Tízezrek csatlakoztak a hétvégén Spanyolország-szerte megrendezett tüntetésekhez, amelyeket a magas lakhatási költségek ellen szerveztek.
A szervezők szerint 150 ezer ember vonult fel a fővárosban, Madridban, bár a hatóságok a résztvevők számát a szervezők által közölt adat mindössze tizedére, 15 ezerre becsülték. Barcelonában több mint 100 ezren vettek részt a tüntetésen, de a városházánál mindössze 12 ezres létszámról számoltak be.

A tömegtüntetést lakhatási aktivisták szervezték, és az ország legnagyobb szakszervezetei is támogatták.
Spanyolországot különösen keményen sújtja a lakhatási válság, ahol erős a lakástulajdonlás hagyománya és kevés a bérlakás. A bérleti díjak az emelkedő kereslet miatt ugrásszerűen nőttek, míg a lakásvásárlás sokak számára már elérhetetlenné vált – különösen a nagyvárosokban és a partvidéki területeken, ahol a spekuláció és a piaci nyomás tovább növeli az árakat.
A madridi tüntetésen szombaton a jelenlévők azt skandálták: „Airbnb, menj ki a negyedünkből!”, és tiltakozó táblákat emeltek a rövidtávú lakáskiadások ellen. Barcelonában egy résztvevő egy olyan táblát vitt, amin ez állt: „Nem költözöm ki, vérszívó!” – nyilvánvalóan a spekulánsoknak szánt üzenetként, akik ki akarják űzni otthonából.
A Madridban élő Mari Sanchez ügyvéd a következőket mondta:
„Négy emberrel élek együtt, és még így is a fizetésem 30-40 százalékát a lakbérre költöm.
Így nem lehet megtakarítani. Emiatt semmi sem tudok tenni. Még autót sem tudok venni. Ez a jelenlegi helyzetem, és ez az, amin rengeteg fiatal átmegy.”
A lakhatásért felelős miniszter, Isabel Rodriguez írta az X-en (korábban Twitter), hogy egyetért „a ma tüntető sokaság követelésével: a lakhatás nem spekuláció tárgya lehet”.
Spanyolországban a jövedelmek nem nőttek arányban az elszabadult lakhatási és megélhetési költségekkel – különösen a fiatalok számára, egy krónikusan magas munkanélküliségi rátával küzdő országban.
forrás: Morning Star