Van valami tragikomikus abban, mikor a neoliberális zsúrpubik akarnak minket megvédeni a NER diktatúraépítésétől.
Csak hogy világos legyen: a Momentum hazánk azon kamuellenzéki egylete, amely országos népszerűséget szerzett a budapesti olimpia elleni aláírásgyűjtéssel, majd annak vezetői megérezték az idő szagát és a lehetőséget, és borzalmas párttá alakultak át.
Orbán Viktor klónjai pontosan ugyanazt a tőkéspárti neoliberális gazdaságpolitikát fényezik, amit a Fidesz is rendületlenül tol. Nemzetközi példaképük pedig – teljesen nyíltan – az az Emmanuel Macron elnök, aki most már időről időre szétvereti a francia munkások tüntetéseit. Ráadásul teljesen antidemokratikusan, alkotmányos kiskapukkal, parlamenti szavazások nélkül tol át neoliberális megszorító törvényeket – legutóbb a nyugdíjkorhatár felemelését.
Ugyanarról a Momentumról beszélünk, amely pénzt akart gyűjteni annak a náci Jobbiknak, amit megbüntettek azért, mert tiltott támogatást fogadott el egy Simicska Lajos nevű milliárdos tőkéstől, majd – az összefogós kamuellenzék tagjaként – össze is fogtak ugyanezzel a szélsőjobbal, hogy végül kétharmados vereséget könyvelhessenek el.
Most ezek a neoliberális megszorítás fétises és szélsőjobboldallal kollaboráló fiatalok akarnak nekünk demokráciát biztosítani azáltal, hogy lemásolják Orbán Viktor kordonbontását egyfajta szánalmas performansz keretében, amelynek színvonala épphogy nem múlja alul a parizeres exjobbikos barátjuk bilincses akcióját Völner Pál ellenében.
A kordonbontásos akció számos ponton is borzalmas.
1, Orbánt másolja, azaz most utólag eljátsszák azt az embert, akit gazdaság-politikájukban másolnak. És mivel a neoliberalizmus csak egy köpésre van a fasizmustól, világos, hogy kormányon nagyon hasonló műveletekkel tudnák csak fenntartani a hatalmukat, mint amivel most a NER sérti a demokratikus rendszer maradékát.
2, Orbán másolásával kvázi rehabilitálják azt, amit anno tett. Orbán egy kormányválság közepette puccsot szervező jobboldal részeként bontott kordont, ami nem követendő történelmi cselekmény. Erre most rákontrázni, hogy lám, mi is meg merjük csinálni, kicsit félrement.
3, Teljesen tét nélkül dolgoztak: ha hagyják, hogy lebontsák a kordont, akkor nyernek, ha letartóztatják őket a hatóságok, akkor mártírszerepbe kerülnek és megint nyernek.
4, Amellett, hogy nem volt tétje, még be sem jött a dolog. A média ugyan beszámolt róla, de az emberek totálisan érdektelenek a momentumosok akciója miatt. Lebontottak egy kordont? És akkor mi van? Az országban valószínűleg a résztvevőkön kívül senkit nem érdekel a dolog. Tehát egy nyert helyzetből voltak képesek veszíteni.
5, Azon túl, hogy nem volt tétje és senkit nem is érdekel, nem is jelentett semmit. Lebontottak és kordont? És akkor mi van??? Mitől lett most ezzel jobb az élete a hazai munkásosztálynak? Mitől jobb most a kizsákmányolt tömegeknek? Mennyivel sikerült jobbá tenni a hazai médiát vagy demokratikus rendszert? Semmivel. Nulla társadalmi erőt mozgattak meg, semmilyen gondolatot nem közvetítettek, semmi tanulság nem volt. Egyszerű pótcselekvés volt. Ha kiosztottak volna egy gyár előtt 200 szórólapot, már sokkal előrébb lennénk.
6, Nem a nép csinálta, hanem a frakció politkusai. Nyilvánvaló, hiszen nem rendelkeznek akkora politikai mozgósító erővel, ami ennél többre futotta volna.
7, A kormánnyal akartak kommunikálni! A kordonbontás célja ugyanis az volt, hogy a karmelita kolostorra tűzzék ki a 7 pontjukat, amiben a fasiszta kormány felé tett elvárásaikat fogalmazzák meg. Tehát demokratáink azt gondolták, hogy a fasiszta kormány szemébe majd könnycseppek jelennek meg és helyreállítják a sajtószabadságot, amit majd tiszta és szabad választások követnek. Világos, hogy a márciusi ifjak 15 pontját akarták kopizni, de az 1848-ban nem az uraknak szólt. 1848-ban úgy kezdték, hogy „Lamberg szivében kés, Latour nyakán Kötél, s utánok több is jön talán”, és a 15 pont forradalmi program volt egy létező forradalmi mozgalom, egy szabadságra vágyó nép és egy két nap múlva beiktatott forradalmi kormány számára. Nem ugyanúgy mérték fel a történelmi helyzetet, és azt sem, kivel akarnak tárgyalni.
A Momentum hivatalos közleménye szerint: „Az akciónknak köszönhetően olyan dolog történt, amit már régen tapasztalhattak a kormánypárti politikusok: az újságírók kérdezhettek tőlük a Karmelita előtt.” A probléma az, hogy egy demokratának nem az a feladata, hogy újságírókat küldjön a fasiszta rezsimet építő politikusokra, hogy azoktól kérdezhessenek. Petőfi Sándor nyomokban sem követelte, hogy Ferenc Józsefet meginterjúholhassák a Hofburg előtt. Az elnyomókkal való kommunikáció nem csak nem használ, de árt a szabadságmozgalmaknak.
Amíg a parlamenti kamuellenzéknek ez a színvonala Magyarországon, addig továbbra se számítsunk kormányváltásra.