Az új Star Wars film kapcsán a következő félelmeink lehettek: megint Jar Jar, túldigitalizált felvételek, a régi szereplők csupán cameozni fognak, a 70 éves Han Solo durván fogja tolni az akciót, nyálas Disney történetvezetés, idióta betétdal.
Szerencsénkre az alkotók észnél voltak, és a fenti, várható hibák egyikét sem követték el.
Aki valami könnyed szórakoztató Star Wars-ot várt csak azért, mert azt hitte, hogy a Disney továbbviszi a Baljós Árnyak olykor erősen gyerekmesés hangulatát, az most jól befürdött. Az Ébredő Erő brutális, néhol horrorisztikus, és megkockáztatjuk, akár a legsötétebb hangulatú filmje az eddigi alkotásoknak. A drámaiságról annyit, hogy konkrétan volt, aki hallhatóan elsírta magát a moziban.
A jó és rossz erkölcsiség bemutatása persze néhol sablonos, túl szájbarágós, de egy űroperától nem is az olyan lelki megfejtéseket vártuk, mint a második trilógiától, amely célja Anakin Darth Vaderré válásának története. A magasröptű politikai intrikát is száműzték a filmből, azonban ismét van komoly történelmi utalás a nácizmusra, az egyik jelenetben a gonoszok szervezete, az ELSŐ REND egy az egyben a hitlerista Németország nürnbergi pártszemléit másolja, a rohamosztagosok még az égbe is csapnak egyet bal kezükkel, mikor a hitlerien üvöltő beszéd végső csúcspontja elérkezik.
Az Ébredő Erőben nem játéknak használják a 3D-t, hanem komolyan szerves része a filmnek, sokszor mintha színpadon néznénk, a látványos űrcsatákról nem is beszélve, ezt a megtekintési módot mindenkinek ajánljuk, hiszen nagyon korrekt lett.
Konstatálhatjuk, hogy John Williams még mindig zseni. A zenéjével rendkívül jól festi alá a történetet, vagy éppen akár csak egy kitartott mély hanggal teremti meg a sötét oldal sivár atmoszféráját.
A képek gyönyörűek, szerencsére a legtöbb táj, díszlet valódinak hat, szemben a második trilógiával, amin mindenen látszott, hogy számítógéppel belenyúltak. Itt rengeteg kép nyersen maradt.
Harrison Ford szokás szerint zseniális, a többi szereplőre sem lehet panaszunk, Leia hercegnő sajnos nélkülözi az első trilógiából ismert természetes báját, ezt azonban hozza helyette új főszereplőnk. Nem csak cameoznak, hanem szerves részei a történetnek.
A rendezésről nehéz spoilerek nélkül részletesen írni, ezt nem is tesszük meg. Legyen annyi elég, hogy a rendező olykor szavak nélkül fejez ki dolgokat csupán arcmimikával, amely egy zseniális jelenetben csúcsosodik ki…. aki látja a filmet, megérti, mire gondolunk.
Összevetve: szerencsére nem azt kaptuk, amit pesszimistán vártunk! Mintha az alkotók szemügyre vették volna a korábbi trilógiák hibáit, és ezekkel tudatosan szembe mentek volna. Az erő legyen veletek! Kelleni fog!
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.