A szebb napokat is látott Népszavában cikk jelent meg Tóbiás József, MSZP pártelnök nyilatkozatairól, amelyek számunkra, baloldaliak számára enyhén szólva is vállalhatatlanok.
A brüsszeli Európai Progresszív Tanulmányokért Alapítvány főtitkára is jelen volt az illiberális demokráciáról szóló konferencián, ahol Tóbiás is felszólalt.
Hogy mi az az illiberális demokrácia, azt a mai napig még senki sem tudja. Mi sem nagyon hallhatunk róla, egészen Orbán Viktor beszédéig, amelynek másnapján az egész magyar politológus és újságíró elit ennek a fogalomnak a szakértőjévé vált, pedig nagy valószínűség szerint a miniszterelnöknek sem volt róla fogalma, hogy ezt a kifejezést már 1997-ben megalkották, és azóta is alig használta valaki, mert értelmetlen.
A wikipedia szócikkében is ellentmondások vannak. Tulajdonképpen a demokrácia látszatát megtartó, ám számos területen diktatórikus rendszereket jelöl. Mi, alapvetően humanisták, nem tudunk különbséget tenni kicsit diktatórikus és nagyon diktatórikus között, mert egyiknek sem érezzük bárminemű létjogosultságát. Ha valamely rendszer minimálisan is sérti a demokratikus alapelveket és berendezkedést, az semmiképp nem nevezendő „demokráciának”. Az illiberális demokráciát így nehezen tudjuk értelmezni, sem annak orbáni értelmében, sem az ellene szerveződő konferenciát, Tóbiás megnyilatkozásait pedig még annyira sem. Valljuk be, a diktatórikus demokrácia olyan, mint a szűz örömlány.
Az illiberális demokrácia lényege ma a következőt jelenti Magyarországon. A Fidesz felől a jó kapitalizmust, amely nem liberális, mert szerintük a “maffiabaloldal” liberalizmusa minden gonosz forrása. A neoliberális álbaloldal szerint pedig a rossz kapitalizmust jelenti, amely diktatórikus, nem tiszteli az emberi jogokat, magyarul egyenlő a Fidesz-rezsim politikájával. Akkor viszont nem demokrácia. A liberális demokrácia valójában azt jelenti, hogy a Fidesz fasizmust épít, és ennek a rendszernek olyan becenevet talál, amelyben szerepel a „demokrácia” kifejezés.
Illiberális demokráciáról konferenciát tartani nem csak értelmetlen, hanem félrevezető is. Bárki, aki komolyan gondolja manapság a magyar demokratikus vívmányok védelmét– és itt a társadalmi többség népakaratáról beszélünk, nem a burzsoá „demokráciáról -, az nem illiberális demokráciáról tart konferenciát, hanem a hazai fasizmusról, beleértve a nyíltan neonáci Jobbik tevékenységét és a Fidesz neohorthysta, fasizálódó rendszerét.
Ha valaki komolyan gondolja a hazai demokrácia védelmét, az nem lekommunistázza a Fideszt – ahogy ezt ostoba módon közszájra vette az ellenzék megvezethető része -, hanem felismeri annak neohorthysta jellegét. A demokraták legfőképp pedig nem rekesztik ki a marxista szervezeteket az antifasiszta összefogásból, csakhogy megóvják saját politikai szemétdombjukat.
Ha valaki komolyan gondolja a hazai jogrend és a demokrácia védelmét, az nem elsősorban a parlamentről, ügyészségekről és politikai hatalomról beszél, hanem a hazai nyomorhelyzetről és a valódi, részvételi demokráciáról. Miért? Mert a demokrácia ott kezdődik, hogy például nincs tömeges gyermekéhezés. A demokrácia a termelési és tulajdonviszonyokkal kezdődik. Amikor egy osztály anyagi hatalmával leigázza a kizsákmányolt társadalmi többséget, akkor törvényszerűen a rá épülő demokráciát is leigázza, és mivel szüksége nincs rá, leépíti. És amikor a hatalom rájön, hogy tovább így nem tud kormányozni a társadalmi ellenállás és a gazdasági válságok miatt, akkor bevezeti a finánctőke legreakciósabb, nyílt terrorisztikus diktatúráját. A Fidesz pedig nem tud kormányozni.
Ha valaki komolyan gondolja a hazai szegények sorsának megjobbítását, az nem jó és rossz kapitalizmusról fog beszélni – ahogy tette azt Tóbiás, a szocialista (?) párt elnöke.
Nem fognak „nyugati”, „jó kapitalizmusról” beszélni, sem olyan badarságokat mondani, hogy ezek a demokráciák nem háborúznak egymással, különösképp az Európai Integráció történelmi távlatában. Emlékszünk rá, mit műveltek ebben az időszakban ezek a nyugati „demokráciák” Algériától a Dél-Afrikai Köztársaságig egy egész kontinensen.
Érthetetlen a pártelnök kijelentése arról, hogy „a kapitalizmust támogató politika nem fordulhat el a lecsúszottaktól.” Bizonyára arra nem gondolt, hogy a kapitalizmust támogató politika sosem fordult el a szegényektől, hiszen nap mint nap kizsákmányolja őket, és naponta 200 honfitársunk szegényedik el miatta.
Egy tájékozott politikus nem beszél arról, hogy az Orbán-rezsim elfordul a nyugattól, miközben százmilliárd forintot költene nyugati katonai helikopterekre, további milliárdokat NATO-ra, száz katonát küldene Afganisztánba, és készségesen aláírná az Európát az Egyesült Államok vazallusává tevő transzatlanti kereskedelmi paktumot. Ezek az intézkedések persze ugyanazok, amelyeket az MSZP neoliberális szövetségesei is ugyanúgy erőltetnek, akárcsak a Fidesz. Ezek az intézkedések azok, amelyeknek kritikusait ezek a „demokraták” egyből szélsőséges jelzővel illetik.
Pedig pont ezek a szervezetek akarják valóban megoldani a nyomorkérdést, és igazságosabbá tenni a javak elosztását, a termelési viszonyokat, a gazdaságot és a ráépülő jogrendszert és demokráciát. Ezen szervezetek számára a demokrácia nem azt jelenti, hogy négyévente lehet egyet ikszelni, hanem a demokratikus terek kiszélesítésére törekszenek. A neoliberális pártok számára csupán az a demokrácia, amikor a pártjuk nyeregbe kerül. Az alternatív, európai baloldal pedig nem azért félti a demokráciát, mert nem az ő pártja fogja megnyerni a választásokat.
A ma történelmének nem a “jó” és a “rossz” kapitalizmus a mozgatórugója, hanem egy egészen más, sokkal ősibb antagonizmus elnyomó és elnyomott között.