Az írás Buharin: A Világforradalom Programja című művének XIX. fejezete
(A nemzeti kérdés és a nemzetközi diplomácia)
A Kommunista Párt programja nem csak egyetlen ország proletariátusának felszabadításának terve, hanem az egész világ proletariátusának egyenlőségéé: a nemzetközi forradalom programja. De ugyanakkor minden elnyomott ország és nemzet felszabadításának programja. A rabló „nagy Birodalmak” (Anglia, Németország, Japán, Amerika, stb.) a rablás segítségével óriási kiterjedésű terület és embertömegek fölött szerzett befolyást. Az egész bolygót felosztották maguk között; és nem csoda, hogy ezekben a meghódított országokban a munkásosztály és a dolgozó tömegek kettős iga alatt sínylődnek – a saját burzsoáziájuk és ráadásul a hódítóik igája alatt.
A cári Oroszország is rablással szerzett óriási területeket és számos népet. A „mi” Birodalmunk jelenlegi mérete csak ily módon magyarázható. Teljesen természetes, hogy számos „idegen”, köztük a proletariátus azon részei, amelyek nem tartoznak a „nagyorosz” nemzetséghez, általános bizalmatlansággal tekintettek a „moszkálokra”, mint a Moszkvai Nagyfejedelemség lakóira, ahogy korábban hívták. A nacionalista üldöztetés nacionalista érzéseket szült; a proletariátus elnyomott része az elnyomó nemzet egészében nem bízott, osztályok közötti különbségtétel nélkül; a proletariátus elnyomó részei nem értették meg az „idegen” proletariátus üldöztetésének kettős terheit. És most, hogy az egész fronton győzelemre vittük a munkások forradalmát, a proletariátus különféle részeinek egymás iránti teljes és tökéletes bizalma uralkodik. Az „idegen” nemzetek proletariátusa felé tettekkel és szavakkal is érezteti, hogy hű szövetségese annak a nemzetnek a proletariátusa, amely korábban az elnyomó volt. Itt, Oroszországban a „nagyorosz” volt az uralkodó nemzet, amely sikeresen hódította meg a finneket és a tatárokat, az ukránokat és az örményeket, a grúzokat és a lengyeleket, a krími tatárokat és a morvákat, a kirgizeket és a baskírokat, valamint több tucat más törzset. Ez természetesen azt eredményezi, hogy ezen népek néhány proletárja hibás véleményeket táplál minden oroszt illetően. Hozzászoktak, hogy utasítják és elnyomják őket a cári hivatalnokok, és azt hiszik, hogy minden orosz és az orosz proletariátus is olyanok, mint azok voltak korábban.
Ezért testvéri bizalmat kell elültetnünk a proletariátus különféle rétegeiben, amelyet a kommunisták programja is kinyilatkoztat azáltal, hogy minden nemzet munkásosztályának jogot ad a teljes függetlenségre. Ez azt jelenti, hogy az orosz munkásnak, aki most a kormány vezetője, ezt kell mondania az Oroszországban élő más nemzetek munkásainak:
„Elvtársak, ha nem akartok a Szovjet Köztársaság részévé alakulni: ha a saját szovjeteteket akarjátok megszervezni, függetlenül a Szovjet Köztársaságtól, megtehetitek. Teljességgel elismerjük a jogotokat, hogy így tegyetek, nem akarunk erővel visszatartani benneteket egy pillanatig sem.”
Magától értetődő, hogy csak ezzel a taktikával nyerhetjük el az egész proletariátus bizalmát. Képzeljük el, mi történne, ha a munkások Nagy Oroszországának Szovjetjei a fegyverek erejével alárendeltségbe kényszerítenék más nemzetek munkásosztályát. Az utóbbi természetesen fegyverekkel védené meg magát. Ez az egész proletármozgalom összeomlását és a Forradalom bukását jelentené. Ez nem a helyes cselekvési mód, ezért – ismételjük – a győzelem csak a munkások testvéri egységének feltétele által lehetséges.
Ezt tartsuk észben. A kérdés nem a nemzet (azaz beleértve a munkások és a burzsoázia) függetlenséghez való jogáról, hanem a dolgozó osztályok jogáról szól. Ezt azt jelenti, hogy az úgynevezett „nemzeti egység” egy cseppet sem szent számunkra. Mi csak a proletár és félproletár tömegek akaratát tartjuk szentnek.
Ezért nem a nemzeti függetlenség jogáról beszélünk, hanem minden nemzet dolgozó osztályának jogáról, hogy elszakadjon, ha úgy kívánja. A proletárdiktatúra alatt nem az Alkotmányozó Gyűlések (össznemzeti, az adott terület minden emberét felöleli), hanem a munkások szovjetjei (tanácsai) döntik el a kérdéseket. És ha bármely szegletben egyszerre két konferenciát tartanának, az adott nemzet „Alkotmányozó Gyűléséét” és a Szovjetek Gyűléséét; és ha az történne, hogy az „Alkotmányozó Gyűlés” az elszakadás mellett kötelezné el magát, és a Proletár Gyűlés pedig ellene szavazna, akkor a proletariátus döntését kell támogatnunk az „Alkotmányozó Gyűlés” ellen, minden eszközzel, beleértve a fegyverek erejét is.
A Proletár Párt így dönti el az ország határain belül élő, különféle nemzetek proletárjait érintő kérdéseket. De a pártunk egy sokkal nehezebb kérdéssel is szembesült, mint a nemzetközi programja. Itt az utunk tiszta. A Nemzetközi Forradalom egyetemes támogatásának taktikáját kell követnünk a forradalmi propaganda és a sztrájkok eszközeivel, valamint felkelésekkel az imperialista országokban, illetve ezen országok gyarmatain felkelések és lázadások hirdetésével.
Az imperialista országokban (és Oroszországot kivéve, ahonnan a munkások kitaposták a tőkét, minden ország ilyen) a forradalom legfőbb akadálya a szociál-patrióta párt. Még a jelenlegi pillanatban is a (rabló) haza védelmét hirdetik, becsapva ezzel emberek tömegeit. Sajnálkoznak a (rabló) hadsereg bomlása miatt. Üldözik barátainkat, a német, osztrák és angol bolsevikokat, akik egyedüliként megvetéssel és méltatlansággal elutasítják a burzsoá haza megvédését. A Szovjet Köztársaság álláspontja különleges. Ez az egyetlen proletár államszervezet a világon – a burzsoá államok szervezett rablása közepette. Ez okból egyedül csak a Szovjet Államnak van joga megvédeni magát; és ezen felül úgy kell rá tekinteni, mint az egyetemes proletariátus fegyverére az egyetemes burzsoázia ellen. A küzdelemre szólító a csatakiáltás magától értetődő: a küzdelem egyetemes csatakiáltása a Nemzetközi Szovjet Köztársaság jelszava.
Az imperialista kormányok megdöntése fegyveres felkelések eszközeivel és a nemzetközi Szovjet Köztársaság szervezetével, úgy mint a munkásosztály nemzetközi diktatúrájának módszerével.
A nemzetközi forradalom támogatásának leghatékonyabb eszköze a forradalom fegyvere erejének szervezete. Minden ország munkásainak, akiket nem vakítottak el a szociál-patrióták, a helyi szociál-forradalmárok és a mensevikek (akik közül minden országban akad), felismernek olyan dolgokat az Orosz Munkások Forradalmában és Szovjet kormányban, amelyek bensőségesen érintik őket. Miért? Mert megértik, hogy a Szovjetek Kormánya a munkások saját kormányát jelenti. Egészen más lenne, ha a burzsoázia a mensevikek és a szociál-forradalmárok segítéségével megdöntené a Szovjet Kormányt, felállítana egy Alkotmányozó Gyűlést, és ennek eszközével megszervezné a burzsoák kormányát, ugyanazon terv szerint, amely az októberi puccs előtt is létezett. Ebben az esetben a munkásosztály elveszítené országát, hazáját és ezzel a hatalmát. Akkor a bankok azonnal visszakerülnének a bankárokhoz, a gyárak az iparosokhoz és a földek a földesurakhoz. A profit hazája újraéledne, és a munkások kicsit sem lennének érdekeltek egy ilyen haza megvédésében. Másfelől a nyugat-európai munkások sem tudnának a burzsoá Oroszországra mint utat mutató jelzőfényre tekinteni a nehéz harcban. A nemzetközi forradalom fejlődése visszaesne. Ellenkezőleg, a munkások és parasztok fegyverek erejének szervezetei, a Szovjet Oroszország ellen osztályellenségként, birtokosként, tőkésként, egyszóval a Munkások Forradalmát eltiporni akaró hóhércsapataként harcoló nemzetközi rablók elleni ellenállás szervezete, a Vörös Hadsereg szervezete – ezek a faktorok kombinálva erősítik a forradalmi mozgalmat minden európai országban.
Minél jobban szervezettek vagyunk, annál jobban fegyverezhetjük fel a munkások és parasztok seregeit, annál erősebb lesz az oroszországi proletárdiktatúra, ás annál gyorsabban tör előre a nemzetközi forradalom ügye.
A forradalom elkerülhetetlen, bár a folyamatát gátolják a német, osztrák, francia és angol mensevikek. Az orosz munkástömegek szakítottak a kompromisszumokkal. Nyugat-Európa munkásai is szakítani fognak vele. (Valójában már meg is tették.) A burzsoá országok megdöntésének, a rabló kormányok szétzúzásának és a munkások diktatúrájának felállításának alapelve egyre jobban teret nyer. Előbb vagy utóbb létrejön a Szovjetek Nemzetközi Köztársasága.
A Szovjetek Nemzetközi Köztársasága emberek százmillióit fogja felszabadítani igáik alól. A „civilizált”, rabló Birodalmak kegyetlenül megkínozták gyarmataik lakóit a vér- és vasrezsimeikkel. Az európai civilizációt kis népek vérével tartották fenn, akiket irgalmatlanul kizsákmányoltak és kiraboltak a tengerentúli, messzi országokban. Őket a proletariátus diktatúrája, és csak az egyedül fogja felszabadítani. Ahogy az orosz Szovjet Kormány bejelentette, hogy elutasítja részvételét a gyarmati politikában, és bizonyította ezt a Perzsiát illető magatartása, úgy fog az európai munkásosztály a bankárok, stb. uralmának megdöntése után szabadságot adni az elnyomott és kizsákmányolt osztályoknak. Ezért a programunk, amely a nemzetközi forradalom programja, ugyanakkor egy terv minden gyenge és elnyomott teljes felszabadítására. A nagy osztály – a munkásosztály – óriási problémákat állított maga elé: és nem csak felállította ezeket, hanem véres, kínos és hősies küzdelemben próbálja megoldani azokat.
Nyikolaj Buharin
1918