Mohammed Shahabuddin bangladesi elnök ma feloszlatta a parlamentet, hogy lehetővé tegye egy új általános választás megtartását, miután hétfőn megbuktatták Sheikh Hasina miniszterelnököt.
Shahabuddin elnök feloldotta az ellenzéki politikus, Khaleda Zia házi őrizetét is, amely 2018 óta tartott, miközben tömegek ünnepeltek az utcákon és szelfiztek a miniszterelnök hivatalos rezidenciájánál. A miniszterelnök hétfő reggel lemondott és Indiába menekült, miután hetekig tartó tiltakozásokat próbált elfojtani tömeges letartóztatásokkal és több száz tüntető meggyilkolásával.

A tüntetők vezetői kijelentették, hogy nem engedik meg, hogy egy katonai támogatású kormány vegye át az ideiglenes irányítást, ahogy azt hétfőn Waker uz-Zaman tábornok, a hadsereg vezetője javasolta.
A Bangladesi Kommunista Párt pedig felszólította a forradalmi mozgalmat, hogy folytassa a küzdelmet „minden demokratikus jog eléréséig,” figyelmeztetve, hogy „a nép győzelmét nem szabad a különböző szektorok, például a hadsereg vagy a lejáratott politikai elit elemei kisajátítaniuk.”
„Mindenkinek szerepe van a béke, a rend és az élet védelmében” az átmeneti időszakban, hangsúlyozták, miután a Bangladesi Rendőrszövetség országos sztrájkot hirdetett.
A rendőrséget széles körben hibáztatják a diákok vezette tüntetésekkel szembeni halálos erőszakért, amely kezdetben azon Civil Szolgálat kvóták miatt robbant ki, amelyet az 1970-es években zajló bangledesi-pakisztáni háborúban részt vevő veteránok rokonainak tartottak fenn.
Több rendőrőrsöt is megtámadtak, és a szövetség szerint rendőrök is életüket vesztették, bár nem közölt pontos számot. A rendőrség addig nem tér vissza a munkába, amíg nem garantálják biztonságukat, bár bocsánatot kértek az elmúlt hónapban a tüntetők elleni erőszakos támadásokért.
Nahid Islam diáktüntető vezető is elmondta, hogy a mozgalom azt szeretné, ha a Nobel-békedíjas Muhammad Yunus vezetné az ideiglenes kormányt.
Yunus 83 éves, és jelenleg Párizsban tartózkodik, ahol az olimpiát nézi. Hasina megbuktatását hétfőn „a második felszabadulás napjának” nevezte, de nem kommentálta azonnal a felkérést, hogy vállalja a vezetést. Nobel-díját a „mikrohitel” úttörőjeként nyerte, amikor bankárként segítette a szegény embereket, különösen a nőket, és Hasinával régi ellenségek voltak.
forrás: Morning Star