Diyarbakir külvárosát megközelítve a csillogó, közeli repülőtérről a gyanútlan látogató azt hihetné, hogy a több tucat újonnan épült lakótömb bizonyíték a sikeres városfejlődésre, hogy elszállásolják annak 1,6 millió lakóját.
Az is, bár sokkal vészjóslóbb okai vannak, hogy miért is hagyta el annyi ember a környező vidéket, hogy itt éljen, lényegében Török Kurdisztán fővárosában.
A 20. század utolsó évtizedében a török erők 3000 falut és várost pusztítottak el a felperzselt föld politika részeként, amelynek célja megtisztítani a körzetet a kurd hazáért harcoló PKK gerilláitól, amely a Kurd Munkáspárt fegyveres szárnya.
A viszonylagos nyugalmi periódus után, amely időben kísérleti béketárgyalások folytak a PKK és a török állam között, újra fellángolt az erőszak, miután Recep Erdogan elnök sikertelenül próbált úgy nevezett szuper többséget szerezni a 2015. júniusi választásokon, ezzel megtagadva a lehetőséget tőle, hogy végrehajtó elnökséget állítson fel megnövelt hatalommal.
A török hadsereg kurd területekre való brutális betörése felélesztette az 1990-es évek kísértetét, és az elmúlt hat hónapban 768 civilt öltek meg, közülük 98 gyermeket és 87 nőt.
Sirnak Cizre körzetében egyedül 290 embert mészároltak le, sokakat közülük csapdába ejtették és élve elégették a pincékben, ahogy menedéket próbáltak keresni a tüzérségi lövedékek elől.
Februárban Diyarbakir-ban voltam egy kis brit delegáció részeként, amelynek tagja volt még Natalie McGarry parlamenti képviselő, Simon Dubbins, a Unite nemzetközi igazgatója és Ibrahim Dogus a Kurd Haladás Központjától.
Sur-t, a történelmi fallal körülvett területet a városközpontban, az Unesco világörökségét, lezárták a török különleges erők, látszólag azon hadművelet részeként, amelynek célja 25 fiatal PKK gerilla kiűzése volt.
Számos környéket elzártak és a legtöbb lakóját evakuálták, amelynek eredményeként több ezer ember vált hajléktalanná, valamint üzletek és boltok százait zárták be.
Nem mindenkinek sikerült kijutni, és a becslések szerint 200 ember, köztük fiatal gyermekek, estek csapdába egy olyan területen, amelyen szabad tűzparancs volt érvényben, mióta 90 nappal azelőtt gátakat emeltek.
Éjjel-nappal hallatszottak a robbanások és fegyverropogások hangjai, mikor a fegyveres erők szisztematikusan lerombolták az épületeket és az utcákat.
A kérésünket, hogy találkozhassunk a tartományi kormányzóval, hogy legalább engedjék ki a nem harcolókat, elutasították, és bizonytalan sorsukra hagyták őket.
Számos vita során ankarai és Diyarbakir-i politikusokkal, független szakszervezetekkel és más civil társadalmi szervezetekkel, élő bizonyítékát láttuk, hogy az elnyomás nem csak a kurdokat érinti egyedül, hanem bárkit, aki megkérdőjelezi az elnöki hivatal tekintélyét.
Az állami szektor munkásait, akik szakszervezeti tagok voltak, elbocsátották, lefokozták vagy áthelyezték az ország távoli területeire; az ellenzéki médiát bezárták, miközben újságírókat és ügyvédeket börtönzött be a rezsim, amely jóval a török alkotmány határain kívül működik.
Egyedül dél-kelet-Törökországban 200.000 gyermek nem járhat iskolába, mivel a forrásokat megtagadják a kurd területekről, ahol 58 kijárási tilalmat kényszeríttettek 21 körzetre. Majdnem mindenkit, akivel beszéltünk, már bebörtönzött az állam.
A találkozóink visszatérő témája volt az az iránti frusztráció, hogy az Európai Unió elmulasztotta elítélni a kurd népesség elleni népirtást, valamint hogy a nyugati vállalati média elmulasztotta kommentálni Törökország totalitarizmusba való csúszását.
Brüsszel fülsiketítő hallhatásának és a török atrocitások feletti szemhunyásának oka része a fauszti egyezségnek, amelyet Erdogan-nal kötöttek, hogy megakadályozzák a szíriai konfliktusból menekülőket, hogy átlépjék a határt Görögország felé.
Ez nem csak végképp cinikus, hanem veszélyes és kockázatos is, mivel Törökország a polgárháború szélén billeg.
A TAK, amely a PKK leszakadt ága, felelősséget vállalat a legutóbbi, március 13-ai ankarai robbantásért, amelyben 37 ember halt meg, és közölte, hogy nem maradhat tétlen, miközben kurdokat támadnak dél-keleten.
Sehol sem nyilvánvalóan nagyobb a képmutatás Törökország iránt, mint Nagy-Britanniában. Miután prominens szerepet játszott Szíria destabilizálásában és felfegyverezte az iszlamista terrorista csoportokat, a brit kormány megtagadta a jelentős részvételt az okozott vérfürdő elől menekülők millióitól.
Ehelyett a képviselők belemerülnek a felfújt retorikába ugyanazon csoportok vélt fasiszta tendenciáiról, amelyeket közvetetten ők teremtettek az iraki katasztrofális intervencióval, miközben figyelmen kívül hagyják a török NATO szövetségesük bimbózó tekintélyelvű nacionalizmusát, amely közvetlenül támogatja őket.
És azt sem felejthetjük, hogy 1916-ban a britek voltak, akik a franciákkal beleegyeztek, hogy felélesztik az Ottomán Birodalom maradványait a hírhedt Sykes-Picot egyezmény erejével, amely a kurd nemzetet négy részre osztotta olyan államok határain belül, amelyet ma Irán, Irak, Szíria és Törökország néven ismerünk.
100 éve folyik a küzdelem a kurd szabadságért és autonómiáért, de ahogy Ibrahim Dogus, a Török Tanulmányok Központjának igazgatója megjegyzi: „Nem lehet megoldás a törökországi kurd problémákra katonai eszközökkel vagy erőszakkal.”
Világos, hogy tárgyalt megállapodás kell, de ez nem lehetséges a Törökország által fogva tartott 6000 politikai fogoly szabadon engedése nélkül.
Abdullah Öcalan-t, a PKK alapítóját 17 éve rabolták el és börtönözték be, és azóta magánzárkában van az Imrali-szigeten.
Majdnem mindenki a kurd nép nemzeti vezetőjeként ismeri el, és Öcalan kitartóan ír annak sürgetéséért, hogy megegyezés szülessen, amely biztosítja a kurdok és törökök békés együttélését.
Ezért áprilisban a GMB (Nagy-Britannia Általános Szakszervezete) együtt más szakszervezetekkel, mint a Unite, kampányt fog indítani a szabadon engedéséért, és számítunk a széleskörű támogatásra.
A szabadságában van a kulcs a kurd kérdés megoldásához, és talán a széles Közel-Kelet látszólag kezelhetetlen problémáihoz is.
Írta: Bert Schouwenburg, a GMB nemzetközi tisztje
forrás: Morning Star
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.