A neoliberális kamuellenzék négyévente – és persze a köztes időköziken, EP- és önkormányzati választásokon – megrendezi a szokásos kétharmados buktáját.
Dilettantizmus, elitizmus és opportunizmus párosul immár a fasizmussal is a szövetséges Jobbik képében. Nem csoda, hogy a baloldali humánus, szolidáris és zöld útról letért, ugyanakkor milliárdosok által még mindig támogatott ellenzék képtelen legyőzni a hozzá hasonlóan neoliberális és fasisztoid rezsimet. A választók pedig képtelenek megszabadulni ettől az ellenzéktől, mert mindig orrot befogva kell voksolni, megölve ezzel a demokrácia lényegét.
Idén is túlvagyunk a szokásos kétharmados neoliberális buktán, és idén is felmerül az óriási erkölcsi kérdés: egy „demokratikus” ellenzék beüljön-e az antidemokratikus parlamentbe?
A kérdés teljesen felesleges, hiszen az előző választások alkalmával is ugyanazon válaszok születtek: persze, hogy be. Elvégre abban van pénz. Az ellenzéki képviselői fizetés nem alacsonyabb a kormányzatinál, sem a zsíros bizottsági állásokért felvett bónuszok, a korrupcióról ne is beszéljünk. És persze egyszerűbb is leülni, mint mondjuk utcai akciókat kezdeni, amelyeknek lenne értelmük is.
Tudjuk, hogy idén is az lesz a válasz, hogy a kamuellenzék segíteni fog a Fidesz-rezsimnek eljátszani a demokráciát, és beülnek a parlamentbe, sőt, felesküsznek a NER fasisztoid alaptörvényére.
Részt vesznek a bohóckodásban, már csak azért is, mert szokás szerint színházi performanszot akarnak folytatni, hogy bekerüljenek a politikai prostikat nagyon is szívesen mutogató kapitalista médiába. (Lásd a krumplis és transzparenses eseteket.)
Viszont, ha már felmerül a parlamenti bojkott kérdése, felmerül az is, mi ennek az erkölcsi alapja?
A válasz egyszerű: a választás minden volt, csak tiszta és egyenlő nem. A Fidesz ezermilliárdos propagandát vonultatott fel, felhasználta a kormányzati pénzeket (azaz közvetlenül az adóforintjainkat), az önkormányzati pénzeket, a „köz”- és kereskedelmi médiát, a határon túli szavazatokat, az átrajzolt körzethatárokat, olyan választási feltételeket, amelyek nagyon is a Fidesznek kedveztek.
Ez alapján bárki teljesen jogosan mondhatná azt, hogy nem ül be a parlamentbe.
DE!!!
Ezek a feltételek már a választások előtt köztudottak voltak. Akkor miért tetszettek egyáltalán részt venni benne és elindulni egyáltalán?
A hatpárti ellenzék részéről a helyes erkölcsi (és politikai) magatartás az lett volna, hogy bojkottálják a választást, egészen addig, amíg a Fidesz nem hajlandó olyan feltételeket szabni, amíg részt vesznek rajta.
Ehhez követelniük kellett volna a kampányra költhető pénzek maximalizálását, a közmédia politikai tartalmainak betiltását, a határon túli szavazatok elvételét, a körzethatárok visszarajzolását stb., amelyek egyenlő feltételeket teremtettek volna a választási rendszer minden résztvevője – igen, a kispártok számára is.
Ilyesféle követelésnek és akciónak még csak a magvát sem vetették el. Egyértelmű, hogy a neoliberális-fasiszta dilettáns ellenzéknek ezek a feltételek megfeleltek, ebben megmérették magukat és elbuktak. Csak egy ilyen rendszerben már a kétfarkú kutyák és az Európai Baloldal programja is megmérettetett volna, amely rengeteg szavazatot vett volna el a Fidesztől és az ellenzéktől is. Kis pártok erősödtek volna, bekerülhettek volna egy színesebb és demokratikusabb parlamentbe, amelyben akár a Fidesz kisebbségbe került volna, viszont ezzel megszűnt volna a neoliberális trónbitorló őskövületek politikai hegemóniája az “ellenzéki” oldalon. Ezt pedig nem akarják, mert ez a megélhetésük, akkor is, ha bűnrosszul csinálják.
Hozzátesszük, nem csak a választási rendszer torzulásai miatt volt kétharmados bukás, annak elsőszámú faktora, hogy az „ellenzék” pont az ellenkezőjét tette legalább 10 kardinális politikai irányvonalat illetőleg, mint amit tennie kellett volna.
Tehát lesz csonka parlament, lesz parlamenti színjáték, meglesz a jogállamiság álcája.