A kommunistákról alkotott vélemény gyakran változott az elmúlt négy évtized alatt.
Mindnyájan emlékszünk még arra, hogy Horthy idején még ellenségeink is tisztelték a kommunistákat, mert állhatatosak voltak, és önfeláldozóan küzdöttek a népért.
A kommunistáknak nem kell másnak lenniük, mint a többi ember, nem kell különlegesnek lenniük — csak embernek, a szó igazi értelmében.
Miért kell erről beszélni? Azt hiszem, nem hihetünk annak az embernek, aki azt állítja magáról: azért lett kommunista, hogy szenvedhessen a népért. Nem hiszem, hogy normális emberi ésszel és érzéssel bárki ráadná a fejét valamire, csak azért, hogy szenvedhessen. A kommunisták emberek. Meggyőződésem, hogy az íróknak és költőknek van valami igazuk, amikor azt mondják: minden ember a boldogság kék madarát űzi. Ügy gondolom, nekünk sem kell szégyellnünk azt, hogy a kommunisták egész emberek, még ebben az értelemben is: a saját boldogságukat kereső emberek. Mégis, van egy nagyon lényeges különbség a kommunisták és az individuálisan gondolkodó vagy önző emberek között. Az tudniillik, hogy a kommunista csak úgy tud boldog lenni, ha minden dolgozó emberrel együtt lesz boldog.
Ez az óriási különbség a kommunisták és az individuálisan gondolkodó emberek között. Az az ember, aki szereti megrakni a hasát, és jóízűen tud enni akkor is, ha körülötte a dolgozó emberek éheznek, szerintem az ember nevet sem érdemli meg. Nálunk jelenleg a kalóriaszint, megfelelő. Hallották, hogy már Angliát is megelőztük. E jó szintnek a kommunisták is részesei. Szerintem ebben semmi bűn sincs, mert a kommunista ember, de olyan ember, aki egyetlen kanál ételt sem tud lenyelni jóízűen, ha egy másik dolgozó ember éhezik. Ilyen legyen a kommunista — ilyen ember, egész ember.
Nem kell nekünk az emberek felett állnunk, de alattuk sem! Az „egész ember” nevet kell kiérdemelnünk. Ha kialakul egy olyan közvélemény — és állítom, hogy a hároméves munka után immár igenis van ilyen közvélemény —, hogy a kommunistában olyan embert látnak, aki gondolkozik és fáradozik a köz ügyéért; és ha ezt mirólunk a nem kommunisták mondják — azt hiszem, elvtársak, ez a legnagyobb dicséret számunkra.
Prieszol elvtárs mondta: elhatározták, úgy fognak dolgozni, hogy soha többé ne legyen olyan becsületes ember, aki félne a kommunistáktól. Ez helyes, dicséretes elhatározás, és megfelel a jelenlegi tényleges helyzetnek. Az emberek nálunk barátjukat látják a kommunistában, akihez őszintén fordulhatnak kérdéseikkel, problémáikkal tanácsért, segítségért. Az a jó, ha a becsületes emberek nemcsak nem félnek a kommunistáktól, de szeretik is őket, keresik társaságukat — a becstelen gazemberek pedig igenis félnek tőlük. Mert az sem lehet jó kommunista, akit mindenki szeret.
Kádár János
Zárszó az MSZMP V I I . kongresszusának első két napirendi pontjához