EZLN

Ya se mira el horizonte… a közösről és a nem-tulajdonról

A közös és a nem-tulajdon horizontja már látható.

„Megerősítjük, hogy folytatjuk ezt a harcot, de a közösségi jót szem előtt tartva, ahol nem akarunk magántulajdont, mert az osztott meg minket” – jelentette ki a Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg (EZLN) szóvivője, Subcomandante Insurgente Moisés a hajnali órákban, az 1994-es őslakos felkelés 32. évfordulója alkalmából rendezett néptánc előtt.

A köd sűrűsödött, a hőmérséklet csökkent; száz zöldsapkás milicista – férfiak és nők – csizmája kígyóoszlopokként ereszkedett le a hegyről a kosárlabdapálya felé. Botjaik ritmikus dübörgése visszhangzott a közösséget övező hegyekben. Ez a Tsotsil-maja nép e lázadó terének mély misztikája, ahol megőrzésre váró küzdelmük, kultúrájuk, emlékezetük és nyelvük iránti kitartó elszántságuk lakozik.

Az EZLN Hatodik Bizottsága éppen az előző év december 26. és 30. között a San Cristóbal de Las Casas-i CIDECI-ben megrendezett „Piramisok, történetek, szerelmek és természetesen szívfájdalmak csemetekertje” című találkozóról érkezett. Itt, a sűrű ködben Subcomandante Moisés készül üzenni seregének és támogató bázisainak: „1994-ben a rossz kormányok, a gonoszok és a kapitalista rendszer gazdagjai bezárták előttünk az ajtókat, az ablakokat és minden rést. Erőszakhoz kellett folyamodnunk.”

A történelmi emlékezetet idézik meg, hogy szót ejtsenek a Ciudad Juárez-i nőgyilkosságok körüli igazságtalanságról és büntetlenségről, és hogy érintsék az Ayotzinapában eltűnt 43 diák sebeit. A különös hangsúly azonban az új zapatista harci stratégián van, amely kétségkívül a közösség, a közös fogalmára épül. És most nemcsak a komon a´tel b’a kalajtik (közös munkánk a mi milpánkban*) életért folytatott koncepciójával, hanem azzal is, hogy megerősítsék a föld közös használatát, megkísérelve leválasztani a magántulajdon eszméjét a zapatista őslakosok kollektív tudatáról. Az individualizmus mint politikai gyakorlat és harci horizont felszámolásáról van szó.

Milicisták, támogató bázisok, valamint a civil társadalom tagjai és aktivisták előtt Subcomandante Moisés megerősítette Claudia Sheinbaum elnök kormányával szembeni kritikáját: „Nem igaz az, amit azok a rossz kormányok művezetői csinálnak, akiknek a főnökei a bankárok és a transznacionális üzletemberek. Ők kormányoznak; mindenki más művezető, intéző, felügyelő, aki engedelmeskedik. Tehát nem igaz, hogy itt Mexikóban negyedik átalakulás lenne. Itt egy negyedik átalakulása van annak, hogy hogyan fogják tökéletesíteni az uralmunkat, eltiprásunkat, kifosztásunkat, kizsákmányolásunkat, hogy visszatérjen a rabszolgaság – ez a negyedik átalakulás.”

A mexikói kormányzat erős bírálata a 2019 óta a lakosság különböző szociális csoportjainak pénzt juttató szociális programokból ered. Ezek a programok, mint például a Sembrando Vida, a közösségi és ejidó földek megosztásához is vezettek – bár nem a lázadók által 1994-ben visszaszerzett területek esetében –, ami a családokat és közösségeket destabilizáló beavatkozást jelent.

A zapatista perspektíva szerint a kormányzati erőforrások elosztása alamizsna és morzsa. Moisés kijelentette, hogy ez „kétélű fegyver”, mert egyfelől készpénzt adnak, másfelől arra használják, hogy hatalmon tartsák magukat egy olyan Államban, amely újratermeli a tőkefelhalmozás és a földnélkülivé tétel logikáját a mezőgazdasági munkások és őslakosok körében. „(A kormány) az, amely közvetlenül az embereknek ad, ezzel (ők) megerősítik, hogy az önkormányzati és állami kormányok lopták (a pénzt), és hogy hatalmon akarnak maradni” – magyarázta Moisés.

Míg a női és férfi milicisták és a nemzetközi látogatók figyelmesen hallgatták egy olyan mozgalom szóvivőjét, amely talán a legradikálisabb pozíciót képviseli a mexikói őslakos mozgalmon belül, megkísérelte megfogalmazni a stratégiát „a közös horizontjával, ahol nem akarunk magántulajdont, mert az tett minket ilyenné, megosztottá. A kapitalista rendszer individualizmust oltott belénk.” Ez nem más, mint a tőke terjeszkedése a neoliberális modellen keresztül, amelynek gazdaságpolitikája érintetlen maradt az utolsó két „progresszív” kormány alatt is.

A zapatista stratégia, amely még a magántulajdon fogalmának meghaladását is felveti, hogy új békés együttélési keretet teremtsen a nem zapatisták számára is, ezt a mexikói liberális állam jogrendjében rögzült paradigmát kívánja átalakítani.

Hajnalodott, tűzijátékok robbantak és világították be az eget és a hegyeket ebben a tsotsil közösségben, de nem előbb, mint hogy felhívást intéztek volna a zapatista közösségekhez és támogató bázisaikhoz egy sor zenei, művészeti és politikai összejövetelre, amelyeket 2026 során rendeznek meg. A kapitalista villámok és viharok közepette, amelyek az őslakos népeket sújtják és összeomlást jeleznek, a zapatista közös és nem-tulajdon fogalmai bontakoznak ki horizontként, amelyeket a következő 10, 30, 50, sőt 120 évben kell elérni.

*Himno Zapatista | Zapatista himnusz

Már látszik a horizont
Zapatista harcos
Az ösvényt kijelöli
Azoknak, kik jönnek még

Rajta, rajta, rajta, rajta, előre
Hogy győztesen kerüljünk ki a harcból
Mert Hazánk kiált és szüksége van
A zapatisták minden erejére

Férfiak, nők, gyermekek
Mindig erőfeszítést teszünk
Parasztok, munkások
Mind együtt a néppel…

Írta: Juan Trujillo Limones
Eredetileg megjelent spanyol nyelven a La Jornadában

* A milpa egy mexikói vegyes termesztési rendszer, ahol több növényt ültetnek együtt: kukoricát, babot és tököt. A kukorica támaszt az a babnak, hogy felfusson, a bab nitrogént köt a talajban, ami táplálja a növényt, a tök nagy levelei árnyékolják a talajt, csökkentik a gyomosodást és a vízveszteséget.

Az a szó, hogy „közös”, nem akármilyen szó: 32 évvel a zapatista felkelés után

„Az a szó, hogy ’közös’, nem akármilyen szó” – mondja a színpadról a Felkelő Subcomandante Moisés Oventicben, a II. Caracolban, a zapatista forradalom kezdetének harminckettedik évfordulóján tartott beszédében. Az EZLN-vezető így folytatja: „Sokkal nehezebb és sokkal nagyobb dolog, mint ’94-ben. Mert a kapitalista rendszer felszámolását jelenti. Azt jelenti, hogy kiirtjuk az elménkből azt, amit ránk erőszakoltak.” 

És rögtön pontosítja is a szakítás terjedelmét: „Nem akarunk tulajdonosok lenni. Nem csak a földről beszélek, hanem mindenről. Nem akarunk többé ’enyémet’ vagy ’én’-t. Amit mi ’közös’-ként értünk, azt talán néhányan őrültségnek fogják nevezni. Igen, elfogadjuk: őrültség. De mindenki számára, nem csak néhányaké.”

A reggel óta beborító ködben, amely a neozapatizmus egyik legismertebb központját (részben San Cristóbal de Las Casas közeléből adódóan is) öleli körbe, az ünnepség központi eseménye egy tér-idő repedést nyit. Amikor az EZLN Főparancsnokság lép a színpadra, a köd felszáll, a zene elhallgat, és a távolban hallani a milícia botjainak zörgését, amelyek a nyitány részeként törnek elő a színpad előtt, megjelölve az éjszaka ritmusát.

Az EZLN egy olyan hadsereg, amely békét akar építeni, elege van a háborúból, életet akar és nem halált, és pontosan ezért antikapitalista: a kapitalizmus mint az élet minden formában történő, a vagyon felhalmozásának megszállottsága nevében történő elpusztításának rendszerelem. Moisés nem keresgeti a szavakat: „Ezért mondjuk és erősítjük meg, hogy folytatjuk politikai, ideológiai és békés küzdelmünket. Mert nem akarunk halált. Életet akarunk. De olyan életet akarunk, amit mi magunk határozunk meg, nem azt, amit a fentiek döntenek el.”

És hozzáteszi: „Mindig békések leszünk. És ha nem hagyják, akkor meg fogjuk védeni magunkat, ahogy elesett bajtársaink harminckét éve megtanították. Mi olyanok vagyunk, mint ők. És mint ők, készen állunk és akarjuk.” „Nagy felelősségünk van, bajtársak. És meg is fogjuk tenni, mert nincs más lehetőség.”

Egy intenzív, érzelmekkel teli és hosszú beszéd, amely Moisés fejlődését mutatja, akit mintegy egy évtizede hívtak meg, hogy átvegye a modern világ egyik leghumánusabb forradalmi alakjának, Marcosnak a helyét. Az EZLN bátor döntése, amely egy különálló és összetett természetet mutatott, mélyen gyökerezve az őslakos népek világlátásában, de nem kizárólag abban.

Új kapcsolat kiépítése az élettel

Marcos nem tűnt el, és újra felbukkant ezekben a napokban a CIDECI-ben San Cristóbalban, többször is beavatkozva a „magvetőbe”, ami olaszul inkább a mezőgazdaság világához kötődő szóval fordítható, nem a vitákhoz és szemináriumokhoz, és ami a zapatista felfogásban egy olyan képzési tér, amely magokat vet, hogy antikapitalizmust arasson. Marcos ismét narratíva formájában szólalt fel, ami egy olyan választás volt évekkel ezelőtt, hogy képes legyen kommunikálni az őslakos közösségekkel és érthetővé és továbbadhatóvá tegye a forradalmi avantgárd elemzéseit – amely 1983. november 17-én életre hívta az első tábort.

A december 29-én felolvasott narratívához Marcos tizenkét pontot fűzött. „A döntő kérdés az: lehetséges-e olyan földrajzot és naptárat, tér-idő kitörést konstruálni, amelyben egy másik termelési logika és természettel való kapcsolat lehetővé teszi – figyelem: lehetővé teszi, nem feltétlenül teremt – az élőlények közötti kapcsolatok új formáját, úgy, hogy a természetet egészként tekintjük, amelynek az emberiség csak egy része?” – mondja a hetedik pontban.

Az utolsó pontban visszatér a háborúhoz: „A rendszer ’kudarcai’ és ’működési zavarai’ nem kudarcok vagy működési zavarok: egy olyan hadi gépezet lényeges részei, amely pusztítással és megsemmisítéssel hódítva halad előre, csak azért, hogy aztán újjáépítse és átrendezze a társadalmi viszonyokat. Az olyan társadalmi programok, mint a Sembrando Vida és annak ’jóléti’ megfelelői, nem hibásak vagy hiányosak: betöltik funkciójukat és szerepüket a hódító háborúban. Történelmi mítoszokkal, ajánlásokkal és tanácsokkal a fiataloknak az idősek arra ösztönzik őket, hogy fogpiszkálóval szembenézzenek a viharral, és azt követelik, hogy legyenek hálásak az életért. Valójában egy kis pálca, de azt hiszem, fogpiszkálóként értitek. A zapatista közösségekben a jelennel szembenézve és a jövőre gondolva visszatérnek a saját történelmükhöz.”

De az EZLN-t kizárólag politikai és elméleti vezetősége szemszögéből nézni egy olyan hiba, amit újra és újra elkövettek. Mert amit a zapatizmus valóban megkérdőjelez, az nemcsak a kapitalizmus mint gazdasági rendszer, hanem az azt lehetővé tevő hatalompiramis: az elképzelés, hogy valakinek felül kell lennie és valakinek alul, hogy a parancs koncentrálódik és az élet az engedelmességre redukálódik. A piramis a világrend szimbóluma, éppúgy, mint a magántulajdon annak anyagi alapja.

Az oventici köd este 11 óra körül száll fel, épp amikor az EZLN Parancsnokság lép a színpadra és a neozapatista milicisták elfoglalják a II. Caracol kosárpályájának közepét. Korábban órákon át színházi előadások és marimba zene töltötték be a délutánt; a közös étkezdében ételt osztottak; a Caracol másik sarkában ingyenesen osztogattak marhahúslevest. Ez nem puszta dekoráció: konkrét politika. Kollektív szerveződés, gondoskodás, mindennapi élet, amely piac és függőleges parancs nélkül működik.

Autonómia építése alulról

A Közös, amint Moisés állítja, a kapitalizmus mindkét alapjának radikális megkérdőjelezése: a tulajdoné és a piramisé. A tulajdon megkérdőjelezése azt jelenti, hogy megtörik az a gondolat, hogy a föld, a munka, az idő és az élet birtokba vehető. A piramis megkérdőjelezése a hatalom felhalmozásának és annak a közösségektől való elválasztásának elutasítását jelenti. Az EZLN ma egy olyan politikai teret hirdet és gyakorol, ahol a tulajdont és a piramist félreteszik, és nem azért, hogy új eliték pótolják őket.

Ez nem retorika, hanem napi szerveződés. Az EZLN erőssége az autonómia alulról történő kiépítésének képességében rejlik: a közösségi gyűlésekben, a Caracolokban, mint koordinációs és nem parancsnoki terekben, a felelősségek rotációjában, a döntések kollektív ellenőrzésében. Ott ürül ki a piramis, mert nem talál gyökeret verni. Ott válik a politika újra megosztott gyakorlattá, nem képviseletté.

A zapatizmus ma már nem divat. Kívül áll a mainstream médián, a folyamatos narratíván, és vannak, akik elvesztik az iránytűjüket vagy mítoszként, az 1990-es évek emlékeként tárolják el. De a reflektorfénytől távol folytatja az ellenállást: a kényszerű migráció, a szervezett bűnözés előretörése, a militarizáció, a központi kormány és a fejlesztésről, békésítésről beszélő média megnyugtató narratívája, miközben a területen a fosztogatás és az erőszak halad előre. Az EZLN nem azért él túl, mert ikonná vált, hanem mert egy élő politikai folyamat, amely képes újraszerveződni és ellenállni az idő múlásának anélkül, hogy elhagyná elveit. Ebben az értelemben a zapatizmus nem nosztalgikus emlék vagy lezárt fejezet: egy olyan forradalom, amely nem a hatalom megszerzésére, hanem annak szétszedésére törekszik. És pontosan ezért nyugtalanító marad. És szükséges.

Eredetileg megjelent spanyolul a Desinformémonos oldalán

A zapatista századosnő felhívása a patriarchális kapitalizmus elleni harcra

TUXTLA GUTIÉRREZ, Chiapas – Erika zapatista százados több ezer nőt köszöntött, akik a Caracolokból (zapatista közösségek) érkeztek, valamint más államokból és országokból, és arra ösztönözte őket, hogy „harcoljunk együtt a partiarchális kapitalista rendszer ellen, amely erőszakot követ el rajtunk és legyilkol minket.”