Az írás Buharin: A Világforradalom Programja című művének XVII. fejezete
(A vallás és az iskola a Szovjet Köztársaságban)
A munkásosztály és pártja, a kommunista bolsevikok pártja nem csak a gazdasági szabadságért, hanem a dolgozó tömegek spirituális felszabadulásáért is küzd. A gazdasági felszabadulás önmagában könnyebben elérhető, ha a munkások és a vidéki dolgozók megtisztítják tudatukat minden sületlenségtől, amellyel a földesurak és az ipari burzsoázia telebeszélte őket. Már ezelőtt is megfigyeltük, mennyire okosan kötötték magukhoz a munkásokat az uralkodó osztályok az újságjaikkal, hírlapjaikkal, röpirataikkal, papjaikkal és még az iskolával is, amelyet okosan egy nevelő szervből a nép tudatát elhomályosító intézménnyé alakítottak.
Az egyik intézmény célja elérni az istenben és ördögben, jó és rossz lelkekben (angyalok és szentek), való hitet, ez a vallás. Sok ember szokott hozzá, hogy ezekben higgyen, és miközben mi próbáljuk elemezni ezeket az eszméket, valamint megérteni a vallás eredetét, és hogy miért is támogatja olyan erősen a burzsoázia, nyilvánvalóvá válik, hogy a vallás igazi jelentősége, hogy az egy méreg, amelyet már befecskendeztek a népbe. Az is nyilvánvalóvá válik, hogy a kommunisták pártja miért is ellenzi annyira a vallást.
A modern tudomány bebizonyította, hogy a vallás eredete az elhunyt ősök lelkének tisztelete. A tisztelet akkor kezdődött, amikor az úgy nevezett idősek – vagyis a törzs gazdagabb, tapasztaltabb és bölcs öregjei, akiknek már hatalma volt a többiek felett, nagy jelentőségre tettek szert. Az emberiség történelmének korai szakaszában, amikor az ember még falkában élt, akárcsak a félmajmok, az emberek tényleg egyenlők voltak. Csak később történt, hogy a törzs idősei vagy vezetői parancsolni kezdtek az egész törzs felett; ők voltak az elsők, akiket imádtak. A halott gazdagok lelkének imádata – ez a vallás alapja: és ezek a „szent” idolok később borzasztó istenné változtak, aki büntet és megbocsát, ítél és uralkodik. Elemezzük, hogy miért is fogadnak el az emberek ilyen magyarázatot mindenről, ami körülveszi őket. Az oka, hogy az emberek a kevésbé ismert jelenségeket úgy ítélik meg, hogy más dolgokhoz hasonlítják őket, amelyek ismerősek számukra: olyan skálán mérnek dolgokat, amely kézzelfogható és felfogható. Egy jól ismert klasszikus példa a következő: Egy kislánynak, aki egy magánbirtokon nevelkedett, ahol egy baromfifarm volt, állandóan tojásokkal kellett foglalkoznia: a tojások mindig a szemei előtt voltak. Egyszer, amikor látta, hogy az ég megtelt csillagokkal, úgy mesélte el a történetet, hogy az eget sok tojás ragyogta be. Számos példát sorolhatnánk végtelenül. Ugyanez igaz a vallásokra is. Az emberek látták, hogy vannak, akik engedelmeskednek, és vannak, akiknek engedelmeskednek. Folyamatosan azt látták, hogy az időseket (később az uralkodót) körülvették követői, azokat, akik sokkal tapasztaltabbak, bölcsebbek, erősebbek és gazdagabbak, mint mások, utasítanak másokat és uralkodnak felettük; a többiek a kedve szerint cselekszenek; mindenki engedelmeskedik nekik.
Amit óránként és naponta tapasztaltak, azzal magyaráztak mindent, ami történt a világban. A földön – mondják – egy parancsoló van és azok, akik engedelmeskednek neki. Következésképpen úgy érveltek, hogy az egész világ is e szerint a séma szerint épült fel. Van a világ ura, egy nagy, erős és borzalmas úr, akitől minden függ, és aki szigorúan megbünteti szolgáit az engedetlenségért. A világ ura isten. És így egy mennyei isten eszméje csak abban az esetekben nyilvánul meg, ha az emberek hozzászoktak az öregek törzs feletti hatalmához.
Érdekes tény, hogy minden istennek adott név a vallás ugyanazon eredetét erősíti meg. Az orosz isten szó és a gazdag ugyanabból ered; így a „Bog” (isten) és a „Bogat” (gazdag) ugyanabból ered. Isten nagy, hatalmas és gazdag. Istent úrnak is hívják. Mit fejez ki az „úr” ellentétben a szolgákkal és követőkkel? Imáinkban azt mondjuk: „Szolgáid vagyunk.” Istent később „mennyei királynak” hívták. Minden más cím is ebbe az irányba mutat: „uralkodó”, „fejedelem”, és így tovább. Szóval, mit is jelent „isten” valójában? Ahogy már mondtuk, egy gazdag, erős urat, szolgatartót, „mennyei királyt”, bírót – röviden ezek pontos mását, az idősek, majd később az uralkodók földi hatalmának reprodukcióját jelenti. Amikor a zsidókat azon uralkodóik kormányozták, akik büntették és kínozták őket, akkor jelentek meg egy kegyetlen és borzalmas isten tanításai. Ez az ótestamentum istene. Ő egy ördögi öregember, aki szigorúan megbünteti alárendeltjeit. Nézzük most meg a görög ortodox egyház istenét. Az erre az istenre vonatkozó tanítások Bizáncban jelentek meg, egy országban, amely a despotizmus modelljéül szolgál. A csúcson a despota egyeduralkodó áll, körbevéve minisztereikkel; ezek körbevéve magas rangú hivatalnokokkal; őket követi a fukar hivatalnokok egész hada. A görög ortodox vallás pontos modellje ennek a rendszernek. A „mennyei király” van felül. Körülötte gyűlnek a legfontosabb szentek (például, Szent Miklós, a Szent Szűz mint valamiféle császárné, a szentlélek felesége) a miniszterek; utánuk jön az angyalok és szentek hierarchiája a hivatalnokok sorrendjében a despota kormányzatban. Ezek az úgynevezett „angyalok és arkangyalok rangjai”: kerubok, szeráfok és számos más „rang” vagy „hivatal”. A rang szó önmagában mutatja, hogy a hivatalnokokkal van dolgunk (a „rang” és a „hivatal” szavaknak ugyanaz a gyökerük az orosz nyelvben). Ezek a rangok úgy jelennek meg a képeken, hogy látszódjon, hogy aki feljebb áll, az jobban öltözött, több babérja van, vagyis sokkal több „kitüntetése” van, pont úgy, mint bűnös világunkban. A despota államban a hivatalnok mindig „kenőpénzt” követel, különben nem fog tenni érted semmit; és hasonlóan szükséges gyertyát gyújtani egy szent képe előtt, különben mérges lesz, és nem küldi tovább üzeneted a legfelsőbb hivatalnoknak – istennek. A despota államban különleges hivatalnokok vannak, akiknek a sürgős küldetésük, hogy közbenjárók legyenek, természetesen „kenőpénzért”. Itt, az ortodox vallásban is vannak különleges szentek – „közbenjárók” vagy közvetítők, különösképp nők. Például, a Szent Szűz egy professzionális női „közbenjáró”. Természetesen ő sem ingyen nyújtja szolgáltatásait; elvárja, hogy több templomot építsenek a nevében, mint bárki másnak, és számos miseinget is kell venni a képével, feldíszítve drágakövekkel és így tovább.
Röviden, láthattuk, hogy az istenhit a leggyakoribb mindennapi viszonyok tükröződése: hit a szolgaságban, hiszen elhitették a emberekkel, hogy ez nem csak a földön, hanem az egész univerzumban jelen van. Természetesen értjük, hogy a valóságban nem ez történik; világos mindenki számára, hogy az ilyen legendák visszavetik az emberiség fejlődését. Az ember fejlődése csak akkor lehetséges, ha természetes magyarázatokat talál minden jelenségre. De ha az emberek a logikai érvek helyett isteneket vagy szenteket vagy démonokat vagy ördögöket találnak ki, akkor természetesen nem várhatunk semmi értelmeset. Van itt még néhány példa. Néhány vallásos ember úgy hiszi, hogy a villámokat Illés próféta okozza, aki a szekerét hajtja; és ezért, amikor mennydörgést hallanak, leveszik a kalapjukat, és keresztet vetnek. Valójában az elektromosság, amely a villámot okozza, már jól ismert a tudomány számára, és ugyanezzel az erővel működtetjük a villamosokat, és számos dolgot végrehajtunk vele, amit szeretnénk. Az érvelés logikai sora megmutatja, hogy „Illés próféta” segítségével trágyát is szállíthatunk, és ez őt jó kocsissá teszi. Tegyük fel, hogy elhisszük az Illés próféta verziót. Ebben az esetben soha nem találtuk volna fel a villamosokat. Ez azt jelenti, hogy – a vallások szerint – örökre a barbárság állapotában kellett volna maradnunk. Másik példa. Kitör a háború, az emberek milliószámra halnak, tengernyi vért ontanak. Erre is magyarázatot kell találni. Azok, akik nem hisznek istenben, gondolkodnak, érvelnek és elemeznek; ők látják, hogy a háborút cárok és elnökök indították, a gazdag burzsoázia és a földbirtokosok által; ők látják, hogy a háborút rabló szándékkal és mocskos célokkal kezdték; és ezért elmondják minden ország munkásainak, hogy „Fegyverkezz az elnyomóid ellen!” és „Le a tőkével!”. Egészen más magatartás tapasztalunk a vallásos ember esetében. Sóhajtozva, mint egy idős nő, a következőkkel érvel: „Isten megbüntet minket bűneinkért. Isten, a mi mennyei atyánk! Ő csak megbüntetett minket vétkeinkért.” És ha még nagyon jámbor és ráadásul görög ortodox, hatásosan érvel azzal, hogy bizonyos ételt csak meghatározott napon eszik (ezt böjtölésnek nevezik), a homlokát kőpadlónak üti (ezt bűnbánásnak hívják), és ezer másik ostoba dolgot is előad. Ugyanilyen bolond dolgokat tesznek a vallásos zsidók, muszlim türkök, buddhista kínaiak, egyszóval mindenki, aki hisz istenben. Ebből az következik, hogy a valóban vallásos emberek képtelenek a küzdelemre. A vallás, ahogy bemutattuk, nem csak a barbarizmus állapotában hagyja az embereket, hanem a rabszolgaság állapotában is. Egy vallásos ember sokkal inkább képes elszenvedni bármit, amelybe beletörődik mindenbe, ami hitük szerint „istentől ered” („odafentről”); magát a felsőbbségnek engedelmeskedőnek tekinti, és szenved, amely százszorosan megtérül az elkövetkezendő életben. Nem csoda, hogy a kapitalista állam uralkodó osztályai úgy tekintenek a vallásra, mint nagyon hasznos eszközre a nép megtévesztésére és meggyengítésére.
A fejezet elején láttuk, hogy a burzsoázia hatalmát nem csak bajonettekkel, hanem a szolgák tudatának eltompításával is fenn lehet tartani. Azt is láttuk, hogy a burzsoázia szervezett terv szerint mérgezi alárendeltjeinek tudatát. E célból különleges szervezetet, az állam által szervezett egyházat hozták létre. Majdnem minden kapitalista államban az egyház majdnem akkora intézmény, mint a rendőrség; a papok olyan hivatalnokok, mint a hóhérok, a csendőrök, a detektívek. Kormányzati fizetést kap a tömegek megmérgezésének kivitelezéséért. Ez az ügy legveszélyesebb része. Ha nem a rabló kapitalista állam gyalázatos cége és erős szervezete lenne, akkor nem lenne itt helye egyetlen papnak sem. A bukásuk elég gyors lenne. De a probléma, hogy a burzsoá állam az egész egyházi intézményt támogatja, amely viszonzásképp támogatja a burzsoá kormányt. A cárok idején az orosz papok nem csak félrevezették a tömegeket, hanem arra is használták a gyóntatást, hogy kifürkésszék, milyen eszmékkel vagy szándékokkal viseltettek áldozataik a kormány felé; kémekként viselkedtek, miközben ellátták „szent feladatukat”. A kormány nem csak támogatta őket, hanem börtönnel, száműzetéssel és más eszközökkel gyötörte a görög ortodox egyház úgynevezett „istenkáromlóit”.
Mindezen megfontolások megmagyarázzák a kommunisták programját a vallás és az egyház tekintetében. A vallás ellen harcolni kell, ha nem erőszakkal, akkor viták során. Az egyházat el kell választani az államtól. Ez azt jelenti, hogy maradhatnak papok, de azok tartsák fenn őket, akik el akarják fogadni a mérgüket tőlük, vagy azok, akik érdekeltek a fenntartásukban. Van egy ópium nevű méreg; ha elfüstölik, édes látomások jelennek meg; úgy érzed magad, mint a paradicsomban. De az a tett a füstölő egészségébe kerül. Az egészsége fokozatosan romlik, és lépésről lépésre egy jámbor idiótává válik. Hasonló a helyzet a vallással. Vannak emberek, akik ópiumot akarnak szívni; de abszurd lenne, ha ezt az állam tartaná fenn a saját költségén, vagyis a nép kárára, ópiumbarlangokkal és különleges személyzettel, akik szolgálják őket. Ezért az egyházat is így kell kezelni (és már így is van kezelve): a papok, püspökök, érsekek, patriarchák, apátok és a többiek utasítsák el az állami fenntartást. Etessék a hívők, ha szeretnék, a szent atyát a maguk költségén, bőségben, amit a papok nagyon is méltányolnak.
Másfelől a gondolati szabadságot biztosítani kell. Ezért alapigazság, hogy a vallás magánügy. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell ellene a vita szabadságával küzdenünk. Ez azt jelenti, hogy az állam ne támogasson egyházi szervezetet. A kérdést illetőleg a bolsevik kommunisták programját végrehajtják egész Oroszországban. Minden felekezet papjait megfosztják az állami támogatástól. És ez az oka, amiért ilyen haragossá váltak, és kétszer is kiátkozták a jelenleg kormányt, azaz a munkások kormányát, kiközösítve minden munkást a templomokból. Ezt is meg kell jegyeznünk. A cár idején elég jól ismerték a szentírás szövegét, amely így szól: „Nincs más hatalom, csak istené,” és „Ezt a hatalmat tisztelni kell.” Készségesen öntözték szenteltvízzel a hóhérokat. De miért feledték el ezeket a szavakat akkor, amikor a munkások lettek a kormány vezetői? Lehetséges, hogy isten akarata nem érvényes, ha kommunista kormány van? Mi lehet ennek az oka? Nagyon egyszerű. A Szovjet Kormány az első orosz kormány, amely megtámadja a klérus zsebeit. És ezzel egyébként a pap legérzékenyebb pontját. A klérus már az „elnyomott burzsoázia” táborában van. Titokban és nyíltan fellépnek a munkásosztály ellen. De ezek az idők elmúltak, és a munkásosztály tömegei már nem olyan hajlottak, hogy a becsapás könnyű prédájává essenek, ahogy korábban. Ez a forradalom óriási nevelési jelentősége; a forradalom felszabadít a gazdasági szolgaság alól, de felszabadul a spirituális kötöttségek alól is.
Van egy másik életbevágó kérdés a tömegek szellemi nevelését illetően. Az iskolák kérdése.
A burzsoázia uralkodása idején az iskolák sokkal inkább a burzsoáziának való alárendeltség szellemében való oktatás szerveiként szolgáltak, mintsem a valódi oktatás közegeként. Minden olvasókönyvet és más oktatási kelléket átitatott a szolgaság szelleme. Különösképp a történelemkönyvek esetében. Ezek nem tettek mást, csak hazudtak a cárok és más koronás gazemberek hőstetteit illetően. Emellett a klérus fontos szerepet játszott az iskolákban. Minden egyetlen célt szolgált: Úgy formálni a gyermeket, hogy ne polgár váljon belőle, hanem alárendelt, szolga, aki szükség esetén megöli embertársát, aki fellázad a kapitalista kormány ellen. Az iskolákat szintekre osztották; voltak iskolák a közemberek számára és mások a jobb osztályok számára. Utóbbiak számára voltak főiskolák és egyetemek, ahol a burzsoák fiai tanulhattak számos tudományt azzal a végső céllal, hogy megtanítsák nekik, hogyan irányítsák és hódítsák meg a söpredéket; a söpredék számára ott voltak az alacsony szintű iskolák. Ezekben inkább, mint a többiben, a klérus befolyása volt az uralkodó. Ezen iskolák célja, hogy nagyon kis tudást adjanak, de megtanítsák a gyermeket csomó vallásos hazugságra, amely felkészítette a népe a szenvedésre, engedelmességre, és hogy beletörődve alávesse magát a jobb osztályoknak. Az átlagember nem férhetett hozzá a felsőoktatáshoz, így az egyetemekhez, a társadalmilag magasabb szintű technikai iskolákhoz és számos más intézményhez. És így megteremtették az oktatás monopóliumát. Csak a gazdagok, vagy azok, akit a gazdagok támogattak, élvezhették többé vagy kevésbé a tisztességes oktatást. Ebből az okból az értelmiség nagyon okos módon használta ki pozícióját. És természetesen az Októberi Forradalom idejében a munkások ellen voltak; megérezték az előjogaik eltűnése veszélyének szagát, ha mindenkinek joga van tanulni, és ha a „söpredéknek” esélye van tudást szerezni.
Ezért legelőször szükséges megteremteni az általános és kötelező oktatást. Azért, hogy új alapelveken építsük életünket, szükséges, hogy egy ember már gyermekkorától hozzászokjon a tisztességes munkához. E célból az iskolás gyermekeknek mindenféle kézi munkát meg kell tanulniuk az iskolában. A főiskolák ajtóit mindenki számára ki kell tárni. A papokat el kell távolítani az iskolákból; hadd butítsák a gyermekeket ott, ahol akarják, de nem a kormány intézményeiben: az iskolának szekulárisnak kell lennie, nem pedig vallásosnak. A munkások kormánya helyi szerveinek kell irányítani az iskolákat, és nem lehet fukar a közösségi oktatásban és a fiúk és lányok oktatási feltételeinek biztosításában. Jelenleg néhány faluban és tartományi városban a kulákok által támogatott ostoba iskolamesterek (vagy ezen ostobák által támogatott „kulákok”) propagandát folytatnak, mondván, a bolsevikok célja a tudomány elpusztítása, az oktatás eltörlése, és így tovább. Ez természetesen a leghitványabb hazugság. A kommunista bolsevikoknak egészen más szándékaik vannak: fel akarják szabadítani a tudományt a kapitalizmus béklyói alól, és minden tudományt elérhetővé akarnak tenni a dolgozó tömegek számára. El akarják pusztítani a gazdagok oktatási monopóliumát (kizárólagos jogát). Ez a lényeg valódi alapja: és nem csoda, hogy a gazdagok félnek legfőbb támogatásuk elvesztésétől. Ha minden munkás mérnöki képzést kaphat, akkor a kapitalisták és a gazdag mérnökök pozíciói egy vasat sem érnek. Nem lenne mivel dicsekedni, ha sokan lennének olyanok, mint ők. Semmi haszna nem lesz a munkások ügyének aláaknázásának és a tőke régi szolgáinak számos szabotázsának. És az, amitől a főméltóságos burzsoázia fél.
Kultúrát a burzsoáziának, spirituális elnyomást a szegényeknek – ezek a kapitalisták csatakiáltásai.
Kultúrát mindenkinek, az elme felszabadulását a tőke igája alól – ez a munkásosztály pártjának, a kommunisták pártjának jelszava.
Nyikolaj Buharin
1918