sztrájk

A tiltakozásokat betiltották és kijárási tilalmat hirdettek a franciaországi következő nagy mozgósítás előtt

A diákok vezette tiltakozások az elmúlt hetekben több százezer embert vittek az utcákra.

Több százezer ember vonult az utcákra Franciaország városaiban október 24-én, szombaton, ismét a megszorítások és a megélhetési válság ellen tiltakozva. A tüntetéseket a kormány és a helyi hatóságok rendkívül elnyomó reagálása ellenére is megtartják, beleértve a kijárási tilalmat és a betiltásokat.

Az elmúlt napokban egyre több város és régió jelentett be tiltakozási tilalmat, ami a szakszervezetek és progresszív csoportok kritikáját váltotta ki. „A kormány betiltotta a szombati tüntetéseket Lyonban, Marseille-ben, Rouenban, Grenoble-ban, Le Havre-ban, Bourg-en-Bresse-ben, Le Mans-ban, Toulonban, Chambéryben és Perpignanban” – írta Clémence Guetté az Engedetlen Franciaország párttól október 22-én. „Óránként újabb tilalmak érkeznek. Így néz ki a demokrácia?”

A tilalmak közül többet bíróságon vitatnak meg, a végső döntés még nem született meg.

Emmanuel Macron francia elnök ugyanezen időszakban nem módosította a tiltakozásokkal kapcsolatos álláspontját, bejelentve, hogy szombaton csak a szakszervezetek által szervezett mozgósításokat engedélyezik. „Ahol nem szakszervezetek szervezik őket, ott betiltjuk, ahol csak lehet” – jelentette ki Macron.

A kormány bejelentette, hogy csapatokat kíván bevetni a tüntetések „őrzésére”. Az ötletet azt követően jelentették be, hogy az október 17-i országos tiltakozások – amelyeken mintegy 800 000 ember vett részt – zavargásokká fajultak az oktatási szolgáltatások és az általános életszínvonal romlása ellen.

Kanaky-ban kipróbált biztonságstratégia

Ezt az intézményi választ élesen bírálták a diákokkal együtt az utcára vonuló progresszív erők. Mivel Sébastien Lecornu miniszterelnök kormánya ragaszkodott ahhoz, hogy a mozgósítást kizárólag biztonsági kérdésként keretezze, beleértve a politikai pártokkal folytatott megbeszéléseket is, a baloldali erők elítélték a stratégiát, amiért az nem foglalkozik a konkrét problémákkal.

Paul Vannier az Engedetlen Franciaországtól azt mondta, hogy a kormány „a helyzet rothadását engedő stratégiát” folytat, és ragaszkodott ahhoz, hogy inkább megoldást kellene kialakítania a diákok követeléseire. Ez magában foglalná az árak befagyasztását, a bérek emelését, a felsőoktatás hozzáférhetőbbé tételét és 10 milliárd euró elkülönítését az oktatási rendszer számára.

A francia baloldal figyelmeztetett a tiltakozások erőszakos elfojtásának hosszú távú következményei miatt is: a mozgósítás során több ezer fiatalt tartóztattak le, és tucatnyian megsérültek – közülük néhányan nagyon súlyosan.

Bár riasztó, ez az események menete nem meglepő – mutatott rá az Engedetlen Franciaország. A párt a francia városokban tapasztalt elfojtást a kanaky-i 2024-es tiltakozások során tapasztalthoz hasonlította: „szükségállapot, meghosszabbított kijárási tilalmak, a tüntetések általános betiltása, a TikTok blokkolása, csaknem 3000 biztonsági személyzet bevetése hadseregtámogatással, páncélozott járművek, valamint az LBD lövedékvetők és gránátok tömeges használata.”

„Amit az állam 2024-ben Kanakyban kipróbált, azt most 2026-ban a saját fiataljain alkalmazza, ugyanazokkal az emberekkel az élén” – írta a L’Insoumission médium.

A szakszervezetek támogatása folytatódik

Ebben a kontextusban a francia progresszív erők megismételték felhívásaikat a nyilvánossághoz, hogy válaszoljanak a diákok felhívására, és védjék meg tiltakozási jogukat szombaton. „Október 24-én ismét felszólítunk minden aktivistát, hogy vegyék fel piros [szakszervezeti] mellényüket, hogy a fiatalok és a munkások gyakorolhassák tüntetési jogukat és hallathassák követeléseiket” – írta az Általános Munkásszövetség (CGT).

„Egy autoriter eltolódásnak vagyunk tanúi, amely kéz a kézben jár a kormány makacs elutasításával, hogy szembenézzen saját teljesítményével, és megkérdőjelezze igazságtalan, a leggazdagabbak javát szolgáló politikáját” – írta tucatnyi szakszervezeti tag, szószóló és kulturális munkás egy felhívásban, támogatást kérve a tiltakozásokhoz.

„Ez a választás felelőtlen és veszélyes a demokráciára nézve, valamint azok testi épségére, akik e mozgósítások keretein kívül védelmezik azt” – jelentették ki. „Utat nyit a szélsőjobb hatalomra kerülése előtt.”

forrás: BreakThrough News

Franciaországi diákok az erősebb közoktatásért küzdenek

Mintegy 480 000 tüntető csatlakozott Franciaország legutóbbi diáktüntetéseihez, követelve a személyzetbe és erőforrásokba történő beruházásokat, valamint a felsőoktatáshoz való egyenlő hozzáférést.

Franciaország középiskolás és egyetemi hallgatói folytatták tiltakozásaikat kedden, október 13-án, követelve a kormány beruházását a közoktatásba. Mintegy 480 000 tüntető vonult az utcára a mozgósítás legújabb fordulójában, a családok, tanárok és szakszervezetek támogatva a diákok követeléseit.

A mozgósítást továbbra is széleskörű rendőri erőszak jellemzi. A rendőrség könnygázt és oszlatógránátokat vetett be a tömeg ellen, többek között a keddi párizsi központi felvonuláson. Ezen incidensek során több száz diák sérült meg és több ezret tartóztattak le, ami emberi jogi szervezetek reakcióit váltotta ki.

Válaszul a lakosság csatlakozott a diákokhoz, amikor blokkolták a középiskolákat és felvonulásokat szerveztek, hogy fizikailag megvédjék őket a lehetséges károktól. A szakszervezeti tagok, különösen az oktatási ágazatból, erősen képviseltették magukat ezekben a támogató sorokban.

„A CGT megerősíti, hogy sürgősen foglalkozni kell azok követeléseivel, akik az ország jövőjét jelentik” – jelentette ki a Munka Általános Konföderációja (CGT). „A CGT üdvözli harci szellemüket. Üdvözli a tüntetések erős antifasiszta hangvételét, ami azt mutatja, hogy nincs szükségszerűsége a fasiszta eszmék további virágzásának vagy a szélsőjobb hatalomra jutásának.”

A diákok a felsőoktatáshoz való hozzáférést követelik

A hónap eleje óta a francia diákok három masszív tüntetést szerveztek, hogy figyelmeztessenek az oktatás megszorítások alatti állapotára. „Több héten keresztül a középiskolás és egyetemi hallgatók azért mozgósítanak, hogy denunciálják tanulmányi körülményeik romlását, a Parcoursup rendszert, a személyzet- és erőforráshiányt, a közszolgáltatásokat lebontó politikákat, és – tágabb értelemben – azt a jövőt, amelyet ez a társadalom tartogat számukra” – ismerte el nyilatkozataiban a Solidaires szakszervezeti szövetség.

A felsőoktatáshoz való egyenlő hozzáférés kezdettől fogva a tüntetők követeléslistájának élén állt. Ez nagyrészt arra vonatkozik, hogyan veszik fel jelenleg a diákokat az egyetemi kurzusokra – a Parcoursup felvételi platformra. A 2018-ban macronista miniszterek alatt bevezetett Parcoursup, amely egy korábbi rendszert váltott fel, amely véletlenszerűen választott a túljelentkezett kurzusokra, állítólag „racionalizálni” volt hivatott a felvételi eljárást.

A gyakorlatban azonban a kritikusok és a jelentkezők hangsúlyozzák, hogy a platform lehetővé teszi az intézmények számára, hogy homályos kiválasztási kritériumokat alkalmazzanak, sőt megkülönböztessék a munkásosztálybeli területekről származó diákokat.

2026 szeptemberében a baloldali Engedetlen Franciaország párt figyelmeztetett, hogy 126 652 diák nem tudott hozzáférni egy kurzushoz a rendszer következtében – szemben a 2023-as 77 000-rel. „Ez a kiválasztási folyamat a megszorítások által vezérelt politikai döntések terméke, amelyeket az egymást követő Macron-korszakbeli kormányok szándékosan vezettek be” – figyelmeztetett a párt.

„A Parcoursup egy társadalmi szortírozó gép” – visszhangozta a Solidaires. „A platform versenyt szervez a fiatalok között olyan helyekért, amelyeket az állam szándékosan megtagad a létrehozástól. A tanuláshoz való jogot kiváltsággá változtatja, a hiányt kiválasztássá, a megszorításokat pedig állítólagos egyéni kudarccá.”

Az oktatás áruvá válása

Jean-Luc Mélenchon, a baloldal elnökjelöltje rámutatott, hogy ezek a döntések egy szélesebb politikai agenda részét képezik: „az oktatás és a tudás áruvá válását”.

A témáról szóló szakszervezeti tájékoztatók alátámasztják ezt az értelmezést. A tanév elején a Solidaires figyelmeztetett, hogy a felsőoktatási helyek nélkül maradtak ezrei a megszorítások nevében áldozódnak fel.

„De nem mindenki éli meg ugyanúgy ezt az erőszakot” – írták. „A leggazdagabb családok megengedhetik maguknak a magániskolát, finanszírozhatják a lakhatást az ország másik végében, vagy fenntarthatnak egy tanulás nélküli évet. A munkásosztálybeli háttérrel rendelkező fiataloknak azonban nincs kiútjuk. A lehetőségek hiánya vagy a munkaerőpiacra való kényszerítést jelenti, vagy a katonai szolgálatot – végleg feladva terveiket –, vagy a bizonytalansággal, elszigeteltséggel és adóssággal való szembenézést egy magánintézményben.”

„Egy egalitárius rendszerből egy diszkriminatívba léptünk át: fizess a saját jövődért” – összegezte Mélenchon egy nemrégiben adott interjúban.

A baloldali vezető előrevetítette, hogy a diákok követelései fontos téma lesznek a közelgő választási kampányban, ahol a baloldal egy szakítási programot állít szembe a neoliberális politikákkal, szemben a szélsőjobb azon szándékával, hogy egy Németországéhoz hasonló adósságféket építsen ki. A gyakorlatban ez évekig tartó folyamatos támadásokat jelentene a társadalombiztosítás és a közszolgáltatások ellen.

A szakszervezetek és progresszív szervezetek bejelentették, hogy támogatásuk a fiatalok mozgósításai iránt folytatódik, miközben kampányokat építenek a kormány azon szándéka elleni ellenállásra, hogy milliárdokat vágjon le a nyugdíjakból és a társadalombiztosításból, miközben rekordösszegeket költ újrafelfegyverzésre.

A maguk részéről a diákszervezetek arra invitálták tagjaikat, hogy maradjanak aktívak és csatlakozzanak a megélhetési válság elleni általános mozgósításhoz ezen a szombaton, október 17-én.

forrás: BreakThrough News

Madridi tanárok és diákok sztrájkot indítanak a közoktatás védelmében

Madridban a tanárok és diákok határozatlan idejű sztrájkot kezdtek, követelve az erősebb közoktatást és a szektort elüzletesiesítő regionális politikák megszüntetését.

A madridi közoktatási rendszer – tanárok és diákok egyaránt – határozatlan idejű sztrájkot indított szerdán, október 14-én. Tízezrek ürítették ki a tantermeket és vonultak az utcára, követelve a regionális kormány oktatáspolitikájának megszüntetését – figyelmeztetve, hogy az elősegíti a privatizációt.

Rendőri erőszak eseteiről számoltak be az oktatási intézmények egy részének közelében.

Egy közös szakszervezeti front, amely magában foglalja a Dolgozók Általános Szakszervezetének (Unión General de Trabajadores, UGT), a Munkásbizottságoknak (Comisiones Obreras, CCOO) és a Munka Általános Konföderációjának (Confederación General del Trabajo, CGT) ágazati szervezeteit, többek között, hónapokkal ezelőtt kezdte meg a mozgósítás építését.

A sztrájk előkészítése során követeléseket fogalmaztak meg, többek között béremeléseket, az oktatási infrastruktúrába történő beruházásokat és kisebb osztálylétszámokat.

Sztrájk a minőségi közoktatás védelmében

„Madrid tanárai azt mondták: »elég volt« a regionális politikákkal szemben, amelyek a közszolgáltatásokat a magánirányítás javára kívánják lebontani, mély megvetést tanúsítva az inkluzív iskola iránt, amely egyenlősít, véd és valódi lehetőséget garantál a gyermekek és a munkásosztály jövője számára” – nyilatkozta a szakszervezeti front.

„Ez a sztrájk nem csak a tanároké” – hangsúlyozta az UGT Közszolgálatok Madrid egy nyilatkozatban. „A minőségi közoktatást védjük a diákokért és családjaikért, akik szenvednek a zsúfolt osztálytermek és a létszámhiány következményeitől.”

A szakszervezeti követeléseket a diákok is támogatták, köztük a Sindicato de Estudiantes diákszervezet. „A mennyezetek omladoznak, nincs légkondicionálás, a létesítmények elavultak, és a diákok kénytelenek rögtönzött és mobil tantermekben vagy zsúfolt terekben tanulni” – állította a szervezet.

A diákszervezet elismeri a sztrájk „döntő pillanatát”

A diákok és tanárok ragaszkodnak ahhoz, hogy a válságért a regionális jobboldali Néppárt kormány viseli a felelősséget, amelyet Isabel Díaz Ayuso vezet. Ayuso gyakran emlegetett név volt a madridi lakhatási mozgósításokban is, ahol a tüntetők a jobboldali párt politikáit kapcsolták össze a jelenlegi lakhatási válsággal – beleértve Maricarmen Abascal kilakoltatását is.

Az oktatási sztrájk – írta a Sindicato de Estudiantes – „mód arra, hogy bevonja az egész munkásosztályt és az ifjúságot egy reakciós kormány ellen, amely nemcsak üzletel a közoktatással, hanem eladja a környékeinket keselyűalapoknak és járadékos bérbeadóknak, akik a lakhatáson spekulálnak, amely ellopja a pénzt a közegészségügytől, hogy cégeknek és a korruptaknak adja át…”

Kommunikációjukban a diákszervezetek visszhangozták a Franciaországban zajló történelmi iskolai sztrájkokat. „A madridi diákok – mint az egész államban – nagyon is tudatában vannak a Franciaországot és Belgiumot megrázó eseményeknek: kollégáink hatalmas diáksztrájkjainak, amelyek megtöltötték Párizst és több tucat várost, és a brutális rendőri elnyomásnak, amelyet el kellett viselniük” – írták. „Tudjuk, hogy döntő pillanatban vagyunk, és hozzájuk hasonlóan mi is teljesítjük a feladatunkat.”

Az oktatási sztrájk erős támogatottsága reményt ad egy még erősebb mozgósításra november 11-én, amikor Spanyolország munkásmozgalma általános sztrájkot hívott össze a bérek emeléséért, a megélhetési válság elleni küzdelemért és az ország lakhatáspolitikájának átfogó reformjáért.

forrás: BreakThrough News

Hogyan győzhet a francia lázadás?

Diákok, sztrájkoló munkások és aktivisták, akik részt vettek a francia államot megrázó tüntetéseken, a Socialist Worker-nek nyilatkoztak arról, merre kellene haladnia a mozgalomnak.

Léa, középiskolás diák

Addig folytatjuk a blokádot, amíg a szegény külvárosokban élő középiskolások követeléseit meg nem hallgatják.

Szerencsések vagyunk a helyünkkel, jó, még ha nyilván vannak is javítanivalók. És a Parcoursup felsőoktatási felvételi rendszer mindenki számára kemény.

De azért vagyunk itt, hogy szolidaritást mutassunk másokkal, és megpróbáljuk folytatni, ameddig csak tudjuk.

A szakszervezetek úgy döntöttek, hogy jövő kedden sztrájkolnak, szóval szerintem az lesz a következő nagy tüntetés.

Valójában nem tudom, mi fog történni ezután, mert napról napra szervezzük magunkat.

Például reggel megkérdezzük magunktól, mit fogunk csinálni délután, blokkoljuk az iskolát, amíg az órákat le nem mondják, aztán döntünk. Szóval nehéz válaszolni.

Attól függ, milyen akciókat hirdetnek meg, és mit tesznek mások.

Mathieu, az Autonomie de Classe forradalmi szocialista szervezet tagja

Az embereket nem érdeklik a francia kormány jelképes engedményei a tüntetőknek.

Azok csak arculcsapások.

A mozgalom következő lépése a keddi tüntetések és sztrájkok meghirdetése volt, amelyek hatalmasak lesznek.

Az előző keddi sztrájkok után a szakszervezeti vezetők a következő akciónapot november 5-re hívták össze. Megpróbáltak a mozgalom élére állni és rákényszeríteni a következő dátumot.

De meg kellett változtatniuk a döntésüket, és keddi sztrájkra kellett felszólítaniuk. A mozgalom olyan erős volt, hogy meg kellett változtatniuk a döntésüket.

Soha nem láttam még, hogy ilyet tegyenek. Általában ők nevezik meg a dátumot, és mindannyiunknak várnunk kell rájuk.

És mindenki október 17-éről, szombatról beszél. Fogalmunk sincs, mi fog történni azon a napon, csak azt tudjuk, hogy az emberek készen állnak a tiltakozásra.

Ez alulról is jön. Sok fiatal kapcsolódik a Gilets Jaunes-hoz, a 2018-ban a megélhetési költségek miatt kezdődött Sárgamellényes mozgalomhoz. Újra meg akarják csinálni a Sárgamellényeseket. A helyzet hihetetlen.

Ezrek jöttek ki csütörtökön a Place de la République-re, majd tízezrek mentek a Bastille-hoz, majd tovább vonultak egy másik térre.

A rendőrség semmit sem tudott tenni. Az emberek dühösebbek, mint amennyire félnek a rendőrségtől. A blokádnál, ahol én voltam, senki sem futott el, amikor könnygázt használtak.

Az emberek mindenhol azt skandálják: „La jeunesse emmerde le Front National” – „A fiatalok azt mondják a Nemzeti Frontnak, hogy húzzon el”. Ez a mozgalom himnuszává vált. Megmutatja a benne rejlő lehetőségeket.

De ha nem használjuk ezt az energiát közvetlenül a fasiszták ellen, és nem akadályozzuk meg őket abban, hogy szórólapokat osszanak és találkozzanak a városi tereken, az nem fog ártani nekik. Nem fogja megállítani őket abban, hogy a közvélemény-kutatások élén álljanak.

Az elmúlt évtized tanulsága, hogy szembe kell szállni velük. Nem elég azt skandálni, hogy ellened vagyunk.

Forradalmi szocialistaként nem gondoljuk, hogy a választások alapvetően megváltoztatják a dolgokat. De számítanak. A fasiszta Rassemblement National (RN) – ahogy a Nemzeti Front átnevezte magát – valóban nyerhet.

A baloldali elnökjelölt Jean-Luc Mélenchon és az Engedetlen Franciaország (LFI) párt rendelkezik stratégiával. Az emberek Mélenchonról skandálnak a blokádoknál.

Saint-Denis LFI-s polgármestere, Bally Bagayoko – akit könnygázzal fújtak le, amikor megvédte a tüntetőket a rendőrségtől – valamiféle hőssé vált.

Nem lágyítják az álláspontjukat. Kiállnak Palesztina mellett, a rasszizmus ellen és a rendszer ellen.

Persze reformisták. És mivel át akarják venni az állam irányítását, hazafiak.

De az emberek azért támogatják őket, mert harcot akarnak látni. És mi ezekkel az emberekkel vagyunk. Szavazásra buzdítani őt egy módja annak, hogy azt mondjuk: „veled vagyunk”. De ugyanakkor nem elég csak szavazni.

Anouk, a CGT oktatási szakszervezet tagja

Szerintem két fő problémával kell szembenéznünk. Az első a szakszervezeti vezetés. Kezdetben egy másik sztrájknapot határoztak meg november 5-re – ami nagyon késői.

Néha a munkások nem biztosak abban, hogy a mozgalom nagyobb náluk. Most kezdjük érezni, hogy megvan az erőnk.

Országosan a CGT szakszervezeti szövetség egy másik mozgósítási napért döntött, de egyelőre csak az oktatási rendszer számára. Ez jó, de nem elég.

Több sztrájkra van szükség a munka több ágazatában. El kell végeznünk a munkát a szakszervezeteinkben, hogy rákényszerítsük őket, hogy találkozzanak a munkások más ágazataival.

Másodszor, a mozgalomnak meg kell értenie a fasiszta RN veszélyét, amely szintén a mozgalmat használja fel a támogatás megszerzésére. Azt mondja, hogy a diákok erőszakosak, és rasszista támadásokat követnek el. Ezt ellensúlyoznunk kell.

Az iskolaigazgatók tegnap este azt javasolták, hogy kezdjenek párbeszédet a diákok képviselőivel.

Ez baromság, de azt a benyomást kelti, hogy az állam hallgat – hogy lehetséges elérni a követeléseiket harc nélkül, csak beszélgetéssel.

Néhány tanár még mindig a mozgalom ellen van. De szerintem az elnyomás és az erőszak miatt a tanárok többsége kezdi megkérdezni. Mi történt? Miért az erőszak? Miért nem tudjuk teljesíteni a követeléseket?

Holly, egyetemi hallgató

Az összes középiskolát bezárta az adminisztráció, szóval a blokádok most nem jelentenek semmit. Sok középiskolás diák szeretne továbbmenni.

Szerintem a következő lépés számunkra a középiskolák és egyetemi campusok megszállása napokon keresztül. Világos, hogy a mozgósítás a megszállás irányába halad, akkor is, ha a blokádok még mindig zajlanak. Most, hogy blokkoltuk az iskolarendszert, nagyszerű lenne, ha vissza tudnánk sajátítani magunknak.

Más városokban a diákok már elkezdték megszállni a campusukat – mindannyian tudjuk, hogy itt az idő valami nagyobbra.

A középiskolák igazgatói megpróbáltak megoldásokat megvitatni az iskolai szakszervezetekkel a reformizmus ösztönzésére. Mivel a diákszakszervezetek szervezték a közgyűléseket és a blokádokat, átadtuk nekik a vezetők helyét, de most megkérdőjelezzük ezt a helyet.

Ha elveszítjük a mozgósítás gyökereit – a középiskolákat –, amikor elkezdenek tárgyalni az iskolai tanácsokkal, elveszítjük az egész mozgalmat.

De ugyanakkor az egész ország felismerte, hogy a munkakörülményeik nem elég jók.

forrás: Socialist Worker

43 napos sztrájk után a kenyai ápolók kilencéves ígéretek teljesítésére kényszerítették a kormányt

A kormány megtagadta a 2017-es sztrájkot lezáró megállapodás végrehajtását, még kilenc évvel később is, és ezzel egy újabb sztrájkot provokált ki július 29-én, majd több mint 40 napig húzta-halasztotta az ügyet, miközben az egészségügy megbénult.

Egy 43 napos országos sztrájk után a kenyai ápolók 2026. szeptember 10-én, csütörtökön visszatértek a munkába. Szakszervezetük végül szeptember 9-én megállapodást ért el a kormánnyal, egy nappal azután, hogy több ezer ápoló és szülésznő Kenya mind a 47 megyéjéből összegyűlt a fővárosban, Nairobiban, a Greenparkban.

Onnan a Kormányzók Tanácsának (CoG) székhelyére, a Delta House-ba vonultak, követelve a kormány által csaknem egy évtizeddel ezelőtt aláírt megállapodás végrehajtását.

Egy évtizedes küzdelem

A 2017-es, csaknem öt hónapig tartó sztrájk azzal zárult, hogy mind a nemzeti, mind a megyei kormányok aláírtak egy munkába visszatérési megállapodást, vállalva, hogy egy hónapon belül véglegesítik a megállapodott kollektív szerződés (CBA) tervezetét és végrehajtják azt.

A szerződésnek tartalmaznia kellett az ápolók sérelmeit orvosló intézkedéseket, többek között az ápolási szolgálati pótlék, az egyenruha-pótlék és a kockázati pótlék emelését. Az emeléseket évente ütemezetten kellett volna végrehajtani, és 2021-ig befejezni.

Az ápolók e megállapodás után visszatértek a munkába. Azonban csaknem kilenc évvel később a munkába visszatérési megállapodásban foglalt kötelezettségvállalások továbbra sem teljesültek, és a CBA, amelyet alá kellett volna támasztania, soha nem jött létre.

Az ígért kockázati pótlékot még a COVID idején is visszatartották

A kormány megtagadta a kockázati pótlék emelését még akkor is, amikor 2020 elején kihirdették a COVID-világjárványt, amelynek végére a katasztrófa számos kenyai ápoló életét követelte. Azok, akik szolgálat közben fertőződtek meg, hosszú ideig elkülönítve kellett maradniuk családjuktól, elszakítva kisgyermekeiktől, hatalmas szorongást és stresszt elszenvedve. De a számukra 2017-ben ígért emelt kockázati pótlék még 2026-ban is teljesítetlen.

Július 29-én az ápolók letették a munkát tiltakozásul. A sztrájk azóta megbénította az egészségügyi szolgáltatásokat országszerte. Ennek ellenére, még amikor a sztrájk elérte a második hónapját, a megyei kormányok nem engedtek. Augusztus 31-én a CoG elnöke, Ahmed Abdullahi pénzügyileg életképtelennek minősítette a 2017-es CBA-t.

„Kényszer hatására aláírva”

Elutasította a CBA-t mint olyat, amelyet „a 2017-es választások előestéjén kényszer hatására írtak alá”, és amelyet „soha nem hajtottak végre”, miközben jelentések riasztottak az országban növekvő anyai, újszülött- és perinatális halálozásról.

„Nem szegeztek fegyvert a 2017-es munkába visszatérési megállapodásunk valamennyi aláírójának fejéhez” – vágott vissza Maurice Opetu, a KNUNM főtitkárhelyettese, cáfolva a kényszerre vonatkozó állítást. „Ezt egy nagyon harmonikus találkozón, egyetértésben írták alá” mindkét „kormányszint” – a nemzeti és a megyei – részéről.

Valójában a megyei kormányzók azok, akik „kényszerítették az ápolókat, hogy CBA nélkül dolgozzanak. És a kényszer alatti munka késztetett minket arra, hogy sztrájkot hirdessünk, miután mindezt az évet megpróbáltuk rendezni az ügyet” – ragaszkodott hozzá.

Túl sok ápoló van ahhoz, hogy fizessenek nekik?

Az ápolók CBA-ért folytatott küzdelme az orvosok és klinikai tisztviselők hasonló küzdelmével együtt kezdődött. A kormány aláírta és végrehajtotta az orvosok és klinikai tisztviselők CBA-ját, de megtagadta ugyanezt az ápolók esetében.

„Azt mondják, az orvosok kevesen vannak, a klinikai tisztviselők kevesen vannak, de mi sokan vagyunk, ezért nincs erre a költségvetésük” – magyarázta Collin Ajwang, a Kenyai Nemzeti Ápolói Szövetség (NNAK) elnöke.

„Ennek nincs értelme, mert éppen a nagy létszámunk az, ami segített a kórházak hatékony működésében. Csökkentettük az anyai halálozást; mi vagyunk azok, akik biztosítják, hogy a műtők működjenek; nem lehetünk kevesen. Olyan rendelőkben vagyunk, ahol nincsenek orvosok. Mondják meg, mennyire akarnak kevesen lenni ahhoz, hogy kifizessék nekünk ezt a pénzt.”

A osztályprioritások lelepleződnek

Az ápolók sztrájkjának 33. napján, augusztus 30-án a légi közlekedési dolgozók is letették a munkát. A Jomo Kenyatta Nemzetközi Repülőtéren késtek a járatok, míg legalább három másik repülőtéren a műveletek leálltak. Két napon belül a kormány megállapodást írt alá a légi közlekedési dolgozók szakszervezetével – jelentette a Daily Nation, rávilágítva a kormány két sztrájkkal szembeni eltérő kezelésére.

A „repülőtér minden komoly üzlet kapuja és kijárata”, nemcsak Kenyából, hanem Kelet-Afrikából és az egész kontinensről – jegyezte meg a KNUNM főtitkára, Seth Panyako. „Ezek az emberek, akik a döntéshozatalban vannak, a repülőtéren keresztül üzletelnek.” Ezért a kormány – mondta – nem engedheti meg, hogy a repülőterek „akár egy percre is leálljanak”.

Ez az üzleti osztály megengedheti magának, hogy „magánkórházba menjen. Számukra van alternatíva.” De a nemzeti és megyei kormányok „valójában nem törődnek a közönséges” tömegekkel, amelyek az állami egészségügyi kórházakra támaszkodnak az egészségügyi ellátásért, és amelyek szenvednek a kormány azon döntése miatt, hogy nem teljesíti az általa aláírt megállapodásban vállalt kötelezettségeket – érvelt.

Az orvosok azzal fenyegetőznek, hogy csatlakoznak a sztrájkhoz

Egy héttel később, szeptember 7-én az orvosok hétnapos ultimátumot adtak a kormánynak, figyelmeztetve, hogy ők is sztrájkba lépnek, ha nem rendezik az ápolókkal folytatott vitát. „Az orvosok nem tudnak ápolók nélkül dolgozni. Az orvosok most túlterheltek. Nem folytathatjuk így” – mondta Davji Atellah, a Kenyai Orvosi Szakemberek, Gyógyszerészek és Fogorvosok Szakszervezetének (KMPDU) főtitkára.

„Az intenzív osztályon (ICU), a kórtermekben, a nagyfokú ellátást igénylő osztályon (HDU) csak az ápolók tudják nyújtani azt a fajta ellátást” – magyarázta, ragaszkodva ahhoz, hogy „az ápolói ellátás nagyon lényeges az egészségügyben”.

Egy nappal az orvosok figyelmeztetése után az ápolók a nairobi CoG elé vonultak. A szakszervezeti vezetők a CoG székhelyén táboroztak.

Egy egész napos zárt ajtók mögötti megbeszélést követően a kormány és a szakszervezeti vezetők szeptember 9-én aláírtak egy munkába visszatérési megállapodást, amelyben a CoG vállalta, hogy 5000 kenyai shilling egyenruha-pótlékot fizet, és a kockázati pótlékot 3850 shillingről 8000 shillingre emeli. A CoG azt is vállalta, hogy 45 napon belül végrehajtja a függőben lévő CBA-t.

„Végül lefújtuk a 43 napos sztrájkot, miután áttörést értünk el a Kormányzók Tanácsával folytatott tárgyalásokon” – jelentette be Panyako. „Ezért felszólítjuk valamennyi tagunkat, hogy a következő 25 órán belül térjenek vissza a szolgálatba, amíg teret adunk az elért megállapodások végrehajtásának.”

forrás: BreakThrough News

„Készen állunk erre a harcra” – mondják a nyomorbérekre visszacsapó NHS-dolgozók

A Guy’s és St Thomas’ alacsonyan fizetett dolgozói nem hajlandók a nyomorba taszíttatni magukat. A Socialist Worker-nek a sztrájkőrségen elmondták, hogy ez a sztrájk egy sokkal nagyobb, az egész NHS-re kiterjedő harc kezdete lehet.

Messziről hallani lehetett őket, jóval azelőtt, hogy látni lehetett volna.

Több tucat sztrájkoló, alacsonyan fizetett NHS-dolgozó kiabálta dacát megafonokba a közép-londoni Guy’s kórház előtt csütörtökön.

„Kettes sáv, szó sem lehet róla… tisztességes bért akarunk” – skandálták.

Hangjuk – és reggae hangrendszerük – visszhangzott a városnak abban a részében, amely tele van üvegtornyokkal, mint a Shard, és vállalati borozókkal.

„A munkám létfontosságú. Ha nem végezném megfelelően, a fertőzések szétterjednének az egész kórházban” – mondta Cynthia, egy régi takarító dolgozó a sztrájkőrségen.

„De nem bánnak velünk tisztelettel, és a fizetésünk túl rossz.”

Cynthiának igaza van.

A Guy’s és St Thomas’ NHS Trust csaknem 300 dolgozója csatlakozott eddig a munkabeszüntetéshez – de a vita kihatásai messze túlmutatnak Közép-Londonon.

A nyomorúságos bérek körülbelül 180 000 NHS kettes sávú dolgozó problémáját jelentik Anglia-szerte. Az idei 3,3 százalékos béremelés után az órabér a fővároson kívül csupán 12,92 font, míg Belső-Londonban 15,89 font.

Cynthia naponta ingázik Suttonból, London legdélebbi részéből, csaknem 200 font havi költséggel.

A viteldíjak, mint minden más számlája, gyorsan emelkednek. Tavaly az NHS-nek be kellett jelentenie a kettes sávú bérek „ideiglenes kiegészítését”, hogy az ne essen a megemelt Nemzeti Létminimum Bér, óránként 12,71 font alá.

Bill, aki több mint 20 éve portás a Guy’s kórházban, azt mondja, hogy az alacsony bérek minden NHS-dolgozó problémáját jelentik, de különösen azokét, akik az NHS bértáblájának legalján vannak.

„Mindenki, aki a kettes sávban van, küszködik” – mondta. „És a vezetőség még nehezebbé teszi, mert megvonnak néhány étkezési utalványt, és lerövidítik a bankmunka műszakokat.„

„A rövidebb műszakok azt jelentik, hogy nem kell fizetniük nekünk a szünetekért.

„És ez a munka egyre nehezebb. Folyamatosan több feladatot és több beteget kapunk, akiket mozgatni kell.

„Ne értsen félre, mindannyian nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az NHS-nek dolgozunk, de a munka határozottan nehezebb lesz, míg a fizetésünk rosszabb.

„A munkáltatónak szép szavai vannak hozzánk, de a szavaik nem fizetik ki a számláinkat. Tisztelnek minket, de nem eléggé ahhoz, hogy tegyenek is valamit ez ügyben.”

Roger, egy másik portás, közbeszól, mondván, hogy a Guy’s kórház környékén lévő gazdagság közepette lenni „megerősíti az egyenlőtlenség érzését”.

A Shard felé nézve Bill azt mondja: „Mindenkinek élete valamely pontján szüksége van az NHS-re. Szeretnénk végezni a munkánkat, hogy szolgálhassuk az NHS-t. De most inkább küszködünk, hogy kijöjjünk a fizetésünkből.

„És néhányan alábecsülik a munkánkat. Amellett, hogy betegeket szállítunk a kórházban, a halottakról is gondoskodunk – köztük gyermekekről és csecsemőkről.

„Ez gondoskodást és szakértelmet igényel – és traumatizálhat.

„Olyan sok dolgot teszünk, amelyekről az emberek valójában nem tudnak, hogy ha szigorúan a szabályok szerint dolgoznánk, az egész rendszer összeomlana. Mégis a vezetőségi munkaköri értékelések azt mondják, hogy >>minimális a betegekkel való interakciónk<<, és ezért a kettes sávban kell maradnunk.”

Sok beteg azt mondja, gyakran megnyugtatják őket a portások, akik néha nehéz beavatkozásokra és konzultációkra kísérik őket oda-vissza.

Ezek az interakciók egyfajta értéket képviselnek, amelyet a vezetőség egyszerűen nem ért meg.

A sztrájkőrségen Tabusam Ahmed, a Unite szakszervezet vezető tisztségviselője a Socialist Worker-nek elmondta, hogy az e heti sztrájk a „szélesebb kampány kezdete” az alacsonyan fizetett NHS-dolgozók számára.

Azt mondta, hogy bár a bérek a központi kérdés, a Guy’s és St Thomas’ kórházak sztrájkolóinak sok más panaszuk is van – köztük a vezetőségi zaklatással és kivételezéssel kapcsolatos problémák.

„Az emberek elégedetlenek, és a morál alacsony” – mondta.

Tabusam jelezte, hogy ha a vezetőség nem tesz ajánlatot, a Unite valószínűleg kiterjeszti az akciót.

A Socialist Worker által megszólaltatott sztrájkolók mindannyian hangsúlyozták, hogy büszkék arra, hogy most visszacsapnak.

„Készen állunk erre a harcra” – mondta Cynthia. „Nehéz lesz, mert nincs félretett pénzünk, de meg kell mutatnunk, hogy tudunk harcolni.”

Bill egyetért, és azt mondja: „Ez csak a kezdet lesz, ha a vezetőség nem mozdul.”

A sztrájkolók nevét megváltoztattuk.

forrás: Socialist Worker

A londoni buszvezetők megmutatták a sztrájk erejét

A londoni buszsofőrök megmutatták, hogy a sztrájkok valódi erőt képviselnek – és eredményeket érnek el.

A Unite szakszervezet ezen a héten bejelentette, hogy a Transport for London (TfL) és a fővárosi buszüzemeltetők mostantól vállalták, hogy 2027 májusáig minden londoni buszsofőr fülkéjét légkondicionálóval szerelik fel.

A megállapodás azt is kimondta, hogy a fülkéket UV-védő fóliával látják el a sofőrök bőrrákkockázatának csökkentése érdekében.

Ez a jelentős győzelem azt követően született, hogy az Arriva North London által foglalkoztatott buszsofőrök augusztusban sztrájkoltak az idei nyári hőhullámok idején tapasztalt elviselhetetlen hőmérsékletek miatt.

Peter, egy buszsofőr és szakszervezeti képviselő az Arriva Northnál, a Socialist Worker-nek elmondta, hogy a sztrájkok hatása a megállapodás megkötésében „hatalmas” volt.

„Mielőtt a tagok a sztrájkról szavaztak volna, még csak nem is beszéltek erről. Csak a szavazás eredménye után alakult meg a szélsőséges időjárási munkacsoport” – mondta.

Az augusztusi sztrájkőrségen a sofőrök a Socialist Worker-nek elmondták, hogy ez azt jelentette, a fülkék olyanok voltak, mint a „mozgó üvegházak”, ahol a hőmérséklet a legforróbb napokon csaknem 50 fokig emelkedett.

Jelenleg a buszok többségében csak a nem hatékony és olcsóbb léghűtő rendszerek vannak felszerelve. Ezek kívülről veszik a levegőt, és keringetik, és csak két-három fokkal tudják csökkenteni a hőmérsékletet.

„Sok sofőr van, aki életében soha nem sztrájkolt” – mondta Peter. „Ennek a megnyerése a fellépés után hatalmas mértékben növeli majd az önbizalmukat.

„Ez megmutatja, hogy amikor összefogunk, valóban nyerhetünk dolgokat.”

Peter azt mondta, hogy ha a főnökök nem hajtják végre ezeket a változtatásokat a megállapodott határidőn belül, akkor a tagok ismét sztrájkolnak.

„Most már vannak dátumaink a bértárgyalásokra, és a főnökök most már tudják, hogy ha nem teljesítik a bérköveteléseket, a tagok szervezettek. Ez a győzelem bizonyítja, hogy a dolgozók kezében van a hatalom, és a bérek a következő napirendi pontunk” – mondta.

Peter azt mondta, reméli, hogy Nagy-Britannia-szerte más buszsofőrök is hasonló fellépést tesznek.

„A buszipar annyira széttagolt, amit szándékosan tesznek” – mondta. „De reméljük, hogy ez a győzelem másokat is harcra ösztönöz.

„A szakszervezet ambíciója, hogy ezt az egész országban kiterjessze, nem csak Londonban.”

„Remélhetőleg más sofőrök is azt mondják majd: »mi is szeretnénk ebből«, és kiállnak érte, akár tárgyalások, akár ipari fellépés útján.”

Idén nyáron London rekordot döntő 40 napot élt át, amikor az időjárás meghaladta a 30 fokot. Ez leleplezte, mennyire kevéssé vagyunk felkészülve a szélsőséges időjárási körülmények kihívásaira. Még egy maximális munkahőmérséklet sincs.

De a munkakörülmények jelentős javítását nem adják csak úgy oda anélkül, hogy jelentős nyomást gyakorolnánk a vállalatokra, hogy teljesítsék azokat. A tanulság itt az, hogy ezek megnyerhetők, ha a dolgozók készen állnak kemény sztrájkok meghirdetésére.

forrás: Socialist Worker

Miért fontosak még mindig a szakszervezetek?

A brit munkásmozgalom úgy tűnik, néha több időt tölt a múlt dicsőséges vereségeinek megemlékezésével, mint a változásért folytatott küzdelemmel. De ennek nem kell így lennie – írja Judy Cox

A szakszervezetek rendkívül fontosak az elnyomás, a klímaváltozás és az egyenlőtlenség elleni ellenállás kiépítésében.

De a brit munkásmozgalom néha úgy tűnik, több időt tölt a múlt dicsőséges vereségeinek megünneplésével, mint a mai küzdelmek támogatásával.

A vendéglátó- és kiskereskedelmi dolgozók kevésbé valószínű, hogy szakszervezethez csatlakoznak, mint a múlt bányászai, vasutasai és mérnökei, akik számára a szakszervezeti szerveződés a munkásélet része volt.

És a múltbéli szakszervezeti harcosság iránti nosztalgia túl gyakran mentségül szolgál a mai szakszervezeti vezetők passzivitására.

A kapitalizmus folyamatosan átalakítja életmódunkat. Azok a munkák, amelyek generációkon át formálták a munkásosztály közösségeit, megsemmisülnek, és új típusú foglalkoztatás jelenik meg, amelyek más készségeket igényelnek.

De minden munkásban közös egy dolog – a kollektív szerveződés az egyetlen hatalom, amivel rendelkeznek.

A mozgalom története során voltak olyan időszakok, amikor a küzdelem hanyatlását az ellenállás kitörései követték, gyakran bevonva olyan munkáscsoportokat is, amelyek korábban nem voltak szakszervezetiek. Ezek túlléptek a gazdasági követeléseken, és elkezdték felvetni a rendszerváltás kérdését.

Az 1799-es Kombinációs Törvény bűncselekménnyé nyilvánította a „munkások jogellenes egyesüléseit”. A törvény 1824-ig a földalattiba szorította a szakszervezetiséget, amikor a szakszervezeteket legalizálták, de súlyosan korlátozták.

A kézművesek kizárták a kevésbé képzett munkásokat céheikből. De nem tudták visszatartani az árugyártás új módszereit.

Az 1830-as években a munkások szakítottak a kézműves modellel, és különböző szakszervezetekben szerveződtek. Az 1834-ben létrehozott Grand National Consolidated Trades Union szervezte a szakképzetlen és a női munkásokat is.

Az 1842-es első brit általános sztrájk nemcsak a bércsökkentés ellen harcolt, hanem nagyobb demokráciát is követelt.

A sztrájkolókra hatással volt a Chartista mozgalom a demokratikus jogokért.

Ezen általános szakszervezetek és politikai sztrájkok ellenére az első szocialisták közül sokan elutasították a sztrájkokat, mint túl szűk látókörűeket.

Karl Marx és Frederick Engels radikálisan eltérő megközelítést dolgozott ki.

Ünnepelték a munkások erejét, akiknek „tiltakozniuk kell bérük minden csökkentése ellen, mert úgy érzik, ki kell mondaniuk, hogy ők mint emberek nem hajlanak meg a gazdasági és társadalmi körülmények előtt, hanem ezeknek a körülményeknek kell meghajolniuk előttük, mint emberek előtt.”

A sztrájkolás megkérdőjelezte a tőkések jogát, hogy a munkások kizsákmányolásával profitot termeljenek, és a munkások közötti versenyt egységgel váltotta fel.

A chartizmus veresége után a szakszervezeti mozgalom méretében és társadalmi súlyában növekedett, de egyre intézményesültebbé vált, és a szakképzett munkásokra, illetve kézművesekre összpontosított.

A szakszervezeti vezetők egyre inkább különálló társadalmi csoportként viselkedtek, akik érdekei nem azonosak tagjaikéval. Szerepük a munkások és a főnökök közötti tárgyalás, valamint a sztrájkok ellenőrzésük alatt tartása volt.

Engels bírálta azokat a szakszervezeti vezetőket, akik csak a szakképzett munkásokat szervezték, és a viktoriánus tekintélyelvűséget tisztelték. Ezen önelégült szakszervezeti vezetőket egy teljesen váratlan oldalról érte kihívás – fiatal, munkásosztálybeli, ír származású nőktől.

1888-ban a kelet-londoni Bryant and May gyufagyárban dolgozó nők kiléptek a munkából. Ezeket a nőket a régi szakszervezet szempontjából jelentéktelennek tartották – de ők létrehozták saját sztrájkbizottságukat, és kivívták követeléseiket.

Példájuk másokat is inspirált. Egy évvel később férjeik, testvéreik és unokatestvéreik sztrájkot szerveztek a londoni dokkokban. A dokkmunkásoknak minden reggel meg kellett küzdeniük egymással az alkalmi munkákért.

De Engels ünnepelte, ahogy a dokkmunkások, „egy sérült embertömeg”, egyesítettek 100 000 munkást, és „félelmet kelthettek a hatalmas dokktársaságok szívében”.

Öt hét után a munkások kivívták „a dokkmunkások hatpennysét” – egy minimálbért – és javított munkakörülményeket.

A legfontosabb, hogy más, szakszervezet nélküli munkásokat is sztrájkra inspiráltak egy olyan mozgalomban, amely Új Szakszervezetiség (New Unionism) néven vált ismertté.

Az új szakszervezeteket forradalmárok vezették, köztük Eleanor Marx. Szinte minden olyan munkást befogadtak, akiket a régi céhes szakszervezetek kizártak, és harcos stratégiákat alkalmaztak.

Az 1880-as években alakult új szakszervezetek – köztük az Unite elődje, valamint a General and Municipal és a Boilermakers szakszervezet (GMB) – ma is milliós tömegeket szerveznek.

De a mozgalmat a munkaadók ellentámadása összetörte.

Robert Tressell, aki 1911-ben halt meg, A rongyosnadrágú filantrópok (The Ragged Trousered Philanthropists) című regényében panaszkodott a munkások közönyéről.

De mire a regény megjelent, a munkáslázadás új hulláma söpört végig Nagy-Britannián.

Ahogy Ralph Darlington történész írja, az 1910–14-es Nagy Nyugtalanság (Great Unrest) a brit történelem egyik legtartósabb, legdrámaibb és legerőszakosabb ipari harcosságának kitörése volt.

A lázadást szakképzetlen és félig képzett munkások vezették, akik korábban nem voltak szakszervezetiek, és a szakszervezeti vezetőktől függetlenül cselekedtek. Ezeket az „inszurrekcionista sztrájkokat” fiatal munkások, férfiak és nők egyaránt hajtották előre, akik megtagadták, hogy kalapot emeljenek a főnökök előtt.

A szakszervezeti tagság 2,5 millióról 1910-ben több mint 4 millióra emelkedett 1914-re. A mozgalmat csak az első világháború kitörése csillapította le.

Minden ipari béke és mérsékelt szakszervezeti politika időszaka magában hordozza a küzdelem következő fordulóját. És minden olyan munkáscsoport számára, akiknek iparágát felszámolják, a gazdaság új ágazataiban dolgozó munkások kénytelenek megszerveződni.

Az 1950-es és 1960-as évek gazdasági fellendülésében új iparágak fejlődtek. Kialakultak a hivatalos szakszervezeti vezetőktől független, üzemi bizottságokra (shop stewards) – a tagoknak felelős üzemi képviselőkre – épülő informális akciók és üzemi harcosság hagyományai.

Új munkáscsoportok, különösen a bevándorló és női munkások csatlakoztak a küzdelemhez – magukkal hozva saját követeléseiket a méltóságért és egyenlőségért.

Az 1970-es évek elején egy konzervatív kormány háborút próbált indítani e szervezett munkásosztály ellen. Ez a munkásosztály harcos taktikákat alkalmazó lázadását váltotta ki – informális sztrájkok, illegális szolidaritási akciók és foglalások formájában.

1971 júliusában a felső-clyde-i hajóépítők (Upper Clyde Shipbuilders) megszállták hajógyárukat, hogy megakadályozzák annak bezárását. Több százezer munkás sztrájkolt támogatásukra, és a foglalások hulláma terjedt el, bevonva mind a szervezett, mind a szervezetlen munkásokat.

A hajóépítők megalázó visszavonulásra kényszerítették a kormányt.

Az 1880-as évek dokkmunkásai által alapított hagyományok közel száz évvel később is éltek. A londoni dokkmunkások közül sokan húszas éveik elején jártak, amikor 1972 júliusában csatlakoztak a kormány elleni lázadáshoz.

Öt dokkmunkást börtönöztek be a Pentonville börtönben, amiért sztrájkőrséget szerveztek a helyükre bevont szakszervezeten kívüli munkaerő ellen.

Órákon belül a dokkmunkások lezárták a nagyobb kikötőket. A szolidaritási sztrájkok pedig kiterjedtek a gépiparra, a kohászatra, a közlekedésre, az önkormányzatokra és Európa egyik legnagyobb munkahelyére – a Heathrow repülőtérre.

Mintegy 250 000 munkás sztrájkolt. A bebörtönzésük után öt nappal a Pentonville-ötöket szabadon engedték.

A múlt nagy munkásosztálybeli lázadásai mindig új munkáscsoportokat vontak be, akiknek alig volt tudatuk saját erejükről, mielőtt belevetették magukat az akcióba.

Az egészségügyben és az oktatásban egykor tisztességes állások proletarizálódtak, ami szakszervezeti szerveződést és sztrájkokat váltott ki. Hatalmas számú munkás dolgozik a Heathrow és Gatwick repülőtereken, kórházakban, elosztóközpontokban és call centerekben.

Bármely sztrájk a hőhullámban való munkakörülményekért vagy a bérek helyreállításáért szolidaritást nyer és másokat is inspirál.

A mai gyufáslányok talán a Tesco-nál dolgozó 345 000 ember között találhatók meg. A mai dokkmunkások talán Deliveroo-kerékpárokat hajtanak vagy teherszállító teherautókat vezetnek.

Amikor a szakszervezeti tagok csatlakoznak a rasszizmus és más társadalmi mozgalmak elleni kampányokhoz, számokat és társadalmi súlyt hoznak magukkal. A politikai aktivizmus pedig elkezdheti a szakszervezeteket erős, politikai intézményekké alakítani, amelyek képesek visszaverni a főnököket és kihívni saját vezetőiket.

A szakszervezeti vezetők támogathatnak progresszív ügyeket, ami ajtókat nyit a tagok tüntetésekre való megnyeréséhez. De a szocialisták számára a kulcskérdés az, hogyan építsünk támogatást a radikális eszmék számára a szakszervezetek bázisán.

Az utóbbi időben kezdünk példákat látni arra, hogy munkások Palesztina támogatására szerveznek akciókat.

Tavaly szeptemberben Olaszországot egy 24 órás általános sztrájk rázta meg, amelyben félmillió ember vett részt. Követelték Olaszország genocídiumban való részvételének beszüntetését. Kikötőket zártak le Genovában, Triesztben, Velencében, Livornóban és Salernóban.

A munkásoknak hatalmukban áll megbénítani a termelést egész Olaszországban, és leállítani a fegyverek Izraelbe irányuló áramlását. Ez az a szakszervezetiség, amiért küzdenünk kell.

forrás: Socialist Worker

Mexikói tanárok leckét adnak az osztályharcból

Szergej, egy mexikóvárosi sztrájkoló tanár a Socialist Workernek beszélt a neoliberális rendszer elleni küzdelmükről

Több tízezer tanár kezdett határozatlan idejű sztrájkba múlt héten Mexikó 31 államából legalább tízben. A sztrájkolók szembeszálltak a rendőri brutalitással, utakat blokkoltak, elfoglalták az oktatási minisztérium fővárosi székházát, és tábort vertek a főváros főterén.

Lerombolták a futballsztárok világbajnokságra épített szobrait. A jövő héten nyíló nemzetközi sporteseményre a mexikói állam rengeteg pénzt költött, miközben a munkásosztály a megszorításoktól szenved.

A CNTE tanárszakszervezet vezetője, Pedro Hernandez Morales azt mondta: „Ha nincs megoldás, nem gurul el a labda.”

A sztrájkolók 100 százalékos alapbéremelést és több iskolai finanszírozást követelnek. Azt is akarják, hogy töröljék el a 2012-es oktatási reformokat, amelyek bevezették a versenyvizsgákat és a dolgozók teljesítményalapú értékelését.

Szergej, egy mexikóvárosi sztrájkoló tanár a Socialist Workernek elmondta: „Több követelés miatt döntöttünk a sztrájk mellett, de van egy, ami a legfontosabb közülük.

„Természetesen bérfejlesztést, jobb egészségügyi szolgáltatási feltételeket, az oktatási költségvetés növelését és a rendszeren belüli előmeneteli és felvételi mechanizmusok lebontását követeljük.

„De mindenekelőtt a központi követelés a 2007-es LISTE-törvény hatályon kívül helyezése, amely reform megváltoztatta az állami alkalmazottak nyugdíj- és járadékrendszerét.”

Ez „lehetővé tette a dolgozók megtakarításainak értékpapírosítását”, ami azt jelenti, hogy azokat nagy pénzintézetekben magánnyugdíjalapokká alakították át.

Azt mondta, a dolgozók „egy állami kézben lévő, szolidaritási alapon működő nyugdíjrendszert” követelnek.

Az országos sztrájkokat az Oaxaca tartománybeli mintegy 80 ezer tanár egyhetes átfogó akciója előzte meg.

Az elmúlt héten 12 ezer iskolát tartottak zárva, főutakat blokkoltak, és tiltakozó táborokat vertek fel a dél-mexikói államban. Ezek a tiltakozó táborok most az ország több városában is egész utcákat foglalnak el.

A tanárok a szociáldemokrata elnök, Claudia Sheinbaum ellen harcolnak. Kormánya legalább 3 milliárd dollárt költött a világbajnokság infrastruktúrájára, miközben megnyirbálta az iskolai költségvetéseket.

Megpróbálta lecsillapítani a dolgozók dühét egy 9 százalékos béremeléssel a múlt hónapban – de a CNTE jogosan utasította el ezt a „morzsákat”.

Sheinbaum a 2024-es elnökválasztási kampánya kulcsfontosságú részévé tette a nyugdíjreformok – amelyek minden közszférában dolgozót érintenek – hatályon kívül helyezését. De most elnyomást alkalmaz, és azt állítja, hogy „nincs pénz”.

A tanárok felszólították a diákokat, szülőket, valamint a köz- és magánszektor dolgozóit, hogy csatlakozzanak a mozgósításokhoz. Az akciók kiterjesztése és elmélyítése kényszerítheti Sheinbaumot, hogy előrukkoljon a pénzzel.

forrás: Socialist Worker

Portugália: Több százezer munkás általános sztrájkja a kormány ellen

Több százezer munkás tartott általános sztrájkot Portugáliában a múlt a héten a jobboldali kormány munkaügyi törvény „reformjai” ellen.

Az ország legnagyobb szakszervezeti szövetsége, a CGTP szerdára hirdette meg az akciót.

Luis Montenegro, a konzervatív PSD párt miniszterelnöke több hatalmat akar adni a főnököknek. A „reformok” megkönnyítenék számukra, hogy kirúghassák a munkásokat, heti 50 órára emelnék a munkahetet, és megszüntetnék a fizetett túlórát – még a hétvégéken is.

Ez csak néhány a több mint 100 javasolt reform közül, amelyekhez Montenegro ragaszkodik, hogy elengedhetetlenek a hatékonyság növeléséhez.

Francisco, egy fővárosi, lisszaboni iskolai tanár a Socialist Workernek elmondta: „Nem akarom az új munkaügyi törvényeket, és a lakosság túlnyomó többsége sem.

„Ezért vagyok ma az utcán – erre van szükség. Ezek a törvények az egész munkásosztály elleni támadást jelentenek, és a sztrájkok mutatják, mennyire népszerűtlenek.”

Maria Ramalho munkaügyi miniszter azt próbálta állítani, hogy a sztrájk csak az állami szektorban dolgozókat érintette, a magánszektorban dolgozókat nem.

João, szakszervezeti üzemi bizalmi és munkás a setubali Volkswagen-üzemben, azt mondta, ez hazugság. „A mai sztrájkoló munkásoknak körülbelül 50 százaléka a magánszektorból jött” – mondta a Socialist Workernek.

„A gyáramban, amikor két nagy gyűlést tartottunk az általános sztrájk előtt, a munkások egyhangúlag megszavazták a támogatását.”

A sztrájk a munkások minden ágazatát érintette – orvosokat, ápolókat, iskolai tanárokat és közlekedési dolgozókat, többek között.

Ana és Andy, Setubal városában élő szocialisták hangsúlyozták, milyen széles körű volt a sztrájk támogatottsága. „Az utcák hangulata befogadó volt” – mondták a Socialist Workernek.

„A sajtó arról számol be, hogy a sztrájk népszerűsége Portugáliában az emberek körében körülbelül 80 százalékos. Ez nem azt jelenti, hogy 80 százalékuk az utcán van. De sokan vannak – és sokan egyszerűen otthon is maradtak. Mindenképpen egy hangulatot tükröz.”

Ana rámutatott, mennyire fontosak voltak a közlekedési dolgozók az egész sztrájk sikeréhez. „Mivel a közlekedési dolgozók sztrájkoltak, volt egy láncreakció” – mondta.

„Mások nem tudtak bejutni a munkába. A szupermarketek raktárai zárva voltak, és a fővárost, Lisszabont gyakorlatilag lezárták.”

Andy hozzátette: „Összességében 28 városban és faluban voltak tüntetések vagy sztrájkőrjáratok.”

A szerdai akció a december 11-i általános sztrájk után következik, amely az első ilyen nagyságrendű akció volt Portugáliában a 2013-as megszorítások elleni tiltakozások óta.

Francisco és João is egyértelműen fogalmazott: a reformok elleni küzdelmet folytatni kell. „Azt hiszem, túl sokat vártunk az utolsó általános sztrájk óta” – mondta João.

„Addig is a kormány elleni harcot kellett volna építenünk, hogy fenntartsuk a lendületet.”

„Amire szükségünk van, az több tiltakozás, hogy egyre többször jöjjünk ki az utcára” – tette hozzá Francisco.

A hétköznapi szakszervezeti tagoknak sürgetniük kell a vezetőiket, hogy fokozzák az akciót.

forrás: Socialist Worker

Diákok és tanárok sztrájkolnak Olaszországban a jobboldali reformok és a militarizáció ellen

Olaszország 60 településén diákok és tanárok sztrájkoltak május 7-én, hogy tiltakozzanak az újfasiszta Meloni-kormány által bemutatott oktatási reformok ellen, amelyek az oktatási szektort az ipari érdekeknek és a militarizációnak akarják alárendelni. Az intézkedések magukban foglalják a szakmai és technikai képzések összehangolását a munkaadói igényekkel, valamint a kritikus tartalmak eltávolítását a tantervekből, miközben az oktatásban dolgozók ezreit bizonytalan helyzetben tartják.

A mozgósítás napját egy további ágazati sztrájknap előzte meg május 6-án, és egybeesett a kikötőmunkások újabb tiltakozási hullámával, akik jobb munkakörülményekért és a fegyverszállítások ellen tiltakoztak.

A kollektív akciókat diákszervezetek és szakszervezetek indították, köztük a Cambiare Rotta, az OSA és az alulról szerveződő Unione Sindacale di Base (USB) szakszervezet oktatási ága. „Az iskolák és a társadalom militarizációja, a kötelező katonai szolgálat, a szakmai és technikai iskolák reformja ellen sztrájkolunk, amely a munkásosztály oktatását közvetlenül a vállalatoknak adja át, a gimnáziumok új irányelvei ellen, valamint egy olyan szerződésmegújítás ellen, amely szégyenletes béreket kínál, miközben az infláció emelkedik, a nem akart és nem is akart háborúk költségei miatt” – írta az USB a mozgósítás előtt.

Az oktatási programok tervezett változtatásai csökkentik az általános képzést a technikai és szakmai iskolák diákjai számára, akik túlnyomórészt munkásosztálybeliek. Ehelyett a reform az oktatásukat a munkaadói prioritásokra összpontosítja. Eközben a kormány a gimnáziumok (licei) programjait is módosítani kívánja, többek között azáltal, hogy minimalizálja az európai gyarmatosítással, imperializmussal és más, a kritikus gondolkodást ösztönző fogalmakkal szembeni kritikus tartalmakat.

„A gimnáziumokat, amelyeket túlnyomórészt a felső- és középosztály látogat, ezzel szemben egy nyíltan eurocentrikus és nacionalista identitástudat kialakítására irányítják – tette hozzá az USB. – Ez egy olyan iskolarendszer, amely szegregál, hierarchiákat hoz létre, a munkásosztálybeli családok gyermekeit bizonytalan munkára képezi ki, miközben felkészíti az elit gyermekeit egy olyan ’civilizációs küldetésre’, amely a háborús retorikát szolgálja.”

A tanárok jogait is veszély fenyegeti, mivel az ágazat már most is bizonytalan helyzetű dolgozókra támaszkodik évtizedes alulfinanszírozottság és megszorítások után, és a stabilizáció nem látszik. A szakszervezetek és diákszervezetek ragaszkodnak hozzá, hogy ezek a visszalépések összefüggenek, és a gazdagok érdekeit helyezik előtérbe a népi igényekkel szemben, ami elengedhetetlenné teszi, hogy az ágazat különböző csoportjai összefogjanak.

„Az USB Scuola és az OSA kijelenti, hogy szövetségük stratégiai választás, nem csupán szimbolikus gesztus” – írta az USB és az OSA potenzai ága. „Az iskolai dolgozók és a diákok egysége a mi projektünk ereje, mert az iskolarendszer tele van ugyanazokkal az ellentmondásokkal, amelyek az egész társadalmat sújtják: kizsákmányolás, bizonytalanság, militarizáció és a tőkének való alárendeltség.”

A hadkötelezettség elleni nemzetközi diákkampány, a „We do not enlist” (Nem sorozunk be) részeként a sztrájk hangsúlyozta a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetésével szembeni ellenállás fontosságát is a régióban – más országokban, különösen Németországban, május 8-án, pénteken követnek majd hasonló akciók. „A teljes állami iskolarendszert a világot átható háborús logika szolgálatába állítják: a diákoknak el kell sajátítaniuk azokat a készségeket és stratégiákat, amelyek ahhoz kellenek, hogy hadsereggé váljanak egy olyan munkaerőpiac számára, amely egyre inkább felkészült a háborúra” – tette hozzá az USB május 7-én.

„Sztrájkolnunk kell a hadkötelezettség ellen is: a diákok nem ágyútöltelékek, nem feláldozható munkaerő, és nem csupán erőforrások, amelyeket a hadigazdaság számára lehet kizsákmányolni.”

Végül a diákok és tanárok hangsúlyozták küzdelmük internacionalista jellegét, összekapcsolva az Egyesült Államok által világszerte táplált háborúkat az európai diákokra és munkásokra nehezedő fokozott nyomással. A Cambiare Rotta és az OSA kiemelte Marco Rubio amerikai külügyminiszter olaszországi jelenlétét, mint bizonyítékát az európai kormányok folyamatos együttműködésére az illegális agressziók és háborús bűnök terén.

„Marco Rubio olaszországi látogatása felháborodást váltott ki a diákok körében, akik a kiutasítását követelik – közölte a két csoport. – Ez a nemzetközi bűnöző, a gázai népirtás bűntársa és a közel-keleti háború felelőse kulcsfigurája a Kuba elleni kampánynak is, amelyet az USA megtámadhat. Több száz kubai zászló lobog a terek szólóban, támogatva és védve a kubai forradalmat, szuverenitást és békét, a világ legszolidárisabb szigetét – és tiltakozó kiáltás hangzik fel Rubio ellen.”

forrás: Peoples Dispatch

India baloldali pártjai a szakszervezeten kívüli munkásokat támogatják a minimálbérért folytatott küzdelemben

Az országszerte, a formális szakszervezeteken kívüli munkások által szervezett tiltakozások annak a jelei, hogy egyre többen felismerik a kollektív szerződés és az egységes küzdelem szükségességét.

India jelentős baloldali pártjainak tagjai pénteken, április 24-én Újdelhiben gyűltek össze, hogy szolidaritást vállaljanak azokkal a munkásokkal, akik országszerte tiltakozásokat szerveznek a minimálbér emeléséért és az állami elnyomás megszüntetéséért.

A tiltakozók jelszavakat skandálva ítélték el a biztonsági erők által letartóztatott több száz munkást, és követelték a szélsőjobboldali kormány által elfogadott négy új munka törvénykönyvének hatályon kívül helyezését.

A tiltakozást közösen szervezte az Indiai Kommunista Párt (Marxista), az Indiai Kommunista Párt (CPI), az Indiai Kommunista Párt (Marxista-Leninista) Felszabadítás, a Forradalmi Szocialista Párt (RSP), a Forward Blokk és mások.

A nagygyűlés felszólalói szerint az újdelhi ipari külvárosban, Noidában zajló tiltakozások azt mutatják, hogy a szélsőjobboldali kormány azon kísérlete, hogy a szakszervezeteket évtizedes démonizálással, elnyomó törvényekkel, valamint társadalmi és regionális megosztottságot keltő törekvésekkel hiteltelenítse, összeomlóban van, mivel egyre több munkás egyesül és keres kollektív tárgyalást.

A felszólalók példaként említették a közelmúltbeli bihari Barauni-finomítóban, a haryanai Panipat-finomítóban, a gujarati munkások, valamint a Noidában és India Nemzeti Fővárosi Régiójának (NCR) más területein zajló tiltakozásokat mint az emelkedő munkásosztály-tudatosság jeleit Indiában.

A felszólalók megjegyezték, hogy e tiltakozások többsége a szakszervezetek aktív részvétele nélkül indult, és dacoltak az egyes állami kormányok azon törekvéseivel, hogy ezeket közbiztonsági problémaként tüntessék fel és erőszakkal fojtsák el őket.

Minden nagy szakszervezet, köztük a Centre for Indian Trade Union (CITU) is kifejezte támogatását a noidai munkások iránt, és részt vett a munkások és a közigazgatás közötti kommunikációs csatorna létrehozásában.

A tisztességes minimálbér a központi követelés

A baloldali pártok támogatták a szakszervezetek követelését, hogy az NCR-ben emeljék a minimálbért havi 26 000 rúpiára (276 USD), valamint legyenek megfelelő szociális biztonsági intézkedések és túlóradíjazás. Követelték továbbá a bérmunkás foglalkoztatás korlátozását és a tiltakozások során letartóztatott összes munkás azonnali szabadon bocsátását.

Miután évekig meredeken emelkedtek a megélhetési költségeik az alapvető árucikkek és szolgáltatások inflációja miatt, a Noidában (Gautam Buddhanagar) és az NCR más térségeiben – az ország egyik legnagyobb ipari körzetében, a főváros Újdelhi közelében – dolgozó munkások április második hetében sztrájkba kezdtek, béremelést követelve.

Hangsúlyozták, hogy Uttar Pradesh állam kormánya 2014 óta nem hozott létre bértanácsot a minimálbér felülvizsgálatára, hogy az igazodjon a növekvő inflációhoz, ami miatt a munkások többsége havi 11 000 rúpiás (= 36 ezer forint) bérből kénytelen tengődni.

Követeléseik teljesítése helyett az indiai legnagyobb állam, Uttar Pradesh biztonsági erői hatalmas fellépést indítottak a munkások ellen, több százukat letartóztatták, sőt azzal vádolták őket, hogy nemzetellenes tevékenységben vesznek részt.

Voltak jelentések a letartóztatott munkásokkal szembeni őrizetben elkövetett kínzásokról is, és sok szakszervezeti vezetőt házi őrizetbe helyeztek.

Az Uttar Pradesh-i kormányt vezető szélsőjobboldali Bharatiya Janata Párt (BJP) megpróbálta lecsillapítani a tiltakozó munkásokat azzal, hogy 21%-kal megemelte a minimálbért.

A baloldali pártok támogatták a szakszervezetek döntését, miszerint elutasítják az Uttar Pradesh-i kormány által bejelentett csekély béremelést, mivel az súlyosan elégtelen a méltó élethez.

A nagyobb küzdelem része

A pénteki tiltakozáson felszólaló különböző vezetők szerint a noidai küzdelem tükrözi az indiai munkásosztály növekvő elégedetlenségét, amelynek többsége szervezetlen maradt.

India egymást követő kormányai szisztematikus kísérletet tettek arra, hogy megfosszák a munkásokat kollektív tárgyalási jogaiktól, például a szakszervezet-alakítás jogától. Ez olyan helyzethez vezetett, hogy az ország összes munkásának több mint 90%-a a szakszervezetek hatókörén kívül esik.

A szakszervezetek el nem ismerése, a bértanácsok felállításának megtagadása és a tiltakozások kriminalizálása néhány további eszköz, amelyet a kormányok a munkások elhallgattatására alkalmaznak.

Subhashini Ali, a CPI(M) vezetője szerint Narendra Modi kormánya azért utasítja el a munkások jogos panaszainak elismerését, és söpri azokat a „nemzetellenes” tevékenységek szőnyege alá, mert a nagyvállalatok önjelölt védelmezőjének tekinti magát.

Amrinder Kaur, az All India Trade Union Congress (AITUC) – az ország egyik legrégebbi és legnagyobb szakszervezeti szövetsége – vezetője szerint a Modi-kormány által bevezetett négy új munka törvénykönyve a legújabb és legátfogóbb kísérlet az ország munkásmozgalmának megölésére.

Hangsúlyozta, hogy össze kell kapcsolni az országszerte zajló munkásküzdelmeket a négy új munka törvénykönyvének bevezetése elleni február 12-i országos sztrájkkal.

A Modi-kormány által hozott négy új munka törvénykönyve a tőkések hatalmát erősíti a munkások rovására, akik elveszítik évtizedes küzdelem során kivívott összes jogukat.

Az ország több mint 600 millió munkásából közel 300 millió vett részt a szakszervezetek által közösen meghirdetett sztrájkban, hogy tiltakozzon a négy új munka törvénykönyvének bevezetése ellen.

forrás: Peoples Dispatch

Harc a biztonságos munkáért

ANDREA BRADLEY rávilágít, hogyan került a City of Glasgow College egészségvédelmi és biztonsági vitája az STUC Kongresszus sürgősségi indítványának középpontjába

Az idei Skót Szakszervezeti Kongresszus (STUC) témája: „Munkások összefogása, jobb feltételek követelése”.

Ez fontos emlékeztető a munkások szakszervezeti mozgalmon keresztüli kollektív erejére, abban az időszakban, amikor a munkásellenes, szakszervezetellenes és összefogás-ellenes politika térnyerése továbbra is fenyegeti a munkások jogait és életszínvonalát szerte az országban.

A Skót Oktatási Intézet (EIS) büszke arra, hogy kiemelkedő szerepet játszik az STUC munkájában, és jelentős küldöttséggel képviselteti magát a Kongresszuson, mint az STUC egyik nagyobb tagszervezete.

Az EIS képviselői az idei Kongresszuson négy indítványt terjesztettek elő vagy támogattak, amelyek az oktatás megfelelő finanszírozását, a gyermekszegénység elleni fellépést, a személyzet munkaterhelésének csökkentését, a munkavállalók jólétének javítását, valamint a 16 év feletti oktatás válságának kezelését követelik.

Jelentős lépés, hogy az EIS ma egy sürgősségi indítványt is benyújt a Kongresszuson egy kritikus kérdésben, amely szó szerint vészhelyzetet jelent az érintettek számára.

Az EIS jelenleg jogvitában áll a City of Glasgow College-lel, és sztrájkot folytat a főiskola Riverside kampuszán egy súlyos egészségvédelmi és biztonsági probléma miatt.

A hegesztési és lakatosműhelyi tanszék oktatói rendkívül aggódnak amiatt, hogy a hegesztési munkák során nem biztosítottak megfelelő védelmet a személyzet és a hallgatók számára.

Ismert tény, hogy a hegesztés során keletkező füstök rákkeltőek, és komoly egészségügyi kockázatot jelentenek, ha nem állnak rendelkezésre megfelelő biztonsági előírások.

Jelenleg a főiskola megtagadja, hogy hegesztő oktatói számára légzésvédő felszerelést (RPE) biztosítson, amely minimalizálná a valós egészségügyi kockázatokat.

Figyelemre méltó, hogy a hallgatók közül sokan kereskedelmi szervezetektől érkező tanulók, akiknek saját munkahelyük biztosít számukra légzésvédő eszközt az órákon való használatra. Ezzel szemben a munkáltató, a City of Glasgow College továbbra is megtagadja e létfontosságú biztonsági intézkedés biztosítását saját alkalmazottai számára.

Problémák vannak a főiskola szellőzőrendszerének használatával is, aggodalomra ad okot a hegesztési por és maradékanyag feltakarításának módja (ami a személyzet és a hallgatók kockázatának csökkentéséhez lenne szükséges), és elmulasztják az elengedhetetlen kockázatértékeléseket is.

Az EIS-Továbbképzési Oktatók Szövetsége (EIS-Fela) főiskolai tagszervezete ismételten felvetette ezeket a problémákat a főiskola vezetőségénél, és többször is megkísérelte megoldani a helyzetet megbeszélések és tárgyalások útján. Ezekre a felvetésekre a vezetőség nagyrészt süket füleket hagyott.

Ahelyett, hogy konstruktív módon, együttműködésre törekedve kezelné alkalmazottai jogos egészségvédelmi és biztonsági aggályait, a főiskola vezetése inkább tovább fokozta a feszültséget harcias hozzáállásával, igyekezett lekicsinyelni a személyzet aggodalmait, megtagadta az egyértelmű lépések megtételét alkalmazottai és hallgatói egészségének és jólétének védelmére, és megpróbálta elterelni a figyelmet a kulcsfontosságú problémákról.

Ez nemcsak hivatalos jogvitához vezetett, hanem a hegesztő oktatók folyamatos ágazati akciójához is, akik úgy érzik, nem maradt más választásuk, mint sztrájkolni egy harcias és láthatóan nemtörődöm felső vezetés folyamatos hajthatatlanságával szemben.

Hihetetlen módon, annak ellenére, hogy a jelenlegi akció egyértelműen egészségvédelmi és biztonsági alapon nyugszik, a főiskola egy nemrég kiadott hivatalos közleménye azt állította, hogy a vita „politikai” jellegű, és csupán azért szervezték, hogy nyomást gyakoroljanak a főiskolára a Skót Parlamenti választások előtt.

Ez az értelmetlen állítás csak tovább erősíti a főiskola vezetésének struccpolitikáját. Az alkalmazottak egészségének és biztonságának védelme nem politikai kérdés, hanem elemi emberség, amit bármely tisztességes munkáltató sokkal komolyabban venne.

Az EIS nemrég levelet írt a CoGC igazgatójának, Paul Little-nek, amelyben a vita rendezésére szólított fel, és megerősítette, hogy az EIS teljes mértékben támogatja a hegesztési és lakatosműhelyi tanszék tagjait abban a folyamatos küzdelmükben, hogy megfelelő egészségvédelmi és biztonsági feltételeket biztosítsanak a munkahelyükön.

A levél így fogalmaz: „Egyszerűen hihetetlen, hogy a CoGC – egy közpénzből finanszírozott intézmény – megtagadja a nagyon is ésszerű lépések megtételét a főiskolán belül hegesztési tevékenységet végző oktatók és hallgatók egészségének és jólétének védelmére. Ehelyett a főiskola csak tovább élezi a vitát a tagok biztonsági aggályaival szembeni keményvonalas, menedzserista hozzáállásával.”

Az EIS most teljes sztrájkbért fizet az ügyben érintett oktatóknak, jelezve ezzel tagjai iránti folyamatos elkötelezettségét. Továbbra is sürgetjük a főiskola vezetését, hogy hagyjon fel a harcias hozzáállással azon munkavállalókkal szemben, akik csupán egy biztonságos munkahelyre és tanulási környezetre vágynak, és felszólítjuk a főiskolát, hogy működjön együtt az EIS-szel a vita mielőbbi rendezése érdekében.

A személyzet egészségének és biztonságának védelme minden munkáltató számára kiemelt prioritás kell, hogy legyen, és ez különösen igaz egy oktatási intézményben, ahol minden korosztályú tanuló – köztük sok iskolás korú – potenciálisan veszélynek lehet kitéve.

Az a sürgősségi indítvány, amelyet az EIS ma a Kongresszus elé terjeszt, rávilágít a CoGC vezetésének tétlenségére, és jogosan kívánja növelni a nyomást rajtuk, hogy működjenek együtt az EIS képviselőivel, és helyezzék előtérbe a hegesztést végző főiskolai alkalmazottak és hallgatók egészségének és biztonságának védelmét.

A CoGC hegesztő oktatói, akik ezen a héten sztrájkolnak, ma csatlakoznak az EIS küldöttségéhez az STUC kongresszusán Dundee-ben.

Úgy véljük, hogy az egész Kongresszus ki akarja majd fejezni támogatását szakszervezeti kollégáink iránt, és egy nagyon erős és egyértelmű üzenetet kíván küldeni – amelyet még a City of Glasgow College igazgatója és felső vezetése sem tud majd figyelmen kívül hagyni –, hogy egész Skócia szakszervezeti mozgalma úgy véli: ideje komolyabban venni a lakatosműhelyi és hegesztő tanszék egészségvédelmi és biztonsági kérdéseit, és kötelezettséget vállalni arra, hogy biztosítják az oktatók és hallgatóik számára azokat a védelmi intézkedéseket, amelyekre szükségük van és amelyeket megérdemelnek.

Írta: Andrea Bradley, az EIS főtitkára
forrás: Morning Star

Folytatódik az orvosok sztrájkja Angliában a kormány elnyomó stratégiája ellen

Az angliai rezidens orvosok április 7–13. között sztrájkolnak, követelve a bérek helyreállítását, több munkahelyet és egyéb intézkedéseket az NHS válságának kezelésére.

Az angliai rezidens orvosok ismét sztrájkolnak április 7. és 13. között, az egészségügyi munkaerő-politikák, munkakörülmények és fizetések miatt hosszú ideje húzódó vitájuk részeként. Több mint három éve tárgyalnak és küzdenek a rezidensek a bérek helyreállításáért és több munkahelyért, hangsúlyozva, hogy a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) nem működhet megfelelő számú egészségügyi dolgozó és megfelelő munkakörülmények nélkül.

„A rezidens orvosoknak nem maradt más választásuk, mint a sztrájk” – írta a British Medical Association (BMA) a közösségi médiában. „A kormánnyal folytatott hetekig tartó tárgyalások nem hoztak elegendő előrelépést a bérek terén, mivel a feltételeket az utolsó pillanatban megváltoztatták. Hat napos munkabeszüntetést hirdettünk meg, hogy a kormány meghallgasson minket, hagyjon fel a játszmázással, és egy olyan ajánlattal álljon elő, amely igazságosan kezeli mind a munkahelyek, mind a bérek kérdését.”

Annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban óvatos előrelépés történt a Keir Starmer vezette kormánnyal folytatott tárgyalásokon, a BMA figyelmeztetett, hogy a kormány ajánlatán az utolsó pillanatban végzett változtatások elfogadhatatlanná tették azt. Az egészségügyi miniszternek, Wes Streetingnek írt, április eleji levelében a szövetség rámutatott, hogy a változtatások után az ajánlat reálértéken kisebb finanszírozást tartalmaz, a béremeléseket hosszabb időszakra nyújtják el, és bizonytalanságot teremtenek az infláció elleni védelem tekintetében.

Ahelyett, hogy az orvosok aggodalmaival foglalkoztak volna, Streeting és Starmer az elnyomó intézkedések mellett döntött: azzal fenyegetőztek, hogy 1000 munkahelyet szüntetnek meg az ajánlatban szereplő 4500-ből, ha nem függesztik fel a sztrájkot, ami tovább növelte az orvosok dühét. A szóban forgó állások a szakképzési helyek kvótájából származnak, ami az egészségügyi munkaerő-struktúra egyik kulcsfontosságú építőkövét jelenti – különösen annak fényében, hogy az orvosok és más egészségügyi dolgozók krónikus hiánya hosszú várakozási időkhöz és egyéb ellátási akadályokhoz vezet. „A rendelkezésre álló szakképzési helyek száma közel 10%-kal kevesebb, mint a végzős orvostanhallgatók összlétszáma, ami azt jelenti, hogy évente több száz frissen végzett orvos nem talál állást” – figyelmeztetett a Tribune. A helyeket a múlt héten szüntették meg.

Minden generációhoz tartozó orvosszakértők bírálták a kormány által alkalmazott taktikát; néhányan kétségbeesettnek, sőt „Trump-i méretekben eszkalálódó rosszhiszeműségnek és megkérdőjelezhető logikájúnak” nevezték.

„A kormány a kemény fiút játssza – példátlan módon” – írta az eseményről Kamran Abbasi, a BMJ főszerkesztője. „Mégsem játszik keményen a technológiai cégekkel, mint a Palantir, vagy a gyógyszergyárakkal, amelyek az Egyesült Királyság »piacának« kizsákmányolására törekszenek, vagy a magáncégekkel, amelyek túlságosan is készségesen adakoznak a politikusoknak.”

A BMA tagjai a közösségi médiában követelték a kormánytól, hogy változtasson irányt, és helyezze előtérbe az NHS és páciensei jólétét. Sokan hangsúlyozták, hogy a sztrájk a dolgozók számára az utolsó lehetőség, de hajlandóak megtenni ezt a lépést, hogy kihúzzák a szolgáltatást abból a válságból, amelybe az egymást követő kormányok taszították.

„Az NHS válságban van – és a kormány megoldása az, hogy megszünteti a szakképzési állásokat, ami valószínűleg még több orvost késztet arra, hogy elhagyja az országot vagy külföldön dolgozzon” – Jeremy Corbyn képviselő visszhangozta aggodalmaikat. „A kormány úgy gondolja, hogy keményen lép fel, de a betegek fogják megszenvedni ezt.”

forrás: Peoples Dispatch

Egy argentin gyárfoglalás megrengeti Milei neoliberális fasizmusát

Luis Brunetto, az argentínai Munkáspárt (PO) tagja a Socialist Workernek nyilatkozott egy jelentős gyárfoglalásról, amely szembeszegül a szélsőjobboldali Milei-kormánnyal.

Milyen a politikai klíma most Argentínában?

A helyzetet nagyfokú politikai és társadalmi feszültség jellemzi. Javier Milei szélsőjobboldali kormánya győzelmet aratott a tavaly októberi félidős választásokon. Ez annak ellenére sikerült neki, hogy a 2023-as hatalomra kerülésekor elért eredményeihez képest a szavazatok egyharmadát elveszítette. A győzelem lehetővé tette számára, hogy bővítse parlamenti frakcióját.

Ennek köszönhetően a szélsőjobboldalnak sikerült fegyelmeznie a polgári ellenzéket. Az ellenzéki pártok éppen most szavazták meg Milei katasztrofális törvénycsomagját. A parlamentben lévő peronisták – akik Argentína 1940-es évekbeli vezetője, Juan Peron reformista ideológiájának követői – egy nagy része a kormánnyal szavazott.

Az ország ipari válságon megy keresztül, több ezer elbocsátással és gyárbezárással, beleértve a Fate vállalatot is.

A Buenos Aires fővárosában található gumiabroncsgyár bezárt, 920 munkást hagyva munka nélkül. A dolgozók február 18. óta megszállva tartják az üzemet. Ahogy az Argentin Gumiabroncsgyári Dolgozók Szakszervezetének (Sutna) elvtársai mondják, a Fate csak a jéghegy csúcsa.

Mik ezek az új, szakszervezet-ellenes törvények részletei?

Ezek nem csupán szakszervezet-ellenesek, hanem a dolgozói jogokat is támadják. Megszüntetik a túlórapótlékot, lehetővé teszik a 12 órás munkanapokat, és teljesítményalapú béreket vezetnek be. A rabszolgaság jegyeit viselik magukon.

A szakszervezeti szervezkedés szempontjából gyakorlatilag betiltják a munkahelyi gyűlések szervezését. Támadják a sztrájkjogot azáltal, hogy számos ágazatot létfontosságúnak nyilvánítanak, beleértve a kórházakat, a hulladékgyűjtést, az oktatást, a légiközlekedést és a kikötői dolgozókat.

Előírják a szakszervezetek számára, hogy a létfontosságú tevékenységekben 75 százalékos munkavégzést garantáljanak. Ez a gyakorlatban elfojtja a sztrájkjogot, a munkásosztály alapvető jogát.

Mit tesznek a szakszervezetek válaszul ezekre a szakszervezet-ellenes törvényekre?

Gyakorlatilag semmit, kivéve, hogy védelmezik a szakszervezeti kasszákat. Sem a CGT, sem a CTA nagy szakszervezeti szövetségek nem szerveztek komoly harcot a munkaügyi reformok ellen.

A szakszervezeti bürokrácia profitál a reformokból. Fenntartja kiváltságait, miközben gyengíti az egyszerű szakszervezeti tagok cselekvőképességét. Az alapszervezeti tagok nyomást gyakorolnak vezetőikre, például gyűléseken keresztül, amelyek megtartása mostantól sokkal nehezebb lesz.

Csak a harcos szakszervezetek, mint a Sutna, szerveztek ellenállást. A Fate megszállása éles ellentétben áll a szakszervezeti bürokrácia megadásával és árulásával. Ezért lett a küzdelmük – ahogy Alejandro Crespo főtitkár mondja – nemzeti munkásüggyé.

Miért sztrájkolnak és foglalják el a gyárat a Fate dolgozói?

A Fate Argentína egyik fő gumiabroncsgyára. Tulajdonosa Javier Madanes Quintanilla, aki egyik napról a másikra, minden magyarázat nélkül bezárta az üzemet.

Ezzel megsértette a Sutnával kötött megállapodást, amelyben vállalta, hogy júniusig nem hajt végre elbocsátásokat, és 920 munkást hagyott munka nélkül.

A Sutna egy harcos munkásosztálybeli szakszervezet. Azonnal megkezdte az üzem megszállását, követelve annak újranyitását és a dolgozók visszahelyezését.

Harcuk ereje azon a közös felismerésen alapul, hogy az elbocsátás – még végkielégítéssel is – az argentin munkásokat a társadalomból való kirekesztettségre ítéli.

Milei alatt 23 000 vállalkozás zárt be, néhány nagyon nagy is. Becslések szerint 300 000 munkahely szűnt meg.

Mégis, a Morvillo nyomdát – amelyet több mint egy éve foglaltak el – és a Fate-et leszámítva, a szakszervezetek nem szerveztek komoly harcot a munkahelyekért.

Milei és Madanes Quintanilla egymás torkának esnek. Milei-nek a törvényhozási ülésszak megnyitóján kellett foglalkoznia a kérdéssel. Hosszan beszélt a Fate-ügyről ismét múlt vasárnap, egy kormánypárti újságírónak adott interjújában egy nagy televíziós csatornán.

A szakszervezet azt követeli, hogy a nemzeti kormány, valamint Axel Kicillof, Buenos Aires tartomány peronista kormányzója vállaljanak felelősséget a cég termelésének fenntartásáért a Madanes család távozását követően.

Mit lehet tenni a gyárfoglalás támogatására?

A Sutna számos akciót szervezett. A múlt héten egy nagy Buenos Aires szívében tartott tüntetést erőszakkal vertek szét. De a sztrájkolók támogatói más eseményeket is szerveznek, például hatalmas fesztiválokat.

Diákszervezetek és munkanélküli munkások szervezetei, mint a Polo Obrero, gyűjtéseket szerveznek munkásnegyedekben és adományokat a sztrájkalapba.

Jelenleg aláírások és adományok gyűjtését szervezik nemzetközi támogatóktól.

A gumiabroncsgyári munkások győzelme vereséget jelentene Milei-nek, Donald Trump fő latin-amerikai szövetségesének és a globális szélsőjobb egyik vezető alakjának. Ezért a világ munkásai számára is győzelem lenne.

forrás: Socialist Worker

100 ezren sztrájkoltak a belgiumi megszorítások ellen

Csütörtökön, március 12-én 100 000-en csatlakoztak egy újabb országos tüntetéshez és sztrájkhoz Belgiumban, amelyet az úgynevezett „Arizona”- koalíció népellenes reformjai ellen szerveztek. Szakszervezetek, feminista hálózatok, nemzetközi szolidaritási szervezetek és még sokan mások vonultak utcára Brüsszelben, hogy tiltakozzanak a militarizáció előmozdítását és finanszírozását célzó tervek ellen, a munkások fizetésének és nyugdíjának terhére.

„Ma a fő üzeneteink a következők: egyrészt ‘állítsák le a nyugdíj-büntetést’, mert ez egy olyan szankció, amely azokat fogja sújtani, akik 67 éves korukig nem tudnak dolgozni” – nyilatkozta Selena Carbonero Fernandez, az FGTB-ABVV szakszervezeti szövetség főtitkára a helyi médiának a megmozdulás előtt. „Másodszor, tartsák fenn a bérek indexálását, mert ez az egyik legjobb módja a vásárlóerő védelmének. Harmadszor, törjék meg az új bevételi források tabuját, és szerezzék be a bevételeket azoktól, akiknek a legmélyebb a zsebük.”

Az elmúlt év során Belgiumban folyamatosan ellenálltak Bart De Wever kormányának. „A március 12-i általános sztrájk egy éve tartó, fenntartott cselekvést jelez” – jegyezte meg Peter Mertens, a Belga Munkáspárt (PTB-PVDA) főtitkára a Jacobinnak adott interjújában. „Úgy gondolom, ez azért van, mert a mozgalom céljai nagyon népszerűek, és a támogatottságuk nagyon mély, különösen amiatt, hogy elutasítják a 67 éves korig tartó munkavégzést.”

Programja részeként a kormány megpróbál minél több embert arra kényszeríteni, hogy 67 éves koráig dolgozzon, méghozzá büntetések kiszabásával. Ebben a modellben a nyugdíjba vonulás előtti minden egyes év után a munkavállalók nyugdíja akár évi 5%-kal is csökkenhet. Más, a kormány által eredetileg javasolt intézkedésekkel együtt – például annak korlátozása, hogy a bizonytalan foglalkoztatás mennyiben számítson bele a nyugdíjba – a modellt a progresszív erők hevesen bírálták.

„A bónusz-malusz rendszer igazságtalan” – figyelmeztetett februárban Kim De Witte, a PTB-PVDA nyugdíjszakértője. „Bünteti azokat, akik korán kezdenek dolgozni, gyakran nehéz foglalkozásokban és alacsonyabb nyugdíjjal, és jutalmazza azokat, akik később kezdenek dolgozni, és már így is jó nyugdíjuk van.”

A széles körű és kitartó mozgósítások, beleértve a csütörtöki akciókat is, fontos áttöréseket értek el. De Witte előrejelzései szerint a reformintézkedések összhatása negyedével csökkent, és körülbelül 20 000 munkavállaló kerüli el a nyugdíjbüntetést. „A kormány ingadozik, és az utcai nyomás hatására módosítja terveit” – mondta De Witte. „Itt az idő, hogy továbblépjünk. A nyugdíjreformot teljesen le kell venni az asztalról.”

A szakszervezeti tagok és baloldali vezetők hangsúlyozzák, hogy folytatni kell a munkásjogok és a szociális biztonság elleni újabb támadásokkal szembeni ellenállást, különös tekintettel a bérindexálási rendszert fenyegető veszélyekre, miközben a belga munkásosztály továbbra is küzd a megélhetési költségek emelkedésével.

Bert Engelaar, az FGTB-ABVV elnöke figyelmeztetett, hogy a dolgok nagy rendszerében a bérindexálás „nem részletkérdés”. „Az árak folyamatosan emelkednek, de a bérek nem tartanak lépést” – szögezte le. „Az indexáláshoz nyúlni annyi, mint a méltósághoz nyúlni.”

A tüntetők a militarizáció emberek életére gyakorolt hatását is hangsúlyozták. Mertens rámutatott, hogy a kormány tervezett katonai beszerzései – köztük mintegy 1500 harci jármű, lőszer, drón és drónelhárító eszköz, valamint mesterséges intelligencia – éles ellentétben állnak a valós szükségletekkel, mint a minőségi egészségügyi ellátás és a szociális biztonság. Mivel várhatóan több pénzt költenek fegyverekre, miközben ezeket a szolgáltatásokat megnyirbálják, nem meglepő, hogy az emberek dühösek – figyelmeztetnek a belga progresszív erők.

„Ha nem csatornázzuk ezt a dühöt, az a szélsőjobboldal felé fog terelődni” – tette hozzá Mertens az interjúban. Megjegyezte, hogy e tekintetben a jelenlegi mobilizáció már most szervezeti győzelmet jelent, mert sikerült a köz- és magánszektorban dolgozók frusztrációját a valódi bűnösök – az Arizona kormány – ellen összpontosítani. „Ha megnézzük, mit mond a másik oldal – hogy az európai gazdaság válságban van, hogy most újra kell fegyverkeznünk és liberalizálnunk kell, különben az iparunk összeomlik -, akkor pusztán egy másfajta narratíva megteremtése is már nagy előrelépés” – mondta.

Várható, hogy egy ilyen narratíva a következő hónapokban tovább formálódik. „A belga gazdaság gerince nem hagyja, hogy megússzák a bérindex és az éjszakai műszakpótlék megvágását” – mondta Mertens a nap folyamán. „Azok az emberek, akik működtetik ezt az országot, nem hajlandók kifizetni a számlát Theo Francken belga védelmi miniszter és szövetségesei háborús uszításáért, akik bele akarják rángatni az országot egy illegális háborúba, ami még magasabbra hajtja az energiaárakat.”

forrás: Peoples Dispatch