Az írás Buharin: A Világforradalom Programja című művének X. fejezete
Az Októberi Forradalom végrehajtotta, amire az orosz parasztok évszázadokon át törekedtek. Megfosztotta a földesurakat a földtől, és azt a parasztok kezébe adta. A kérdés most az, hogyan osszuk ki ezt a földet. És itt nekünk, kommunistáknak ugyanazt az álláspontot kell elfoglalnunk, mint az ipari termelés megszervezésének kérdésében. A gyárral ellentétben a földet természetesen fel lehet osztani. De ennek eredménye a föld felosztása lenne magánparcellákká az egyéni parasztok számára? Ennek az lenne az eredménye, hogy az, aki kis pénzt megtakarítva gazdálkodva egyre erősebbé és gazdagabbá válna , hamarosan „kiválóság” lenne, és cápává, földbitorlóvá és uzsorássá válna; aztán egyre magasabbra törne, és elkezdené felvásárolni azok földjét, akik egyre szegényednek. Nemsokára a falu újra a nagy földbirtokosok és a szegény parasztok között oszlana meg, utóbbiaknak nem lenne más alternatívájuk, mint elmenni a városba munkát keresni, vagy bérbe adni magukat a gazdag földbirtokosoknak.
Ha így lenne, ezek az új földbirtokosok nem tartoznának a dzsentrik közé, csak gazdag parasztok lennének, de a különbség végülis csekély. A kizsákmányoló paraszt-földbirtokos egy valódi vámpír; még a degenerált, koldusbotra jutott és teljesen tehetetlen nemességnél is jobban megizzasztaná a szegény munkást.
Ez megmutatja, hogy a föld felosztása vagy megosztása nem jelent kiutat ebből a dilemmából. Az egyetlen megoldás a közösségi hazai földbirtok; a földön, amely deklaráltan a dolgozók közös tulajdona. A Szovjet Kormány megalkotta a föld társadalmi tulajdonba vételének törvényét; a földet tényleg elvették a földbirtokosoktól, és a keményen dolgozó emberek közös tulajdonává vált.
De ez nem elég. Olyan egyezségre kell törekednünk, amely nem csak azt biztosítja, hogy a föld tulajdona közös, hanem hogy a megművelése is közös. Ha ez nincs meg, akkor nem számít, mit nyilatkoztatsz ki, vagy milyen törvényt hozol, az eredmény elégtelen lesz. Egyik ember sürgölődni fog a parcelláján, egy másik pedig a sajátján, és ha továbbra is egymás mellett élnek kölcsönös segítség és közös munka nélkül, fokozatosan úgy fognak tekinteni a földjükre, mint a magántulajdonukra, és semmilyen törvénynek fentről nem lesz haszna. A talaj közös megművelésére kell törekednünk.
A mezőgazdaságban, csakúgy mint az iparban, így a legkönnyebb nagy méretekben folytatni a termelést. A nagy mértékű termeléssel lehetséges jó mezőgazdasági gépeket használni, amelyekkel mindenféle anyag megspórolható, hogy a munkát egy egyszerű terv szerint szervezzük, hogy minden munkást a legjobban hozzáillő munkához juttassuk, és hogy szigorú elszámolást készítsünk mindenről, ezzel megelőzve mind az anyagok, mind a munkaerő indokolatlan pazarlását. A feladatunk ezért egyáltalán nem abból áll, hogy minden parasztot a saját kis parcellája igazgatójává tegyünk, hanem hogy a szegényebb parasztokat a legnagyobb arányban becsatlakoztassuk a közös munkafolyamatba.
Hogy lehet ezt megtenni? Ezt két módon lehet és kell megtenni: először is annak megművelésével, amely korábban nagybirtok volt; és másodszor a mezőgazdasági munkaközösségek szervezésével.
A korábbi földbirtokosok birtokain, ahol a földet nem adták egészében haszonbérletbe a parasztoknak, és ahol a földesúr magánigazgatása működött, az uradalom természetesen sokkal jobban igazgatott volt, mint a parasztoké. A gonosz abban rejlett, hogy az egész profit a földbirtokosok kezébe került, akik elnyomták a parasztokat. És itt újabb dolog világos a kommunisták számára: ahogy semmi értelme a gyári munkásoknak kirabolni a gyárat, hogy megosszák maguk között, tönkretéve a gyárat, annak sincs semmi értelme, hogy a parasztok ugyanígy cselekedjenek a földdel. A nagy magánbirtokokon gyakran sokkal értékesebb dolgok vannak: lovak, marhák, magtárak, gabona és mezőgazdasági gépek, és így tovább. Más uradalmakon vannak tejüzemek, sajtköpülők, egész nagy munkahelyek. És értelmetlen lenne mindezt elrabolni, és elhurcolni a különféle kunyhókba. A falusi kizsákmányolók érdekeltek lennének ebben, tudván, hogy előbb vagy utóbb mindezek újra a kezükbe kerülnének, ahogy felvásárolnák a szegények részesedését.
A kizsákmányoló vidéki cápa világosan érti, hogy az ilyen megosztás végül az ő „javára” válna. De a legszegényebb parasztság, a proletariátus és a munkaerejük eladásából tengődők érdeke egészen más. A legszegényebb parasztok számára sokkal jövedelmezőbb a „nagy uradalmakkal foglalkozni ugyanúgy, ahogy a dolgozók foglalkoznak a gyárakkal”, amely abban áll, hogy az ellenőrzésük és igazgatásuk alá vonják, hogy közösen műveljék meg a korábbi földesúr uradalmát, és ne kifosszák és elszállítsák a gépeket és a telepeket, hanem közösen használják az ilyen gépeket és telepeket, amelyek korábban a földbirtokosé voltak, és most a dolgozók tulajdonává váltak. Segítségül hívhatják a mezőgazdasági szakembereket, hozzáértőket, hogy ne a megszokott módon, hanem helyesen műveljék meg a földet, így az nem kevesebb termést adna, mint amikor a földesúré volt, hanem sokkal többet. Nem nehéz elfoglalni a földet; az sem bizonyult nehéznek, hogy elfoglalják a magánbirtokokat. Ez megtették. A szocialista forradalmárok és a mensevikek ellenére, akik lebeszélték volna a parasztokat (rámutatva, hogy egy ilyen tett törvénytelen, és mondván, hogy ez egész hasztalan és csak vérontást okozna, és így tovább), a parasztok mindezek ellenére elvették a földet, és a Szovjet Kormány segített nekik ezt megtenni. Sokkal nehezebb feladat a munkások számára megőrizni a földet, megvédeni azokat a kizsákmányoló falusi cápáktól, akik szeme már kapzsisággal felcsillant a lehetséges megkaparintásuktól. Ezen a ponton a legszegényebb parasztságnak észben kell tartania, hogy gondosan megóvják a közös tulajdonuk biztonságát. Most a javak, amelyek korábban a földbirtokosé voltak, az egész közösség tulajdonává váltak. Ezt minden munkás javára kell felhasználni. A dolgokat úgy kell szervezni, hogy a legszegényebb parasztság és a munkások, valamint a regionális szovjetek és a vidéki igazgatóságainak küldötteit mindennel meg kell bízni, hogy ne engedjenek semmilyen pazarlást, és hogy támogatást adjanak a föld közös megműveléséhez. Minél jobban irányított lesz a közös termelés az ilyen birtokokon, annál jobb lesz a munkásoknak. Mindez azt jelenti, hogy a föld jobb gabonatermést hoz, a falusi kizsákmányolókat megbuktatják, és a parasztokat kiképezik a szövetkezeti termelésre, ez utóbbi a kommunizmus legfontosabb alapelve.
De ez nem elég a korábbi földművesek birtokainak megóvásához, és új alapelvek szerinti megműveléséhez. Arra kell törekednünk, hogy nagy közös mezőgazdasági munkaközösségeket szervezzünk az elkülönült parcellák egyesítésével. Most a kormány a munkások és parasztok kezében van. Ez azt jelenti, hogy amíg ennek a kormánynak hatalmában áll, támogatni fogja a parasztokat bármilyen hasznos vállalkozásban. Ez csak a legszegényebb parasztok és félproletárok számára fontos, csakúgy mint a későbbi farmerek számára, hogy nagyobb aktivitást és több személyes kezdeményezőkészséget mutassanak. A gyenge, nyomor-sújtotta parasztok csupán saját magukért dolgozva nem érnek el semmit; nehezen tudnának megélni. De sokkal többet tudnának elérni, ha egyszer elkezdenék egyesíteni a parcelláikat, közösen megvásárolva a gépeket a városi munkások segítségével, és ilyen módon közösen művelnék meg a földet a közös érdekek alapján.
A városi szovjetek és a munkások gazdasági szervezetei is támogatnák az ilyen mezőgazdasági munkaközösségeket, ellátva őket vassal, iparcikkekkel, és segítenék őket mezőgazdasági szakértők és hozzáértők ajánlásával. És ekképpen a szegény paraszt, aki még semmit nem látott a szülőfaluján túl, elvtárssá válik, aki kéz a kézben másokkal, együtt fog menetelni a közösségi munka útján.
Már világos, hogy a dolgokat ekképpen szervezve a parasztság legszegényebb elemeinek szilárd szervezetére van szükség. Ennek a szervezetnek két alapfeladatot kell végrehajtania: először harcolni a vidéki cápákkal, uzsorásokkal, a korábbi földesurakkal, egyszóval a korábbi burzsoáziával; másodszor szervezni kell a mezőgazdasági termelést, és irányítani a föld elosztását, szervezni a munkaközösségeket és a korábbi földbirtokosok birtokainak igazgatását a lehető legjobb kihasználás szándékával; más szóval, magukra kell vállalniuk a föld újraszerkesztésének nagy feladatát. A legszegényebb parasztságnak a regionális szovjetekhez hasonló szervezeteket kell alakítania, és be kell vezetniük olyan különleges intézményeket, mint például az élelmiszerellátó intézmény, a földintézmény és mások. A paraszti szovjetek földintézményeinek meg kell alakítaniuk a parasztság legszegényebb elemeinek fő támogatását a földkérdéssel kapcsolatban. Hogy szilárdabb alapon rendezzék el ügyeiket, a legjobb lenne ezeket a szovjet szervezetek oly módon megalakítani, ahogy a helyi és körzeti gyári munkások választják a képviselőiket. A munkások sokkal tapasztaltabbak, mint a parasztok, hozzászoktak a közös üzleti szervezetekhez, és sokkal tapasztaltabbak a burzsoázia elleni harcban. A gyári munkások mindig segíteni fogják a falusi szegényeket a gazdagok ellen, és ezért az előbbiek mindig rendületlen szövetségesei lesznek.
A falusi szegények ne hagyják, hogy bolondot csináljanak belőlük! Harcoltak és küzdöttek a földért, és végül elnyerték azt a földesuraktól. Látniuk kell, hogy nem veszthetnek még egyszer. Látniuk kell, hogy nem hagyhatják kicsúszni a markukból. Ott leselkedik a veszély, ha azon munkálkodnak, hogy felosztják a földet, és magánparcellákba osztják meg. A veszély elhárul, ha a vidéki szegények, együtt a munkásosztállyal, együtt haladnak a minél nagyobb mértékű közös termelés útján. Így maximális sebességgel haladhatunk a kommunizmus felé.
Nyikolaj Buharin
1918