1945-ben hazánkat felszabadította a Vörös Hadsereg. Ez olyan történelmi tény, amelyet ma már az állítólagos „baloldalon” is ciki kimondani. Ez 25 év nyomorkapitalizmus agymosása.
A nácik és szövetségeseik – köztük sajnos Magyarország – által megtámadott Szovjetunió óriási anyagi és emberi veszteségeket szenvedett el a második világháborúban. Mintegy 20 millió szovjet emberélet veszett el teljesen feleslegesen, egy őrült eszmerendszerből kinövő még őrültebb eszmerendszer történelmi pusztítása miatt. A kapitalizmus a nagy gazdasági világválságra a fasizmussal válaszolt Európában. A szörnyszülött végül saját idomárjaira is rárontott. Sajnos ma is azt hiszik, hogy meg bírják szelídíteni a bestiát – nem fogják.
A szövetséges haderő végül legyőzte a tengelyhatalmakat, és egy egészen új harc vette kezdetét, a hidegháború. A jenkik által ledobott atombomba ugyanis már a szovjeteknek és a világ békeszerető népeinek szólt. Európát kettészelte a vasfüggöny. A gyarmatait megtartani akaró nyugati nagyhatalmak pedig újabb világháborúba kezdtek – ezt a történésztársadalom nem említi külön világháborúként, pedig Korea, Vietnám, Kuba, Angola, Algéria, Mozambik, Bissau-Guinea, Indonézia, Panama és a többi 30-40 felsorolható országban brutális imperialista beavatkozások történtek, csakhogy a tőke rátegye a kezét a gyarmatok ásványkincseire, piacaira, stratégiai támaszpontjaira, olajvezetékeire, kereskedelmi útvonalaira-csomópontjaira.
A hidegháború során a szocialista államok igyekeztek az imperializmus-neokolonializmus által megtámadott embertársaink segítségére. A világ szabadságszerető népei összefogtak az amerikai birodalom, valamint tőkés és fasiszta csatlósaik ellen.
A Szovjetunió számos gyarmati országot segített szabadságának és méltóságának kivívásában és megtartásában – fegyverrel, katonai tanácsadókkal, olykor titokban a tisztjeikkel. A szabadságharchoz csatlakoztak más szocialista országok – legfőképp Kuba – önkéntesei is. A keleti blokkban szintén dúlt a hidegháború, szerencsére nem olyan jellegű fegyveres harcokkal, mint a harmadik világban. Pedig Magyarország is a fentebb felsorolt kommunista, szocialista vagy baloldali kormányok által vezetett országok sorsára jutott volna. Pont ezért volt szükségszerű a szovjet csapatok hazánkban tartózkodása. Az amerikaiak ugyanis nem akartak közvetlenül konfrontálódni szovjet csapatokkal. Szívesebben mészárolták vietnámi, laoszi, algériai, kubai, stb. elvtársainkat.
Az Egyesült Államok és szövetségesei ugyanis kivétel nélkül, minden egyes szocialista fejlődés útjára lépett államot fegyveresen megtámadtak, megpuccsoltak, szabotáltak. Ugyanúgy vetették be a gazdasági megfojtás fegyverét, ahogy azt teszik ezekben a pillanatokban is a radikális baloldal által kormányzott Görögországgal és Venezuelával. Görögországban az adósságfegyvert vetik be, Venezuelát az olajárak lenyomásával akarják térdre kényszeríteni – ez utóbbi lépés az oroszoknak is szól.
Egyedül azok a szocialista országok úszták meg az amerikai fegyveres beavatkozást, amelyet a szovjet hadsereg védett. A szocialista blokk országaiban így – szerencsénkre – pusztán propagandaháborút, gazdasági háborút tudtak folytatni, és nem mészárolták le népünket, mint ahogy azt tették Vietnámmal, Algériával, stb….
Csupán egyetlen kivétel van. Egy országot, amelyet a Vörös Hadsereg védett, megtámadott az imperializmus. Ez pedig maga a Szovjetunió volt, amely a forradalom után rögtön az intervencióval nézett szembe.
Voltak országok, amelyek folyamatosan imperialista intervenciónak voltak kitéve, ám egyből békésebb korszak köszöntött be, amikor szovjet katonákat küldtek az adott ország védelmére. Kuba átélte a Disznó-öbölbeli inváziót, amely során az Egyesült Államokból érkező emigráns alakulatok partra szálltak, ám csúfos kudarcot vallottak. Az USA fekete háborút vívott Kubában: gazdasági szabotázsokat hajtottak végre, hajókat robbantottak fel, kémrepülőgépek cikáztak az ország felett, szántóföldeket égettek fel. A szovjetek ezután megjelentek a szigeten, és onnan egyből megszűntek a Kuba elleni durva katonai beavatkozások.
Ahonnan viszont kivonultak a szovjetek, egyből megjelentek az amerikaiak. Hazánkban is. 1990. március 10-én a külügyminiszterek megállapodtak a csapatkivonásról, két nappal később már el is indultak. A kivonulás egy évig tartott, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka 1991. június 19-én hagyta el az országot. Nem sokkal később az amerikaiak Magyarországon is megvetették a lábukat, és a taszári bázisról még katonai akciókat is indítottak Szerbia felé. Ezen kívül hazánkat eddig három háborúba vitték el, és készülőben van a negyedik, az Iszlám Állam elleni beavatkozás.
Ma már megszállásként emlegetik. Ám a szovjet csapatok itt tartózkodásának egyetlen halálos áldozata nem volt. A katonák senkit nem vegzáltak, nem kellett őket etetni, ellátni, mint ahogy ezt a jobboldali propaganda harsogja. Vietnám… az megszállás volt. Az amerikai hadsereg 4-5 millió embert ölt meg, és közben kirabolták az országot. Irakban és Afganisztánban megszállás van, ott is kb. 1-1 millió ember halt eddig meg, miközben rabolják az olajat. A szovjet kőolajvezetékek viszont Magyarország felé folytak, nem pedig fordítva.
A szovjet csapatok jelenlétének azonban legfontosabb aspektusa az volt, hogy megvédték az országot a kapitalizmus restaurációjától, amely – hazánk egyik legnagyobb tragédiája – 1989-ben bekövetkezett. A magyar népet sosem kérdezték meg népszavazáson, akar-e kapitalizmust. Nem véletlenül, a válasz egyértelműen nem lett volna. Ezért a „köztársaság” kikiáltása után megkezdődött a privatizáció és a piacgazdaság hazánkra kényszerítése. Ha tetszett, ha nem. A népet elkábították az amerikai álommal, amelyből megvalósult a nyomor, a hajléktalanság és a munkanélküliség. És persze a bűnözésé, legyen az a nyomor miatti bűnözés vagy a fehérgalléros, milliárdos lopások. Persze az egész kapitalista rendszer puszta léte bűncselekmény az emberek ellen. Több millió honfitársunk szegényedett el. Jelenleg 4,6 millió létminimum alatt élő tengődik hazánkban. A szám ennél sokkal több is lehetne, de több százezer honfitársunk már nyugatra menekült a szegénység és a kilátástalanság elől. Többségüknek eszük ágában sincs ide visszatérni. Gyermekek tízezrei éheznek, és szegények százai fagynak halálra telente. Rohadt a kultúra, rohadt a politikai elit, rohadt a pénzügyi rendszer, korrupció nélkül már nem is lehet létezni, legyen az akár előrejutás az egészségügyi várólistákon, vagy ha valaki egyszerű munkahelyet akar szerezni. Óriási munkanélküliséget akarnak orvosolni rabszolga-közmunkaprogrammal. És persze fasiszták ontják magukból a bődületes ostobaságaikat és embertelen gyűlöletüket, ráadásul mindezt a parlament falain belül! És fasiszta halálbrigád már cigány honfitársainkat – köztük gyerekeket – lőtt agyon.
A kapitalista rendszer ugyanis így működik.
Ettől a rendszertől védtek minket a szovjet csapatok. De ki védi most a görögöket, akik nem akarnak tovább a megszorításoktól senyvedni? Ki védi meg a bolíviaiakat a Rozsa-Flores féle fasisztoid terroristáktól? Ki védi meg a Chávez által a nyomorból felemelt venezuelai milliókat? Ki fog megvédeni minket, ha egyszer ez a nép is felébred és felkel?