzal, hogy leküzdötte az első fordulóban elszenvedett választási vereségét (amelyben a szélsőjobboldali jelölt, Flávio Bolsonaro győzte le), és biztosította győzelmét és a brazíliai elnöki széket.

Lula, a diktatúra idején legendás szakszervezeti vezető 51,79%-ot szerzett, ami 64 256 232 szavazatot jelent, míg Bolsonaro (a letartóztatott szélsőjobboldali exelnök, Jair Bolsonaro fia) 48,21%-ot, azaz 59 826 041 szavazatot kapott.

Ami igazán meglepő Bolsonaro vereségében (tekintettel arra, hogy a legtöbb közvélemény-kutató nagyon valószínű győzelmet jósolt neki), az a hatalmas szavazatszám, amelyet Lula a két forduló közötti három hét alatt szerzett. Az első fordulóban Bolsonaro szerezte meg az első helyet 48,21%-kal (több mint 56 millió szavazat), Lula pedig a második helyen végzett 45,15%-kal (valamivel kevesebb mint 54 millió szavazat).

Sokan úgy vélték, hogy az első fordulóban az összes többi jelölt által együttesen megszerzett csaknem 9 millió szavazat olyan módon oszlik meg, amely kedvezőbb Bolsonaro számára, mivel e szavazatok többsége jobboldali és jobbközép jelöltekre ment. Ez még nyilvánvalóbbnak tűnt, miután e pártok számos vezetője támogatta Bolsonarót.

Ehhez a kérdéshez járult annak nagy valószínűsége, hogy egy erősen polarizált társadalomban, ahol két jelölt áll szemben egymással, sok olyan választó, aki érvénytelen szavazatot adott le vagy tartózkodott az első fordulóban, a két jelölt egyikét fogja támogatni.

Valóban, mindkét körülmény bekövetkezett. A rendelkezésre álló adatok szerint több mint 14 millió brazil, aki más jelöltekre szavazott, érvénytelen szavazatot adott le vagy tartózkodott, vett részt a második fordulóban, támogatva vagy Lulát vagy Bolsonarót.

És pontosan ez a kulcsfontosságú tényező Lula győzelmének megértéséhez. Feltételezve, hogy nagyon kevés választó váltott volna Luláról Bolsonaróra vagy fordítva, fontos megjegyezni, hogy abból a 14 millió újraelosztott szavazatból Lula 10,37 millióval több szavazatot szerzett, mint az első fordulóban, míg Bolsonaro csak kevesebb mint 4 millió szavazatot nyert. Ez elegendő volt ahhoz, hogy Lula ne csak behozza a hátrányát ellenfelével szemben, hanem kényelmes előnnyel meg is előzze őt.

Mi történt Brazíliában?

E meglepő fordulat láttán Latin-Amerika és a világ több száz elemzője sietett számtalan diagramot, hipotézist és elemzést bemutatni, hogy teljesen megértse e győzelem okait. Az okok nemcsak Lula Munkáspártjának és szövetségeseinek nyilvánvalóan lenyűgöző visszatérésével függnek össze, hanem azzal is, hogy úgy tűnik, megállította a korrupt szélsőjobboldal látszólag feltartóztathatatlan győzelmi sorozatát Latin-Amerikában.

Ennek fényében a kérdés egyértelműnek tűnik: Hogyan tudta Lula meggyőzni ilyen elképesztő számú embert, hogy a második fordulóban rá szavazzon, akik az első fordulóban nem tették ezt? Válaszul technikai okokat hoztak fel (mint a kampánystratégia, a közösségi média használata és a tömegmozgósítás), valamint politikai okokat (a szélsőjobboldali kormánytól való félelem, társadalmi osztályszövetségek, széles körű koalíció kialakítása stb.).

A technikai okok között kiemelték Lula hatalmas erőfeszítését, hogy a második forduló kampányát valódi, szinte állandó tömegmozgósítássá alakítsa (nagyvárosokban és kisvárosokban egyaránt). A volt szakszervezeti vezető ismét bebizonyította nagy karizmáját és képességét, hogy emberek ezrei előtt gyűjtse össze a PT aktivistáit és más szövetséges pártok tagjait, akik éjjel-nappal megállás nélkül küzdöttek az eredmény megfordításáért.

Ehhez járult a PT digitális stratégiája; a párt ismételten azzal vádolta a nagy közösségi média platformokat, hogy bojkottálják az elnökválasztási kampányt azzal, hogy akadályozzák vagy csökkentik Lula hirdetéseinek láthatóságát – de nem Bolsonaroét. Válaszul André Janones stratégiaváltást javasolt.

Lula WhatsApp-csatornája 3,7 millió feliratkozóról több mint 10 millióra nőtt 12 nap alatt. Ezen a csatornán keresztül a felhasználókat arra utasították, hogy bizonyos üzeneteket tegyenek közzé, keressenek információkat az interneten, kommentáljanak konkrét bejegyzéseket, és így tovább. Más szóval, hogy megkerüljék azt az algoritmikus rendszert, amelyről azt állították, hogy szándékosan szabotálja Lula kampányát.

Az eredmény elképesztő volt: a média blokád ellenére a platformokat elárasztották Lulát ábrázoló és Bolsonaro jelöltségét támadó üzenetek, képek és videók (sok közülük AI által generált), amelyek kétségtelenül jelentős hatással voltak a PT kampányának politikai kommunikációs stratégiájára, amelyet az újraválasztott Rafael Fonteles kormányzó vezetett. Például a Luláról szóló online interakciók 41%-ról 65%-ra nőttek a második forduló idején.

De Lula azt a kockázatot is vállalta, hogy kézzelfogható változásokat hozzon az emberek életébe, és elküldte talán utolsó üzenetét a második forduló kampánya során, amikor pártja és szövetségesei sikerrel elfogadtatták a hatnapos munkahét megszüntetéséről szóló jogszabályt. A lépést az ország munkásai ünnepelték, és ez egyértelműen munkásbarát hangvételt adott Lula kampányának. Ezért szerzett annyi millió szavazatot a második fordulóban a nagyvárosok munkásosztálybeli külvárosaiban.

Brazília Kongresszusa megszünteti a 6×1-es munkarendet

És mégis, megmarad egy bizonyos gyanú, hogy ha ezt az intézkedéscsomagot bármely más hasonló helyzetben alkalmazták volna, valami hiányzott volna ahhoz, hogy mozgásba lendítse és mélyebb értelmet adjon a tisztán politikai kampánynak – annak kommunikációjával, marketingjével és egyéb taktikai döntéseivel. És az a valami Lula.

Néha úgy tűnik, hogy csak valaki az ő politikai súlyával, karizmájával és a történelemkönyvekben már kivívott történelmi helyével nyerhetett volna választást Latin-Amerikában a szélsőjobboldallal szemben, amely korunk legbefolyásosabb birodalmi hatalmainak és egy nemzetközi oligarchiának a támogatását élvezi.

A „brazil nép harcosa”

Lula ezt – mint már említettük – kampánystratégiájának számos változása és az emberek életében elért konkrét javulások révén érte el. De ellentmondástól való félelem nélkül ki kell mondani: két olyan dimenzió ötvözésével tette ezt, amelyek ellentmondásosnak tűnhetnek, mégis egy hozzá hasonló figura képes volt összehozni őket.

Az első, hogy – ahogy néhány kampánystratégája meséli – elkezdett kiterjedten beszélni Brazília jövőjéről, annak ellenére, hogy már háromszor volt elnök. Ily módon eltávolodott a múlt iránti nosztalgiától, és a jövőbe vetett reményről kezdett beszélni.

A második, hogy Lula a kampány során végig ragaszkodott ahhoz, hogy ezt a jövőt a Bolsonarók fenyegetik, akiket folyamatosan az amerikai érdekek iránti behódoló magatartással hozott összefüggésbe. Ily módon Lula a félelem és a veszély diskurzusát is alkalmazta, azt Bolsonaróban személyesítve meg, aki – mint ismeretes – állítólag elhagyta Brazíliát és az Egyesült Államokba ment.

De Lula ezt nem szánalmas vagy apokaliptikus módon tette; inkább az egyetlen olyan személyként mutatkozott be, aki képes megállítani ezt az előretörést. És nemcsak képes, hanem mint az egyetlen, aki kétségtelenül meg is fogja tenni. Más szóval, Lula 80 évesen „a brazil nép harcosaként” határozta meg magát, ahogy támogatói az utcákon skandálták.

Aztán a vitákban (amelyek kétségtelenül hatalmas hatással voltak a második fordulóra) úgy tűnt, Lulának elege lett abból, hogy a szélsőjobboldal mindig támadó pozícióban tűnik fel, míg a baloldal és a progresszívek mindig a következő csapásra látszanak várni. Lula felvette bokszkesztyűjét, és elkezdte játszani a játékot, amelyet a szélsőjobboldal állított fel számára… és kiütéssel győzött.

És éppen ezért Lulának, követőinek és sok támogatójának (nem feltétlenül azért, mert hisznek programjában, hanem mert féltek egy új szélsőjobboldali kormánytól, ahogy a számok mutatják) fel kell ismerniük, hogy egy ellenséges törvényhozással és egyetlen család köré tömörülő ellenzékkel szemben Lula negyedik ciklusa valószínűleg élete legnehezebbje lesz.

Lulának módokat kell keresnie a jobboldal és a szélsőjobboldal által útjába állított nyilvánvaló akadályok leküzdésére, hogy elérje azt, amit „Brazília történetének legjobb kormányának” nevezett. Egyelőre sikerült megakadályoznia, hogy egy újabb Bolsonaro elnöki székbe kerüljön, de ez nem jelenti azt, hogy ciklusának hátralevő része „brazil béke” lesz.

E tekintetben van egy japán közmondás, amelyet Lulának észben kellene tartania: „Ha megnyertél egy csatát, húzd szorosabbra a sisakodat.”

forrás: BreakThrough News

Max Cavalera (Soulfly/Sepultura) is örül Lula megválasztásának

Congratulations, Brazil! America, you’re up next! (Gratulálunk Brazília! Amerika, rajtad a sor!)

Áll Max és felesége, Gloria Cavalera posztjaiban a közösségi felületeiken. Ez egyben utalás is az amerikai középidős választásokra, ahol az amerikai szavazóknak lehetőségük lesz megszorongatni a szélsőjobboldali Trump-ot.

Trump a brazil választásba is belenyúlt, különféle pénzek ígéretével, korábban pedig gazdasági szankciókkal, növelve az elégedetlenséget. Nyíltan támogatta a korábbi szélsőjobboldali elnök, Jair Bolsonaro fiát. Az idősebb Bolsonaro puccskísérlet miatt börtönben ül, bár a katasztrofális COVID-19 járványkezelésért kellett volna elítélni, népirtás vádja miatt. Több mint 700.000 ember halt meg, meg a profitot helyezték az egészség elé – ezzel szigorúan másolva a szintén katasztrofális amerikai és magyar járványkezelést.

A legendás Sepultura volt és Soulfly jelenlegi éneket-gitáros-frontember-dalszerzője korábban is hitet tett a brazil baloldal mellett.

A választások előtt az Instagram oldalán egy horogkeresztet szétütő öklöt ábrázoló pólóban tartott egy papírt, amelyre az volt írva: „A rasszizmus ellen! A fasizmus ellen! Refuse/Resist! Szavazz Lulára!”

A Refuse/Resist a Sepultura dala, a hatalommal szembeni ellenállásról szól.

Ünnepeljük Lula győzelmét a brazil szélsőjobb felett – de a mozgalom a kulcs

Lula felemelkedésének, bukásának és visszatérésének története megmutatja, hogy a mozgalomnak túl kell lépnie a brazil Munkáspárt (PT) határain.

Brazília szociáldemokrata elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva meglepetésszerű győzelmet aratott a szélsőjobboldali jelölt, Flávio Bolsonaro felett vasárnap.

Lula a szavazatok 51,72 százalékát szerezte meg az elnökválasztás második fordulójában, ezzel negyedik, nem egymást követő ciklusát biztosítva.

Bolsonaro, aki 48,21 százalékot kapott, nem volt hajlandó elfogadni az eredményt. Ő Jair Bolsonaro fia, aki 2019 és 2023 között Brazília szélsőjobboldali elnöke volt, és jelenleg börtönben van.

Jair Bolsonarót azért zárták börtönbe, mert puccsal próbálkozott, miután elveszítette a legutóbbi választást Lulával szemben.

Az eredmény csapás Donald Trump számára – és ellentmond a latin-amerikai szélsőjobboldali győzelmek tendenciájának.

De nem szabad elbizakodottnak lennünk. Lula felemelkedésének, bukásának és visszatérésének története megmutatja a Munkáspárt (PT) határait.

A PT az 1980-as évek diktatúrája alatt az ABC régió – São Paulo egy ipari központja – munkásmozgalmából nőtt ki.

Lula, akkoriban fémmunkás-szakszervezeti tisztviselő, vált a mozgalom arcává. Többször indult a PT színeiben, és először 2001-ben választották meg a szavazatok 61 százalékával.

Lula olyan politikai koalíciót épített, amely a brazil társadalom különböző rétegeiből állt, amelyek vesztesei voltak a neoliberalizmusnak.

A koalíció legfontosabb része a PT munkásosztály-bázisa volt.

De a politikai koalíció a hazai piacokra irányuló nagytőke egyes részeit is magában foglalta. Ezek féltek a multinacionális vállalatok fokozódó versenyétől, és azt remélték, hogy egy PT-kormány megvédi őket, és élénkíti a fogyasztói keresletet.

Az északi, északkeleti és vidéki belső területek regionális oligarchái közelebb kerültek a PT-hez, hogy befolyásra tegyenek szert.

Ez azt jelentette, hogy a PT programja tele volt ellentmondásokkal. Korábbi választásokon Lula szlogenje az volt: „Szavazzon a 3-as számra, a többi burzsoá.” 2001-ben futótársa a milliomos textilgyáros José Alencar volt a tory-szerű Liberális Pártból.

A PT valóban jobbá tette milliók életét a munkásosztályból jóléti programokkal, az egyetemi hozzáféréssel és a szegényebb negyedek villamosításával.

De a PT soha nem kérdőjelezte meg a neoliberalizmust – inkább igazságosabb módon próbálta kezelni. Ez a stratégia a 2000-es években működni látszott, amikor a nyersanyagárak fellendülése teljes lendületben volt.

Brazília mezőgazdasági és energetikai exportjából származó bevételek lehetővé tették Lula számára, hogy máshogy ossza el a vagyont és növelje a beruházásokat anélkül, hogy megtámadta volna a tőkés osztályt és annak államát.

Utódja, Dilma Rousseff 2010-ben vette át a hatalmat a globális pénzügyi válság után. A nyersanyagárak fellendülése kifulladt, és Brazília gazdasága 2014-ben zuhanni kezdett.

Rousseff keresztülvitte a megszorításokat és a neoliberális politikákat, de ez nem ment elég messzire a munkaadók számára. A jobboldali kongresszus 2019-ben letartóztatta őt.

A PT kudarcai nyitották meg az ajtót Jair Bolsonaro 2018-as választási győzelme előtt.

A COVID-19 katasztrofális „kezelése” – amely 750 000 brazil halálát okozta – és a zuhanó gazdaság láttán a választók szűken visszafordultak Lulához 2022-ben.

Lula harmadik ciklusában ismét tudott reformokat végrehajtani, hála az emelkedő nyersanyagáraknak.

De nem volt támadás a bankok, a nagytőke és a multinacionális vállalatok ellen, amelyek kifosztják a munkásosztályt. Brazília például a világ egyik legnagyobb jövedelmi egyenlőtlenségével rendelkezik.

Lula mozgástere negyedik ciklusában korlátozottabb lesz. A gazdasági növekedés 2 százalék alá lassult, és Lula tanácsadói már mérlegelik az egészségügyi és jóléti kiadások csökkentését.

Lula győzelmét a munkásosztály széles körű vágya hajtotta, hogy megállítsák Bolsonarót és a jobboldalt. De az embereknek az utcán kell maradniuk.

Alulról jövő mozgósításra lesz szükség a szélsőjobb visszaszorításához – és egy olyan rendszer kivívásához, amely az embereket a profit elé helyezi.

forrás: Socialist Worker

Több száz amerikai katonát telepítenek Latin-Amerikába

Washington azt állítja, hogy bár vannak amerikai katonák Panamában, azok egy korábban a közép-amerikai ország kormányával megállapodott kiképzési gyakorlatok részeként tartózkodnak ott.

A 7. Különleges Erők Csoporthoz beosztott katona robbantási eljárásokat magyaráz a Panama Nemzeti Aeronaval Szolgálat tagjainak Cerro Tigrében, Panamában, 2025. február 19-én. Fotó: Háborús (Védelmi) Minisztérium

A The New York Times szerdán arról számolt be, hogy az amerikai kormány csapatokat készül küldeni Latin-Amerikába a régióban folyó kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem ürügyén.

Az amerikai kiadvány szerint a New York-i Fort Drumban állomásozó 10. Hegyi Hadosztály 600 katonája már megkezdte a telepítést Panama dzsungeleibe, hogy a helyi hadsereggel együtt gyakorlatokat tartson.

Emellett arról is beszámoltak, hogy ennek a különítménynek a tagjai a jövőben más országokban is részt vesznek majd műveletekben: „A csapatok végül kolumbiai és hondurasi helyi erőkkel fognak kiképzést tartani, és támogathatják az amerikai különleges műveleti erőket is, amelyek állítólagos kábítószer-kereskedők elleni razziákat folytató hadseregeknek adnak tanácsot – közölték a tisztviselők.”

A régió népei az antiimperialista és progresszív erőkkel együtt régóta elítélik az amerikai katonai beavatkozás évtizedeit Latin-Amerikában és a Karib-térségben. Különböző szakértők és elemzők kimutatták, hogy a „kábítószer-ellenes háború” projektek soha nem vezettek e tiltott üzletek felszámolásához. Éppen ellenkezőleg, az amerikai katonai részvétel egybeesett az erőszak, a kábítószer-termelés növekedésével, de ami a legfontosabb: a neoliberális reformokkal. Ezek a reformok magukban foglalják az állam leépítését és csökkentését, a társadalmi élet minden lehetséges dimenziójának privatizációját, valamint a neoliberalizmussal szemben álló társadalmi szervezetek megsemmisítését.

Történelmileg ezt a materiális kisajátítási folyamatot az amerikai katonai jelenlét kiterjesztése segítette elő a „kábítószer-ellenes háború” ürügyén.

A cikk szerint: „A telepítések és a növekvő parancsnokságok, amelyekről korábban nem számoltak be, valamint a Pentagon közelmúltbeli lépése, hogy több MQ-9 Reaper drónt helyezzen át Afrikából Kolumbiába és Ecuadorba, a Védelmi Minisztérium régióbeli kábítószer-kereskedők elleni harcának legújabb kiterjesztését jelzik.”

Amerika pajzsa

Már több hónapja az amerikai erők hírszerzési tevékenységekben vesznek részt és támogatják az ecuadori katonai műveleteket, amelynek kormánya megállapodásokat kötött az Egyesült Államokkal állítólag a szervezett bűnözés elleni küzdelem érdekében. Később azonban kiderült, hogy ezek a műveletek egyáltalán nem a kábítószer-kereskedőket célozták. Legalább egy esetben a The New York Times arról számolt be, hogy az Egyesült Államok és Ecuador bombázott egy tejgazdaságot.

Ez az együttműködés a Trump-kormányzat által vezetett új katonai és geopolitikai stratégia része, amely az „Amerika pajzsa” néven ismert megállapodásban ölt testet. A közelmúltbeli találkozókon több kormány vállalta, hogy együttműködik az Egyesült Államokkal annak érdekében, hogy hadseregeik közös műveleteket hajthassanak végre latin-amerikai országokban.

Ami a Panamába várható katonák lehetséges útvonalát illeti, a The New York Times beszámolt: „A katonák először Panamába vonulnak, ahol dzsungel-kiképzési gyakorlatokon vesznek részt – közölték a tisztviselők. Innen Kolumbiába indulnak, ahol részt vesznek az úgynevezett Southern Vanguard (Déli Élcsapat) gyakorlaton, amely a tisztviselők szerint a hónap végén kezdődik. Más rotációk Hondurasba vonulnak a helyi partnerekkel való kiképzésre. A csapatok egy részét a régióban lévő amerikai helikopterek további biztosítására lehet felhasználni, amelyek az amerikai különleges műveleti erők támogatását nyújtják.”

Körülbelül egy éve az Egyesült Államok légicsapásokat hajt végre a Karib-tengeren és a Csendes-óceánon közlekedő kishajók ellen, amelyeket Washington szerint kábítószer-kereskedelemhez köthetők. A csapásokban több mint 200 ember halt meg, és az áldozatok többsége láthatóan venezuelai, kolumbiai, trinidad és tobagói, valamint más szigetországok halászaiból került ki. Az áldozatok családjai és a túlélők hevesen tagadták a bűnözői csoportokhoz való bármilyen kapcsolatot.

Washington azt állítja, hogy a cikk hamis

A panamai amerikai nagykövetség kijelentette, hogy a The New York Times cikke a karibi országba telepítendő több száz amerikai katonáról nem igaz: „A The New York Times cikke, amely 600 amerikai katona Panamába való telepítését állítja, kategorikusan hamis.”

Az amerikai nagykövetség arról számolt be, hogy jelenleg 120 amerikai katonai személyzet vesz részt egy kiképző tanfolyamon a panamai dzsungelben, de ezek a csapatok október 25-én visszatérnek az Egyesült Államokba, és ezért nem hajtják végre a Kolumbia és Honduras által bejelentett telepítést. Azt viszont elismerték, hogy más amerikai katonai személyzet perui gyakorlatokon fog részt venni.

„Ez semmi új. A Dzsungel-műveleti Kiképző Központ több mint egy éve működik az amerikai hadsereg által hivatalosan elismert iskolaként. Amerikai és panamai oktatók közösen nyújtanak kiképzést a túlélési technikákban és a dzsungel-műveletekben” – áll az amerikai nagykövetség panamai nyilatkozatában.

A The New York Times és az amerikai diplomáciai tisztviselők közötti vita e jelentés kapcsán egyértelműen megnövekedett amerikai katonai jelenlét közepette alakult ki a régióban. A karibi és csendes-óceáni műveletek mellett ott volt a Venezuelába való katonai behatolás 2026. január 3-án, amelynek eredményeként elfogták az akkori elnököt, Nicolás Madurót és feleségét, Cilia Florest, valamint több mint 100 ember halt meg Venezuelában. Emellett Trump elnök maga is utalt arra, hogy megtámadhatja Kubát és bármely más országot, ha az amerikai biztonság veszélybe kerül.

forrás: BreakThrough News

Brazília Kongresszusa megszünteti a 6×1-es munkarendet

A változás a kihirdetést követő 60 nappal kezdődik, és 14 hónap alatt eléri a 40 órát; az egészségre és biztonságra vonatkozó szabályok a megállapodásokban jelennek meg.

A 2019-es 221. számú alkotmánymódosítási javaslat (PEC) Szövetségi Szenátus általi jóváhagyása a brazil munkarend szervezésének legmélyrehatóbb változását hozza létre az 1988-as alkotmány kihirdetése óta. A szöveg megszünteti a hat munkanapot egy pihenőnap követő modelljét, és heti legfeljebb 40 órás munkahetet állapít meg két fizetett heti pihenőnappal, bércsökkentés nélkül.

Mivel alkotmánymódosításról van szó, a szöveg nem függ Luiz Inácio Lula da Silva elnök (PT) jóváhagyásától vagy vétójától. A kihirdetés a Képviselőház és a Szenátus elnökeinek feladata a Nemzeti Kongresszus együttes ülésén. Miután kihirdették és közzétették a Szövetségi Hivatalos Közlönyben (DOU), a módosítás fokozatosan lép hatályba, meghatározott átállási időszakokkal a vállalatok, szakmai kategóriák és a közszféra számára.

Átmeneti ütemterv

A 44 órás munkahétről a heti 40 órás és öt munkanapot két pihenőnap követő végleges modellre (5×2-es munkarend) való átállás két fő szakaszban történik:

Első szakasz (a közzétételt követő 60 nap): A módosítás közzétételét követő két hónappal a munkavállalók jogosulttá válnak heti két fizetett pihenőnapra, lehetőleg vasárnap. Ezzel egyidejűleg a heti munkaidő felső határa 44-ről 42 órára csökken.

Második szakasz (a közzétételt követő 14 hónap): Az első szakasz bevezetésétől számított 12 hónap után, ami összesen 14 hónap a hivatalos közzétételtől, a maximális heti munkaidő véglegesen 40 órára csökken, napi nyolc órás korláttal.

A 12 hónapos időszakban, amikor a 42 órás heti korlát érvényben lesz, a munkáltatóknak a két plusz órát a hétköznapok között kell elosztaniuk. Ha egyenletesen osztják el az öt munkanap között, a napi munkarend 8 óra 24 perc lesz.

A kollektív munkaszerződések és megállapodások engedélyezhetik a nyolc órát meghaladó napi munkarendet ebben az átmeneti időszakban a 42 órás munkarendhez való alkalmazkodás érdekében, feltéve, hogy a heti két pihenőnap szigorúan megmarad.

Miután a 14 hónapos átmeneti időszak befejeződik, minden olyan tevékenység, amely meghaladja a napi nyolc órát vagy a heti 40 órát, túlmunka kifizetését vagy időbankon keresztüli kompenzációt igényel, amely mechanizmusok a munkajog értelmében továbbra is engedélyezettek.

Különleges munkarendek és műszakok

Az új alkotmányos iránymutatások nem írnak elő egységes munkarendformátumot az egész piac számára, és biztosítják a folyamatos tevékenységek és alapvető szolgáltatások működését. A megszakítás nélküli szolgáltatások, például a kórházak és egészségügyi egységek, a közbiztonság, a tömegközlekedés, a városi tisztítás és a felügyelet, speciális modelleket fogadhatnak el a munkaidő megszervezésére és kompenzálására kollektív tárgyalási megállapodásokon vagy szerződéseken keresztül.

Ezeken a területeken a hagyományos 12 órás munkaműszakot 36 órás pihenő követő (12×36-os műszak) rendszert a PEC nem szünteti meg automatikusan, de a munkáltatók és munkavállalók szakszervezetei közötti tárgyalóasztalnál kell adaptálni.

A műszakok átszervezésénél figyelembe kell venni a heti munkaidő csökkentését, valamint az alkotmányban előírt minimális pihenő- és étkezési időszakokat. A szöveg a jövőbeli speciális törvényekre is hivatkozik a saját működési jellemzőkkel rendelkező kategóriák feltételeinek kiegészítő szabályozására.

A hosszan tartó bezártságnak kitett munkavállalók, például a tengeri olajplatformokon dolgozók esetében a rapporter Omar Aziz elutasította az alkotmányos szövegben előzetes kivételeket javasló módosításokat. A parlamenti képviselő rámutatott, hogy a tengeri olajmunkások munkarendjét utólagos jogi szabályozásnak kell alávetni.

Kompenzáció és átlagos havi pihenőnapok

A javasolt módosítás lehetővé teszi a vállalatok és szakszervezetek számára, hogy kivételesen és kollektív megállapodás vagy szerződés útján az 5×2-es formátumtól eltérő műszakokkal rendelkező munkarend-kompenzációs rendszereket hozzanak létre, beleértve a 6×1-es műszakrend esetleges folytatásának lehetővé tételét is.

Ahhoz, hogy ez a rugalmasság érvényes legyen a Munkaügyi Bíróság előtt, a javaslat két kötelező kritérium betartását írja elő: a ledolgozott pihenőnapokat ugyanazon naptári hónapon belül teljes mértékben kompenzálni kell; és a munkavállaló egy hetes szolgálati időn belül legalább egy pihenőnapra jogosult, és a hónap végére el kell érnie a heti átlagos két fizetett pihenőnapot.

A három kifejezett kivétel

A Kongresszus által jóváhagyott szöveg három munkavállalói csoport és gazdasági ágazat számára állapít meg differenciált szabályokat és konkrét feltételeket:

Kiszervezett közszolgálati munkavállalók: Az alapvető közszolgáltatások folytonosságának biztosítása és az adminisztratív szerződések gazdasági és pénzügyi egyensúlyának megőrzése érdekében az államnak szolgáltatásokat nyújtó kiszervezett vállalatoknak a kihirdetést követően legfeljebb 12 hónap áll rendelkezésükre munkarendjük kiigazítására, a 60 napos általános időszak helyett. A közzétételt követő 60 nap után módosított szerződéseknek már meg kell felelniük az új munkarendnek. Ha a közhatóság és a szolgáltatók egy éven belül nem formálják meg a kiegészítést, a kiszervezett munkavállalók munkaidejének csökkentése automatikusan hatályba lép, bércsökkentés nélkül.

Egyetemi diplomával rendelkező szakemberek, akiknek fizetése 21 100 realtól kezdődik: Az úgynevezett „magasan képzett munkavállalók”, akik egyetemi diplomával rendelkező alkalmazottak, és havi fizetésük egyenlő vagy nagyobb, mint a társadalombiztosítási ellátások felső határának 2,5-szerese (jelenleg 21 188,87 real), mentesülnek az általános napi munkaidő-korlátozások és a munkaidő-nyilvántartás alól. Ezek a szakemberek közvetlenül a vállalattal tárgyalhatják meg munkarendjüket, de megőrzik alkotmányos jogukat a heti két fizetett pihenőnapra. Ez a kivétel nem vonatkozik a közalkalmazottakra.

A brazil munkajog már jelenleg is előír olyan helyzeteket, amikor nincs hagyományos munkaidő-ellenőrzés, például a bizalmi pozíciót betöltő alkalmazottak vagy a vállalaton kívül dolgozók esetében, olyan tevékenységeknél, ahol nem lehetséges a munkaidő ellenőrzése.

Egyéni mikrovállalkozók és kisvállalkozások: A javasolt alkotmánymódosítás (PEC) előírja, hogy egy későbbi kiegészítő törvény átmeneti intézkedéseket hoz létre az enyhítésre és a pénzügyi vagy hiteltámogatásra az egyéni mikrovállalkozók, mikrovállalkozások és kisvállalkozások számára. Ezen kedvezmények megadása kifejezetten a munkahelyek és a foglalkoztatási szintek fenntartásának feltételéhez kötött ezekben az intézményekben.

Jelenlegi szerződések és régi megállapodások

Az új munkarend alkalmazása a meglévő munkaszerződésekre közvetlen és azonnali, nem igényel formális újrafelvételt vagy munkaviszony megszüntetését. Az alkotmány garantálja a bérek nem csökkentésének elvét, megtiltva az alkalmazottak fizetésének vagy a szakmai kategóriák minimálbérének bármilyen névleges csökkentését vagy arányos csökkentését.

Azon munkavállalók esetében, akik már heti 40 órát vagy annál kevesebbet dolgoznak, a módosítás nem hoz további csökkentést a heti munkaidőben. Ezek az alkalmazottak azonban mostantól garantált jogot kapnak a heti két fizetett pihenőnapra.

A szakszervezeti szférában a korábban megkötött kollektív munkaszerződések és megállapodások azon rendelkezései, amelyek a munkaidőre vagy a heti pihenőidőkre vonatkoznak, és összeegyeztethetetlenek az új alkotmányos paraméterekkel, a módosítás közzétételét követő 60 nappal elveszítik minden jogi érvényességüket.

Hatás a munkaerőpiacra

Az új munkarendre való áttérés az országban tízmillió munkavállalót érint az operatív, ügyfélszolgálati és folyamatos termelési szerepkörökben.

A Szakszervezetek Közi Statisztikai és Társadalmi-gazdasági Tanulmányok Osztálya (Dieese) által a Brazil Földrajzi és Statisztikai Intézet (IBGE) Folyamatos Nemzeti Háztartási Mintavétel (PNAD) alapján készített technikai felmérés szerint az intézkedés közvetlenül 26,8 millió munkavállalót érint kedvezően.

A kontingens 22 millió formális szektorban szerződéssel rendelkező alkalmazottból (ami az ország formális munkavállalóinak 54%-a) és körülbelül 4,8 millió informális munkavállalóból áll, akik heti 40 órát meghaladó munkarendet regisztrálnak.

A Munkaügyi és Foglalkoztatási Minisztérium (MTE) adatai szerint 2025-ben 14,8 millió formális munkavállaló volt közvetlenül a 6×1-es munkarend hatálya alatt, míg további 29,7 millió már az 5×2-es munkarendben dolgozott.

A változás hatóköre tükröződik a brazíliai szerződéses munkarendek profiljában is. A Kereskedelmi, Szolgáltatási és Idegenforgalmi Áruk Nemzeti Konföderációja (CNC) által az Éves Szociális Információs Jelentés (Rais) alapján készített tanulmányok szerint 35,7 millió CLT (Munkajogok Konszolidációja) alatt álló munkavállaló, a brazil formális munkaerő mintegy 62%-a jelenleg heti 40 és 44 óra közötti munkarendben dolgozik.

A cikk eredetileg megjelent a Brasil de fato oldalán

Felmentették az amerikai hadsereg által elrabolt ecuadori halászokat

A bizonyítékok hiánya szolgált alapul a bírák számára a halászok szabadon bocsátásához, akik tagadják, hogy együttműködtek volna kábítószer-kereskedő csoportokkal. Az ecuadori kormány és az amerikai Déli Parancsnokság (US Southern Command) továbbra is védelmezi az ellenük indított támadásokat.

Egy ecuadori bíró elrendelte közel 30 halász azonnali szabadon bocsátását, akiknek két hajóját az amerikai hadsereg megsemmisítette a Csendes-óceánon. Az ecuadori ügyészség állítólagos illegális tevékenységekkel vádolta meg őket.

Az események sorrendje sokat elárul.

Két különálló esetben, augusztus végén és szeptember elején a Conquista II és a María Candelaria nevű halászhajókat amerikai katonai erők szállták meg a nyílt tengeren. Az amerikai erők, miután a halászokat más hajókra szállították át, megsemmisítették és elsüllyesztették hajóikat.

A halászok családtagjai gyorsan jelentették, hogy elveszítették a kapcsolatot szeretteikkel. Csak hosszú bizonytalanság után adták át a legénység tagjait ecuadori kikötőkben, és helyezték őket az ecuadori hatóságok felügyelete alá.

Más szóval, a legénység tagjait nem vádolták meg semmilyen bűncselekménnyel a hajóik megsemmisítése előtt, hanem csak azt követően. Ez a lépés súlyos kritikát váltott ki a büntetőjogi védőügyvédek részéről (akik szerint ezek a cselekmények sértik a tisztességes eljárást), és aggodalmat keltett az ecuadori halászok körében, akik kifejezték félelmüket a nyílt tengeren való halászattal kapcsolatban, attól tartva, hogy honfitársaik sorsára jutnak. Az amerikai erők az elmúlt hónapokban számos más hajót is elfogtak és elsüllyesztettek a Csendes-óceánon, ami csak fokozta az ottani átkeléssel kapcsolatos félelmeket.

Az amerikai hadsereg a maga részéről azt állítja, hogy a megsemmisített hajók üzemanyag-utántöltő pontként szolgálnak más, kábítószer-kereskedelemben érintett hajók számára. E stratégia keretében az amerikai Déli Parancsnokság legalább nyolc ecuadori hajót fogott el 2026 augusztusa és szeptembere között.

Az ecuadori területen végrehajtott külföldi katonai akciókat a jobboldali elnök, Daniel Noboa kormánya védelmezi, aki Donald Trump féltekei biztonságpolitikájához igazodott, amelyet az „Amerikák Pajzsa” (Shield of the Americas) testesít meg. Marco Rubio a dél-amerikai országba tett legutóbbi látogatása során a kábítószer-kereskedelmi útvonalak felszámolásához szükségesnek nevezte a katonai műveleteket.

De miért semmisítenek meg egy hajót, amelynek legénységét már evakuálták?

Giancarlo Loffredo védelmi miniszter, aki az ecuadori halászok elleni amerikai katonai műveleteket állítólagos „előzetes hírszerzési információkra” hivatkozva védelmezi, kijelentette, hogy egy már evakuált hajó megsemmisítése azért indokolt, mert túl kockázatos a hajókat a partra vontatni. Azt is mondta, hogy a fedélzeten lévő üzemanyag lefoglalása veszélyes.

A miniszter indoklása azonban nem győzött meg mindenkit. A Human Rights Watch kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak és Ecuadornak egyaránt bizonyítékot kell bemutatnia a hajók megsemmisítésének igazolására: „A letartóztatott legénységi tagok közül 90 fő ellen folyik büntetőeljárás Ecuadorban, 56 főt szabadon bocsátottak, mert az ecuadori bírák illegálisnak minősítették őrizetbe vételüket, további 14 főt pedig nem állítottak bíróság elé.”

Ezenkívül Juanita Goebertus, a Human Rights Watch amerikai részlegének igazgatója azt mondta: „Az üzemanyag-csempészet elfogása a tengeren fontos lépés lehet a bűnözői csoportok megállításában, de ez nem ad jogot a biztonsági erőknek arra, hogy bizonyítékok nélkül tartóztassanak le embereket, semmisítsék meg hajóikat és visszaéléseket kövessenek el.”

A tény az, hogy az ecuadori halászok tagadják bármilyen részvételüket a vádpontokban szereplő bűncselekményekben. Egyelőre az ecuadori bíróságok közel 30 halász javára döntöttek a Montecristi és a Don Rufo hajókról, megállapítva, hogy az ügyészség nem mutatott be bizonyítékot a vádak alátámasztására. Velük együtt a felmentett legénységi tagok száma összesen 56. További 32 halász van próbaidőn, amíg az állítólagos bűnszervezetben való részvétel vizsgálata folyik.

forrás: BreakThrough News

Amikor süllyed a Titanic, megjelennek a Bolsonarók

Amikor elsüllyed a Titanic, megjelennek a harsány megmentők, azok, akik kiabálva biztosítják, hogy a megváltás abban áll, hogy követjük őket, azok, akik szidalmazva mutogatnak az állítólagos bűnösökre, de soha nem érvelnek és nem magyaráznak. A megoldás ők maguk, az ő megalkuvást nem ismerő, erőszakos patriarchális tekintélyelvűségük, amely csak parancsokat osztogatni képes, előmozdítva a kiválasztottak egyéni megváltását, és megvetve a lassúakat és azokat, akik egyszerűen csak kételkednek.

Amikor elsüllyed a Titanic, a legkevésbé sincs értelme a hibás hajót építő kapitalistákat hibáztatni (bármennyire is bűnösek), sem a kapitányt, aki a legnagyobb veszély pillanatában figyelmetlen vagy részeg volt. A racionális és pozitivista elemzés semmire sem vezet, mert nem kínál konkrét utakat a közelgő kollektív halál elkerülésére. Ezekben a pillanatokban mindig az autoriter próféták győznek, még akkor is, ha beavatkozásuk állítólag irracionális és fanatizmussal átitatott.

A világrendszer süllyedőben van. Nos, a nagyhatalmak süllyesztik el, amelyek más nagyhatalmak ellen harcolnak a globális elsőbbségért. Az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, az Európai Unió, és a regionális hegemóniára pályázó hatalmak kis légiója, mint Irán, Törökország, Szaúd-Arábia, India, Brazília, Dél-Afrika, Pakisztán, Japán és még néhány.

Amikor a világhajó süllyed, ahogy Fernand Braudel rámutatott, az a pillanat, amikor láthatóvá válnak az építmény gyenge pontjai. „A hajótörés mindig a legjelentőségteljesebb pillanat; sokkal jelentőségteljesebbek még az élet mély struktúráinál is a töréspontjai, hirtelen és lassú romlása ellentmondásos nyomások hatására” – írta a Történelem és társadalomtudományok című művében.

De vigyázat: van egy gyenge, vak pont, amelyet nem akarunk látni: a mi politikai kultúránk is süllyedőben van; mutatja a határait, a „töréspontjait”, a bölcs szavaival élve. A fő ok véleményem szerint a vak bizalom az államban, a kormányzókban, a jogok politikáiban, a törvények és beszédek értékében. Vagyis mindabban, ami semmi mást nem fog elérni, csak elaltatja a tömegeket mesékkel. „Az ember bölcsőjét mesékkel ringatják. Az ember szorongó kiáltásait mesékkel fojtják el” – verselte León Felipe. Összefoglalva: törvények és szociális programok.

A baloldalak mesterei a mesemondás művészetének, abban, hogy elhiggyék és elhitessék követőikkel. Eközben a Bolsonarók kiutakat kínálnak, megmutatják, hol vannak az ajtók, még ha a mélységbe is vezetnek.

Ebben a megmentők és fanatikus próféták építésében több áramlat találkozik: a katonai diktatúrák örököseitől (beleértve a választási diktatúrákat) a bűnözőkig és maffiózókig, amelyeket kapitalistaként foglalhatunk össze. Mert ez a valóban létező kapitalizmus, a drog-, fegyver- és gyógyszermaffiáké, amelyekhez hozzá kell adni a bibliák maffiáit, az evangélikusokat és neopünkösdista mozgalmakat.

Itt meg kell állni. Az El País újság nemrégiben megjelent cikke a bolsonarizmust „erkölcsi pánik, evangélikus düh és kultúrháború” összegeként foglalja össze. Igaz, de meg kell kérdezni, miért követ több millió brazil – vagy bármely más nemzetiségű – fanatikus prófétákat; miért választanak szegény és favellákban élő nők egy erőszakos macsót, aki megveti őket.

A cikkíró nagyon világosan mondja: „a társadalmi változás motorját a szegény fekete nő testesíti meg, akinek a vallási közösség hatékonyabb segítőhálózatot kínál, mint az állam. Az a brazil nő, akit a férje nem bántalmaz, mióta felhagyott az alkohollal, aki az Írásokból tanult meg olvasni, vagy aki gyermekei gitáróráit biztonságos alternatívaként látja azokra az utcákra, ahol a bűnözés könnyű pénzt és státuszt kínál” (El País, 2026.09.27.).

Ezek az okok, amiért követik a fanatikusokat. Nem a baloldal által gondolt ideológiai opciók. A hajótörés pillanatában a népeknek kollektív mentőövekre van szükségük, és az egyetlenek, amelyeket ismerünk, amikor az államhajók hánykolódnak, az autonómiáknak neveztetnek. Nincs más. Amikor összeomlik São Paulo, Mexikóváros, Lima és sok más, a fent lévők helikoptereken, repülőgépeken és fegyveres bandák által védett karavánokon menekülnek el.

A lentiek, azok, akiket a fentiek a Titanic rakterébe zártak, mert nem jutott elég mentőcsónak, elítéltek lesznek. Kivéve, ha mostantól elkezdik építeni az autonómiákat, a legkülönfélébb típusúakat. Vannak tanítóink, akik ezt az utat tanítják nekünk, mert már csinálják, mert „a zapatisták metaelmélete a mi gyakorlatunk” (Galeano alparancsnok), és annak nincs szüksége beszédekre.

A baloldalak nem tudnak a Titanic-államon túlra menni sok okból. Többek között azért, mert nem tudják kísérni a föld színének népeit anélkül, hogy ne akarnák vezetni őket.

írta: Raúl Zibechi
forrás: La Jornada

A bunkerállam és a lenti ellenállások

Az új elképzelések kifejlesztése hasznos az ellenálló népi tábor számára, ha sikerül megvilágítania korábban homályosnak tűnő kérdéseket, mert így lehetővé teszi számunkra, hogy finomítsuk a követendő utakat. Nel Bonilla kutató, a migráció szociológiájára és a konfliktusok tanulmányozására szakosodott szakértő nemrégiben készült munkája ebbe a kategóriába tartozik, mivel sikerül fényt derítenie a világ uralkodó osztályai körében folyó projektekre.

A NATO ankarai csúcstalálkozója kapcsán áttekinti az atlanti szövetség három szakaszát a megalakulásától napjainkig, a hatalmas ipari átalakulásokat és a szuverenitások végét, arra a következtetésre jutva, hogy a globális hatalmak a háború felé tartanak, megépítve azt, amit találóan bunkerállamnak nevez. Csak erre a szempontra összpontosítok, mert leleplezi a lenti szervezetek elégtelenségeit, valamint „demokratikus” és „jogok megszerzésére” vonatkozó illúzióikat, hogy mélyrehatóan elgondolkodhassunk azon, amit teszünk.

Az általam kommentált cikk címe NATO 3.0: A transzatlanti ketrec és a bunkerállam felemelkedése. A bunkerállamot „a modern állam minőségi átalakulásaként a birodalmi magban” határozza meg. Már nem közjavak szolgáltatója, hanem „teljes mértékben a biztonságiasítás és a militarizálás felé” orientálódik. Ebben az új modellben „a lakosságot már nem tekintik polgári és gazdasági jogokkal rendelkező állampolgárnak, hanem elsősorban a nemzetbiztonság tárgyának. Ráadásul az ország és a régió egy szélesebb hálózat operatív csomópontjaivá válik azzal a céllal, hogy többdimenziós hibrid háborút vívjon az úgynevezett stratégiai versenytársak és szövetségeseik ellen.”

Ezt az átalakulást „A bunker és az üresség” névvel illeti: az előbbi „az erődmentalitást és a biztonsági tervezést (a biztonság prioritása katonai és háború előtti értelemben) szimbolizálja, amely újjászervezi a Nyugatot”. Az utóbbi pedig „a polgári projekt, a közjó és a demokratikus tér eróziójának eredményét képviseli”. Ezek a fogalmak elemzési keretet kívánnak nyújtani „a biztonsági struktúrák, a katonai tervezés és az ellenőrzés megszállott megerősítésének magyarázatához, a polgári, demokratikus és társadalmi tér ezzel párhuzamos kiürítésével együtt”.

Mi, akik Latin-Amerikában élünk, tudjuk, hogy ez csupán egy olvasata annak a valóságnak, amely elnyom minket és sebeket okoz. Két további elem a folytatáshoz: megállapítja a kormányok és a hatalmi struktúrák mély elszakadását és elszigetelődését a nyugati társadalmak valós szükségleteitől. Másodszor, a folyamatban lévő geostratégiai konfrontációk és a Nyugat növekvő gyengesége az eliteket a katonai konfliktusra való állandó felkészüléshez vezetik.

Az első a népi tábor (őslakos, fekete, paraszti, népi) növekvő erejének eredménye, ami megmagyarázza a népek és kormányok közötti szakadást. A második Kína és általában Ázsia felemelkedésére ad választ, amelyek kihívják a Nyugat hegemóniáját. A válasz mindkét esetben a háború, a „kábítószer elleni háborúktól” az államok közötti háborúkig, a nukleáris fegyverek bevetésének fenyegetésével, ahogy ezekben a napokban nyíltan, már nem a kulisszák mögött tárgyalják. A palesztin nép ennek az új harcias militarizmusnak az első globális áldozata.

A kérdés az, hogy mit fogunk tenni ebben a bunkerállamok uralta, háborúk és népirtások sokasodásával jellemezhető világban.

Először is meg kell állapítanunk, hogy a mozgalmak régi szerszámosládája (sztrájkok, ülőtüntetések, menetelések, választások) teljesen elavulttá vált, ami nem jelenti azt, hogy bizonyos esetekben ne kellene közülük néhányat használni. A probléma az, hogy mennyi erőt fektetünk abba, hogy olyan államtól követeljünk, amely most már egy erőd, és amely alapvetően csak kirekesztéssel és erőszakkal válaszol, még ha fenntart is egy „demokratikus” homlokzatot. Megállapítom, hogy tehetetlenségből továbbra is „jogokban” gondolkodunk, és hiszünk a hatóságok lehetséges pozitív válaszaiban a követeléseinkre.

Másodszor, hosszú távon kell gondolkodnunk. A bunkerállam (vagy erőd) strukturális változás, ezért hosszú időre jött, hogy maradjon, és mindenekelőtt nem attól függ, ki foglalja el a kormányt, mert mindegyiken áthatol. Ezzel párhuzamosan a szervezett lentiek új politikai kultúrájának elfogadása sok időt igényel, valószínűleg évtizedeket, ha nem több mint egy évszázadot, ahogy a zapatisták jelzik.

Harmadszor, és ez a központi elem, hogy már léteznek nyomai annak az új politikai kultúrának, amely a területi autonómiákra épülve szövődik, különösen az őslakos népek, de nem csak ők, akik önvédelmi és önkormányzati szervezeteket hoznak létre, hogy népekként túléljenek. Az autonómiák kiterjesztésének egyik nagy nehézsége, hogy nagyrészt vidéki területekre korlátozódnak, nagyon csekély városi vetülettel.

írta: Raúl Zibechi
forrás: La Jornada

Miért nyert az első fordulóban a brazil szélsőjobb?

Flávio Bolsonaro első fordulós győzelme a brazíliai elnökválasztáson sokakat arra késztetett, hogy fontolóra vegyék a latin-amerikai szélsőjobb újabb választási győzelmének nagyon is valós lehetőségét.

A jelenlegi elnök, Luiz Inácio Lula da Silva (a latin-amerikai progresszivizmus legmeghatározóbb alakja) szinte az összes választás előtti közvélemény-kutatásban a bebörtönzött korábbi elnök, Jair Bolsonaro fia előtt állt. Lula Munkáspártja (PT) biztos volt a győzelemben, bár tudta, hogy valószínűleg a október 25-i második fordulóban kell megmérkőznie az elnökségért.

A dolgok azonban másképp alakultak, és úgy tűnt, hogy a brazil progresszivizmus számára sokkal rosszabb is lehetett volna, mivel Bolsonaro a szavazatszámlálás nagy részében közel járt az első fordulós győzelemhez. Ahogy azonban a városoktól legtávolabb eső területekről elkezdtek beérkezni a szavazatok, Lula csökkentette a különbséget, és végül mindössze két ponttal maradt le.

Ez megkönnyebbülést hozott a brazil baloldal számára a csalódások éjszakáján, amely abban reménykedett, hogy némi előnnyel jut a második fordulóba egy olyan szélsőjobboldali jelölttel szemben, aki ígéretet tett arra, hogy igazodik Washington külpolitikájához, valamint visszatér a neoliberalizmus útjára.

Ráadásul a Bolsonaro család által vezetett szélsőjobboldali Liberális Párt (PL) – amely több családtagját is közvetlenül választott tisztségbe juttatta – egyértelmű győzelmet aratott a többi választáson, különösen a Szenátusban. Úgy tűnik, ez lesz a párt, amely a legtöbb kormányzói tisztséget fogja betölteni. És bár szövetségeket kell kötnie a Képviselőház irányításához, a kilátások meglehetősen ígéretesek a brazil szélsőjobb számára.

A brazil jobboldal azonban tudja, hogy Lula az Lula, és hogy a legendás brazil politikus, egykori szakszervezeti vezető és munkásjogi szószóló élete során pozitív kimenetellel tudta leküzdeni a nehézségeket, így ostobaság lenne azt állítani, hogy Latin-Amerika legerősebb és leggazdagabb országában már kimondták a végső szót.

Miért nyert Bolsonaro?

Ez a kérdés jelenleg a legfontosabb a brazil és latin-amerikai politikai elemzők körében. Valószínűleg az egyik legfontosabb ok a legnyilvánvalóbb: Bolsonaro több választót tudott megnyerni platformja támogatására, mint Lula. Ez azt jelentette, hogy sok olyan terület, ahol a PT hagyományosan magasabb szavazatarányt kapott, Bolsonaro biztonsági és keménykezű megközelítésének ígéreteihez pártolt.

Például a PT Lula jobbkezét, Fernando Haddadot indította kormányzójelöltként Tarcísio de Freitas (Republikánus Párt) ellen, hogy több szavazatot szerezzen az ország legnépesebb régiójában, São Paulóban. De az igazság az, hogy a szélsőjobb elsöpörte a területet, amely vitathatatlanul Brazília legfontosabb gazdasági központja. Ebben a tekintetben a PL és szövetséges pártjai nagyszámú olyan választót tudtak megnyerni, akik korábban más jelöltekre szavaztak. A PT, annak ellenére, hogy más pártokkal kötött szövetségek politikáját folytatta, nem tudta megtenni a remélt minőségi ugrást.

De a Bolsonarók tudták (és még mindig tudják), hogy a választás megnyerésének legfontosabb tényezője valószínűleg nem azok, akik szavaztak, hanem a milliók, akik nem. Valóban, a magas tartózkodási arány Bolsonaro javára vált. Közel 33,4 millió brazil nem szavazott, ami a regisztrált választók 21,08%-át jelenti. Ha figyelembe vesszük, hogy Lula valamivel több mint 2 millió szavazattal veszített, a helyzet bonyolultsága világossá válik.

Ez nem jelenti azt, hogy az a 33 millió Lula szavazója lett volna, de biztos, hogy a lejárató kampány és a hamis korrupciós vádak elkerülhetetlenül mély politikai kiábrándultságot generálnak – és ennek a politikai csalódottságnak a hatalmas súlya nem az ellenjelöltre, hanem a megválasztott elnökre hárul majd.

Bolsonaro kampánya ügyesen kihasználta ezt a politikával szembeni kiábrándultságot egy sor politikai marketingre jellemző taktikával (mint a közösségi média „piszkos” használata, alaptalan vádak és botrányok), hogy Lulát egy bonyolult és hatalmas politikai rendszer kudarcaival hozza összefüggésbe.

Ebben a tekintetben a Bolsonaro-mozgalom ügyesen népszerűsítette azt az elképzelést, hogy Jair Bolsonaro ennek a korrupt rendszernek a fő áldozata, amely állítólag az igazságszolgáltatást használja az ellenfelek üldözésére. Ezért van az, hogy egy Brazíliában alig ismert szenátort (Flávio Bolsonaro) most apja megtestesítőjeként és a brazil politika megváltójaként mutatják be.

Úgy tűnik azonban, hogy a Lula fiával szembeni, állítólagos befolyásolási kereskedelemmel kapcsolatos médiakampány súlyosan érintette a PT jelöltjét. Hasonlóképpen úgy tűnik, hogy a Legfelsőbb Bíróság válsága (amely szintén érintette Bolsonarót) nagyobb hatással volt Lula kampányára, mint a szélsőjobbéra. Kétségtelen, hogy a PL-nek sikerült elérnie, hogy a legtöbb találatot a legláthatóbb személy (nevezetesen Lula) kapja, akit sok brazil a válságban lévő társadalmi valósággal azonosított.

Ezért, mivel a PT tisztában volt ezzel a valósággal, Lula kampányának jelentős része a reményre és az optimizmusra épült. Bolsonaro a pesszimizmust használta ki, és abban a világban, amelyben élünk, ez nagyobb súllyal esik latba, mint a vidám remény. Talán ezért változtatta meg Lula az elmúlt héten a retorikáját, az optimizmust a konfrontációra cserélve – mert ha valami legyőzheti a pesszimizmust és a csalódottságot, az a harcot felvállaló akarat ereje. „Bolsonaro támogatói készüljenek fel” – mondta a brazil elnök.

Egy családnév, de valódi felkészülés nélkül az elnökségre

A kérdés azonban továbbra is az, hogy a PT alábecsülte-e Bolsonarót. Pontosan ezt állítja Abel Gilbert újságíró: „A PT alábecsülte Fláviót; még komoly versenytársként sem vették. Csupán a családnév hordozójának tartották, aki nélkülözi a karizmát és a felkészültséget.”

Úgy tűnt, erre jó okok voltak: a közvélemény-kutatások nem tükröztek valódi lelkesedést a korábbi elnök fia iránt. De ahogyan Kolumbiában, Hondurasban és Peruban történt, a közvélemény-kutatások ismét rendkívül megbízhatatlan eszköznek bizonyultak.

Úgy tűnik, hogy a latin-amerikai szélsőjobb támogatói nem fejezik ki nyíltan véleményüket egészen a szavazásig, ami utalhat a politikatudományban „rejtett szavazatként” ismert jelenségre – egy olyan jelenségre, amely valójában még mélyebb problémát takar: a választók egy része szégyelli a jelöltjét, akire szavaz, de mégis megteszi, hogy megakadályozzon „egy nagyobb rosszat”.

A szélsőjobb narratívája

És pontosan ez a szélsőjobb egyik legnagyobb eredménye: sikerült meggyőznie a választók jelentős részét arról, hogy a progresszív kormányok, miközben szociális programokba fektetnek, felelősek a növekvő bizonytalanságért és korrupcióért. Ezt egy kétirányú ideológiai kampánnyal érték el: az állam eleve korrupt (ahogy a neoliberalizmus doktrínája gyakran állítja), és a bizonytalanság abból fakad, hogy a balközép kormányok nem lépnek fel keményen az szabálytalan migráció, a bűnözők és a kábítószer-kereskedelem ellen.

Más szóval, sok embert meggyőztek arról, hogy a jóléti politikák elősegítik az antiszociális egyének állítólagos elnéző kezelését, akik a szélsőjobb narratívája szerint gyakran a bevándorló és elszegényedett népesség körében találhatók – pontosan azokban a csoportokban, amelyek a szociális programok finanszírozásának egy részét kapják.

A progresszíveknek kevés sikerük volt abban, hogy racionális érvekkel cáfolják az ezekben az állításokban rejlő tévedéseket, míg a szélsőjobb érzelmi, szentimentális kampányokra támaszkodik, amelyek folyamatosan megjelennek a közösségi médiában, hamis, ellenőrizetlen és szenzációhajhász információkkal táplálva.

Végül, de nem utolsósorban figyelembe kell vennünk a kontinentális geopolitika óriási szerepét ezekben a választásokban. Bár Brazília hatalmas ország, korántsem immunis arra a fő trendre, amely a kontinenst jobbra tolja. Kolumbia, Ecuador, Peru, Chile, Bolívia, Argentína és Paraguay (vagyis szinte egész Dél-Amerika) az elmúlt években balközép kormányokat radikális jobboldali kormányokkal cserélt fel.

Washington keze a brazil választásban

És ha van egy visszatérő tényező mindezekben az esetekben, az többek között az Egyesült Államok megnövekedett jelenléte a régióban. Trump hivatalba lépése óta kijelentette, hogy kormányának prioritása Latin-Amerika visszaszerzése elsődleges befolyási övezeteként.

Hogy érvényesítse jelenlétét a régióban, Trump az elmúlt két évben: azt állította, hogy ha akarja, átveheti Panamát és Kubát, szigorította a gazdasági és immár energetikai blokádot Kuba ellen, kiállt azon szélsőjobboldali jelöltek mellett, akik követik geopolitikai vonalát (amelyet az „Amerikák Pajzsa” testesít meg), több milliárd dollárt adott át ezeknek a kormányoknak (mint De la Espriella esetében Kolumbiában és Milei esetében Argentínában), hadseregével megtámadta a hajókat és motorcsónakokat a Karib-tengeren és a dél-amerikai Csendes-óceánon, és (talán ami a legfontosabb) megszállta Venezuelát, és elfogta annak államfőjét és feleségét egy olyan éjszakán, amely több mint 100 halálos áldozatot hagyott dél-amerikai földön.

Brazília is része volt ennek az amerikai offenzívának. Trump bejelentette a brazil termékekre kivetett vámok emelését, amikor Jair Bolsonarót a brazil igazságszolgáltatás szerint államcsínykísérletben való részvételért elítélték, és Washington azzal vádolta meg, hogy be akar avatkozni igazságügyi döntéseibe. Később visszavonták Brazília Egyesült Államokba akkreditált nagykövetének vízumát, és nemrég a Külügyminisztérium állítólagos fenyegetések miatt bezárta nagykövetségét a választások idején, ami meglehetős felzúdulást keltett és találgatásokat indított el a brazilok körében néhány órával a szavazás előtt.

Bolsonaro a maga részéről ígéretet tett arra, hogy igazodik Washington geopolitikai menetrendjéhez, ahogy a többi dél-amerikai ország is tette – kivéve Uruguayt, amelynek balközép koalíciós kormánya van. Trump pedig kijelentette, hogy barátja fiának győzelme „hihetetlen és meglepő” volt.

Jelenleg ismert, hogy a Szövetségi Rendőrség vizsgálja Washington esetleges külföldi beavatkozását az október 4-én tartott választásokba. Ez természetesen nem változtatná meg az eredményt, és nem érvénytelenítené a választásokat; azonban ha igaz, bizonyos összefüggéseket tárhatna fel, amelyek árnyékot vetnének a választási folyamatra.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy mit tehetne a PT és Lula, ha Washington úgy döntene, hogy „aktívan” részt vesz a kampány hátralévő részében – ez a lépés ismét leleplezi az Egyesült Államok hatalmas birodalmi hatalmát a régióban.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a PT számára az egyetlen megmaradt lehetőség, hogy tömegesen utcára vonuljon, és megpróbáljon megfordítani egy nehéz (de nem leküzdhetetlen) helyzetet. Ha valami világossá vált a hondurasi, kolumbiai és perui legutóbbi választások után, az az, hogy a latin-amerikai jobboldal nem ért el elsöprő győzelmeket a közelmúltban, hanem nagyon szűk különbséggel nyert. Ez nyilvánvalóan némi optimizmust kínál Lulának és a latin-amerikai progresszíveknek, akik eddig a jövőre vonatkozó reményeik nagy részét arra alapozták, ami október 25-én Brazíliában történik.

forrás: BreakThrough News

Che Guevara lánya az Európai Parlamentben énekelt

Aleida Guevara, Ernesto „Che” Guevara lánya az Európai Parlamentben való részvétele zárásaként szokatlan jelenetet teremtett azzal, hogy a cappella elénekelte José Martí „Cultivo una rosa blanca” (Egy fehér rózsát nevelek) című versének néhány sorát.

A kubai orvos és aktivista vendégként utazott Brüsszelbe a Baloldal EP frakció meghívására, hogy részt vegyen a „Cuba Sí, Bloqueo No” (Kuba igen, blokád nem) elnevezésű konferencián, amelyet szeptember 30. és október 1. között tartottak.

A találkozót azért szervezték, hogy megvitassák az amerikai szankciók gazdasági, politikai és humanitárius következményeit, és a résztvevők között volt többek között Jeremy Corbyn, valamint Marc Botenga és Ilaria Salis európai parlamenti képviselők.

Éneklés előtt Guevara a jól ismert Martí-műhöz fordult, hogy különbséget tegyen az általa Kuba barátainak tartottak és az általa ellenfelekként azonosítottak között.

„Martí arról beszélt, hogy fehér rózsát neveljünk az őszinte barátoknak, de ugyanezt a rózsát nevelte az ellenségeknek is. Én nem tudok nevelni az ellenségnek, de nektek igen” – mondta a jelenlévők előtt.

Felszólalása során Che lánya ismét a washingtoni szankciókat tette felelőssé a kubai lakosság által átélt nehézségek nagy részéért. A brüsszeli látogatása során gyűjtött nyilatkozataiban „őrültnek” nevezte az amerikai politikát, és kijelentette, hogy „nem akarunk az Egyesült Államok gyarmata lenni”.

Arról a szerepről, amelyet Európának játszania kellene, Guevara az ANSA hírügynökségnek hangsúlyozta, hogy „a helyzet Kubában jelenleg nagyon nehéz, mert a blokád valójában bűnös, és Trump még tovább fokozta a nyomást, hogy megfojtson minket”.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

DIARIO DE CUBA (@diariodecuba) által megosztott bejegyzés

Szeptember 17-én a plenáris ülés 374 igen, 198 nem szavazattal és 19 tartózkodással elfogadott egy nem kötelező érvényű határozatot, amely felszólította az Európai Unió és Kuba közötti politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás felfüggesztésére, ha nem történik konkrét és ellenőrizhető előrelépés a „demokrácia” terén.

A zárójelenet, amelyen a Che lánya Martí versét énekelte az Európai Parlament egyik termében, a látogatás egyik legtöbbet kommentált pillanatává vált.

forrás: CubaNoticias360

A szélsőjobb nyerte az első fordulót Brazíliában, de Lula még nem adta fel

Flávio Bolsonaro meglepő győzelme sokakat megrázott. Pártja jelentős győzelmeket aratott a Szenátusban, a Képviselőházban és az állami kormányzói posztokért folyó versenyben is. Azt azonban még nem tudni, hogy Lula képes lesz-e visszatérni október 25-én.

Október 4-én több mint 150 millió brazilt szólítottak az urnákhoz, hogy megválasszák elnöküket, képviselőiket és kormányzóikat, valamint lecseréljék a szenátorok többségét. A választások sokak számára nagy meglepetést hoztak. Bár a közvélemény-kutatások a hivatalban lévő elnök, a progresszív Luiz Inácio „Lula” da Silva előnyét mutatták, a szélsőjobboldali szenátor, Flávio Bolsonaro szerezte meg az első helyet. Flávio annak a volt elnöknek, Jair Bolsonarónak a fia, aki jelenleg 27 éves börtönbüntetését tölti, mert 2022-ben részt vett egy Lula elleni puccskísérletben.

A végleges összesítés szerint Bolsonaro a szavazatok 47,03%-át (56 millió szavazat), míg Lula 45,16%-át (közel 54 millió szavazat) kapta. Így Bolsonaro előnye alig több mint 2 millió szavazat. A harmadik helyen Augusto Cury áll, 2,89%-kal. Őt Renan Santos és Ronaldo Caiado követi 2,24%-kal, illetve 2,18%-kal. A többi jelölt kevesebb mint 0,3%-ot kapott.

Ha megnézzük, hogyan szavaztak az ország különböző régiói, világossá válik az ország északi és déli része közötti politikai megosztottság. Az északi régió (beleértve az olyan államokat, mint Amazonas, Pará, Amapá, Maranhão, Piauí, Bahia, Sergipe, Alagoas, Pernambuco, Paraíba és Rio Grande do Norte) támogatta az állam folyamatos jelenlétét és a Lula által javasolt jóléti politikákat.

A déli országrész viszont – beleértve az északi Roraima államot is – egyértelműen Bolsonaro neoliberális és Trump-barát programja mellé állt: Acre, Rondônia, Mato Grosso, Tocantins, Goiás, Mato Grosso do Sul, Minas Gerais, Espírito Santo, Rio de Janeiro, Paraná, Santa Catarina és Rio Grande do Sul Bolsonarára szavazott.

A szélsőjobboldali, Liberális Párthoz (PL) tartozó szenátor az X-oldalán azt írta: „Együtt felépítünk egy új Brazíliát. A jólét Brazíliáját! Holnap az urnák elé álltok, és megválasztjátok országunk jövőjét, gyermekeink, e generáció és a következő generáció jövőjét. A változás a kezetekben van. Brazília győzni fog!”

A Munkáspárt (PT) elnöke és jelöltje pedig így nyilatkozott: „Az eredmény gyakran váratlan. Soha nem kapod meg mindazt, amit szeretnél.” Lula azonban, aki több tucat politikai csatát vívott már meg, hozzátette: „[A második forduló] az az idő, amikor meg kell mutatnunk Brazília mai valódi képét, és azt a Brazíliát, amelyet szeretnénk.”

A győzelem biztosításához Bolsonaro abban bízik, hogy meg tudja nyerni azoknak a jelölteknek a szavazatait, akik a két döntős mögött végeztek – akiknek többsége kétségtelenül jobboldali ideológiát vall. Lula azonban még mindig fordíthat a helyzeten, ha sikerül kialakítania a megfelelő szövetségeket, és megnyernie az érvénytelen szavazatot leadókat (mintegy 3%), valamint azokat, akik tartózkodtak, ami a teljes választói kör 21,08%-át teszi ki.

Szenátus, képviselőház és kormányzók

És bár Lula optimizmusát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az október 25-én tartandó elnökválasztási második fordulóban fordíthat az eredményen, Brazília politikai valósága megváltozott. Bolsonaro PL pártja meg tudta duplázni szenátorainak számát: a megválasztandó 54 helyből 19-et nyert meg a összesen 81 szenátor közül. Közöttük a volt elnök közvetlen családtagjai, például Michelle Bolsonaro és Carlos Bolsonaro is mandátumot szereztek. Összességében a PL a Szenátus több mint egyharmadát fogja birtokolni, míg Lula PT-je 9 helyet szerez.

Ez az intézmény különösen fontos, mert ez hagyja jóvá vagy utasítja el a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (az ország legfelsőbb bírósága) azon bíráit, akiket az elnök nevez ki. Ez jelentős ideológiai befolyást ad Bolsonarónak, aki azt állítja, hogy édesapját a politikai hatalmak és egy elfogult igazságszolgáltatás közötti összeesküvés miatt tartják fogva.

A 513 tagú Képviselőház választásain a Bolsonaro-tábor szintén jelentős győzelmet aratott. A szavazatok 100%-ának összesítése után a PL 121 helyet szerzett, míg a Brazil Remény Szövetség koalíció (amely magában foglalja Lula PT-jét, a Zöld Pártot és a Kommunista Pártot) 88 helyet nyert.

A mandátumok elosztásának módszere miatt azonban Brazíliában a Képviselőházban számos politikai erő képviselteti magát. Így a Progresszív Unió 87 helyet szerzett, a Szociáldemokrata Párt 43-at, a Republikánusok 41-et, a Brazil Demokratikus Mozgalom 36-ot, a Podemos 27-et, a PSOL 15-öt, valamint a Brazil Szocialista Párt és mások.

Így míg a jobboldal rendelkezik a számszerű többség biztosításához szükséges mandátumokkal a Képviselőházban, szembe kell néznie mélyen gyökerező és történelmi belső ellentmondásokkal, amelyek megnehezíthetik egy esetleges Bolsonaro-elnökséget. Hasonlóképpen, ha Lula győzni tud a második fordulóban, egy rendkívül összetett Szenátussal és Képviselőházzal kell szembenéznie, amelyek potenciálisan ellene fordulhatnak.

A kormányzóválasztásokon szintén a PL a legnagyobb nyertes. A 27 államból a Liberális Párt eddig hatot nyert meg, míg a PT, a Szociáldemokrata Párt, a PP és a Republikánusok egyaránt hármat-hármat. Más államokban második fordulóban kell megválasztani a kormányzókat.

A legtöbbet emlegetett eredmény Tarcísio de Freitas döntő győzelme São Paulóban, aki Jair Bolsonaro volt infrastrukturális minisztere volt, és legyőzte Fernando Haddadot, Lula jobbkezét. São Paulo Brazília legnépesebb állama (46 millió ember), és itt találhatók a dél-amerikai ország legerősebb gazdasági központjai.

Kérdéses politikai jövő

Többször is hangsúlyozták, hogy gazdasági és geopolitikai jelentősége miatt a brazíliai választások hatalmas jelentőséggel bírnak Latin-Amerika jövője szempontjából. Nem véletlen, hogy Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter (aki számos diktatúrát támogatott a régióban) azt mondta: „Amerre Brazília dől, arra dől Latin-Amerika is.”

A dél-amerikai szélsőjobb, amely az utóbbi években példátlan választási sikereket ért el, tudja, hogy Brazília nélkül a pókerkeze mindig hiányos lesz. Uruguay valóban az egyetlen ország a régióban, amely nem osztja Milei argentin, Kast chilei vagy De la Espriella kolumbiai nézeteit, de Brazília egymaga a régió teljes GDP-jének több mint 50%-át adja.

Hasonlóképpen a baloldal és a közép tudja, hogy Lula esetleges győzelme lenne az egyik utolsó csata a Trump és Izrael külpolitikájához igazodó, a legortodoxabb neoliberalizmust és a nagytőkés érdekeket – köztük a nagy technológiai vállalatokét – képviselő jobboldal félelmetes előretörésével szemben. És ha Lulának sikerül talpra állnia ebből a vereségből, az jelentős irányváltást jelentene a legendás szakszervezeti vezető számára – nemcsak Brazília, hanem az egész régió számára.

Ahogy Lula mondta, „most egy másfajta kampány kezdődik”. Mindkét jelölt mindent bevet, hogy megszerezze a dél-amerikai legnépesebb és legerősebb ország feletti irányítást. Biztosan nem lesz „tiszta” kampány, de ha figyelünk a döntősök nyilatkozataira, minden rendelkezésükre álló eszközt bevetnek majd a kitűzött cél elérése érdekében.

Az Egyesült Államok befolyása a választásokra

Politikai elemzők aggodalmukat fejezték ki a választásokba való külföldi beavatkozás miatt. 2025 júliusában Trump 50%-os vámokat vetett ki Brazíliára amiatt, amit tisztességtelen ítéletnek tartott Jair Bolsonaro ellen – akit az amerikai elnök „barátjának” nevez.

2026 augusztusában az Egyesült Államok visszavonta Brazília washingtoni nagykövetének vízumát, amit a brazilok a nemzetközi jog megsértéseként ítéltek el.

Éppen a múlt héten Marco Rubio amerikai külügyminiszter elrendelte az Egyesült Államok brazíliai nagykövetségének bezárását a választások idejére állítólagos „fenyegetések” miatt, amit egyes politikai kommentátorok a választások alatti feszültségkeltés taktikájaként értékeltek.

Az elnökválasztási kampány első fordulója során Trump nem tett közvetlen támogató nyilatkozatot Flávio Bolsonaro mellett. Miután azonban az eredmények ismertté váltak, az amerikai elnök a sajtónak azt mondta: „Ez egy nagyszerű győzelem – szoros, de nagyon-nagyon nagyszerű, hihetetlen győzelem.”

Ezzel kapcsolatban még nem tudni, hogy Trump tesz-e valamilyen közvetlen nyilatkozatot Bolsonaro jelöltsége mellett – ahogyan azt korábbi választásokon tette Kolumbiában, Argentínában, Hondurasban és máshol – a napirendjét támogató szélsőjobboldali jelöltek javára. Vagy ami még fontosabb, tesz-e valamilyen ígéretet a brazil népnek, ha Bolsonaro nyer – vagy ami még rosszabb, fenyegeti-e meg őket, ha Lulára szavaznak.

forrás: BreakThrough News

Több tízezer chilei diák követeli, hogy „egyetlen pesóval se kevesebbet az oktatásra”

A tiltakozások azután robbantak ki, hogy a szélsőjobboldali elnök, José Antonio Kast bejelentette, hogy 2027-ben csökkenti az oktatási költségvetést.

Több tízezer diák vonult utcára Chilében október 1-jén, csütörtökön, követelve, hogy a szélsőjobboldali José Antonio Kast kormánya ne csökkentse az oktatási költségvetést. Több mint 30 civil társadalmi szervezet csatlakozott a Chilei Diákszövetség (CONFECHA) által kiadott felhíváshoz az „országos sztrájk” támogatására.

A támogatók között volt az Egyesült Munkásszakszervezet (CUT), a Chilei Tanárok Szövetsége, a Középiskolás Diákok Gyűlése, a 8M Feminista Koordinációs Bizottság, az Oktatási Dolgozók Nemzeti Szövetsége és az Óvodák Nemzeti Szövetsége is.

„Látjuk, hogy szeptember 30-án a kormány új törvényjavaslatot nyújtott be a Kongresszusnak, és az egyetlen biztos dolog az, amit ez a kormány az első hat hónapjában tett – a csökkentések: csökkentések a dolgozó családok számára, csökkentések a diákok számára az egészségügy, az oktatás, a lakhatás és a társadalombiztosítás területén” – mondta Laura Mlynarz, a CONFECHA szóvivője és a Chilei Diákszövetség elnöke.

Hozzátette: „Ezzel szemben társadalmi egységgel válaszolunk, szerveződéssel válaszolunk, mozgósítással válaszolunk – különösen egy olyan autoriter kormánnyal szemben, amely nem hajlandó meghallgatni a polgárait, és nem hajlandó teret adni a párbeszédnek.”

A „Egyetlen pesóval se kevesebbet az oktatásra” jelszót több ezer ember skandálta, akik megtöltötték az Alameda sugárutat, a főváros, Santiago egyik fő utcáját. Kast, hűen neoliberális ortodoxiájához, bejelentette a chilei állami oktatási rendszer költségvetésének csökkentését.

Egy elnöki beszédben Kast bejelentette a 2027-es költségvetési törvényt, amely 17,3 billió pesó befektetést irányoz elő az oktatásba – ez alacsonyabb, mint a 2026-ban elkülönített 17,4 billió. Bár ez nem tűnik soknak, ha figyelembe vesszük az inflációt és más tényezőket, riasztóbbnak bizonyulhat, mint amilyennek első pillantásra tűnik.

„Ezek a számok elégtelenek, és azt mondanám, félrevezetők; még egy év vásárlóerő-veszteségét sem ellensúlyozzák” – mondta Mario Aguilar, a Chilei Tanárok Szövetségének elnöke.

A elnök szerint azonban az intézkedést más szociális szolgáltatások védelme érdekében hozták: „Reméljük, megértitek, hogy a költségvetésben mindent megtettünk a szociális jogok fenntartása érdekében, és hogy a nyugdíjak és az ingyenes oktatás kérdései le vannak fedve. De amikor tüntettek, akkor is tiszteletben kell tartanotok azokat, akik másképp gondolkodnak.”

Kast a rendőrség (Carabineros) és a diákok közötti összecsapásokra utal, amelyek egyes jelentések szerint legalább 31 letartóztatást eredményeztek.

A diákmozgalom azonban elutasítja Kast kijelentéseit, amelyek egyértelműen a diákokat teszik felelőssé az összecsapásokért. Laura Mlynarz szerint a kormány elnyomással próbálja elhallgattatni a diákokat.

„Ez a kormány bűnözőként kezeli a diákmozgalmat, pedig mi vagyunk azok, akiket a legjobban aggaszt egy méltányos Chile felé haladás – a tisztességes, méltóságteljes és szolidáris fejlődés felé” – mondta Mlynarz. Az oktatási miniszterrel, Aria Paz Arzolával kapcsolatban azt mondta: „A miniszter nem akar meghallgatni minket; a miniszter nem akar találkozni velünk; és a közoktatás bizonytalan állapota csak egyre rosszabb lesz.”

Az első erőszakos elnyomásról szóló jelentések néhány perccel a gyűlés kezdete után érkeztek. A rendőrség könnygázgránátokat lőtt ki, míg az arcukat eltakaró diákok visszadobták a könnygázgránátokat és más tárgyakat hajítottak. A rendőrség vízágyúkat is bevetett, amit egyes médiumok „brutális elnyomásnak” neveztek.

Összecsapásokról számoltak be a tüntető diákok és a magánegyetemek jobboldali diákcsoportjai között is, akik Kast szélsőjobboldali kormányának támogatására azt hangoztatták: „Nem akarunk megbénult Chilét; olyan Chilét akarunk, amely virágzik.”

Így a chilei diákmozgalom ismét éreztette jelenlétét a dél-amerikai országban, és bebizonyította, hogy még mindig jelentős mozgósítási képességgel rendelkezik a neoliberális modell radikalizálására irányuló kísérletekkel szemben, ahogyan az az elmúlt években is történt.

2019-ben több tízezer chilei diák indított teljes körű társadalmi felkelést, mélyreható változásokat követelve az egyik kulcsfontosságú országban, ahol a neoliberalizmust intézményesítették a véres Pinochet-diktatúra (1973–1990) révén, amely több ezer halottat és eltűntet hagyott maga után. A tiltakozások alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásához vezettek.

Egyelőre Kast óvatosan próbálja megvalósítani neoliberális programját (amely magában foglalja az oktatás és más szociális szolgáltatások csökkentését), szem előtt tartva a közelmúltat, és félve egy újabb nyugtalansági hullámtól.

forrás: BreakThrough News