Franciaország

Franciaország kitört – 1,6 millióan csapnak vissza Macronra

Több mint 1,6 millióan vonultak utcára Macron ellen, a sztrájkok és iskolablokádok egy egységes mozgalom erejét mutatják

Sztrájkoló munkások és diákok özönlötték el Párizs utcáit csütörtökön. A szervezők szerint 1,6 millióan vonultak fel, köztük mintegy 350 ezren a fővárosban.

Le Havre-ban hatalmas számú kikötőmunkás csatlakozott a menethez. Lyonban mintegy 50 ezren vonultak fel, és legalább 70 városban és településen voltak tömegtüntetések, többek között Marseille-ben, Toulouse-ban, Bordeaux-ban, Grenoble-ban és máshol.

Az általános sztrájkot valamennyi jelentős szakszervezeti szövetség támogatta. Párizsban a támogatóik hatalmas blokkokat alkotva töltötték meg az utcákat.

A menet egyesítette a szakszervezetek hangosító rendszereit a művészeti főiskolás diákok által készített úszókkal, köztük egy óriási papírmasé szoborral Emmanuel Macron elnökről, amint egy égő iskolaépület fölé magasodik.

Ügyvédek egy csoportja fekete talárjukban egy „Colère noire” feliratú transzparenst vitt, utalva a „fekete dühre”, amelyet a fiatalokkal szembeni elnyomás miatt éreznek.

A tüntetők hatalmas palesztin zászlókat hoztak, és antifasiszta rigmusok rendszeresen végigsöpörtek a tömegen.

Arnaud, egy sztrájkoló tűzoltó elmondta a Socialist Worker-nek, hogy tűzoltóként jobb körülményeket követel, mert az állam nem jutalmazza a munkásokat, és a lakosság fizeti meg az árát, ha a tűzoltóság leépül.

Apaként jobb jövőt követel a következő generáció számára. És fiúként kiáll a nyugdíjasok mellett, akik évről évre egyre kevesebbet kapnak.

A nap azzal kezdődött, hogy iskolások blokád alá vették középiskoláikat. A párizsi belvárosban található Hélène Boucher iskolánál a rendőrök eltávolították a blokádokat, és agresszívan arra kényszerítették a diákokat, hogy menjenek el, néhányukat a földre lökték, miközben körbevették és táskáik átvizsgálásának vetették alá őket.

De később aznap reggel a diákok újra összegyűltek, és műanyag kukákkal blokkolták a Rue de Rivoli-t, szembenézve a rohamrendőrséggel a városközpontban.

A Saint-Denis külvárosából érkező diákok és munkások spontán módon vonultak át a Gare du Nord pályaudvaron, mielőtt csatlakozó menetet alkotva bekapcsolódtak a fő tüntetésbe.

Őket vasúti és kórházi dolgozók, valamint a Paul Éluard iskola diákjai és munkásai vezették.

Amikor megérkeztek, a rendőrök rövid időre megállították őket. De a zsaruk kénytelenek voltak engedni.

Guillaume, egy sztrájkoló vasúti munkás elmondta, hogy a sztrájk erős, különösen a mozdonyvezetők körében. A Socialist Worker-nek elmondta, hogy a bérek nem tartottak lépést az inflációval, és az energiaárak 15 év alatt megduplázódtak.

„Sok pénz van a részvényeseknek, és semmi a fizetésekre” – mondta. „Nekünk nincs politikai pártunk a munkások számára. A munka egyetlen mozgalma itt van az utcákon.

„A mai nap után azt hiszem, ez a mozgalom folytatódni fog. A kormány nem hallgat a népre, és a rendőrség nagyon kemény a fiatalokkal. Amikor fiatalokat ütnek, azt hiszem, itt az ideje sztrájkolni.”

A Paul Éluard volt az egyik első blokád alá vett iskola, ahol a diákok nem voltak hajlandók eltűrni a körülményeket. Az iskola dolgozói szeptember 24-e óta sztrájkolnak több erőforrásért és a rendőri erőszak ellen. Ez egy megújítható sztrájk – a munkások naponta döntenek a folytatásáról.

Monica iskolás diák elmondta a Socialist Worker-nek: „Az első naptól részesei vagyunk ennek az iskolánkban. Az emberek világszerte nézik a híreket, és azt hiszik, hogy mi Franciaországban mindig dühösek vagyunk. De okunk van rá. 10 évünk volt Macronnal.

„Volt a Gilets Jaunes tüntetés az üzemanyagárak miatt. Azt mondták, változni fognak a dolgok, de semmi sem változott. Sok ember fázik télen, mert nincs pénze fűtésre.”

A Voltaire iskolában a dolgozók szintén sztrájkba léptek ezen a héten. Kora reggel indították a sztrájkvonalat, gyűlést tartottak egy helyi kávézóban, és a diákokkal együtt csatlakoztak a fő tüntetéshez.

A város különböző pontjain a sztrájkolóknak választási lehetőségük volt, hogy egyénileg csatlakozzanak-e a tüntetésekhez, vagy csoportosan szerveződve blokkolják a munkahelyüket.

A természettudományi múzeum munkásai reggel sztrájkvonalat alakítottak ki. Marie a CGT szakszervezeti szövetségtől elmagyarázta, hogy hat hónapja vannak vitában, a könyvtárat minden szombaton sztrájkokkal zárva tartják.

„Eleinte a fizetésekről szólt” – mondta a Socialist Worker-nek. „De a sztrájkok alatt beszélgettünk egymással, és más követeléseink is vannak a munka megszervezésével és a vezetési gyakorlatokkal kapcsolatban. Amikor mindannyian beszéltünk, rájöttünk, hogy ez valami olyasmi, amivel mindannyian szembesülünk.

„A mai nap nemzeti nap. Ami ma más, hogy erőinket egyesítjük a diákokkal, egyetemi dolgozókkal és más múzeumok munkásaival.”

Marie hozzátette, hogy fontos ugyanabból a munkahelyből csoportosan csatlakozni a tüntetéshez, mert néhányan idegesek amiatt, hogy egyedül vegyenek részt a menetekben.

Kaïna, szintén sztrájkoló múzeumi munkás elmondta, hogy maguk a dolgozók szavaztak úgy, hogy sztrájkvonalat tartanak egy 150 fős közgyűlés után.

Elmondta a Socialist Worker-nek: „A sztrájkvonal alkalom arra, hogy találkozzunk más kollégákkal. És fontos, hogy láthatóak legyünk a múzeum látogatói számára. Legtöbbjük nem is veszi észre, hogy mennyi munkás van itt.”

Más sztrájkolók kevésbé voltak magabiztosak. Egy tanácsadó cég munkása elmondta, hogy eddig nem sikerült más kollégákat rávennie a sztrájkra, bár megpróbált beszélni velük.

Sam, egy civil szervezet munkása elmondta, hogy a munkások alacsony bérekkel és nagy munkanyomással szembesülnek, „mert ez egy jó ügyért van”.

Sam elmondta, hogy a szakszervezeti tagok hetente közgyűléseket tartva szerveződtek munkahelyén, és ajtóról ajtóra jártak, hogy beszéljenek az emberekkel a sztrájkról.

A franciaországi mozgalmat tinédzser iskolások indították el. Egyesek szerint a diákok követeléseinek hangsúlyosabbnak kellene lenniük – és a munkásoknak óvatosnak kell lenniük, nehogy „átvegyék” a saját ügyeikkel.

De sok munkás szerint saját követeléseik ugyanazok, mint az iskolákéi.

Sam elmondta a Socialist Worker-nek: „Tovább kell lépnünk a diákok »segítéséről« és »védelméről« szóló beszédtől a saját sztrájkjainkkal való szolidaritásról szóló beszéd felé. A legjobb módja annak, hogy megvédjük őket, ha csatlakozunk hozzájuk a küzdelemben, és felépítjük a saját erőnket.”

De a munkásoknak a szakszervezeti bürokrácia ellen is szerveződniük kell, amely a mozgalom potenciáljának megfékezésére törekszik. Ez azt jelenti, hogy az alapszintű szerveződést és cselekvést kell sürgetni, amely túlmutat a szakszervezeti vezetők elképzelésein.

A csütörtöki általános sztrájk látványos erőfitogtatás volt Macron kormánya ellen és a rendőrség annak megfékezésére tett kísérletei ellen. Sophie Binet, a CGT szakszervezeti szövetség vezetője megígérte, hogy a mozgalmat „a következő szintre” lépteti. Ahhoz, hogy ez valóra váljon és legyőzzék Macron költségvetését, a munkásoknak szerveződniük kell, és a sztrájkmozgalom gyökereit minden munkahelyre ki kell terjeszteniük.

forrás: Socialist Worker

A lázadások nem értelmetlenek – politikaiak

A hatalom azt akarja, hogy a lázadásokat irracionális erőszakként és a fosztogatást kapzsiságként utasítsuk el. De a történelem során az utcai lázadások mindig is megkérdőjelezték az állam hatalmát – írja Judy Cox.

Martin Luther King polgárjogi vezető 1967-ben azt mondta: „Végső soron a lázadás a nem hallottak nyelve.”

Kinget ma az erőszakmentes fekete polgárjogi mozgalom méltóságteljes arcaként tisztelik. De a lázadásról és fosztogatásról alkotott felfogása nem talál visszhangra azok körében, akik sietnek elítélni a fosztogatást a francia városokban.

A képmutatók, akik igazolják a népirtást Gázában és az iskolák bombázását Iránban, sietnek elítélni a tinédzser lázadókat.

A haladóbb gondolkodók gyakran ünneplik a tegnapi lázadásokat érthetőnek és vagánynak. De elítélik a mai lázadásokat.

A politikusok és a média felsorakoznak, hogy bűnözőkként ítéljék el a lázadókat, akik önző tetteikkel aláássák a legitim tiltakozásokat. De olyan társadalomban élünk, amely folyamatosan azt mondja nekünk, hogy az értékünket a viselt ruháinkkal, a telefonjainkkal és az otthonainkkal mérjük.

És a legtöbb fiatal tudja, hogy soha nem lesz lehetőségük élvezni ezeket a dolgokat.

A lázadásnak és a fosztogatásnak mindig is hatalmas szerepe volt a társadalmi változás történetében.

Nem azért vitatottak, mert aláássák a tiltakozó mozgalmakat – hanem azért vitatottak, mert gyakran a mozgalom legradikálisabb taktikái. Ez Vicky Osterweil érvelése „In Defence of Looting” (A fosztogatás védelmében) című könyvében.

A lázadások működnek. Nagy-Britannia 1981-es belvárosi lázadásai arra kényszerítették a konzervatív kormányt, hogy pénzt irányítson a városi közösségekbe.

Az 1991-es londoni Trafalgar Square-i fejadó elleni lázadás arra kényszerítette a „legyőzhetetlen” Margaret Thatchert, hogy feladja politikáját.

És a fosztogatás működik. Lehetővé teszi a szegények számára, hogy élvezhessék a siker szimbólumaiként felmutatott exkluzív árucikkeket. Leggyakrabban azt jelenti, hogy a családok hozzájutnak azokhoz az alapvető szükségletekhez, amelyeket nem engedhetnek meg maguknak. A fosztogatás – vagy „proletár vásárlás” – a közvetlen kisajátítás hatékony eszköze.

Ahogy Delio Vasquez írja „The Poor Person’s Defence of Riots” (A szegények védelme a lázadások mellett) című művében, a fosztogatás „ahhoz vezet, hogy megszerzed azokat a dolgokat, amelyekre törekszel”.

A média mindig a „bűnözésre” összpontosít, és figyelmen kívül hagyja a lázadók politikai sérelmeit. De a békés és „jól viselkedő” tüntetőket nem engedik szóhoz jutni.

A média soha nem tudósít objektíven a tiltakozásokról. 1967-ben a The Movement, az amerikai Diák Erőszakmentes Koordinációs Bizottság magazinja kifejtette a média megbékítésének hiábavalóságát. Azt írta: „A fehérek által irányított amerikai napilapok nem objektív, kritikus szemlélői az eseményeknek. Az újságok iparágak.”

A média figyelmen kívül hagyja a marginalizált közösségek által elszenvedett szegénységet. Így amikor dühükben felrobbannak, az irracionálisnak tűnik.

A rendőrségnek nincs szüksége ürügyre az erőszakhoz. Megtámadják a békés tüntetőket, és brutalizálják a faji alapú közösségeket.

A lázadás gyakrabban válasz a rendőri brutalitásra, mint annak okozója.

A lázadást gyakran „kívülálló agitátoroknak” tulajdonítják. Az Egyesült Államokban a déli rasszisták gyakran a délről érkező aktivistákat okolták a feketék felbujtásáért.

Ma mindenki a milliárdos Sorostól az antifa, anarchisták, muszlimok és a forradalmi baloldalig a „kívülálló agitátorok”.

A „kívülálló agitátorok” egész elképzelése megfosztja a tüntetőket cselekvőképességüktől. Feltételezi, hogy a lázadók saját tapasztalatai nem elegendőek az ellenállás cselekedeteinek inspirálásához.

A lázadások kaotikusak és pusztítóak lehetnek, különösen akkor, ha a lázadókat megakadályozzák abban, hogy elérjék a hatalom és a gazdagság központjait. Sokan megértik a dizájner üzletek fosztogatását, de visszariadnak a kicsi, családi tulajdonban lévő üzletek pusztításától.

De minden komoly tiltakozás, a polgári engedetlenségtől a sztrájkokig, megnehezíti néhány hétköznapi ember életét.

Az 1960-as években Assata Shakurt, a Fekete Párducok tagját arra kérték, hogy ítélje el azokat a lázadókat, akik felgyújtották saját negyedeiket. Így válaszolt: „Nem ők birtokolják azokat az üzleteket. Örülök, hogy felgyújtották azokat az üzleteket, mert azok az üzletek eleve kirabolták őket.”

A lázadókat opportunista bűnözőkként ítélik el, akik kívül állnak a politikai küzdelmen. A „jó tüntetők” törődnek a politikai kérdésekkel, míg a „rossz lázadók” csak edzőcipők és kézitáskák után kutatnak.

Ahogy Osterweil írja: „Ennek a kritikának az alapja az az elképzelés, hogy a szegény fekete vagy munkásosztálybeli emberek nem tudják, mit csinálnak – hogy amikor lázadnak és fosztogatnak, azon kívül cselekszenek, ami észszerű, azon kívül, ami ‚valódi’ küzdelem.”

Ezek a vádak tetőfokukra hágta az 1992-es Los Angeles-i lázadások idején. A lázadások egy fekete férfi rendőrök általi megverése elleni tiltakozás voltak, akiket egy teljesen fehér esküdtszék felmentett.

Sylvia Wynter regényíró kifejtette, hogy a lázadókat úgy látták, mint akiket „a reklámok csábítása megigézett”. Amikor ez a mesterségesen keltett fogyasztási vágy meghiúsult, egymásnak fordultak. Ez embertelenítette és depolitizálta a lázadókat.

Az az elképzelés, hogy a lázadások szemben állnak a politikai mozgalmakkal, fenntartja a munkásosztály és a fekete közösségek kriminalizálását. Amikor 2005-ben lecsapott a Katrina hurrikán, a fekete bűnözésről szóló előítéletek alakították a választ.

A foglyok a cellákba zárva, miközben emelkedett a víz, és a tetőkön tejet és pelenkát könyörgő családok figyelmen kívül maradtak. Rendőrök és fehér önbíráskodók gyilkoltak meg menekülő embereket, és tartóztattak le olyanokat, akik haldoklókon próbáltak segíteni.

A 2011-es londoni lázadások után Evan Calder Williams kiadott egy esszét „Nyílt levél azokhoz, akik elítélik a fosztogatást” címmel.

A belügyminiszterhez fordulva ezt írta: „Nem azért ítéled el azokat, akik fosztogatnak, mert fosztogatnak. Már rég elítélted őket. Az, hogy fosztogatnak, csak lőszert ad neked a kirekesztés és a rágalmazás hosszú háborújában.”

Williams azzal érvel, hogy a lázadók „durva materializmusa” elleni támadások mögött egy „csúnyább féreg” rejlik, amely „csak olyan mértékben támogatja a véleménynyilvánítást, amíg az irreleváns és immateriális marad”.

A lázadás és a fosztogatás azért zavarja a hatalmat, mert megzavarja a kapitalista társadalom alapvető feltevéseit – a magántulajdon legitimitását és a rendőrség és hadsereg jogát annak védelmére.

Amikor valamit fosztogatnak, az megszűnik árucikknek lenni, és kikerül a csere és a profit körforgásából. A megosztott aktivizmus által szabadul fel – a lázadás és a fosztogatás nem egyéni cselekedetek.

Neal Keating antropológus a fosztogatást a „potlatch”-hoz hasonlította – amely gyakori volt a Csendes-óceán északnyugati részének őslakosai körében.

A potlatchot esküvőkön, születéseken és halálokon tartották. A potlatchon a gazdagok versengtek, hogy a legtöbb vagyont adják el. A megmaradt vagyont máglyán égették el. Ez megakadályozta az egyenlőtlenségek kialakulását.

A potlatchot a kanadai kormány betiltotta, és a civilizáció és a kapitalizmus fenyegetéseként jelölte meg.

A lázadásról és fosztogatásról alkotott felfogásunkat ez a gyarmatosítás alakítja.

Míg a lázadásokat a düh inkoherens kitöréseiként látják, történelmileg gyakran szándékosak és célzottak voltak.

A 18. században éhező angol parasztok dühös csőcseléke úgy döntött, hogy nem lop a gabonakereskedőktől. E. P. Thompson történész leírta, hogyan „vettek kukoricát a gazdáktól, és adták el a népszerű áron a piacon, visszavitték a gazdáknak nemcsak a pénzt, hanem a zsákokat is”.

A történelmi lázadások koherens politikai mozgalmakat hoztak létre. A Bastille ostroma indította el a francia forradalmat. A Stonewall-i lázadások inspirálták a meleg felszabadítási mozgalmat.

És a lázadások nem állnak kívül a munkásmozgalmon. A tömegsztrájk-mozgalmak magukban foglalták a lázadás elemeit, amelyeket gyakran a sztrájktörők rendőri védelme provokált.

A Tonypandy-i lázadások heves összecsapások sorozata volt 12 000 sztrájkoló szénbányász és a rendőrség között Dél-Walesben 1910 novemberében.

A lázadás egyik estéjén a bányászok és családjaik fosztogattak és ünnepi felvonulást tartottak. Winston Churchill belügyminiszter katonaságot küldött be. Egy bányász, Samuel Rhys meghalt, és több százan megsebesültek.

A Tonypandy-i felvonulás a közösségi ünnepek hosszú történetére emlékeztetett, amelyek átcsaptak lázadásba és csínytevésbe az egyház, a király és az úr ellen.

Ian Gilmour „Riots, Risings and Revolution” (Lázadások, felkelések és forradalom) című könyvében leírja, hogyan „igazolható az erőszakos elnyomás és a hivatalos terrorizmus a lázadás leverésében elért sikerükkel, és a visszaélések államérdekből menthetők. A népi erőszak nem kap ilyen szabadságot.”

A 18. századi Angliában, írja Gilmour, „az erőszak sokkal inkább az uralkodóktól származott, mint az elnyomottaktól”.

Ennek az erőszakos, gyarmati múltnak az öröksége tovább él. A 2014-es fergusoni lázadások idején, amelyeket Michael Brown rendőrgyilkossága váltott ki, egy hashtag jelent meg a Twitteren. A #suspectedlooters alatt az emberek gyarmati európaiak, ültetvénytulajdonosok és rasszisták képeit tették közzé.

A lázadás és a fosztogatás kihívhatja az állam tekintélyét és a kapitalizmus logikáját.

De nem elegendőek a társadalom átalakításához. A munkahelyi kollektív küzdelem demokratikus olyan módon, ahogy a lázadás soha nem lehet.

Új világot kell teremtenünk, valamint le kell rombolnunk a régit. Ez kezdődhet az utcákon – de ott kell befejeződnie, ahol hatalmunkban áll új társadalmat teremteni: a munkahelyeken.

forrás: Socialist Worker

A francia mozgalom dacol az állami elnyomással, és megalázza a Macron-rezsimet

A francia állam mindent bevetett, hogy ezen a szombaton összeroppantsa az utcai mozgalmat.

Több százezer ember mozgósított Franciaország-szerte – és biztosította, hogy ez kudarcot valljon.

Figyelemre méltó győzelmet arattak Emmanuel Macron elnök és Sébastien Lecornu miniszterelnök felett.

Macron és Lecornu több mint 70 000 rendőrt, a páncélozott járművekkel felszerelt félkatonai GBGM-et, valamint a RAID és GIGN „terroristaellenes” egységeket mozgósította.

Már Párizsban is több százezer ember vonult fel. Jean-Luc Mélenchon, a baloldali Engedetlen Franciaország párt vezetője szerint a fővárosi menet négy kilométer – csaknem két és fél mérföld – hosszú volt.

Ez volt „a legnagyobb tüntetés a kezdetek óta” – mondta, örülve „a társadalmi mozgalom teljes győzelmének”.

Az állam szinte minden tiltakozást betiltott, és kijárási tilalmat vezetett be. Fegyveres banditák testületeit zúdította a tüntetőkre, könnygázt és vízágyúkat vetett be.

A rendőrség több száz embert tartóztatott le, és több városban blokkolta a tiltakozásokat. De sokan dacoltak a tilalmakkal és néztek szembe az erőszakkal, köztük több tízezren Marseille-ben, 20 000-en Lyonban és 10 000-en Bordeaux-ban.

Legalább 30 000 ember vonult át Orléans-on, tiltakozásul a fasiszta Nemzeti Tömörülés (RN) ellen, miközben az éves kongresszusát tartotta.

A tiltakozást helyi aktivisták szervezték, és a Marche des Solidarités (MDS) antirasszista csoport támogatta.

Antifasisztákat vonzott egészen Bretagne-tól, Marseille-től és Toulouse-tól. És körülbelül 20 busznyi ember érkezett Párizsból és a környező területekről. Voltak blokkok több nagy szakszervezeti szövetségtől és nagy csoportok fiatalokból.

Mathieu az MDS-től a Socialist Worker-nek elmondta: „Hatalmas siker volt – legalább 30 000-en voltunk.

„A média mind Orléans-ról beszél, de nem úgy, ahogy az RN szerette volna. Azt akarták, hogy minden róluk és a konferenciájukról szóljon. De helyette a tiltakozásokról beszélnek.”

Elmondta, hogy Orléans-t nem tartják baloldali fellegvárnak, és ugyanazok a szövetségek mindenhol felépíthetők.

Egy delegáció az okmányok nélküli bevándorlóktól – Franciaországban sans-papiers néven ismertek – csatlakozni készült a tüntetéshez.

De három buszt Párizsból megállított a félkatonai Csendőrség a város külterületén.

A zsaruk nem engedték át az okmányok nélküli bevándorlókat és támogatóikat személyazonosító okmányok felmutatása nélkül.

Így mintegy 200 ember elfoglalta az autópálya egy részét, spontán tiltakozást tartva, dalokkal és zenével, amelyet a bevándorló aktivisták biztosítottak.

Mathieu elmondta: „Az állam megmutatta, hogy megvédi a fasisztákat. Betiltották a tiltakozásokat Orléans-ban holnap. És betiltották, hogy az emberek a fasizmus ellen tiltakozzanak, amikor megállították a buszokat.

„Legközelebb több emberre, több egységre és több harciasságra van szükségünk.”

Az antifasiszták elmagyarázták a Socialist Worker-nek, miért akartak Orléans-ba jönni.

„A fasizmus egy vírus” – mondta Abdelkrim. Szerinte akkor fertőzi meg a társadalmat, amikor rossz a pénzügyi helyzet, megosztja az embereket, és lehetetlenné teszi az egység építését.

Elias a Socialist Worker-nek elmondta: „Minden lehetséges eszközzel harcolnunk kell a szélsőjobb ellen. A szélsőjobb növeli a feszültséget Franciaországban, és növeli a muszlimok és zsidók iránti gyűlöletet.”

Nausicaa és Manon is azt mondták, hogy Franciaország egyre polarizáltabb. Két egymással szemben álló tábor érzése van.

Franciaországot az elmúlt hónapban felkelés rázta meg, miután a diákok blokád alá vették iskoláikat a tanárok és a finanszírozás hiánya miatt. A fiatalok tömegtiltakozásai tele voltak antifasiszta szlogenekkel és az RN ellen készített saját készítésű plakátokkal.

A nagytőke egyes részei az RN felé tekintenek, mint a mozgalmat összeroppantani képes erőre.

Marine Le Pen elnökjelöltje az „anarchikus bevándorlást” okolta a múlt szombati egyes városokban történt lázadásokért és fosztogatásokért. Megígérte, hogy helyreállítja a „tekintélyt és a biztonságot”, ha 2027 áprilisában megválasztják.

„Vannak, akik azt mondják, ami történik, megerősíti a szélsőjobbot az állami propaganda miatt” – mondta Oscar a Socialist Worker-nek.

„De az utcai mozgalom reményt ad az antirasszistáknak is, mert olyan módon hozza össze az embereket, ahogyan azt korábban nem láttuk.”

Oscar elmagyarázta, hogy a mozgalom az elmúlt években politikailag tudatosabbá vált, különösen a Nahel Merzouk 2023-as meggyilkolása miatti felkelés óta.

Azt állította, hogy korábban az aktivizmus töredezettebb volt. Elmondta, hogy egyrészt voltak a megélhetési költségek körüli küzdelmek, mint a Sárga Mellényes mozgalom, másrészt a fiatalok antirasszista felkelései.

„Gyönyörű látni, ahogy gazdag iskolák gyerekei támogatják elvtársaikat a szegény külvárosokban” – tette hozzá Mona.

„Vidéki területről származom. Fontos, hogy ne csak Párizsban maradjunk, és ne tűnjünk úgy, mintha mindannyian párizsiak lennénk” – mondta Alma.

Feszültségek vannak az RN-en belül. Bázisának egy része fenntartani próbálja egy tiszteletreméltó, hatalomra váró kormánypárt illúzióját, míg mások a keményebb jobboldal és az utcai fasiszta mozgalom felé tekintenek.

Például RN-képviselők voltak jelen egy párizsi gyűlésen tavaly, hogy megemlékezzenek a Quentin Deranque utcai fasisztáról. Azt fasiszták szervezték, köztük a bevándorlásellenes női csoport, a Némésis.

Az RN vezetője és valószínű jövőbeli miniszterelnöke, Jordan Bardella nemrég egy történelmi antiszemita megjegyzések miatti botrányba keveredett. És feszültség van Bardella és Le Pen között. De képesek az egységre is, különösen amikor a közvélemény-kutatásokat vezetik.

Az RN növekedését a rasszizmus táplálja, amely mélyen gyökerezik a mainstream jobboldalban is. Bruno Retailleau, a konzervatív típusú Les Républicains Párt elnökjelöltje „barbárok” visszatéréséről és „civilizálatlan” emberekről beszélt.

A szombati menet egy pénteki, Párizstól nyugatra, Trappes-ban történt feltételezett rasszista és iszlamofób támadás után következett, amely félelmet keltett a helyi lakosság körében. Egy lövöldöző megölt egy embert és megsebesített öt másikat.

Sebastien antifasiszta a mainstream politikusok rasszizmusa elleni küzdelem szükségességéről beszélt. „Folytatnunk kell a tüntetéseket, ki kell rúgni Macront, és felelősségre kell vonni a médiát azért, amit mond” – mondta a Socialist Worker-nek.

„Sok rasszista retorika van. Évek óta ilyen.”

A szombat lenyűgöző siker volt – de a mozgalom még mindig jelentős akadályokkal néz szembe, ha győzni akar.

A szakszervezeti szövetségek általános sztrájkot hirdettek november 5-re. De a szakszervezeti bürokrácia, amely a munkaadók és a munkások között egyensúlyoz, bizonyítani próbálja majd, hogy ő a mozgalom tiszteletreméltó arca.

Alapszintű szervezésre lesz szükség ahhoz, hogy a győzelemhez szükséges akciót megvalósítsák. A munkások sorai megragadhatják a november 5-i dátumot, hogy addig szervezzék az akciót – és hogy érveljenek amellett, hogy a munkásoknak utána is sztrájkolniuk kell.

Zárjuk le Franciaországot határozatlan általános sztrájkkal, űzzük ki Macront és Lecornut – és verjük vissza a fasisztákat!

forrás: Socialist Worker

A politikai centrum – nem a lázadás – nyitja meg az ajtót a francia fasizmus előtt

A mainstream politikusok és a média azt állítják, hogy a düh tömeges kifejeződése győzelmet adott Marine Le Pennek és fasiszta pártjának

Ki egyengeti a fasizmus útját Franciaországban? Ha a politikai establishmentre hallgatunk, akkor a „szélsőbaloldal” – és a „rendszer ellen harcoló fiatalok”.

Különösen az Engedetlen Franciaország párt – és elnökjelöltje, Jean-Luc Mélenchon – a hibás, mondják.

Ők voltak egyedül a fő politikai pártok közül, akik támogatták a diákok felkelését.

Ez a lázadás szélesebb felkelést indított el, beleértve a munkásokat és a Sárga Mellényes megszorításellenes kampányolókat. Múlt hétvégén széles körű lázadáshoz és némi fosztogatáshoz vezetett.

Kiégett üzletek és középületek jeleneteit még mindig folyamatosan ismétlik Franciaországban és világszerte, figyelmeztetésként arra, mi történik, amikor a düh az utcára vonul.

Ez a düh tömeges kifejeződése – mondják a kommentátorok – győzelmet adott Marine Le Pennek és fasiszta Nemzeti Tömörülés (RN) pártjának a közelgő francia elnökválasztáson.

Sőt, azt magyarázzák, hogy a baloldal vonakodása, hogy egyszerűen kapituláljon és támogassa a centrumot a szélsőjobb ellen, adja Le Pennek eddigi legjobb esélyét az elnökség megnyerésére.

Ezeket az állításokat gyakran ismétlik – de ostobaságok.

A neoliberális centrum – beleértve a centrumbaloldali és jobboldali pártokat – politikái teremtették meg a politikai teret az RN növekedéséhez.

Magukévá tették Le Pen rasszista nyelvezetét és pártjának sok bevándorlásellenes politikáját, hogy aláássák őt – sikertelenül.

Mindeközben keresztülverték a megszorításokat, a leépítéseket és a rasszizmust.

A centrum politikusai versengtek, ki tud a legnyíltabban rasszista megjegyzéseket tenni, és ki támogatja a legkeményebb támadásokat a muszlimok és a polgári szabadságjogok ellen.

És minden alkalommal megadták az RN-nek a vágyott tisztességet.

A centrum törekvése, hogy adócsökkentést adjon a gazdagoknak és a nagyvállalatoknak, ahhoz vezetett, hogy megkurtították a közszolgáltatásokat – beleértve az iskolákat – és a juttatásokat.

Hivatalának első évében Emmanuel Macron elvette Franciaország vagyonra kivetett „szolidaritási adóját”, amelyet az 1,31 millió euró feletti vagyonra vetettek ki. Helyette jóval csökkentett tőkenyereség-adót vezetett be, ami 70 százalékos adócsökkentést jelentett a leggazdagabbaknak.

Az adócsökkentések olyan mélyek voltak, hogy Franciaország költségvetési hiánya meghaladta az Európai Unió 3 százalékos határát, ami szükségessé tette a bérek, nyugdíjak és a hétköznapi emberek kiadásainak újabb támadását.

Ennek eredménye a státuszvesztés és a mély bizonytalanság érzése volt, amely milliókra terjedt ki, és tökéletesen illett a szélsőjobb napirendjéhez.

A fasizmus növekvő veszélye a diákok által kiváltott társadalmi robbanás után nem az ő hibájuk. Az állam reakciójának hibája. És annak jele, hogy a felkelésnek folytatódnia kell, még nagyobbá és radikálisabbá válva.

Több ezer felfuvalkodott, erősen felfegyverzett zsaru bevetése nagyrészt fegyvertelen tinédzserek ellen, kijárási tilalmi zónákkal és tömeges letartóztatásokkal – ez az, amiről a szélsőjobb álmodik.

Amikor az elnyomást kiterjesztik az utcai fiatalokról a baloldalra, amelyet a centrum azzal vádol, hogy támogatja őket, Le Pen extázisban lesz.

Tudja, hogy ha eljön a hivatali ideje, neki is hatalmas méretű lázadással kell szembenéznie. Lesznek sztrájkok, munkabeszüntetések és lázadás az utcákon.

Most megvan a sablon az állami válaszra, amelyet ellenük használhat. És minden liberális kritikára azt fogja kiáltani: „Csak azt teszem, amit Macron és mások előttem tettek.”

A hatalmas méretű ellenállással szemben a munkaadók is figyelmesen figyelik a helyzetet.

Azt akarják, hogy a mozgalmat olyan alaposan összeroppantsák, hogy a legszigorúbb megszorításokat kényszeríthessék ki. Ez azt jelenti, hogy meg kell törniük a szakszervezetek hatalmát, és össze kell zúzniuk mindazokat, akik dacolnak az állammal.

Nem meglepő, hogy a munkaadók már nem hiszik, hogy Macron képes ilyen döntő csapást mérni, és néhányan alternatívákat keresnek.

Némelyiküket az RN vonzza, úgy érezve, hogy csak egy új, a párt által vezetett kormánynak lenne gyomra és erőforrásai egy ilyen harchoz.

Emellett az RN azt mondja, hogy „felszabadítani” akarja a francia gazdaságot a szabályozások és védelmek leépítésével. A párt elnöke, Jordan Bardella a Medef, a munkaadói szervezet által szervezett ebédeken udvarol a vezetőknek.

Le Pen és Bardella állítása, miszerint évente 136 milliárd euró értékű kiadáscsökkentést hajtanak végre, szintén zene a fülüknek.

A munkaadók mégis aggódnak, hogy az RN saját populista kiadási terveibe kényszerült, beleértve Macron egyes nyugdíj-„reformjainak” visszavonását és az energia áfájának csökkentését.

Kétségtelen, hogy az uralkodó osztály egy része a szélsőjobboldali kormányt részesíti előnyben, hátrányai ellenére, mert úgy véli, hogy erősen befolyásolhatja azt.

Valószínűleg ezt gondolta Sébastien Lecornu miniszterelnök is, amikor meghívta az RN-t kormányszintű válságtárgyalásaira, miközben az utcák égtek.

A fasizmus növekedésének megállítása helyett a centrum és a munkaadók is csak növelték annak hitelességét.

A válasz Le Pen és az RN növekedésére nem az, hogy visszahúzódunk a centrum mögé, amely segített tisztességesé tenni őket. És nem is az, hogy a munkaadók számára elfogadható megoldásokat keressünk a válságra.

Hanem az, hogy olyan erős felkelést építsünk, amely mindkettőt legyőzi.

forrás: Socialist Worker

Franciaországi diákok az erősebb közoktatásért küzdenek

Mintegy 480 000 tüntető csatlakozott Franciaország legutóbbi diáktüntetéseihez, követelve a személyzetbe és erőforrásokba történő beruházásokat, valamint a felsőoktatáshoz való egyenlő hozzáférést.

Franciaország középiskolás és egyetemi hallgatói folytatták tiltakozásaikat kedden, október 13-án, követelve a kormány beruházását a közoktatásba. Mintegy 480 000 tüntető vonult az utcára a mozgósítás legújabb fordulójában, a családok, tanárok és szakszervezetek támogatva a diákok követeléseit.

A mozgósítást továbbra is széleskörű rendőri erőszak jellemzi. A rendőrség könnygázt és oszlatógránátokat vetett be a tömeg ellen, többek között a keddi párizsi központi felvonuláson. Ezen incidensek során több száz diák sérült meg és több ezret tartóztattak le, ami emberi jogi szervezetek reakcióit váltotta ki.

Válaszul a lakosság csatlakozott a diákokhoz, amikor blokkolták a középiskolákat és felvonulásokat szerveztek, hogy fizikailag megvédjék őket a lehetséges károktól. A szakszervezeti tagok, különösen az oktatási ágazatból, erősen képviseltették magukat ezekben a támogató sorokban.

„A CGT megerősíti, hogy sürgősen foglalkozni kell azok követeléseivel, akik az ország jövőjét jelentik” – jelentette ki a Munka Általános Konföderációja (CGT). „A CGT üdvözli harci szellemüket. Üdvözli a tüntetések erős antifasiszta hangvételét, ami azt mutatja, hogy nincs szükségszerűsége a fasiszta eszmék további virágzásának vagy a szélsőjobb hatalomra jutásának.”

A diákok a felsőoktatáshoz való hozzáférést követelik

A hónap eleje óta a francia diákok három masszív tüntetést szerveztek, hogy figyelmeztessenek az oktatás megszorítások alatti állapotára. „Több héten keresztül a középiskolás és egyetemi hallgatók azért mozgósítanak, hogy denunciálják tanulmányi körülményeik romlását, a Parcoursup rendszert, a személyzet- és erőforráshiányt, a közszolgáltatásokat lebontó politikákat, és – tágabb értelemben – azt a jövőt, amelyet ez a társadalom tartogat számukra” – ismerte el nyilatkozataiban a Solidaires szakszervezeti szövetség.

A felsőoktatáshoz való egyenlő hozzáférés kezdettől fogva a tüntetők követeléslistájának élén állt. Ez nagyrészt arra vonatkozik, hogyan veszik fel jelenleg a diákokat az egyetemi kurzusokra – a Parcoursup felvételi platformra. A 2018-ban macronista miniszterek alatt bevezetett Parcoursup, amely egy korábbi rendszert váltott fel, amely véletlenszerűen választott a túljelentkezett kurzusokra, állítólag „racionalizálni” volt hivatott a felvételi eljárást.

A gyakorlatban azonban a kritikusok és a jelentkezők hangsúlyozzák, hogy a platform lehetővé teszi az intézmények számára, hogy homályos kiválasztási kritériumokat alkalmazzanak, sőt megkülönböztessék a munkásosztálybeli területekről származó diákokat.

2026 szeptemberében a baloldali Engedetlen Franciaország párt figyelmeztetett, hogy 126 652 diák nem tudott hozzáférni egy kurzushoz a rendszer következtében – szemben a 2023-as 77 000-rel. „Ez a kiválasztási folyamat a megszorítások által vezérelt politikai döntések terméke, amelyeket az egymást követő Macron-korszakbeli kormányok szándékosan vezettek be” – figyelmeztetett a párt.

„A Parcoursup egy társadalmi szortírozó gép” – visszhangozta a Solidaires. „A platform versenyt szervez a fiatalok között olyan helyekért, amelyeket az állam szándékosan megtagad a létrehozástól. A tanuláshoz való jogot kiváltsággá változtatja, a hiányt kiválasztássá, a megszorításokat pedig állítólagos egyéni kudarccá.”

Az oktatás áruvá válása

Jean-Luc Mélenchon, a baloldal elnökjelöltje rámutatott, hogy ezek a döntések egy szélesebb politikai agenda részét képezik: „az oktatás és a tudás áruvá válását”.

A témáról szóló szakszervezeti tájékoztatók alátámasztják ezt az értelmezést. A tanév elején a Solidaires figyelmeztetett, hogy a felsőoktatási helyek nélkül maradtak ezrei a megszorítások nevében áldozódnak fel.

„De nem mindenki éli meg ugyanúgy ezt az erőszakot” – írták. „A leggazdagabb családok megengedhetik maguknak a magániskolát, finanszírozhatják a lakhatást az ország másik végében, vagy fenntarthatnak egy tanulás nélküli évet. A munkásosztálybeli háttérrel rendelkező fiataloknak azonban nincs kiútjuk. A lehetőségek hiánya vagy a munkaerőpiacra való kényszerítést jelenti, vagy a katonai szolgálatot – végleg feladva terveiket –, vagy a bizonytalansággal, elszigeteltséggel és adóssággal való szembenézést egy magánintézményben.”

„Egy egalitárius rendszerből egy diszkriminatívba léptünk át: fizess a saját jövődért” – összegezte Mélenchon egy nemrégiben adott interjúban.

A baloldali vezető előrevetítette, hogy a diákok követelései fontos téma lesznek a közelgő választási kampányban, ahol a baloldal egy szakítási programot állít szembe a neoliberális politikákkal, szemben a szélsőjobb azon szándékával, hogy egy Németországéhoz hasonló adósságféket építsen ki. A gyakorlatban ez évekig tartó folyamatos támadásokat jelentene a társadalombiztosítás és a közszolgáltatások ellen.

A szakszervezetek és progresszív szervezetek bejelentették, hogy támogatásuk a fiatalok mozgósításai iránt folytatódik, miközben kampányokat építenek a kormány azon szándéka elleni ellenállásra, hogy milliárdokat vágjon le a nyugdíjakból és a társadalombiztosításból, miközben rekordösszegeket költ újrafelfegyverzésre.

A maguk részéről a diákszervezetek arra invitálták tagjaikat, hogy maradjanak aktívak és csatlakozzanak a megélhetési válság elleni általános mozgósításhoz ezen a szombaton, október 17-én.

forrás: BreakThrough News

Hogyan győzhet a francia lázadás?

Diákok, sztrájkoló munkások és aktivisták, akik részt vettek a francia államot megrázó tüntetéseken, a Socialist Worker-nek nyilatkoztak arról, merre kellene haladnia a mozgalomnak.

Léa, középiskolás diák

Addig folytatjuk a blokádot, amíg a szegény külvárosokban élő középiskolások követeléseit meg nem hallgatják.

Szerencsések vagyunk a helyünkkel, jó, még ha nyilván vannak is javítanivalók. És a Parcoursup felsőoktatási felvételi rendszer mindenki számára kemény.

De azért vagyunk itt, hogy szolidaritást mutassunk másokkal, és megpróbáljuk folytatni, ameddig csak tudjuk.

A szakszervezetek úgy döntöttek, hogy jövő kedden sztrájkolnak, szóval szerintem az lesz a következő nagy tüntetés.

Valójában nem tudom, mi fog történni ezután, mert napról napra szervezzük magunkat.

Például reggel megkérdezzük magunktól, mit fogunk csinálni délután, blokkoljuk az iskolát, amíg az órákat le nem mondják, aztán döntünk. Szóval nehéz válaszolni.

Attól függ, milyen akciókat hirdetnek meg, és mit tesznek mások.

Mathieu, az Autonomie de Classe forradalmi szocialista szervezet tagja

Az embereket nem érdeklik a francia kormány jelképes engedményei a tüntetőknek.

Azok csak arculcsapások.

A mozgalom következő lépése a keddi tüntetések és sztrájkok meghirdetése volt, amelyek hatalmasak lesznek.

Az előző keddi sztrájkok után a szakszervezeti vezetők a következő akciónapot november 5-re hívták össze. Megpróbáltak a mozgalom élére állni és rákényszeríteni a következő dátumot.

De meg kellett változtatniuk a döntésüket, és keddi sztrájkra kellett felszólítaniuk. A mozgalom olyan erős volt, hogy meg kellett változtatniuk a döntésüket.

Soha nem láttam még, hogy ilyet tegyenek. Általában ők nevezik meg a dátumot, és mindannyiunknak várnunk kell rájuk.

És mindenki október 17-éről, szombatról beszél. Fogalmunk sincs, mi fog történni azon a napon, csak azt tudjuk, hogy az emberek készen állnak a tiltakozásra.

Ez alulról is jön. Sok fiatal kapcsolódik a Gilets Jaunes-hoz, a 2018-ban a megélhetési költségek miatt kezdődött Sárgamellényes mozgalomhoz. Újra meg akarják csinálni a Sárgamellényeseket. A helyzet hihetetlen.

Ezrek jöttek ki csütörtökön a Place de la République-re, majd tízezrek mentek a Bastille-hoz, majd tovább vonultak egy másik térre.

A rendőrség semmit sem tudott tenni. Az emberek dühösebbek, mint amennyire félnek a rendőrségtől. A blokádnál, ahol én voltam, senki sem futott el, amikor könnygázt használtak.

Az emberek mindenhol azt skandálják: „La jeunesse emmerde le Front National” – „A fiatalok azt mondják a Nemzeti Frontnak, hogy húzzon el”. Ez a mozgalom himnuszává vált. Megmutatja a benne rejlő lehetőségeket.

De ha nem használjuk ezt az energiát közvetlenül a fasiszták ellen, és nem akadályozzuk meg őket abban, hogy szórólapokat osszanak és találkozzanak a városi tereken, az nem fog ártani nekik. Nem fogja megállítani őket abban, hogy a közvélemény-kutatások élén álljanak.

Az elmúlt évtized tanulsága, hogy szembe kell szállni velük. Nem elég azt skandálni, hogy ellened vagyunk.

Forradalmi szocialistaként nem gondoljuk, hogy a választások alapvetően megváltoztatják a dolgokat. De számítanak. A fasiszta Rassemblement National (RN) – ahogy a Nemzeti Front átnevezte magát – valóban nyerhet.

A baloldali elnökjelölt Jean-Luc Mélenchon és az Engedetlen Franciaország (LFI) párt rendelkezik stratégiával. Az emberek Mélenchonról skandálnak a blokádoknál.

Saint-Denis LFI-s polgármestere, Bally Bagayoko – akit könnygázzal fújtak le, amikor megvédte a tüntetőket a rendőrségtől – valamiféle hőssé vált.

Nem lágyítják az álláspontjukat. Kiállnak Palesztina mellett, a rasszizmus ellen és a rendszer ellen.

Persze reformisták. És mivel át akarják venni az állam irányítását, hazafiak.

De az emberek azért támogatják őket, mert harcot akarnak látni. És mi ezekkel az emberekkel vagyunk. Szavazásra buzdítani őt egy módja annak, hogy azt mondjuk: „veled vagyunk”. De ugyanakkor nem elég csak szavazni.

Anouk, a CGT oktatási szakszervezet tagja

Szerintem két fő problémával kell szembenéznünk. Az első a szakszervezeti vezetés. Kezdetben egy másik sztrájknapot határoztak meg november 5-re – ami nagyon késői.

Néha a munkások nem biztosak abban, hogy a mozgalom nagyobb náluk. Most kezdjük érezni, hogy megvan az erőnk.

Országosan a CGT szakszervezeti szövetség egy másik mozgósítási napért döntött, de egyelőre csak az oktatási rendszer számára. Ez jó, de nem elég.

Több sztrájkra van szükség a munka több ágazatában. El kell végeznünk a munkát a szakszervezeteinkben, hogy rákényszerítsük őket, hogy találkozzanak a munkások más ágazataival.

Másodszor, a mozgalomnak meg kell értenie a fasiszta RN veszélyét, amely szintén a mozgalmat használja fel a támogatás megszerzésére. Azt mondja, hogy a diákok erőszakosak, és rasszista támadásokat követnek el. Ezt ellensúlyoznunk kell.

Az iskolaigazgatók tegnap este azt javasolták, hogy kezdjenek párbeszédet a diákok képviselőivel.

Ez baromság, de azt a benyomást kelti, hogy az állam hallgat – hogy lehetséges elérni a követeléseiket harc nélkül, csak beszélgetéssel.

Néhány tanár még mindig a mozgalom ellen van. De szerintem az elnyomás és az erőszak miatt a tanárok többsége kezdi megkérdezni. Mi történt? Miért az erőszak? Miért nem tudjuk teljesíteni a követeléseket?

Holly, egyetemi hallgató

Az összes középiskolát bezárta az adminisztráció, szóval a blokádok most nem jelentenek semmit. Sok középiskolás diák szeretne továbbmenni.

Szerintem a következő lépés számunkra a középiskolák és egyetemi campusok megszállása napokon keresztül. Világos, hogy a mozgósítás a megszállás irányába halad, akkor is, ha a blokádok még mindig zajlanak. Most, hogy blokkoltuk az iskolarendszert, nagyszerű lenne, ha vissza tudnánk sajátítani magunknak.

Más városokban a diákok már elkezdték megszállni a campusukat – mindannyian tudjuk, hogy itt az idő valami nagyobbra.

A középiskolák igazgatói megpróbáltak megoldásokat megvitatni az iskolai szakszervezetekkel a reformizmus ösztönzésére. Mivel a diákszakszervezetek szervezték a közgyűléseket és a blokádokat, átadtuk nekik a vezetők helyét, de most megkérdőjelezzük ezt a helyet.

Ha elveszítjük a mozgósítás gyökereit – a középiskolákat –, amikor elkezdenek tárgyalni az iskolai tanácsokkal, elveszítjük az egész mozgalmat.

De ugyanakkor az egész ország felismerte, hogy a munkakörülményeik nem elég jók.

forrás: Socialist Worker

Francia diákok blokád alá vonták a középiskolákat az országos tiltakozási napon

A tiltakozó diákok ma ismét blokád alá vonták középiskoláikat, miközben a tüntetések napja söpört végig Franciaországon.

Az egyhetes országos mozgalom több forrást követel az ország összeomlóban lévő iskolarendszere számára.

A párizsi 20. kerületben található Helene Boucher Lycee (középiskola) előtt a tüntetők oldalára fektették a szemeteskukákat és kerékpárokat, hogy rögtönzött barikádot emeljenek az iskola elé.

Az országban több száz más iskolához hasonlóan ez az intézmény is zárva tartott.

A hatóságok a múlt héten kezdték el bezárni az iskolákat, hogy némileg csökkentsék a tüntetések lendületét, miután széles körű károk keletkeztek az iskolákban, és növekedett a sérülések száma a személyzet, a diákok és a rendőrök körében.

A francia média arról is beszámolt, hogy kedden reggel más városokban és településeken is voltak tüntetések, mivel a szakszervezetek arra szólították fel a munkavállalókat, hogy tüntessenek a középiskolai mozgalom támogatására, amely megrázza Emmanuel Macron elnök kormányát.

A kormány válasza brutális volt: a rendőrség több mint 5000 letartóztatást hajtott végre a múlt héten, 85 százalékuk kiskorú volt.

A rendőrség széles körű letartóztatásai, könnygáz- és rendfenntartó fegyverek használata a tizenéves tüntetőkkel szemben azonban dacot szít és felháborítja a szülők és tanárok egy részét.

A Helene Boucher iskolánál a szülők és más felnőttek ma a tüntetők és az őrködő rendőri erők közé álltak.

Az iskolai blokádok és tüntetések szeptember közepén kezdődtek a párizsi régióban, majd más városokra és településekre is átterjedtek.

A tüntetők számos panaszt fogalmaznak meg, gyakran arról panaszkodva, hogy a hátrányos helyzetű iskolák diákjai számára súlyosan hiányoznak az erőforrások és az előrelépési lehetőségek, mindez annak ellenére, hogy Franciaország nemzeti mottója ígéretet tesz: „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”.

A diákok figyelmüket az elhanyagolt tantermekre összpontosították, amelyekből hiányoznak az alapvető dolgok, például az asztalok és székek, nyáron légkondicionálás nélkül sülnek, és még patkányok is vannak bennük.

Más széles körben megosztott panaszok szerint az iskolákban nincs elegendő személyzet, és a diákok munkaterhelése kimerítő.

A francia középiskolások kötelező tanórai óraszáma az egyik legmagasabb Európában.

forrás: Morning Star

Franciaország szemet vetett Kenyára

Mivel a francia befolyást olyan országokból, mint Mali, Burkina Faso és Niger, kiűzték, Párizs kétségbeesetten keres új stratégiai horgonypontot Afrikában.

Amit Emmanuel Macron Nairobiban bemutat, az nem „gazdasági együttműködés”, hanem a diplomáciai nyelvbe csomagolt, jól ismert imperialista menedzsment arrogancia. A kifényesített beszédek és beruházási fórumok mögött ugyanaz a gyarmati logika rejlik, amelyet Európa évszázadok óta alkalmaz Afrikával szemben.

Mint mindig, afrikai uralkodók sora gyűlt köré Nairobiban, hogy tapsokkal és ceremoniális mosolyokkal dicsőítsék jelenlétét.

Nairobi – Dedan Kimathi, Makan Singh, Kago tábornok és Muthoni wa Kirima tábornagy földje – egykor a Windsor-ház imperialista gépezete elleni ellenállás lángoló központja volt. Ebből a talajból indult ki a Mau Mau, amely fegyveres harcával és kompromisszumok nélküli dacával megingatta a brit gyarmati uralom alapjait.

A függetlenség utáni időszakban azonban Nairobit átalakítják Kelet-Afrika újbóli imperialista penetrációjának ugródeszkájává.

Macron – a hanyatló és válsággal sújtott francia imperialista rend főképviselője – kenyai látogatására azután kerül sor, hogy Franciaország megalázó kudarcokat szenvedett el a Száhel-övezetben, ahol politikai befolyása és katonai dominanciája a népi ellenállás és az antiimperialista átcsoportosulás nyomására összezsugorodik. Évtizedekig Franciaország destabilizálta a régiót katonai megszállással, gazdasági kényszerítéssel, komprádor elitcsoportokkal és proxy-erőszak hálózataival, mindeközben a „biztonság” és „demokrácia” védelmezőjeként tüntetve fel magát.

Most, hogy a francia befolyást olyan országokból, mint Mali, Burkina Faso és Niger, kiűzték, Párizs kétségbeesetten keres új stratégiai lábnyomot Afrikában. William Rutonak köszönhetően úgy tűnik, Franciaország készséges partnerekre talált a kontinens keleti frontján.

Kenya közelmúltbeli kijelölése az Egyesült Államok jelentős, nem NATO-tag szövetségesévé – olyan államok által is birtokolt státusz, amelyek mélyen beágyazottak a nyugati katonai struktúrákba, beleértve Izraelt is – felfedi, hogy a kenyai uralkodó osztály milyen irányba kormányozza az országot. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság már most is kiterjedt katonai és hírszerző műveleteket folytat Kenyában. Ilyen körülmények között a francia katonai létesítmények kenyai földön való megjelenésének kilátása már nem tűnik távolinak.

Miért ne erősítené meg az imperializmus erőit ott, ahol komprádor rezsimek készségesen befogadják?

Macron habozás nélkül használta afrikai körútját arra, hogy nyíltan támadja és aláássa a feltörekvő száheli politikai projektet, különösen Mali, Burkina Faso és Niger növekvő közeledését egy föderáció felé, amely – legalábbis retorikailag – az antiimperialista szuverenitáson és a pánafrikai önrendelkezésen alapul. Párizs nagyon is jól érti, hogy minden olyan komoly regionális blokk, amely képes megszabadulni az újgyarmati függőségtől, veszélyezteti a nyugati dominancia teljes afrikai struktúráját.

Így Macron nairobi küldetése nem pusztán diplomáciai; ellenforradalmi. Szövetséges afrikai rezsimeket mozgósít a száheli államok ellen, és megpróbál elszigetelni minden olyan politikai formációt, amely kihívást jelent a francia, európai vagy NATO-érdekeknek a kontinensen.

A történelem megtanította, hogy a legtöbb afrikai uralkodó osztály ritkán okoz csalódást az imperializmusnak, amikor a külföldi tőke védelmére szólítják fel őket az afrikai felszabadítással szemben.

Macron milliárdokat ígér „beruházásként” Afrikába – több mint 20 milliárd dollárt, mondják –, ám Franciaország nem hajlandó elengedni az afrikai nemzetekre kényszerített gyarmati adósságokat. Franciaország nem hajlandó felszámolni katonai bázisait a kontinensen. Franciaország nem hajlandó kivonni csapatait afrikai földről. Franciaország nem hajlandó beszüntetni beavatkozásait és destabilizációs kampányait a Száhel-övezetben.

Már ez önmagában leleplezi ezeknek az úgynevezett partnerségeknek a csalárd jellegét.

Az imperializmus nem azért fektet be Afrikába, hogy felszabadítsa az afrikaiakat. Azért fektet be, hogy biztosítsa a piacokat, kinyerje az erőforrásokat, fegyelmezze a kormányokat, és újratermelje a függőséget modern pénzügyi és katonai berendezkedések útján.

A kenyai nép azonban megtagadta a meghunyászkodást.

Dacolva az állami elnyomással, a hétköznapi kenyaiak az utcákra vonultak, hogy ellenálljanak a Macron–Ruto-spektákulumnak – a fejlesztési diplomáciának álcázott imperialista partnerség koreografált ünneplésének. A tüntetők megpróbálták megzavarni a Kenyatta Nemzetközi Konferenciaközpontban tartott összejövetelt, ahol Macront, afrikai uralkodók, politikai opportunisták és neoliberális hívek sora kíséretében William Ruto egyre inkább autoriter hatalmi rendszere látta vendégül.

A kenyai biztonsági apparátus válasza kiszámítható volt: durva erőszak, letartóztatások, megfélemlítés és eltűnések – mindez az imperialista presztízs védelmét és a véleménynyilvánítás elfojtását szolgálta.

Több tüntetőt állítólag őrizetbe vettek. Másokról továbbra sincs információ.

Mindez annak biztosítására, hogy Macron mosolyogva hagyhassa el Nairobit.

Az afrikaiaknak – különösen a munkásoknak, parasztoknak, diákoknak és a szélesebb alárendelt osztályoknak – nem szabad félvállról venniük ezeket a fejleményeket. Az, ami a szemünk előtt játszódik le, az imperialista hatalom agresszív visszagyökerezése afrikai földön a „beruházás”, a „biztonság” és az „együttműködés” nyelvébe csomagolva.

A neokolonialista uralom elleni harc nem ért véget a gyarmati zászlók bevonásával. Csak formát változtatott.

Ma, akárcsak a Mau Mau idején, az ellenállás történelmi szükségszerűség marad.

Tisztelet a kenyai testvéreknek és nővéreknek, akik Nairobiban szilárdan helytállnak, és az afrikai elnyomott népek nevében szembeszállnak az imperialista behatolással.

Írta: Muhemsi Mwakihwelo író és a Tanzániai Szocialista Fórum tagja
forrás: Peoples Dispatch

Francia majális: Százezres tömegek vonultak utcára a megszorítások és a szélsőjobb ellen

A május elsejei demonstrációkra a francia kormány megszorításainak és a megélhetési válság elmélyülésének idején került sor

Mintegy 300 ezer ember vonult utcára Franciaországban május elsején, pénteken.

A messze a legnagyobb tüntetést Párizsban tartották, amelyen 100 ezren vettek részt. De nem kevesebb, mint 320 demonstrációt tartottak aznap az országban.

Lyonban és Toulouse-ban 12 ezren, Nantes-ban 4 ezren, Marseille-ben pedig 3500-an vonultak utcára.

A májusi demonstrációkra a francia kormány megszorításainak és a megélhetési válság elmélyülésének idején került sor.

Sophie Binet, a CGT szakszervezeti szövetség vezetője a minimálbér 5 százalékos emelésére szólított fel.

Voltak transzparensek, amelyek az Irán elleni háború beszüntetését követelték.

A Marche des Solidarités rasszizmusellenes aktivistái az Urgence Palestine antiiimperialistáival együtt 3000 fős blokkot építettek a „Nemzetközi szolidaritást, ellenállást mindenhol” jelszó alatt.

Mathieu, a Marche des Solidarités-től a Socialist Worker-nek nyilatkozott a párizsi május elsejei tüntetésről.

Kiemelte a napi harcos hangulatot: „Mindenki érzi, hogy fordul a kocka. Ott az érzés, hogy hatalmas nehézségek állnak előttünk, mint a fasizmus, a rasszizmus, a háború.

„De még ha az ellenségeink erősek is, mi erősebbek vagyunk, ha megszerveződünk” – mondta.

Ez a hangulat épít az elmúlt hónapok franciaországi utcáinak sikeres nagy mozgósításaira, például a szélsőjobb és a fasiszták elleni március 14-ei megmozdulásra.

Az antifasiszták pedig továbbra is szembeszállnak ezzel a fenyegetéssel.

„A mai nagyszerű. De van egy hatalmas jelentőségű demonstrációnk május 9-én itt, Párizsban” – tette hozzá Mathieu.

A fasiszták 1994 óta minden évben utcára vonulnak Franciaországban, amikor a csőcselékük egyik tagja meghalt egy tüntetésen.

Mathieu világosan rámutatott, kik is ezek az emberek. „Ez nem az a szélsőjobb, amely tisztességesnek, választhatónak akar látszani. Ezek az igazi nácik, horogkeresztekkel és mindennel” – hangsúlyozta.

Évekig a fasiszták szinte semmiféle ellenállásba nem ütközve vonulhattak utcára.

De az antifasiszta oldalon nő a magabiztosság. „Tavaly harmadszor próbáltuk meg feltartóztatni őket. A tüntetésünket az állam blokkolta, de a fasiszta felvonulást engedélyezték” – mondta Mathieu.

„De akkor is utcára vonultunk. Idén pedig megnyertünk egy vitát a körülöttünk lévő sok emberrel arról, hogy amikor a fasiszták utcára vonulnak, meg kell akadályoznunk őket” – tette hozzá.

A Marche des Solidarités aktivistái több mint 10 ezer szórólapot osztottak ki az ellentüntetésükre.

Mathieu rámutatott, hogy ez nemcsak arra ad lehetőséget, hogy utcán szembeszálljanak a fasisztákkal, hanem a választásokon indulókkal is.

„Ez egy lehetőség arra, hogy időben kampányt indítsunk az elnökválasztásra, és kimondjuk, hogy minden városban, minden körzetben meg kell akadályoznunk a fasisztákat, mind a nácikat, mind a Nemzeti Tömörülést (Rassemblement National)” – érvelt.

A világ munkásainak küzdelmét ünneplő napon a franciaországi antifasiszta aktivisták inspirációt merítettek a brit és amerikai akciókból.

„Ahogy a mai napot szerveztük, sokat beszéltünk arról, amit a Stand Up to Racism és a Together tett március 28-án Londonban, és amit az emberek Minneapolisban csinálnak” – mondta Mathieu.

„Ez egy nemzetközi küzdelem. És amikor Londonban győzünk, amikor Minneapolisban győzünk, az megmutatja, hogy Párizsban is győzhetünk. És amikor Párizsban harcolunk, tudjuk, hogy veletek együtt harcolunk” – tette világossá.

forrás: Socialist Worker

Franciaország korlátozza Charles Kushner amerikai nagykövet közvetlen miniszteri hozzáférését

Franciaország vezető diplomatája hétfőn kérvényezte, hogy Charles Kushner nagykövetnek ne engedélyezzék a közvetlen hozzáférést a francia kormány tagjaihoz.

Ez azt követően történt, hogy a megbízott, aki Donald Trump amerikai elnök vejének és tanácsadójának, Jared Kushnernek az apja, nem vett részt egy megbeszélésen, amelyet a Trump-kormány egy szélsőjobboldali aktivista halálával kapcsolatos megjegyzéseiről tartottak volna.

Diplomáciai források szerint a francia külügyminisztérium hétfő este beidézte Kushner urat, aki azonban nem jelent meg.

Jean-Noël Barrot külügyminiszter úgy döntött, korlátozza Kushner úr hozzáférését, „tekintettel arra, hogy láthatólag félreérti egy nagyköveti küldetés alapvető elvárásait, aki azt a megtiszteltetést kapta, hogy képviselje országát”.

A minisztérium ugyanakkor hozzátette: „Természetesen továbbra is lehetősége van Kushner nagykövet úrnak, hogy ellássa feladatait és jelentkezzen, hogy diplomáciai megbeszéléseket folytathassunk a súrlódások elsimítása érdekében, amelyek elkerülhetetlenül felmerülhetnek egy 250 éves barátság során.”

Kushner urat azt követően idézték be, hogy a Külügyminisztérium Terrorellenes Hivatala nyilatkozatot adott ki, amely szerint „a francia belügyminiszter által is megerősített jelentéseknek, miszerint Quentin Deranque-t baloldali milicisták ölték meg, mindannyiunkat aggasztania kell.”

Deranque egy szélsőjobboldali aktivista, aki ebben a hónapban hunyt el agysérüléseiben, amelyeket a franciaországi Lyon városában kitört szélsőjobboldali erőszak során szerzett.

forrás: Morning Star

A Francia Kommunista Párt kiáll a szakszervezetek zaklatása ellen

A Francia Kommunista Párt nyilatkozata a szakszervezeti szabadságokért tartott nagygyűlés alkalmából

A CGT által szakszervezeti szabadságokért szervezett nagygyűlés alkalmából a Francia Kommunista Párt (FKP) teljes mértékben kinyilvánítja támogatását a CGT-nek és a teljes szakszervezeti mozgalomnak, amely ma a frontvonalban áll a szakszervezeti jogok és szabadságok ellen indított tömeges offenzívával szemben.

A valóság ismert: a szakszervezetek elleni elnyomás a munkaügyi törvények óta robbanásszerűen nő. 2023 óta több CGT-szövetségi vezetőt is büntetőeljárás alá vontak, miközben több száz szakszervezeti aktivistát zaklatnak, perelnek vagy szankcionálnak azért, mert ellátták megbízatásukat és a munkavállalókat védték.

Ez az offenzíva új szintre lépett Sophie Binet, a CGT főtitkárának letartóztatásával. A munkáltatói zsarolást elítélő nyilatkozatai miatt került vád alá. Egy szakszervezeti vezetőt büntetőjogi felelősségre vonni azért, mert leírta a társadalmi valóságot, az minden dolgozó nő és férfi elleni támadás!

A macronista hatalom súlyos felelősséggel tartozik ezért az autoriter fordulatért: a szociális harcok kriminalizálásával és a szakszervezeti elnyomás terjedésének engedésével védi a tőke érdekeit a jogok és szabadságok rovására.

Az FKP elítéli a jogrendszernek a munkáltatói érdekek szolgálatába állítását, amely a szakszervezetek megfélemlítését, elszigetelését és gyengítését célozza. A stratégia világos: elhallgattatni azokat, akik ellenállnak a társadalomellenes politikának és a kizsákmányolásnak.

Határozottan kijelentjük: a szakszervezetek megtámadása a demokrácia megtámadása. A szervezkedés, a tüntetés, a véleménynyilvánítás és a küzdelem joga nem tárgya alkuknak.

A szakszervezetek és a munkásszervezetek megtámadása az államiság gyengítését is jelenti, amikor a szélsőjobboldal offenzívát indított a Köztársaság ellen.

A Francia Kommunista Párt egységes, tömeges és offenzív válaszlépésre szólít fel, amely követeli:

  • A szakszervezeti aktivisták és vezetők ellen indított perek azonnali leállítását;
  • A társadalmi harcok kriminalizálásának végét;
  • A szakszervezeti szabadságjogok teljes körű és feltétel nélküli garanciáit az országban.

Amikor elnyomják a szakszervezeteket, a profitot védik.

Amikor védik a szakszervezeteket, a dolgozó osztályt védik.

Az FKP minden küzdelemben jelen lesz, hogy a társadalmi mozgalmat ne lehessen megfélemlíteni vagy elnémítani!

Francia Kommunista Párt

Fasizmus és korrupció jegyesek: Folytatódik Le Pen pere

A francia szélsőjobboldali politikus, Marine Le Pen ma visszatért a bíróságra, hogy fellebbezzen egy sikkasztási ítélet ellen, amelynek kimenetele 2027-es elnöki ambícióit is meghatározhatja.

Le Pen arra törekszik, hogy megfellebbezzen egy március ítéletet, amely bűnösnek találta az Európai Parlament forrásaival való visszaélésében.

Öt évre eltiltották politikai tisztség betöltésétől, továbbá két év házi őrizetet kapott elektronikus karszalaggal, további két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és 100 000 eurós (87 000 font) bírságot szabtak ki rá.

Le Pen nem beszélt a sajtóval, mikor megérkezett az törvényszékre.

A tárgyalás kezdetén csendben állt a három bíróból álló tanács előtt, miközben a bíróság elnöke felolvasta a per okait.

„Remélem, sikerül meggyőznöm a bírókat ártatlanságomról” – mondta Le Pen hírlapíróknak hétfőn. – „Ez egy új bíróság, új bírókkal.”

Le Pent tartották a lehetséges esélyesnek Emmanuel Macron elnök 2027-es utódjaként, egészen a tavalyi ítéletig, amely hullámokat vert a francia politikában. A politikus „demokratikus botránynak” bélyegezte a döntést.

A Nemzeti Tömörülés szélsőjobboldali pártja vezet a közvélemény-kutatásokat, és Le Pen azzal vádolta a bírói rendszert, hogy „atombombát” hozott elő, hogy megakadályozza őt abban, hogy Franciaország elnöke legyen.

A Transparency France érdekvédelmi csoport megjegyezte, hogy az ítélet évekig tartó vizsgálat és egy hosszú tárgyalás után született meg, amelyen Le Pen és más párttagok szabadon védhették álláspontjukat.

Márciusban Le Pen és más párt tisztségviselők bűnösnek találták abban, hogy olyan pénzt használtak fel, amelyet az európai parlamenti asszisztenseknek szántak, de akik más feladatokat láttak el 2004 és 2016 között, az EU-szabályok megsértésével. Az asszisztensek közül néhányan a francia belpolitikában dolgoztak a pártnak, amely akkor a Nemzeti Front nevet viselte – mondta a bíróság.

Az összes vádlott tagadta a vádakat, Le Pen pedig azzal érvelt, hogy a pénzt jogszerűen használták fel.

forrás: Morning Star