Gyors demokratikus változásra most nincs esély. Jelenleg egyet tehetünk ismét lerakni egy tényleg népi, azaz demokratikus, antikapitalista és hatékony mozgalom és szervezet alapjait.
A közelgő önkormányzati választások ismét a figyelem előterébe helyezték a mai problémák mellett magát a rendszerváltást, illetve annak a társadalomnak az alapelveit, amely a rendszerváltás következtében keletkezett. Ez érthető, hiszen a problémák jelentős része nemcsak az egyes kormányok tevékenységéből, hanem az egész társadalom jellegéből következik.
Tapasztalataink, megfigyeléseink azt bizonyítják, hogy a számunkra fontos társadalmi rétegek, a bérből és fizetésből élő szellemi és fizikai dolgozók különböző csoportjai, valamint a saját munkájukból élő kisvállalkozók (gyakran kényszervállalkozók) véglegesen kiábrándultak a rendszerváltásból. Hozzájuk számítjuk a közülük kikerült nyugdíjasokat is, valamint ezeknek a rétegeknek még tanuló korban lévő fiataljait.
Kiábrándulásuk oka az elmúlt 25 év teljes történelme, helyzetük különböző mértékben, de állandóan romlott és romlik. Az országos politika szintjén, a parlamentben és a szellemi élet legfontosabb területein nincs egyetlen parlamenti párt sem, amely mindennapi és távlati érdekeiket ténylegesen képviselné. Hangjuk és véleményük a felszínen alig érzékelhető, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs véleményük. Ez a vélemény a teljes és végleges kiábrándulás, a jelenlegi parlamenti pártok és politikusaik tevékenységének teljes tagadása. Az egész úgy rossz, ahogy van. Már a rendszerváltás első éveiben elkezdődött ez a kiábrándulási folyamat, és akkor még enyhe pesszimizmusban nyilvánult meg. Az általános kiábrándultságon belül azonban különböző rétegek és változatok vannak:
a) Kezdjük a legkisebb létszámú csoporttal. Az 1945 előtti privilégizált rétegekre, de nem a tőkésekre és földbirtokosokra gondolunk, hanem a rendszer kedvezményezettjeire, az alkalmazottakra, a hivatalnokokra, az úgy nevezett úri emberekre. Ők azt várták, hogy a rendszerváltás visszaadja kiváltságaikat. Hamarosan azonban szembesülniük kellett azzal a ténnyel, hogy az új rendszer kiváltságosai részben nem ők lettek, részben pedig az új rendszernek nem volt szüksége annyi kiváltságos személyre, ahányan ők voltak. Ezek a hoppon maradt kiváltságosak ma a szegény dolgozó nép részét képezik.
b) Olyan kispolgári rétegek, amelyek a rendszerváltástól üzleti sikereket, meggazdagodást vártak, és ez érthetően nem következett be.
c) Végül a legnagyobb csoport azokból a dolgozókból áll, akiket a csodálatosnak kikiáltott jóléti állam ábrándjával hitegettek illetve csaptak be. Valamikor részleteiben is meg kell nézni ezt a legendát, mert hatása ma is érződik, most csak arra kell utalni, hogy a magát demokratikusnak nevező jelenlegi ellenzék jól működő piacgazdaság megteremtésének propagandájával ígér jólétet. Az egész nem több üres retorikánál, mert ezeknek a magukat demokratának nevező uraknak is tudniuk kellene, hogy piacgazdasághoz legalább vásárlóképes piac kell. Az egész retorikájuk nem más, mint kampányfogás.
A mai úgy nevezett liberális és demokratikus ellenzék a rendszerváltás kezdetén már kormányon volt, és tevékenységük eredménye a dolgozó emberek számára siralmas volt. Nincs szükség újabb négy év ahhoz, amit már 20 évvel ezelőtt is megtudtunk, hogy politikájuk nem alkalmas a nép problémáinak a megoldására. A gondolkodás szabadságának a hangoztatásával is csak azt leplezik, hogy szélsőséges antimarxisták és semmi több. Mihelyt nézeteiktől lényegesen eltérő koncepcióval találkoznak rögtön nem türelmesek mások nézetei iránt. Esetleges sikereiktől a dolgozó emberek nem várhatnak semmit.
Gyors demokratikus változásra most nincs esély. Jelenleg egyet tehetünk ismét lerakni egy tényleg népi, azaz demokratikus, antikapitalista és hatékony mozgalom és szervezet alapjait.
A Világszabadság szerkesztősége