A Fidesz úgy kezelte saját válságát, hogy homofób provokációkba kezdett.
A pedofilbotrány, a Pegasus kémbotrány, a katasztrofális járványkezelés 30 ezer halottal, a világ legrosszabb népességarányos COVID-halálozása, a brutális áremelkedések újabb figyelemelterelésre és bűnbakokra várt. Ebből született a kormányzati homofóbia, amelynek egyik csúcspontja a „pedofilellenes” törvény, amely valójában melegellenes nácitörvény, amely összemossa a pedofíliát az LMBTQ közösséggel.
A Fidesz fasiszta-homofób törvényét a fasiszta-homofób Jobbik is megszavazta. A magát demokratikusnak eladni kívánó, de valójában ezen nácikkal kollaboráló kamuellenzék azóta is pironkodik a téma hallatán, amit nagyon a szőnyeg alá akarnak söpörni.

Az újabban Jakab Péter-fétisben fetrengő 444 portál riportere azonban feltette a kérdést:
„Sokat kérdezték az elmúlt hónapok interjúiban arról, hogy a Jobbik miért szavazta meg ezt a homofóbbá machinált fideszes pedofiltörvényt.”
Jakab Péter válasza pedig: „Alapvetően ebben a kérdésben is egységesek voltunk, csak megmutattuk a sokszínűségünket. Az ellenzék úgy egységes, hogy közben sokszínű.”
Csak annyit kommentelnénk erre, hogy a homofób törvény megszavazása NEM sokszínű, mégcsak nem is narancs, hanem barna.
A politikus 2019-ben, azaz már a „megújult” Jobbikban, még aberráltnak nevezte a „buziparádék” résztvevőit.