Ha szabadságot akarsz, el kell venned.
Nem számíthatsz az imperialisták, a gyarmatosítók, az elnyomók és a te háttérbe szorított, kisemmizett helyzeted megteremtőinek együttérzésére. A mártírjaid nem ezekért az ideológiákért haltak meg, hanem mert ez ellen küzdöttek.
A rojavai (nyugat-kurdisztáni) amerikai kivonulás bejelentése sokkoló volt a kurd közösségek számára. Zavarodottság és valódi megdöbbenés volt. Erdogan korábbi fenyegetései fényében, hogy küszöbön áll a rojavai török invázió, most súlyos és komoly aggodalom van az etnikai tisztogatás miatt, ahogy ezt már láttuk az év elején, amikor Törökország megszállta Afrint.
Bár fontos megjegyzéseket kell tenni!
Kezdőknek: az Egyesült Államok sosem volt a rojavai forradalom szövetségese. Mindig hangsúlyozták az „átmeneti szövetséget” a kurdokkal.
Az óriási érzelmi reakció, amelyet a rojavai amerikai kivonulás szült – és amelyről mind tudtuk, hogy elkerülhetetlen – nagy aggodalommal telít meg minket, kurdokat .Meg kell kérdeznünk magunktól, mely ponton fogjuk levetni a gondolataink gyarmatiságát? Hát nem tanított nekünk semmit a demokratikus konföderalizmus ideológiája és azok az ezrek, akik boldogan és szeretettel adták ezért az életüket, valamint a vezetőnk, aki már 19 éve raboskodik egy török börtönszigeten?
Abdullah Öcalan kurd vezető folytatja kitartását a legborzasztóbb körülmények között, megélve és megtestesítve az „Ellenállás az Élet” alapelvét. Ezek a forradalmi szimbólumok, amelyek megnyugtatnak minket és megtestesítik az állandó elkötelezettségünket afelé, amit Rojava jelent, függetlenül attól, milyen jelenlegi válság is fenyeget.
Miközben joggal félünk, hogy Törökország támad és etnikai tisztogatást végez majd pont ugyanúgy, ahogy tette azt Afrinban, azt a rendkívül fontos dolgot sem szabad elfelejtenünk, hogy forradalomban veszünk részt; soha senki sem fogja átadni nekünk a szabadságot, amelyért keményen meg kell harcolnunk. Ez mindig is a létért folytatott küzdelem volt a kurdok és a fasizmus között, az elnyomás és a szabadság között, a gyarmatosítás és a felszabadítás és felszabadulás között.
Ki tanította, hogy ez könnyű lesz? Hát nem tanultunk semmit az árulások elmúlt történelméből? Elfelejtettük, hogy akármi is legyen, Kurdisztán hegyvidékei mindig visszahívnak minket óvó ölelésükbe? Azt is, hogy ott a szabadságharcosok ülnek a csúcsokon és vigyáznak ránk, elköteleződve a mi szükségszerű felszabadulásunk iránt? És mely ponton adtuk oda erőnket a neokolonialistáknak és az imperialistáknak?
Ezrek haltak meg, hogy megvédjék a radikális demokrácia ideológiáját. Személyesen ismerek családokat, akik 17 mártírt adtak közeli családtagjaik közül a felszabadításnak. Ez a mi népünk, amely harcol értünk. Rojava népe megélte ezt a forradalmat és jobban tudják, mint mi, mivel jár ez a harc.
Oka van, miért mondjuk, hogy „a mártírjaink világítják meg utunkat.” Többé nem mondjuk, hogy „szabadság vagy halál.” Öcalan azt tanította nekünk, hogy a választás mindig „szabadság vagy szabadság”, és ez a szabadság kemény, rendületlen ideológiai és szeretetbeni elköteleződés a kollektív felszabadulás iránt. Ez sosem lesz könnyű harc. Ezt sosem fogják nekünk ingyen adni. Amerika sosem volt elkötelezett a mi ideológiánk iránt. Pontosan az abszolút és teljes antitézisét jelenti és testesíti meg, amit Rojava és mártírjai jelentenek.
A NATO második és a világ tizedik legerősebb hadseregét (Törökország) Erdogan diktatúrája alatt mindig ellenünk fordították. De ez nem azt jelenti, hogy a küzdelemnek vége. Igen, Rojavának azonnal szolidaritásra van szüksége. Szükség van a prominens feministák, emberi jogi és környezetvédő aktivisták és mások nemzetközi hangjára, amellyel szilárd szolidaritást mutatnak velünk. Az Egyesült Államok kivonulása zöld utat adott Törökországnak, hogy támadjon és további etnikai tisztogatásba kezdjen a kurdok és azok ellen, akik osztoznak velünk észak-Szíria földjén. Mindenki, aki hisz az emberségben, most felszólal ezen elkerülhetetlen emberi jogi katasztrófa ellen, amely most feltűnt a láthatáron. De a küzdelemnek még nincs vége. Csak azt jelenti, hogy elkötelezettebbek, aktívabbak, szilárdabbak és rendíthetetlenebbek lettünk a fasizmus elleni kollektív küzdelemben. De mindenek felett azt jelenti, hogy hinnünk kell magunkban és népünkben.
Ha az utolsó gerilla is meghal,
ha már nem lesz a YPG-YPJ (Népi és Női Védelmi Egységek) a frontvonalban,
ha már nincsenek többé hegyek,
ha már Öcalan elzárt ellenállása már nem világítja meg az utunkat,
akkor jön el a nap, hogy kimondjuk: nincsenek többé kurdok.
Igen, az Egyesült Államok kivonulása kijózanító pillanat, de elkerülhetetlen volt. Egy ismétlődő pillanat történelmünkben, egy kirabolt és elnyomott nép történelmében. De még mindig itt vagyunk, minden megszállás, népirtás és mészárlás ellenére. Kitartunk és gyarapodunk. Vannak gerilláink és szabadságharcosaink. Vannak hegyeink, mártírjaink és ifjúságunk, amely még mindig harcol a frontvonalakban.
Ha az utolsó gerilla is meghal, ha már nem lesz a YPG-YPJ (Népi és Női Védelmi Egységek) a frontvonalban, ha már nincsenek többé hegyek, ha már Öcalan elzárt ellenállása már nem világítja meg az utunkat, akkor jön el a nap, hogy kimondjuk: nincsenek többé kurdok.
Addig is az ellenállásunkat folytatni kell; az utolsó szabadságszerető kurd utolsó leheletéig.
A szabadság és a szabadságharc sosem halhat meg.
Írta: Hawzhin Azeez