A modern társadalom kritikusaiként is fellépő Fear Factory zenekar nem ért el elsöprő sikert az első albumával. A Soul of a New Machine viszont jelentős sikert ért el szakmai körökben, valamint azon szűk rajongótáborban, akik death metalt hallgattak. A lemez ugyanis már akkor kuriózum volt, hiszen egyszerre tartalmazott hörgős üvöltéseket és dallamos éneket is. Ez a Fear Factory védjegyévé vált, és sorra vették át más kemény rockbandák is.
A Fear Factory számára az igazi átütő sikert a Demanufacture lemez hozta meg, amelynek árnyéka a mai napig is kitart. A lemez 20 éve jelent meg, de ha ma dobnák piacra, még mindig modern zenének számítana. Nosztalgiaképp néhány ausztrál koncerten az egész albumot el is játszották elejétől a végéig, és utána persze más albumok slágereivel is előrukkoltak. A Fear Factory igazi közönségsikerre tett szert, már amennyit a metálos közönségsiker jelent. Még a mainstream médiában is megjelentek, különösképp a Replica című slágerrel, mely a legnagyobb FF eposzok közé tartozik, és minden koncert utolsó dala.
A Demanufacture alapvető témája – mint minden FF albumnak, csak más szemszögből – az ember és a gépek harca és ellentéte. A technikai fejlődés és az emberiség elembertelenedésének problémája. Minél több a technika, az ember annál embertelenebbé válik. A gondolatfelvetés jogos, a zenekar pedig nagyon jól reflektál nem a mai, hanem a jövőbeni világ problémáira – amelynek csíráit persze már most is nagyon érezzük. A zenekar olyan filmekből veszi az inspirációt, mint a Szárnyas fejvadász és a Terminátor. A Terminátor II zenéjéből még részleteket is felhasználtak különböző számok introjának.
Az album a legjobbkor jelent meg. A szülővárosban, Los Angelesben ott volt a földrengés, a zavargások, csomó olyan esemény, amelyhez ideális aláfestő zenét adhatott a Fear Factory brutális gitárja, éneke, dobja és basszusa. Még olyanok számára is megértő fülekre talált, akik nem is foglalkoztak metállal. Természetesen ez a rétegzene a kor populáris zenéjének multi-platina sikereit nem érhette el, mint ahogy tette azt a Green Day és az Offspring. A 2000-es évek viszont új lendületet adott a zenekarnak, ekkor jött be ugyanis a numetál divathullám, amelynek mainstream zenekarai közül sokan megjelölték a nagy úttörőt, a Fear Factory-t.
A Demanufacture mert modern lenni és még szintetizátorokat és digitális effekteket is felhasználtak a lemez felvétele során. Az album nem csak azért vált átütővé, és szakmai berkekben alappá, mert valami újat hozott. A legfőbb erőssége ugyanis, hogy egyszerűen jó dalok vannak rajta. A dallamok tényleg dallamosak, a zúzás viszont tényleg brutálisan darálós. Ez a kettőség pedig rendkívül jó összhangban van. Az énekek kicsit puhábbak lettek, a death metalos hörgés helyett itt már inkább erőteljes üvöltés szerepel, valamint jóval több a tisztán énekelt, dallamos refrén. Dino Cazares brutális gitárhangzása inkább ritmushangszer, hiszen legtöbbször tökéletesen ráilleszkedik a dobpergésre. A gyors, tompított tremolópengetés kiválóan dörren meg.
Az album másik legfőbb erőssége, amely nyilvánvalóan jelentősen hozzájárulhatott a sikerhez: a zseniális borító. A gerincből egyik oldalra bordák, másik oldalra vonalkód nyúlik ki. Fergetegesen jól szimbolizálja az ember elanyagiasodását, elgépiesedését. Ez embert már termékként jeleníti meg, egy egyszerű számként. A szimbólum jól felismerhető, megragad az ember agyában, később még a gitáros, Dino Cazares gitárjára is rákerült a grafika.
Természetesen ez a fajta zene csak annak a rétegnek ajánlott, akik fogékonyak a metálzene iránt.