népszavazás

Több mint 15 millió ember győzte le Giorgia Meloni szándékát, amellyel az igazságszolgáltatás reformját és a hatalmi ágak szétválasztásának erodálását kívánta elérni, amikor „NEM”-mel szavazott a március 22-23-i népszavazáson. A választásra jogosultak csaknem 60 százalékos részvétele hullámokat vetett a politikai tájon – és hatalmas győzelmet jelentett azoknak a társadalmi mozgalmaknak, szakszervezeteknek és ifjúsági szervezeteknek, amelyek az elmúlt években ellenállást építettek Meloni elnyomó politikájával szemben.

A szélsőjobboldali kormányzat alkotmányos változtatásokat akart bevezetni, amelyek növelték volna a kormány igazságszolgáltatás feletti ellenőrzését, azzal az ürüggyel, hogy a bíráskodás nem hatékony, és lassítja a jogi folyamatokat. A teljes állami apparátus, beleértve Olaszország legnagyobb médiáit is, mozgósításra kerültek, hogy biztosítsák a reform elfogadását – és kudarcot vallottak.

Giuliano Granato, a baloldali Potere al Popolo (Hatalom a Népnek) párt tagja szerint maga a népszavazás magas részvételi aránya is áttörést jelent. A szavazást megelőző hetekben a diákok módokat találtak a bürokratikus és anyagi akadályok kikerülésére, amelyek megakadályozták volna őket abban, hogy otthonuktól távol szavazzanak, míg mások szó szerint a világ túlsó felére utaztak, hogy részt vehessenek. „Ez egyrészt azért fontos, mert sokan akartak fellépni a kérdésben” – mondta Granato a Peoples Dispatchnek. „De sokan azért is szavaztak, mert lehetőséget láttak benne egy politikai üzenet küldésére.”

A „nem” rétegei

Az „igen” szavazatok esetében a politikai üzenet meglehetősen egyértelmű volt: a jobboldali kormány mandátumának megerősítése és nagyobb tér a programja végrehajtásához. A „nem” szavazatok jelentését azonban több rétegen keresztül kell elemezni – hangsúlyozza Granato. Az első „nem” – mutat rá – az alkotmány védelmében volt; egy progresszív alkotmányéban, amely a fasizmus veresége után, az ellenállásban részt vevők közreműködésével született.

A „nem” egyúttal a kormány általános elutasítása is volt – hangsúlyozzák a Potere al Popolo és más baloldali szervezetek. „Úgy gondoljuk” – mondja Granato a tömeges ellenszavazatról –, „hogy ez katalizátorként működött egy sokkal tágabb elégedetlenség számára, amelyet a hagyományos politikai ellenzék nem tudott megfelelően csatornázni.”

A népszavazás számszerű eredményei meghaladják a hagyományos centrum- és balközép pártok szavazóbázisát, ami arra utal, hogy sok, egyébként tartózkodó szavazó is részt vett. Granato szerint ezt abban az összefüggésben kell értelmezni, hogy Olaszország politikai berendezkedése – ahol a jobboldaltól a balközépig terjedő opciók lényegében ugyanazokon a gazdasági alapokon állnak – miatt az emberek általában úgy érzik, szavazatuk nem változtat semmin. Ebben az esetben azonban ez másképp volt. „Az emberek tudták, hogy a szavazatuk számítani fog” – mutat rá.

Ez volt a következménye egy rendkívül polarizált kampánynak, amelyet egészen a legvégéig bizonytalan közvélemény-kutatások erősítettek. Granato megjegyzi, még a népszavazást megelőző napon sem lehetett megjósolni, merre billen a mérleg nyelve. „Az emberek akkor vesznek részt, ha úgy érzik, hogy a véleményük számít. Amikor úgy gondolják, hogy semmi különbséget nem tesz, otthon maradnak.”

A „nem” egyben a munkásellenes politikák elutasítása is volt, amit a szakszervezetek részvétele is mutatott egy „társadalmi ‘nem’” kampányának kiépítésében. A helyi alapszervezetű Unione Sindacale di Base (USB) szerint az eredmény „az élet- és munkakörülmények védelmére, valamint Olaszország háborúkból való kivezetésére és a Meloni-kormány menesztésének követelésére irányuló törekvésekbe csatornázandó változás és küzdelem erős jelzését küldi.”

A háború és a militarizáció ellenzése egy újabb réteg a népszavazás eredményében, ami nemcsak a Palesztinával való szolidaritás hatalmas mozgósításából ered – amely a népirtás idején három alkalommal is megbénította Olaszországot –, hanem a kormányzat hallgatásából és szolgaiságából is a Trump és Netanyahu kormányok által indított illegális támadásokkal kapcsolatban – beleértve Iránt, Libanont, de Venezuelát és Kubát is.

„És ez nem csupán egy etikai ‘nem’” – teszi hozzá Granato. „Ez egy olyan ‘nem’, amelynek azonnali anyagi következményei vannak Olaszország számára, hiszen az országot már amúgy is súlyosan érinti az infláció [amely ezekből a támadásokból ered]. Az üzemanyagárak már emelkedtek, csakúgy, mint a közüzemi díjak és a létfontosságú ellátmányok költsége.”

A Gázai Generáció éber és aktív

Ebben a kontextusban a Potere al Popolo, az USB, a Cambiare Rotta, a CAU és az OSA diákszervezetek, valamint sokan mások az eredmények bejelentése után több tucat városban az utcára vonultak, követelve a Meloni-kormány távozását. Bár a kormányzat többször is bizonyította, hogy képes figyelmen kívül hagyni a népi követeléseket, és várhatóan ebben az esetben is ezt teszi, ezek a szervezetek szándékuk szerint megragadják a népszavazás lendületét, és kiépítik azt az átalakító erőt, amelyre Olaszországnak szüksége van.

Ez – Granato részletes kifejtése szerint – magában foglalja a radikális változásért folytatott küzdelmet a munka- és életkörülmények terén, beleértve a megélhetési bért és a biztonságos munkakörülményeket minden dolgozó számára, egy olyan valódi iparpolitika kialakítását, amely a többség jóléte, nem pedig a gazdag iparosok és vállalatok érdekeit szolgálja, valamint az energiafüggetlenség kiépítését. Végül pedig egy olyan külpolitika bevezetését foglalja magában, amely független a NATO és az USA érdekeitől, és a globális együttműködésen és szolidaritáson alapul.

A fiatal szavazók magas részvétele – a népesség ezen csoportjának mintegy 58 százaléka utasította el Meloni javaslatait – reményt ad arra, hogy ez a küzdelem megnyerhető. A „Gázai Generáció” Olaszországban „éber és aktív” – mondja Granato –, és más progresszív erőkkel együtt nem fog behódolni a szélsőjobboldalnak.

forrás: Peoples Dispatch