Előadás a küldötteknek Moszkvában, a Komintern Harmadik Kongresszusán, 1921. július 8-án.
Hogy megértsük az új gazdaságpolitikát és gyakorlati jelentőségét, a gazdasági és társadalmi válságokkal kapcsolatban kell vizsgálnunk, amelyeken ezen az őszön kellett keresztülmennünk. Az Orosz Forradalom tapasztalata bebizonyította, hogy korábbi megjegyzéseink a forradalom folyamatáról inkább naivak voltak. Még az ortodox marxista szekció is azt gondolta, hogy a proletariátusnak csupán azt kell tennie a technikai apparátus átvételéért, miután eltávolítja róla a burzsoázia felső bevonatát, hogy megszerzi a hatalmat. A tapasztalat valami egészen mást tanított meg nekünk. Bebizonyította, hogy a proletariátus diktatúrája során a régi kapitalista apparátus eltörlése a forradalmi fejlődés szükséges fázisa.
Talán néhányan tiltakoznak, hogy ez a tapasztalat nem ad elméleti bizonyítékot, és hogy más országok fejlődése más karakterű, mint az oroszországi. Talán azt is mondhatják, hogy Oroszország elmaradott, a proletariátus nem számottevő, és a nagyipar kis szeletét képviseli Oroszország gazdaságának. Habár a fejlődés nyugat-Európában és Amerikában teljesen más irányt vesz. Ezt az elméletet nem csak az orosz tapasztalan cáfolhatja – meggyőződtünk a gazdasági bomlás abszolút elkerülhetetlenségéről általában a forradalmi folyamat alatt.
Minden forradalom a társadalmi viszonyok újraszerveződésének folyamata. A burzsoá forradalomban ez a folyamat nem olyan alapos és kiterjedt, mint a proletárforradalomban, mivel a kapitalizmus már fejlődött, és csak a politikai átalakulás válik szükségessé. A feudális tulajdon már magántulajdonná vált, és a burzsoá forradalomnak csak ezt a magántulajdont kellett biztosítania, és kiszélesíteni a tevékenységi körét. Főképp a politikai gépezet egyik tulajdonos kezéből a másikba helyezésének kérdése volt. De még ebben az esetben is fontos keresztülmenni az újraszerveződés bizonyos folyamatán, amely busásan megtérül. Még a burzsoá forradalom is társul a termelékenység átmeneti hanyatlásával. Ugyanez volt az eset a Nagy Francia Forradalomban.
Ugyanez jelentkezett az Amerikai Polgárháborúban, ahol a gazdasági fejlődést évtizedekkel vetették vissza. A proletárforradalomban is ugyanez történik, csak sokkal nagyobb méretekben. A proletárforradalom alatt nem pusztíthatjuk el az állami gépezetet, de teljesen újra kell szervezni az ipari viszonyokat. Ez a legfontosabb pont.
Mik a kapitalista rendszer ipari viszonyai? Először is van a kapitalista hierarchia, egyik csoport alárendeltsége a másiknak; odafent van a kapitalisták osztálya, aztán követik őket az igazgatók, aztán a technikai értelmiség, az úgy nevezett új középosztály, aztán a képzett munkások, és végül a munkások. Ha ezeket az ipari kapcsolatokat felismerjük, az azt jelenti, hogy elsőként és azonnal el kell pusztítanunk a különféle kötelékeket, amelyek összekapcsolják ezeket a csoportokat. A munkások ezt nem csak utcai harcok árán, hanem ipari eszközökkel, pl. sztrájkokkal, stb. is megtehetik. A munkásosztály nem győzheti le a hadsereget forradalom idején, ha a katonák engedelmeskednek a tiszteknek. Ugyanolyan szükséges bomlást előidézni az ipari fegyelemben, ha a proletariátus elég erős, hogy a markában tartsa a gazdasági apparátust.
Ha ezeket az osztályok és rétegek közti kötelékeket egyszer elválasztjuk, a termelés egész folyamata holtpontra kerül. Ha a munkások sztrájkolnak és harcolnak a barikádokon, nem lehet munkát végezni. Ha szabotázs történik a technikai értelmiség részéről, a termelés egész folyamatát meg lehet szakítani. A proletariátus csak akkor tehet le az ilyen próbálkozásokról, amikor már az egész kormánygépezet a teljes tulajdonában van. Addig a termelés folyamatát meg kell bénítani. Kautsky és Otto Bauer teljes ostobaságot beszéltek, amikor a termelés folyamatának folytonosságát hangoztatták, és össze akarták kapcsolni a forradalommal. Ugyanez történne, ha egy hadsereg, amely le akarja győzni a tisztjeit, megőrizné a fegyelmet a parancsnoklásuk alatt, ahelyett, hogy megölnék őket. Vagy a forradalom fog győzni, és akkor beáll a termelés folyamatának elkerülhetetlen bomlása, vagy a fegyelmet fogják fenntartani, és akkor nem lesz forradalom. Minden forradalom bizonyos gonosz megjelenésével jár, és csak ezen az áron vívhatjuk ki a forradalmi proletariátus magasabb szintű gazdasági életébe való átalakulást. Nem félhetünk az ideiglenes bomlástól. Nem lehet omlettet készíteni a tojások feltörése nélkül.
Proletárdiktatúra és Parasztság a Polgárháború alatt
Már világossá vált, hogy a forradalmi folyamat ára magasabb lesz ott, ahol makacsabb a proletariátusnak való ellenállás más osztályok és csoportok részéről, elérve a maximumát abban az országban, amely első a diktatúra bevezetésében. Oroszországban az osztályharc nem csak a polgárháborúba, hanem egy külföldi háborúba is beleszólt. Ahol a polgárháború hatalmas államok elleni külföldi háborúvá alakul, ott a forradalomnak nagy árat kell fizetnie. Ez az utóbbi évek elszegényedésének fő oka. A kis ellátmányunk és a legfrissebb termékeink 75%-át oda kellett adnunk a Vörös Hadseregnek. Minden értelmes ember meg fogja érteni, hogy mit jelent ez a gazdasági életünk számára.
Lehetetlen kenyér nélkül élni. A kenyér kérdése a forradalom legnehezebb problémája. A forradalom alatti gazdasági bomlás folyamata szintén kifejeződik azon kötelékek elvágása által, amelyek összekötik a várost a vidékkel. Amikor tombol az osztályharc, és a termelés folyamata megbénul a városokban, a vidéki körzetekkel való kommunikáció is eltűnik. A tőke és a pénzügyek kötelékeit, amelyek összekötik a nagybirtokosokat és a gazdag farmereket a bankokkal, azonnal elvágjuk. Ugyanez történt a különböző paraszt szövetkezeti szervezetek közötti összekötő kapcsokkal. A város és vidék közti csere megszűnik. A hitelrendszer részben összeomlik. Amikor a városok többé nem szállítanak semmit a vidéknek, akkor nincs semmi, ami stimulálná a városokat. A gazdasági kiegyensúlyozottság elpusztul.
Ahogy a városi lakosságnak is élnie kell a forradalom korában, különleges intézkedéseket kell hozni a táplálására. Először is, a városban raktározott élelmiszert elfogyasztják. Ezután kötelező intézkedéseket lehet bevezetni a parasztok ellen. A harmadik megoldás a parasztok tudatosítása, hogy csak a proletár álam védi meg őket a földbirtokosoktól, uzsorásoktól és másoktól.
A parasztokra nagyon hatottak a külföldi ellenforradalmárok ellen viselt polgárháború megfontolásai. A kötelező módszereinket gazdaságilag igazolták a körülmények. Az opportunisták vélekedését tekintve, hogy a parasztság ellenáll a bolsevikoknak és ezzel a későbbi nyers erő szabályainak, minden marxista azt mondja, hogy ez nonszensz. Még a cár kormánya sem vetemedett ilyen tettre. A mi kötelező akcióink gazdasági igazolása abban a tényben rejlik, hogy a parasztok mint osztály, teljesen megértik, hogy nincs más erő, amely megvédi őket a földbirtokosoktól, azoktól, akik birtokait a parasztok tulajdonukba vették. Oroszországban a nagybirtokosok földjeinek 82 %-át a parasztoknak adták. A szűkmarkú paraszt nem fogja engedni, hogy ezt a földet elvegyék tőle. Elég bölcs volt, hogy felfogja, hogy a fő gazdasági probléma, hogy erősen tartsanak ki a föld mellett, mivel egyedül csak a föld adja meg neki a növekvő az élelmiszer-termesztés biztonságát. Ezért tűrik el a beszolgáltatási módszereinket, és ezért voltunk teljesen képesek fenntartani a társadalmi struktúránk kiegyensúlyozottságát. Éreztük a talajt a lábunk alatt.
Természetesen minden háborúnak megvannak a maga törvényei. A kapitalista országok tapasztalata megmutatta, hogy a gazdasági változásokra sokkal könnyebb háború idején hatni, mint békeidőben. Ugyanez megfigyelhető országunkban. Bizonyos osztályokat, különösképp az alantas burzsoáziát, őszintén meggyőzték, hogy mindent fel kell áldozni a háborúért. Ennek okán képesek voltunk felbecsülni forrásainkat és a proletariátus diktatúrájának erőteljes bevezetésével szabályozni a gazdaságunkat.
De miután a háború véget ért, ezen gazdasági rendszer ellentmondásai hirtelen felszínre kerültek, először és legfőképp a parasztok szabályozó és anarchikus hajlamai között.
A parasztság rugalmatlansága és a proletariátus deklasszálódása
Gazdaságilag bebizonyosodott, hogy ha elvesszük a paraszti termelés feleslegét, akkor elvesszük a további termelés majdnem minden ösztönzőjét. Ha a paraszt tudja, hogy megfosztják minden többlettermékétől, akkor csak magának fog termelni és másoknak pedig semmit. Az egyetlen ösztönző, ami marad, az értelmes fajta, a tudat, hogy támogatnia kell a munkásokat, akik megvédik a földesúrtól. A polgárháború frontjain való győzelem után ez az ösztönző hatás elpusztult. Megfigyelhető volt, hogy csökkent a megművelt földterület. Ez is a munkaerő hadseregbe való besorozása, a marhaállomány, a paraszti tartalékok csökkenése, stb. miatt volt. A mezőgazdaság kritikus állapotban volt, és veszélyben voltunk, hogy elegendő kenyér nélkül maradunk.
Természetesen a mezőgazdaság eme állapota visszahatott az iparra is. Nem igaz, hogy a technikai apparátusunk teljesen felbomlott. Sok fontos iparágban, mint a textil- és fémipar, csakúgy, mint másokban, jó technikai apparátussal rendelkezünk. De a legnagyobb probléma, amellyel szembenézünk, hogy hogyan lássuk el a városokat az alapvető szükségletekkel. Hazánkban a munkások azért éhesek, mert a város és vidék közötti árucsere megbénult.
Ezeknek a gazdasági feltételeknek társadalmi következményei vannak. Ha a nagyipar ilyen nyomorult körülmények között van, a munkások megtalálják a módját, pl. a mindennap használt aprócikkek előállításával a munkahelyükön, amelyet azután eladhatnak. Ily módon a proletariátus deklasszálttá válik. Ha ily módon a munkás érdekeltté válik a szabad kereskedelemben, akkor kistermelőként, alantas burzsoáként fog magára tekinteni. Ez a munkások alantas burzsoákká való átalakulását jelenti, azok minden tulajdonságaival együtt. A proletariátus visszatér a falvakba, ahol kis mesteremberként dolgozik. Minél nagyobb a felbomlás, annál erősebb a proletariátus elkorcsosulásának folyamata, amely már szabad kereskedelmet követel.
A proletariátus mint olyan meggyengül. Továbbá a proletariátus virágát elpusztítják a fronton. A hadseregünk egy amorf paraszti tömegből állt, amely olyan volt, mint a viasz a kommunisták kezében, és pártonkívüliek. Rengeteg ilyen proletárt vesztettünk, és ezek pont azok voltak, akik a legnagyobb megbecsülésnek és bizalomnak örvendtek a gyárakban. Továbbá arra kényszerültünk, hogy felhasználjuk a proletariátus legjavát az államgépezetben, a falvak kormányzataiban, stb. A proletariátus diktatúrájának szervezése egy paraszti országban azt jelentette, hogy a proletariátust szét kellett osztani bizonyos helyek között, mint a bábukat a sakktáblán azért, hogy vezessék a parasztokat. El lehet képzelni, hogyan szenvedtek a gyárak a proletariátus erőinek hiányától. Csak a legrosszabb elemek maradtak a gyárakban. És ennek tetejében jött a munkások deklasszálódása. Ilyen a társadalmi válság a munkásosztályon belül.
A parasztságnak is szenvednie kellett, de nem olyan mértékben. Ha a dolgot gazdasági szemszögből nézzük, azaz nem a hatalom és a politikai jogok szemszögéből, a parasztságnak több haszna származott a forradalomból, mint bármely más osztálynak. Gazdaságilag a parasztság jobban járt, mint a proletariátus, bár ez utóbbi a kiváltságos osztály. A parasztok erősebbnek érezhetik magukat, mint bármikor. Vannak egyéb, másodlagos okok is. A parasztok jó képzést kaptak a hadseregben. Más emberként tértek vissza a háborúból. Magasabb értelmi és erkölcsi szinten vannak, mint ezelőtt. Már jól értik a politikát. Azt mondják: Mi vagyunk a túlsúlyban lévő erő, és nem engedjük másoknak, hogy buta gyerekként kezeljen minket. Etetni akarjuk a munkásokat, de mi vagyunk a feljebbvaló partnerek, és követeljük jogainkat.
Ahogy véget ért a háború, a parasztok rögtön előálltak követeléseikkel. Érdekeltek voltak a kiskereskedelemben. Támogatói voltak a szabad-kereskedelemnek, és ellenálltak a kötelező szocialista gazdasági rendszernek. Ezeket a követeléseket különböző parasztfelkelések formájában mutatták be Szibériában, Tambovban, stb. A dolgok nem néztek ki olyan rosszul, mint ahogy azt az ellenforradalmi sajtó próbálta beállítani, de ezek az esetek tünetiek voltak. A szemükben a gazdasági helyzet politikai megoldásának jelszava abból állt, hogy „A bolsevikokért és a kommunisták ellen.”
Elsőre ez teljesen abszurdnak tűnik, de noha ez rejtetten van megszövegezve, ennek a jelszónak értelmes magyarázata van. Az Október Forradalom idején és azt megelőzőleg a párt volt, amely elmondta a parasztoknak, hogy öljék meg a földesurakat, és vegyék el a földjüket. A bolsevikokat ekkor nagybetűs társaknak gondolták. Odaadtak a parasztoknak mindent, és cserébe nem követeltek semmit. De a végén az a Párt lettünk, amely nem adott semmit, és mindent követelt a parasztoktól. Következetesen a kommunisták ellen voltak, akik elvették a kenyeret, továbbá a kommunizmus abszurd ideáiról prédikáltak, amely alkalmatlannak tűnt számukra. A második jelszó a szabad-kereskedelem volt. Az első jelszó volt a „pártonkívüli Szovjetekért a párt diktatúrája ellen.” Ha még vannak kommunisták, akik nem értik meg, hogy az osztály csak akkor uralkodhat, ha van egy feje, és a párt az osztály feje, akkor könnyedén megérthetjük, hogy a parasztok elmulasztották magukévá tenni ezt az eszmét. Ilyen intellektuális atmoszféra uralkodik az alsó középosztály és a parasztság közt.
A proletariátus, amennyiben deklasszálódott, szükségszerűn hasonló nézeteken osztozott. Néhány helyen a fémmunkások magukévá tették a jelszót: „Szabad kereskedelmet” a „kommunisták” ellen, az osztály diktatúrájáért, de a párt diktatúrája ellen. Ezzel a proletariátus és a parasztság közti kiegyensúlyozottság elpusztult. Értetlenség ütötte fel a fejét, amely fenyegette a proletariátus diktatúrájának egész rendszerét. A válság a Kronstadti Lázadásban mutatkozott meg. A nyilvánosságra került dokumentumok világosan megmutatják, hogy az incidenst a tisztán fehér gárdista központok gerjesztették, ugyanakkor a Kronstadti Lázadás az alantas burzsoázia lázadása volt a gazdasági kényszer szocialista rendszere ellen. A matrózok főként parasztok fiai voltak, főként ukrán parasztok. Ukrajna sokkal alantasabb burzsoá, mint közép-Oroszország. Ezek a parasztok sokkal inkább hasonlítanak a német farmerekre, mint az orosz parasztokra. Ők a cárizmus ellen vannak, de csekély szimpátiával viseltetnek a kommunizmus iránt. A matrózok otthon voltak eltávozáson, és erősen megfertőzték őket a paraszti eszmék. Ez volt a felkelés oka.
Ahogy ismeretes, gyorsan cselekedtünk; mozgósítottunk és Kronstadt ellen küldtük a pártkongresszusunk kétharmadát; sok elvtársat vesztettünk, de elfojtottuk a lázadást. De a győzelem nem oldotta meg a problémát. Bizonyos intézkedéseket kellett tennünk. Ha forradalom lett volna Németországban, hozhattunk volna munkásokat onnan, és végrehajthattunk volna egy sebészi műtétet. De egyedül kellett cselekednünk. Egy alapelv volt, amelyet minden áron fenn kellett tartanunk: a diktatúra megőrzését. Világos volt, hogy nem tehetünk engedményeket a parasztoknak. A magyar probléma képe lebegett a szemünk előtt. Igaz, hogy pár hónappal vagy évvel később újra hatalomra jutottunk volna, de a burzsoázia megpróbálta volna ezt az újjászerveződési módszert, majd utána jöttünk volna mi a miénkkel. A nemzeti ipar felbomlása olyan borzalmas volt, hogy senki nem is sejthette, hogy van-e tűrhető megoldás ebből a káoszból való kijutásra.
Ha az államhatalom a kezünkben van, a kívánt irányba kormányozhatjuk. De amíg nem kormányzunk, nem adhatjuk meg az irányt. Következtetésképpen meg kell ragadnunk a hatalmat, meg kell tartanunk, és nem tehetünk politikai engedményeket. De tehetünk több gazdasági engedményt. De tény, hogy teszünk gazdasági engedményeket azért, hogy elkerüljük a politikai engedményeket. Nemet kell mondanunk a koalíciós kormányra vagy bármi hasonlóra, még a parasztok és munkások egyenlő jogaira is. Ezt nem tehetjük meg. Az engedmény semmilyen módon nem változtathatja meg a diktatúra osztálykarakterét. Ha az állam engedményeket ad egy másik osztálynak, az semmiképp nem változtatja meg az osztály karakterét, ahogy a gyáros sem válik munkássá, amikor engedményeket tesz az alkalmazottai számára. De ha csak társadalmi és politikai szempontból rápillantunk, az engedmények jelentősége az alsó középosztály részvételében és semlegesítésében fekszik. Korábban nyomozásainkból levonhattuk a konklúziót, hogy a gazdasági nehézségek a növekvő termelés serkentésének hiányából fakadnak. Most ezt az ösztönzést felajánlották a természetbeni adóval a rekvirálás helyett. Most a paraszt tudja, hogy többet kell feladnia, ha többet termel, de azt is tudja, hogy többet is megtarthat. A tapasztalat már megmutatta, hogy ezek a számításai. Ahogy döntöttünk az új rendszerről a pártkongresszusunkon, a termelés alatt lévő terület egyből növekedésnek indult az 1916-os, de még az 1915-ös szintre is.
Politikailag egy általános megbékélés vette kezdetét. Az ukrán gerilla hadviselés vesztett intenzitásából. Ezen politikai intézkedések sikerrel jártak a Mahno bandák felszámolásában. Néhányan természetesen kételkedni fognak az alantas burzsoáziának teendő engedmények bölcsességében. Talán azt mondják, hogy egy felhalmozási időszakot iktattak be – amely addig is létezett -, amelynek uzsora lett az eredménye, amely magántőkévé változtatja magát. Ugyanazzal a veszéllyel szembesülünk, mint a Breszti béke idejében, amikor a német kapitalizmus veszélyében álltunk. Bár a dolgok ezen állása csak átmeneti. Az álláspontunk most, hogy kenyeret akarunk és békés parasztságot, vagy rossz sorsa jutunk. Még a munkások is fel fognak kelni saját kormányuk ellen, ha nem lesz mit enniük.
A kommunizmusnak szüksége van bizonyos időre, hogy megérjen, és a folyamat az élet jelenlegi feltételei mellett sokkal fájdalmasabb, mint egyébként lehetne. Nagy ipar van a kezünkben: ipar, szállítás, stb. A történelem egész korszakára van szükség, hogy a paraszt tőkéssé alakuljon. Nézeteink szerint a kapitalizmus lassan fel fog emelkedni lentről, de mi ellenőrzésünk alatt fogjuk tartani az ipar főbb ágazatait. Ahogy ezt elértük, az összes ipari folyamat visszatér a normális medrébe. A proletariátus deklasszált elemei eltűnnek, fel kell készülnünk külföldi munkások fogadására, stb. Akkor továbbhaladhatunk a technika forradalomba, és valóra válhat Oroszország villamosítása, amely jelenleg embrió fázisban van. Ha sikerrel járunk a programunk akár csak egy részének megvalósításával, akkor megszabadulhatunk az alantas burzsoá tendenciáktól. Ha a paraszt elektromos áramot és elektromos fényt kapnak tőlünk, amolyan társadalmi funkcionáriussá alakul, és a birtoklási ösztöneit sem sértjük.
Ha a kapitalisták hajlama növekszik, hogy rátegyék kezüket a nagyipart fejlesztő tendenciájára, akkor végünk. De reméljük, hogy ezzel ellenkezőleg fog történni – akkor uralnunk kell minden nehézséget a gazdaság területén.
Paul Levi és a világ összes opportunistája elmondja: „Látjátok, a bolsevikok engedményeket tesznek a parasztoknak, és mi engedményeket teszünk a tömegeknek.” De az az analógia helytelen. Engedményeket teszünk, hogy biztosítsuk a szovjet rendszer kiegyensúlyozottságát, Levi azért tesz engedményeket, hogy fenntartsa a kapitalizmus kiegyenlítődését, és nem úgy tűnik, mintha látná ezt a kis különbséget. Legokosabb, ha azt mondjuk, hogy van egy hadsereg Franciaországban, és van egy hadsereg itt, egy rendőri rendszer ott és egy Különleges Bizottság itt. Az esszenciális pont, hogy mik ezen intézmények osztályfunkciói, és melyik osztályt szolgálják. Akárki is próbál elvonatkoztatni az osztálytól, a mennyekben él, nem a földön. És azt hiszem, jobb lenne, ha az ellenségeink maradnának az égben, és mi megmaradnánk a szilárd talajon.
Nyikolaj Buharin
1921