Vannak emberek, akik magukat anarchistáknak hívják, úgymond olyan rend hívei, amelyben nincs kormány.
Egyetértenek benne, hogy a bolsevik-kommunisták a rossz utat járják, mert meg akarják tartani a rendet, és ezzel valamilyen hatalmat vagy hatóságot és valamilyen államot, amely elnyomást és erőszakot jelent. Már láttuk, hogy a kommunizmusról alkotott eme vélemény helytelen. Az élet kommunista rendje olyan rend, amelyben nincs sem munkás, sem tőkés és semmiféle Állam. A különbség az anarchista és kommunista rend között nem az, hogy az egyikben van állam, a másikban pedig nincs. Nem; egyikben sincs állam. A valódi különbség a következő:
Az anarchisták szerint az emberi lét jobb és szabadabb lesz, ha a termelést leosztják kisebb munkaközösségi szervezeteknek. Mondjuk tíz ember, akik szabad akaratukból egyesülnek, alakítanak egy csoportot vagy egyesületet. Ez a tíz ember a saját számlájára, a saját kockázatára kezd el dolgozni. Más helyen hasonló egyesületnek kell alakulnia; egy harmadikon még egynek. Időben minden ilyen egyesület tárgyal és megegyezik a másikkal, a tekintetben, hogy minden egyes szervezet miben szűkölködik. Fokozatosan egyetértésre jutnak, és „szabad szerződések” vagy megállapodások köttetnek.
És így minden termelést ezek a kis kommunák folytatnak. Minden ember bármikor szabadon kiléphet a kommunából, és minden kommuna szabadon kiléphet ezen kis kommunák (munkásegyletek) által alkotott összes szakszervezetből (föderációból). Jól érvelnek az anarchisták? Bármely munkás, aki ismeri a jelenlegi üzemtermelési rendszert, láthatja, hogy ez helytelen. Hadd mondjuk el, miért.
A jövő rendjének rendeltetése, hogy megóvja a munkásosztályt két gonosztól. Első helyen az ember ember általi alárendeltségétől, az ember ember általi kizsákmányolásának gonoszságától. Ez elérhető a kapitalista iga alóli megszabadulással és a tőkések minden vagyonuktól való megfosztásával. De van egy másik probléma is, a Természet igájának lerázása, a Természet leigázása, hogy a termelést a legjobb, legtökéletesebben szervezzük. Csak ekkor lehetséges minden ember számára, hogy csak csekély időt töltsön az élelmiszert, cipőt, ruhát, házakat, stb. előállító üzemekben, és hogy a maradék idejét az értelmi fejlődésre, a tudományok és művészet tanulmányozására, és arra szentelje, amely az emberi életet gyönyörűvé teszi. Az ősember olyan csoportokban élt, amelyekben mind egyenlők voltak. De a brutális létet éltek, mert nem voltak képesek maguk alá hajtani a természetet, de a természet viszont maga alá hajtotta őket. Habár a nagy fokú kapitalista termeléssel az emberiség megtanulta irányítani a természetet, a munkásosztály még mindig igavonó állatként él, mert a tőkések karmaik között tartják őket a gazdasági egyenlőtlenség léte miatt. Mi következik? Hogy a gazdasági egyenlőséget nagy fokban egyesíteni kell a termeléssel. Nem elég csupán elbánni a tőkésekkel. Nélkülözhetetlen, hogy a termelést megszervezzék, ahogy mondtuk nagy fokban. Minden kicsi, nem hatékony vállalkozásnak el kell tűnnie. A munkát a legnagyobb gyárakban, munkahelyeken és birtokokon kell koncentrálni. És nem olyan módon, hogy Tamásnak nem kellene tudnia, mit csinál János, és Jánosnak sem kell tudnia, mit csinál Tamás; ez a fajta irányítás teljesen rossz. Amit mi akarunk, az a munka egyesített terve. Minél több helyszínt ölel fel egy ilyen terv, annál jobb. A világnak végül egy munkás vállalkozássá kell válnia, ahol az egész emberiség, egy szigorúan kidolgozott, megbecsült és kimért terv szerint dolgozna a saját szükségleteiért, a legjobb gépeken, a legnagyobb munkahelyeken, munkaadók vagy tőkések nélkül. A termelés fejlesztése érdekében nem szabad felosztani a nagy termelést, amelyet a kapitalizmus hagyott ránk örökül. Ezzel ellentétben azt sokkal jobban szélesíteni kellene. Minél szélesebb és nagyobb az általános terv, minél nagyobb fokban lehet szervezni a termelést, annál jobban kivitelezhető a statisztikai központok becslései és számai által. Más szóval, minél központosítottabb lesz az ipar, annál jobb: kevesebb munka jut minden egyes egyénre, szabadabbak lesznek az emberek, nagyobb fokú lesz a mentális fejlődés az emberi társadalomban.
De az anarchisták által propagált jövőbeni társadalom állapota ennek pont az ellentéte. Ahelyett, hogy növelnék, központosítanák, vagy szabályoznák a termelést, felosztanák azt, és következményeként gyengítenék az ember Természet feletti uralmát. Nincs általános terv, nincs nagy szervezet. Az anarchista rendben lehetetlen lenne nagy gépek működtetése teljes terjedelmében, hogy újraépítsék a vasutakat egy általános terv szerint, hogy véghezvigyenek nagy kiterjedésű öntözéseket. Hadd mutassunk egy példát. Jó sokat beszélnek, hogy helyettesítsék a gőzerőműveket, és hogy felhasználnák a vízeséseket, stb. hogy elektromos hajtóerőt nyerjenek. Ezért, hogy az elektromos energiát helyesen nyerjék ki, természetesen szükséges megbecsülni és megmérni hol és mennyi energiát kell irányítani, hogy ebből származtatva a lehető legelőnyösebben lehetne ezt megoldani. Mit jelent ez, és hogyan lehetséges? Csak úgy lehetséges, ha a termelést nagy fokban megszervezik, amikor az egy vagy két nagy igazgatási és irányítási központban koncentrálódik. És másfelől, ez lehetetlen a kicsi, elszórt, de lazán összetartó anarchista kommunák rendjében. Ezen a módon láthatjuk, hogy tény, hogy a termelést nem lehet rendesen megszervezni egy anarchista Államban. Ez így hosszú munkanapot és a természetnek való nagyfokú kiszolgáltatottságot eredményez. Az anarchista rend csak féken tartaná az emberiség fejlődését. Ezért mi, kommunisták harcolunk az anarchisták tanainak terjesztése ellen.
Most már világos, hogy az anarchista propaganda miért vezet a javak megosztásához a társadalom kommunista felépítése helyett. Egy kis anarchista kommuna nem pusztán emberek együttműködése, hanem egy kis csoporté, amely akár két vagy három emberből is állhat. Pétervárott is működött ilyen csoport – „Az Öt Elnyomott Szakszervezete”. Képzeljék el, mi lenne, ha minden öt vagy pár ember elkezdene egymástól függetlenül követelni, lefoglalni, és aztán saját kockázatára elkezdené a munkát. Oroszországban kb. száz millió fő a munkás népesség. Ha megalakítanák az „öt elnyomott szakszervezeteit”, akkor Oroszországban 20 millió ilyen kommuna lenne. Képzeljék el, milyen Bábel következne be, ha ez a 20 millió kommuna egymástól függetlenül kezdene el működni! Milyen káosz és anarchia lenne! Az sem lenne meglepő, ha ezek a szervezetek elkezdenék – egymástól függetlenül – lefoglalni a gazdagok javait, semmi mást nem eredményezve, csak egy kiosztást. És a kiosztás, ahogy a tőke uralma alatt mindig újra megtapasztaltuk, a munkástömegek elleni erőszakhoz és elnyomáshoz vezet.
Az írás Nyikolaj Buharin: A Világforradalom Programja című művének negyedik fejezete.
Forrás: https://www.marxists.org/archive/bukharin/works/1918/worldrev/index.html