Három nappal április 4-e után Révész Sándor még mindig temetni akarja az idősebb generáció felszabadulásának napját.
Mert aki átélte a második világháború borzalmait, amelyben alig volt olyan család, amely valamilyen formában ne lett volna súlyosan érintett, és amelyben az ország tragédiákban gazdag történelmének is egyik legnagyobb veszteségét szenvedte el, annak ez a nap ünnep. A lap azonban az újabb generációkhoz szól, akiknek ez már történelem, amelynek oktatásában és propagandájában a nemzeti hőskorszakok és hősök viszik a vezető szerepet és április 4-e csak a tragédiák sorozatának egyik epizódja. Nézzük, mit közvetít ez a cikk a mai olvasónak.
Április 4 nem hozott felszabadulást, mert a liberális demokrácia „kibontakozását”, sőt „dominanciáját” május 8-a, a béke napja hozta meg a világnak, és a liberális demokrácia a maga összes jótéteményeivel csak „pár évtizedes késéssel” vagyis a rendszerváltással jutott el Magyarországra. A békét persze ma nagyon is jogos ünnepelni, de a cikk nem ezt teszi, hanem éppen fordítva, azt sugallja, hogy ami hazánkban 1945-tel kapcsolatban és azután történt (persze csak a rendszerváltásig) hamis volt, és akik ezt védik – mint írja – „meg akarják akadályozni…hogy a felszabadulás felszabadulás legyen számunkra is”.
A fő érv, amit állításai mellett felhoz a szerző, nem ül, nem igaz. „1945. május 8-án közép-európai idő szerint 23 óra 1 perckor a németek hivatalosan is kapituláltak”, vagyis nemcsak a Szovjetunió, de a világ számára is május 9-e lett jogosan az európai béke első napja. És még ez sem volt a teljes vég. Prágát a kommunisták vezetésével néhány nappal előbb a fegyveres felkelés felszabadította, „a németek ezt gyorsan le akarták verni, de a szovjetek különböző irányból megrohamozták a cseh fővárost, és május 9-én el is foglalták azt”. „Az utolsó német katonák május 11-én adták meg magukat”. Vagyis az USA és Anglia csak a szovjet győzelem szerepének kisebbítése érdekében ragaszkodtak a május 8-hoz, ami Dönitz tengernagy velük előzetesen közölt május 7-i bejelentésén alapult.
Április 4-e esetében is igaz, hogy az utolsó harc még folyt, az utolsó német katona csak egy-két nappal április 4- után hagyta el az országot, de ez igaz a szerző által ünnepelt május 8-ra, sőt még május 9-re is. A dátumok csak azt mutatják, hogy mennyire várta már akkor mindenki ezt a napot, holott az információ még nem volt teljes. Ami pedig a németek kitelepítését illeti, az se nem szovjet, se nem magyar döntés volt, hanem a győztes hatalmak közös döntése volt. Amerikának a rendezésről szóló tárgyalásokon még Németország felosztására vonatkozó javaslatai is voltak, amint azt Potsdamban térképeken is látni lehet. A magyar kormányok egységesen azért sem lelkesedtek a németek kitelepítéséért, mert, sajnos, magyar-szlovák kényszer lakosságcserére is sort kellett keríteni.
A cikknek ezek a részei azonban csak ürügyül szolgálnak, hogy egyszerre lehessen ütni az április 4-ről megemlékezőket és a kuruc infót, meg Pokornit, meg Orbánt. Az igazi csattanó azonban a most folyó Putyin és Oroszország ellenes uszítás, amit – úgy látszik – egy igazi liberális demokrata még ebben az összefüggésben sem hagyhat ki.
Kovács Károly