Újra ferdít a magyar média a maláj gép lelövése ügyében

Óriási tragédia rázta meg a világot, amikor is az ukrán polgárháború válságzónájában lelőttek egy utasszállító repülőgépet.

A kijevi puccsista rezsim szerint a kelet-ukrán szabadságharcosok voltak – orosz segítséggel persze -, az oroszok szerint pedig az ukrán hadsereg.

Az igazságot soha nem tudjuk meg, mert a politika innen-onnan írja a történetet. A szomorú, hogy a magyar kereskedelmi média is beszállt a harcba, ráadásul az ukrán kormány oldalán.

Az RTL Klub és több más híradó is ugyanis bizonyítékként mutatott be egy felvételt, amelyen a Donyecki Népköztársaság katonái vizsgálják át a még égő roncsokat nem sokkal a robbanás után. A katonák jól kivehetően káromkodnak, és megdöbbennek, hogy ez egy civil gép. A roncsok átkutatását filmezik, közben észreveszik, hogy a poggyászok közt turisták ruhái vannak, sőt az információkat még jelentik is a feletteseiknek.

A nyugati híradások szerint ezek már bizonyítják, hogy a felkelők lőttek.

Valójában a felkelők teljesen természetes reakcióinak és katonailag helyes cselekvésének vagyunk szemtanúi.

Ha Ön katona, és a háborús zónájában egy gép lezuhanását tapasztalja, átvizsgálja? Persze!

Ha Ön háborús zónában egy roncs átvizsgálása közben azt találja, hogy civil utasszállító gép zuhant le, megdöbben, esetleg káromkodik is? Persze!

Jelentené-e az esetet és annak részleteit a feletteseinek? Persze, ez kötelessége!

Valójában semmi nem utal a videóban arra, hogy a gépet azok lőtték volna le, akik átkutatták a roncsokat.

Sőt, a nyugati híradások, amelyet a magyar csatornák kritikátlanul átvettek, nem csak a lázadókat akarják rossz színben feltűntetni, hanem egyenesen bevonják az orosz szálat is, mégpedig nagyon erőltetett spekulációk alapján. Állítólag ugyanis a rakétát, amivel lelőtték az oroszok adták a szakadároknak. Mert csakis kizárólag ilyen rakétával lehet lelőni egy ilyen gépet, az ukrán hadseregnek erre semmilyen kapacitása nincs (irónia). A dolgon csavartak még egyet, mert a sajtó szerint ezek a rakéták túl bonyolultak, ezért azt csak orosz tisztek kezelhették. Elvégre az oroszok a történelemben még sosem képezték ki más nemzetek fiait rakéták kezelésére (irónia II.). A sajtó részéről itt nyilvánvaló a russzofóbia – pontosabban nem is fóbia, mert az félelem, ez pedig inkább hisztéria- és gyűlöletkeltés.

A kérdés pedig továbbra is fennáll: ki a felelős?

Nem tudjuk, ki lőtt. Azonban az biztos, hogy valaki meghúzott egy légi útvonalat, amely egy kritikusan veszélyes háborús zónán fut keresztül. Ezzel a felelősséggel pedig nem foglalkozik senki. Csak talán az ukrán antifasiszta szabadságharcosok a felvételen, ők ugyanis megkérdezik, hogy hogyan kerülhetett egy civil gép ebbe a légtérbe?