Az írás Buharin: A Világforradalom Programja című művének II. fejezete
Minden kapitalista országban gyakorlatilag eltűnt a kistőke; végül felfalták a kapitalizmus nagy cápái. Először az egyéni tőkések között ment a küzdelem a fogyasztókért; jelenleg, mikor már csak kevesen maradtak (ahogy a kis halak teljesen tönkrementek), a maradék egyesült, szerveződött és megtalálta saját útját hazájában, pont mint a régi időkben, mikor a báróknak teljhatalmuk volt a birtokaik felett; kevés amerikai bankár birtokolja egész Amerikát, ahogy korábban egy egyszerű tőkés birtokolt egy gyárat. Néhány francia uzsorás leigázta az egész francia népet; az öt legnagyobb bank kezében van a német nép sorsa. Ugyanez történ más kapitalista országokban. Ezért azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi kapitalista államokban, vagy ahogy hívják „hazákban”, óriási gyárak alakultak egy ipari kartell tulajdonában úgy, ahogy korábban egy egyszerű tőkés birtokolta saját gyárát.
Nem meglepő, hogy ezek a kartellek, különféle kapitalista országok egységei, most már ugyanazt a harcot vívják maguk, mint amely korábban az egyéni tőkések között folyt; az angol kapitalista állam harcol a német kapitalista állammal úgy, ahogy korábban Angliában vagy Németországban külön-külön az egyes egyéni iparosok harcoltak egymás ellen. Csak most az Állam ezerszer nagyobb, és a növekvő profitért vívott küzdelmet emberek élete és emberek vére árán folytatják.
Ebben a harcban, amely az egész bolygóra kiterjedt, elsőként a gyenge kis államok buktak el. Kezdetben mindig a kis gyarmati népek, amelyek elbuknak. Gyenge, civilizálatlan törzseket fosztanak meg földjüktől a nagyobb, rabló államok. Harc kezdődik a megmaradt „szabad” területek felosztásáért, vagyis azokért a földekért, amelyek még nem váltak a „civilizált” államok prédájává. Aztán elkezdődik a harc az újrafelosztásáért annak, amit már zsákmányul ejtettek. Teljesen nyilvánvaló, hogy a világ újrafelosztásáért vívott harc olyan véres és kegyetlen, mint még eddig egyetlen háború sem. Rettenetes óriások, a világ legnagyobb államai irányítják, amelyek tökéletes halálosztó gépekkel vannak felfegyverkezve.
Az 1914 nyarán kitört világháború az első háború a világ végső újrafelosztásának a „civilizált” rablás szörnyetegei között. Az örvényébe vonzott négy rivális óriást: Angliát, Németországot, Amerikát és Japánt. És a harc azért folyik, hogy eldöntsék, hogy ezen rabló egységek közül melyik fogja véres lábainak uralma alá tiporni a világot.
Ez a háború mindenhol mérhetetlenül megmételyezte a munkásosztály pozícióit, amely már amúgy is elég rossz volt. Borzasztó csapás érte a munkásokat: legjobbjaik millióit egyszerűen lemészárolták a csatatereken; mások sorsa az éhezés maradt. Azokat, akik tiltakozni mertek, számos büntetéssel sújtották. A börtönök csordultig teltek; géppuskás csendőrök állnak készen a munkásosztály ellen. A munkások jogai megszűntek még a „legszabadabb” államokban is: a munkások számára még a sztrájk is tiltott; a sztrájkolókat árulókként kezelik. A munkás és szocialista sajtót elnyomják. A legjobb munkások, a forradalom leghűbb harcosai, bujkálni és szervezetüket titokban építeni kényszerültek, ahogy mi is tettük azt a cár idejében, rejtőzködve kémek és rendőrök tömegei elől. Nem csoda, hogy a háború ezen következményei a munkásokat nem csak arra késztették, hogy felsóhajtsanak, hanem hogy fellázadjanak elnyomóik ellen.
De jelenleg a burzsoá állam, amely felelős az óriási mészárlásért, már kezd gyökerétől fogva rohadni és elbukni. A burzsoá államok úgymond „megrekedtek”. Megrekedtek a véres posványban, amelyet a profitért folytatott harcukban teremtettek, és nincs kiút. Visszavonulni, üres kézzel visszatérni, lehetetlen ilyen óriási pénz-, anyag- és vérveszteség után. Előrehaladni, újabb borzalmas kockázatot vállalni gyakorlatilag szintén lehetetlen. A háborús politika zsákutcába vezette őket, ahonnan nincs kiút. És ezért a háború vég nélkül vagy határozott eredmény elérése nélkül folytatódik. Ugyanebből az okból a rothadó kapitalista rend is kezd meginogni, és előbb vagy utóbb új módot kell találnia egy új rendhez, amely alatt a nyereség kedvéért viselt világháború ostobasága lehetetlenné válik.
Minél tovább tart a háború, annál szegényebbek lesznek a harcoló felek. A munkásosztály virágát is leszakították, vagy élve eszik őket a tetvek a lövészárkokban, vagy szorgalmasan dolgoznak a pusztítás ügyéért. Minden elpusztult a háború folyásában: még a bronz kilincseket is begyűjtötték háborús szükségletként. Az alapvető szükségleti tárgyak hiányoznak a háború miatt, mintha telhetetlen sáskák faltak volna fel mindent. Nincs már ipar, amely hasznos cikkeket gyártana; ami van, azt fokozatosan felhasználták. Közel négy éve alatt a gyárak, amelyek korábban hasznos dolgokat gyártottak, most lövedékeket és srapnellt állítanak elő helyette. És most, férfiak nélkül, elengedhetetlen dolgok termelése nélkül, minden ország elérte a hanyatlás állapotát, amelyben a nép úgy kezd vonyítani, mint a farkasok a hidegtől, éhségtől, nyomortól, szükségtől és elnyomástól. A német falvakban korábban volt elektromosság, most száraz fát égetnek a szénhiány miatt. Az élet megrekedt az emberek nyomorának általános növekedésével. Olyan jól ápolt városokban, mint Berlin és Bécs, az utcák már járhatatlanok éjjel a sok rablás miatt. A sajtó jajveszékel, mert a rendőrség tehetetlen. Nem akarják látni, hogy a bűnözés növekedése a tömegnyomor, a kétségbeesés és az elkeseredés növekedésének következménye. A frontról hazatért rokkantak puszta éhezést találnak otthon; az éhezők és hajléktanok száma, mindamellett a segélyszervezetek száma folyamatosan növekszik, mert nincs mit enni, és ez idő alatt a háború újabb önfeláldozást követel.
Minél nehezebb a háborús államok helyzete, annál több súrlódás, összetűzés és meg nem értés alakul ki a burzsoázia különböző szekciói között, akik korábban kéz a kézben haladtak közös céljaikért. Osztrák-magyarok, csehek, ukránok, németek, lengyelek és mások harcolnak egymás ellen. Németországban új tartományok meghódításával ugyanaz a burzsoázia (észtek, lettek, ukránok, lengyelek), amely üdvözölte a német csapatokat, most hevesen veszekszik a felszabadítóikkal. Angliában az angol burzsoázia halálos konfliktusba került a szolgasorba taszított ír burzsoáziával. És e tumultus és általános szervezetlenség közepette hallatja a hangját a dolgozó osztály, amely elé a történelem lefektette a háború befejezésének problémáját és a kapitalizmus igájától való megszabadulást. Közeleg a kapitalizmus rothadásának és a munkásosztály kommunista forradalmának órája.
Az első követ az Oroszországi Októberi Forradalom fektette le. Az ok, amiért a kapitalizmus Oroszországban szervezetlenné vált, mielőtt más országokban ez megtörtént volna, az volt, hogy a világháború terhe itt volt a legnagyobb hazánk fiatal kapitalista államára. Nincs olyan óriási burzsoá szervezetünk, mint Angliának, Németországnak vagy Amerikának; és a mi burzsoáziánk ezért nem tudott megbirkózni a háború által felállított követelésekkel. Nem is tudtak ellenállni az orosz munkásosztály és a parasztság szegény elemei erős fellépésének, akik október napjaiban kirúgták a burzsoáziát székeikből, és a munkásosztály pártját emelték kormányra – a kommunista bolsevikokat.
Előbb vagy utóbb ugyanez a sors vár Nyugat-Európa burzsoáziájára, ahol a munkásosztály tagjai egyre inkább és inkább a kommunisták soraihoz csatlakoznak. Mindenhol növekednek az eredeti bolsevikok szervezetei: Ausztriában és Amerikában, Németországban és Norvégiában, Franciaországban és Olaszországban. A kommunista párt programja az egyetemes proletárforradalom programjává vált.
Nyikolaj Buharin
1918