Az írás Buharin: A Világforradalom Programja című művének XII. fejezete
A közösségi rendbe való átmenet átmenetet jelent egy olyan rendbe, ahol nincs osztálykülönbség az emberek között, és ahol mindenki közösségi munkás lesz, nem pedig felbérelt munkaerő. Ez szükséges, hogy továbbléphessünk egy ilyen rend szervezése felé. És az egyik első lépés ebben az irányban – párhuzamosan a bankok és az ipar proletár államosításával – a gazdagok bevezetése a munkába.
Jelenleg sok ember van, akik nem csinálnak semmit, nem teremtenek semmit, de elfogyasztják azt, amit mások csináltak. És ráadásul vannak emberek, akik nem csak nem dolgoznak, de akik teljes tevékenysége gátolja és visszatartja a szovjet kormány és a munkásosztály munkáját. A munkások saját szemeikkel látják az orosz értelmiségiek, tanárok, mérnökök, orvosok és más „tanult szaktekintélyek” szabotázsainak példáit. Felesleges említeni a nagyobb ragadozókat, mint a gyárigazgatók, bankárok, a korábbi magas rangú hivatalnokok, stb. Mind erőfeszítéseket tesznek, hogy gyökerestül dezorganizálják és elpusztítsák a proletariátus és a szovjet kormány munkáját. A proletariátus feladata, hogy rábírja ezt a burzsoáziát, korábbi földbirtokos réteget és számos értelmiségit a vagyonos osztályokból, hogy a közös javakért dolgozzanak. Hogy lehet ezt elérni? A munkaügyi nyilvántartó könyvek és a közmunka bemutatásával. A fent említett osztályok mindegyike kapna egy speciális könyvet, amelyben vezetnék a munkájukat, vagyis a kötelező szolgálatukat. A bejegyzések feljogosítanák, hogy vegyen vagy részesüljön bizonyos élelmiszerekből, elsősorban kenyérből. Bárki, aki megtagadja a munkát, feltételezve, hogy szabotál (volt hivatalnok, korábbi gyáros vagy földbirtokos, aki feltehetőleg nem szokott hozzá földje elvesztésének tudatához, amelyen évekig élt, és a munkások kegyetlen ellenségévé vált), ha egy ilyen személy megtagadja a munkát, akkor nem lesz megfelelő bejegyzés a könyvében. Elmegy a boltba, de megmondják neki, hogy „Nincs semmi Ön számára. Kérjük, mutasson egy bejegyzést a munkájáról.”
Egy ilyen rendszer alatt a naplopók tömegei, akik megtelítik a Nevszkij Proszpektet Petrográdban és más nagyvárosok főutcáit, saját akaratuk ellenére munkába kellene állniuk. Tökéletesen érthető, hogy az ilyen közmunka végrehajtását számos akadály hátráltatná. Másfelől a felső és felső-közép osztályok minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy elkerüljék ezt a közmunkát, és másfelől minden erejükkel megpróbálnak majd hátráltatni egy ilyen rendet. Úgy rendezni a dolgokat, hogy bizonyos élelmiszerek csak a megfelelő munkakönyv-bejegyzés alapján járjanak, és hogy ilyen termékeket más módon ne lehessen elosztani, nem könnyű feladat. A gazdagoknak, akiknek pénzük van (és a pénz pusztán a termékek megszerzésének eszközét jelenti), ezernyi lehetőségük is van, hogy félrevezessék a szovjet kormányt, és rászedjék a munkásokat és a legszegényebb parasztságot. A lehetőségeiket egy jól szabályozott termékellátó szervezettel lehet elpusztítani.
Természetesen a gazdagok közmunkája csak átmeneti állapot az általános közmunka felé. Ez utóbbi nem csak a kereskedelmünk és mezőgazdaságunk termelékenységéhez szükséges, amely növelhető a társadalom munkaképes tagjainak munkába állításával, hanem azért is, mert az ilyen különböző termelési ágak és a különféle vállalkozások munkaerejének és a megfelelő munkaelosztásának szigorú elszámolása is szükséges. Csakúgy, mint ahogy háborús időkben is szükséges egyfelől mozgósítani az erőket, valamint másfelől ezt elkönyvelni, és helyesen szervezni őket, így a gazdasági szervezetlenséggel vívott háborúban is szükséges a lakosság hasznos rétegeit bevonzani a munkába, regisztrálni, és megszervezni őket egy nagy munkáshadseregbe, munkafegyelemmel és a feladataik helyes megismertetésével.
Jelenleg Oroszországban a gazdasági szervezetlenség és a nyersanyag-hiány következtében, amely súlyosbodott dél-Oroszország és Ukrajna német imperialisták általi megszállása után, jelentős számú a munkanélküliség. Ennek eredményeként a következő helyzettel szembesültünk: tudjuk, hogy csak az emberi munkaerő segítségével győzhetünk, abból a tényből kiindulva, hogy csak a munka növelheti az iparunk és mezőgazdaságunk termelékenységét; és ilyen emberi munkaerő bőven van. De ezzel ellentétben nincs lehetőség alkalmazni ezt a munkaerőt. Már így is nagyszámú munkanélküliség van az üzemanyag- és nyersanyag-hiány miatt. Akkor hova helyezzük ezeket az embereket, akiket a Munkások és Parasztok Kormánya munkára kötelez? Igaz, hogy a legfontosabb kérdés a közösségi munka megszervezése és az olyan fontos társadalmi jelentőségű dolgok megalkotása, mint a vasutak, gabonatárolók, valamint új bányák megnyitása. De nyilvánvaló, hogy ez a munka nem tudja egyszerre felszívni a létező óriási többletmunkaerőt.
Ezért már a legelejétől szükséges magunkat a munkáskezek regisztrálására korlátozni, bejegyezve az egyes közszolgálatukat csakis a Szovjet Kormány vagy a munkásosztály szervezetei kérésére, amelyek felülvizsgálják a termelés igazgatását. Illusztráljuk ezt egy példával. Tegyük fel, hogy az új bányák felmérésére Szibériában mérnök szakemberekre van szükség. Az Állami Gazdaság Szovjetjének kohászati intézete előterjeszt egy ilyen igényt. A munkaerő regisztrálásának szervezete megvizsgálja a listáit, és megtalálja az embereket, akikre ehhez szükség van, és akkor őket felkérik, hogy oda menjenek, ahol a fent említett intézmények küldik őket.
Természetesen, ahogy a termelés szervezése egyre rendezettebb lesz, és a munkakereslet növekszik, úgy fog a közmunka is hatályba lépni; vagyis minden munkaképes ember kénytelen lesz kivenni a részét a munkából.
A kötelező közmunka önmagában nem új ötlet. Az imperialista kormányok jelenleg gyakorlatilag minden háborúzó országban bevezették a közmunkát a lakosságuk számára (elsősorban természetesen az elnyomott osztályok számára). De a nyugat-Európában is bevezetett munkaszolgálat és az általunk bevezetett között ég és föld a különbség. Az imperialista államokban az ilyen szolgálat a munkásosztály teljes leigázását jelenti, ez teljes rabszolgasorba taszítás a finánctőke és a rabló kormányok által. És miért van ez? Egyszerűen, mert nem a munkások kormányozzák magukat, hanem tábornokok, bankárok, nagy szindikátusok és burzsoá politikusok. A munkás csak gyalog a kezükben. Csak szolga, aki fölött az úr kénye-kedve szerint rendelkezhet. Nem csoda, hogy a nyugati munkaszolgálat jelenleg új adót, új feudális behajtást, egy új katonai nehéz munkarendszert jelent. Abból a célból vezették be, hogy lehetővé tegyék a kapitalisták számára, akiknek teletömi a zsebét a dolgozók munkája, hogy véget nem érő rabló háborút viseljenek. A mi munkásainknak önmaguknak, a saját szervezeteik által kell bevezetni és végrehajtani a kötelező közmunkát a munkások önigazgatásának alapján. Itt nincs felettük burzsoázia. Ellenkezőleg, már a munkások állnak a burzsoázia felett. A munkaerő ellenőrzése, nyilvántartása és elosztása már a munkásszervezetek feladata, és ahogy a kötelező közmunka érinti a vidéki körzeteket, a paraszti szovjetek feladatává válik, amelyek a falusi burzsoázia felett állnak, alávetve őket szabályaiknak. Minden szervezet, amely a munkaerővel foglalkozik tisztán munkásszervezet lesz. Ez teljesen természetes: ha az ipar irányítása a munkások irányítása alá kerül, a munka igazgatásának is a munkások kezében kell lennie, mert ez is a termelés igazgatásának és irányításának a része.
A munkásosztály, amely az ország gazdasági életének vezetője szeretne lenni (és amely minden akadály ellenére így fog tenni), az osztály, amely ura lesz minden javaknak, szembekerül a fő kérdéssel – a termelés szervezésével. A termelés szervezése megköveteli az elfordulást két alapvető probléma megoldása felé: ez a termelési eszközök szervezése (az üzemanyag, nyersanyag, gépek, műszerek, magvak, stb. nyilvántartása, ellenőrzése és helyes elosztása), valamint a munkaerő szervezése (a munkaerő nyilvántartása, ellenőrzése és helyes elosztása). Azért, hogy teljességgel kihasználjuk a társadalom minden erejét, a kötelező közmunka, amelyet előbb vagy utóbb bevezet a munkásosztály, elkerülhetetlen. A naplopók eltűnnek; csak a társadalomra hasznos munkások maradnak.
Nyikolaj Buharin
1918