A neozapatista mozgalom nemzetközi szinten roppantul népszerű, néhány szubkultúra része lett, zenekarok pózolnak már az EZLN vörös csillagos zászlajával, rockdalok születtek róluk.
A fiatalok szeretik a lázadó, maszkos, mexikói gerillákat, mert erőt sugároznak, de mégis békések, jelen vannak, de mégis láthatatlanok, romantikusak, mégis valóságosak. A marxista dialektika ellentmondásaira épülő kommunikációt sajátított el a szervezet, nem véletlen, hogy a könyv címe is ilyen oxymoron: Engedelmeskedve parancsolni.
Magyarországon, magyar nyelven méltatlanul kevés cikk, híradás jelenik meg a neozapatistákról, ezt mi igyekszünk kompenzálni A MI IDŐNKben. Az Eszmélet folyóiratban jelentek már meg nagyon jó cikkek egyenesen Subcomandante Marcos tollából, köztük a szintén oxymoronokra épülő írása (már a címe is): a Liberális fasizmus. A könyv szerzője Carlos Antonio Aguirre Rojas professzor, akivel volt szerencsénk Magyarországon is találkozni, mikor is előadást tartott a zapatizmusról, illetve részt vett egy ilyen témájú filmvetítésen a Tűzraktérben (teljesen véletlenül, pont nem sokkal utána merült fel a helység bezárásának fideszes gondolata…).
A zapatizmussal az a probléma, hogy annak nem túl egyszerű a marxista elemzése. Baloldali szervezetről van szó, amely alapjában véve használja a munkásmozgalom jelképeit (Che, Vörös csillag), de valahogy mégsem klasszikus Lenin. (Népszerűsége miatt más szervezeteket, köztük anarchisták próbálják kisajátítani Marcost, és vele reklámozni magukat, de közel sem anarchista gyakorlatról van szó.) S pont ez a szép benne, hogy a marxizmus mindig, mindenkor alkalmazható, csak a megfelelő társadalmi és gazdasági szerkezetre kell alakítani. A mexikói indián őslakosság pedig elég speciális szerkezet, időben, térben és minőségében is távol az 1917-es orosz ipari munkásságtól és a parasztságtól. Mégis próbálják valahogy megoldani az előttük álló problémát, a saját módszereikkel. A zapatizmus marxista elemzésével mi még nem találkoztunk, pláne nem magyar nyelven, sajnos e könyv sem elégíti ki teljesen eme kíváncsiságunkat, bár sok helyen van utalás Marxra. Érdekes lett volna megkapni a zapatizmus elemzését a dialektikus és történelmi materializmus tükrében, de ezt nem igazán kapjuk meg, csak ha nagyon továbbgondoljuk azt, ami a történész professzor tollából papírra vetődött.
A könyv elég sokszínű, néhol nagyon könnyű kis olvasmány, de időnként előjön a professzor tudományos stílusa, amelyek már nehezen érthetőek. Elsősorban a zapatisták gondolataival, mondjuk ki, ideológiájával foglalkozik, de az alcím: A mexikói neozapatizmus politikai tanulságai. Tanulság pedig van bőven. Az olvasás megkezdése előtt nem árt röviden tájékozódni a zapatista mozgalom majd’ 20 éves történetéről, mert erre külön nem tér ki, rögtön az autonómia kérdésébe vág bele, amelyet a párizsi kommünhöz, munkástanácsokhoz és a kulturális forradalomhoz hasonlít.
Gyorsan átvált a dialektikus ellentmondások zapatista logikájára, de sajnos az antagonizmus szót (marxista filozófiai értelemben) nem mondja ki, ezt is csak továbbgondolva tudjuk belelátni a szövegbe. Ezen ellentmondások alapján vezeti le a mexikói jó és rossz kormányzat közti különbséget, az eltérő demokrácia-felfogást. Külön foglalkozik a zapatizmussal mint a 68-as forradalmi mozgalmak örökösével. Majd az utolsó fejezet is fontos kérdéseket boncolgat a modernitásról, gazdaságról, kollektív munkáról, egyenlő elosztásról. Mind érdekes és izgalmas téma. Végül jön jól megszerkesztett végkövetkeztetés, majd a függelék teljessé teszi a művet, melyben az „alulról és balra” politikát kifejtő írások kaptak helyet.
220 oldal rendkívül jó elemzés, amelyet minden mozgalmárnak érdemes elolvasnia, mert jó ötleteket adhat hazai viszonylatban is a marxista taktikára vonatkozólag. Mindent persze nem lehet átvenni, mert nagyon különbözünk a mexikói indiánoktól, de talán rájövünk, hogy lehet a hazai munkásmozgalom áll távolabb a marxizmustól, mint az EZLN, és valami itthon nagyon hiányzik…
L’Harmattan kiadó
224 oldal
Ára: 1760-2200 Ft,- között
Fordította: Csala Károly, 2012