A nemzet vagy régió, amelynek nincs stratégiai projektje, és szilárdan kitart a kormánykerék mellett a legrosszabb geopolitikai viharban, arra kárhoztatott, hogy elfújják az uralkodó szelek.
Latin-Amerika elszalasztotta a lehetőséget, hogy szakítson alárendelt szerepével a birodalom hátsó kertjeként, pontosan két feltétel hiánya miatt: egy projekté és a politikai stabilitásé miatt.
Dél-Amerika, a régió, amely legjobb helyzetben van, hogy szakítson a formával, amelyet az Egyesült Államok kényszerít rá, megosztott és az országok, amelyek új irányok felé fókuszálnak, megbénultak. Csoportként elvesztették súlyukat a nemzetközi arénában és a legfontosabb fórumokon.
A 2015-ös Egyesült Államok Nemzeti Katonai Stratégiája című dokumentum, amelyet nemrég publikáltak, és a Kínával és Oroszországgal való versengésre fókuszál, a világ minden régióját említi különböző tekintetekben, de pusztán széljegyzetekben ír Latin-Amerikáról és a Karib-térségről. Ez nem azt jelenti, hogy a Pentagonnak ne lenne politikája a régió felé, hanem inkább, hogy nem észlel nagyobb problémát a hátsó udvarán, ahol csak a „transznacionális bűnszervezetek” miatt aggódik.
Két találkozó folyik jelenleg Ufában, a dél-Urálban: a BRICS országok és a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) ülése. Global Times kínai újság szerint a duplatalálkozó, amely valójában az érdekek összetartásáról szól, „az Eurázsiai helyzet alapvető változását” tükrözi, annak képességével, hogy befolyásolja az egész világot olyan hatalmi gépezetekkel, mint a BRICS Fejlesztési Bank, a Selyemút Gazdasági Övezet és az Ázsiai Infrastruktúra Beruházási Bank (Global Times, 201. július 8.) Mindkét találkozón marginális maradt Latin-Amerika szerepe.
Latin-Amerika nincs jelen a nemzetközi helyzetekben, sem a nagy világhatalmak, a hagyományosak és a feltörekvők, amelyeket számításba vennének, mint globális szereplőket. Bizonyos, hogy a régiónak sosem volt globális jelenléte, bár Brazília évekkel ezelőtt játszott bizonyos szerepet számos forgatókönyvben és olyan intézményekben, mint a BRICS, de ami említésre méltó az a kihátrálás, konkrétan Dél-Amerikában a független szerepből. Hét ok magyarázza ezt a hátralépést.
Az első és legfontosabb Brazília bénultsága, amely egy gazdasági és politikai válság kombinációjának gyümölcse. A pénzügyi szektor erőteljes támadása, a PT (Partido dos Trabalhadores = Munkáspárt) és Dilma Rousseff kormánya elleni jobboldal és a középosztály, hozzáadva az állami tulajdonú Petrobrasban tapasztalt korrupciót, védekezésre kényszerítette őket, és nem könnyű számukra visszavenni a kezdeményezést.
Brazília volt az ország, amely képes volt kidolgozni nemzeti és regionális stratégiát, amelynek része az autonóm katonai-ipari komplexum és a független külpolitika fejlődése. A nagy építővállalatok néhány fontosabb igazgatójának, mint Marcelo Oderbrechtnek bebörtönzése, aki elnöke volt a hagyományos és nukleáris tengeralattjárók felépítéséért felelős kulcsvállalatnak, az egész brazil stratégiát kockára teszi. Brazília egykori szerepe, mint erős infrastrukturális beruházásokkal rendelkező regionális vezető, kiszorul Kína növekvő jelenléte miatt.
A második a venezuelai válság, különösen gazdaságilag, amelyet a vezetés válsága követett, amely megakadályozza, hogy meghatározó legyen a régióban. A decemberi parlamenti választások súlyosbíthatják a válságot, amely keresztülszeli az országot.
A harmadik az argentín Kirchner ciklus vége, amelynek folytatása lehet az október 25-ei, elkövetkező elnökválasztáson, de még így is nehéz lesz visszaszerezni a lendületet, amelyet eddig mutattak, különösképp a nemzetközi kapcsolatok terén.
A stratégiai Brazília-Argentina-Venezuela szövetség megalakította a kritikus tömeget, amely képes lehet az egész régió vezetésére olyan irányban, amely független Washingtontól, átszelve Dél-Amerikát olyan projektekkel, mint a Celac (Latin-Amerikai és Karibi Államok Közössége).
Negyedik helyen a Mercosur válsága áll, ahol a brazil válság töréseket nyitott meg az argentin és venezuelai kereskedelmi egyezményekben. A gazdasági ciklus változása az áruk árának esésével a Mercosur számára szükségessé teszi, hogy elmozduljanak egy más termelési modell felé, amely jelenleg egyikre sem jellemző.
Ötödik helyen a Washington által támogatott politika paraguayi és uruguayi megközelítése szerepel. Paraguay újjáéleszti régi szövetségét erős katonai megjelenéssel, míg Uruguay a Békés Szövetséghez akar csatlakozni. Erősen negatív fordulat várható mindkét esetben a Mercosurral és a regionális integrációval kapcsolatban.
A hatodik kérdés azokkal a nehézségekkel kapcsolatos, amelyek átjárják az Unasur-t, amely nem képes aktív szerepet játszani a konfliktusok megoldásában, csakúgy mint az integráció némely folyamatainak fejlődésében, amely bénultnak mutatkozik. A Dél Bankja, a Dél-Amerikai Védelmi Tanács infrastrukturális munkái és projektjei megrekedtek, vagy nem képesek lépést tartani geopolitikai gyorsulással, amelyet a világ megtapasztal.
Végül illő kihangsúlyozni a régió stratégiai vitáinak hiányát, amely hatással van a különleges intézményekre, az akadémiákra, a haladó pártokra és a baloldali pártokra, valamint a szociális mozgalmakra. A pillanat nyomása száműzte a legfontosabb témákat, amelyek között ott van minden ország és a régió illeszkedése egy változó világban a különböző nemzeti projektekhez. Egy évtized elveszett nagyvonalakban azért, mert a nyersanyagok magas ára narkotikumként bénította meg a strukturális átalakulás akaratát.
A mozgalmak a probléma részei. A találkozók és viták szociális fórumai eltűntek; a Vatikán telíti be ezt az űrt. Semmi jó nem származhat a stratégiai projektek hiányából.
Raúl Zibechi
A cikk eredetileg megjelent spanyolul a La Jornadában. Angolra fordította a Chiapas Support Committee.