A Tommy Robinson néven elhíresült fasisztát annak rendje és módja szerint börtönbe zárták.
Ezt ki is használta a brit fasiszta mozgalom, és bősz tüntetésekbe kezdtek, de ami Nagy-Britanniában történt, az valami csodálatos.
Antifasiszták ezrei vonultak utcára és múlták felül a jobb esetben is csak 60 főre duzzadt neonácikat.
Miért is ilyen sikeres jelenleg a brit mozgalom? Nyilván ezer okból, és ezek közül van több jóval fontosabb azoknál, mint amiket mi górcső alá veszünk, gondolva itt az ottani emberek némileg jobb életszínvonalára, a határozott osztálytudatra, a politikai műveltségre, a munkáshagyományokra, a jól szervezett antifasiszta mozgalomra és persze a jobb anyagi lehetőségekre, mi azonban csak pár dolgot emelnénk ki, amely markánsan elüt, amelyet idehaza is meg lehetne fontolni és amelyen akár lehetne változtatni is.
- Nincs kérdés: Ezek fasiszták!
Hazánkban óriási fasiszta veszély, sőt, fasiszta tragédia van. Nem csak lent tapasztalható óriási rasszizmus, migránsellenes népbutulás, fasisztoid nacionalizmus, hanem fentről ezeket a kapitalizmus válságában vergődő kormány brutálisan megtámogatja. Nem feledkezhetünk meg a romagyilkosságokról, a Rozsa-Flores-féle terrorcsoportról, a bíróság előtt álló Budaházy-csoportról és az újnyilas Magyar Nemzeti Arcvonal vezetőjéről, aki fejbelőtt egy magyar rendőrt. Aki ezen tragédiák ellenére nem veszi maximálisan komolyan a fasiszta veszélyt (mint a mainstream pártok többsége), az ne próbáljon a demokrácia, az emberi jogok és a humanizmus nevében politizálni, mert alkalmatlan a szerepére.
Hazánkban sokan elég félve merik kimondani a nyilvánvalót és nevén nevezni a náci-fasiszta szervezeteket, pártokat. „Radikális jobboldalaznak”, „nemzeti radikálisoznak”, pedig amit képviselnek, annak semmi köze a nemzet érdekeihez, és mivel monopol-kapitalista keretek között gondolkoznak, a legkevésbé sem „radikálisok” (azaz gyökeres változást akarók), hanem inkább szélsőségesek vagy barbárok.
Ellenben Nagy-Britanniában nincs apelláta. Ha valaki szélsőjobboldali szervezetben rasszista, antiszemita, bevándorlóellenes monológokat süt el, egyből megkapja a megérdemelt neonáci vagy fasiszta jelzőt. A brit pártok és civil szervezetek rendre ráragasztják a jelzőt arra, aki megérdemli, hazánkban pedig még a liberális értelmiség kér bocsánatot, hogy nem kellene ennyit nácizni és fasisztázni. (Persze, hiszen a hazai fasizmus erősödése a neoliberális megszorító politikájuk eredménye.) A hazai nácik ezt kihasználva pedig még sajnáltatják is magukat, hogy mennyit használják ellenük azt a csúnya náci kártyát.
Hazánkban ezek a szervezetek nem kapják meg a megfelelő kirekesztést, hanem még próbálják legitimizálni is azzal, hogy akár a legszélsőségesebb képviselőikkel is együtt fórumoznak a „demokratikus” pártok vezetői. Mi több, komoly vita tárgyát képezte, hogy össze kell-e fogni a cukikampányt folytató Jobbikkal!!! (Ennek meg is lett az eredménye a totális választási kudarcban és a rezsim újabb kétharmadában.)
Brit politikusok viszont nem csak fasisztáztak, de szinte versenyeztek, hogy nemes angolsággal, de vulgaritás nélkül minél érősebb szitkokat szórjanak, a „piszkos zsarnokokra”, „mocskos csőcselékre”, „banditákra”, stb…
A legszembetűnőbb különbség, hogy míg a hazai parlamenti pártok politikusai közül egyetlen egy sem volt képes markánsan kiállni a menekültek és bevándorlók mellett, a brit antifasiszták mind ki merik mondani, hogy üdvözlik a menekülteket, a nácikat viszont nem. Mind méltatják a multikulturális, multietnikumú és többvallású közösség erősségét, és ezzel szemben elítélik az ostoba rasszizmust.
- Ott vannak a szakszervezetek!
Aki figyelte az elmúlt hetek brit antifasiszta ellentüntetéseit, feltűnhetett valami, ami hazánkban teljesen idegen a fülnek:
SZAKSZERVEZETEK VETTEK RÉSZT AZ ANTIFASISZTA TÜNTETÉSEKEN!
És nem csak kimentek a tagok, hanem szakszervezetként hivatalosan jelen voltak, mi több, a vezetőik beszédeket mondtak, mi több, ott voltak a zászlóik, mi több, az RMT szakszervezet egyik vezetőjét a nácik még meg is verték.
Aki ismeri a történelmet, különösképp a fasiszta diktatúrák történelmét, az tudhatja, hogy mindig is óriási ellenséget láttak a szakszervezetekben. Miközben „munkáspártokként”, nemzeti „szocialistákként” tetszelegtek, brutális munkásellenes intézkedéseket hoztak, elsőként a szakszervezetek betiltását, majd ezek kamarákkal helyettesítését. (Ez a folyamat nem csak a náci Németországban és az olasz fasizmusban játszódott le).
A brit munkásmozgalom, beleértve nem csak a kommunista és szociáldemokrata pártokat, hanem a civileket és a szakszervezeteket is, ezzel a fasiszta munkásellenes tendenciával tökéletesen tisztában vannak, ezért történelmi felelősségük teljes tudatában ki mernek állni és ki is állnak a brit szélsőjobb ellen. Ott ez teljesen természetes, idehaza meg csak teszetoszán habognának, hogy ez nem a szakszervezet dolga.
Hazánkban már az is csoda, hogy a szakszervezetek nem a kormány mellett tüntetnek, de lassan ennek is eljön az ideje. (Tisztelet a kivételnek!)
- Ténylegesen van összefogás!
Magyarországon mantra lett az ellenzéken belüli az összefogás. Ez a legfőbb szentség, amelyben mindenki a csodafegyvert látja a kormány megbuktatása ellen. Nem az! (A kormány megbuktatásának csodafegyvere a nem létező szociális válságkezelő program és annak maximális propagálása.) Az ellenzéki összefogás nem más, mint a kisebb pártok biztosítéka, hogy a nagyok hátán bejuthassanak a parlamenti székekbe.
A britek ezzel szemben komolyan veszik ezt. Nem véletlen, hogy az egyik legfőbb nemzetközi szakszervezet a Unite (Egyesülj), az egyik legfőbb antifasiszta szervezet pedig a Unite Against Fascism (Egyesüljetek a Fasizmus Ellen) nevet viseli. És a dolog működik is. A britekben megvan az egészséges félelem a gyűlöleteszméktől, és az ennek való ellenállás érdekében, muszlimok, zsidók, ateisták; kommunisták, szocdemek, liberálisok, anarchisták; tanárok, diákok, munkások; skótok, írek, angolok, bevándorlók; valamint civilek, pártok, szakszervezetek képesek egymás mellett elférni.
Senki nem mondja, hogy NE hozzatok pártjelvényt vagy zászlót! Senki sem várja el, hogy az összekovácsolódott egység közös antifasiszta identitásán túl eldobják saját identitásukat. Senki nem akar durván politikai tőkét kovácsolni a szereplésből. Ellenben idehaza a mainstream pártok antifasizmusa nem más, mint jól menő PR tevékenység. Hogy mennyire gondolnak idehaza komolyan egy holokauszt-megemlékezést, azt kérdezzék meg Zuschlag Jánostól.
Rendkívül fontos komolyan venni ezt a kérdést idehaza is, és nem csak azért, hogy ne legyenek újabb romagyilkosságok, rendőrgyilkosságok, terrorcselekmények, robbantások. Azért is, hogy a kormányszintű fasizmusnak végre megálljt parancsolhassunk.