Baloldali reakció Naszádos Zsófia cikkére
1 éve a globalizáció-kritikus aktivisták felforgatták Hamburgot a G20-as találkozó apropóján. Kiálltak egy emberségesebb világ víziója mellett, ahol a profit nem előzi meg az embert és a természetet. Egy olyan világ mellett álltak ki, amely a szolidaritáson, a társadalmi igazságosságon és az egyenlőségen alapul. Lehet mondani, hogy szélmalomharcot vívnak (szerintem nem), de azt nem lehet mondani, hogy nem világítanak rá súlyos globális problémákra. Továbbá nem lehet mondani azt sem, hogy nem adnak ezekre a kérdésekre válaszokat. Márpedig Ön a cikkében azt állítja, hogy korunk újbaloldal mozgalmai nem adnak válaszokat a globális problémákra, az EU- és euró válságára. Igenis vannak válaszok. És az nem csak a francia elnök neoliberálisozása (ami egyébként igaz), és nem csak pár Molotov koktél jól irányzott eldobása.
Kezdjük tehát a válaszokkal. Jean-Luc Mélenchon volt a francia elnökválasztáson a globalizáció-kritikus, radikális baloldali jelölt, aki ugyan nem jutott be a 2. fordulóba, nagyon konkrét tervvel állt elő. Ez a terv a EuroPlan B, azaz Euró-B terv. A név beszédes. Abból hogy ez a B terv, következik, hogy van A terv is. Az A terv a Macron-terv. Más néven a kétsebességes Európa, megtoldva safe spacekkel, politikai korrektséggel, a „jóemberség” cinikus politikájával. Ez az a terv, amely mögé a Momentum és más újliberális pártok felsorakoztak. Ezzel szemben van a B-terv, ami erre a szociális alternatíva. Magában foglalja az EU demokratizálását, hogy az Unió polgárai valódi beleszólást nyerhessenek a döntések meghozatalában, ezen kívül béruniót, közös adópolitikát, közös nyugdíj-politikát foglal magában. Az Unió teljes szociális extendálását akarja elérni ez a terv. Nemet mond a rózsaszínre mázolt megszorításokra, nemet a zárt határokra, nemet a politikai korrektségre. Ez egy olyan Európát vázolt fel, amiért az alter-/antiglobalista aktivisták évtizedes viszonylatban küzdenek Európa szerte. Ez az a válasz, amiről a liberális establishment hallani sem akar. Sem Magyarországon, sem sehol másutt.
Lépjünk tovább a következő pontra. Ön a cikkében azt állítja, hogy a szabad-kereskedelem elősegítette a jólét növekedését (ad vocem: ”A szabad-kereskedelem kiterjesztése a glóbuszon kifejezetten a fejlődést szolgálja.” Orbán Viktor). Súlyos tévedés. A jóléti társadalmak már a szabad-kereskedelmi egyezmények elterjedése előtt létrejöttek. A szabad-kereskedelem a hidegháború vége felé bontakozott ki, karöltve azzal a giddensi harmadik úttal, ami a világ nagy szociáldemokrata pártját gyarmatosította, s ezzel elszakította őket a hagyományos szavazóbázisuktól, a munkásosztálytól. A szabad-kereskedelemnek „köszönhetően” tud érvényesülni a 4 szabadság elve, ami alapjaiban ásta alá az európai gondolatot. A tőke szabad mozgása teret adott az offshore-ozásnak és a félperifériás-, és perifériás országok kiszipolyozásának, a lefelé tartó bérversenynek. Az áruk, a szolgáltatások szabad mozgása lehetővé tette a kiterjedtebb áfacsalást és a vásárlók manipulálását. A munkaerő szabad mozgása ellenőrizetlen tömegek vándorlását idézte elő. A transznacionális vállalatok profithajhászata túltermeléshez, szeméttermeléshez vezet. A multik nem veszik figyelembe és/vagy kényük-kedvük szerint írják át, szegik meg a környezetvédelmi megegyezéseket. A szabad-kereskedelem tehát bizonyítottan nem az emberek és a természetet szolgálja, hanem épphogy azt zsákmányolja ki.
Térjünk arra, hogy miért is az a címe a cikkemnek, ami. Megjelent ugyanis a posztmodern politikai térben egy „új” innováció, a radikális centrum. Ennek fő zászlóvivői Emmanuel Macron francia elnök, és Albert Rivera a spanyol Ciudadanos pártelnöke. A hazai képviselő a Momentum Mozgalom. Nem is tagadja a párt, hogy mások lennének. Ez az újhullám megtalálta a szuperpozíciót, amit szellemi elődeinek nem sikerült. A radikális semmit, vagyis inkább a semminek a forradalmi újracsomagolását. A semmit, ami mégis valami, és azt a valamit úgy hívják, hogy technokrácia. Az a technokrácia, ami megmérgezte a posztmodern politikát. A megszorítások hada, a lusta mediterrán népekről szóló mítoszok legyártása, a valóságtól elszakadt, elitista „válságkezelés”, ahol a kisember a préda, akit az elitek az önnön hibákért megfizettetnek, mondván, hogy a szegény, a cigány, a balkáni, a kelet európai ember tehet mindenről. A nagy újhullámos progresszió semmi több a már jól ismert kizsákmányoló piac-/tőkefundamentalizmusnál. Ezt a magyar társadalom már a történelem szemétdombjára küldte, és a helyébe lépett a jobboldali populizmus a kormányzása, ami egy fokkal sem jobb nála. Tényleg ezt akarjuk újra? Csak remélni tudom, hogy nem.
A szerző független, rendszerkritikus baloldali mozgalmár