A Föld lángol. Erről mindenki tud. Mindenki látja.
Ha a Föld továbbra is ugyanolyan ütemben ég, mint most, az eredmény az lesz, hogy véget ér a ma ismert élet.
Dramatikusnak hangzik, ugye? Talán igen – de ez nem változtat a tényen, hogy amit most elmondtam, az igaz.
Tehát bocsássanak meg nekem, ha nem értek egyet a mindennapi kiábrándító brit munkáspárti árnyékkancellár Rachel Reeves-szel, aki “szánalmasnak és unalmasnak” tartja a Just Stop Oil szervezet aktivistáinak tüntetéseit.
A hőség végigsöpör a Föld nagy részén, és úgy tűnik, nincs hiteles elkötelezettség ennek megfordítására.
Az elmúlt néhány hétben a legmelegebb átlaghőmérsékletet mérték a Földön, és ez még több tüntetést kellene, hogy kiváltson – nem kevesebbet -, még akkor is, ha ez néha “kényelmetlen” szünetet jelent egy sporteseményen.
Egy múlt heti mérés szerint a Föld átlaghőmérséklete szerdán az előző napi rekordmagasságban maradt, 17,18 Celsius fokon.
Az előző héten a hetet záró szerdáig tartó hét nap átlaghőmérséklete 0,04 Celsius-fokkal magasabb volt, mint az elmúlt 44 évben rögzített bármelyik hét.
A múlt héten a kínai kormány bejelentette, hogy Pekingben 10 napig mértek 35 Celsius fok fölötti hőmérsékleteket.
Szintén a múlt héten Egyiptomban több napig tapasztaltak 37,7 Celsius-fok fölötti hőmérsékleteket.
Áprilisban a globális óceánok hőmérséklete elérte a 21,1 Celsius-fokot, és a Copernicus Klímaváltozási Szolgálat frissen közzétett adatai “rendkívül meleg” óceán-hőmérsékleteket mutattak az északi Atlanti-óceánon, “extrém” tengeri hőhullámokkal Nagy-Britannia közelében és a Balti-tengeren.
Más kutatások szerint az Antarktisz 10-20 Celsius fokkal melegebb, mint az 1979 és 2000 közötti átlagok.
Ennek következtében az Antarktisz jege rekordmélységekre zsugorodott.
A jégtakaró által borított 4,5 millió négyzetmérföldnyi terület június 27-én, az Egyesült Államok Nemzeti Hó- és Jég-adatközpontja szerint, közel 1 millió négyzetmérfölddel kevesebb volt, mint az 1981-2010 közötti időszakra vonatkozó átlag a megadott dátumhoz képest.
Számos észak-kanadai eredetű bozóttűz okozott veszélyesen rossz levegőminőséget Észak-Amerika keleti részén.
Észak-Amerika legszegényebb közösségei, amelyek gyakran már most is súlyosan szennyezett területeken élnek és szenvednek az ezzel járó egészségügyi következményektől, aránytalanul szenvednek a bozóttüzek következtében.
A tudósok szerint a klímaválság miatt a bozóttüzek és a füst valószínűbbé és erőteljesebbé válnak, és az Egyesült Államok keleti partvidékén egyre több ilyen fog előfordulni.
A világ vezetőinek egyik válasza erre a válságra, hogy egy fosszilis tüzelőanyag-ipari vezetőt, Szultan al-Dzsabert teszik meg a dubaji ENSZ klímaváltozási konferenciája, a COP28 élére novemberben.
A világ vezetői ezt úgy tették, hogy teljes tudatában vannak annak, hogy az olaj- és földgázipar a globális üvegházhatású gázkibocsátások körülbelül 15 százalékáért felelős.
A múlt héten az olajtermelő államok felé intézett beszédében Dzsaber arra szólította fel az olaj- és földgázipart, hogy érjék el a nettó nulla üvegházhatású gázkibocsátást 2050 előtt vagy annak időpontjában.
Bár Dzsaber az Egyesült Arab Emirátusok megújuló energiavállalatának, a Masdarnak a vezetője is, mellette ő vezeti az Abu Dhabi Nemzeti Olajvállalatot is, ami az egyik legnagyobb olajtermelő a világon.
Nehéz komolyan venni a szavait. Nyílt összeférhetetlensége felfedi az olaj- és földgázipari lobbi uralmát, amely a klímaváltozási konferencia folyamatától kezdve jelen van.
A Föld emelkedő hőmérséklete életveszélyes, és Antonio Guterres ENSZ főtitkár közölte, hogy ez bizonyítja, hogy “a klímaváltozás irányíthatatlan”, és hogy sürgős intézkedések nélkül “katasztrofális helyzetbe kerülünk”.
Bár a klímavészhelyzet globális, kevés vita van afelől, hogy a legaránytalanabb hatást a globális Dél érzi és továbbra is érezni fogja. Pont ők azok, akik általában a legkorlátozottabb képességekkel rendelkeznek a válaszadásra.
A globális Észak, amely a legnagyobb felelősséget viseli a legtöbb üvegházhatású gáz kibocsátásáért, álszent környezetvédelmi kampányokon keresztül prédikálja, hogy a világnak változnia kell, de látszólag csak addig, amíg ezek a változások nem érintik a fosszilis tüzelőanyagot gyártó cégek nyereségét, amelyek politikusokat vesznek és adnak el érdekeik védelmében.
Ezek a cégek és az ügyfeleik kormányai elégedettek azzal, hogy kiviszik klímalábnyomukat a külföldi gyárak felállításával – olcsó munkaerővel – és hozzájárulnak az erdőirtáshoz vagy a fenntarthatatlan mezőgazdasághoz.
Ezt a jelenséget leginkább klímagyarmatosításként lehetne jellemezni.
A gazdag országok elégedettek a globális Dél természeti erőforrásainak és embereinek kizsákmányolásával, amíg a profit északra áramlik.
A gazdag országok számára a globális Dél feláldozható, amíg a multinacionális cégek továbbra is hozzáférhetnek a globális Észak fogyasztóinak kielégítéséhez szükséges nyersanyagokhoz.
Míg néhány korábbi gyarmatosító hatalommal rendelkező ország intézkedéseket tehet természeti katasztrófák ellen, a globális Délhez tartozó országok, például Pakisztán, nem képesek erre.
Pakisztán a múlt évben súlyos áradásokkal szembesült, amelyek több százezer embert kényszerítettek menekülésre, és ahogy írom e sorokat, úgy tűnik, hogy újabb lehetséges áradásokkal néz szembe.
A klímaválság megoldásának minden kísérletének figyelembe kell vennie a rendszerszintű gyarmatosításból eredő egyenlőtlenséget.
Az egyik módja a klímagyarmatosítás ellensúlyozásának a “veszteség és kár” elve.
A veszteség és kár arra vonatkozik, hogy a gazdag országok “kárpótlást” fizetnek az okozott károkért, hogy kifosztották a globális Dél erőforrásait.
Ez teljesen ésszerűnek tűnik, figyelembe véve, hogy a globális Dél úgy nevezett “természeti katasztrófáinak” oka a globális Észak iparosodása a fosszilis tüzelőanyagokkal, valamint a jelenlegi neokapitalista gyakorlataik.
De ehelyett a globális Észak továbbra is paternalisztikusan próbálja diktálni a világ válaszát a klímavészhelyzetre, ami újabb példa a neokolonializmusra.
A klímavészhelyzetre adott válasznak a globális Dél javára kell elhajlania – de ehhez paradigmaváltásra van szükség a nemzetközi globális politikai kapcsolatok terén.
A múltban a gazdag országok pénzügyi támogatást ígértek a globális Dél számára, de ezek a források soha nem valósultak meg.
Ezek a gazdag országok másokra mutogatnak, miközben nem látják a problémát a fosszilis tüzelőanyag-ipar támogatásában. Nem látják problémának azt sem, hogy milliárdokat pumpálnak a katonai felszerelésekre végtelen háborúikban – ez egy másik hatalmas hozzájárulás a klímavészhelyzethez.
A bolygó megmentésének fontossága jelenleg igen gyenge második helyezett a háborúval szemben – és a második helyezettek mindig vesztesek.
Ezek mind olyan okok, amiért sürgősen szükség van irányváltásra a globális Dél előtérbe helyezése felé a BRICS koalíció (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika), a Sanghaji Együttműködési Szervezet vagy a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közössége által.
Ők képviselik azt a szükséges paradigmaváltást, amely elmozdula hatalmas multiacionális vállalatok és az általuk megvett politikusok hatalmától, és olyan megközelítést helyez előtérbe, amely előnyben részesíti a globális Dél több milliárd lakójának érdekeit, akiket rendszeresen kizsákmányolnak, majd félresöpörnek.
A klímavészhelyzet kezelése politikai változást igényel a munkásosztály és a paraszti közösségek érdekében világszerte. El kell távolodni a profitimádattól. Ez több tiltakozást jelent – nem pedig kevesebbet.
írta: Roger McKenzie
forrás: Morning Star