A nácizmus és a homoszexualitás látszólag ellentmondó fogalmak, hiszen a nácik üldözték, sőt irtották a melegeket. Második hozzáállásra azonban rájövünk, hogy maga a nácizmus is egy ellentmondás, kezdve magával a névvel: nemzeti-szocialista.
A szocialista a társadalmi igazságtalanságok ellen küzd, amelynek alapja ugyebár az osztálytársadalom, amely nemzetközi fogalom, és nem egyetlen nemzet belső ügye. Az osztálytudat nem áll meg a határon, ennél fogva nemzeti szocializmus nem létezik. A nácizmus sem volt szocializmus, sőt. Egy ellenforradalmi, reakciós és klerikális rendszer volt, amely sokkal inkább a feudalizmusra és a kapitalizmusra hasonlított, mint a kommunizmusra és a szocializmusra, bár ma szokás a hatalom részéről inkább ezekkel összemosni.
A nácik között népszerű volt a homoszexualitás. Bizonyos esetekben ez titokban történt, de volt rá példa, hogy nyíltan. Annak ellenére, hogy a meleg közösségeket üldözték, ők is éltek a szexualitás eme formájával. Ez a fajta tudathasadásos, ellentmondásos viselkedés természetéből adódóan egyébként is jellemző a szélsőjobboldalra, a nácizmus pszicho-pathologiájáról már egy korábbi A MI IDŐNK számban írtunk.
A náci homoszexualitás eredete
A náci elit többsége egykori első világháborús veteránokból került ki. Sokuk még a háború után is viaskodott a Freikorps-nak nevezett alakulatokban, amiből végül is idővel kialakult a későbbi hitlerista mozgalom. A Weimari Köztársaságban két politikai hatalom csapott össze, a kommunisták és a szélsőséges nácik. A kommunisták inkább a munkások soraiból verbuválódtak, sokuk nem vett részt az imperialisták háborújában, és az anyaországban azon tevékenykedtek, hogy véget vessenek az esztelen mészárlásnak. A világháború elvesztése után hatékonyan működött a náci propagandagépezet, és sokan elhitték azt az elméletet, mely szerint a zsidók és a bolsevikok hátulról döfték le Németországot. Ennél fogva sok egykori frontkatona árulóknak minősítette azokat, akik valójában megmentették az életüket, és megteremtették az esélyt az európai békére. Ezért a csalódott frontkatonák inkább a náci párthoz csapódtak. A hadseregben pedig mindig is divat volt – nők hiányában- a homoszexualitás. Sokszor azok a katonák, akik szükségből tértek át a meleg kapcsolatra, a háború után is folytatták ezt a fajta életvitelt, amely sok helyen még mindig lenézett volt. Berlinben is több nagyvárosban azonban már működtek olyan szórakozóhelyek, amelyek menedéket nyújtottak a meleg közösségek számára. Hitler és Göbbels többek között ezért is nevezték Berlint erkölcsi fertőnek.
Homoszexualitás miatti nácizmus
A homoszexualitás a társadalom számára még mindig nem teljesen elfogadott nemi vonzalom, sok helyen perverzióként, averzióként, betegségként tüntetik fel. A kultúrában a homoszexuális férfiak, gyengék, érzékenyek, lelkileg sebezhetők. A gyengeségtől való félelem és annak szégyenérzete sok fiatal, meleg férfit ezért ellenkező pólusú cselekvésre ösztönöz, azaz az egyén agresszív, brutális, érzéketlen lesz, egy szóval a meleg sztereotípiával ellentétes viselkedésre sarkall. Ez a fajta primitív huliganizmus táptalaja a náci eszmék terjedésének, hiszen ahhoz naiv, erkölcsileg, lelkileg és szellemileg sérült fiatal elméket toboroznak. Ahogy a 20-as, 30-as évek Németországában is e lumpenelemek lettek a náci párt egyik fő bázisa (a leszakadó kispolgárság mellett), ma is az erőszakos, huligán réteg a Jobbik és egyéb neonáci szervezetek fő célközönsége.
A nácik a melegek ellen
A náci csapatok elég hamar megkezdték a melegek zaklatását: megtámadták, felgyújtották a szórakozóhelyeiket, bojkottálták a meleg művészek előadásait, filmjeit. Minden fronton felvették a harcot az általuk tévesen alsóbbrendűnek hitt embercsoporttal. A nácik hatalomra jutása megsokszorozta ezeket a jelenségeket, hivatalosan betiltották a meleg kapcsolatot, ez volt a hírhedt 175-ös paragrafus, hatóságilag bezárták a bárokat, elüldözték az ismert meleg közéleti szereplőket. 1935-től a 175-ös paragrafus tiltotta a férfiak homoszexuális kapcsolatát, ráadásul a begyűjtésüket nem a rendőrség, hanem a Gestapo hatáskörébe helyezték át. A koncentrációs táborokban megjelent a rózsaszín háromszög mint a homoszexuálisok bélyege. Érdekesség, hogy a leszbikus nőknek nem a rózsaszín, hanem a fekete háromszöget kellett viselniük, mert őket antiszociális személyeknek tartották a prostituáltakhoz, alkoholistákhoz, romákhoz hasonlóan. Körülbelül 50-60 ezer férfit ítéltek el. A táborok felszabadítása után a szocialista NDK-ban megszűntették a homoszexuálisok ellen hozott törvényeket, míg ezek a kapitalista NSZK-ban még évtizedekig érvényben maradtak, ezért itt a német homoszexuálisok nem szabadultak fel a világháború után, hanem a koncentrációs táborokból egyből a börtönökbe kerültek. A német kormány csak 2002-ben kért bocsánatot a homoszexuálisok ellen elkövetett bűnökért.
Meleg nácik
A náci elit legismertebb homoszexuális alakja Ernst Röhm, SA-vezér volt. Közvetlen kollégáit is szexuális hovatartozásuk szerint válogatta, velük intenzív testi kapcsolatot tartott fenn. Egész magas pozícióba jutatta szeretőit, köztük Edmund Heines-t, aki Röhm vezérkarának tagja volt. Karl Ernst is szép pályát futott be, egyike volt a Reichstagot felgyújtó SA szakasznak. A náci pártbeli pályafutása előtt londinerként dolgozott egy hotelben, majd egy meleg nightclubban. Ernst szintén homoszexuális volt, bár 1933 szeptemberében megnősült. Házassága egy évet sem tarthatott. A hosszú kések éjszakája során Hitler személyesen utazott Bad Wiessee-be, ahol az SA vezetőség tartott önfeledt dorbézolást. A letartóztatandó vezetők többségét homoszexuális orgia közepette tartóztatták le. Röhmöt az adjutánsával találták egy ágyban. Hans Erwin von Spreti gróf szintén hiányos öltözetben járkált a folyosón, amiért Hitler annyira dühös lett, hogy egy pálcával képen is ütötte. A fiatal, nőies szépségéről híres gróf helyben össze is esett. Edmund Heinest egy 18 éves fiúval találták egy ágyban. Megparancsolták nekik, hogy öltözzenek fel, ám sokat késlekedtek, ezért Hitler fővesztés terhe mellett 5 percet adott nekik. Mivel ez sem volt elég, ezért őket a helyszínen lőtték agyon. Von Spreti grófot a Stadelheim börtönben végezték ki még aznap, állítólag „Heil Hitler!” köszöntéssel fejezte be földi pályafutását, csak úgy, mint Karl Ernst, akit a nászútjára várva tartóztattak le Brémában. Berlinbe szállították, majd a Leibstandarte-SS hadosztály kaszárnyájában végezték ki. Röhmnek megadták az esélyt, hogy öngyilkos legyen, ezért egy töltött pisztolyt vittek a cellájába. Nem élt a lehetőséggel, megjegyezte, hogy ha meg akarják ölni, akkor jöjjön ide Adolf, és lője le ő. Ezért a pisztolyt elvitték, majd kis idővel később két magas rangú SS tábornok (Michael Lippert és Theodor Eicke) lőtte agyon a cellájában. Röhm meggyilkolása után, 1936-ban Himmler SS birodalmi vezér egy beszédében arról szónokolt, hogy ki kell irtani a homoszexualitást mint degenerációt úgy, mint a fajok közötti keveredés miatti elkorcsosulást.
Ernst Röhm és Karl Ernst
Hitler meleg volt?
Lothar Machtan, a brémai egyetem tanára szerint Hitler homoszexuális volt, és ezt biztosnak is tekinti. Sok meggyőző bizonyítékra bukkant, melyeket közzé is tett a “Hitler titka – egy diktátor kettős élete” című könyvében. A történész szerint a Führer 1920-tól tartott fenn homoszexuális és homo-erotikus kapcsolatokat. Köztük meg is nevezi Hitler egyik tizenéveskori barátját, August Kubizek-et. Az író szerint Röhm meggyilkolásának egyik fő motiválója volt, hogy az SA-vezér tudott Hitler homoszexualitásáról, és ezzel kompromittálni tudta volna. Az már világos, hogy Hitler nőkkel számos perverz kapcsolatot tartott fenn, köztük Geli Rauballal, mostohanővérének 17 éves lányával, akit végül vagy megölt, vagy öngyilkosságba hajszolt.
Neonáci homoszexualitás
A nácizmus természetéből adódóan a neonácik között is sok a homoszexuális. A brit Nemzeti Front egyik alapítója Nicky Crane is homoszexuális volt. A bőrfejű fiatalember erős testalkatú és magas termetű volt. Bőrfejű bandájával együtt gyakran részt vettek melegek szisztematikus bántalmazásában. E mellett hardcore pornófilmekben is nagyokat alakított, természetesen homoszexuális szerepekben. 1993-ban AIDS-ben elhunyt. Martin Webster a 70-es években volt e mozgalom vezetője, szintén meleg volt. A szintén meleg és bőrfejű Peter Marriner nem csak a Nemzeti Frontnak, de a Brit Mozgalom nevű fasiszta szervezetnek is vezére volt. Franciaországban a fasiszta „Franciose Nacionale” szervezet egyik alapítója mellesleg a homoszexuális „Gaie France” című lap szerkesztője volt. Michael Kuhnen német neonáci is bőszen járta Berlin utcáit „Nem akarunk bevándorlókat” feliratú röplapokat osztogatva. Ő nem csak nyíltan homoszexuális volt, de meg is magyarázta a kapcsolatot a kettő között. Szerinte a neonácik közötti szeretet a bajtársiasság megjelenésének formája, tehát erősíti a köteléket, ha a tagok egymással szexuális viszonyt is folytatnak. Kuhnen szintén AIDS-ben hunyt el.
A cikk A MI IDŐNK újság III. évfolyamának 2. számában jelent meg