A Szabadság, Szerelem kategóriájának legtörténelmietlenebb, legnyálasabb és legagymosnipróbálóbb, hatásvadász, manipulatív alkotása.
Az utóbbi évtizedekben, már a szocializmus alatt is készültek filmek 1956-ról. Igen, bármilyen furcsa, és nap, mint nap azt sulykolják belénk, milyen iszonytató egy diktatúra volt a Kádár-rendszer, azért készültek az 56-os filmek, sőt a Tanú is a szocializmusban lerült bemutatásra.
Persze az 56-os filmek nagy része szemét volt, és ma is az. Fiatalabb korosztályok még emlékeznek, hogy olyan önjelölt l’art pour l’art művészek filmjeit kellett végigszenvedni történelemórai kirándulás keretein belül a mozikban, mint a Franciska vasárnapjai és a Megáll az idő. Ezekben, ha már kifogyott a látszólagos nagy eszmei kelléktár, akkor a felesleges meztelenség jött elő, mint művészi kellék. Az alacsony költségvetésű filmek is ostobán mutatták be az adott kort, ahol mindenki művészien lelkibeteg volt, és mindenki megoldhatatlan világfájdalommal küzdött. Ez alapjában még ma is jellemző a komolyabb hangvételű magyar filmekre.
Na, de itt van végre egy jenki pénzből finanszírozott hollywoodi szuppperprodukció, amelynek célja egyrészt, hogy lóvét sajtoljanak ki az 56-os eseményekből, másrészt része a két évtizedes néphülyítésnek és kulturális ellenforradalomnak.
A Szabadság, Szerelem kategóriájának legtörténelmietlenebb, legnyálasabb és legagymosnipróbálóbb, hatásvadász, manipulatív alkotása.
A színészi játék –bár sok neves művész is szerepel benne- pocsék, eltúlzott és rosszul rendezett. A képek szépek, bár az akciójelenetek kimerülnek pár korzózó tank elleni támadásban. Ha már akciójellegű film nagyobb költségvetéssel, akkor az 1965-ben készült Halál 50 órája ne verje már gallyra ezt a 2005-ben forgatott filmet. A komikus elemek kimerülnek a trágár alpárisággal. A nyálas szerelmi szálról és a megfelelő időben elsütött, unalmas szexjelenetről pedig ne is beszéljünk. Csomó klisé egy rakáson. A hatásvadász történelemhamisítás célja meggyőzni a mai diákságot, hogy a kommunizmus maga a gonosz, és hogy az elvtársak mind kisgyerekeket esznek. Több ponton történelemhamisító a film, a történelmietlenség pedig kötelező volt a megrendelők részéről.
Az események elhallgatása
Ha az eseményeket hitelesen mutatják be, akkor sok emberben felmerültek volna igen fontos kérdések. Miért nem mutatták be a köztársaság téri pártház ostrománál elkövetett bűncselekményeket, a magukat megadó kommunisták kivégzését és a holttestük meggyalázását? Ez a mozzanat minden magyarázat nélkül 5 másodpercig szerepel ugyan a filmben, de az eseményeket nem ismerőknek fogalma sem lesz, mit láttak. Az 1956-os eseményeket így bemutatni olyan, mintha egy koncentrációs táborról úgy csinálnának filmet, hogy kizárólag az őrtoronyban csücsülő náci katona problémájával foglalkoznánk, míg nem mutatnánk se zsidókat, se gázkamrákat, se kivégzéseket. Az eseményeket egészben kellene bemutatni, de szó sem esik olyanokról, mint az USA világuralmi törekvéseinek történelmi folyamata, de semmi nincs az Operation Focus-ról, a CIA magyarországi hírszerző tevékenységéről. Az egyetlen eseményhű megnyilatkozás, mikor kijelenti az egyik szereplő a Szabad Európa Rádió tevékenységéről, hogy hazugság.
Az események elferdítése
A másik probléma, hogy nem csak elfelejtődnek, de össze is kavarodnak az események. A melbourne-i nyári olimpia vízilabda-elődöntőjével állítja párhuzamba a film az 56-os eseményeket, holott a két esemény között 2 hónap különbség volt. Másik kavirc, hogy a Haumann Péter által megformált tiszt egyértelműen Kádár János figuráját veszi alapul, mind a mozgásában, karakterében és beszédében. Sőt, Feri bácsi a neve, és Kádárt is sokan Jani bácsiként emlegették. Ez a fajta aljas összemosás nem más, mint tudatalatti propaganda. A vízilabdázók nevei és szerepei sem stimmelnek. Ha már megtörtént esemény, miért nem ragaszkodunk a valódi nevekhez?
Az események meghamisítása
Harmadik probléma, hogy meg is hamisítódtak az események. Azok bemutatása az ismert történelmi tények tükrében egyszerű hazugság. Rögtön a kezdő jelenetben egy elfogult bíróval járatja le a film a nemzetközi vízilabda szövetséget, a második jelenetben pedig az öltözőben verekszenek a szovjet és magyar játékosok. A valóságban a szovjet és a magyar válogatott nagyon jóban volt egymással, a magyarok tanították őket vízilabdázni. A harmadik jelenetben már fekete autó rabolja el a hazaérkező vízilabdázók egyikét, holott ilyen eseményről a válogatottból soha senki nem számolt be. Aztán jönnek tovább a hatásvadász jelenetek, a félő kisgyerekekről, kínzókamrákról. Természetesen a Rádió ostromakor a védők lőnek elsőnek. Ilyen még a történelemben sosem történt, hogy egy körbezárt objektum védői lőjenek a túlerőben lévő támadókra, legyen az akár a Rádió, vagy bármely város ostroma. Egy felvételen a felsorakozott szovjet tankok válogatás nélkül bombázzák sorban a civil házakat. Ez egy az egyben a Halál 50 órája film egyik jelenetének koppintása, ahol a nácik lőnek egy belga várost. A valóságban ilyen típusú tüzérségi támadás nem folyt Budapest ellen, már csak azért sem, mert az oroszok a városban így a saját egységeiket is eltalálták volna. A vízilabda meccs is el van túlozva. És bár a meccs vége felé indulatos lett a játék, ennyi vér nem folyt, és a szovjet Valentyin Prokopov csak véletlenül találta el könyökkel a mögé érkező Zádor Ervint, akinek felszakadt a szemöldöke. A filmben ezzel szemben szemből direkt behúz egyet. A sérülés minimális volt, de köztudottan a fejsebek erősen véreznek, erre rájátszott a játékos, és a vért jól szét is kente a fotósoknak. Természetesen sem a nevek, sem a karakterek nem stimmelnek. A filmben a Fenyő Iván által alakított ellenforradalmár vízilabdázó, Szabó Karcsi kapja az ütést. Ha a névegyezés problémáitól eltekintünk, akkor is a valódi áldozat, Zádor Ervin nem harcolt ’56-ban. A főszereplő karakter tehát történelmileg elferdített.
Reméljük, egy nap ez a film is rossz emlék lesz, amit a tiltólistáról mutogatunk majd, mint rossz, hatásvadász propagandaterméket. Sajnáljuk a diákokat, akiket ennek a propagandának nap mint nap kitesznek, és teljesen rossz képet ültetnek el beléjük. George Bushnak legalább tetszett.