A koronavírus leküzdése után (és során) a legfontosabb feladatunk olyan ellenállást szervezni, amely meg fogja gátolni, hogy a járvány okozta válság költségeit a szegényekkel fizettessék meg, miközben a gazdagok ismét jól járnak az állami mentőcsomagokkal.
A kapitalizmus 2008-as pénzügyi világválsága alatt a mostani forgatókönyv már egyszer lejátszódott, csak akkor a tőke vírusa okozta azt a neoliberális hanyatlást, amelyet ma sem hevertünk ki, mivel minden gazdasági-politikai hatalmi erő neoliberális megszorításokkal és tőkepárti intézkedésekkel próbálta kezelni a helyzetet.
Miközben Európában csak egyetlen baloldali kormány volt, amely ennek ellenállt – a görög Syriza -, az Európai Unió intézményei nagyon komoly nyomással megfojtották ezeket a törekvéseket, és megbuktatták testvérpártunk minden igazságos harcát, nehogy igazságos és példaértékű megoldás szülessen. Csak megjegyzendő, hogy a Syriza szegénypárti-baloldali programja ellen az EU ezerszer olyan hatékonyan lépett fel, mint a Fidesz fasiszta diktatúraépítése ellen.
A 2008-as pénzügyi válság kezeléséből adódóan ismét feltételezhetjük, hogy a koronaválságra is ugyanezeket a válaszokat fogják adni: neoliberális megszorításokkal megsarcolni a szegényeket, akik kifizetik majd a bankok és nagyvállalatok mentőcsomagjait.
Abban persze lenne ráció, hogy a kormányok kisegítsék a bajba jutott vállalatokat, hiszen mindenki látszólagos célja a munkahelyek megőrzése és a termelés folytatása. A probléma csupán ezzel az, hogy a vállalati mentőcsomagok célja elsősorban nem a szegények munkahelyeinek és jövedelmének megőrzése, hanem hogy a milliárdosok továbbra is részesülhessenek az osztalékokból. Lehetnek törvényi fékeket és gátakat tenni a rendszerbe, hogy ne oszthassanak le milliókat állami mentőcsomagokból szupergazdagoknak, de a kapitalista rendszer mindig fog találni törvényes és törvénytelen kiskapukat, hogy se a tőkés, se a politikai lakáj ne járjon rosszul.
A politikai lakájok profitálásának eklatáns példája a magyarországi helyzet, ahol épp most, áprilisban adtak a képviselők maguknak sokszor több százezer forintos plusz béremelést.
A baloldal jelenlegi legfontosabb stratégiai céljai jelenleg megakadályozni a szegények elleni neoliberális megszorításokat, az értelmetlen és eltúlzott vállalati mentőcsomagokat, valamint a társadalmi lecsúszást kihasználó újfasiszta szervezetek ténykedését, akik szokás szerint ismét a kapitalista államok támogatását fogják élvezni, miközben ugyanezen államok (legyenek akár jobboldali populista, akár liberális kormányaik) oda fognak csapni a valóban baloldali, szegénypárti szervezeteknek, civileknek és szakszervezeteknek is.
A legnagyobb probléma, hogy ilyen hazai ellenállásra jelenleg nincs szervezett társadalmi erő. A neoliberális mainstream ellenzék ugyanis kormányon pont ugyanazt a neoliberális megszorító politikát alkalmazta, mint amit most az Orbán-rezsim fog sokkal durvábban. A mennyiségi erőtlenségen túl a legnagyobb probléma, hogy a jelenlegi ellenzék erre minőségileg is alkalmatlan és hiteltelen: csak képzeljék el, ahogy az éppen oszlásban lévő, munkásellenes fasiszta Jobbik az egykori neoliberális megszorító Gyurcsány Ferenccel próbál kiállni a szegények érdekeiért.
A már évek óta közröhej tárgyát képező ellenzéki érdekképviselet helyett teljesen új, alulról jövő, szolidáris és humánus baloldali politikát kell szembeállítani a jelenlegi rezsim terveivel. Ennek pedig egyetlen módja az Európai Baloldal szervezetének és szövetségeseinek támogatása.