Az írás Buharin: A Világforradalom Programja című művének VI. fejezete
A diktatúra szükségéhez való hozzáállásunk arra sarkall bennünket, elkerülhetetlen körülményként, hogy harcoljunk a parlamentáris burzsoá (néha „demokratikusnak” mondott) köztársaság elmaradott formájával és a törekvésünkért, hogy ehelyett felállítsuk az állami adminisztráció új formáját – a munkás-, katona- és parasztküldöttek szovjetjeinek kormányát.
A mensevikek és a szociál-forradalmárok jobboldala hűséges támogatója az Alkotmányozó Gyűlésnek és a parlamentáris köztársaságnak. Hangosan szidják a szovjetek kormányát. És miért? Először is, mert félnek a munkások hatalmától, és szeretnének minden hatalmat a burzsoázia kezében megőrizni. De a kommunistáknak, akik arra törekszenek, hogy valóra váltsák a kommunista (szocialista) rendet, elkerülhetetlenül harcolniuk kell a proletariátus diktatúrájáért és a burzsoázia teljes megdöntéséért. Ebben fekszik a különbség. És ebből az okból a mensevikek és a szociál-forradalmárok pártjai a burzsoázia pártján állnak.
Mi az esszenciális különbség a parlamentáris köztársaság és a szovjetek köztársasága között? Az, hogy a szovjet köztársaságban a nem-dolgozó elemeket megfosztják a választójogtól, és nem vehetnek részt az adminisztratív ügyekben. Az országot a szovjetek kormányozzák, amelyeket a munkások választanak azokon a helyeken, ahol dolgoznak: a gyárakban, munkahelyeken, műhelyekben, bányákban, valamint a falukban és falvacskákban. A burzsoázia, a volt földbirtokosok, a spekuláns kereskedők, boltosok, uzsorások, a Kornyilov értelmiségiek, papok és érsekek, röviden a fekete gazdák egészének nem lesz szavazójoga, sem alapvető politikai jogai. A parlamentáris köztársaság megalapítását az Alkotmányozó Gyűlés végzi, miközben a Szovjet Köztársaság legfelsőbb szerve a Szovjetek Szövetsége. Mi az alapvető különbség a Szovjetek Szövetséges és az Alkotmányozó Gyűlés között? Kevés intelligenciával is bárki megválaszolhatja ezt a kérdést. Habár a mensevikek és a szociál-forradalmárok jobboldala valójában próbálja összekuszálni a dolgokat különböző nagyképű neveket bevezetve, mint az „Orosz Föld Ura”, az igazság előbb-utóbb kiderül. Az Alkotmányozó Gyűlés abban különbözik a Szovjetek Gyűlésétől, hogy az előbbit nem csak a munkások, hanem a burzsoázia és a burzsoázia csatlósai is megválasztják.
Következtetésképpen abban különbözik a Szovjetek Gyűlésétől, hogy az Alkotmányozó Gyűlésben valójában nem csak a munkások és parasztok ülnek, hanem a bankárok, földesurak és a tőkések is; nem csak a munkáspárt (a kommunisták), nem csak a szociál-forradalmárok baloldala, és nem csak a szocialista árulók, mint a szociál-forradalmárok jobboldala, hanem az alkotmányozó demokraták (a nép árulóinak pártja), a Fekete Százak és az októberisták. Ez az a tömeg, akinek szavazójogot követelnek a tiszteletre méltó megalkuvók. Amikor a „népi” , „össznemzeti” Alkotmányozó Gyűlés szükségességéről lármáznak, nem tekintik össznemzetinek a szovjeteket, mert az orosz burzsoázia hiányzik az orosz nép teljes képviseletéből. Hogy kiegészítsék a munkásosztály képviseletét ezeknek a parazitáknak a tömegével, hogy minden jogot megadjanak a nép ezen ellenségeinek, hogy széket adjanak nekik maguk mellett a parlamentben, hogy a munkások és parasztok osztálykormányát átalakítsák a burzsoázia osztálykormányává azzal az ürüggyel, hogy minden réteget elismerjenek – ez a szociál-forradalmárok jobboldalának, a mensevikeknek, az alkotmányozó demokratáknak, egy szóval a nagytőkének és nyárspolgári ügynököknek célja. Minden ország tapasztalata megmutatja, hogy ahol a burzsoázia minden jogot élvez, mindig becsapja a munkásosztályt és a legszegényebb parasztságot.
A sajtó, az újságok és a magazinok szilárdan a markában tartásával, óriási vagyont birtokolva, hivatalnokokat megvesztegetve, ügynökeik százezreinek szolgáltatásait kihasználva, fenyegetve és megfélemlítve a szolgák legelnyomottabbjait, a burzsoázia sikerrel akadályozza meg, hogy a hatalom kicsússzon a kezei közül. Első pillantásra úgy tűnik, mintha az egész nemzet szavazhatna, de valójában ezt csak az uralkodó pénzügyi tőke használja, amely saját hasznára rendezi el a dolgokat, és még magasztalja is, hogy „megengedik a népnek, hogy szavazzanak”, és megőrzik a „demokratikus szabadságjogokat. Ezért minden országban, ahol burzsoá köztársaság van (vegyük például Franciaországot, Svájcot és az Amerikai Egyesült Államokat), az általános választójog ellenére a hatalom teljes mértékben a vezető bankárok kezében koncentrálódik. És már látjuk is, hogy a szociál-forradalmárok és a mensevikek miért akarják megbuktatni a szovjetek hatalmát, és összehívni az „Alkotmányozó Gyűlést”. A burzsoázia szavazatának garantálásával megpróbálják előkészíteni az átmenetet egy ugyanolyan rendhez, amely Franciaországban és Amerikában is létezik. Úgy vélik, az orosz munkások nem „értek meg”, hogy kezükben tartsák a kormányt. De a kommunista-bolsevik párt ezzel szemben úgy tartja, hogy a munkások diktatúrája elengedhetetlen ebben a pillanatban, és hogy nem lehet szó semmilyen kormányváltásról. A burzsoáziát minden lehetőségétől meg kell fosztani, hogy becsapja a népet. A burzsoáziát félre kell állítani, és szilárdan megakadályozni, hogy részt vegyen az ország kormányában, mivel a jelen pillanat a sürgős harc ideje. Erősítenünk és szélesítenünk kell a munkások és a parasztság szegényebb elemeinek diktatúráját. Ezért a szovjet kormány állama nélkülözhetetlen. Nálunk egyébként nincs burzsoázia és földbirtokosok. Itt az államot a munkások és parasztok szervezetei kormányozzák, amelyek együtt nőttek fel a forradalommal, és saját vállukon viselik a nagy közdelem egész súlyát.
De ez nem elég. Egy szokványos köztársaság nem csak képviseli a burzsoázia hatalmát. Egy ilyen köztársaság az összeállítása miatt soha nem itatódik át a munkások pártjának szellemével. A parlamentáris köztársaságban minden állampolgár négy vagy öt évente leadja a szavazatát, és itt a dolog véget is ér. Minden más a képviselőkre, miniszterekre és elnökökre marad, akik mindent irányítanak. Mindenesetre nincs kapcsolat a tömegekkel. A dolgozó nép tömegei csak eszközök, melyeket kizsákmányolnak a burzsoázia hivatalnokai, és nem kapnak igazi szerepet a kormányzásban.
Teljesen más a helyzet a szovjet köztársaságban a munkások diktatúrájának megfelelően. Itt az egész kormányzás egy egészen különböző alapelven nyugszik. A szovjet kormány nem hivatalnokok szervezete, amely független a tömegektől és függ a burzsoáziától. A szovjet kormányt és szerveit a munkásosztály és a parasztság általános szervei támogatják. Szakszervezetek, munkahelyi és gyári bizottságok, munkások és parasztok szovjetjei, katonák és tengerészek szervezetei – mindezek támogatják a központi szovjet kormányt. A központi szovjet kormánytól szálak ezrei és millió ágaznak szét minden irányban: elsőként a körzeti és tartományi szovjetek felé, aztán a városi szovjetek felé, ezektől a város körüli szovjetek felé, innentől megint a gyárakba és munkahelyekbe, egyesítve munkások százezreit. A szovjet kormány összes felsőbb intézményét ugyanezen irányvonal mentén szervezik. Vegyük például az állami gazdaság legfelsőbb tanácsát. Ezt a szakszervezetek központi bizottságának, a gyári és munkahelyi bizottságok és más szervezetek képviselői alkotják. A szakszervezetek ezért egyesítik a termelés minden ágazatát; vannak ágazataik számos városban, és támogatják őket a gyárak és munkahelyek tömegei. Manapság minden gyárban van gyári és munkahelyi bizottság, amelyet a gyár munkásai választottak meg; ezeket a gyári és munkahelyi bizottságokat újraegyesítjük. És ezek is elküldik képviselőiket az Állami Gazdaságok Legfelsőbb Tanácsába, amely gazdasági terveket készít, és irányítja a termelést Ezért itt is, az ipar ellenőrzésének központi szervét a munkások képviselői alkotják, és a munkásosztály tömegszervezetei és a szegényparasztság támogatják. Ezért ez egészében különbözik a burzsoá köztársaságtól. A burzsoáziát nem csak megfosztják a jogaiktól, és nem kérdés, hogy az országot a munkások és parasztok képviselői irányítják. A nagy dolog, hogy a szovjetek irányítják az országot, állandó kapcsolatban a munkások és parasztok nagy szakszervezetével, és így a széles tömegek mindig részt vesznek a munkások és parasztok kormányának vezetésében. Ily módon minden szervezett munkás gyakorolhatja befolyását. Részt vesz az állam kormányzásában, nem csak a megbízott képviselők megválasztásával egy vagy két havonta. Nem. A szakszervezetek, mondjuk, kidolgozzák a termelés szervezésének tervét; ezeket a terveket tekintetbe veszik a szovjetek vagy az Állami Gazdaság Tanácsa, és akkor, ha kivitelezhetőek, teljes törvényi erőre emelkednek, miután elfogadja őket a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága. Minden egyes szakszervezet, munkahelyi és gyári bizottság ily módon részt vehet az élet új rendjének megteremtésének munkájában. A burzsoá köztársaságban minél közömbösebbek a tömegek, annál boldogabb a kormány, mert a tömegek érdekei ellentétesek a kapitalista államéval. Ha például az észak-amerikai köztársaság tömegei a dolgokat saját kezükbe vennék, az a burzsoázia uralkodásának végét jelentené. A burzsoá állam a tömegek megtévesztésén alapszik, félig ébren tartva őket azzal a módszerrel, amely megfosztja őket az állam mindennapi működésében való mindennapi aktív részvételtől, biztosítva számukra a néhány évenkénti „szavazást”, és saját szavazatukkal csapva be őket. Ez teljesen máshogy működik a szovjet köztársaságban. A szovjet köztársaság megtestesítve a tömegek diktatúráját, egy pillanatra sem szakadhat el ezektől a tömegektől. Egy ilyen köztársaság az erősebb a tömegek által kifejtett nagyobb aktivitás és energia szempontjából, és így sokkal több munkát végeznek el a munkahelyekben és a gyárakban, a városokban és a tartományokban. Nem csak puszta véletlen, hogy a szovjet kormány a rendeletei meghozatalakor a tömegeket célozza meg a követelésével, amelyet maguk a munkások és szegény parasztok önmaguk visznek véghez. Ezért számos munkás és paraszt szervezet jelentősége egészen megváltozott az októberi forradalom után. Elsősorban fegyverek voltak az osztályharcban a kormányzó tőkések és földesurak ellen. Vegyük például a professzionális szakszervezeteket és néhány paraszti szovjetet. Elsőként arra kényszeríttették őket, hogy harcba kezdjenek a magasabb bérekért és a rövidebb munkanapért a városokban, és hogy megfosszák a földesurakat a földjüktől a vidéki körzetekben. Jelenleg, amikor kormány a munkások és a parasztok kezében van, ezek a szervezetek lesznek az állami kormány gépezetének fogaskerekei. Jelenleg a szakszervezetek nem csak harcolnak a kapitalisták ellen, hanem aktív szerepet vállalnak a termelés szervezésében, mint a munkás kormány szervei, mint a szovjet állam részei az ipari adminisztrációban; és ugyanúgy a falusi és paraszti szovjeteknek sem csak háborút kell viselniük a falusi cápák és kizsákmányolók ellen, a tőkésekkel és a földművesekkel, hanem dolgozniuk kell egy új földrendszer kialakításáért, vagyis övék a kezükben lévő föld adminisztrációja a munkások és parasztok kormányának szerveként, ők a csavarok és szegek az állami adminisztráció óriási gépezetében, ahol a hatalom a munkások és parasztok kezében van.
Ily módon a munkások és parasztok szervezetei által a dolgozó tömegek legszélesebb rétegeit hívják fokozatosan kormányzati munkára. Ilyen más országokban nincs. Sehol máshol, csak Oroszországban győzött a munkásosztály, és alakult munkáskormány, más országban nincs sem proletárdiktatúra, sem szovjet köztársaság, sem szovjet állam.
Nagyon világos, hogy a szovjet kormány – hasonlóan a proletárdiktatúrához – nem felel meg azoknak csoportoknak, amelyek érdekeltek a tőkés szolgaság visszaállításában, ehelyett inkább a kommunista rend felé halad. Az is világos, hogy ezek valószínűleg nem fogják őszintén és nyíltan kimondani, hogy „ostort és botot akarunk a munkásoknak.”
Itt is némi csalásra van szükség. Az ilyen csalás a szociál-forradalmárok jobb oldalának és a mensevikeknek a specialitása, akik a „demokratikus köztársaságért való küzdelemről” kiáltoznak, az Alkotmányozó Gyűlésről, amely szerintük megvéd minket minden gonosztól, és így tovább. De valójában az igazi kérdés itt az, hogyan játsszák át a kormányt a burzsoáziának. És ebben az alapvető kérdésben nem lehet egyezségre jutni köztünk, kommunisták és a különféle mensevikek, jobboldali szociál-forradalmárok, a Novaya Zhisn követői és ennek a társaságnak a maradéka között. Ők a kapitalizmus mellett állnak ki, miközben a mi mozgalmunk a kommunizmus mellet. Ők a burzsoázia kormánya mellett, mi a munkások diktatúrájáért; ők a parlamentáris burzsoá köztársaságért, ahol a tőke fog uralkodni, mi a Szovjet Szocialista Köztársaságért, ahol minden hatalom a munkásoké és a parasztság legszegényebb elemeié.
A jelen pillanatig, az 1917-es Orosz Forradalom előtt, a proletariátus diktatúrájáról csak írtak. De senki sem tűnt olyannak, mintha világos gondolata lenne róla, hogyan is ölt majd testet ez a diktatúra. Az Orosz Forradalom diktatúrává fejlődött, amely a Szovjet Köztáraságé. És ezért jelenleg a nemzetközi proletariátus legjobb rétegei a Szovjet köztársaság és a Szovjet kormány jelszavát írják zászlajaikra. És ezért a mi feladatunk abban is áll, hogy a hatalmunk eszközeivel erősítsük a szovjet kormányt, és megtisztítsuk a különféle kelletlen elemektől, hogy az újjáépítés feladatát vonzóbbá tegyük nagy számú, alkalmas elvtárs számára, akiket a munkás és paraszt tömegek választanak meg. Csak egy ilyen kormány, a szovjetek kormánya, a munkások és parasztok kormánya az, amelyet a munkásoknak és parasztoknak meg kell védeniük.
Ha a munkások és parasztok vereséget szenvednek, ha az Alkotmányozó Gyűlést tényleg összehívják, ha a Szovjetek Kormánya helyét átveszi egy hagyományos burzsoá köztársaság, ahogy a francia és amerikai köztársaság esetében, akkor a munkásoknak nem csak nem szabad alávetniük magukat ennek, hanem az életcéljukká kell váljon egy ilyen köztársaság megdöntése. Ezért a feladatuk megvédeni a munkások kormányát, és nem a burzsoázia kormányát. A burzsoázia kormánya felé csak egy kötelessége lehet, hogy megdöntse.
Nyikolaj Buharin
1918