Ha a fasizmus borzalmait bemutató filmekről beszélünk, mindenkinek a Schindler listája ugrik be elsőnek. A faun labirintusa is legalább annyira megrázóan mutatja be ennek az elmebajnak a hátterét, és ott a helye az erről a korszakról készült legjobb alkotások mellett.
A Schindler listája a német nácik ipari népirtásába enged betekintést, többségében az áldozatok és Oskar Schindler nézőpontjából. A faun labirintusa azért rendkívül megrázó, mert egy kislány szemszögéből mutatja be a borzalmakat.
1944-ben járunk, a második világháború idején, amikor lényegében már véget ért a spanyol polgárháború, ám Franco fasiszta pribékjei még küzdenek a hegyekben megbúvó kommunista partizánok maradéka ellen. Ofelia a féltestvérével terhes édesanyjával érkezik újdonsült nevelőapjához, a fasiszta kapitányhoz, aki embereivel együtt próbál katonát játszani, ám lényegében csak egyenruhába bújtatott szörnyetegek, hasonlóan a Schindler listájában bemutatott náci SS tagjaihoz, akik harci értéke csekély, ám kegyetlenkedéseikkel terrorban tartják a környéket. Ofelia ebben a környezetben fedezi fel a labirintust és annak mesebeli világát, ahova éjjelente menekül a valóság elől: a háború és a kegyetlen fasiszták elől.
Sokak szerint bizonyára túlzó és egyoldalú lehet Amon Goeth és Vidal kapitány alakja, ám ezek a karakterek a valóságban is ilyen rettenetes dolgokat műveltek, még akkor is, ha utóbbi csak kitalált személyiség, akit a kegyetlen Franco fasiszták sztereotípiája alapján alkotott meg Guillermo del Toro, aki a film írója és rendezője egy személyben.
Del Toro semmiféle honoráriumot nem kért, hogy elkészíthesse élete főművét, és utólag is azt nyilatkozta, hogy így is megérte. A faun labirintusával ugyanis olyan gyönyörű művet tett le az asztalra, amellyel beírta nevét a filmtörténet halhatatlanjai közé, még akkor is, ha egyéb alkotásai – nem feltétlenül az ő hibájából – gyengébbre sikerültek.
Ez a film két szálon fut: bemutatja a spanyol polgárháború utáni harcok egy kis szeletét és az azt övező kegyetlenkedéseket a valóságban, valamint Ofelia fantasztikus utazását a Faun labirintusában, ahol a mesebeli főalak ad neki három feladatot, amelyeket ha teljesít, királynőként vonulhat be a képzeletbeli birodalomba. A mese és a valóság néha összeér, átérzünk néhány szimbolikus utalást, és ha alaposan figyelünk, megérthetjük, mi is történik, ám bizonyára lesznek, akik nem tudják majd kibogozni, mit is láttak, vagy esetleg másként értelmezik a történetet és a végkifejletet, mint mi.
Akárhogy is, az egész cselekmény megrendítő az elejétől a végéig. Ez egy kőkemény háborús dráma megspékelve egy mesebeli szállal, amely néha a horror elemeitől sem riad vissza. Ám a valóság horrorisztikus elemei (a fogolykínzások, a kivégzések, a civilek elleni erőszak) sokkal félelmetesebbek, mint a kislányt a mesebeli világban üldöző szörny.
Hogy miért szinte teljesen ismeretlen ez a film kis hazánkban? Talán mert idehaza nem divat olyan filmeket mutogatni, ahol a vörös csillagos kommunisták a jó fiúk, a fasiszták pedig a rosszak.
Ezt a filmet minden baloldalinak, minden antifasisztának látnia, értelmeznie és terjesztenie kell. Legalább annyira alapműként kell kezelni, mint a Schindler listáját. Filmekkel foglalkozó oldalakon (Kritikus Tömeg, IMDB) meglehetősen jó értékeléseket és pontszámokat kapott – abszolút megérdemelten.
A mű minden tekintetében zseniális. Magával ragadó képek és atmoszféra, fülbemászó és hatásos zene, kiváló színészi teljesítmények, a figyelmet lankadni nem hagyó dramaturgia, izgalmas akció és dráma, egy felejthetetlen rendezés és persze az erkölcsi mondanivaló az engedetlenségről és arról, hogy ez még egyszer ne történhessen meg soha, sehol a történelemben.