Csakhogy világos legyen. Trianon a hazai jobboldal számára nem más, mint néphülyítő propagandafegyver. Semmi köze sincs hazaszeretethez vagy összetartozáshoz.
A kizsákmányoló elit (Horthy-tól a Fideszig) mindig rákente saját hibáit és bűneit Trianonra. Horthy korában ez még érthető volt, de 100 év elteltével még mindig azzal etetik a jónépet, hogy a magyar ember azért szerencsétlen és szegény, mert akkor átrajzoltak egy térképet.

Trianon azóta a jobboldal fegyvere, ha uszítani kell vagy nacionalista gőgöt kell elhinteni. Nem érdeklik őket a határon túli magyarok, minden csak propaganda.
A szélsőjobboldal meggyőzte híveit, hogy Trianon revíziójával a magyarság felvirágozhat. Elhitették a kisemberrel, hogy a visszakapott aranybányák, szántóföldek, gyárak profitja majd eloszlik az egész népesség között. És még a neoliberális kapitalizmus világában sem lankad ez a revizionista gondolat, mikor a javak 99%-a a leggazdagabb 1% kezében van – a Mészáros-Musk modell alapján.
A trianoni békediktátumot Horthy íratta alá, miután átadta a Tanácsköztársaság honvédő vörös hadseregének tiszántúli támadási terveit a franciáknak a szegedi antantparancsnokságon, majd ennek következtében a román hadsereg kíséretében bevonulhatott Budapestre. Hazaárulás a köbön. Majd fehérterror és holokauszt, az ország teljes szétbombáztatása. Erre volt elég a jobboldali nacionalizmus hazaszeretete.
Az ünnepelgetős buliba nemcsak a jobboldal szállt be. Kamuellenzéki politikusok tömege demózta a jobboldalnak, hogy ők is hazafiak, ne tessék már őket hazaárulózni. Stockholm-szindróma a köbön és a fasiszta gépezetnek való megfelelési kényszer.
De hogy világos legyen: azért élünk borzasztó körülmények között, mert a kapitalista rendszerváltás kirabolta a munkásosztályt és a privatizáció során a javakat egy szűk réteg kezébe adták. A neoliberális megszorítások és az életszínvonal további züllesztése során milliók szegényedtek el, kicsinálták az oktatást és egészségügyet. A történet jelenlegi állapota a fasizálódó NER, mivel a hazai kapitalizmus demokratikus eszközökkel már nem tudja tovább fenntartani a hatalmát.
A legszebb, mikor a jobboldal árokásó politikusai támadást intéznek a melegek, antifasiszták, kisebbségek, ateisták és a Soros-kampánnyal áttételesen a zsidók ellen, majd utána nekiállnak nemzeti összetartozásról papolni.
A Horthy óta tolt jobboldali sovén nacionalizmusnak semmi köze a hazaszeretethez. Az egy néphülyítés felsőfokon. Megittasítani a tömegeket felsőbbrendűségük meséjével, amelynek egyenes következménye, a nemzetek közti gyűlölet szítása, ami csak ártott a határon túli magyaroknak. (Emlékeztetnénk, hogy a határon túli nemzetiségi jogokat vagy a magyar nyelvű oktatást a kommunistáknak lehet megköszönni.)
Ezért is undorító, mikor a fidesz-fasiszták „patriótáknak” akarják magukat eladni – többek között az Európai Parlamentben vagy ezen a néven gyártott propagandacsatornáikon. Azt hirdetik, egy vérből valók, de csak egy szarból gyúrták őket.
A hazaszeretetnek és hazafiságnak ugyanis van egy olyan előfeltétele, hogy mentes más nemzetek gyűlöletétől, a saját nemzet túlmisztifikálásától és felsőbbrendűsítéstől. Tartozik hozzá egy nemzeti kultúra – olyan, ami 1989 előtt volt, nem pedig a Győzike show színvonala. A valódi nemzeti összetartozás a közösségi társadalomból ered, mikor a társadalom minden tagja a közös javakért és virágzásért dolgozik, segítve egymást és persze más nemzetek fiait is. Minden más csak ostoba megosztó nacionalizmus, amely valójában nem a saját nemzet szeretete, hanem önimádat.