A munkásosztály számára egyetlen rosszabb van, minthogy kizsákmányolják a főnökei. És ez nem a kapitalizmus általi kizsákmányolás.
Egy olyan helyzet, amellyel Nagy-Britannia széles tömegei szembesülhetnek majd.
A fiatalokat már idén is erősen sújtotta a munkanélküliség, ez pedig drámaian szétszaggatta a jövőjüket.
Az idősebb generáció számára a koronavírus járvány alatti elbocsátások azt jelentik, hogy sokan soha többé nem fognak már dolgozni.
Világszerte több millió munkás szembesül a tömeges munkanélküliséggel, mikor a főnökeik velük fizettetik meg a koronavírus válságot.
Nagy-Britanniában már több mint 1,6 millió ember kiesett a munkából, és a számuk 2,6 millióra nőhet a következő év közepére.
A létszámfelesleg rekordmagas: kb. 314 ezer embert rúgtak ki a szeptemberig terjedő három hónapban. Sokuk nullaórás és alkalmi szerződésektől szenved.
25 ezer munkahely került át két közvetítőhöz a múlt héten, amikor az Arcadia csődeljárás alá került és a Debenhams bejelentette, hogy bezárja a boltot.
Miközben a munkanélküliség nyomort és elpazarolt életet jelent a munkásosztálybeliek számára, az olyan kapitalisták, mint az Arcadia főnök Philip Green, a többmillió fontos jachtjukon süttetik magukat.
Ez pont ugyanaz a helyzet, amelyet Karl Marx is megfigyelt, amikor azt írta, hogy a kapitalizmus „felhalmozza a nyomort, párhuzamosan a profitok felhalmozásával.”
Leírta, hogy „az egyik póluson a javak felhalmozása ugyanakkora nyomor, szenvedő gürcölés, tudatlanság, brutalitás, szellemi leépülés felhalmozódásával jár a másik póluson.”
Erőszak
Marx szerint a munkanélküliség nem olyan, mint az „erőszakos ingadozások”, mint a változó tőzsdepiacok, bizonyos szektorok problémái vagy gazdasági hanyatlások.
Ez „magában a tőkefelhalmozódásban” gyökerezik, amely „állandóan relatíve felesleges munkás népességet termel ki, olyan népességet, amely haszontalan a kapitalizmus átlagos szükséglete számára”, hogy tovább növekedjen.
Ezt „munkaerő-tartalék seregnek” nevezte, amelyet a munkanélküli és alulfoglalkoztatott emberek alkotnak, akik dolgozni akarnának. De nem azon okból munkanélküliek, hogy nincs elvégzendő, társadalmilag hasznos munka.
A helyzet teljesen irracionális egy olyan társadalomban, amelyet arra terveztek, hogy kielégítse az emberi szükségleteket. Viszont tökéletesen logikus a kapitalizmusban, ahol a rivális főnökök azon versenyeznek, hogy minél nagyobb tőkét halmozzanak fel, ahol csak lehetséges.
A mainstream közgazdászok szerint a profit „jutalom” a tőkés kockázatáért a befektetéseik során. De a karanténok alatt világosabbá vált, hogy a főnökök a munkások munkaerejére hagyatkoznak a profitért.
Miközben a munkaerő az érték forrása, ezt nem fizetik vissza a megtermelt bér teljes értékében. Marx ezt a kizsákmányolás folyamatának hívta, a rést pedig „értéktöbbletnek”, amelyen a tőkések profitja alapul.
Manapság a kapitalizmus minél nagyobb számú munkásra hagyatkozik, akik nem közvetlenül termelnek értéket. De még mindig kulcsfontosságúak a rendszer működtetésében, és őket is kizsákmányolják.
A Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) vagy az iskolai munkások például, még mindig szükségesek az egészséges és képzett munkaerő fenntartásához.
Tehát, ha a főnököknek ki kell zsákmányolniuk a munkást, hogy profitot szerezzenek, miért teremti meg a rendszerük és miért hagyatkozik a munkanélküliségre?
A főnökök nem csak azért zsákmányolják ki a munkásokat, mert kapzsik.
Belekényszerülnek egy versenybe másokkal, és ez arra kényszeríti őket, hogy beszántsák a profitjukat új technológiába és a termelés hatékonyabb módszereibe. Ha nem ezt teszik, a versenytársaik kiütik őket az üzletből.
Ezt a rendszert Marx úgy nevezte, hogy „felhalmozás a felhalmozás kedvéért.”
Ez azt jelenti, hogy a cégek egyre többet fektetnek gépekbe, technológiába vagy infrastruktúrába, mintsem munkásokat foglalkoztassanak.
Az új technológiák valószínűleg magasabb termelékenységhez vezetnek – többhöz, mint amit a munkások tudnak termelni óránként.
Ez kevesebb munkát és több szabadidőt jelentene az átlagembereknek. De a kapitalizmusban ez elbocsátásokat jelent, vagy nehezebbé válik a munka azok számára, akik munkában maradnak.
A gépesítés, automatizálás és a munkások túldolgoztatása hozzájárul a munkaerő-tartalék seregéhez.
Manapság a nagy üzlet néhány szekciója a koronavírust lehetőségként tekinti, hogy beinvesztáljon a robot technológiába, amellyel megszabadulhatnak a munkaerejük nagy részétől.
Az EY konzultációs alap egyik közleménye szerint világszerte a cégek 41%-a tervezi, hogy a munkásokat új technológiákkal helyettesítse.
A McKinsey tanácsadó cég másik előrejelzése szerint az automatizálás 53 millió munkást helyettesít 2030-ra Európában, amely a munkaerő 20%-a.
A kiskereskedelemben, a gyártásban és a vendéglátásban várható a munkások számának legnagyobb csökkentése.
Hogy visszaállítsák a jövedelmezőséget, és hogy a kapitalizmust a következő felívelő pályára állítsák, óriási mennyiségű tőkének kell elmennie a falig a válság során. Ha ez megtörténik, a munkásosztály fizeti meg az árat a munkahelyével és az életszínvonalával.
A kapitalisták számára ez szintén válság, ha tömeges munkanélküliség lesz a gazdaságban. De ugyanakkor a munkanélküliség rugalmasságot is jelent számukra, hogy újraszerkesszék a kapitalizmust a munkások kárára, és lefektessék a jövőbeni növekedés alapjait.
Elsőként a munkások tartalékserege segíthet elsimítani a fellendülés és válság ciklusát.
Marx azt állította, hogy azáltal, hogy a tőkés felhalmozás megteremtette, a munkások tartalékserege „a tőkés felhalmozás eszközévé” válik.
A tőkés termelés nem a társadalmi igények miatti tervezésen alapul – a piac anarchiájára van hagyva, hogy szervezze a munkaerőt és a forrásokat.
A főnökök nem csak befektetik a profitot a saját cégeikbe vagy ágazataikba. Ha egy másik szektor jövedelmezőbbnek tűnik, akkor abba fektetnek bele, hogy kaphassanak egy szeletet onnan is.
A tartaléksereg azt jelenti, hogy a főnököknek van egy készenálló munkástartalékuk (pool), amelyet kizsákmányolhatnak, ha profitábilisabb gazdaság felé terjeszkednek.
Másodsorban a nagyszámú munkanélküli lehetővé teszi a tőkések számára, hogy megfegyelmezzék az alkalmazott munkásaikat.
A munkanélküliség fenyegetése segíti a főnököket, hogy a munkásaik féljenek fizetésemelést, jobb munkaidőt vagy munkafeltételeket kérni.
Ha megteszik, akkor a főnökök szerint valaki más szívesen elfoglalja majd a helyüket.
A brit konzervatív jobboldal világosan ezt az oszd meg és uralkodj stratégiát használja az állami és magánszektor között. Mikor a miniszterek múlt hónapban bejelentették az állami szektor béreinek befagyasztását, több tízezer munkahely megszűnését helyezték kilátásba.
Bérek
És a privátszektor főnökei szintén arra használják a munkahelyek megszüntetését, hogy alacsonyan tartsák a saját munkásaik béreit.
Még akkor is, ha nincs válság, a munkanélküliségnek mindig negatív hatása van a fizetésekre. Nagy különbségek vannak a bérszintek között a szektorokban. Más faktorok is fontos szerepet játszanak a bérrésekben, mint például a szexizmus és a rasszizmus.
És a munkások harca is arra kényszerítheti a főnököket, hogy beleegyezzenek a béremelésbe. De a munkaerő tartalékserege mindig segít letörni az átlagbéreket.
Manapság a kapitalista rendszer minden bűne megmutatkozik.
A koronavírus volt a kiváltó ok a hanyatláshoz, de a globális kapitalizmus már a járvány előtt is gyenge volt és recesszióba esett.
A 2008-10-es pénzügyi válság a jövedelmezőség válságában gyökerezett. De a nem profitábilis tőkeszeleteket nem gazolták ki. A kormányok, a központi bankok és a főnökök féltek, hogy a nagy cégek összeomlása válsághoz vezethet.
Ehelyett olcsó hiteleket pumpáltak a rendszerbe.
De az olcsó hitelek „zombivállalatok” növekedéséhez vezettek, azaz erősen eladósodott cégekhez, amelyek csak a könnyű hitelek miatt éltek túl. Ez alkalommal a hitelek és a karanténok terhe áttolt néhány zombit a küszöbön, amely csak feltüzelte a tömeges munkanélküliségi válságot.
A válság ezen foka már segített elpusztítani a gyenge talpra állást, amely 2010-ben volt.
Például az Egyesült Államokban a 2008-10-es válság után teremtett minden munkahelyet eltörölt a koronavírus válság.
Jelenleg nincs szükség tömeges munkanélküliségre. Például gyors váltást látunk a megújuló energia, valamint a gazdaság szénmentesítése felé.
Ugyanakkor a csapást szenvedett repülési szektorból sok munkás szakértelmét lehetett felhasználni a zöld átmenetben.
A szocialista megoldás egyértelműnek látszik. De ez nem fog megtörténni, mivel a kapitalizmusban minden a tőkefelhalmozás és a profitmaximalizálás logikájának van alárendelve.
A munkahelyek megnyirbálásával szembesülve ellen kell állnunk ennek, és a főnökökkel kell megfizettetnünk a koronavírus válságot.
Hogy gátat szabjunk a nyomornak és a munkanélküliség elpazarlásának, szintén szakítani kell a profitrendszerrel.
A szocialista társadalom alternatívája, amely a demokratikusan tervezett gazdaságon alapszik, az emberi szükségletekre fókuszál.
forrás: Socialist Worker