Az alábbiakban a horányi Baloldali Szigetfesztivál előadásainak kivonatait közöljük érdekes és tanulságos következtetésekkel. A sorozat második része.
Az Európai Új Zöld Fordulat (Green New Deal) című panel egyik előadója Janisz Varufakisz közgazdász, Görögország volt pénzügyminisztere, a DiEM25 alapítója volt. (Az általa elmondottakat kötetünk külön, angol nyelven közli.) Beszélgetőtársai: Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, Violeta Tomiĉ szlovén parlamenti képviselő, valamint Köves Alexandra ökológiai közgazdász voltak. A megválaszolandó kérdés az volt: új irányt jelezhet-e a politikában a Green New Deal, és reálisnak gondolják-e a célok teljesülését?
Violeta Tomiĉ a baloldali erők összefogásának szükségességére utalva kezdte válaszát, de megjegyezte, hogy ezt az alapvetést nem követjük. Majd úgy folytatta: most a pandémia is növeli gondjainkat, mert mindenki csak a Covid–19-ről beszél, az Új Zöld Fordulat és a szociális állam nem olyan fontos a kormányainknak. Szlovéniában ez a tapasztalat a szélsőjobboldali kormánnyal, amely nagyon közel áll Orbánhoz. Úgy fogalmazott: környezetvédelmünk is borzasztó helyzetbe került, mert a járványt arra használják, hogy növeljék jogalkotási terüket, így rongálják, csökkentik a környezetvédelmi szabványokat. Az Európai Bizottság ellenben új klímatörvényt akar bevezetni, bár ez is távol áll attól, hogy gyors és messzire mutató változásokat hozzon a társadalom érintett széles rétegeinek. Greta Thunberg is azt mondta, hogy az EB javaslata a megadás törvényjavaslata: 40 százalékos kibocsátás-csökkentésre kötelezné az országokat 2030-ra, az Európai Parlament irányelve viszont 55 százalék, míg az Egyesült Európai Baloldal–Északi Zöldek Szövetsége 70 százalékért harcol. Ez a klímatörvény nem kezeli a nemzetközi kereskedelemi egyezményekből származó kibocsátást, például Brazíliában elősegítjük Amazónia ökoszisztémájának további rombolását. A fosszilis üzemanyagot felhasználó cégek eurómilliárdokat költenek arra, hogy blokkolják a hatékony klímaakciókat. Szlovéniában a jelenlegi, szélsőjobboldali kormány tulajdonképpen a járványkrízis megjelenésével együtt jutott hatalomra. Már húsz hete tiltakozunk folyamatosan a korrupt kormány ellen, húsz hete tiltakozunk a környezetvédelmet negligáló döntéseik miatt.
Pogátsa Zoltán. A Green New Deal természetesen fontos, de kell hozzá még valami, az újraelosztás. Tudjuk tehát, hogy a GDP-növekedés szén-dioxid-kibocsátással jár. Azt is tudjuk, hogy manapság egy százaléknyi GDP-növekedés nagyjából 0,7-0,8 százaléknyi kibocsátással jár. Azt is tudjuk a párizsi klímaegyezmény kapcsán, hogy már nem engedhetjük meg magunknak a szén-dioxid-kibocsátás növekedését, ebből logikusan következik, hogy a gazdaság nem növekedhet tovább. A szén-dioxid-kibocsátás arányát egyértelműen csökkenteni kell. A Green New Deal egyik fontos hatása, hogy gyakorlatilag csökkentjük is, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ehhez új típusú újraelosztásra van szükség. Ugyanis: akár globálisan nézzük, akár egy országon beül, azt látjuk, hogy nagyjából a jövedelemkategóriák felső 10 százaléka felelős a kibocsátás feléért, 20 százalék a kétharmadáért, és a társadalom jövedelmének alsó 50 százaléka gyakorlatilag csak a kibocsátás10 százalékáért felelős.
Ebből következően két dolgot kell megérteni: a gazdaság nem nőhet tovább, és másféle újraelosztásra van szükség. Azt gondolom, hogy a Green New Deal mind a kettőben segíthet: csökkentheti a széndioxid kibocsátását, és létre tudja hozni ezt a típusú újraelosztást, hiszen az ezzel létrejövő munkahelyek alapvetően a szegényeket segítik. Ez azt is jelenti, hogy a fölső 10–20 százaléknak el kell fogadnia, hogy sokkal rosszabbul fog élni. A legszegényebbek felemelésében sok sikert értünk el az elmúlt évtizedekben globálisan, ám ez nem elég, és nagyon lassú. Számítások szerint, ha azzal a sebességgel segítjük a szegényeket, ahogy az elmúlt évtizedekben, évszázadokig tartana, hogy mindenkit kiemeljünk a szegénységből, s a GDP ezalatt akkorát nőne, amekkorát nem engedhetünk meg a környezeti terhelés miatt. Tehát: rendkívül nagy szükség van a zöld fordulatra. Az egyenlőtlenségeket csak akkor lehet csökkenteni, ha a baloldali erők kormányra kerülnek a világban, de ehhez nemzeti szinten kell megnyerni a választásokat nagyon sok országban. Hiszen a baloldal soha nem hozta létre a nemzetek fölötti, a globalizációt kezelni képes intézményeket, úgyhogy most az a kihívás, hogyan lehet a legtöbb államban hatalomra kerülni. De hát a legtöbb államban nagyon messze van ettől a baloldal. Pedig jobboldali zöldpolitika egyszerűen nonszensz. És fordítva, amelyik baloldali politika nem zöld, az valamit nagyon rosszul csinál, és nem érti a világot. A baloldalnak tehát zöldnek kell lenni, a zöldeknek meg baloldaliaknak.
Köves Alexandra. Bármilyen radikális változást szeretnénk elérni a környezetvédelemben, egyértelműen bele kell nyúlni a fogyasztás rendszerébe. A fogyasztást globális szinten csökkenteni kell! Meg kell érteni: az a baj, hogy a fogyasztás és a vele együtt járó élvezet, haszon teljesen máshol jelenik meg, mint az ezzel együtt járó környezeti költség. Ez társadalmi igazságtalanságot jelent. Ha a fogyasztás csökkenéséről vagy átalakításáról beszélünk, észre kell vennünk, hogyan tudjuk a költségeket, a károkozást, a hasznot és az élvezetet arányossá tenni. Ehhez nagyon sok olyan eszközre van szükség, ami szolidaritást hoz létre – globális szinten is – a társadalmi rétegek között. Hiszen nem tehetjük meg, hogy azt mondjuk: rendben, Európában most már elég jók vagyunk, csökkentjük a fogyasztást, de az elmúlt ötven–száz évben tönkrevágott országokat magukra hagyjuk.
Amikor zöld fordulatról beszélünk, arra is gondolnunk kell, hogyan lehet a szolidaritást és a fogyasztáscsökkentést összekötni. A feltétel nélküli alapjövedelem vagy a feltétel nélküli alapszolgáltatások nem véletlenül kerülnek szóba ebben a diskurzusban, mert ebből az következhet, hogy biztosítjuk, ilyen átállásnál legalább az alapok rendben legyenek és elérhetők legyenek mindenkinek…
Kritikusan nézem, amit Új Zöld Fordulatnak próbálnak eladni Európában. Ökológiai közgazdászként azt gondolom, ez nem új irány, tulajdonképpen a fogyasztói társadalom és a jelenlegi kapitalista növekedés újragombolása halványzöld köntösben, aminek nem sok köze van a radikális változásokhoz. Azt mondják Európában, hogy fenntartható és befogadó növekedésre van szükség. Ez nagy ellentmondást hordoz magában, mert az a típusú növekedési kényszer, ami a rendszereinkbe kódolva van, nem lesz sem fenntartható, sem befogadó. Teljesen új megközelítésekre van szükség, amihez el kell engedni azt a típusú gazdasági növekedést, amit mind a jobb-, mind a baloldal hangosan javasol. Érdemes a baloldalnak kokettálni olyan gondolatokkal, mint pl. a nem-növekedés, mert a baloldalon ugyan úgy le kell vágni a szent tehenet, mint a jobboldalon.
A diszkrimináció, a kirekesztettség, a klímaváltozás és a pandémia összefüggéseiről folytatott beszélgetést Benyik Mátyás SZAB-aktivista, Horváth Aladár, a Roma Parlament elnöke, Szegedi Tamás András színész-rendező és Violeta Tomiĉ.
Horváth Aladár először az általa vezetett Társadalmi Kerekasztalba tömörült szervezetek javaslatairól beszélt. Többek között, hogy a kormány a már megalakított akciócsoportok mellett hozzon létre egy, „a leszakadó kistérségek, gettótelepülések speciális gondjainak kezelésére szakosodott válságkezelő csoportot” is. Hozzátette: a pandémia szociálpolitikai problémákat is fölvetett, például a gettótelepülések kitettségét a járványnak, miközben az ott élőknek a temetésre sincs pénzük.
Horváth Aladár egy bon-mot-t is idézett, amely szerint a kapitalizmus a Covid–19 mutációja, és ez fordítva is igaz. Hangsúlyozta: a sikeres társadalmi összefogáshoz megfelelő, választható programot kell alkotni és pártot kell létrehozni. Ha igaz, hogy a baloldali pártok kompromittálódtak, bedarálódtak egy magyar illiberális gazdaságpolitikába és kollaborálnak a korrupt rezsimekkel, akkor ők nem vállalhatók fel. Halvány reményt jelentenek a civil közösségek, ezekben vannak a közösségteremtés és ezáltal a politikai artikuláció csírái. Jó lenne, ha ezeket – a politikai, világnézeti különbségek ellenére – össze tudnánk fogni, persze kizárva mindenféle szélsőséget, elsősorban az újfasiszta tendenciák képviselőit. Létrejöhetne egy civil platform, civilek pártja, amely rendszert tudna váltani, hiszen korrupt és rasszista pártokkal nem lesz rendszerváltás.
Violeta Tomiĉ szólt arról, hogy a szlovén kormány háborút folytat a civilekkel, az értelmiségi csoportokkal, a művészekkel szemben. Szítja az ellentéteket a város és a vidék között. Arról is beszélt, hogy a tőkések a covidra fogják a korlátozások bevezetésének szükségességét, a hatalom teljesen maga alá gyűri az egész jogrendszert, gátolja a társadalmi együttműködést, Szlovéniában a szélsőjobb tovább radikalizálódik, ideológiai maszlaggal tömik a közvéleményt. A karantén ideje alatt nőtt a családon belüli erőszak, az alkoholizmus.
A szegények és gazdagok közötti olló tovább nyílt. A koronavírus a legszegényebb, legérzékenyebb csoportokat támadta meg. A nők, a gyerekek, a roma társadalom, a kisebbségek, a szegények, a hajléktalanok és a menekültek rettenetes körülmények között élnek. Szlovéniában nincs a menekülteket megvédő jogi háttér. Nagyon erőszakos módon visszatoloncolják őket Horvátországba, illetve tovább Boszniába, ahol óriási humanitárius válság keletkezett. Azok a menekültek, akik eljutottak Ljubljanáig, koncentrációs táborba kerültek.
Szegedi Tamás András egyetértet Horváth Aladárral abban, hogy változást új, technikai párttal lehetne elérni, amelynek az lenne a feladata, hogy a parlamenti választások után visszaállítsa a demokratikus működést. Kijelentette: sokkal inkább hiszek a civilekben, mert a politika mi vagyunk, az emberek közössége.
A világgazdasági válságról és társadalmi következményeiről szóló beszélgetés bevezetőjeként Farkas Péter közgazdász grafikonokon mutatta be, hogy a jelenlegi világgazdasági válság már 2019-ben, a koronavírus járvány előtt megkezdődött. Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus azt mondta: most az állami eszközökkel elfojtott 2008-as globális válság folytatódik. Hozzáfűzte: Magyarországon elsősorban az EU-pénzek és a külföldön dolgozók hazautalásai tettek lehetővé egy átlag 3 százalékos növekedést 2010 óta, de most már súlyos a hazai válság. Majd úgy fogalmazott: a jobboldali, társadalomellenes kormány leváltása szinte lehetetlen, mert – részben az MSZP „vállalhatatlan” múltja miatt – hiányzik az erős szociáldemokrata mozgalom, s a lakosság apolitikussá vált.
Artner Annamária közgazdász a kapitalista társadalmi formáció, a környezeti válság és a járvány egymásra épülő hármas válságáról, piramisáról beszélt. E piramis legszélesebb alapzata a kapitalizmus csomópontválsága (társadalmi formációváltást vagy azon belüli gyökeres fordulatot jelentő krízis). Kifejtette, hogy a válság terheit – mint a kapitalizmusban mindig – a dolgozók, a szegények, az elmaradott perifériás országok viselik. A baloldal helyzetével kapcsolatban azt mondta: új, erős baloldal akkor lesz, amikor elfogadja a létezett szocializmus pozitív örökségét.
Szigeti Péter jogfilozófus, politológus egyebek mellett a csomópontválság fogalmáról, illetve a mostani válság mélységéről beszélt. Szerinte a tőkés formáció gyökeres megváltozása nem, csupán módosulása várható, a „barbarizmusba”, nacionalizmusba süllyedés, de az is, hogy a nemzetközi intézmények a globálisan működő tőkés társaságok érdekeit még egyértelműbben fogják érvényesíteni.
A gazdasági és társadalmi válságjelenségek és újratervezés
Király Júlia közgazdász, az MNB egykori alelnöke és Vajnai Attila mérnök-közgazdász, az Európai Baloldal elnöke vezette ezt a panelt. Az előadók, Artner Annamária és Baja Ferenc egykori környezetvédelmi miniszter voltak.
Artner Annamária megkérdezte: ki akar itt újratervezni? Ő csak a kapkodást látja szerte a világban. Amit válságmenedzsmentnek hívnak évtizedek óta, kimerül a tőke megmentésében és a pénzügyi szabályozásokban. Az ökológiai válsággal kapcsolatban is csak lózungok hangzanak el, a pandémia miatt bevezetett távoktatásból éppen a legsérülékenyebb, rászorult csoportok maradnak ki, a felháborító intézkedéseket – például az MTA vagy a színművészeti egyetem bedarálása – csak rétegfelháborodások kísérik. Össztársadalmi szolidaritás nincs, azaz az értelmiség felháborodásaira a társadalom többsége nem reagál. Artner Annamária később azt is hangsúlyozta, hogy szerinte – lényegi mozgásformáit tekintve – a kapitalizmus ugyanaz a kapitalizmus a 19. század óta. Igaz, most más formákat ölt, tehát ha a problémák gyökeréhez szeretnénk leásni, a módszer adott. Lehet, hogy fájó annak, aki azt hiszi, lehet humánus kapitalizmust létrehozni, de érdemes elgondolkodni, hogy ha ezt annyi ideje mondják és nem sikerül, akkor újfajta módon kellene megragadni ezt a problémát.
Baja Ferenc abból indult ki, hogy harminc évvel ezelőtt két világrendszer volt, két meghatározó szereplő vetélkedett, főleg katonai téren. Ebben Kína akkor nem játszott szerepet, a verseny a Szovjetunió és Amerika között zajlott. Világossá vált, hogy ha a két rendszer katonailag is egymásnak feszül, az mindkettőnek árt. Miért lett versenyképesebb a kapitalizmus? Mert a katonai infrastruktúrát sokkal hamarabb beengedték a piaci-társadalmi mechanizmusokba.
Kína új szereplőként lépett a világgazdaság színterére. Ma még nem tudjuk, milyen társadalmi formáció az ország. Kérdés, hogy egy kommunista diktatúra miként lehet jelen a kapitalizmus normál piacain, termékekkel, tudománnyal, hálózatokkal… A jövő felvázolása az értelmiség feladata lenne, de ahhoz az értelmiségnek tudnia kéne, mi a helyzet a világban. Ám az értelmiség vezető szerepe az egész világon háttérbe szorult, a szabadságot az utóbbi időben észrevétlenül, de sokoldalúan korlátozzák. A kíniaknál bevezetett, egyénre szabott szabályozás algoritmusai a szabálykövetés alapján újszerű szerzett jogokat jelenthet. Amerikai és európai stratégák között fontos tárgyalások zajlottak arról, miképpen állhatnak ellen az olyan folyamatoknak, mint például annak, hogy az IBM – amely vezető amerikai stratégiai cég volt – ma már kínai tulajdon. Arról is érdemes beszélni, hogy az olajjal működő autók gyártói milyen jelentős piacvesztéssel néznek szembe. Az újratervezéssel kapcsolatban Baja hangsúlyozta: széles támogatáson alapuló baloldali választ kell adni rá. De ha nem kezdünk erről időben gondolkodni, nem is fog történni semmi.
Király Júlia elmondta, hogy egy-két eszmecsere szótára neki vadidegen, mert nagyon könnyű arról beszélni, miként omlik össze a világ kapitalizmusa, mikor itt, most Magyarországon konkrétan diktatúrával nézünk szembe. Így őt elsősorban az érdekli, mit tudnak elérni a színművészetis fiatalok, akik arról tettek hitet, hogy az Orbán-rendszer ellen fellépnek. Az érdeki, holnap mi lesz az Orbán-rendszerrel és mi a baloldal válasza a ma Magyarországon észlelhető válságjelekre.
Vajnai Attila szerint a magyar társadalom állandó válságban van, különösen a közszolgálati rendszerek privatizációja óta. A társadalom szegényebb felét folyamatosan meglopják, elveszik korábban megszerzett jogaikat. Mind kevesebb szegény gyerek tanulhat az egyetemeken, most már az általános iskolákban is, de az oktatás minden pontján hátrányban vannak, csakúgy, mint az egészségügyben. Válságban van a lakhatás is – emberek saját lakásukban fagynak meg. A válságból a magyar társadalomnak fel kell tudni állni.
Vajnai Attila hangsúlyozta: a horányi rendezvénynek is célja, hogy összejöjjenek azok, a baloldal felé nyitott személyiségek, civil szervezetek tagjai, akik készek egy baloldali rendszerkritikus program megformálására. Újra kell szervezni a baloldal szervezeteit és újragondolni a taktikáját. Ez a fórum, a Baloldali Szigetfesztivál, de az Európai Baloldal is arról szól, hogy van szellemi potenciál. Itt megszólalnak olyan képviselők, mint Varufakisz vagy a szlovén parlament képviselői, a német Die Linke, illetve a spanyol baloldal képviselői. Utóbbiak olyan programot vezettek be, mint a minimális alapjövedelem, amit kénytelen volt még a jobboldal is megszavazni a spanyol parlamentben, mert annyira népszerű a társadalomban. Ezek azok a kérdések, amelyeket mi a magyar társadalom asztalára akarunk tenni.