Az írás Buharin: A Világforradalom Programja című művének XIV. fejezete
A termelést megszervezése, hogy az élet lehetséges legyen urak nélkül, hogy testvéri alapokon szervezzük meg, nagyon jó dolog, de könnyebb mondani, mint elérni. Számtalan nehézséggel szembesülünk: elsőként szemtől szemben állunk a szerencsétlen háború örökségével – egy rommá vált országgal. A munkásosztálynak most el kell takarítani a mocskot, amelyet Romanov Miklós és szolgái – Sturmer, Szukomlinov, Protoppopov, a mocskot, amelyet később Gucskov és Rodzianko szolgáikkal hagytak ránk – Kerenszkijjel, Ceretellivel Dannal és a többi árulóval. Másodszor a munkásosztály most kénytelen megszervezni a termelést, miközben visszaveri a legádázabb ellenségei rohamát; másfelől vannak azok, akik kívülről támadják őket tomboló gyűlölettel, csakúgy mint akik megpróbálják belülről elpusztítani a Munkások Kormányát.
Hogy ilyen feltételek mellett győzzön, hogy egyszer s mindenkorra legyőzze, a munkásosztálynak harcolnia kell saját tehetetlensége ellen. Miközben szervezik a munkáshadsereget, egyidejűleg szükséges a forradalmi munkafegyelmet is megvalósítani ebben a hadseregben. Tény, hogy vannak a munkások közt egyének, akik még nem hiszik, hogy urai lehetnek a helyzetnek. Meg akarjuk értetni velük, hogy jelenleg az Államkincstár a munkásoké és a parasztoké; a gyárak nemzeti gyárak, a föld a nép földje, az erdők, a gépek, a bányák, a gyártelepek, a házak, minden a munkásosztály kezébe került. A kormány ezenfelül a munkások kormánya. A munkások és parasztok hozzáállása ezekhez a javakhoz nem lehet ugyanaz, mint ezelőtt; ezelőtt az uraké volt, most pedig ezek a javak a népéi. Az urak a végsőkig izzasztották a munkásokat. A földesúr, aki úrként élt, annyira kifosztotta a szegény parasztokat és farmi dolgozókat, amennyire csak tehette. Mind a munkásoknak és a farmi dolgozóknak igazuk volt, mikor nem tekintették magukat kötelezettnek, hogy legjobbjukat nyújtsák az úr korbácsa alatt, a kínzóik erejének és hatalmának megerősítése érdekében. Ezért nem is kérdés, miféle munkafegyelem volt, amikor a kapitalisták a munkások feje felett, és amikor a földesurak a parasztok és a farmi munkások feje felett lengették korbácsukat. A dolgok most már teljesen megváltoztak. Ezeket a korbácsokat elpusztítottuk. A munkásosztály már saját magáért dolgozik, már nem a kapitalisták számára teremt pénzt, hanem a nép ügyéért dolgozik, a dolgozó tömegek ügyéért, amelyet korábban rabságban tartottak.
De mindazonáltal ismételjük, hogy vannak még munkások, akik híján vannak az osztályszellemnek, akik nem tűnnek úgy, hogy így látják ezt. Miért van ez? Mert túl sokáig voltak szolgák. A szolgai gondolkodás beáramlott a tudatukba. Talán szívük mélyén úgy gondolják, nem élhetnek isten és úr nélkül. És következésképpen a saját céljaikra használják a forradalmat, megpróbálva megtölteni a zsebeiket, hogy nyerészkedjenek, ahol csak tudnak és amit csak tudnak, hogy soha ne gondoljanak a munkájuk iránti kötelességükre, se a tényre, hogy a hanyagság és a csalás a munkában jelenleg bűn a munkásosztály ellen.
A munka már nem az urak gazdagodását szolgálja; a munka most a munkásokat támogatja, a nyomor sújtotta osztályokat, amelyek most az államügyek irányítói. A közömbös munkások most nem az igazgatókat vagy a bankárokat károsítják, hanem a munkások kormányának, a munkás szakszervezetek tagjait, valamint a munkások és parasztok Kormányát. A gépek gondatlan kezelése, a szerszámok eltörése, hogy kevés munkát végezzenek a szokványos munkaórák alatt abból a célból, hogy túlórázhassanak, és ezért dupla fizetést kapjanak – ezekkel nem az urat csapják be, nem a tőkés az, akit megkárosítanak, hanem a munkásosztály egésze. Ugyanez áll a földekre. Aki ellopja a földművelési eszközöket, amelyeket a farmi munkások és parasztok nyilvántartanak, a társadalmat rabolja meg, nem pedig a földbirtokost, akit jó ideje elűztek. Aki kivágja a fát a parasztok szervezeteinek engedélye nélkül, ezzel megrabolja a szegényeket. Akárki, aki a földesuraktól elvett föld megművelése helyett kenyérspekulációba vagy titkos szeszpárlásba bocsátkozik, csalást és bűnt követ el a munkások és parasztok ellen.
Most már teljesen nyilvánvaló mindenki számára, hogy a rend felállításához és a termelés szervezéséhez szükséges a munkásoknak megszervezni önmagukat, és megteremteni saját munkafegyelmüket. A gyárakban és a munkahelyeken a munkásoknak maguktól kell látniuk, hogy minden elvtársnak annyira kell dolgoznia, amennyire szükséges. A szakértő munkások szakszervezetei és a munkások szovjetjei végzik a termelés közvetlen felügyeletét. Ha lehetséges, talán rövidíthetik a munkanapot, és szándékunk megcélozni a termelés olyan kiváló szervezését, hogy lehetővé tegyük, hogy minden munkás csak hat órát dolgozzon nyolc helyett. De ugyanazon munkásszervezeteknek, csakúgy, mint a munkások kormányának és a munkásosztály egészének el lehet és kell várnia a tagjaitól, hogy a nemzeti javakat a leggondosabban kezeljék, és munkájukat leglelkiismeretesebben végezzék. A munkásszervezeteknek, különösképp a dolgozói szakszervezeteknek meg kell határozniuk az átlagos termelést, vagyis azt a munkamennyiséget, amelyet minden munkásnak el kell végeznie egy munkanap alatt: aki nem teljesíti az elvárt mennyiséget – engedékenység természetesen megengedett betegség és gyengeség esetén – az szabotál, aláásva az új társadalmi rend felépítésének a munkáját, és gátolja a munkásosztályt a tökéletes Kommunizmus felé haladásában.
A termelés egy óriási gépezet, minden része tökéletes harmóniában van egymással, mindenki egyenlő jól dolgozik. Egy tökéletlen szerszám egy jó munkás kezében értéktelen, és ugyanez vonatkozik egy jó eszközre, amely gyenge teljesítményű munkás kezében van. Mi jó szerszámot és jó munkást akarunk.
Ezért a végsőkig meg kell feszítenünk erőinket, hogy megszervezzük a üzemanyag és nyersanyag ellátást, hogy megszervezzük a helyes szállítását és elosztását ezeknek az üzemanyagoknak és nyersanyagoknak, ugyanakkor intézkedéseket teszünk a munkásosztály önfegyelme és a megfelelő képzése terén, hogy öntudatos munkásokká váljanak.
Ezt sokkal nehezebb megtenni Oroszországban, mint bármely más országban. A munkásosztály (és ez sokkal nagyobb fokban érvényes a parasztságra) még nem ment át a szervezett képzés hosszú fázisán, ahogy a nyugat-európai és amerikai munkások. Sok munkás van köztünk, akik csak munkásokká váltak, akik csak hozzászoktak a kollektív társadalmi munkához, akik csak tanulják kimondani, hogy a „mások dolga nem az én bajom” nem helyes vélemény egy munkás számára. Az ilyen munkás mindig hajlamos lesz megzavarni a társadalmi munka harmóniáját. Minél többen vannak olyanok, akik dédelgetik azt az ötletet, hogy saját uraik lesznek, hogy pénzt spórolnak és boltot nyitnak, annál nehezebb lesz a feladatunk, hogy megvalósítsuk a valódi munkafegyelmet. De ebből a jó okból a forradalom élcsapatának, az úttörőknek és munkaszervezeteknek sokkal elkötelezettebbnek kell lenniük, hogy megvalósítsák és erősítsék ezt a fegyelmet. Ha ez sikerrel jár, lehetségessé válik, hogy megszervezzünk minden mást is, és a munkásosztály számára is , hogy győzelemmel kerüljön ki a háború, a dezorganizáció és a szabotázs által teremtett nehézségekből ,valamint a kapitalista rend minden barbárságból és atrocitásaiból.
Nyikolaj Buharin
1918