Az írás Buharin: A Világforradalom Programja című művének I. fejezete
Oroszországot kivéve minden országban a tőke uralkodik. Akármelyik államot vesszük, akár a fél-despotikus Poroszországot, a köztársasági Franciaországot vagy az úgynevezett demokratikus Amerikát, a hatalom egészében mindenhol a nagytőke kezében koncentrálódik. Emberek kis csoportja, földesurak, iparosok és a leggazdagabb bankárok városi munkások és vidéki parasztok millióit és százmillióit tartják szolgaságban vagy rabszolgaságban, arra kényszerítve őket, hogy robotoljanak és izzadjanak értük, valamint kirakják őket az utcára, ahogy használhatatlanok vagy elnyűttek és alkalmatlanok lesznek ahhoz, hogy a Tőke Uraság további profitjának forrásai legyenek.
A milliónyi melós feletti bankárok és iparosok borzasztó hatalma a vagyonból származik. Miért kell egy szegény embernek, akit kidobnak az utcára, éhen halnia? Mert nincs semmilyen tulajdona, csak a két keze, amelyet el tud adni a kapitalistáknak, akik pedig akarják azokat. Hogy lehet az, hogy egy gazdag bankár vagy üzletember nem csinál semmit, és gondtalan életet élhet, szilárd jövedelemmel, naponta, óránként vagy akár percenként profitot besöpörve? Mivel ő nem csak két kezet birtokol, hanem azokat a termelőeszközöket is, amelyek nélkül manapság lehetetlen a termelés: gyárakat, földeket, gépeket, vasutakat, bányákat, hajókat és gőzösöket, mindenféle eszközt és műszert. Világszerte, kivéve napjaink Oroszországában, ezek az emberek által felhalmozott javak a tőkéseké és a földbirtokosoké, akik szintén tőkésekké váltak. És nem csoda, hogy ilyen helyzetben egy csoportnyi ember – kezében tartva mindent, ami nélkülözhetetlen, a legfontosabb dolgokat – uralkodik a többiek felett, akiknek semmijük sincs. Vegyünk például egy szegény, vidéki embert, aki a városba jött munkát találni. Kihez megy? A magántulajdonoshoz, az emberhez, akié a gyár vagy a munkahely. És ugyanez a tulajdonos lesz az ember életének teljes ura. Ha az úr hűséges szolgái, igazgatók, könyvelők, kiszámolják, hogy több profitot lehetséges kisajtolni a friss munkásból, mint a régiekből, akkor „megkapja az állást.” Ha nem, akkor azt mondják neki, hogy „álljon tovább.” A gyárban a kapitalista az egyeduralkodója mindennek, ami ott van. Mindenki engedelmeskedik neki, és az utasításait fenntartás nélkül teljesítik. A gyár az ő akaratára terjeszkedik vagy csökken. A parancsára a művezetők vagy a menedzserek alkalmazzák, vagy kirúgják a munkásokat. Ők döntik el, milyen hosszan kell dolgozni, és hogy milyen bért kapnak érte. És mindez azért történik, mert a gyár az ő gyára, a munkahely az ő munkahelye, hozzá tartozik, a magántulajdona. A termelőeszközök feletti magántulajdonjog az oka annak a borzalmas hatalomnak, amely a tőkések kezében van.
Ugyanez a helyzet a földekkel is. Vegyük a legszabadabb és legdemokratikusabb Egyesült Államokat. Munkások ezrei művelnek olyan földet, amely nem az övék, a föld a földbirtokos tőkéseké. Itt mindent egy nagy gyár tervei alapján szerveznek: több tízezer elektromos eke, vetőgépek, arató és kévekötő gépek, amelyeket alkalmazott szolgák működtetek hajnaltól éjszakáig. És ahogy a gyárban, ők sem magukért, hanem az úrért dolgoznak. Ez azért van, mert a föld maga, csakúgy mint a magok és a gépek, egyszóval a munkások kezeit kivéve minden a tőkés úr magántulajdona. Ő itt egyeduralkodó. Ő parancsol, és úgy igazgatja az üzletet, hogy a sok izzadságot és vért aranyszínűen csillogó fémmé alakítsa. A munkások, morogva ugyan néha, de engedelmeskednek, és csinálják az úr profitját, mert ő birtokol mindent, miközben a munkásnak, a szegény mezőgazdasági dolgozónak semmije sincs.
De néha az is előfordul, hogy a földbirtokos nem vesz fel dolgozókat, hanem bérbe adja földjét. Itt, Oroszországban, például, a szegényparasztságot, akinek van kis kiutalása, hogy nehezen, de legeltethessen egy tyúkot, arra kötelezik, hogy földet béreljen a földbirtokostól. Saját lovaikkal, ekéikkel és boronáikkal művelik meg. De innentől kíméletlenül kifosztják. Minél nagyobb szüksége van a parasztnak földre, annál nagyobb bérleti díjat tűz ki a földbirtokos, ezzel igazi igába hajtva a szegény parasztot. Mi teszi lehetővé, hogy ezt megtegye? A tény, hogy a föld az övé, a földbirtokos földje; a tény, hogy a föld a földbirtokos osztály magántulajdonát alkotja.
A kapitalista társadalom két osztályra oszlik: akik sokat dolgoznak, és alig esznek, és akik keveset vagy semmit nem dolgoznak, de jóllaknak és bőségesen esznek. Ez nincs összhangban a Szentírással, amely azt mondja: „Aki nem dolgozik, ne is egyék.” Bár ez a körülmény nem tartja a vissza az összes vallású és nyelvű papot, hogy magasztalja a kapitalista rendet; ezen papok számára mindenhol (kivéve a Szovjet Köztársaságot) fenn van tartva némi haszon a magán- vagy egyházi tulajdonból.
Van egy másik kérdés is. Hogy lehetséges, hogy egy csoportnyi élősködő egyáltalán bitorolhatja az olyannyira nélkülözhetetlen munkaeszközök magántulajdonát? Hogy alakult így, hogy a henyélő osztályok a mai napig fenntarthatták ezt a magántulajdont? Miben fekszik a magyarázat?
Az oka a dolgozó osztályok ellenségeinek tökéletes szervezettségében rejlik. Manapság nem létezik egyetlen kapitalista állam sem, ahol a tőkések önállóan cselekednének. Ellenkezőleg, kivétel nélkül mindegyikük valamilyen gazdasági szervezet tagja. És ezek a gazdasági egységek, amelyek mindent a kezükben birtokolnak, köztük elhivatott ügynökök tízezreit, hogy szolgálják őket, nem félelemből, hanem tudatosan. Minden tőkés ország egész gazdasági élete a különleges gazdasági szervezetek teljes felügyelete alatt van: szindikátusok, trösztök, számos banki konszern egységei. Ezek a kartellek birtokolnak és igazgatnak mindent.
A legfontosabb ipari és pénzügyi kartell a Burzsoá Állam. Ez a kartell a kezében tartja a kormányok és hatalmak gyeplőjét. Itt minden lemért és kimért, minden szándékos és tervezett olyan módon, hogy azonnal szétzúzhassa a munkásosztály bármely részének a tőke uralma elleni lázadási kísérletét. Az Állam rendelkezik, van ereje (mint kémek, rendőrség, bírók, hóhérok, kiképzett katonák, akik lélektelen gépekké válnak), csakúgy, mint szellemi behatása, amely fokozatosan megrontja a munkásokat és a társadalom szegény elemeit, téves eszmékkel tömve őket. E szándékból a burzsoá állam hasznosítja az iskolákat és az egyházat, amelyet a kapitalista sajtó támogat. Ismert tény, hogy a disznótenyésztők akkora állományt tudnak felnevelni, hogy ne tudjanak mozogni a zsír óriási felhalmozódása miatt; és ezek a disznók nagyon is alkalmasak a levágásra. Mesterségesen nevelik őket egy különleges zsírosító tápszerrel. A burzsoázia is pontosan ugyanígy kezeli a munkásosztályt. Igaz, hogy csak a létfenntartáshoz épp elegendő ételt ad – nem eleget, hogy meghízzon. De nap mint nap különlegesen előkészített szellemi ételt kínál, amely az elméjüket hizlalja, és alkalmatlanná teszi őket a gondolkodásra. A burzsoázia egy csordányi sertéssé akarja változtatni a munkásosztályt, amely engedelmes, és alkalmas a levágásra, alkalmatlan a gondolkodásra, és örökké engedelmes. Ezért az iskolák és egyházak segítségével a burzsoázia megpróbálja a gyermekek agyába ültetni a gondolatot, hogy szükséges engedelmeskednie a hatóságoknak, mivel a mennyei erők hatalmát birtokolják (és a bolsevikok – ahelyett, hogy imádkoznának – magukra vonták az egyház átkát, mivel megtagadták, hogy az állam bármilyen támogatást biztosítson ezeknek a reverendás csalóknak). Ezért szorong annyira a burzsoázia, hogy a hazug sajtóját messze és széles körben elterjessze.
A burzsoá osztály hatalmas szervezete lehetővé teszi a magántulajdon bitorlását. A gazdagok kevesen vannak, de körbeveszi őket nagyszámú hűséges, odaadó és nagyvonalúan fizetett szolga: miniszterek, munkahelyi igazgatók, bankigazgatók, és így tovább; ez utóbbiakat megint csak körbeveszi egy nagyszámú alkalmazott, akik kevesebbet kapnak, de akik egészében függnek tőlük, és ez irányban képzettek. Ők maguk is ábrándoznak ilyen posztokra, hogy ők is szerencsések lesznek megkapni ezeket. Ezeket megint egy sor kisebb hivatalnok, a tőke ügynökei követik, stb, stb. Úgy, mint ahogy az orosz gyermekmesében: „Nagypapa fogja a répát, nagymama a nagypapát, unoka a nagymamát,” és így tovább; röviden, egymást követik egy végeérhetetlen láncban, egyesítve a burzsoá állam és az ipari kartellek általános szervezetei által. Ezek a szervezetek minden országot lefednek egy olyan hálóval, amelyből a munkásosztály hiába próbál küzdelemmel kijutni. Valójában minden kapitalista állam egyetlen hatalmas gazdasági unió. A munkások robotolnak – az urak pedig dőzsölnek. A munkások utasításokat hajtanak végre – az urak parancsolnak felettük. A munkásokat becsapják – az urak rászedik őket. Egy ilyen államot kapitalistának hívunk, amelyben a tőkések és szolgáik – a papok, értelmiségi osztályok, mensevikek, szociál-forradalmárok és ennek a testvériségnek a maradéka engedelmességre szólítja fel a munkásokat és a parasztokat.
Nyikolaj Buharin
1918