Spanyolország

Madridi tanárok és diákok sztrájkot indítanak a közoktatás védelmében

Madridban a tanárok és diákok határozatlan idejű sztrájkot kezdtek, követelve az erősebb közoktatást és a szektort elüzletesiesítő regionális politikák megszüntetését.

A madridi közoktatási rendszer – tanárok és diákok egyaránt – határozatlan idejű sztrájkot indított szerdán, október 14-én. Tízezrek ürítették ki a tantermeket és vonultak az utcára, követelve a regionális kormány oktatáspolitikájának megszüntetését – figyelmeztetve, hogy az elősegíti a privatizációt.

Rendőri erőszak eseteiről számoltak be az oktatási intézmények egy részének közelében.

Egy közös szakszervezeti front, amely magában foglalja a Dolgozók Általános Szakszervezetének (Unión General de Trabajadores, UGT), a Munkásbizottságoknak (Comisiones Obreras, CCOO) és a Munka Általános Konföderációjának (Confederación General del Trabajo, CGT) ágazati szervezeteit, többek között, hónapokkal ezelőtt kezdte meg a mozgósítás építését.

A sztrájk előkészítése során követeléseket fogalmaztak meg, többek között béremeléseket, az oktatási infrastruktúrába történő beruházásokat és kisebb osztálylétszámokat.

Sztrájk a minőségi közoktatás védelmében

„Madrid tanárai azt mondták: »elég volt« a regionális politikákkal szemben, amelyek a közszolgáltatásokat a magánirányítás javára kívánják lebontani, mély megvetést tanúsítva az inkluzív iskola iránt, amely egyenlősít, véd és valódi lehetőséget garantál a gyermekek és a munkásosztály jövője számára” – nyilatkozta a szakszervezeti front.

„Ez a sztrájk nem csak a tanároké” – hangsúlyozta az UGT Közszolgálatok Madrid egy nyilatkozatban. „A minőségi közoktatást védjük a diákokért és családjaikért, akik szenvednek a zsúfolt osztálytermek és a létszámhiány következményeitől.”

A szakszervezeti követeléseket a diákok is támogatták, köztük a Sindicato de Estudiantes diákszervezet. „A mennyezetek omladoznak, nincs légkondicionálás, a létesítmények elavultak, és a diákok kénytelenek rögtönzött és mobil tantermekben vagy zsúfolt terekben tanulni” – állította a szervezet.

A diákszervezet elismeri a sztrájk „döntő pillanatát”

A diákok és tanárok ragaszkodnak ahhoz, hogy a válságért a regionális jobboldali Néppárt kormány viseli a felelősséget, amelyet Isabel Díaz Ayuso vezet. Ayuso gyakran emlegetett név volt a madridi lakhatási mozgósításokban is, ahol a tüntetők a jobboldali párt politikáit kapcsolták össze a jelenlegi lakhatási válsággal – beleértve Maricarmen Abascal kilakoltatását is.

Az oktatási sztrájk – írta a Sindicato de Estudiantes – „mód arra, hogy bevonja az egész munkásosztályt és az ifjúságot egy reakciós kormány ellen, amely nemcsak üzletel a közoktatással, hanem eladja a környékeinket keselyűalapoknak és járadékos bérbeadóknak, akik a lakhatáson spekulálnak, amely ellopja a pénzt a közegészségügytől, hogy cégeknek és a korruptaknak adja át…”

Kommunikációjukban a diákszervezetek visszhangozták a Franciaországban zajló történelmi iskolai sztrájkokat. „A madridi diákok – mint az egész államban – nagyon is tudatában vannak a Franciaországot és Belgiumot megrázó eseményeknek: kollégáink hatalmas diáksztrájkjainak, amelyek megtöltötték Párizst és több tucat várost, és a brutális rendőri elnyomásnak, amelyet el kellett viselniük” – írták. „Tudjuk, hogy döntő pillanatban vagyunk, és hozzájuk hasonlóan mi is teljesítjük a feladatunkat.”

Az oktatási sztrájk erős támogatottsága reményt ad egy még erősebb mozgósításra november 11-én, amikor Spanyolország munkásmozgalma általános sztrájkot hívott össze a bérek emeléséért, a megélhetési válság elleni küzdelemért és az ország lakhatáspolitikájának átfogó reformjáért.

forrás: BreakThrough News

Szemtanú: Spanyolország lakhatási válság miatti lázadása növekszik

A tiltakozások akkor robbantak ki, miután a rendőrök erőszakkal kilakoltattak egy 87 éves fogyatékkal élő nőt

A spanyol államban a lakástulajdonosok és spekulánsok elleni lázadás növekszik, a hatóságok megfékezési kísérletei ellenére.

Országszerte tiltakozások törtek ki a múlt héten, amikor a rendőrség erőszakkal kilakoltatta 87 éves fogyatékkal élő nőt, María del Carmen „Maricarmen” Abascal-t otthonából.

A fővárosban, Madridban a tüntetők az egész éjszakát a szabadban töltötték szombati menetük után, és a Puerto del Sol téren maradtak. Colin, egy madridi szocialista a Socialist Worker-nek elmondta: „Hihetetlen a hangulat.

„Madrid központi terét teljesen megtölti több száz sátor. Olyan, mint egy ünnepség. Egész nap és késő éjszakáig tart. Fantasztikus látni.

„A bérlői szakszervezetek is ott vannak, valamint sok baloldali csoport. Emberek politikai beszédeket mondanak, sokan általános sztrájkot követelnek.”

Colin hozzátette: „Antifasiszta szlogenek is vannak. Néhány jobboldali is lejött, de nagyon gyorsan elkergették őket. Még ha a rendőrség meg is akarná tisztítani a terepet, fogalmam sincs, hogyan tennék.”

A lakhatási mozgalom összeolvadt a sztrájkokkal, mivel vasárnap legalább 10 000 iskolai dolgozó és támogatóik vonultak végig Madridon.

Menetüket a Puerta del Sol-nál fejezték be, ahol összetalálkoztak az előző nap felállított lakhatási sátortáborral.

A madridi tanárok október 14-én határozatlan idejű sztrájkot kezdenek. „A tanárok a munkakörülményeik miatt sztrájkolnak” – magyarázta Colin.

„Túl sok gyermek van, akikre vigyázniuk kell, és nincs elég erőforrás – ez nem biztonságos.”

Tűzoltók is részt vettek a tiltakozásokban. Néha kilakoltatásokhoz hívják őket segíteni, de most azt mondják, nem akarnak bűnrészesek lenni abban, hogy embereket kidobnak otthonaikból.

Hétfőn Maricarmen ügyvédei megállapodtak a lakását birtokló befektetési társasággal, hogy visszaköltözhet. A cég visszakozott a lakbére jelentős emelésére irányuló kísérleteitől.

A brit Munkáspárt-stílusú PSOE által vezetett koalíciós kormány kedden több intézkedést vezetett be, hogy megpróbálja lecsillapítani a tüntetőket. Ezek közé tartozik a kiszolgáltatott bérlők kilakoltatásának tilalma 2030-ig, valamint a befektetési társaságok ingatlanvásárlásának tilalma 2028-ig.

Ezeket pénteken elutasították a Kongresszusban.

De a tüntetők mindig is azt mondták, hogy ezek az intézkedések nem elegendőek, és eltökéltek, hogy többért harcoljanak.

A spanyol állam lakói továbbra is szembesülnek az egekbe szökő lakbérekkel, amelyek egy évtized alatt 80 százalékkal emelkedtek, így sok fiatal számára megfizethetetlenné vált a lakhatás.

Felvették a „Ne legyen több Maricarmen” szlogent, ahogy egyre több történet kerül napvilágra kilakoltatással szembesülő emberekről. Országszerte évente mintegy 25 000 kilakoltatás történik.

A jobboldal is visszavágott a Pedro Sánchez-kormány ellen, a lakhatási válságért okolva azt.

Sánchez idén korábban több jogot adott az iratok nélküli bevándorlóknak, köztük a jogot, hogy legális tartózkodási engedélyt kérjenek. Santiago Abascal, az újfasiszta Vox párt vezetője azt állítja, hogy a „nyitott határok politikája” megakadályozza a spanyolokat abban, hogy letelepedjenek és családot alapítsanak.

Colin elmondta: „Maricarmen visszakapta a lakását, de ez nem állította meg a mozgalmat. Még mindig növekszik, és most az egész spanyol államban terjed. Túlnyomó részt fiatalok. Ezek fiatal, dühös emberek.”

forrás: Socialist Worker

Ceuta: Emberi életek, amelyeket a jobboldal és a szélsőjobb rasszista napirendje használ ki

Az Európai Parlament – ismét a szélsőjobboldalnak köszönhetően – elfogadta a Néppárt (EPP) Ceutáról szóló határozatát.

A ceutai incidens kezdete óta a jobboldal és a szélsőjobb megsokszorozta támadásait azon bevándorlók ellen, akiket humanitárius segítség nélkül hagytak, és akik a közösségi médiában terjesztett hamis információk miatt kétségbeesett helyzetbe kerültek.

Az Európai Parlamentben folytatott vita szégyenteljes beszédek sorozata volt, amelyek a nők védelméről beszéltek, miközben „invázióról” szónokoltak. Az európai szélsőjobb csak a saját érdekeit védi, és megsemmisíti minden remény lehetőségét azzal, hogy lezárná a határokat Spanyolországgal. Ők azok, akik veszélyt jelentenek Európára, miközben a Bizottság elnöke legitimálja retorikájukat azzal, hogy új jogalkotási csomagot sürget a migrációs politikákról.

A jobboldal és a szélsőjobb azon törekvése, hogy ezt a humanitárius válságot az egyetlen progresszív kormány elleni támadásra használja ki, nem jelentéktelen. Legalább 141 ember vesztette életét abban a reményben, hogy jobb életet kap, mint amit Marokkó kínál. A Ceutában történtek leleplezték egy olyan európai migrációs politika strukturális sebezhetőségeit és korlátait, amely a migráció és a határigazgatás harmadik országokra való kiszervezésére támaszkodik, olyan függőségeket teremtve, amelyek lehetővé tehetik, hogy a migrációt és a határellenőrzést politikai nyomásgyakorlás eszközeként használják az Unióval vagy tagállamaival szemben.

A Baloldal frakció referense, Estrella Galan (Sumar, Spanyolország) közölte: „A Néppárt keresztülvitt egy indítványt, amely nem megoldásokat keres Ceuta számára, hanem továbbra is kiaknázza a válságot választási haszonszerzés céljából. És ezt a parlament demokratikus erői többségének akarata ellenére teszi, a szélsőjobb támogatásával, amely továbbra is a gyűlölet stratégiáját viszi előre, amely dehumanizálja a bevándorlókat. Például ma több mint 200 képviselő tagadta meg, hogy akár sajnálatát is kifejezze a júliusi események során elhunyt 141 ember halála miatt.”

A Baloldal frakció mély sajnálatát és bánatát fejezi ki a július 30-án és 31-én történt események során elhunyt 141 ember miatt, és teljes szolidaritásáról biztosítja Ceuta polgárait és Spanyolországot. Európának abba kell hagynia, hogy felelősségét autoriter rezsimekre hárítsa, és abba kell hagynia, hogy az emberi lényeket kezelendő, feltartóztatandó vagy kitoloncolandó problémaként kezelje. A Baloldal elutasítja, hogy az emberi méltóságot és a szolidaritást a választási számítások oltárán áldozzák fel. A Baloldal továbbra is a szolidaritáson, az emberi jogokon és a jogállamiságon alapuló migrációs politikákért fog küzdeni.

EP Baloldal frakció

Miért kell a baloldalnak a bevándorlási kontroll ellen állást foglalnia?

A bevándorlási kontroll soha nem akadályozza meg, hogy az emberek országról országra vándoroljanak – csak megnehezítik a bevándorlók életét, és megosztják a munkásosztályt.

George Orwell azt írta, hogy „a politikai nyelv arra szolgál, hogy a hazugságokat igazságnak, a gyilkosságot pedig tiszteletre méltónak tüntesse fel”.

A mainstream média és néhány „progresszív” influenszer mindent megtett, hogy igazolja ezt.

A bevándorlók halálozási száma Sabtában, a spanyol állam egyik marokkói gyarmatán, folyamatosan emelkedik.

A város egy európai erődítmény Afrikában. Hatméteres szögesdrótkerítés, 3000 katona harckocsikkal és tüzérséggel, valamint több mint 1000 csendőr a félig katonai jellegű Guardia Civilból és a rendőrségből védi.

Ez a „Fortress Europe” (Európa Erődje) frontvonala, az Európai Unió (EU) szögesdrótból, határőrökből, valamint hadirepülőgépekből és hajókból álló hálózatának, amely a Földközi-tengert tömegsírsá változtatta.

Az EU – és a spanyol „munkáspárti” kormány – 500 millió eurót adott át a marokkói rezsimnek a bevándorlók elnyomására.

Az EU és a spanyol munkaadók szívesen támaszkodnak a marokkói munkaerőre Andalúzia földjein. Marokkói nők – alulfizetve, útlevelüket elvéve, viskókban lakva – szedik a szamócát Huelvában, amelyeket a brit szupermarketek vásárolnak fel.

Almeríában a bevándorlók a „műanyag-tengerben” dolgoznak – 30 000 hektárnyi üvegházban –, kevés pénzért és jogokkal egy többmilliárd fontos iparágban.

De Európa uralkodói mégis ellenőrizni akarják, ki jut be és ki jut ki – és készek elnézni a bevándorlók állami legyilkolását a Földközi-tengeren.

Megközelítésük abban gyökerezik, hogy miként kezelik a kapitalizmus ellentmondásos viszonyát a bevándorláshoz.

Egyrészt a munkaadók támaszkodnak a bevándorló munkaerőre. Ugyanakkor támaszkodnak a rasszizmusra és a megosztottságra, hogy a munkásokat egymás ellen uszítsák. Ezt az ellentmondást úgy próbálják feloldani, hogy hamis megkülönböztetéseket hoznak létre a „jó” és a „rossz”, a „legális” és az „illegális”, vagy a „szakképzett” és a „szakképzetlen” bevándorlók között.

Az eredmény egy megosztottság – és amint egy csoport bevándorlót vesznek célba, a bűnbakképzés logikája átterjed másokra is.

De nem ezt a történetet hallottuk – ehelyett a média és a közösségi média hírfolyamai tele voltak egy „Spanyolország elleni invázióról” szóló beszéddel.

A baloldal nagy része kritikátlanul védte a spanyol kormányt. A kormány ugyan elfogadott egy rendeletet a szabálytalanul érkező bevándorlók legalizálására, a bevándorlók saját mozgósításai után. De még mindig erősíteni akarja Európa Erődjét, és katonákat küldött Sabtába.

És a baloldal egy része azzal érvelt, hogy a marokkói állam fegyverként használta a határt, ezért nem állt ki a bevándorlók mellett.

A szélsőjobboldali támadás és a nyomorúságos válaszok megmutatják, miért kell a szocialistáknak elvi álláspontot foglalniuk a bevándorlási ellenőrzések ellen.

A bevándorlási ellenőrzések eszközei annak, hogy a társadalom csúcsán lévők megosszák és uralják a többieket.

Céljuk, hogy azt a benyomást keltsék, hogy a „brit embereknek” – osztálytól függetlenül – közös „nemzeti érdekeik” vannak.

Bevezetésüktől kezdve, a századfordulón, a brit állam bevándorlási ellenőrzései mindig is rasszisták voltak.

Az első brit bevándorlási kontrollt az 1905-ös Aliens Act (Idegenrendészeti Törvény) hozta, amely a kelet-európai pogromok elől menekülő zsidókat célozta meg.

Arról beszélt, hogy a zsidó bevándorlók „valószínűleg terhet jelentenek a közkiadásokra” – vagyis a közpénzek terhére vannak.

A későbbi törvények a fekete és barna bőrű embereket célozták. 1951-ben egy munkáspárti kabinetbizottság rámutatott, hogy a bevándorlási ellenőrzések „általában véve nagyrészt a színes bőrű személyekre korlátozódnának”.

1978-ban pedig Merlyn Rees munkáspárti belügyminiszter kijelentette, hogy az ellenőrzések célja a „színes” bevándorlók kiszűrése volt.

A faji profilalkotás ma is összefonódik a bevándorlási ellenőrzésekkel. 2004-ben a Fellebbviteli Bíróság kimondta, hogy jogos, ha a brit határőrök a prágai repülőtéren a romákat jobban ellenőrzik, mint más cseh állampolgárokat.

Egy pillantás a határok történetére megmutatja, hogy ezek hogyan kapcsolódnak az uralkodó osztályok hatalmuk építésére irányuló törekvéseihez.

A kapitalizmus mindig is támaszkodott a bevándorlásra. Ahogy a rendszer a 19. században Európában és Észak-Amerikában fejlődött, hatalmas tömegeket vonzott a nagy nyereséget hozó központokba.

Az ipari forradalom idején Nagy-Britannia városai a vidékről, az ír gyarmatról, Európából és távolabbról érkező bevándorlásra támaszkodtak.

Az Egyesült Államok lakossága legalább 90 százalékban bevándorlókból állt, amikor kapitalista nagyhatalommá nőtte ki magát.

Mivel az uralkodó osztály az emberek mozgására támaszkodott, nem terjesztette a bevándorlási ellenőrzések eszméjét.

A szélsőjobb kihasználja a marokkói menekültválságot a bevándorlásellenes szigorítások érdekében
Tovább olvasom

De ahogy a kapitalizmus fejlődött, ellentétes nyomásokkal szembesült. Először is, ahogy Marx írta, a „vagyon felhalmozódása” a kapitalizmus alatt kéz a kézben jár a „nyomor felhalmozódásával”.

Az új nagyvárosok egy kis kisebbséget gazdagítottak meg. De a munkások a társadalmi problémák sokaságában voltak kénytelenek élni – a lakáshiánytól a betegségekig –, ami táplálta a munkások szerveződését és a társadalmi lázadástól való félelmet.

Mi lenne jobb módja a munkások megosztásának, mint azt sugallni, hogy egy „veszélyes”, „idegen”, „más” áll a társadalmi problémák mögött?

Másodszor, ahogy a kapitalizmus fejlődött, egyre képzettebb és iskolázottabb munkaerőre volt szükség. Ez azt jelentette, hogy az államnak be kellett avatkoznia az alapfokú oktatás és szociális támogatás biztosítása érdekében, de nem akarta ezt minden munkás számára megtenni.

Joseph Chamberlain, egy vezető liberális, majd konzervatív politikus figyelmeztetett: „Közöttünk van egy hatalmas népesség, tudatlanabb, mint a barbárok, akiket lenézünk, brutálisabb, mint a vadak, akiket megtéríteni hivatottnak hiszünk, és nyomorultabb, mint a legnyomorultabbak más országokban.”

Ugyanakkor Chamberlain felszította azt az eszmét, hogy a bevándorlók ártanak a brit munkásosztálynak. „Idejönnek, és megváltoztatják egy egész környék jellegét” – írta.

„A brit munkásokat kiszorították korábbi szakmáikból az éhező emberek heves versenye.”

A bevándorlási ellenőrzések bevezetése heves vitákat váltott ki a baloldalon.

A forradalmi szocialisták, mint Vlagyimir Lenin, a bevándorlási ellenőrzések és a baloldali sovinizmus ellen érveltek. Megértették, hogy ha a munkások megosztottak, soha nem nyerhetnek el változást alulról.

A Kapitalizmus és munkásbevándorlás című 1913-as írásában ezt mondta: „Nem kétséges, hogy csupán a súlyos szegénység készteti az embereket arra, hogy elhagyják szülőföldjüket, és hogy a tőkések a legszégyentelenebb módon kizsákmányolják a bevándorló munkásokat.”

De Lenin azzal érvelt, hogy a „népek modern vándorlása” képes lehet a munkásmozgalom építésére. Figyelmeztetett, hogy a tőkések „a nemzeteket egymás ellen uszítják a munkások között, hogy megosztva tartsák őket”.

A Komintern az 1917-es orosz forradalom után létrehozott forradalmi szocialista pártok tömörülése volt. 1922-ben utasította az USA-beli, kanadai és ausztráliai pártokat, hogy „folytassanak erőteljes kampányt a bevándorlást korlátozó törvények ellen, és magyarázzák el ezen országok proletár tömegeinek, hogy ők is kárt szenvednek az ezen törvények által szított faji gyűlölet miatt”.

Ez az a politikai hagyomány a bevándorlással kapcsolatban, amelyben a Socialist Worker ma áll.

1968-ban Chris Harman, a Socialist Worker volt szerkesztője felhívást írt a brit forradalmi szocialisták egyesülésére.

Ez a globális lázadás éve volt a munkások, diákok és nemzeti felszabadítási mozgalmak részéről, amely megmutatta a világ megváltoztatásának lehetőségét. De voltak figyelmeztető jelek a jobboldalon is – Nagy-Britanniában a kelet-londoni dokkmunkások és húsfeldolgozók sztrájkoltak Enoch Powell bevándorlásellenes faji uszító Rivers of Blood (Vérfolyók) beszéde mellett.

A felhívás négy pont körüli egységre szólított fel – beleértve a „rasszizmus és a bevándorlási kontroll minden formájának kompromisszummentes ellenzését”.

Megértettük, hogy ha a szocialisták a munkásosztály egységéért akarnak érvelni, akkor a bevándorlási kontroll ellen fel kell lépniük.

A legtöbb rasszizmusellenes aktivista támogatja a bevándorlási ellenőrzések valamilyen formáját – és ez nem akadálya annak, hogy együtt dolgozzunk a rasszizmus és a szélsőjobb elleni küzdelemben.

De miközben egymás mellett harcolunk, előterjesztjük az érvet az összes bevándorlási kontrollal szembeni ellenzésről.

Ez gyakran azt jelenti, hogy türelmesen vitatkozunk a bevett érvekkel. Például nem igaz, hogy a világ lakossága Nagy-Britanniába özönlene, ha csak egy kis esélyt kapna, ahogy a szélsőjobb fantáziálja. Az emberek azért vándorolnak, hogy elmeneküljenek a háború és az éghajlatváltozás elől, de azért is, hogy jobb életet teremtsenek.

A bevándorlók nem jelentenek terhet az erőforrásokra, hanem túlnyomórészt a munkásosztály részét képezik, amely a társadalom gazdagságát teremti. És bőven van erőforrás – csak nézzük meg a milliárdosok vagyonát!

Ahogy a kapitalizmus háborút, klímakáoszt és egyenlőtlenséget szül, a menekültválság továbbra is fontos kérdés marad.

A baloldal nem engedheti meg magának, hogy tévedjen. A bevándorlási ellenőrzések soha nem állítják meg a bevándorlást – csak megnehezítik a bevándorlók életét, és megosztva tartják a mi oldalunkat.

A forradalmi szocialista Lev Trockij a „hanyatló kapitalizmus világáról” és a menekültekről írt az 1930-as években, napjainkhoz hasonlóan. „Százezer többletmenekült befogadásának kérdése komoly problémává válik egy olyan világhatalom számára, mint az Egyesült Államok” * – mondta.

„A repülés, a távíró, a telefon, a rádió és a televízió korában az országról országra való utazást megbénítják az útlevelek és vízumok.

„A föld hatalmas kiterjedései és a technika csodái között a kapitalizmus bolygónkat egy bűzös börtönné változtatta.”

Mi fel akarjuk törni – és ehhez meg kell nyernünk a munkásosztály egységét, hogy elég erősek legyünk a milliárdosok és rendszerük elleni fellépéshez.

forrás: Socialist Worker

* A Negyedik Internacionálé Kiáltványa az Imperialista Háborúról és a Proletár Világforradalomról

Miért biztosított a spanyol állam több jogot a bevándorlóknak?

David Karvala, Katalóniában amellett érvel, hogy a tőkéseknek több munkásra van szükségük egy elöregedő népesség mellett.

A hónap folyamán ünnepi jeleneteknek lehettek tanúi a spanyol államban, amikor több százezer iratok nélküli bevándorló több jogot és nagyobb stabilitást kapott.

Elfogadtak egy rendeletet, amely lehetővé teszi a bevándorlók számára, hogy legális tartózkodási engedélyért folyamodjanak. Ez feljogosítja őket a munkavállalásra.

A madridi Lavapiés negyedben a bangladesiek ezen a héten utcai partit tartottak a főtéren. Zenével, tánccal és bangladesi ételekkel ünnepelték a döntést.

Pedro Sánchez miniszterelnök, a szociáldemokrata PSOE politikusának intézkedései rávilágítanak a brit „Munkáspárt”-kormány bevándorlók elleni fellépésére.

David Karvala, a Katalóniai Fasiszta- és Rasszizmusellenes Egyesület munkatársa a Socialist Workernek elmondta: „Ez jó hír. Az emberek már most elkezdték a papírjaik beszerzéséhez szükséges eljárásokat.”

Kifejtette, hogy a rendelet egy 2020-ban indult, bevándorlók által vezetett nagy mozgalom eredménye. „Ez a Covid-19 időszakára nyúlik vissza” – mondta. „Katalóniában bevándorló aktivisták petíciót indítottak, és mintegy 700 000 aláírást gyűjtöttek össze.

„Ha több mint 500 000 aláírást szereztek, parlamenti vitát lehet elérni egy úgynevezett Népi Törvényhozási Kezdeményezés révén. Ehhez spanyol állampolgárnak kellett lenni az aláíráshoz.

„De ez évekkel ezelőtt volt, azóta az ügy elakadt. Ez legalább félmillió embert érint – mindezek az emberek évek óta várnak.”

David kifejtette, hogy a spanyol állam gazdasági kényszerből akarja szabályozni a bevándorlók helyzetét. Az ország népessége a világ egyik legöregebb, így támaszkodik a bevándorló munkaerőre.

A főnökök megértik, hogy nekik is előnyös – csakúgy, mint maguknak a bevándorlóknak –, ha több jogot adnak az országba érkező embereknek.

David elmondta: „A fő munkáltatói szervezetek mind támogatják. Mint tudjuk, a bevándorlásellenes törvények nem azért vannak, hogy megállítsák a bevándorlókat – azért vannak, hogy megakadályozzák, hogy több jogot kapjanak.

„De a munkáltatók felismerik, hogy több emberre van szükségük. A mezőgazdaságban alkalmazhatnak néhány embert feketén, de nem minden iparágban. És szükségük van a szabályozott státuszukra, hogy személyi jövedelemadót fizessenek.”

Még a konzervatív jellegű Néppárt (PP) is korábban támogatta az iratok nélküli bevándorlók státuszának rendezését.

Most azonban határozottan ellene van – csakúgy, mint a szélsőjobboldali Vox párt.

„Ez a mainstream jobboldali pártok jobbra tolódásának része” – mondta David. „Akárcsak a brit Konzervatív Párt, a PP is jobbra tolódott.”

„Az általuk irányított vagy a Vox-szal koalícióban lévő regionális kormányokban azt mondják, hogy először a spanyoloknak juttatják a juttatásokat. Csak ezt követően, ha marad, kapnak a bevándorlók. Ez valójában nem legális.”

És a PP politikusai, például a párt madridi elnöke, Isabel Díaz Ayuso egyre inkább Donald Trumpra hasonlítanak.

David szerint Sánchez nem mindig ér fel a radikális imázsával.

„Nyilvánvalóan jó, hogy a retorika progresszív, de a retorika nem mindig egyezik a valósággal” – mondta David.

Sánchez kritizálja Izraelt. A múlt héten felszólította az Európai Uniót (EU), hogy szüntesse meg a terrorállammal kötött kereskedelmi megállapodását. Spanyolország azonban 2023 októbere előtt is fegyverekkel kereskedett Izraellel.

Tavaly Sánchez vállalta, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítja. A GDP a megtermelt és eladott áruk, a beruházások, a kormányzati kiadások és az export mínusz import összértékét jelenti.

Ez „radikálisnak” számít, de csak ahhoz képest, hogy Keir Starmerék 5 százalékot akarnak költeni.

2022-ben Sánchez gratulált a rendőrségnek, amiért megakadályozták, hogy bevándorlók Marokkóból Spanyolország gyarmati enklávéján, Maliliyán keresztül belépjenek a spanyol államba. Az átkelési kísérletet „spanyol föld elleni erőszakos támadásnak” nevezte.

A rendőrség legalább 37 bevándorlót gyilkolt meg. Sánchez később azt állította, nem tudott a vérengzésről. De támogatja az EU határrendszerét, amely ezekhez a halálesetekhez vezet Európa határain.

Az igazi történet nem az, hogy a szociáldemokrácia radikális. Hanem az, hogy az államot az alulról jövő nyomás – beleértve magukat a bevándorlókat is – arra kényszerítheti, hogy több jogot adjon nekik.

forrás: Socialist Worker

Spanyolország blokkolja az Iránba tartó amerikai gépeket, más európai országokban is korlátozásokról számolnak be

Az európai vezetők szégyenletes magatartást tanúsítanak az Irán elleni illegális háborúban, miközben egyes országok megtagadják az amerikai gépektől a légterük és bázisaik használatát.

A baloldali spanyol kormány továbbra is kiemelkedik az európai országok közül azzal, hogy kifejezetten megtagadja a bűnrészességet az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni illegális támadásaiban. Az elmúlt napokban kormánytisztviselők ismételten hangsúlyozták, hogy az ország elutasította légterének igénybevételét a háborúval összefüggő repülések számára. „Minden, az iráni hadműveleteket érintő repülési tervet elutasítottunk” – jelentette ki Pedro Sánchez miniszterelnök egy parlamenti beszédében. Sánchez hozzátette, a döntést azért hozták, „mert szuverén ország vagyunk, amely nem kíván részt venni illegális háborúkban”.

Pedro Sánchez

Spanyolország korlátozza az Egyesült Államok katonai bázisokhoz való hozzáférését is. Hétfőn Margarita Robles védelmi miniszter közölte, hogy a kormány „semmilyen körülmények között nem engedélyezi – soha nem engedélyezte, jelenleg sem engedélyezi, és soha nem is fogja engedélyezni – a rota-i és moróni bázisok használatát egy olyan háború folytatásához, amelyet teljes mértékben ellenzünk, amelyben nem hiszünk, és amelyet mélységesen illegálisnak és igazságtalannak tartunk”.

A spanyol kormány e közelmúltbeli döntései valószínűleg némi logisztikai fejtörést okoztak a Trump-kabinetnek, ami arra kényszerítette, hogy más európai bázisokon keresztül irányítsa át a járatokat. Tekintettel az európai vezetők szövetségesük megbékítésére irányuló múltjára, ezek a fennakadások valószínűleg inkább kellemetlenséget jelentenek, mintsem komoly problémát.

Ugyanakkor más országokról is megjelentek olyan hírek, hogy haboznak megengedni az amerikai járatoknak, hogy területüket és légterüket használják az amerikai–izraeli hadjárat táplálására – Nagy-Britannia kivételesen figyelemre méltó, hiszen Keir Starmer miniszterelnök nem mutat látható kételyeket az Egyesült Államokhoz való hűségét illetően – az irányváltásra vonatkozó, ismétlődő nyilvános követelések ellenére.

Kedden az amerikai elnök egy közösségi médiában megjelent bejegyzésében rámutatott, hogy Franciaország nem engedett át a légterén egy Izraelbe tartó, katonai felszereléssel megrakott amerikai repülőgépet. Donald Trump elnök ezt a magatartást „nem túl segítőkésznek” nevezte, miközben az izraeli média arról számolt be, hogy a lépés következtében a megszálló hatóságok úgy döntöttek, hogy nem adnak el többé „védelmi” termékeket Franciaországnak.

Nagyjából ugyanebben az időben olyan információk láttak napvilágot, hogy Giorgia Meloni védelmi minisztere, Guido Crosetto szintén megtagadta a szicíliai Sigonella légibázis használatát az amerikai repülőgépektől. Ő azonban azt állította, hogy erre azért került sor, mert nem tartották be a megfelelő eljárásokat, és nem értesítették az illetékes hatóságokat a terveikről – nem pedig azért, mert küldetésük aláássa a nemzetközi jogot.

Mivel az európai vezetők szembesülnek azzal a (lehetetlen) egyensúlyozással, hogy ne ingereljék túlságosan a Trump-kabinetet anélkül, hogy teljesen átvennék annak népszerűségi mutatóit, EU-szinten továbbra is szégyenletes külpolitikai megközelítést folytatnak. Március 30-án – amikor az Egyesült Államok és Izrael több száz iskolát, egészségügyi központot és kulcsfontosságú energia-infrastruktúrát bombázott Iránban – az Európai Unió Tanácsa bejelentette, hogy újabb évvel meghosszabbítja Iránnal szembeni szankcióit. A bejelentésben azt írták: „az EU erőteljesen támogatja az iráni nép azon alapvető törekvését, hogy olyan jövőben éljen, ahol emberi jogait és alapvető szabadságait teljes mértékben tiszteletben tartják és érvényesítik”.

Semmi jel nem utalt arra, hogy hasonló szankciócsomagot vezetnének be izraeli személyekkel és szervezetekkel szemben, annak ellenére, hogy a megszálló rezsim nemrég olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi palesztin foglyok felakasztásával történő kivégzését – amit a legtöbb szakértő és Európában élő ember az emberi jogok és alapvető szabadságok rendkívül súlyos megsértésének tart.

Hasonlóképpen, jelenleg is érvényben marad az EU–Izrael Társulási Megállapodás, amely az Izrael gázai népirtását, valamint a térségben zajló megszállását és háborús bűneit tápláló számos puzzle-darab egyike.

Ehelyett az EU nyilatkozatai továbbra is kerülik, hogy nevén nevezzék partnereiket, az Egyesült Államokat és Izraelt, mint egy illegális és katasztrofális háború elkövetőit, amely már most károkat okoz az európai lakosságnak. 2026. március 31-én, több mint egy hónappal a támadás megkezdése után, António Costa, az Európai Tanács elnöke beszámolt egy Maszud Pezeskian iráni elnökkel folytatott telefonbeszélgetésről, anélkül, hogy akár egyszer is megemlítette volna az amerikai–izraeli szövetséget. Ehelyett Costa arra szólította fel Pezeskian-t, hogy hagyjon fel a térségben elkövetett „elfogadhatatlan” támadásokkal, és folytasson diplomáciát.

„Az ártatlan életek elvesztése, beleértve a minábi iskolában történteket is” – írta Costa a közösségi médiában – „mélységesen sajnálatos”.

forrás: Peoples Dispatch

A spanyol baloldali kormány szembeszáll az amerikai fenyegetésekkel

A testvérpártjainkat is tömörítő, spanyol kormány válaszolt Donald Trump amerikai elnök legutóbbi fenyegetéseire, kijelentve, hogy nem fogja megfélemlíttetni magát, és nem támogatja az Irán elleni háborút.

Donald Trump amerikai elnök nemrégiben felvetette a Spanyolországgal fenntartott kereskedelmi kapcsolatok esetleges megnyirbálását, mert az ország nem támogatja az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni illegális támadásait. „Nem akarunk semmit sem kezdeni Spanyolországgal” – mondta Trump, miközben a szomszédos széken Friedrich Merz német kancellár, egy másik uniós kormány feje csendesen ült.

Míg a feltételezett szövetségesek nem mertek szembeszállni Trump elnök szidalmaival, Pedro Sánchez miniszterelnök maga kommentálta a megjegyzéseket, hangsúlyozva, hogy Spanyolország nem enged a megfélemlítésnek, és nem támogatja a háborús retorikát, valamint nem fogja megsérteni a nemzetközi jogot. „A spanyol kormány álláspontja ebben a helyzetben világos és következetes” – mondta Sánchez, utalva a Gázai övezetben zajló népirtással és az ukrajnai háborúval kapcsolatos állásfoglalásokra. „Három szóban összefoglalható: nem a háborúra.”

A Sánchez vezette Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) koalíciós kormánya másként pozicionálta magát a világban zajló válságok tekintetében, mint más európai országok. 2023 októbere óta Spanyolország Szlovéniához és Írországhoz hasonlóan felszólalt Izrael Gázai övezet elleni támadásai ellen, és lépéseket tett a megszálló hatalomhoz irányuló fegyverszállítmányok korlátozására. A helyi szolidaritási mozgalmak figyelmeztetnek arra, hogy ezek a lépések gyakran túl lassúak és korlátozottak voltak, ám Spanyolország álláspontja a regionális vitákban a szükséges ellenállást biztosította az EU korlátlan Izrael-támogatásával szemben.

Március 4-én, szerdán mondott beszédében a spanyol miniszterelnök arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy ne ismételje meg „a múlt hibáit”, és ne higgye vakon, hogy az Irán elleni támadások nagyobb jólétet eredményeznének. Sánchez kijelentette, bár nem jósolhatja meg a jelenlegi helyzet végső kimenetelét, „azt viszont tudjuk, hogy ez nem fog igazságosabb nemzetközi rendhez vezetni, sem magasabb bérekhez, jobb közszolgáltatásokhoz vagy egészségesebb környezethez.”

Ez a Trump fenyegetéseire adott válasz arra is rávilágított, hogy a háborúk milyen hatással vannak a nemzeti kormányok alapvető feladatára – a lakosság tisztességes életkörülményeinek biztosítására. „Teljességgel elfogadhatatlan, hogy azok a vezetők, akik képtelenek ellátni ezt a feladatot, a háború füstfüggönyét használják fel kudarcaik elfedésére, és ezzel közben néhány kiválasztott, mindig is ugyanazok zsebét tömjék” – mondta Sánchez. „Csak ők nyernek, amikor a világ kórházak építése helyett rakétákat gyárt.”

Sánchez pozíciója jelentős eltérést mutat más magas rangú európai politikusokhoz képest, akiknek a második Trump-adminisztrációval kapcsolatos stratégiája abban merül ki, hogy megpróbálják az amerikai elnököt jobb belátásra bírni, és reménykednek a legjobbakban. A folyamat során a legtöbben lelkesen fokozták a további felfegyverkezés és háború melletti agitációjukat is.

A spanyol kormány sok szempontból igyekezett elhatárolódni ettől a trendtől, és most ragaszkodik ahhoz, hogy teljesíteni fogja az emberekkel szembeni kötelezettségeit – biztosítja a Nyugat-Ázsiából való evakuálást azok számára, akik kérik, támogatja a helyi gazdaságot a válság idején, és védi a nemzetközi jogot – annak ellenére, hogy egyesek naivnak nevezik ezt a hozzáállást.

„Az a naiv, aki azt hiszi, hogy az erőszak a megoldás” – vágott vissza Sánchez. „Naiv azt hinni, hogy a romokból demokráciák vagy a nemzetek közötti tisztelet születik, vagy hogy a vak és szolgai követés a vezetés egy formája.”

„Nem leszünk részesei valaminek, ami rossz a világnak és ellentétes az értékeinkkel, pusztán attól való félelemben, hogy egyesek megtorlást alkalmaznak” – tette hozzá. Sánchez kijelentette, hogy a nemzetközi jog védelmében és a béke előmozdításában nem lesznek egyedül, hiszen emberek milliói Európában, Észak-Amerikában, Nyugat-Ázsiában és a világ többi részén „nem egy újabb háborúval és bizonytalansággal teli jövőt akarnak, hanem több békét és jólétet.”

„Tisztában vagyunk a nehézségekkel, de abban is biztosak vagyunk, hogy a jövő még nem íródott meg, és az erőszak spirálja, amelyet sokan magától értetődőnek vesznek, teljesen elkerülhető” – mondta.

forrás: Peoples Dispatch

A spanyol árvíz-katasztrófa kiválóan reprezentálja a jobboldal és a valódi baloldal közti különbséget

Spanyolország kormánya baloldali. A szocialista párt a döntő tényező, de testvérpártunk, a Spanyol Kommunista Párt is része a koalíciónak, ami nyomot hagy a munkavállalói jogok és a szociális juttatások fejlesztésén.