szakszervezetek

A tiltakozásokat betiltották és kijárási tilalmat hirdettek a franciaországi következő nagy mozgósítás előtt

A diákok vezette tiltakozások az elmúlt hetekben több százezer embert vittek az utcákra.

Több százezer ember vonult az utcákra Franciaország városaiban október 24-én, szombaton, ismét a megszorítások és a megélhetési válság ellen tiltakozva. A tüntetéseket a kormány és a helyi hatóságok rendkívül elnyomó reagálása ellenére is megtartják, beleértve a kijárási tilalmat és a betiltásokat.

Az elmúlt napokban egyre több város és régió jelentett be tiltakozási tilalmat, ami a szakszervezetek és progresszív csoportok kritikáját váltotta ki. „A kormány betiltotta a szombati tüntetéseket Lyonban, Marseille-ben, Rouenban, Grenoble-ban, Le Havre-ban, Bourg-en-Bresse-ben, Le Mans-ban, Toulonban, Chambéryben és Perpignanban” – írta Clémence Guetté az Engedetlen Franciaország párttól október 22-én. „Óránként újabb tilalmak érkeznek. Így néz ki a demokrácia?”

A tilalmak közül többet bíróságon vitatnak meg, a végső döntés még nem született meg.

Emmanuel Macron francia elnök ugyanezen időszakban nem módosította a tiltakozásokkal kapcsolatos álláspontját, bejelentve, hogy szombaton csak a szakszervezetek által szervezett mozgósításokat engedélyezik. „Ahol nem szakszervezetek szervezik őket, ott betiltjuk, ahol csak lehet” – jelentette ki Macron.

A kormány bejelentette, hogy csapatokat kíván bevetni a tüntetések „őrzésére”. Az ötletet azt követően jelentették be, hogy az október 17-i országos tiltakozások – amelyeken mintegy 800 000 ember vett részt – zavargásokká fajultak az oktatási szolgáltatások és az általános életszínvonal romlása ellen.

Kanaky-ban kipróbált biztonságstratégia

Ezt az intézményi választ élesen bírálták a diákokkal együtt az utcára vonuló progresszív erők. Mivel Sébastien Lecornu miniszterelnök kormánya ragaszkodott ahhoz, hogy a mozgósítást kizárólag biztonsági kérdésként keretezze, beleértve a politikai pártokkal folytatott megbeszéléseket is, a baloldali erők elítélték a stratégiát, amiért az nem foglalkozik a konkrét problémákkal.

Paul Vannier az Engedetlen Franciaországtól azt mondta, hogy a kormány „a helyzet rothadását engedő stratégiát” folytat, és ragaszkodott ahhoz, hogy inkább megoldást kellene kialakítania a diákok követeléseire. Ez magában foglalná az árak befagyasztását, a bérek emelését, a felsőoktatás hozzáférhetőbbé tételét és 10 milliárd euró elkülönítését az oktatási rendszer számára.

A francia baloldal figyelmeztetett a tiltakozások erőszakos elfojtásának hosszú távú következményei miatt is: a mozgósítás során több ezer fiatalt tartóztattak le, és tucatnyian megsérültek – közülük néhányan nagyon súlyosan.

Bár riasztó, ez az események menete nem meglepő – mutatott rá az Engedetlen Franciaország. A párt a francia városokban tapasztalt elfojtást a kanaky-i 2024-es tiltakozások során tapasztalthoz hasonlította: „szükségállapot, meghosszabbított kijárási tilalmak, a tüntetések általános betiltása, a TikTok blokkolása, csaknem 3000 biztonsági személyzet bevetése hadseregtámogatással, páncélozott járművek, valamint az LBD lövedékvetők és gránátok tömeges használata.”

„Amit az állam 2024-ben Kanakyban kipróbált, azt most 2026-ban a saját fiataljain alkalmazza, ugyanazokkal az emberekkel az élén” – írta a L’Insoumission médium.

A szakszervezetek támogatása folytatódik

Ebben a kontextusban a francia progresszív erők megismételték felhívásaikat a nyilvánossághoz, hogy válaszoljanak a diákok felhívására, és védjék meg tiltakozási jogukat szombaton. „Október 24-én ismét felszólítunk minden aktivistát, hogy vegyék fel piros [szakszervezeti] mellényüket, hogy a fiatalok és a munkások gyakorolhassák tüntetési jogukat és hallathassák követeléseiket” – írta az Általános Munkásszövetség (CGT).

„Egy autoriter eltolódásnak vagyunk tanúi, amely kéz a kézben jár a kormány makacs elutasításával, hogy szembenézzen saját teljesítményével, és megkérdőjelezze igazságtalan, a leggazdagabbak javát szolgáló politikáját” – írta tucatnyi szakszervezeti tag, szószóló és kulturális munkás egy felhívásban, támogatást kérve a tiltakozásokhoz.

„Ez a választás felelőtlen és veszélyes a demokráciára nézve, valamint azok testi épségére, akik e mozgósítások keretein kívül védelmezik azt” – jelentették ki. „Utat nyit a szélsőjobb hatalomra kerülése előtt.”

forrás: BreakThrough News

Csupán havi 20 ezer forint jár a magyar dolgozóknak a Tisza új költségvetésében

Költségvetésnek nem lehet még nevezni Magyar Péter bejelentését, mert egy betű sem lett leadva.

De ha el is hisszük, hogy csökkenni fog a személyi jövedelemadó, az is havi 20 ezer forinttal fogja csak segíteni a magyar családokat.

Mennyi is ez a pénz konkrétan?

  • Ez nincs egy tank benzin. 30 literre elég, ami egy átlag 50 literes tartálynak 60%-a.
  • Ez egy visszafogott nagybevásárlás fele.
  • Ez nincs 10%-a sem egy budapesti albérletárnak.
  • 8 doboz cigi, de ez nem is baj. Szokjunk le!
  • Ennyi pénzből egy négytagú család nem tud elmenni egy átlagos étterembe.
  • Egy négytagú család egyhavi alapgyógyszer-kosara megfázás esetén átlagban 21,500 forint, tehát még arra sem elég.

További probléma, hogy az SZJA csökkentés követő béremelkedés hatására a kapitalista piac kompenzációs mechanizmusai beindulnak, azaz a tőkések emelni fogják az árakat evvel megegyező vagy még nagyobb százalékkal (mert miért is ne?). A rendszer minden sejtje a dolgozók átveréséből lélegzik.

A kapitalizmus megteheti. A hazai szakszervezetek és baloldali pártok nullán vannak. A parlamentben csak jobboldali-szélsőjobboldali pártok vannak. Dúl a menekültellenes és ámblokk mindenféle rasszizmus, homofóbia, nőgyűlölet, antikommunista agymosás, sovén nacionalizmus és militarizmus – még a NER távoztával is. A magyar melós nem szállja meg a városokat, mint a francia tüntetések során, amely kapcsán a neoliberális értelmiség a náci propagandistákkal húzza a száját a vandalizmus miatt.

Mi baloldaliként nagy ívben teszünk néhány Louis Vuitton üzlet kifosztására, miközben magyarországi honfitársaink tízezrével halnak meg évente, mert nincs elégséges egészségügyi ellátás.

A 20 ezer forint tízszerese is kevés lenne annak, amit a magyar dolgozók érdemelnek és amire szükségük lenne.

Társadalmi ellenállásra van szükség, hogy a Tisza végrehajtsa azokat a konkrét választási ígéreteit, amelyet „azonnal” ígért, de fél év alatt sem teljesültek. Ennek a társadalmi ellenállásnak pedig alulról kell jönnie és balra kell tartania, amiből egyenesen következik, hogy ki kell okádnia magából a szélsőjobboldal demagógjait (beleértve a Mi Hazánkat és a Fideszt).

Utóirat: Lesz újabb hitelcsomag ingatlanokra…

43 napos sztrájk után a kenyai ápolók kilencéves ígéretek teljesítésére kényszerítették a kormányt

A kormány megtagadta a 2017-es sztrájkot lezáró megállapodás végrehajtását, még kilenc évvel később is, és ezzel egy újabb sztrájkot provokált ki július 29-én, majd több mint 40 napig húzta-halasztotta az ügyet, miközben az egészségügy megbénult.

Egy 43 napos országos sztrájk után a kenyai ápolók 2026. szeptember 10-én, csütörtökön visszatértek a munkába. Szakszervezetük végül szeptember 9-én megállapodást ért el a kormánnyal, egy nappal azután, hogy több ezer ápoló és szülésznő Kenya mind a 47 megyéjéből összegyűlt a fővárosban, Nairobiban, a Greenparkban.

Onnan a Kormányzók Tanácsának (CoG) székhelyére, a Delta House-ba vonultak, követelve a kormány által csaknem egy évtizeddel ezelőtt aláírt megállapodás végrehajtását.

Egy évtizedes küzdelem

A 2017-es, csaknem öt hónapig tartó sztrájk azzal zárult, hogy mind a nemzeti, mind a megyei kormányok aláírtak egy munkába visszatérési megállapodást, vállalva, hogy egy hónapon belül véglegesítik a megállapodott kollektív szerződés (CBA) tervezetét és végrehajtják azt.

A szerződésnek tartalmaznia kellett az ápolók sérelmeit orvosló intézkedéseket, többek között az ápolási szolgálati pótlék, az egyenruha-pótlék és a kockázati pótlék emelését. Az emeléseket évente ütemezetten kellett volna végrehajtani, és 2021-ig befejezni.

Az ápolók e megállapodás után visszatértek a munkába. Azonban csaknem kilenc évvel később a munkába visszatérési megállapodásban foglalt kötelezettségvállalások továbbra sem teljesültek, és a CBA, amelyet alá kellett volna támasztania, soha nem jött létre.

Az ígért kockázati pótlékot még a COVID idején is visszatartották

A kormány megtagadta a kockázati pótlék emelését még akkor is, amikor 2020 elején kihirdették a COVID-világjárványt, amelynek végére a katasztrófa számos kenyai ápoló életét követelte. Azok, akik szolgálat közben fertőződtek meg, hosszú ideig elkülönítve kellett maradniuk családjuktól, elszakítva kisgyermekeiktől, hatalmas szorongást és stresszt elszenvedve. De a számukra 2017-ben ígért emelt kockázati pótlék még 2026-ban is teljesítetlen.

Július 29-én az ápolók letették a munkát tiltakozásul. A sztrájk azóta megbénította az egészségügyi szolgáltatásokat országszerte. Ennek ellenére, még amikor a sztrájk elérte a második hónapját, a megyei kormányok nem engedtek. Augusztus 31-én a CoG elnöke, Ahmed Abdullahi pénzügyileg életképtelennek minősítette a 2017-es CBA-t.

„Kényszer hatására aláírva”

Elutasította a CBA-t mint olyat, amelyet „a 2017-es választások előestéjén kényszer hatására írtak alá”, és amelyet „soha nem hajtottak végre”, miközben jelentések riasztottak az országban növekvő anyai, újszülött- és perinatális halálozásról.

„Nem szegeztek fegyvert a 2017-es munkába visszatérési megállapodásunk valamennyi aláírójának fejéhez” – vágott vissza Maurice Opetu, a KNUNM főtitkárhelyettese, cáfolva a kényszerre vonatkozó állítást. „Ezt egy nagyon harmonikus találkozón, egyetértésben írták alá” mindkét „kormányszint” – a nemzeti és a megyei – részéről.

Valójában a megyei kormányzók azok, akik „kényszerítették az ápolókat, hogy CBA nélkül dolgozzanak. És a kényszer alatti munka késztetett minket arra, hogy sztrájkot hirdessünk, miután mindezt az évet megpróbáltuk rendezni az ügyet” – ragaszkodott hozzá.

Túl sok ápoló van ahhoz, hogy fizessenek nekik?

Az ápolók CBA-ért folytatott küzdelme az orvosok és klinikai tisztviselők hasonló küzdelmével együtt kezdődött. A kormány aláírta és végrehajtotta az orvosok és klinikai tisztviselők CBA-ját, de megtagadta ugyanezt az ápolók esetében.

„Azt mondják, az orvosok kevesen vannak, a klinikai tisztviselők kevesen vannak, de mi sokan vagyunk, ezért nincs erre a költségvetésük” – magyarázta Collin Ajwang, a Kenyai Nemzeti Ápolói Szövetség (NNAK) elnöke.

„Ennek nincs értelme, mert éppen a nagy létszámunk az, ami segített a kórházak hatékony működésében. Csökkentettük az anyai halálozást; mi vagyunk azok, akik biztosítják, hogy a műtők működjenek; nem lehetünk kevesen. Olyan rendelőkben vagyunk, ahol nincsenek orvosok. Mondják meg, mennyire akarnak kevesen lenni ahhoz, hogy kifizessék nekünk ezt a pénzt.”

A osztályprioritások lelepleződnek

Az ápolók sztrájkjának 33. napján, augusztus 30-án a légi közlekedési dolgozók is letették a munkát. A Jomo Kenyatta Nemzetközi Repülőtéren késtek a járatok, míg legalább három másik repülőtéren a műveletek leálltak. Két napon belül a kormány megállapodást írt alá a légi közlekedési dolgozók szakszervezetével – jelentette a Daily Nation, rávilágítva a kormány két sztrájkkal szembeni eltérő kezelésére.

A „repülőtér minden komoly üzlet kapuja és kijárata”, nemcsak Kenyából, hanem Kelet-Afrikából és az egész kontinensről – jegyezte meg a KNUNM főtitkára, Seth Panyako. „Ezek az emberek, akik a döntéshozatalban vannak, a repülőtéren keresztül üzletelnek.” Ezért a kormány – mondta – nem engedheti meg, hogy a repülőterek „akár egy percre is leálljanak”.

Ez az üzleti osztály megengedheti magának, hogy „magánkórházba menjen. Számukra van alternatíva.” De a nemzeti és megyei kormányok „valójában nem törődnek a közönséges” tömegekkel, amelyek az állami egészségügyi kórházakra támaszkodnak az egészségügyi ellátásért, és amelyek szenvednek a kormány azon döntése miatt, hogy nem teljesíti az általa aláírt megállapodásban vállalt kötelezettségeket – érvelt.

Az orvosok azzal fenyegetőznek, hogy csatlakoznak a sztrájkhoz

Egy héttel később, szeptember 7-én az orvosok hétnapos ultimátumot adtak a kormánynak, figyelmeztetve, hogy ők is sztrájkba lépnek, ha nem rendezik az ápolókkal folytatott vitát. „Az orvosok nem tudnak ápolók nélkül dolgozni. Az orvosok most túlterheltek. Nem folytathatjuk így” – mondta Davji Atellah, a Kenyai Orvosi Szakemberek, Gyógyszerészek és Fogorvosok Szakszervezetének (KMPDU) főtitkára.

„Az intenzív osztályon (ICU), a kórtermekben, a nagyfokú ellátást igénylő osztályon (HDU) csak az ápolók tudják nyújtani azt a fajta ellátást” – magyarázta, ragaszkodva ahhoz, hogy „az ápolói ellátás nagyon lényeges az egészségügyben”.

Egy nappal az orvosok figyelmeztetése után az ápolók a nairobi CoG elé vonultak. A szakszervezeti vezetők a CoG székhelyén táboroztak.

Egy egész napos zárt ajtók mögötti megbeszélést követően a kormány és a szakszervezeti vezetők szeptember 9-én aláírtak egy munkába visszatérési megállapodást, amelyben a CoG vállalta, hogy 5000 kenyai shilling egyenruha-pótlékot fizet, és a kockázati pótlékot 3850 shillingről 8000 shillingre emeli. A CoG azt is vállalta, hogy 45 napon belül végrehajtja a függőben lévő CBA-t.

„Végül lefújtuk a 43 napos sztrájkot, miután áttörést értünk el a Kormányzók Tanácsával folytatott tárgyalásokon” – jelentette be Panyako. „Ezért felszólítjuk valamennyi tagunkat, hogy a következő 25 órán belül térjenek vissza a szolgálatba, amíg teret adunk az elért megállapodások végrehajtásának.”

forrás: BreakThrough News

„Készen állunk erre a harcra” – mondják a nyomorbérekre visszacsapó NHS-dolgozók

A Guy’s és St Thomas’ alacsonyan fizetett dolgozói nem hajlandók a nyomorba taszíttatni magukat. A Socialist Worker-nek a sztrájkőrségen elmondták, hogy ez a sztrájk egy sokkal nagyobb, az egész NHS-re kiterjedő harc kezdete lehet.

Messziről hallani lehetett őket, jóval azelőtt, hogy látni lehetett volna.

Több tucat sztrájkoló, alacsonyan fizetett NHS-dolgozó kiabálta dacát megafonokba a közép-londoni Guy’s kórház előtt csütörtökön.

„Kettes sáv, szó sem lehet róla… tisztességes bért akarunk” – skandálták.

Hangjuk – és reggae hangrendszerük – visszhangzott a városnak abban a részében, amely tele van üvegtornyokkal, mint a Shard, és vállalati borozókkal.

„A munkám létfontosságú. Ha nem végezném megfelelően, a fertőzések szétterjednének az egész kórházban” – mondta Cynthia, egy régi takarító dolgozó a sztrájkőrségen.

„De nem bánnak velünk tisztelettel, és a fizetésünk túl rossz.”

Cynthiának igaza van.

A Guy’s és St Thomas’ NHS Trust csaknem 300 dolgozója csatlakozott eddig a munkabeszüntetéshez – de a vita kihatásai messze túlmutatnak Közép-Londonon.

A nyomorúságos bérek körülbelül 180 000 NHS kettes sávú dolgozó problémáját jelentik Anglia-szerte. Az idei 3,3 százalékos béremelés után az órabér a fővároson kívül csupán 12,92 font, míg Belső-Londonban 15,89 font.

Cynthia naponta ingázik Suttonból, London legdélebbi részéből, csaknem 200 font havi költséggel.

A viteldíjak, mint minden más számlája, gyorsan emelkednek. Tavaly az NHS-nek be kellett jelentenie a kettes sávú bérek „ideiglenes kiegészítését”, hogy az ne essen a megemelt Nemzeti Létminimum Bér, óránként 12,71 font alá.

Bill, aki több mint 20 éve portás a Guy’s kórházban, azt mondja, hogy az alacsony bérek minden NHS-dolgozó problémáját jelentik, de különösen azokét, akik az NHS bértáblájának legalján vannak.

„Mindenki, aki a kettes sávban van, küszködik” – mondta. „És a vezetőség még nehezebbé teszi, mert megvonnak néhány étkezési utalványt, és lerövidítik a bankmunka műszakokat.„

„A rövidebb műszakok azt jelentik, hogy nem kell fizetniük nekünk a szünetekért.

„És ez a munka egyre nehezebb. Folyamatosan több feladatot és több beteget kapunk, akiket mozgatni kell.

„Ne értsen félre, mindannyian nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az NHS-nek dolgozunk, de a munka határozottan nehezebb lesz, míg a fizetésünk rosszabb.

„A munkáltatónak szép szavai vannak hozzánk, de a szavaik nem fizetik ki a számláinkat. Tisztelnek minket, de nem eléggé ahhoz, hogy tegyenek is valamit ez ügyben.”

Roger, egy másik portás, közbeszól, mondván, hogy a Guy’s kórház környékén lévő gazdagság közepette lenni „megerősíti az egyenlőtlenség érzését”.

A Shard felé nézve Bill azt mondja: „Mindenkinek élete valamely pontján szüksége van az NHS-re. Szeretnénk végezni a munkánkat, hogy szolgálhassuk az NHS-t. De most inkább küszködünk, hogy kijöjjünk a fizetésünkből.

„És néhányan alábecsülik a munkánkat. Amellett, hogy betegeket szállítunk a kórházban, a halottakról is gondoskodunk – köztük gyermekekről és csecsemőkről.

„Ez gondoskodást és szakértelmet igényel – és traumatizálhat.

„Olyan sok dolgot teszünk, amelyekről az emberek valójában nem tudnak, hogy ha szigorúan a szabályok szerint dolgoznánk, az egész rendszer összeomlana. Mégis a vezetőségi munkaköri értékelések azt mondják, hogy >>minimális a betegekkel való interakciónk<<, és ezért a kettes sávban kell maradnunk.”

Sok beteg azt mondja, gyakran megnyugtatják őket a portások, akik néha nehéz beavatkozásokra és konzultációkra kísérik őket oda-vissza.

Ezek az interakciók egyfajta értéket képviselnek, amelyet a vezetőség egyszerűen nem ért meg.

A sztrájkőrségen Tabusam Ahmed, a Unite szakszervezet vezető tisztségviselője a Socialist Worker-nek elmondta, hogy az e heti sztrájk a „szélesebb kampány kezdete” az alacsonyan fizetett NHS-dolgozók számára.

Azt mondta, hogy bár a bérek a központi kérdés, a Guy’s és St Thomas’ kórházak sztrájkolóinak sok más panaszuk is van – köztük a vezetőségi zaklatással és kivételezéssel kapcsolatos problémák.

„Az emberek elégedetlenek, és a morál alacsony” – mondta.

Tabusam jelezte, hogy ha a vezetőség nem tesz ajánlatot, a Unite valószínűleg kiterjeszti az akciót.

A Socialist Worker által megszólaltatott sztrájkolók mindannyian hangsúlyozták, hogy büszkék arra, hogy most visszacsapnak.

„Készen állunk erre a harcra” – mondta Cynthia. „Nehéz lesz, mert nincs félretett pénzünk, de meg kell mutatnunk, hogy tudunk harcolni.”

Bill egyetért, és azt mondja: „Ez csak a kezdet lesz, ha a vezetőség nem mozdul.”

A sztrájkolók nevét megváltoztattuk.

forrás: Socialist Worker

A londoni buszvezetők megmutatták a sztrájk erejét

A londoni buszsofőrök megmutatták, hogy a sztrájkok valódi erőt képviselnek – és eredményeket érnek el.

A Unite szakszervezet ezen a héten bejelentette, hogy a Transport for London (TfL) és a fővárosi buszüzemeltetők mostantól vállalták, hogy 2027 májusáig minden londoni buszsofőr fülkéjét légkondicionálóval szerelik fel.

A megállapodás azt is kimondta, hogy a fülkéket UV-védő fóliával látják el a sofőrök bőrrákkockázatának csökkentése érdekében.

Ez a jelentős győzelem azt követően született, hogy az Arriva North London által foglalkoztatott buszsofőrök augusztusban sztrájkoltak az idei nyári hőhullámok idején tapasztalt elviselhetetlen hőmérsékletek miatt.

Peter, egy buszsofőr és szakszervezeti képviselő az Arriva Northnál, a Socialist Worker-nek elmondta, hogy a sztrájkok hatása a megállapodás megkötésében „hatalmas” volt.

„Mielőtt a tagok a sztrájkról szavaztak volna, még csak nem is beszéltek erről. Csak a szavazás eredménye után alakult meg a szélsőséges időjárási munkacsoport” – mondta.

Az augusztusi sztrájkőrségen a sofőrök a Socialist Worker-nek elmondták, hogy ez azt jelentette, a fülkék olyanok voltak, mint a „mozgó üvegházak”, ahol a hőmérséklet a legforróbb napokon csaknem 50 fokig emelkedett.

Jelenleg a buszok többségében csak a nem hatékony és olcsóbb léghűtő rendszerek vannak felszerelve. Ezek kívülről veszik a levegőt, és keringetik, és csak két-három fokkal tudják csökkenteni a hőmérsékletet.

„Sok sofőr van, aki életében soha nem sztrájkolt” – mondta Peter. „Ennek a megnyerése a fellépés után hatalmas mértékben növeli majd az önbizalmukat.

„Ez megmutatja, hogy amikor összefogunk, valóban nyerhetünk dolgokat.”

Peter azt mondta, hogy ha a főnökök nem hajtják végre ezeket a változtatásokat a megállapodott határidőn belül, akkor a tagok ismét sztrájkolnak.

„Most már vannak dátumaink a bértárgyalásokra, és a főnökök most már tudják, hogy ha nem teljesítik a bérköveteléseket, a tagok szervezettek. Ez a győzelem bizonyítja, hogy a dolgozók kezében van a hatalom, és a bérek a következő napirendi pontunk” – mondta.

Peter azt mondta, reméli, hogy Nagy-Britannia-szerte más buszsofőrök is hasonló fellépést tesznek.

„A buszipar annyira széttagolt, amit szándékosan tesznek” – mondta. „De reméljük, hogy ez a győzelem másokat is harcra ösztönöz.

„A szakszervezet ambíciója, hogy ezt az egész országban kiterjessze, nem csak Londonban.”

„Remélhetőleg más sofőrök is azt mondják majd: »mi is szeretnénk ebből«, és kiállnak érte, akár tárgyalások, akár ipari fellépés útján.”

Idén nyáron London rekordot döntő 40 napot élt át, amikor az időjárás meghaladta a 30 fokot. Ez leleplezte, mennyire kevéssé vagyunk felkészülve a szélsőséges időjárási körülmények kihívásaira. Még egy maximális munkahőmérséklet sincs.

De a munkakörülmények jelentős javítását nem adják csak úgy oda anélkül, hogy jelentős nyomást gyakorolnánk a vállalatokra, hogy teljesítsék azokat. A tanulság itt az, hogy ezek megnyerhetők, ha a dolgozók készen állnak kemény sztrájkok meghirdetésére.

forrás: Socialist Worker

Miért fontosak még mindig a szakszervezetek?

A brit munkásmozgalom úgy tűnik, néha több időt tölt a múlt dicsőséges vereségeinek megemlékezésével, mint a változásért folytatott küzdelemmel. De ennek nem kell így lennie – írja Judy Cox

A szakszervezetek rendkívül fontosak az elnyomás, a klímaváltozás és az egyenlőtlenség elleni ellenállás kiépítésében.

De a brit munkásmozgalom néha úgy tűnik, több időt tölt a múlt dicsőséges vereségeinek megünneplésével, mint a mai küzdelmek támogatásával.

A vendéglátó- és kiskereskedelmi dolgozók kevésbé valószínű, hogy szakszervezethez csatlakoznak, mint a múlt bányászai, vasutasai és mérnökei, akik számára a szakszervezeti szerveződés a munkásélet része volt.

És a múltbéli szakszervezeti harcosság iránti nosztalgia túl gyakran mentségül szolgál a mai szakszervezeti vezetők passzivitására.

A kapitalizmus folyamatosan átalakítja életmódunkat. Azok a munkák, amelyek generációkon át formálták a munkásosztály közösségeit, megsemmisülnek, és új típusú foglalkoztatás jelenik meg, amelyek más készségeket igényelnek.

De minden munkásban közös egy dolog – a kollektív szerveződés az egyetlen hatalom, amivel rendelkeznek.

A mozgalom története során voltak olyan időszakok, amikor a küzdelem hanyatlását az ellenállás kitörései követték, gyakran bevonva olyan munkáscsoportokat is, amelyek korábban nem voltak szakszervezetiek. Ezek túlléptek a gazdasági követeléseken, és elkezdték felvetni a rendszerváltás kérdését.

Az 1799-es Kombinációs Törvény bűncselekménnyé nyilvánította a „munkások jogellenes egyesüléseit”. A törvény 1824-ig a földalattiba szorította a szakszervezetiséget, amikor a szakszervezeteket legalizálták, de súlyosan korlátozták.

A kézművesek kizárták a kevésbé képzett munkásokat céheikből. De nem tudták visszatartani az árugyártás új módszereit.

Az 1830-as években a munkások szakítottak a kézműves modellel, és különböző szakszervezetekben szerveződtek. Az 1834-ben létrehozott Grand National Consolidated Trades Union szervezte a szakképzetlen és a női munkásokat is.

Az 1842-es első brit általános sztrájk nemcsak a bércsökkentés ellen harcolt, hanem nagyobb demokráciát is követelt.

A sztrájkolókra hatással volt a Chartista mozgalom a demokratikus jogokért.

Ezen általános szakszervezetek és politikai sztrájkok ellenére az első szocialisták közül sokan elutasították a sztrájkokat, mint túl szűk látókörűeket.

Karl Marx és Frederick Engels radikálisan eltérő megközelítést dolgozott ki.

Ünnepelték a munkások erejét, akiknek „tiltakozniuk kell bérük minden csökkentése ellen, mert úgy érzik, ki kell mondaniuk, hogy ők mint emberek nem hajlanak meg a gazdasági és társadalmi körülmények előtt, hanem ezeknek a körülményeknek kell meghajolniuk előttük, mint emberek előtt.”

A sztrájkolás megkérdőjelezte a tőkések jogát, hogy a munkások kizsákmányolásával profitot termeljenek, és a munkások közötti versenyt egységgel váltotta fel.

A chartizmus veresége után a szakszervezeti mozgalom méretében és társadalmi súlyában növekedett, de egyre intézményesültebbé vált, és a szakképzett munkásokra, illetve kézművesekre összpontosított.

A szakszervezeti vezetők egyre inkább különálló társadalmi csoportként viselkedtek, akik érdekei nem azonosak tagjaikéval. Szerepük a munkások és a főnökök közötti tárgyalás, valamint a sztrájkok ellenőrzésük alatt tartása volt.

Engels bírálta azokat a szakszervezeti vezetőket, akik csak a szakképzett munkásokat szervezték, és a viktoriánus tekintélyelvűséget tisztelték. Ezen önelégült szakszervezeti vezetőket egy teljesen váratlan oldalról érte kihívás – fiatal, munkásosztálybeli, ír származású nőktől.

1888-ban a kelet-londoni Bryant and May gyufagyárban dolgozó nők kiléptek a munkából. Ezeket a nőket a régi szakszervezet szempontjából jelentéktelennek tartották – de ők létrehozták saját sztrájkbizottságukat, és kivívták követeléseiket.

Példájuk másokat is inspirált. Egy évvel később férjeik, testvéreik és unokatestvéreik sztrájkot szerveztek a londoni dokkokban. A dokkmunkásoknak minden reggel meg kellett küzdeniük egymással az alkalmi munkákért.

De Engels ünnepelte, ahogy a dokkmunkások, „egy sérült embertömeg”, egyesítettek 100 000 munkást, és „félelmet kelthettek a hatalmas dokktársaságok szívében”.

Öt hét után a munkások kivívták „a dokkmunkások hatpennysét” – egy minimálbért – és javított munkakörülményeket.

A legfontosabb, hogy más, szakszervezet nélküli munkásokat is sztrájkra inspiráltak egy olyan mozgalomban, amely Új Szakszervezetiség (New Unionism) néven vált ismertté.

Az új szakszervezeteket forradalmárok vezették, köztük Eleanor Marx. Szinte minden olyan munkást befogadtak, akiket a régi céhes szakszervezetek kizártak, és harcos stratégiákat alkalmaztak.

Az 1880-as években alakult új szakszervezetek – köztük az Unite elődje, valamint a General and Municipal és a Boilermakers szakszervezet (GMB) – ma is milliós tömegeket szerveznek.

De a mozgalmat a munkaadók ellentámadása összetörte.

Robert Tressell, aki 1911-ben halt meg, A rongyosnadrágú filantrópok (The Ragged Trousered Philanthropists) című regényében panaszkodott a munkások közönyéről.

De mire a regény megjelent, a munkáslázadás új hulláma söpört végig Nagy-Britannián.

Ahogy Ralph Darlington történész írja, az 1910–14-es Nagy Nyugtalanság (Great Unrest) a brit történelem egyik legtartósabb, legdrámaibb és legerőszakosabb ipari harcosságának kitörése volt.

A lázadást szakképzetlen és félig képzett munkások vezették, akik korábban nem voltak szakszervezetiek, és a szakszervezeti vezetőktől függetlenül cselekedtek. Ezeket az „inszurrekcionista sztrájkokat” fiatal munkások, férfiak és nők egyaránt hajtották előre, akik megtagadták, hogy kalapot emeljenek a főnökök előtt.

A szakszervezeti tagság 2,5 millióról 1910-ben több mint 4 millióra emelkedett 1914-re. A mozgalmat csak az első világháború kitörése csillapította le.

Minden ipari béke és mérsékelt szakszervezeti politika időszaka magában hordozza a küzdelem következő fordulóját. És minden olyan munkáscsoport számára, akiknek iparágát felszámolják, a gazdaság új ágazataiban dolgozó munkások kénytelenek megszerveződni.

Az 1950-es és 1960-as évek gazdasági fellendülésében új iparágak fejlődtek. Kialakultak a hivatalos szakszervezeti vezetőktől független, üzemi bizottságokra (shop stewards) – a tagoknak felelős üzemi képviselőkre – épülő informális akciók és üzemi harcosság hagyományai.

Új munkáscsoportok, különösen a bevándorló és női munkások csatlakoztak a küzdelemhez – magukkal hozva saját követeléseiket a méltóságért és egyenlőségért.

Az 1970-es évek elején egy konzervatív kormány háborút próbált indítani e szervezett munkásosztály ellen. Ez a munkásosztály harcos taktikákat alkalmazó lázadását váltotta ki – informális sztrájkok, illegális szolidaritási akciók és foglalások formájában.

1971 júliusában a felső-clyde-i hajóépítők (Upper Clyde Shipbuilders) megszállták hajógyárukat, hogy megakadályozzák annak bezárását. Több százezer munkás sztrájkolt támogatásukra, és a foglalások hulláma terjedt el, bevonva mind a szervezett, mind a szervezetlen munkásokat.

A hajóépítők megalázó visszavonulásra kényszerítették a kormányt.

Az 1880-as évek dokkmunkásai által alapított hagyományok közel száz évvel később is éltek. A londoni dokkmunkások közül sokan húszas éveik elején jártak, amikor 1972 júliusában csatlakoztak a kormány elleni lázadáshoz.

Öt dokkmunkást börtönöztek be a Pentonville börtönben, amiért sztrájkőrséget szerveztek a helyükre bevont szakszervezeten kívüli munkaerő ellen.

Órákon belül a dokkmunkások lezárták a nagyobb kikötőket. A szolidaritási sztrájkok pedig kiterjedtek a gépiparra, a kohászatra, a közlekedésre, az önkormányzatokra és Európa egyik legnagyobb munkahelyére – a Heathrow repülőtérre.

Mintegy 250 000 munkás sztrájkolt. A bebörtönzésük után öt nappal a Pentonville-ötöket szabadon engedték.

A múlt nagy munkásosztálybeli lázadásai mindig új munkáscsoportokat vontak be, akiknek alig volt tudatuk saját erejükről, mielőtt belevetették magukat az akcióba.

Az egészségügyben és az oktatásban egykor tisztességes állások proletarizálódtak, ami szakszervezeti szerveződést és sztrájkokat váltott ki. Hatalmas számú munkás dolgozik a Heathrow és Gatwick repülőtereken, kórházakban, elosztóközpontokban és call centerekben.

Bármely sztrájk a hőhullámban való munkakörülményekért vagy a bérek helyreállításáért szolidaritást nyer és másokat is inspirál.

A mai gyufáslányok talán a Tesco-nál dolgozó 345 000 ember között találhatók meg. A mai dokkmunkások talán Deliveroo-kerékpárokat hajtanak vagy teherszállító teherautókat vezetnek.

Amikor a szakszervezeti tagok csatlakoznak a rasszizmus és más társadalmi mozgalmak elleni kampányokhoz, számokat és társadalmi súlyt hoznak magukkal. A politikai aktivizmus pedig elkezdheti a szakszervezeteket erős, politikai intézményekké alakítani, amelyek képesek visszaverni a főnököket és kihívni saját vezetőiket.

A szakszervezeti vezetők támogathatnak progresszív ügyeket, ami ajtókat nyit a tagok tüntetésekre való megnyeréséhez. De a szocialisták számára a kulcskérdés az, hogyan építsünk támogatást a radikális eszmék számára a szakszervezetek bázisán.

Az utóbbi időben kezdünk példákat látni arra, hogy munkások Palesztina támogatására szerveznek akciókat.

Tavaly szeptemberben Olaszországot egy 24 órás általános sztrájk rázta meg, amelyben félmillió ember vett részt. Követelték Olaszország genocídiumban való részvételének beszüntetését. Kikötőket zártak le Genovában, Triesztben, Velencében, Livornóban és Salernóban.

A munkásoknak hatalmukban áll megbénítani a termelést egész Olaszországban, és leállítani a fegyverek Izraelbe irányuló áramlását. Ez az a szakszervezetiség, amiért küzdenünk kell.

forrás: Socialist Worker

Több százezer ember tüntetett Indiában a tervezett amerikai kereskedelmi megállapodás ellen

A nagy szakszervezetek, amelyek milliós paraszt- és munkástömegeket képviselnek, azzal vádolják Narendra Modi szélsőjobboldali kormányát, hogy a nagyvállalatok érdekeit támogatja több millió indiai életének rovására.

Több százezer ember vonult az utcákra India szerte, és több ezren kockáztatták a letartóztatást az ország különböző részein hétfő. Az akciók a paraszt- és munkásszakszervezetek közös országos felhívásának részét képezték, amelyek ellenzik a tervezett amerikai kereskedelmi megállapodást, és más követeléseket is felvetettek.

A tüntetők, köztük gazdálkodók, informális és formális szektorban dolgozó munkások, diákok, fiatalok és nők, India számos városában és falvában vonultak a kormányhivatalokhoz, transzparenseket és vörös zászlókat lobogtatva, és paraszt-munkás egységet követelő jelszavakat skandálva a kormányzati politika ellen.

Néhány helyen összecsaptak a biztonsági erőkkel is, amelyek megpróbálták feltartóztatni meneteiket, és ideiglenes ostrom alá vették a kormányhivatalokat.

A tüntetők követelték a Donald Trump-kormányzat által az év elején bejelentett tervezett indo-amerikai kereskedelmi megállapodás visszavonását, azzal érvelve, hogy az ellentétes az indiai mezőgazdaság érdekeivel. Részletes követelési listát is közzétettek.

Számos helyen nagygyűléseket szerveztek, ahol a felszólalók emlékeztették a közönséget Narendra Modi kormányának kudarcaira, amelyek az ország gazdálkodóinak jólétét érintő fontos ígéretek teljesítését illetik.

A felszólalók beszéltek arról, hogy a kormány által hozott törvények sorozata valójában károsította a gazdálkodók és az ország vidéki gazdaságának érdekeit, amely már régóta válságban van.

A szónokok azzal vádolták a kormányt, hogy az Amerikával kötendő szabadkereskedelmi megállapodás (FTA) támogatásával a Hindutva-felsőbbrendűséget valló Bháratíja Dzsanata Párt (BJP) vezette szélsőjobboldali kormány ismét felfedte az imperialista diktátumoknak való alárendelődését és közömbösségét az ország valódi érdekei iránt.

Nagyszámú tüntetőt lehetett látni India különböző államainak utcáin, például Nyugat-Bengálban, Keralában, Tamilnáduban, Tripurában, Rádzsasztánban, Haryánában, Asszamban, Mahárástrában és másutt.

A tiltakozást közösen hirdette meg a Samyukta Kisan Morcha (SKM) és a Központi Szakszervezetek (CTU), az All India Agricultural Workers Association (AIAWA – Országos Mezőgazdasági Munkások Szövetsége) mellett, és támogatták diákszervezetek, ifjúsági és női szervezetek.

Az SKM követelési listát állított össze, és november 26-ig, a delhi határnál zajló gazdatüntetések hatodik évfordulójáig adott haladékot a kormánynak a követelések teljesítésére, figyelmeztetve, hogy ellenkező esetben nagyobb, határozatlan ideig tartó mozgalmat indítanak.

Mezőgazdasági válság Indiában Modi alatt

Az SKM és a CTU, amelyek milliónyi gazdálkodót és munkást képviselnek, kijelentették, hogy a november 26-i tiltakozások közös kísérletük lesz a „Mezőgazdaság megmentésére, Ipar megmentésére és India megmentésére”.

India munkaerejének több mint 40%-a és lakosságának közel 60%-a még mindig a mezőgazdaságtól és a kapcsolódó területektől függ megélhetése szempontjából. Az indiaiak mintegy 70%-a még mindig vidéki területeken él.

Évtizedek neoliberális gazdasági reformja negatívan hatott a vidéki gazdaságra és a mezőgazdaságra, hatalmas mezőgazdasági válságot okozva, amelynek során több százezer gazdálkodó követett el öngyilkosságot az eladósodás és a megélhetés alternatív lehetőségének hiánya miatt.

A válság milliókat kényszerített arra, hogy felhagyjanak a mezőgazdasággal és városokba vándoroljanak alternatív megélhetési források után kutatva.

A gazdálkodók szerint a problémáik kezelése helyett a 2014-ben hatalomra került Modi-kormány olyan politikákat fogadott el, amelyek tovább rontották helyzetüket. Ez az elmúlt évtizedben a tiltakozások több hullámához vezetett.

A főváros, Újdelhi határánál zajló több mint egy éves gazdatiltakozás után a Modi-kormány kénytelen volt megállapodást aláírni az SKM-mel 2021. december 9-én.

Vállalta, hogy visszavonja a 2019-ben hozott vitatott mezőgazdasági törvényeket, és törvényt alkot a mezőgazdasági termékek törvényes minimális támogatási áráról (MSP), hogy eleget tegyen a gazdálkodók régóta fennálló követelésének.

Az SKM szerint a törvényes minimális támogatási ár hiánya miatt a gazdálkodók gyakran kénytelenek termékeiket a tényleges előállítási költségnél jóval alacsonyabb áron eladni, ami minden szezonban hatalmas pénzügyi veszteségeket okoz számukra.

Azonban öt évvel később a gazdálkodók azzal vádolják a kormányt, hogy a Modi-kormány által vállalt követelések egyike sem teljesült.

„Narendra Modi kormánya nem teljesítette ígéreteit a törvényes minimális támogatási ár bevezetésére és a tüntetőkkel szembeni eljárások visszavonására vonatkozóan, amelyeket öt évvel ezelőtt, a gazdatüntetések idején tett” – mondta üzenetében Hannan Mollah, a 2020-21-es gazdatüntetések egyik vezetője és az All India Kisan Sabha (AIKS – Országos Gazdaszövetség) vezetője, amely az SKM egyik fő alkotóeleme.

Azzal vádolta a Modi-kormányt, hogy további olyan politikákat vezet be, amelyek még nehezebbé teszik az ország gazdálkodóinak és munkásainak életét.

A kormány további vitatott jogszabályokat terjesztett elő, beleértve az áramellátás privatizációjáról szóló törvényjavaslatot és a Nemzeti Vidéki Foglalkoztatási Garancia Törvény (NREGA) visszavonását, amely jelentős segítséget jelentett a két termés közötti időszakban munkát kereső milliók számára, és számos szabadkereskedelmi megállapodást kötött olyan országokkal, mint Új-Zéland, az EU és az Egyesült Királyság.

Fő követelések

A tervezett amerikai kereskedelmi megállapodás aggodalmat keltett a gazdálkodók millióiban az amerikai mezőgazdasági termékek esetleges vámmentes behozatala miatt.

Az SKM szerint a magasan támogatott amerikai és más országokból származó mezőgazdasági termékek vámmentes beáramlása még drágábbá teszi az indiai mezőgazdasági termékeket a helyi fogyasztók számára. Ez további milliókat fog kiszorítani a mezőgazdaságból, alternatív megélhetési lehetőség nélkül.

A szabadkereskedelmi megállapodások és a tervezett amerikai kereskedelmi megállapodás visszavonásán kívül a tüntetők hat másik fő követelést is felvetettek:

  1. MSP-törvényt az összes mezőgazdasági termékre a C2+50% (teljes előállítási költség + 50% nyereség) alapján
  2. Átfogó adósság-elengedést a vidéki eladósodás megszüntetésére és a parasztok és napszámosok öngyilkosságainak kezelésére
  3. Négy munkatörvényi kódex visszavonását és 31 000 rúpia (kb. havi 325 dollár) nemzeti minimálbért
  4. Az NREGA helyreállítását és legalább 200 nap garantált munkát mindenki számára
  5. Az áramellátás privatizációjáról szóló törvényjavaslat visszavonását
  6. Véget vetni minden erőszakos földszerzésnek

Az AIKS szombati sajtóközleményében a tiltakozásokat üzenetnek nevezte a kormány felé az erős paraszt-munkás egységről „a gazdálkodók és munkások brutális kizsákmányolása ellen a vállalati-kapitalista erők által, a minimális támogatási ár megtagadásával a gazdálkodóktól és a méltó élethez szükséges minimálbér megtagadásával a munkásoktól és mezőgazdasági munkásoktól”.

Az SKM és a CTU hónapok óta együttműködve mozgósít a Modi-kormány munkásellenes és gazdaellenes politikája ellen. Az SKM támogatta a február 12-i országos sztrájkot a négy új munkatörvényi kódex ellen, amelyben becslések szerint 300 millió indiai vett részt.

Az SKM figyelmeztetett, hogy ha a kormány nem hallgat a gazdálkodókra és munkásokra a hétfői tiltakozások után, augusztus 17-én egy tömeges küldöttséget küld India miniszterelnökéhez, hogy benyújtsa követeléseik listáját, és elkezdje előkészíteni a november 26-tól kezdődő határozatlan ideig tartó tiltakozásokat helyi szintű kampányok lebonyolításával.

forrás: Breakthrough News

Mexikói tanárok leckét adnak az osztályharcból

Szergej, egy mexikóvárosi sztrájkoló tanár a Socialist Workernek beszélt a neoliberális rendszer elleni küzdelmükről

Több tízezer tanár kezdett határozatlan idejű sztrájkba múlt héten Mexikó 31 államából legalább tízben. A sztrájkolók szembeszálltak a rendőri brutalitással, utakat blokkoltak, elfoglalták az oktatási minisztérium fővárosi székházát, és tábort vertek a főváros főterén.

Lerombolták a futballsztárok világbajnokságra épített szobrait. A jövő héten nyíló nemzetközi sporteseményre a mexikói állam rengeteg pénzt költött, miközben a munkásosztály a megszorításoktól szenved.

A CNTE tanárszakszervezet vezetője, Pedro Hernandez Morales azt mondta: „Ha nincs megoldás, nem gurul el a labda.”

A sztrájkolók 100 százalékos alapbéremelést és több iskolai finanszírozást követelnek. Azt is akarják, hogy töröljék el a 2012-es oktatási reformokat, amelyek bevezették a versenyvizsgákat és a dolgozók teljesítményalapú értékelését.

Szergej, egy mexikóvárosi sztrájkoló tanár a Socialist Workernek elmondta: „Több követelés miatt döntöttünk a sztrájk mellett, de van egy, ami a legfontosabb közülük.

„Természetesen bérfejlesztést, jobb egészségügyi szolgáltatási feltételeket, az oktatási költségvetés növelését és a rendszeren belüli előmeneteli és felvételi mechanizmusok lebontását követeljük.

„De mindenekelőtt a központi követelés a 2007-es LISTE-törvény hatályon kívül helyezése, amely reform megváltoztatta az állami alkalmazottak nyugdíj- és járadékrendszerét.”

Ez „lehetővé tette a dolgozók megtakarításainak értékpapírosítását”, ami azt jelenti, hogy azokat nagy pénzintézetekben magánnyugdíjalapokká alakították át.

Azt mondta, a dolgozók „egy állami kézben lévő, szolidaritási alapon működő nyugdíjrendszert” követelnek.

Az országos sztrájkokat az Oaxaca tartománybeli mintegy 80 ezer tanár egyhetes átfogó akciója előzte meg.

Az elmúlt héten 12 ezer iskolát tartottak zárva, főutakat blokkoltak, és tiltakozó táborokat vertek fel a dél-mexikói államban. Ezek a tiltakozó táborok most az ország több városában is egész utcákat foglalnak el.

A tanárok a szociáldemokrata elnök, Claudia Sheinbaum ellen harcolnak. Kormánya legalább 3 milliárd dollárt költött a világbajnokság infrastruktúrájára, miközben megnyirbálta az iskolai költségvetéseket.

Megpróbálta lecsillapítani a dolgozók dühét egy 9 százalékos béremeléssel a múlt hónapban – de a CNTE jogosan utasította el ezt a „morzsákat”.

Sheinbaum a 2024-es elnökválasztási kampánya kulcsfontosságú részévé tette a nyugdíjreformok – amelyek minden közszférában dolgozót érintenek – hatályon kívül helyezését. De most elnyomást alkalmaz, és azt állítja, hogy „nincs pénz”.

A tanárok felszólították a diákokat, szülőket, valamint a köz- és magánszektor dolgozóit, hogy csatlakozzanak a mozgósításokhoz. Az akciók kiterjesztése és elmélyítése kényszerítheti Sheinbaumot, hogy előrukkoljon a pénzzel.

forrás: Socialist Worker

Hat módszer, amivel visszavághatunk a megélhetési válságnak

Az alábbi cikk a brit Socialist Worker oldalán jelent meg, a brit helyzetre vonatkozóan, azonban a magyar helyzetre is alkalmazható.

Számláink és lakbéreink az egekbe szöknek, miközben fizetésünk zuhan. Íme hat változtatás, amelyek segíthetnek, hogy a felszínen maradjunk – de meg kell küzdenünk értük.

1) Árszabályozásra van szükségünk

Az élelmiszerárak 2021 óta több mint 40 százalékkal emelkedtek.

A növekedést nagy sokkok okozzák, mint Donald Trump iráni háborúja és a klímaválság. Néhány szupermarketlánc pedig mindannyiunkat lehúz az árak felverésével – ezt nevezik „árdrágításnak”.

Árszabályozást kellene bevezetnünk az élelmiszerek és italok körében. Ez azt jelentené, hogy a brit kormány felső határt szabna olyan termékek árának, mint a kenyér, tej, sajt, olívaolaj, gyümölcsök és zöldségek.

Amikor a Munkáspárt óvatosan felvetette az „önkéntes árszabályozást”, a szupermarket-vezetők és a szabadpiaci közgazdászok felháborodva kiabálták, hogy ez nem működne.

Pedig sok kormány már most is alkalmaz árplafonokat – például az energia ára körül –, és nem dőlt össze a világ.

A szupermarket-vezetőknek pedig bőven van pénzük árat csökkenteni. Szegénységre hivatkoznak, azt mondják, a verseny miatt alacsonyak a „haszonkulcsok”.

De a Tesco 3,15 milliárd font nyereséget jelentett 2025-26-ra – és 937 millió fontot fizetett ki a részvényeseknek, miközben kiürítette a bankszámládat.

2) Követeljük a bérek helyreállítását

Ha a bérek követték volna az inflációt, évente több ezer fonttal jobban élnél.

Küzdenünk kell a „bérek helyreállításáért” mind az állami, mind a magánszektorban – ez azt jelenti, hogy a munkáltatóknak olyan bért kell adniuk, ami kompenzálja az elvesztett értéket.

A bérek helyreállítása az orvosrezidensek sztrájkjainak felvonulási kiáltása.

A BMA szakszervezet kiszámolta, hogy a rezidens orvosok (korábbi nevükön pályakezdő orvosok) reálbére 2008-9 és 2021-22 között több mint 26,1 százalékkal esett.

Kiszámolták, mennyi bért vesztettek az orvosok ezalatt az évek alatt, összehasonlítva a „béremeléseket” az RPI-vel, az infláció legpontosabb mérőszámával.

Ugyanezt a módszert használva a tanárok reálbére 26-30 százalék között csökkent 2008-9 és 2025-26 között.

Az ápolónők bére évente körülbelül 8000 fonttal kevesebb, mintha követték volna az inflációt. A kiskereskedelmi dolgozók pedig 8-12 százalékos csökkenést szenvedtek el ugyanezen mérőszám alapján.

Minden dolgozónak helyre kell állítani a bérét.

3) Lakbérszabályozásra van szükségünk

A lakbéred 2020 óta körülbelül 38 százalékkal emelkedett.

A 2020 és 2025 közötti meredek növekedés azt jelenti, hogy Nagy-Britannia körzeteinek több mint felében a bérlők átlagosan legalább havi 1000 fontot fizetnek egy új bérleti szerződésért.

A lakhatási válság különösen súlyos Londonban, ahol kis szobákért is uzsoraárakat kérnek.

De ez minden nagyobb várost érint – például Birmingham-ben az átlagos lakbér 31 százalékkal, havi 1065 fontra emelkedett, míg Leeds-ben 29 százalékkal, 1013 fontra.

A kisebb városok is érzik a szorítást. Dél-Walesben, Blaenau Gwentben a bérlők körülbelül 52 százalékkal fizetnek többet.

A Munkáspárt kormányának Bérlők Jogairól szóló törvénye néhány haladó intézkedést hozott. Ez azt jelenti, hogy a bérbeadóknak mostantól megfelelő indokokat kell adniuk a kilakoltatáshoz, és hosszabb felmondási időt kell biztosítaniuk. Évente csak egy lakbéremelésre korlátozódnak, és annak is összhangban kell lennie a piaci árakkal.

A törvény mégsem hozta meg a radikális intézkedéseket, amelyek szükségesek lennének Nagy-Britannia lakhatási válságának megoldásához.

A megoldás az, hogy önkormányzati bérlakásokat építsünk mindenki számára alacsony lakbérrel – és lecseréljük a csődöt mondott, profitvezérelt rendszert.

De a magánbérlőknek azonnali intézkedésekre van szükségük a megélhetési válság miatt. Ezért a lakbéreket legalább a 2020-as szintre kell csökkenteni és befagyasztani.

A bérbeadók, politikusok és a mainstream média fel fog háborodni a javaslatra. Azt fogják mondani, hogy a magánbérbeadók a lakbérszabályozásra válaszul egyszerűen kivonnák a házakat a piacról. Ez igaz?

Sokan nem fogják – mert a lakbérszabályozással is pénzt keresnek rajtad.

Néhányan lehet, hogy igen – de hadd próbálják. A lakbérszabályozást kötelező kisajátítással kellene alátámasztani kártalanítás nélkül. Tehát ha a bérbeadód az alacsonyabb lakbér miatt nem akarja kiadni a házat, az önkormányzati bérlakássá válik.

4) Emeljük, ne csökkentsük a juttatásokat

Ha a konzervatívok nem vezetik be a jóléti csökkentéseket 2010-től, körülbelül 1,5 millióval kevesebben élnének szegénységben.

De a Munkáspárt előre akarja vinni a „jóléti reformokat”, arra hivatkozva, hogy sok igénylő nem akar dolgozni. A valóságban sokan még a létező elégtelen támogatást sem kapják meg.

A Policy in Practice kutatócég elemzése szerint az igénybe nem vett juttatások teljes összege Nagy-Britanniában jelenleg évi 24 milliárd font.

Ez magában foglal 11,1 milliárd fontnyi Egyetemes Creditet, 2,4 milliárd fontnyi Gondozói Segélyt, 1,5 milliárd fontnyi Gyermekkedvezményt.

Azért nem veszik igénybe ezt a pénzt, mert a rendszer az igénylők ellen van berendezve. Emelni kell a juttatásokat – és évente automatikusan növelni az RPI inflációs rátájának megfelelően.

A szankciókat és büntetéseket – amelyek a szegénység miatt bűnbakká tesznek és büntetnek embereket – el kell törölni.

5) Vegyük vissza a közművállalatokat

A közművek privatizációja a vezetők és a részvényesek zsebét tömte, miközben a bankszámláinkat leverte.

Például a víz privatizációja óta a számláink reálértéken 44 százalékkal emelkedtek.

Az energia- és vízszektort államosítani kell, és közszolgáltatásként működtetni. Ez azt jelenti, hogy vissza kell venni az összes olyan vállalatot, amely birtokolja és irányítja az infrastruktúrát, illetve azokat a cégeket, amelyektől a számlákat kapod.

De nem drága az államosítás? Csak akkor, ha „kártalanítjuk” a kövér macskákat.

Nekik kellene kártalanítaniuk mindannyiunkat az árdrágításért és az alulbefektetésért.

A We Own It kampány kiszámolta, hogy a privatizáció évente milliárdokba kerül nekünk, mert „az adóink és számláink mennek el a részvényesi nyereségre, a többlet adminisztrációs költségekre és a felvett pénzek magasabb kamataira”.

2021-ben ez a költség 2,3 milliárd fontot tett ki a víz, és évi 3,2 milliárd fontot az energia esetében.

6) Adóztassuk meg a leggazdagabbakat

Bőven van pénz a munkásosztály életszínvonalának emelésére. A Sunday Times Rich List 2026 szerint Nagy-Britannia 350 leggazdagabb embere 784 milliárd fontot „ér”.

Íme öt adóemelés, amely milliárdokat hozhatna:

1) Mindössze 2 százalékos vagyonadó évi 24 milliárd fontot hozna.

A Tax Justice szerint a 10 millió font feletti vagyonra kivetett adó Britannia 20 ezer leggazdagabb emberét érintené. Ez egy nagyon mérsékelt követelés. 10 százalékkal nagyjából az NHS költségvetésének a felét hozhatná be – akár 120 milliárd fontot.

2) A „tőkenyereség-adó” és a személyi jövedelemadó szintjének kiegyenlítése évi 16,7 milliárd fontot hozna.

Ez a szupergazdagokat sújtaná, akik részvények és ingatlanok eladásából profitálnak – a tőke birtoklásából származó nyereség. A megkeresett jövedelmet, például a munkásosztálybeliek bérét, 20-45 százalékos kulcsok adóztatják.

De a tőkenyereség formájában szerzett nem megkeresett jövedelmet 10-28 százalékos kulcsok adóztatják.

3) A nem megkeresett jövedelemre kivetett társadalombiztosítási járulék évi 10,2 milliárd fontot hozna.

Jelenleg a társadalombiztosítási járulékot csak a megkeresett jövedelemre vetik ki. De miért ne fizetnék a gazdagok a részvények utáni osztalékból, az ingatlanokból származó lakbérből és a megtakarítások kamataiból származó jövedelem után?

4) Az örökösödési adó kiskapuinak bezárása évi 1,4 milliárd fontot hozhatna.

Az örökösödési adó szabályai lehetővé teszik a gazdagok számára, hogy a lehető legkevesebb adót fizessék.

5) A részvény-visszavásárlások adója évi körülbelül 2 milliárd fontot hozhatna.

Néhány nagy brit vállalat a „részvény-visszavásárlás” nevű módszert használja a nyereség növelésére. Ez azt jelenti, hogy a cégek visszavásárolják saját részvényeiket, ami csökkenti a piacon lévő részvények teljes számát és felhajtja a részvényesek eszközeinek értékét.

Ez gazdagítja a részvényeseket, az igazgatósági tagokat és a felsővezetőket. Mindössze 4 százalékos adó – egy nagyon korlátozott intézkedés – 2 milliárd fontot hozhatna.

Szerveződjünk most egy forró őszre

A megélhetési válság egyre mélyül Donald Trump iráni háborúja, a klímaválság, a profitéhes munkáltatók és a Munkáspárt megszorításai 2.0 közepette.

Ha a baloldal és a szakszervezetek nem mutatnak vezetést, a szélsőjobb a demoralizációból erőt kovácsolva a bevándorlók és menekültek elleni bűnbakképzést fogja felszítani.

Lehetőség van a bérek miatti fellépésre. A BMA szakszervezet rezidens orvosai további sztrájkokat jelentettek be a bérek, a munkahelyek és az NHS védelme miatt. Június 15-én reggel 7 órától négy napra mennek ki – áztasd el szolidaritással a sztrájkbizottságaikat, és hívd meg őket, hogy beszéljenek a szakszervezeti gyűléseden.

A Unison szakszervezet július 9-én Angliában és Walesben népszavazást indít az önkormányzati és iskolai kisegítő dolgozók körében, miután elutasította a Munkáspárt kormányának 3,3 százalékos nyomorúságos bérajánlatát.

A szakszervezet azt mondja, hogy „stratégiailag kiválasztott munkáltatóknál fog szavazást tartani”, de még esedékes a lista közzététele. Az aktivisták azonban már most szervezkednek a bérharcra gyűlésekkel, tüntetésekkel és más eszközökkel.

Az UCU szakszervezet tagjai a felső- és felnőttképzésben országos fellépést követelnek.

A szocialistáknak népszerűsíteniük kell a jelszót a munkásmozgalomban: „Nem fizetünk Trump háborújáért”. Az egész munkásosztály szükségletei azt követelik, hogy minden lehetőséget megragadjunk az idei évben a sztrájkokra a megélhetési válság miatt. Szerveződjünk most egy forró őszre.

forrás: Socialist Worker

Ellenállás vörös betűkkel a Royal Mail vezetőinek

Gloucestershire-i alapszervezet elutasítja a megállapodást, amely fenntartaná a „fenntarthatatlan” munkaidőt

Az ellenállás jelei mutatkoznak a Royal Mail vezetősége és a CWU szakszervezet vezetői között létrejött javasolt megállapodással szemben.

A szakszervezet szerint a tagság elé terjesztett ajánlat egy módja annak, hogy kezeljék az Egyetemes Szolgáltatási Kötelezettség (USO) „reformját”, valamint javítsanak a béreken és a munkakörülményeken.

Az USO előírta a Royal Mail számára a levelek heti hat napos kézbesítését, de a postai szabályozók beleegyeztek annak gyengítésébe. Azóta a vezetőség és a szakszervezet hosszútávú tárgyalásokat folytat a cég átszervezéséről a változások figyelembevételével.

A szakszervezeti vezetés szerint a létrejövő megállapodás igazságosabb módon osztja újra a munkát, mintha a menedzsment egyszerűen keresztülvitte volna a változásokat, és védi az állásokat.

De a Gloucestershire Amal CWU alapszervezet határozottan fellép a megállapodás ellen, mondván, hogy az fenntartja a „fenntarthatatlan” munkamintákat, és még nehezebbé teszi a postai dolgozók munkáját.

„Úgy véljük, a helyi menedzsment nagy része jelenleg sem képes egy kézbesítő iroda működtetésére, és ha megpróbálnák kezelni ezt az új rendszert, az még nagyobb káoszt okozna a kézbesítő tagjaink számára” – áll az alapszervezet közleményében.

Az alapszervezet az elutasítást is javasolja, mert a megállapodás nem kezeli megfelelően a növekvő bér- és munkakörülménybeli szakadékot azok között, akik 2022 után kezdtek a Royal Mail-nél, és a régebb óta alkalmazott dolgozók között.

A CWU 2023-ban elfogadott egy megállapodást, amely eltérő feltételeket tett lehetővé, de megígérte, hogy javít az új munkavállalók helyzetén.

„Az új belépőknek felajánlott pénzügyi csomag is mélyen elégtelen” – mondja az alapszervezet. „A javasolt 1,75 százalékos béremelés elhanyagolható gesztus, amely nem biztosít valódi utat a paritáshoz.”

„Abszolút minimum, hogy a fizetett szüneteknek minden alkalmazott számára egy nem tárgyalható feltételnek kellett volna lenniük.”

Az, hogy a vezetőség eltérő béreket fizethet ugyanazért a munkáért, megosztáshoz vezet, és megnehezíti, hogy a szakszervezet mozgósítsa az újabb dolgozókat egy esetleges sztrájk esetén.

Az országos szakszervezet postai végrehajtó bizottsága egyhangúlag támogatja a jelenlegi megállapodást. Régóta elfogadja a Royal Mail azon állítását, hogy a cég az összeomlás szélén áll.

De a Gloucestershire Amal elutasítása megmutatja, hogy nem mindenki követi ezt a vonalat.

„Teljes mértékben tudatában vagyunk annak, hogy a cég nem fog csak úgy több pénzt ajánlani kihívás nélkül” – mondja az alapszervezet. „És elismerjük, hogy az elutasítás végső következménye ipari akció lehet.”

Gloucestershire-nek van igaza. A Royal Mail-t ma egy multimilliárdos tulajdonos birtokolja, aki be akar törni a brit szolgáltatások piacára.

Ez azt jelenti, hogy a szakszervezet jóval nagyobb nyomásgyakorlási képességgel rendelkezik, mint azt vezetői gondolják.

forrás: Socialist Worker

India baloldali pártjai a szakszervezeten kívüli munkásokat támogatják a minimálbérért folytatott küzdelemben

Az országszerte, a formális szakszervezeteken kívüli munkások által szervezett tiltakozások annak a jelei, hogy egyre többen felismerik a kollektív szerződés és az egységes küzdelem szükségességét.

India jelentős baloldali pártjainak tagjai pénteken, április 24-én Újdelhiben gyűltek össze, hogy szolidaritást vállaljanak azokkal a munkásokkal, akik országszerte tiltakozásokat szerveznek a minimálbér emeléséért és az állami elnyomás megszüntetéséért.

A tiltakozók jelszavakat skandálva ítélték el a biztonsági erők által letartóztatott több száz munkást, és követelték a szélsőjobboldali kormány által elfogadott négy új munka törvénykönyvének hatályon kívül helyezését.

A tiltakozást közösen szervezte az Indiai Kommunista Párt (Marxista), az Indiai Kommunista Párt (CPI), az Indiai Kommunista Párt (Marxista-Leninista) Felszabadítás, a Forradalmi Szocialista Párt (RSP), a Forward Blokk és mások.

A nagygyűlés felszólalói szerint az újdelhi ipari külvárosban, Noidában zajló tiltakozások azt mutatják, hogy a szélsőjobboldali kormány azon kísérlete, hogy a szakszervezeteket évtizedes démonizálással, elnyomó törvényekkel, valamint társadalmi és regionális megosztottságot keltő törekvésekkel hiteltelenítse, összeomlóban van, mivel egyre több munkás egyesül és keres kollektív tárgyalást.

A felszólalók példaként említették a közelmúltbeli bihari Barauni-finomítóban, a haryanai Panipat-finomítóban, a gujarati munkások, valamint a Noidában és India Nemzeti Fővárosi Régiójának (NCR) más területein zajló tiltakozásokat mint az emelkedő munkásosztály-tudatosság jeleit Indiában.

A felszólalók megjegyezték, hogy e tiltakozások többsége a szakszervezetek aktív részvétele nélkül indult, és dacoltak az egyes állami kormányok azon törekvéseivel, hogy ezeket közbiztonsági problémaként tüntessék fel és erőszakkal fojtsák el őket.

Minden nagy szakszervezet, köztük a Centre for Indian Trade Union (CITU) is kifejezte támogatását a noidai munkások iránt, és részt vett a munkások és a közigazgatás közötti kommunikációs csatorna létrehozásában.

A tisztességes minimálbér a központi követelés

A baloldali pártok támogatták a szakszervezetek követelését, hogy az NCR-ben emeljék a minimálbért havi 26 000 rúpiára (276 USD), valamint legyenek megfelelő szociális biztonsági intézkedések és túlóradíjazás. Követelték továbbá a bérmunkás foglalkoztatás korlátozását és a tiltakozások során letartóztatott összes munkás azonnali szabadon bocsátását.

Miután évekig meredeken emelkedtek a megélhetési költségeik az alapvető árucikkek és szolgáltatások inflációja miatt, a Noidában (Gautam Buddhanagar) és az NCR más térségeiben – az ország egyik legnagyobb ipari körzetében, a főváros Újdelhi közelében – dolgozó munkások április második hetében sztrájkba kezdtek, béremelést követelve.

Hangsúlyozták, hogy Uttar Pradesh állam kormánya 2014 óta nem hozott létre bértanácsot a minimálbér felülvizsgálatára, hogy az igazodjon a növekvő inflációhoz, ami miatt a munkások többsége havi 11 000 rúpiás (= 36 ezer forint) bérből kénytelen tengődni.

Követeléseik teljesítése helyett az indiai legnagyobb állam, Uttar Pradesh biztonsági erői hatalmas fellépést indítottak a munkások ellen, több százukat letartóztatták, sőt azzal vádolták őket, hogy nemzetellenes tevékenységben vesznek részt.

Voltak jelentések a letartóztatott munkásokkal szembeni őrizetben elkövetett kínzásokról is, és sok szakszervezeti vezetőt házi őrizetbe helyeztek.

Az Uttar Pradesh-i kormányt vezető szélsőjobboldali Bharatiya Janata Párt (BJP) megpróbálta lecsillapítani a tiltakozó munkásokat azzal, hogy 21%-kal megemelte a minimálbért.

A baloldali pártok támogatták a szakszervezetek döntését, miszerint elutasítják az Uttar Pradesh-i kormány által bejelentett csekély béremelést, mivel az súlyosan elégtelen a méltó élethez.

A nagyobb küzdelem része

A pénteki tiltakozáson felszólaló különböző vezetők szerint a noidai küzdelem tükrözi az indiai munkásosztály növekvő elégedetlenségét, amelynek többsége szervezetlen maradt.

India egymást követő kormányai szisztematikus kísérletet tettek arra, hogy megfosszák a munkásokat kollektív tárgyalási jogaiktól, például a szakszervezet-alakítás jogától. Ez olyan helyzethez vezetett, hogy az ország összes munkásának több mint 90%-a a szakszervezetek hatókörén kívül esik.

A szakszervezetek el nem ismerése, a bértanácsok felállításának megtagadása és a tiltakozások kriminalizálása néhány további eszköz, amelyet a kormányok a munkások elhallgattatására alkalmaznak.

Subhashini Ali, a CPI(M) vezetője szerint Narendra Modi kormánya azért utasítja el a munkások jogos panaszainak elismerését, és söpri azokat a „nemzetellenes” tevékenységek szőnyege alá, mert a nagyvállalatok önjelölt védelmezőjének tekinti magát.

Amrinder Kaur, az All India Trade Union Congress (AITUC) – az ország egyik legrégebbi és legnagyobb szakszervezeti szövetsége – vezetője szerint a Modi-kormány által bevezetett négy új munka törvénykönyve a legújabb és legátfogóbb kísérlet az ország munkásmozgalmának megölésére.

Hangsúlyozta, hogy össze kell kapcsolni az országszerte zajló munkásküzdelmeket a négy új munka törvénykönyvének bevezetése elleni február 12-i országos sztrájkkal.

A Modi-kormány által hozott négy új munka törvénykönyve a tőkések hatalmát erősíti a munkások rovására, akik elveszítik évtizedes küzdelem során kivívott összes jogukat.

Az ország több mint 600 millió munkásából közel 300 millió vett részt a szakszervezetek által közösen meghirdetett sztrájkban, hogy tiltakozzon a négy új munka törvénykönyvének bevezetése ellen.

forrás: Peoples Dispatch

Harc a biztonságos munkáért

ANDREA BRADLEY rávilágít, hogyan került a City of Glasgow College egészségvédelmi és biztonsági vitája az STUC Kongresszus sürgősségi indítványának középpontjába

Az idei Skót Szakszervezeti Kongresszus (STUC) témája: „Munkások összefogása, jobb feltételek követelése”.

Ez fontos emlékeztető a munkások szakszervezeti mozgalmon keresztüli kollektív erejére, abban az időszakban, amikor a munkásellenes, szakszervezetellenes és összefogás-ellenes politika térnyerése továbbra is fenyegeti a munkások jogait és életszínvonalát szerte az országban.

A Skót Oktatási Intézet (EIS) büszke arra, hogy kiemelkedő szerepet játszik az STUC munkájában, és jelentős küldöttséggel képviselteti magát a Kongresszuson, mint az STUC egyik nagyobb tagszervezete.

Az EIS képviselői az idei Kongresszuson négy indítványt terjesztettek elő vagy támogattak, amelyek az oktatás megfelelő finanszírozását, a gyermekszegénység elleni fellépést, a személyzet munkaterhelésének csökkentését, a munkavállalók jólétének javítását, valamint a 16 év feletti oktatás válságának kezelését követelik.

Jelentős lépés, hogy az EIS ma egy sürgősségi indítványt is benyújt a Kongresszuson egy kritikus kérdésben, amely szó szerint vészhelyzetet jelent az érintettek számára.

Az EIS jelenleg jogvitában áll a City of Glasgow College-lel, és sztrájkot folytat a főiskola Riverside kampuszán egy súlyos egészségvédelmi és biztonsági probléma miatt.

A hegesztési és lakatosműhelyi tanszék oktatói rendkívül aggódnak amiatt, hogy a hegesztési munkák során nem biztosítottak megfelelő védelmet a személyzet és a hallgatók számára.

Ismert tény, hogy a hegesztés során keletkező füstök rákkeltőek, és komoly egészségügyi kockázatot jelentenek, ha nem állnak rendelkezésre megfelelő biztonsági előírások.

Jelenleg a főiskola megtagadja, hogy hegesztő oktatói számára légzésvédő felszerelést (RPE) biztosítson, amely minimalizálná a valós egészségügyi kockázatokat.

Figyelemre méltó, hogy a hallgatók közül sokan kereskedelmi szervezetektől érkező tanulók, akiknek saját munkahelyük biztosít számukra légzésvédő eszközt az órákon való használatra. Ezzel szemben a munkáltató, a City of Glasgow College továbbra is megtagadja e létfontosságú biztonsági intézkedés biztosítását saját alkalmazottai számára.

Problémák vannak a főiskola szellőzőrendszerének használatával is, aggodalomra ad okot a hegesztési por és maradékanyag feltakarításának módja (ami a személyzet és a hallgatók kockázatának csökkentéséhez lenne szükséges), és elmulasztják az elengedhetetlen kockázatértékeléseket is.

Az EIS-Továbbképzési Oktatók Szövetsége (EIS-Fela) főiskolai tagszervezete ismételten felvetette ezeket a problémákat a főiskola vezetőségénél, és többször is megkísérelte megoldani a helyzetet megbeszélések és tárgyalások útján. Ezekre a felvetésekre a vezetőség nagyrészt süket füleket hagyott.

Ahelyett, hogy konstruktív módon, együttműködésre törekedve kezelné alkalmazottai jogos egészségvédelmi és biztonsági aggályait, a főiskola vezetése inkább tovább fokozta a feszültséget harcias hozzáállásával, igyekezett lekicsinyelni a személyzet aggodalmait, megtagadta az egyértelmű lépések megtételét alkalmazottai és hallgatói egészségének és jólétének védelmére, és megpróbálta elterelni a figyelmet a kulcsfontosságú problémákról.

Ez nemcsak hivatalos jogvitához vezetett, hanem a hegesztő oktatók folyamatos ágazati akciójához is, akik úgy érzik, nem maradt más választásuk, mint sztrájkolni egy harcias és láthatóan nemtörődöm felső vezetés folyamatos hajthatatlanságával szemben.

Hihetetlen módon, annak ellenére, hogy a jelenlegi akció egyértelműen egészségvédelmi és biztonsági alapon nyugszik, a főiskola egy nemrég kiadott hivatalos közleménye azt állította, hogy a vita „politikai” jellegű, és csupán azért szervezték, hogy nyomást gyakoroljanak a főiskolára a Skót Parlamenti választások előtt.

Ez az értelmetlen állítás csak tovább erősíti a főiskola vezetésének struccpolitikáját. Az alkalmazottak egészségének és biztonságának védelme nem politikai kérdés, hanem elemi emberség, amit bármely tisztességes munkáltató sokkal komolyabban venne.

Az EIS nemrég levelet írt a CoGC igazgatójának, Paul Little-nek, amelyben a vita rendezésére szólított fel, és megerősítette, hogy az EIS teljes mértékben támogatja a hegesztési és lakatosműhelyi tanszék tagjait abban a folyamatos küzdelmükben, hogy megfelelő egészségvédelmi és biztonsági feltételeket biztosítsanak a munkahelyükön.

A levél így fogalmaz: „Egyszerűen hihetetlen, hogy a CoGC – egy közpénzből finanszírozott intézmény – megtagadja a nagyon is ésszerű lépések megtételét a főiskolán belül hegesztési tevékenységet végző oktatók és hallgatók egészségének és jólétének védelmére. Ehelyett a főiskola csak tovább élezi a vitát a tagok biztonsági aggályaival szembeni keményvonalas, menedzserista hozzáállásával.”

Az EIS most teljes sztrájkbért fizet az ügyben érintett oktatóknak, jelezve ezzel tagjai iránti folyamatos elkötelezettségét. Továbbra is sürgetjük a főiskola vezetését, hogy hagyjon fel a harcias hozzáállással azon munkavállalókkal szemben, akik csupán egy biztonságos munkahelyre és tanulási környezetre vágynak, és felszólítjuk a főiskolát, hogy működjön együtt az EIS-szel a vita mielőbbi rendezése érdekében.

A személyzet egészségének és biztonságának védelme minden munkáltató számára kiemelt prioritás kell, hogy legyen, és ez különösen igaz egy oktatási intézményben, ahol minden korosztályú tanuló – köztük sok iskolás korú – potenciálisan veszélynek lehet kitéve.

Az a sürgősségi indítvány, amelyet az EIS ma a Kongresszus elé terjeszt, rávilágít a CoGC vezetésének tétlenségére, és jogosan kívánja növelni a nyomást rajtuk, hogy működjenek együtt az EIS képviselőivel, és helyezzék előtérbe a hegesztést végző főiskolai alkalmazottak és hallgatók egészségének és biztonságának védelmét.

A CoGC hegesztő oktatói, akik ezen a héten sztrájkolnak, ma csatlakoznak az EIS küldöttségéhez az STUC kongresszusán Dundee-ben.

Úgy véljük, hogy az egész Kongresszus ki akarja majd fejezni támogatását szakszervezeti kollégáink iránt, és egy nagyon erős és egyértelmű üzenetet kíván küldeni – amelyet még a City of Glasgow College igazgatója és felső vezetése sem tud majd figyelmen kívül hagyni –, hogy egész Skócia szakszervezeti mozgalma úgy véli: ideje komolyabban venni a lakatosműhelyi és hegesztő tanszék egészségvédelmi és biztonsági kérdéseit, és kötelezettséget vállalni arra, hogy biztosítják az oktatók és hallgatóik számára azokat a védelmi intézkedéseket, amelyekre szükségük van és amelyeket megérdemelnek.

Írta: Andrea Bradley, az EIS főtitkára
forrás: Morning Star

„ICE nélkül, háború nélkül, királyok nélkül” – tüntetések az USA-ban

A „Nincs király” (No Kings) tiltakozó megmozdulásokon az emberek százezrei vonultak az utcákra országszerte, az ICE-ellenes és Trump-ellenes jelszavakhoz csatlakozva, újabb jelet adva Trump növekvő népszerűtlenségének.

Ez volt az Egyesült Államok történelmének legnagyobb tüntetési napja. Szombaton a legutóbbi No Kings tiltakozások keretében mintegy 8 millióan vonultak az utcákra szerte az országban.

Trump arra szólította fel az embereket, hogy menjenek az utcákra Iránban – ehelyett az Egyesült Államok utcáin robbant ki a tömegtüntetés 3300 helyszínen.

Ez a harmadik alkalom, hogy a No Kings mozgalom mögött álló koalíció rendezvényeket szervezett Donald Trump és politikája elleni tiltakozásra.

A tüntetők dacos üzeneteket skandáltak, és saját készítésű táblákat vittek magukkal, amelyek elítélték az iráni háborút, a szavazati jogokat fenyegető veszélyeket és a Fehér Ház tömeges letartóztatási razziáit.

Az Anti-ICE (Bevándorlási és Vámhivatal ellenes) mozgalom is beleolvadt a demonstrációkba. Népszerű skandálás volt: „Mondd egyszer, mondd kétszer, nem tűrjük az ICE-t”. [- az eredeti angol skandálásban rímel is]

Az egyik legnagyobb nagygyűlésre St. Paulsban, Minneapolis mellett került sor, a mozgalom központjában, ahol mintegy 200 ezren vonultak fel. Bruce Springsteen előadta a Streets of Minneapolis című dalt, amelyet azért írt, hogy tiltakozzon Renée Good és Alex Pretti minneapolisi meggyilkolása ellen, akiket januárban ICE-ügynökök öltek meg.

„Rossz várost választottatok” – mondta Springsteen a tömegnek – „ezek az amerikai városok elleni inváziók nem maradhatnak megtorlatlanul.” Jane Fonda színésznő felolvasta Brenda, Renée Good feleségének nyilatkozatát.

Washingtonban néhány tüntető a katonai bázishoz vonult, ahol Stephen Miller, a Fehér Ház tömeges kiutasításokat felügyelő tisztviselője lakik. Néhányan azt skandálták: „Stephen Millernek mennie kell” és „Itt a nép az ajtód előtt”. Az egyik washingtoni tiltakozó csoport a Lincoln-emlékmű lépcsőinél állt meg, és egy 3 méter magas palesztin zászlót lengetett.

Hazami Barmada elmondta: „A legtöbb amerikai nem tudja, hogy az adódollárjaikat az erőszak támogatására használják. Ez akkor történik, miközben sok amerikai nem engedheti meg magának a lakhatást, a tejet, az iskolát vagy az egészségügyi ellátást. Az árak folyamatosan emelkednek, miközben mi Izrael háborúit vívjuk.”

Eric Fretz a Socialist Workernek nyilatkozott, amikor a New York-i menet véget ért. „A menet a végéhez közeledik. Két sugárutat kellett igénybe vennie a belvárosi szakaszon. A Hands-Off NYC, a New York-i menetet szervező koalíció 350 000 főre becsülte a New York-i felvonulók számát, ami hihetőnek tűnik. Egy ponton voltak emberek a végén a 34. utcánál, miközben még mindig voltak emberek az 59. utcánál, ahol indult. Az összes különböző Trump-ellenes témát felhozták. Volt némi ’védjük meg a demokráciát’ hazafias cucc, és némi Demokrata párti érzület, de ebből sokkal kevesebb volt, és kevesebb amerikai zászló, mint legutóbb. Jelentős számban voltak háborúellenes táblák és néhány palesztin zászló. A hivatalos New York-i szervezők a ’No ice, no kings, no war’ (ICE nélkül, királyok nélkül, háború nélkül) jelszót hozták, amit egy kicsit fel is kaptak. Mi hozzátettük: ’no billionaires’ (milliárdosok nélkül). A skandálások között volt a ’hey hoe, Donald Trumpnak mennie kell’, a ’Menekültek szívesen látottak itt’, és egy új: ’Nincs ICE, nincs háború, nincs királyjelölt – nincs több milliárdos a szálak mögött’. Nagy kontingensek voltak a SEIU 32BJ szakszervezetből, amely épületfelügyelőket és személyzetet szervez, valamint egy csoport LIUNA bevándorló munkás.”

„Sok tüntetés volt kisvárosokban, republikánus többségű körzetekből is érkeztek jelentések, ahol több ember jelent meg a Trump-ellenes tüntetéseken. A floridai The Villages, egy nagy, erősen republikánus szavazatú nyugdíjas közösség, szombaton tartotta legnagyobb No Kings tüntetését. Országos szinten a No Kings honlap nem határozott meg egyértelmű követeléseket (hányszor lehet ismételgetni, hogy ’Nincs trón, nincs korona, nincs király’, amikor az USA-ban csaknem 250 éve, III. György király óta nem volt király?). De elítélik Trumpot, amiért ’adódollárjaink milliárdjait költi külföldi rakétatámadásokra, miközben az életszínvonalat emeli, és óriási ajándékokat osztogat milliárdos szövetségeseinek’. A Hands-Off NYC hosszas vita után továbbment, és a ’No Ice, No War, No Kings’-t tette a fő hivatalos szlogenné. De ami még fontosabb, az emberek a saját tábláikat hozták.”

„A New York-i munkáskontingensekben volt egy változatos csoport: DC37 önkormányzati munkások és alkalmazottak, a SEIU helyi 32BJ – hangosak és többségében színes bőrűek – és a túlnyomórészt bevándorló LIUNA munkások. A következő lépések közé tartozik majd erre építeni, több szakszervezeti tagot bevonni, és megszervezni a Május Elsejét. Ezen a No Kings meneten feltűnően kevesebb amerikai zászló volt, mint a korábbi hasonló Trump-ellenes meneteken, és ismét nagyobb volt, mint elődei. Figyelemre méltó az is, hogy a hivatalos Hands Off NYC skandálási ív tartalmazta a ’Palesztinától Mexikóig, a határfalaknak menniük kell’ skandálást, amely a baloldalhoz kapcsolódik.”

Nathanial Hort a Socialist Workernek elmondta: „Egészen nagy volt a részvétel Tucsonban, Arizonában. Nagyon sokféle tömeg és csoport működött itt. Nagy tömeg volt az iráni háború ellen, nem csak azért, mert a Donald Trump-kabinet nem ment át a kongresszuson, hanem olyan emberek, akik őszintén ellenezték az amerikai imperializmust Iránban, és azt akarták, hogy Iránnal kapcsolatos minden külügyi probléma egyszerűen szűnjön meg. A legtöbb ember Trump külpolitikája, szociális szolgáltatásokkal kapcsolatos politikája, határpolitikája és a színes bőrűeket kormányzati állásokból célzó végrehajtási rendeletei ellen volt, amely aktívan rontotta sok közszférában dolgozó helyzetét. Volt egy transznemű és melegjogi aktivistákból álló blokk, akik transznemű, leszbikus, meleg és nem bináris büszkeség zászlókat lengettek, ami jó volt. Sok városban arra kérték az embereket, hogy regisztráljanak online a tüntetésekre, és értesítést kapnak majd a körzetükben zajló akciókról és a részvételi lehetőségekről.”

Chicago belvárosában a tüntetők azt skandálták: „Trumpnak most mennie kell, a fasisztáknak most menniük kell” és „ki az ICE-szal” – ahogy besoroltak a Grant Parkba. A chicagói nagygyűlés felszólalói a munkásjogokról, valamint a bevándorló és transznemű közösségek védelméről beszéltek. „Amikor olyan világot építünk, amely védi a transznemű embereket, olyan világot építünk, amely mindenki számára jobb” – mondta Iggy Ladden, a Chicago Therapy Collective alapítója. Deana Fredericks egy olyan női csoporttal volt, akik A szolgálólány meséje szereplőinek öltöztek be. „Aggódunk a nők jogai miatt, de ez már túl is mutat ezen” – mondta, utalva az iráni háborúra és a szavazati jogokra.

Fennáll a veszélye annak, hogy a Demokraták magukat állítják a No Kings mozgalom élére, és a választások felé terelik azt. Eric elmondta: „A nagyvárosokban, ahol nagygyűléseket tartottak, néhány felszólaló azt a gondolatot hangoztatta, hogy a Demokratákra szavazás az ellenállás része.” Ez a stratégia kisiklatja a Trump elleni ellenállást. A mozgalomnak az utcákon kell maradnia, ellen kell állnia az ICE terroristáinak, és kapcsolatba kell lépnie a szervezett munkásokkal, hogy a Május Elsejét a militáns aktivizmus fókuszpontjává tegye. Trump népszerűsége szabadesésben zuhan – a mozgalomnak most kell egyesülnie és szervezkednie, hogy eltávolítsa őt.

forrás: Socialist Worker

Több millió ember győzte le Meloni igazságügyi „reform”terveit a népszavazáson

Több mint 15 millió ember győzte le Giorgia Meloni szándékát, amellyel az igazságszolgáltatás reformját és a hatalmi ágak szétválasztásának erodálását kívánta elérni, amikor „NEM”-mel szavazott a március 22-23-i népszavazáson. A választásra jogosultak csaknem 60 százalékos részvétele hullámokat vetett a politikai tájon – és hatalmas győzelmet jelentett azoknak a társadalmi mozgalmaknak, szakszervezeteknek és ifjúsági szervezeteknek, amelyek az elmúlt években ellenállást építettek Meloni elnyomó politikájával szemben.

A szélsőjobboldali kormányzat alkotmányos változtatásokat akart bevezetni, amelyek növelték volna a kormány igazságszolgáltatás feletti ellenőrzését, azzal az ürüggyel, hogy a bíráskodás nem hatékony, és lassítja a jogi folyamatokat. A teljes állami apparátus, beleértve Olaszország legnagyobb médiáit is, mozgósításra kerültek, hogy biztosítsák a reform elfogadását – és kudarcot vallottak.

Giuliano Granato, a baloldali Potere al Popolo (Hatalom a Népnek) párt tagja szerint maga a népszavazás magas részvételi aránya is áttörést jelent. A szavazást megelőző hetekben a diákok módokat találtak a bürokratikus és anyagi akadályok kikerülésére, amelyek megakadályozták volna őket abban, hogy otthonuktól távol szavazzanak, míg mások szó szerint a világ túlsó felére utaztak, hogy részt vehessenek. „Ez egyrészt azért fontos, mert sokan akartak fellépni a kérdésben” – mondta Granato a Peoples Dispatchnek. „De sokan azért is szavaztak, mert lehetőséget láttak benne egy politikai üzenet küldésére.”

A „nem” rétegei

Az „igen” szavazatok esetében a politikai üzenet meglehetősen egyértelmű volt: a jobboldali kormány mandátumának megerősítése és nagyobb tér a programja végrehajtásához. A „nem” szavazatok jelentését azonban több rétegen keresztül kell elemezni – hangsúlyozza Granato. Az első „nem” – mutat rá – az alkotmány védelmében volt; egy progresszív alkotmányéban, amely a fasizmus veresége után, az ellenállásban részt vevők közreműködésével született.

A „nem” egyúttal a kormány általános elutasítása is volt – hangsúlyozzák a Potere al Popolo és más baloldali szervezetek. „Úgy gondoljuk” – mondja Granato a tömeges ellenszavazatról –, „hogy ez katalizátorként működött egy sokkal tágabb elégedetlenség számára, amelyet a hagyományos politikai ellenzék nem tudott megfelelően csatornázni.”

A népszavazás számszerű eredményei meghaladják a hagyományos centrum- és balközép pártok szavazóbázisát, ami arra utal, hogy sok, egyébként tartózkodó szavazó is részt vett. Granato szerint ezt abban az összefüggésben kell értelmezni, hogy Olaszország politikai berendezkedése – ahol a jobboldaltól a balközépig terjedő opciók lényegében ugyanazokon a gazdasági alapokon állnak – miatt az emberek általában úgy érzik, szavazatuk nem változtat semmin. Ebben az esetben azonban ez másképp volt. „Az emberek tudták, hogy a szavazatuk számítani fog” – mutat rá.

Ez volt a következménye egy rendkívül polarizált kampánynak, amelyet egészen a legvégéig bizonytalan közvélemény-kutatások erősítettek. Granato megjegyzi, még a népszavazást megelőző napon sem lehetett megjósolni, merre billen a mérleg nyelve. „Az emberek akkor vesznek részt, ha úgy érzik, hogy a véleményük számít. Amikor úgy gondolják, hogy semmi különbséget nem tesz, otthon maradnak.”

A „nem” egyben a munkásellenes politikák elutasítása is volt, amit a szakszervezetek részvétele is mutatott egy „társadalmi ‘nem’” kampányának kiépítésében. A helyi alapszervezetű Unione Sindacale di Base (USB) szerint az eredmény „az élet- és munkakörülmények védelmére, valamint Olaszország háborúkból való kivezetésére és a Meloni-kormány menesztésének követelésére irányuló törekvésekbe csatornázandó változás és küzdelem erős jelzését küldi.”

A háború és a militarizáció ellenzése egy újabb réteg a népszavazás eredményében, ami nemcsak a Palesztinával való szolidaritás hatalmas mozgósításából ered – amely a népirtás idején három alkalommal is megbénította Olaszországot –, hanem a kormányzat hallgatásából és szolgaiságából is a Trump és Netanyahu kormányok által indított illegális támadásokkal kapcsolatban – beleértve Iránt, Libanont, de Venezuelát és Kubát is.

„És ez nem csupán egy etikai ‘nem’” – teszi hozzá Granato. „Ez egy olyan ‘nem’, amelynek azonnali anyagi következményei vannak Olaszország számára, hiszen az országot már amúgy is súlyosan érinti az infláció [amely ezekből a támadásokból ered]. Az üzemanyagárak már emelkedtek, csakúgy, mint a közüzemi díjak és a létfontosságú ellátmányok költsége.”

A Gázai Generáció éber és aktív

Ebben a kontextusban a Potere al Popolo, az USB, a Cambiare Rotta, a CAU és az OSA diákszervezetek, valamint sokan mások az eredmények bejelentése után több tucat városban az utcára vonultak, követelve a Meloni-kormány távozását. Bár a kormányzat többször is bizonyította, hogy képes figyelmen kívül hagyni a népi követeléseket, és várhatóan ebben az esetben is ezt teszi, ezek a szervezetek szándékuk szerint megragadják a népszavazás lendületét, és kiépítik azt az átalakító erőt, amelyre Olaszországnak szüksége van.

Ez – Granato részletes kifejtése szerint – magában foglalja a radikális változásért folytatott küzdelmet a munka- és életkörülmények terén, beleértve a megélhetési bért és a biztonságos munkakörülményeket minden dolgozó számára, egy olyan valódi iparpolitika kialakítását, amely a többség jóléte, nem pedig a gazdag iparosok és vállalatok érdekeit szolgálja, valamint az energiafüggetlenség kiépítését. Végül pedig egy olyan külpolitika bevezetését foglalja magában, amely független a NATO és az USA érdekeitől, és a globális együttműködésen és szolidaritáson alapul.

A fiatal szavazók magas részvétele – a népesség ezen csoportjának mintegy 58 százaléka utasította el Meloni javaslatait – reményt ad arra, hogy ez a küzdelem megnyerhető. A „Gázai Generáció” Olaszországban „éber és aktív” – mondja Granato –, és más progresszív erőkkel együtt nem fog behódolni a szélsőjobboldalnak.

forrás: Peoples Dispatch

Több ezer indiai munkás sztrájkol a 12 órás munkanap ellen

Több ezer munkás sztrájkol a Haryana állambeli Panipatban található állami kézben lévő olajfinomító és petrolkémiai komplexumban, tiltakozásul a munkaidő meghosszabbítása ellen. A február 23-án, hétfőn kezdődött sztrájkhoz több ezer szerződéses munkás csatlakozott, akik panaszt tettek amiatt, hogy túlóradíj fizetése nélkül a szabályozott napi 8 óra helyett 12 órát kénytelenek dolgozni.

A munkások számos más követelés mellett követelik béreik rendszeres és időben történő kifizetését, a heti pihenőnapokat és a munkakörülmények általános javítását.

Számos munkás arról is panaszkodott, hogy még az alapvető kényelemhez sem férhetnek hozzá, és a vállalkozók többnyire megfosztják őket az alapvető jogi védelemtől, például a nyugdíjalapjuktól (kötelező, államilag támogatott nyugdíjcélú megtakarítás).

Bár a tárgyalások folynak, a munkások nem hagyták magukat megfélemlíteni a vezetőség és a helyi közigazgatás pletykáitól és ismételt erőszakos kísérleteitől.

Továbbra is ülősztrájkot tartanak, elzárva a fővárostól, Új-Delhitől mindössze 100 km-re található létesítmény főbejáratát.

A sztrájkoló munkások többsége az állami óriásvállalat, az Indian Oil Corporation (IOC) tulajdonában lévő finomító és petrolkémiai komplexum bővítési projektjénél dolgozik. Ez az egyik legnagyobb ilyen jellegű finomító egész Dél-Ázsiában.

Fenyegetések és megfélemlítés a vezetőség részéről

A munkások hétfőn, közvetlenül a sztrájk kihirdetése után megkezdték az ülősztrájkot, és követeléseik támogatására elzárták a létesítmény bejáratát.

A vezetőség ismételten a létesítményben szolgálatot teljesítő biztonsági személyzetet használta fel a sztrájkoló munkások fenyegetésére és megfélemlítésére, megpróbálva rájuk kényszeríteni, hogy térjenek vissza a munkába, ami szinte napi összecsapásokhoz vezetett, és számos a dolgozó és biztonsági személyzet számos tagja megsérült.

A munkások azonban nem voltak hajlandóak befejezni sem a sztrájkot, sem az ülősztrájkos tiltakozást. Eközben a vezetőség és a munkások képviselői között több tárgyalási fordulóra is sor került.

A vezetőség és a közigazgatás szerdán azt állította, hogy beleegyeztek a munkások által felvetett összes követelésbe, azonban a munkások nem voltak hajlandóak folytatni a munkát, amíg a vezetőség írásbeli biztosítékot nem ad nekik.

Csütörtökön újabb tárgyalási forduló kezdődött, amelyhez több nagy szakszervezet, mint például a Centre for Indian Trade Union (CITU), az All India Trade Union Congress (AITUC) és az All India Central Council of Trade Unions (AICCTU) is támogatásukról biztosította a sztrájkoló munkásokat.

A CITU egy csütörtöki sajtóközleményében azt állította, hogy „a Panipatból érkező erőteljes képek és videók újraélesztették az ország munkásosztályának elszántságát és reményét.”

Elismerte a szerződéses munkások szerepét a panipati finomítóban zajló küzdelemben, mondván, hogy ez „ismét bizonyítja a nem állandó munkások vezető szerepét India harcos osztályorientált mozgalmában.”

Egy nagyobb küzdelem

A csütörtöki ülősztrájkhoz szólva Jai Bhagwan, a CITU haryanai állami vezetője azt állította, hogy a munkásjogok elleni támadás része az ország nagyvállalatbarát kormánya nagyobb projektjének.

A CITU szerint a panipati küzdelmet nem szabad „elszigetelt” incidensként kezelni, hanem „inkább része a munkások országos, aggasztó harcos ellenállásának.”

Bhagwan megemlítette, hogy a négy új munkatörvénykönyv hogyan teszi általánossá a meghosszabbított munkaidőt és a szerződéses foglalkoztatást, teljes mértékben megsértve a munkások alapvető jogait, és veszélyeztetve a szakszervezet-alakításhoz és a sztrájkhoz való jogukat.

Az ország összes jelentős szakszervezete a Central Trade Unions (CTU-k) zászlaja alatt országos sztrájkra szólított fel február 12-én, követelve a négy munkatörvénykönyv és a szélsőjobboldali szövetségi kormány egyéb visszahúzó, munkásellenes törvényeinek és politikáinak visszavonását.

Több mint 300 millió munkás és földműves vett részt Indiában az országos sztrájkban, amely a CTU-k szerint része volt a jelenlegi kormány népellenes politikája elleni nagyobb mozgalomnak.

forrás: Peoples Dispatch

Történelmi győzelmet arattak a San Franciscó-i tanárok a sztrájkjukkal

Véget vetettek történelmi sztrájkjuknak a San Franciscó-i pedagógusok, miután előzetes megállapodásra jutottak a San Franciscó-i Egységes Iskolakerülettel (SFUSD), amely teljesíti a szakszervezet valamennyi kulcsfontosságú követelését.

A munkabeszüntetés az első jelentős tanársztrájk a városban évtizedek óta, és az első, amelyet diplomás és diplomával nem rendelkező (adminisztratív, technikai segéderő) alkalmazottak közösen vezettek. A pedagógusok az egész kerületben bezárták az iskolákat, és több ezer dolgozót, családot és vállalkozást mozgósítottak. Több száz felvonuló sztrájkőrt lehetett látni szerte a városban. A sztrájk előtt a szerződéses tárgyalások csaknem egy éve megrekedtek, mivel a kerületi tisztviselők megszorító intézkedéseket próbáltak keresztülerőltetni, amelyek tovább hárították volna az egészségügyi költségeket a dolgozókra, a segédszemélyzet számára továbbra is létminimum alatti béreket tartottak volna fenn, és nem kezelték volna a súlyosbodó személyzeti és támogatási válságot.

Ez a győzelem „tartós hatással lesz diákjainkra, közösségeinkre és városunkra” – jelentette be az UESF (San Franciscó-i Pedagógusok Szakszervezete) tárgyalócsapata február 13-án reggel.

„Ezt a győzelmet közvetlen ellentétben vívtuk ki a San Franciscó-i uralkodó osztály azon kísérleteivel, amelyek megosztottságot akartak szítani közöttünk, és szembe akarták állítani velünk a diákokat és a családokat” – mondta Nathalie Hrizi, az UESF helyettesítő tanárokért felelős alelnöke a Strike! című lapnak.

„Ehelyett együtt vagyunk, és egységesek vagyunk, és ezen az akaraton keresztül vittük győzelemre azt, ami valójában nagyon-nagyon alapvető követelés.”

Az utolsó tanársztrájk San Franciscó-ban 1979-ben volt. Hrizi hangsúlyozta, hogy az elmúlt heti küzdelem történelmi eszkalációt jelentett. Nem csak tanárok sztrájkja volt, hanem a diplomás és diplomával nem rendelkező pedagógusok egységes munkabeszüntetése. A közvetlenül a közösségi aggályokat is megfogalmazó követelésekkel párosulva a munkabeszüntetés által képviselt koalíció megerősítette a szakszervezet alkupozícióját, elmélyítve a kapcsolatokat az iskolai helyszíneken és a városrészekben.

Ez az összefogás tompította az oszd meg és uralkodj taktikákat, és a szakszervezet győzelméhez vezetett a tárgyalóasztalnál.

Mik a történelmi UESF-sztrájk főbb eredményei?

Teljes mértékben finanszírozott munkavállalói és családi egészségügyi ellátás

A garantált családi egészségbiztosítás kulcskérdése volt ennek a küzdelemnek. A szakszervezet megjegyezte, hogy a San Franciscó-i pedagógusok kapják az öböl térségében az egyik legalacsonyabb munkáltatói hozzájárulást az egészségügyi ellátáshoz, ami sokakat teljesen elűz a szakmából.

A családok gyakran havi 1500-2000 dollárt fizettek biztosítási díjakra. Az új szerződés megszünteti ezeket a költségeket, ami azt jelenti, hogy ez a rendelkezés önmagában évi 18 000-24 000 dolláros tényleges fizetésemelést jelent a gyermekes pedagógusok számára.

Az UESF a családi egészségügyi ellátást olyan életminőséget megváltoztató anyagi haszonnak tekinti, amely a pedagógusok megtartását is segíti.

Méltányos béremelés a diplomával nem rendelkező és diplomás alkalmazottaknak

A béremelés két év alatt 5% a diplomás alkalmazottaknak és 8,5% a pedagógus-asszisztenseknek (első évben 4%, második évben 4,5%).

A diplomával nem rendelkező alkalmazottak, akik közül sokan másodállást vállalnak vagy küzdenek az öböl térségében való megélhetéssel, a régió egyik legalacsonyabb fizetésű dolgozói közé tartoztak. A differenciált béremelések közvetlenül kezelik a szakszervezet azon követelését, hogy csökkentsék ezt az egyenlőtlenséget, mérsékelve a bérszakadékot az alacsonyabb fizetésű segédszemélyzet és a diplomás pedagógusok között, miközben minden tag jelentős emelést kap.

A gyógypedagógia támogatása

A gyógypedagógiai asszisztensek további 5% fizetésemelést kapnak a segédszemélyzetnek járó alap 8,5%-os emelésen felül.

Jelentős munkahelyi javulásra is számíthatnak. Csökkenteni fogják az erőforrás-szakértői program (RSP) tanárainak esetszámát, és javulást tapasztalnak majd a támogatási szükségleteket meghatározó megfelelési időszakok és összetettségi mutatók terén.

Emelkedik a túlóradíj is, amely akkor jár, ha a munkateher meghaladja a szerződésben rögzített küszöbértékeket.

Ezek az eredmények különösen jelentősek a kerület egészére kiterjedő súlyos gyógypedagógiai munkaerőhiány és kiégés közepette.

Sürgősségi szállás és menedékjog

A közösségi követelések központi szerepet játszottak a sztrájkban.

A történelmi szerződés tartalmaz egy menedékjogi záradékot, amely jogilag kötelező érvényű védelmet biztosít a bevándorló diákoknak és családoknak, akik ki vannak téve az ICE (Bevándorlási és Vámhivatal) akcióinak. Ez kritikus védelmi intézkedés a fokozódó militarizált szövetségi fellépés közepette.

Emellett megőrzi a „Stay Over Program” elnevezésű sürgősségi szállásprogramot, amely biztonságos, ideiglenes tartózkodási helyet biztosít a lakhatási bizonytalansággal vagy hajléktalansággal küzdő diákok családjainak, gyakran iskolai tornatermeket használva. Az UESF régóta hangsúlyozta a program védelmének sürgősségét, rámutatva az öböl térségének gyorsan növekvő hajléktalan diákpopulációjára és a kerület szolgáltatáscsökkentési kísérleteire.

A pedagógusok megfogadják, hogy folytatják a küzdelmet

A San Franciscó-i pedagógusok sztrájkja előjátéka egy szélesebb körű, a közoktatás jövőjéért folytatott harcnak. Az állam nagyobb kerületei azonos strukturális problémákkal néznek szembe. Az oktatási dolgozók Oakland-ben, Los Angeles-ben és San Diegó-ban is kiállnak a következő hetekben.

„Nem megyünk vissza. Nem lehet, hogy az ember egyszer csak megszerzi ezt a hatalomérzetet és a képességet arra, hogy ténylegesen irányítsa a jövőjét és a munkakörülményeit, aztán csak visszaguruljon a barlangba, ugye?” – mondta Nathalie Hrizi.

„Folytatjuk, és részesei vagyunk egy állam szintű kampánynak, amelynek célja a közoktatás finanszírozásának növelése.”

A diplomás és diplomával nem rendelkező pedagógusok egyesítésével, a munkahelyi és közösségi követelések integrálásával, valamint a szülők, diákok és vállalkozások látható támogatásának kiépítésével a sztrájk új mércét állított fel az oktatási küzdelmek, sőt tágabban a munkásmozgalmi küzdelmek számára San Franciscó-ban és azon túl is.

forrás: Peoples Dispatch